Mónika, a barátn"

Árpa Attilának dönt" szerepe volt nem csak abban, hogy Herman Péter lett a Mónika show els" f"szerkeszt"je, de abban is, hogy a sok száz jelentkez" közül Erdélyi Mónikát választották ki, hogy az arcát és a nevét adja a m!sornak.

„A kiválasztásnál a legfontosabb szempont az volt, hogy jól tudjon kérdezni, szépen beszéljen, csinos legyen, de semmiképpen ne egy felt!n" szépség. Nem akartunk egy bombázót. Erre a m!fajra ugyanis olyan ember kellett, akit a néz"k el tudnak fogadni, mint barátn". Aki tetszik nekik, de akire nem lesznek féltékenyek. Akire nem felnéznek, hanem akinek a szerepébe bele tudják élni magukat. Aki azt kérdezi, amit "k is kérdeznének” (Árpa 2003) pp.218-219.

Mónika személyiségének, mint márkanévnek a jelent"ségét nem lehet eléggé túlbecsülni. A kereskedelmi csatornák magatartását alapvet"en az határozza meg, hogy félnek a bukástól, ezért fontos a számukra, hogy a képerny"re kerül" ember arca, széleskör!en ismert legyen és mint egy megbízható áruvédjegy garantálja a sikert. ( Kontra Barbara, Jakupcsek Gabriella vagy Liptai Klaudia is korábbi

ismertsége okán lett m!sorvezet" a TV2 talkshow-iban.) Az RTL-Klub merészségét mutatja, hogy úgy választották ki Mónikát, hogy annak még nem volt neve, amikor a csatornához került. Erdélyi Mónika eredetileg gazdasági jelleg! f"iskolát végzett, kés"bb a Budapesti Televízió vezet" m!sorvezet"je volt, onnan a TV2 híradóhoz szerz"dtették, de nem vált ismertté. Otthagyta a televíziózást, vásárolt egy fittness klubot, és azt igazgatta. Ekkor hallott arról, hogy az RTL Klub m!sorvezet"t keres és jelentkezett. Fel kellett építeni. A Herman Péter részletesen beszélt arról, hogy konzultálva az akkori programigazgatóval komoly casting után Wisinger János és Szilágyi Adrien választotta ki Mónikát a sok jelentkez" közül. A legfontosabb szempont az volt, hogy a délutáni m!sor n"i közönségének találjanak egy vonzó arcot. „N"kre épít", n"kre apelláló, fiatal feln"tt n" volt a célcsoport.” – mondta Herman Péter. Olyat akartak, aki kedves, de kemény személyiség, és aki kell"

lényeglátással rendelkezik, hogy a m!sor egészét mindig szem el"tt tudja tartani.

„Vitaképes legyen, aki képes egy provokáló kérdéssel egy beszélgetés elindítására, de azért olyan, akit azok is tudnak szeretni, akiket csapdába ejt vagy cikiz. ” Erre a szerepre építette fel a semmib"l az RTL Klub Erdélyi Mónikát láthatóan sikerrel, hiszen a következ" kilenc évben, – Joshi Barát megjelenéséig – nem akadt vetélytársa a televíziós piacon. Árpa – kicsit sarkosabban – így fogalmazott:

„Mónikának volt két hatalmas el"nye. Alkalmazkodóképes volt és tanulékony.

Ez a két tulajdonság abból származott, hogy Mónika nem volt sztár. És nekünk olyasvalaki kellett, aki azt csinálja, amit mi mondunk neki.” (Árpa 2003) pp.219.

