A Mónika talkshow kulturális szociológiája
8.23. A harmadik jelenet: A bonyodalom kezdete
A mese középs" szakasza, a bonyodalom kibontása Péter, az ellenfél archetípusának a megjelenésével kezd"dik.
Mónika: „Péter következik, aki szerint az ilyen betegséget csak azért találják ki az emberek, hogy legyen mit mesélni a szomszédoknak.”
Péter a húszas éveinek a végén járó szemüveges, kopaszodó, gunyoros arcú férfi. A fiatalember megjelenésével testet ölt az a társadalmi elutasítás, amir"l a pánikban szenved" n"k korábban már panaszkodtak.
Mónika: „Szerinted létezik-e ilyen, hogy pánikbetegség?”
Péter: „Nem létezik, egyszer!en csak kitalálják és ebben élnek, hogy nekik ilyen van.”
Mónika: „De miért?”
Péter: „Hogy foglalkozzanak velük.”
Mónika: „És a tüneteket is kitalálják?”
Péter: „Lehet kitalálni, miért ne?”
Ennél a pontnál az el"z" fejezetb"l megismert Éva felháborodottan kapcsolódik a diskurzusba. A tüneteire hivatkozik, mint kézzelfogható jelekre.
Éva: „Mindig megváltoztam. Sápadt lettem vagy kivörösödtem. Nem vagyok egy izzadós alkat, de akit ilyenkor megfogtam, az érezte.”
Péter: (cinikusan mosolyogva) „De mit"l?”
Az els" fejezetb"l ismert Zsuzsa, a gyógyult pánikbeteg, id"sebb sorstársának, a beteg Évának a segítségére siet:
Zsuzsa: „Nem vagyok rosszindulatú, de kívánom neked, hogy legalább egyszer egy napig próbáld ki.”
Péter válasza ismét elutasító: „De én nem képzelem be magamnak, hogy ilyen vagyok.”
Ennél a pontnál a szintén az els" fejezetben megismert Csaba, Zsuzsa barátja („megment" h"se”) is bekapcsolódik a beszélgetésbe:
Csaba: „Elég egy gondolat. Ha háromszor elmondom magamnak, hogy fáj a fejem, akkor fáj a fejem.”
Péter: „Bemagyarázod magadnak”.
Éva: „És éjszaka felébredek, akkor mit csinálsz, ha érzed, hogy meghalsz?”
Péter (gúnyosan mosolyogva): „De hát mindenki meghal”.
Éva: „De amit érzel, hogy nem kapsz leveg"t, hogy szédülsz?”
Péter: „Párnával szemben aludtál, azért nem kaptál leveg"t”.
Péter végig nagyon ellenszenvesen és lekicsinyl"en beszélt a pánikról, s"t kifejezetten provokálta a többieket. Szerinte a pánikbetegség egy „modern kitaláció”,
„hisztéria”. A beszélgetés során nemcsak logikailag igyekezett megkérd"jelezni minden olyan érvet, amelyekre a pánikbetegek korábban hivatkoztak, hanem a betegek érzelmeit is igyekezett nevetségessé tenni. A nehézségek megjelenése a történetben a Péter gúnyolódását követ" döbbent csenddel végz"dött.
A fenti párbeszédek mutatják a történet közepének azokat a stádiumait, amelyeket Propp úgy ír le, mint ahol a h"s ellenfele kárt vagy veszteséget okoz a h"snek. Péter azért ilyen veszélyes ellenfél, és azért képes megalázni a betegeket, mert ugyanazokat az érveket ismétli el, amelyekkel a pániktól szenved"k is szembesülnek, amikor a kívülállók a betegségüket „hisztinek”, vagy „ attit!dnek”
nevezik. Péter a társadalom többségének a pánikot elutasító véleményét képviseli, amellyel a betegségben szenved" fiatal és középkorú n"k csak saját szubjektív
érzéseiket tudják szembeállítani: „ Kívánom neked, hogy átéld egy napig”. vagy „ Mit csinálsz, ha éjszaka felébredsz és úgy érzed hogy meghalsz?” stb. Zsuzsi nem is ment orvoshoz, de Éva megpróbálkozott a gyógyítás legitim formájával, de nála az orvosok sem tudtak sikert elérni, ezért "t látnivalón különösen fájdalmasan érinti Péter
megbélyegz" elutasítása.
