El Beheiri Nadja
2. Európa jogi hagyománya
XVI. Benedek érvelésének első pillérét tehát az európai jogi hagyományok adták, amelynek fejlődőséből négy jelentős szakaszt emelt ki. Első állomásként a sztoikus filozófia és a római jog találkozását emeli ki, ami a Kr. e. II. századig vezethető vissza. A pápa ezt a kereszténység előtti időszakot „az emberiség jogi kultúrájára nézve” kifejezetten fontosnak tartja. Második szakaszként em-líti a keresztény középkort, ezt követi a felvilágosodás, majd az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és a német Alaptörvény. Nyilvánvaló, hogy ez a fejlő-dés zökkenőmentesnek és lineárisnak sem mondható. Talán érdemes röviden azon elgondolkodni, hogy milyen jellemző tulajdonságokat találunk ebben a négy említett korszakban.
A sztoikus filozófia és a római jog találkozása a kereszténység előtti időszak-ra vezet vissza bennünket. A pápa ezzel kapcsolatban utal a salzburgi római jogász Wolfgang Waldstein munkájára. Felmerülhet a kérdés, vajon miért éppen Waldstein gondolatai jutottak eszébe? Nyilvánvaló, hogy a kérdés megválaszo-lása csak feltételezéseken keresztül történhet meg. XVI. Benedekre jellemző, hogy beszédeihez igyekezett az érintett országhoz kötődő forrásokat választani.
Német nyelvterületen tehát logikus volt, hogy választása egy németnyelvű szer-zőre essen. A döntés tudatossága abból is látszik, hogy Waldstein professzor elmondása szerint a beszéd elhangzását követően postán megkapta annak egy példányát, amelyre XVI. Benedek köszönő szavakat írt.7 Joseph Ratzinger és Wolfgang Waldstein ugyanis régóta ismerik egymást. Talán érdekes lehet a kapcsolat eredetét felidézni. A II. Vatikáni Zsinat bevezetett egy liturgikus re-formot. A bevezetés módja az egyházi jogi szokásokhoz képest rendhagyó volt, mert az új bevezetésével egyidejűleg a régi liturgia használatát megtiltották.
Wolfgang Waldstein azonban kiállt a régi liturgia értékei mellett, ami miatt sok támadás is érte. Ebben a helyzetben azt tanácsolták neki, hogy a Zsinat szándékának hiteles értelmezéséért forduljon egy német teológushoz, Joseph Ratzingerhez. Waldstein levélben kereste meg Ratzingert, aki azt válaszolta neki, hogy a régi liturgia használatának megtiltása az Egyház történelmében valóban egy példanélküli lépés, amely szakítást jelent az eddig szentnek minő-sülő hagyománnyal.
Jelen tanulmánnyal összefüggésben a jövőbeli pápa válaszában láthatjuk a tradícióhoz való ragaszkodás teológiai kontextusát. A Bundestagban tartott
be-7 Vö. Nadja El Beheiri: Ein Gespräch mit Wolfgang Waldstein. www.forhistiur.de/2014-09-el-beheri, 4–6.
A jogállam alapjai és az igazság 125
szédében egy hasonló gondolatmenetet fedezhetünk fel, csak fordított irányban.
Ebben az esetben az egyházfő a jeles salzburgi jogász munkaságából vezeti le a hagyományhoz való hűségét. A konkrét mű, amelyből a pápa merít, nem egy szigorú értelemben vett tudományos értekezés. Jellege sokkal inkább ismeret-erjesztőnek mondható, bár kétség kívül egy minősített olvasó közösséget szólít meg. A könyv alapját képező tudományos életmű Európa egyik legjelentősebb római jogi műhelyében került megfogalmazásra, amelyben Waldstein mellett még olyan jeles tudósok vettek részt, mint Max Kaser és Theo Mayer-Maly.
A XVI. Benedek által kiemelt második korszak a keresztény középkor volt.
Ennek egyik legkiemelkedőbb alakja kétségkívül Aquinói Szent Tamás volt, aki-nek a nevéhez köthető a keresztény lex naturalis fogalmának kialakítása. A lex naturalis nem más, mint Istentől származó fény az emberi értelemben. Ennek a fénynek köszönhetően tudjuk, mit kell és mit nem szabad tennünk. E fénnyel és törvénnyel Isten a teremtéskor ajándékozott meg minket. A természetes törvény az értelem (vagy ész) hangja. Az értelem részesül a teremtő bölcsessége és ren-dező értelmében. Szent Tamás tanítása szerint az ember értelme fény, amellyel az ember a jót elválasztja a rossztól. Parancsai gyakorlati ítéletként cselekvésre indítják az embert. Az ítéletek összessége eredményezi a természetes törvényt, ami az erkölcs alapja. A törvény azért viseli a „természetes törvény” nevet, mert az értelem, amely meghozza az ítéletet, az emberi természet része. Eme értelem beilleszkedik a természetbe, a gyakorlatba azon keresztül válik hatékonnyá, hogy eme értelem a természetes hajlamokat kontextusában felismeri és rendezi.