Majd arról beszélt, hogy Mónika egyszerre tud kérdezni és hallgatni. Ami ezt a két különböz" viselkedést összeköti, az a mosolygása, ami bizalmat és elfogadást ébreszt iránta. Ez természetesen szintén része a szerkeszt"i kalkulációnak. Árpa Attila így emlékszik vissza a kezdetekre:

„Minden stimmelt, de a dolog valahogy mégsem volt igazi. Valami

hiányzott…Nem tudtuk, micsoda, de a m!sor karakterében, a hangulatában éreztünk valamit, ami rányomta a bélyegét az els" órákra…És egyszer csak rájöttem a b!vszóra: Mónika, mosolyogj! És Mónika mosolygott. Libab"rös lettem Ezzel eld"lt minden. Minden a helyére került. ” (Árpa 2003) pp. 222.

Ez a mosoly ugyanakkor nagyon sok kritikát is kiváltott, mert még a

paleotelevíziózásban megszokott szórakoztató m!sorok dramaturgiáját követte. Pedig a kamerával való kommunikációról írta Eco, hogy a neotelevízió egyik legfontosabb sajátossága, hogy a szerepl"k nem a kamerába beszélnek, s"t tudomást sem vesznek a kameráról.

„ A neotelevízióban Arbone – egy szerepl" CS.L. – a kamerába nézett, és nyilvánvaló volt, hogy kitalálta a történetet. Más interjúalanyok a beszélget"- m!sorokban nem néznek a kamerába, mégis "szintének t!nnek. Honnan tudja akkor az ember, hogy mikor mondja az igazságot az, aki beszél?” (Eco 1990) pp. 247.

A neotelevízió óta létez" szabályt Springer is leírja, hogy azt az utasítást kapta a dramaturgjától, hogy „Próbálj meg keveset mosolyogni, mert az "szintétlennek fog mutatni.” (Springer and Laura 1998) p.7. A tapsolás mellett Mónika er"ltetett

mosolygása volt az, ami a legtöbb ellenérzést is szülte a m!sorral szemben. A kamerába való „gondtalan, "szinte” mosolygás és a „fergeteges taps” egy korábbi korszak, a paleotelevízió esztrádm!sorainak a hangulatát hozta vissza a neotelevízióra épít" talkshow-ban, ami miatt sokak számára a mosoly is és a taps is hamisnak t!nt.

Kétségtelen viszont azt az érvet lehet felhozni a mosoly és a taps alkalmazása mellett, hogy a paleotelevízióban megszokott dramaturgiai megoldások használata segített szélesebb társadalmi csoportok számára is elfogadni a Mónika talkshow-t, ezt az alapvet"en neotelevíziós m!sort. Olyan tradicionális ízlés! embereket is meg tudtak így szólítani, akik máskülönben idegenkedtek volna a m!sortól, márpedig a cél a minél nagyobb közönség megszólítása volt a hypertelevízió eszközeivel.

Mónika, mint m!sorvezet" nem szólt bele a szerkeszt" munkájába, " már készen kapta a témákat, a szerepl"ket és a szerkeszt" forgatókönyv-vázlatát, neki

„csak” azon kellett munkálkodnia, hogy minél tökéletesebben kivitelezze az eredeti elképzelést. Amint azonban arról már volt szó, a vázlatos m!sor életre keltése során Mónika maga is alkotótárssá vált. Formálisan a szerepe a show-ban az volt, hogy háziasszony legyen, a stúdió pedig intim környezetet és bens"séges hangulatot ébreszt" „otthon”. Ennek megfelel"en laza beszélgetést indított el a vendégei között, majd igyekezett abba az irányba terelni a társalgást, amerre haladni akart. Bár a m!sor dramaturgiájában volt valami a szalonból, és a vitaklubból is, mégis az „otthon” jelleg volt a domináns. Mónika szerepe tökéletesen megfelelt a m!faji sémáknak, hasonlóan írt a szerepér"l Jerry Springer is.

„A show el"tti éjszaka megkapok egy rövid kivonatot – talán egy paragráfus összefoglalását annak, hogy mir"l szól show. Ennyi az egész, amit akarok tudni a show-ról…Ilyen módon sokkal spontánabb tudok lenni, és ugyanúgy tudok reagálni, ahogy Ön a néz" reagál.” (Springer and Laura 1998) pp. 151.