A Péter által megtestesített kihívást Propp alapján próbának értelmezhetjük, támadásnak, amelynek az a feladata, hogy el"készítse a varázserej! eszköz
megszerzését és/vagy a szabadító h"s megjelenését. Esetünkben a feladat kett"s, egyrészt a pánik, mint betegség leküzdését jelenti, másrészt azt, hogy a társadalom megértse a pánik okát és elfogadja betegségnek. Mind Zsuzsa, mind Éva panaszkodott arról, hogy nemcsak a betegségükkel kellett megbirkózniuk, hanem a környezetük értetlenségével is. Innent"l kezdve a történet a különböz" szerepl"k által
megtestesített ellenakciók kipróbálása, amelyekkel ezt a kett"s feladatot próbálják megoldani. A középpontban ezentúl azonban már nem a pánikbetegek, – „az
elátkozott királykisasszonyok” –, hanem Péter, a gonosz varázsló áll, aki képes minden szabadulási kísérletet megakadályozni. Péternek ezt a különleges dramaturgiai szerepét aláhúzza az is, hogy felt!nése után Mónika mindig hozzá fordul el"ször, az " véleményét kérdezi, bárki szólalt is meg a m!sorban.
A pánik ellenszerének a megtalálásban és az azt körülvev" el"ítélet megszüntetésében fontos szerepet játszik a betegség lehetséges okainak a
számbavétele. Mivel ebben a m!sorban nem szerepelnek szakemberek, – s"t az el"z"
két beteg elmondása szerint az orvosokra nem is lehet számítani, – ezért a
résztvev"knek maguknak kell elvégezni a betegség okainak a felderítését. Ennek a feladatnak az elvégzésében Mónika fontos szerepet játszik a kérdések irányításával és a válaszok hatásosságának a lemérésével.
Mónika: „Péter, lehet-e szelektálni, hol van több ilyen ember, pl. városban vagy vidéken?”
Péter: „Városokban, nagyobb városokban, beszélgetnek egymással, a másikkal.”
Mónika: „Mindig is volt? Mióta létezik ez az egész szerintetek?”
Zsuzsa: „Szerintem mostanában alakult ki, és csak mostanában beszélünk róla.
Szerintem ez már az ötvenes években is létezett, csak akkor még nem volt ennyire túlhajszolt az élet.”
Mónika: „Az "skorban is létezett.”
Zsuzsa: „Lehetséges. Csak akkor szerintem még nem volt az, hogy ennyi stressz, mert végül is ennek az egésznek az okozója a stressz.”
Csaba: „Lehet, ha zsúfolt az emberek élete, az agy így védekezik. Ebbe a betegségbe menekül.”
Péter (gúnyosan mosolyogva): „Hogyan lehet betegségbe menekülni?”
Úgy lehetne summázni a m!sornak a nehézségeket kifejt" részét, hogy Mónika irányítása mellett valamennyien arra a következtetésre jutnak, hogy a pánikbetegség gyakoribbá vált a modern világban. Mindnyájan úgy érzik, hogy van valamilyen kapcsolat az urbanizáció, a megnövekedett stressz és a mentális betegségek között. De ez az újabb ismeret mégsem segíti a betegség okának és gyógyításának a megtalálását, mert Péter szerint a stressz növekedéséb"l nem következik, hogy az embereknek betegségbe kellene menekülni el"le.
Levi-Strauss szellemében a pánikbetegséggel kapcsolatos „mitikus”
ellentéteket az alábbiakkal b"víthetjük ez után az epizód után.
