A felmérések nem támasztják alá sem külföldön, sem nálunk azt a széles körben elterjedt vélekedést, hogy a kora délutáni talkshow-k néz"i kizárólag id"s, vidéki, alacsony iskolai végzettség!ek lennének, amint arról a következ" fejezetekben
részletesen is szó lesz. (Császi 2005)). Inkább arról van szó, hogy a középosztály alpári dolognak látja a show-kat, és olcsó látványosságnak az egyszer! emberek képerny"n való megjelentetését. Ugyanakkor tudjuk, hogy a „magas” és az „alacsony” kultúra nem adott, hanem a társadalmi hatalomban gyökerezik, az alsóbb osztályoktól való elhatárolódás egyik eszköze. (Kapitány and Kapitány 1998) Az ízlés nem univerzális esztétikai kategória, hanem történetileg meghatározott kulturális gyakorlat, amely termeli és újratermeli a társadalmi hierarchiát. Err"l Bourdieu-t idézve Illouz így ír:
„…az alacsonyabb kulturális t"kére jellemz" reprezentációk és választások a megkülönböztetés, s"t az elhatárolódás szimbólumaivá válnak, a hitelességet és a tekintélyt azoknak tartva fenn, akik nagyobb és értékesebb kulturális t"kével rendelkeznek”. (Illouz 2003) pp. 277.
A hegemón kultúra ideológiája ahhoz a paradox helyzethez vezet, hogy elegend"
a talkshow-k elítélése és lenézése ahhoz, hogy kulturált embernek lássék valaki – ehhez nincs szükség a magas kultúra ismeretére. Ennek az a magyarázata, mint Illouz írja, hogy:
„A társadalmi hierarchián a felfelé való mobilitás nemcsak a jövedelem növekedéséhez van kötve, hanem az erkölcshöz és a társadalmi értékekhez is.” (Illouz 2003) pp. 276.
Mint láttuk, ezt ismerte fel Oprah new age spiritualizmusa, amellyel szalonképessé tette talkshow-ját. Átalakított m!sora már annak az új középosztálynak szól, amely nem iskolai végzettségében vagy más társadalmi szerepében, hanem életmódjában és új életfilozófiában határozza meg magát.
Ami a tévém!sorok egyéni befogadását illeti, ott két pszichológusnak az 1950-es években a „paraszociális interakcióról” írt cikkét fedezték ma fel újra a talkshow-t magyarázó kutatók. (Horton and Wohl 1956) Donald Horton és Richard Wohl paraszociális interakcióként eredetileg a hírekben a tévébemondó és a néz" közötti viszonyt írta le, és azt a jelenséget értette rajta, hogy a bemondó a képerny"n a néz"höz beszél, anélkül, hogy a valóságban is látná, kihez is beszél. A néz" pedig a
tévébemondóra reagál, aki szintén nem láthatja a néz" reakcióját. A bemondó és a néz"
dialógusát így az egymás mellett való elbeszélés jellemzi, bár mindkét résztvev"
igyekszik minél adekvátabban reagálni a másikra.
A házigazda és a néz"k közötti viszonyt a talkshow-ban is jellemezhetjük paraszociális interakcióként, amely interakció az identifikáció, az empátia, a társadalmi tanulás és a társadalmi összehasonlítás keveréke. A házigazda tévés személyiségének stabilitása a megjelenés gyakoriságából, ismertségéb"l, kiszámíthatóságából adódik.
Ebben az értelemben nevezi a talkshow által felajánlott identifikációt Hanne Bruun els!dleges identifikációnak. (Bruun 2003) Amint arról már volt szó, a néz"knek a tévés személyiségekhez – akár a házigazdához, akár a vendégeihez – való viszonya hasonlít a közvetlen emberi kapcsolathoz. Itt is a reciprocitáson van a hangsúly, mint ott, ezért nem típusában, hanem csak fokozatában különbözik attól. A tévé el"tt a néz" még inkább megteheti, mint az életben, hogy visszavonuljon, ha nem élvezi a m!sor kínálta személyek társaságát. A tévéhez való viszony így alapvet"en különbözik a színházi drámáétól vagy a filmét"l, amelyeket másodlagos identifikációnak neveznek, mert az identifikáció nem közvetlenül, hanem a fiktív szerepl"k gesztusain, beszédén, n keresztül történik, míg a talkshow-ban közvetlenül:
„A tévés személyiségek programjai – eltér"en a színházi drámától – nem igénylik vagy akárcsak engedélyezik az esztétikai illúziót, a szituációtól való eltekintést és az öntudat elvesztését, ahol a közönség nemcsak elfogadja a szimbólumot
valóságnak, de teljes mértékben azonosul vele” (Horton and Wohl 1956) pp. 46.
