A méltóság megjelenése néhány jogi kötőerővel bíró szövegben

A fenti gondolatmenetünk egyetlen szépséghibája, hogy a Nyilatkozat jogi kötőerővel nem rendelkezik, de a kötelező jogi szabályokra gyakorolt hatása könnyen felismerhető.

minden ember egyenlő. Ezt a másfél évezreddel ezelőtti forrást nem volt hajlandó elfogadni Európa az elvetélt alkotmányozási kísérlete során. Ld. Babura László: Nagy Szent Gergely élete. Budapest, Szent István Társulat, 1927. 34–36. Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár, http://www.ppek.hu/konyvek/Babura_Laszlo_Nagy_Szent_Gergely_elete_1.pdf (2015. március 23-ai szövegállapot)

Méltóság és közösség 87

Alig fél évvel a Nyilatkozat elfogadását követően a Német Szövetségi Köztársaság Alaptörvényének (Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland) 1. szakasza⁴ úgy rendelkezett, hogy

„(1) Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden állami hatóság köteles tiszteletben tartani és védeni. (2) A német nép ezért elismeri a sérthetetlen és elidegeníthetetlen emberi jogokat, mint minden közösség, a béke és az igazságosság alapját a földön. (3) A következő alapjogok közvetlenül alkalmazandó jogszabályként kötelezik a törvényhozást, a végrehajtó hatalmat és az igazságszolgáltatást…”

A Grundgesetz nem használja a „születik” formulát, viszont kijelenti a méltóság sérthetetlenségét, és vele együtt az emberi jogok sérthetetlenségét és elidegeníthetetlenségét. A méltóság és az egyes emberi jogok közötti kapcso-latot általában úgy fogjuk fel (a méltóságot gyakran személyes autonómiaként vagy a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként értelmezve, amint ezt a Grundgesetz következő szakasza tartalmazza is), mint más alapvető jogok

„anyajogát”.⁵ Másrészt viszont a méltóság érinthetetlensége – a transzcendens dimenzió – megnyilvánul a 79. szakasz (3) bekezdésében is, amely az 1. szakaszt védi a módosításoktól, azaz a méltóságot a társadalom és a jog örök értékévé nyilvánítja.

A Nyilatkozattal indult és a Grundgesetz-cel folytatódott út hamar megtört.

Az EJEE, amelyet mindössze néhány hónappal később fogadtak el az alapító államok, megfeledkezett a méltóság jogi védelméről. A preambulumában említést tesz ugyan a Nyilatkozatról, de nem ejt szót a méltóságról, hanem a jogok és szabadságok védelmét előíró első szakaszát az egyes emberi jogokra vonatkozó szabályok követik, kezdve az élethez való joggal, valamint a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmával. A „megalázó bánásmód”

persze előfeltételezi a méltóság elismerését, különben nem lenne értelme, de a megfogalmazás kifejezetten jogászias. Sokkal inkább konkrét viselkedési (tar-tózkodási) szabály, amelyet a társadalom minden tagjának és intézményének követnie kell, mintsem a méltóság, mint legbelsőbb emberi jellemző

elismeré-4 Ilse Staff: Introduction. In: Basic Law for the Federal Republic of Germany. Bonn, Press and Information Office of the Federal Government, 1998. 15., 40.

5 Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Budapest, Osiris, 2001.

442., 446., 452.; Pokol Béla: Alkotmánybíráskodás – szociológiai, politológiai és jogelméleti megközelítésekben. Budapest, Kairosz, 2014. 82–89.

se. Más szavakkal, az EJEE érzéketlen a méltóság transzcendens dimenziója iránt, és az egyes jogok, valamint szabadságok személyes, esetleg közösségi megnyilvánulására koncentrál. Az élethez való jog sem fogható fel a méltóság helyettesítőjeként, mivel az élethez való jog sokkal inkább az élet kioltásának tilalmaként értelmezhető, és mellőzi a Nyilatkozat ünnepélyességét is.

A Nyilatkozat jogi kötőerejű folyománya, a két nemzetközi Egyezségokmány egyike, a Polgári és Politikai Jogokról rendelkező visszalép az EJEE száraz megfogalmazásától. A preambulumában ugyanis nemcsak általában említi a Nyilatkozatot, hanem kifejezetten utal arra is, hogy „[…] az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen joga-inak elismerése” szolgál a szabadság, az igazság és a béke alapjául a világon, illetve arra is, hogy az Egyezségokmány által védett jogok „az emberi személy benne rejlő méltóságából fakadnak”. Mindazonáltal ez a lépés is meglehető-sen bizonytalan, mivel az Egyezségokmány tételes rendelkezéseinek szövege elfordul a méltóságtól és a 6. szakaszban csak az élethez való benne rejlő jogról beszél. A „benne rejlő” (inherent) jelző folytán ez a megfogalmazás erősebb, mint az EJEE 1. szakaszáé. A benne rejlőség lehetővé tesz olyan következtetést, hogy az életnek van egy transzcendens dimenziója, ám ez még ilyen értelmezés mellett is az élet (élethez való jog) és nem a méltóság tulajdonsága lesz. Nem vitatva, hogy az életnek és a méltóságnak van közös értelmezési tartománya, úgy gondoljuk, hogy a két fogalom nem kezelhető szinonimaként.

A rendszerváltozást követő ideiglenes Alkotmányunk megint más megfogal-mazást használt az 54. §-ának (1) bekezdésében:

„A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani”

A szövegben a méltóság és az élethez való jog együtt jelent meg, amit az Alkotmánybíróság a halálbüntetést alkotmányellenessé nyilvánító (23/1990.

(X.31.) AB) határozatában úgy értelmezett, hogy az „emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték”. Végül az Alaptörvény áttért a német megoldásra – kiegészítve a magzati élettel –, amikor úgy fogalmaz a II. cikkében, hogy

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a foganta-tástól kezdve védelem illeti meg.”

Méltóság és közösség 89

Az Alkotmány szövege még csak bizonytalan értelmezést tett lehetővé, mert a méltóság és a méltósághoz való jog nyilván nem azonos, az Alaptörvény azon-ban már világos: a méltóságra vonatkozó kijelentése visszatér a Nyilatkozat és a Grundgesetz útjára, lehetővé téve a sérthetetlennek minősített méltóság értelmezését transzcendens dimenzióban is.