Város – Vidék
Régebben – Ma
8.24. Negyedik és ötödik jelenet: a bonyodalom kibontása.
A következ" pánikbeteg – pontosabban klausztrofóbiás – a m!sorban egy 48 éves férfi, András, akinek el"ször a lányától tudjuk meg, hogy apja nem mer liftbe szállni. András egy mosolygó, humoros férfi, nagy adag öniróniával. Jelenléte illusztrálja, hogy mentális betegségekben nemcsak n"k, hanem férfiak is
szenvedhetnek, még ha András – szemben az emocionális Zsuzsával és Évával – ironikusan is szemléli magát és a betegségét. Miután András és lánya részletesen elmesélik, hogy mit jelent a mindennapi életben ilyen betegséggel élni , – például hogy az apa gyalog megy fel a kilencedik emeletre, – Mónika ismét Péterhez fordul:
Mónika: „Péter te mit gondolsz err"l?”
András: (nevetve közbevág): „ Már mondta, ez az igazi hiszti.”
Péter: „Már mondta András, hogy volt lifttel és akkor nem történt semmi. Nem tudom miért fél t"le. Egyszer!en kitalálta, hogy fél a liftben.”
Péter a „ gonosz varázsló” továbbra is a kitaláció régi érveit ismétli, ami nem engedi, hogy a pánikolók (az áldozatok) kijussanak a betegség labirintusából. Személyes
hibájuknak van betudva, hogy a stresszel nem tudnak megbirkózni, hanem helyette a pánik tehetetlenségébe menekülnek, akár komolyan fogják ezt fel, mint Zsuzsa és Éva kár viccesen, mint András. Továbbra sem sz!nt meg a betegséget sújtó „átok”.
András megjelenése bár gazdagítja, de nem viszi el"re, s"t megakasztja a történet kifejl"dését.
Gazdagítja, mert személyében egy férfi jelenik meg a n"i pánikbetegek között, aki így tompítja a férfias és a n"ies attribútumok korábban megismert éles szembenállását.
Az is a korábban megismert sztereotípia ellen hat, hogy itt nem egy id"sebb ember szól a fiatalabb generáció betegségér"l, mint Gizi tette, amikor a lányáról beszélt, hanem András kislánya az apja betegségér"l. Vagyis a nem és a kor attribútumaiban is pontosan fordított nála a helyzet, mint azt Gizi és Zsuzsa esetén láttuk, ami a pánikbetegség családi beágyazottságának a változatosságára utal. Ennek ellenére mégsem sz!nik meg a korábban látott alapvet" férfi-n"i ellentét, mert azzal, hogy András önironikusan beszél saját magáról, nem vállalja fel érzelmileg a saját maga betegségét, és ezzel akaratlanul is a meger"síti a betegség sztereotíp megbélyegzését.
Andrást egy hölgy követi, a 48 éves Anikó, akit Mónika ugy mutat be, hogy személyében egy „Egykori pánikbeteg válik sorstársai segít"jévé” . Anikónak fóbiái voltak gyermekkorától kezdve, ami feln"tt életében is sokáig elkísérte a
legkülönböz"bb félelmek formájában. Életkora miatt és azért is, hogy sokáig szenvedett különböz" fóbiáktól, Anikó hasonlít Évára, azzal a különbséggel, hogy Anikónak a végén mégis sikerült kilábalnia a bajból.
Mónika: „Végül is hogyan indultál a gyógyulás felé?”
Anikó: „ Próbáltam mindent, próbálkoztam munkamániával, hálistennek gyógyszereket soha nem szedtem, mert nem fordultam orvoshoz.”
Anikó egy alternatív gyógymód, a kineziológia segítségével gyógyult meg, s"t ezt a módszert felhasználva ma már másokon is igyekszik hivatásszer!en segíteni.
Elmeséli, hogy ez a természetgyógyászati módszer a betegség okainak a kikutatását tekinti központi feladatának, annak a megállapítását, hogyan keletkezhetett a betegség, mint inadekvát válasz valamilyen környezeti kihívásra. Mónika ismét Péterhez fordul, hogy vajon sikerült-e Anikónak kiállnia a társadalom megítélésének a próbáját, adott-e végre a szabadulás a betegek számára?
Mónika: : „Péter, téged meggy"zött?”
Péter: „Én azt kérdezném, hogy anyagilag megéri a fóbiások gyógyítása?”
Anikó: „Az ember nem ezért csinálja, mint semmilyen hivatást, amit szívb"l csinál.”