A talkshow néz"je tehát megtartja a saját identitását a képerny"n látható szerepl"vel szemben, a válasza pedig önkéntes, és független annak a magatartásától. Csak azok a személyek helyettesítik ezt a paraszociális kapcsolatot a valósággal, és olvadnak fel teljesen benne, – mondja Horton és Wohl – akik társadalmilag és pszichológiailag izoláltak.
Az izgalmat a talkshow-ban a társadalmi szabályok megszegése mellett – amir"l korábban már volt szó – a valóságos (nem színész) szerepl"k alkalmazása jelenti.
Nemcsak a néz"knek, de a készít"knek is fontos, hogy konstruáltsága ellenére valóságnak és ne fikciónak tekintsék a talkshow-t, mert különben elveszítené valódi erejét, amint az a fiktívnek és ezért komolytalanabbnak tekintett szappanoperákhoz való gúnyoros néz"i viszonyon is észrevehet".világosan látszik. Aligha véletlen, hogy a néz"k között a leggyakoribb vita arról folyik, hogy a talkshow vendégei a saját véleményüket mondják-e, és úgy reagálnak-e a show-ban, ahogyan a valóságban is reagálnának hasonló helyzetben, vagy ellenkez"leg, gyanús viselkedésük miatt beépített, netán fizetett
emberek, akik azt teszik és mondják, amit a show készít"i mondanak nekik, azaz színészek. Mivel a hihet"ség kérdése szinte minden m!sor kapcsán felmerül, az egyik legáltalánosabban visszatér" motívum a talkshow-król szóló beszélgetésekben a szerepl"k valódiságát illet" gyanú. Állandóan hallani azt a városi legendát, hogy egy ismer"s ismer"sének az ismer"se is szerepelt már a m!sorban, és ennyi és ennyi pénzt kapott a szereplésért. Különösen gyakoriak a tamáskodások a konfrontációs show-kkal kapcsolatban. „Mindenki tudni akarja, – irta Springer – vajon a verekedések valódiak vagy sem. És míg a média azt szeretné, ha azt hinnéd, hogy az er"szak meg van rendezve, én "szintén megmondhatom neked, hogy nem.” (Springer and Laura 1998) pp.187.
Springer szerint inkább egy korábbi szerkesztési gyakorlattal való szakításról van szó.
Korábban, ha volt valamilyen átkozódás, hajcibálás, kiabálás, azt kivágták az adás elkészülte után. Amikor azonban a Universal studió vásárolta meg a show-t a Multimedia-tól, akkor megváltozott a szerkesztés. Az Universal azt mondta: „Ha
megtörténik, mutassátok meg. A néz"knek joga van látni így az életet, még akkor is, ha nem mindig épületes látvány....A nézettség kiverte a plafont. Az els" alkalommal tíz év óta, Oprah nézettségét meghaladtuk, mi lettünk Amerika egyes számú -ja.” (Springer and Laura 1998) pp.189.
Andrew Tolson egy sokkal mélyebb példán keresztül mutatott rá a szerepl"k valódiságának ellentmondásosságára (Tolson 2001a). Az is baj, – írja – ha nem valóságot mutatnak a néz"knek, amint az a BBC Vanessa cím! show-jában történt 1999-ben, amikor egy ügynökség két sztriptíztáncost közvetített ki mint „veszeked" n"véreket”, akik azután a bulvárlapokban kitálaltak, hogy csak pénzért bohóckodtak a m!sorban. De az is baj, ha nagyon is valóságos a talkshow, ahogyan az az USA-ban történt 1995-ben, amikor a Jenny Jones-show-ban egy férfit azzal hívtak be a stúdióba, hogy egy ismeretlen rajongója akar neki szerelmi vallomást tenni. Az ismeretlen rajongó azonban a
szomszédságban lakó homoszexuális fiatalember volt. A talkshow annyira megviselte a másfajta meglepetésre számító heteroszexuális férfit, hogy pár nap múlva pisztollyal megölte meleg rajongóját. Ez a példa jól mutatja, milyen veszélyes széls"ségek között kell man"verezniük a m!sor készít"inek, amikor a privát és a nyilvános, a valóságos és a képzeletbeli közötti határon mozognak.