Péter: „Dehát valami anyagi vonzata mégiscsak van?”
Anikó: „Amikor az ember élet-halál küzdelemben van és szeretne kijönni ezt
méltányolja mindenki. Ebben a világban semmi nincs ingyen, ezt meg kell tanulni.”
A továbbiakban Péter Anikó minden állítását kétségbe vonta, és kitért Anikó tisztázási kísérlete el"l. Anikó ezután maga próbált ellentámadásba lendülni.
Anikó: „Miért, te Péter mib"l élsz?”
Péter: „ Nem ebb"l.”
Péter szerint az asszony nem gyógyít másokat, hanem egyszer!en csak a pánikbetegek nyomorúságának a vámszed"je, azaz még morálisan is elítéli azokat az alternatív gyógyászati kísérleteket, amelyek segíteni próbálnak rajtuk. Hiába érkeztek tehát újabb és újabb szerepl"k, – mondhatni felment" seregek, – akik maguk is hasonló betegségekr"l számoltak be, és a szenvedés valóságát voltak hivatva
képviselni, Péter könyörtelen elutasításán mindnyájan elvéreztek. Nemcsak a betegek, de Anikó személyében a természetgyógyász maga is. Anikó megjelenése bár nem vitte el"re, de mégis gazdagította a m!sort. Egyrészt azért, mert az orvosok és a
barátok közötti korábban látott segít"i ellentétpárt feloldotta a laikus gyógyító
szerepével, még akkor is, ha ezt nem sikerült elfogadtatnia. Másrészt Anikó a történet szempontjából a „hamis h"s”, aki a megment"nek t!nik, de akinek nem sikerül megtörnie Péter varázsát és megszabadítani „az elvarázsolt királylányokat. ” 8.25. Hatodik jelenet: a történet fordulópontja.
A következ" pánikbeteg a 25 éves Edit – és hasonló nev! édesanyja – színre lépésével ezután tulajdonképpen visszakerültünk dramaturgiailag a m!sor legelejére, mintegy jelezve, hogy a számtalan kitér" ellenére azóta sem sikerült Péter makacs ellenállása miatt el"rehaladni a pánik elismerése és gyógyítása felé. Edit, a fiatal lány vidékr"l került fel néhány éve Pestre. Anyja – Gizihez, Zsuzsa anyjához hasonlóan – elmondta, hogy el"ször bagatellizálta a lányának az új kelet! panaszait, és csak kés"bb jött rá, hogy a lányának közlekedési fóbiája alakult ki a nagyvárosban.
Mónika: „Mib"l vetted észre, hogy a lányod esetleg nem ugy viselkedik, mint korábban?”
Edit (a mama) :„Rendkívül önálló, mozgékony, talpraesett, energikus kislány volt.
Egyik napról a másikra kísérni kellett. Nem szállt fel a buszra….nem szállt liftbe, nem megy be egy áruházba, szóval semmi, ahol emberek, tömeg, autó van,”
Mónika: „ Ha mégis be kellett menni egy ilyen helyre, akkor milyen tünetek jelentkeztek?”
Edit (a mama):„Rosszul lett, remegni kezdett, elfehéredett, a keze nedves lett, izzadt.”
Edit (a lánya): „ Az els" élményem az volt, mikor az Etele úton így "sszel egyszer csak elöntött a viz. Ennek volt egy el"zménye, volt egy problémám, amin rágódtam, amit nem tudtam megoldani.”
A beszélgetésb"l kiderül, hogy a lány egyre gyakrabban lett rosszul, és egyre
súlyosabban élte meg a panaszait. A végén elment a körzeti orvoshoz, aki szerint csak
„kikészült”, és aki irt fel neki nyugtatót.
Mónika: „Nem mondta, hogy ez pánikbetegség?”.
Edit (a lány): „ Nem mondta és talán nem is mondtam el neki annyi mindent, hogy rájöjjön bel"le.” A lány mindent"l és mindenkit"l félt, így segítséghez sem mert fordulni senkihez, még az orvosokhoz sem.