A talkshow társadalmi megítélése kapcsán gyakran felmerül az a kérdés:
kihasználják- e az ott megjelen" embereket, vagy – ellenkez"leg – ezeknek ez az egyetlen fórum, ahol megjelenhetnek és ahol elmondhatják a véleményüket? El"ítéleteket
mozgósítanak, vagy – ellenkez"leg – a toleranciát és az empátiát növelik? Gyakran szembeállítják a talkshow-kat a hírekkel, mint amelyek objektivebben és
kiegyensúlyozattabban mutatják be az eseményeket. Jerry Springer err"l is a rá jellemz"
szenvedélyes cinizmussal beszélt. „Kihasználnak embereket? Nem!” (Springer and Laura 1998) pp.140. Viszont úgy emlékezett vissza a korábbi, közel tíz éves riporteri
munkájára, hogy ott valóban kihasznált olyan embereket, akik nem akartak a hirekbe lenni, mert temetésr"l jöttek, vagy bírósági tárgyalásról. $ viszont az orruk alá nyomta a mikrofont és megvágta kés"bb a felvételt, függetlenül attól, hogy az adott személynek vagy a családjának kellemetlen vagy bántó volt. Majd így zárta le a fejtegetést: „ Gondolkozz ezen. A hírek mindig kihasználják az embereket, mert engedélyük, beleegyezésük nélkül, csak azért mert minden tévécsatorna meg akarja verni a
konkurenciát...Tudnod kell, hogy 90 százalékát annak, amir"l a hírek szólnak, nekünk nem kell tudni. Akarhatjuk tudni, vagy érdekelhet bennünket, ha tudjuk, de nem kell tudni.” (Springer and Laura 1998) pp.140. 28
Andrew Tolson m!faji megfontolások alapján szintén arra figyelmeztet, hogy „A talkshow-król való diskurzusoknál jó dolog különbséget tenni egyrészt a m!faj, másrészt annak az egyes programok esetén való alkalmazása között” (Tolson 2001b) pp. 251.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy – már csak a talkshow-k rendkívül sokféle és rugalmas természete miatt is – nem magát a m!fajt érdemes kritizálni, hanem azt, hogy a különböz" tévécsatornák különböz" programjai mennyire tudták kreatív módon felhasználni a m!faj által kínált különleges lehet"ségeket? Természetesen nemcsak a formai-dramaturgiai lehet"ségek kihasználásáról van szó, hanem arról is, hogy mennyire képesek ezek a programok olyan társadalmi csoportokat, vernakuláris diskurzusokat és emberi problémákat bemutatni, amelyek korábban populáris formában nem jelentek meg a nyilvánosság el"tt, azaz mennyire képesek kiszélesíteni a társadalmi és kulturális demokráciát?
28 Hasonló szellemben ír Réz András: „ Az, amit a hírm!sorokban látok, ugyanúgy alkalmatlan arra, hogy az életemet szervezze, kordinálja, hogy a magatartásomat adaptálja a világ valóságos változásaihoz. Tehát bocsánatot kérek, a meger"szakolt apácák kalandos története, a pakisztáni zarándokok szakadékba zuhanása, a Kékfény-típusu m!sorok, amelyek részletesen beszámolnak arról, hogy a bankrabló valójában biztonsági "r volt,hozzásegítenek-e engem bármilyen formában ahhoz, hogy a világ számomra
megélhet"bb vagy feldolgozhatóbb legyen? ” Réz, András. Ibid."Tessék mondani, hol találom a valóságot?" III. folyam VII. évfolyan:65-69.
5. fejezet
A talkshow m!faj kulturális szociológiája: Oprah és Jerry Springer.