Edit (a lány): „Egy dolgot mertem megcsinálni, az Internetes fórumra írtam, ott van egy-két ilyen fórum, oda írtam, az sokat segített…Tanácsot is adtak, igen, igen és egy-két szakirodalmat is elolvastam, amit az Internetr"l vagy a könyvtárból vettem ki.”
Mónika: „Mi volt az a tanács, amit te fel tudtál használni és ami a végén segített?”
Edit: (a lány): „Mindenképpen forduljak szembe a problémáimmal, és ha valami nehézségem támad, akkor ne hátráljak meg t"le, hanem igenis nézzek szembe vele és ha valamit nem merek megcsinálni, akkor is apránként, de csináljam meg.”
Mónika: „Péter, aki ezt így végighallgattad, te ezt így el tudod képzelni, hogy ez így magánéleti problémából alakuljon ki, vagy ez is csak kitaláció?”
Péter: „Ez idegileg kikészült, mondta is az el"bb, nem pánikolt. Idegileg kikészült.”
Mónika: „Hol a határ, hogy eddig kikészülés és azután már pánik.”
Edit: (a lány) „Igen, el"ször kikészül idegileg és valószín!leg hogy ennek a következménye a pánikbetegség.”
Mónika: „Péter, nem értesz egyet?”
Péter: „Nem, szerintem csak idegileg kikészült és valamire rá kell fogni.”
Eddig a pontig nem különbözött a cselekmény dinamikája a korábbi esetekt"l, amikor a betegek elmondták a panaszaikat, Mónika hitelesítésért Péterhez fordult, aki
viszont könyörtelenül elutasította azoknak az érveit. Mint egy mesében, „a gonosz varázsló” minden jóravaló próbálkozás ellenére újabb és újabb gy"zelmeket arat.
Már-már kilátástalanná vált a pánikbetegség megértésének és társadalmi
elfogadásának az ügye. Ennél a pontnál azonban váratlan fordulatot vett a m!sor.
Mónika: „Edit, felolvasok neked valamit, jó, és mond el hogy mi jut err"l eszedbe?” – ’Kedves Törpi. Már megtaláltad a saját utadat. Egyes dolgoktól már ezen az úton megszabadultál. Folytasd és menj csak egy emeletet el"ször és azt mond magadban, hogy ha belepusztulsz is megteszed azt az emeletet, ismételd meg aztán áttérsz két emeletre. Az elhatározás a fontos.’ Ki írta ezt neked. Ismer"s? ”
Edit: „Igen, ezt a fórumon írta nekem valaki”.
Mónika: „ Ki az?”
Edit: „ Úgy hívták, hogy Mumu. Egy nagyon bölcs ember.”
Mónika: „Akkor egy kis meglepetéssel készültünk a számodra. Itt az alkalom, most megköszönheted.”
A fenti felvezetés után jött be Mumu, egy kecskeszakállas, "sz férfi , – mint magáról elmeséli, 66 éves nyugdíjas jogászprofesszor – akivel Edit addig csak az interneten találkozott. Edit örül, hogy személyesen találkoznak és meghatottan köszöni meg a segítséget, amit t"le kapott. Mumu a régóta várt megszabadító h"s, az, akinek a m!sorban megnevezett szokatlanul magas társadalmi státusza is tekintélyt parancsol. (Elvégre nem szokták a Mónika talkshow-ban túlságosan gyakran nyugdíjas jogászprofesszorok szerepelni.) Azt korábban is tudtuk már, hogy férfi is lehet pánikbeteg, hiszen erre volt példa a jó humorú András, és azt is, hogy egy férfi is megértheti a pánikbetegséget, amint azt a m!sor elején Csaba, Zsuzsi barátja demonstrálta, aki elhitte, hogy Zsuzsi beteg, és ezért érzelmileg segített neki a
gyógyulásban. Mumu abban különbözik a többiekt"l, hogy " egy személyben beteg és
gyógyító is, Anikótól a kinesztéziát használó gyógyító korábbi betegt"l pedig abban, hogy Mumu ingyen ajánlja fel tanácsait az Interneten sorstársainak.
A történetben felhalmozódott mitikus ellentétek , amelyek eddig csak részben tudtak megoldódni az egyes szerepl"k felléptével, most egy csapásra megszüntek. Így a férfi-n", egészséges-beteg, gyógyitó-barát, érzelmek-logika, város-vidék, régen-ma szembenállás Mumu megjelenésével értelmét vesziti. (Visszautalok ugyanennek a fejezetnek a korábbi fejtegetéseire, ahol Levi-Strauss a mítoszok ellentéteket feloldó, ideológiai funkciójáról beszélt.)
Egyetlen dolog maradt csak hátra, Mumu és Péter összecsapása, hogy a h"s az ellenfelet végleg eltávolítsa mások gyógyítása útjából. Ebben Mónikának is nagy része van. Nem Pétert kérdezi Mumuról, hanem Mumut Péterr"l, így eleve átadva a dönt"bírói szerepet az id"s embernek.
Mónika: (Mumuhoz fordulva) „És arról mi a véleményed, ha valaki ezt kerek perec elutasítja, hogy ez csak hisztéria, kitaláció?”
Mumu: „Péterre gondoltál?”
Mónika: „Péterre is, " is ezt képviseli, gondolom nincs vele egyedül”.
Mumu: „Na most megmondom a véleményem és az nem lesz kellemetlen. (Átkarolja Pétert). # csak, hmm, " csak álcázza. # igenis félti azt, akivel együtt lenne, csak nincs rá eszköze, hogy ezt megakadályozza. Így van?”
Péter: „Hát engem nem érdekel, hogy vele mi van végül is.”
Mumu: „Tényleg nem érdekel? Miért?”
Péter? „Hát ha gondja van, oldja meg maga,”
Mumu: „Hát miért gondolod, hogy neki kell megoldani, ha szereted?”
Péter: „Hát az egy dolog, hogy szeretem és más dolog az " problémája.
Mumu? Jó, hát akkor nem biztos, hogy igazad van. De én nem hiszem el neked.”
Péter: „De miért engedjem magamhoz annyira közel, ha egyszer ilyen.”
Mumu: „Azt, hogy érted, hogy közel?”
Péter: „Hát csak egy bizonyos távolságra engedem érzelmileg, tovább egy szemet sem.”
Mumu: „És azt lehet így kormányozni?”
Péter: „Lehet, miért ne lehetne”.
Erre a kibírhatatlanul arrogáns és cinikus válaszra mindenki legnagyobb
meglepetésére Mumu, a bölcs öregember barátságosan átölelte a fiatal férfit, és így szólt hozzá:
Mumu: „De hiszen fiatal barátom akkor te még soha nem voltál szerelmes, ha ilyet mondasz. Ugye nem voltál még szerelmes? ”
Péter zavartan hallgatott, látszott az id"s ember rátapintott valamire, ami eddig homályban volt. Majd a fiatalember motyogását hallva folytatta.
Mumu: „Nem baj, majd leszel te is, és akkor megérted, azt, amir"l beszélünk.”
Ennél a pontnál ért véget a szerepl"k és a stúdióközönség felszabadult tapsa közepette a m!sor.
Mumu, a bölcs öregember archetípusának képvisel"je, a pánikbetegek gyógyításának reménytelen ügyét az érzelmek bevonásával oldotta meg. Pétert az érveivel együtt egyszer!en éretlennek nevezte, ugyanakkor nem zárta ki az egymást megért" és humánusan segít" emberek köréb"l, hanem lehet"séget adott neki, hogy feln"jön azokhoz. Mumu szerint a mentális betegségek leküzdésének varázsszere az egyéneknél az akarater" – a próbák kiállása – a társadalom részér"l pedig a tolerancia és tör"dés másokkal. Ha eddig a varázsmese forgatókönyvét követte a m!sor, a befejezés inkább a tanítómese-példabeszéd m!fajába volt sorolható, ahol Mónika kifejezetten tanulságokról beszélt.
Mónika: „Köszönöm szépen, hogy eljöttetek. Ennek a m!sornak az volt a tanulsága, hogy mindennel meg lehet birkózni, csak akarni kell. Ami a legfontosabb, hogy ne restelljenek segítséget kérni, hiszen mindannyiunknak van valamiféle problémája.”