Az ilyen értelem választja el a jót a rossztól, így más és több, mint a ‘puszta’
természet.8 Az antik hagyomány és a középkor után egy szakadék következett a törtelemben. Még a Hittani Kongregáció prefektusaként Ratzinger bíboros az újkornál két jelentős korszakhatárát állapított meg: az új világ felfedezését és a reformációt. Ezek egy a jog területére is kiterjedő felfogásbeli változást hoztak, amellyel kapcsolatban Ratzinger Hugo Grotius, valamint Puffendorf szerepét emeli ki.9 Az eddigi hagyománnyal szakítva Grotius a Béke és Háború jogáról szóló munkájában úgy véli, hogy az általa megfogalmazott természetjogi nézet akkor is megállná helyét, ha Isten nem létezne. Ezzel a forradalmi mondattal
8 Martin Rhonheimer: Benedikt XVI. über Rechtsstaat, Demokratie und Naturrecht. Die Reden in Berlin und London. In: Jan-Heiner Tück: Der Theologenpapst: Eine kritische Würdigung.
Freiburg, Herder, 2013. 146. Rhonheimer és Waldstein gondolatai összehasonlításához vö.
Nadja El Beheiri: Das Naturrechtsverständnis von Wolfgang Waldstein: Überlegungen anlässlich der Rede von Benedikt XVI. im Deutschen Bundestag. In: P. Szabó Béla – Újvári Emese: Universitas „unius rei”. Tanulmányok a római jog és továbbélése köréből. Debrecen, Lícium Art, 2014. 112–116.
9 Ratzinger i. m. 35.
Grotius felülírta az ókori és a középkori gondolkodást. Amíg a középkorig általá-nosan elfogadták, hogy az emberi értelem részesül Isten értelmében, Grotius úgy vélte, hogy a jogi kérdéseken úgy kell elgondolkodni, mintha Isten nem létezne, vagy nem foglalkozna az ember sorsával. Ha szétválasztjuk a jogi gondolkodást Istentől, a jog megalapozásához más fundamentumot kell találnunk. Az újkori szerzők ezt a kérdést a társadalmi szerződés teóriája révén oldották meg.
Az újkort követően a pápa, mint egy végpontként az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát és a német Alaptörvényt említi. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának kihirdetése válasz volt a második világháború alatt elkövetett a nemzetiszocialista tettekre. Erre a tényre pápa is utal. Miközben XVI. Benedek teológiai szempontból kiemeli a történelmi faktumot, miszerint a keresztény teológusok „az istenhiten alapuló vallásos joggal szemben a filozófia oldalára álltak”, az Emberi Jogok Nyilatkozatának megfogalmazásakor eltekintettek a filozófiai alapok meghatározásától. Ez a döntés szükségesnek tűnt egy gyors, a nemzetközi közösség által elfogadható megoldás érdekében. Az elméleti háttér hiánya azonban rövid időn belül értelmezési nehézségekhez vezetett.
Benedek a filozófia és a jog találkozását a természetjog fogalmában látja megvalósulni. Joseph Ratzinger még egyházfővé történő megválasztása előtt komoly súlyt fektetett a természetjog fogalmának meghatározására. Az e körüli vívódása még a Bundestagban tartott beszédének a szövegében is megjelenik, amikor XVI. Benedek azt mondja, hogy „Ma a természetjog gondolatát különös katolikus tanításként tartják számon, amelyről katolikus kereteken kívül nem is érdemes beszélni, olyannyira, hogy az ember majdhogynem szégyenkezik, amikor ezt a szót egyáltalán megemlíti”.10
3. Benedek pápa, a természetjog és az igazság
Aggályai ellenére a pápa megkísérli a természetjognak egy új fogalmi meghatá-rozását. XVI. Benedek a természetjogot az objektív és szubjektív értelem össz-hangjaként definiálja, amely előfeltételezi azt, hogy mindkét szféra Istennek a teremtő értelmében gyökerezik.11
A természetjog elutasítását a pápa Hans Kelsen elméleteiben tartja legin-kább kimutathatónak. Kelsen bizonyára örült volna egy-egy XVI. Benedekkel folytatott szakmai vitának, hiszen még 1962-ben is lelkesen vett részt egy a
10 XVI. Benedek: Beszéd a Német Szövetségi Gyűlés előtt. In: Waldstein i. m. 220.
11 Uo. 218.
A jogállam alapjai és az igazság 127
természetjog neves támogatói által szervezett műhelybeszélgetésen.12 A pápa a híres a jogpozitivista szemléletet képviselő jogtudós elméletéből két pontot emel ki. Az egyik a Sein és Sollen közötti ‘áthidalhatatlan árok’, a másik pedig az igazság kérdése, amelyekkel Joseph Ratzinger már egyházfővé történő meg-választása előtt is foglalkozott.
Sein- és Sollen-viszony tárgyalásának előfeltétele a természet funkcionális fogalmának meghatározása. Ha a természetet a természettudományok eszkö-zeivel közelítjük meg, abból jogi konklúziók nem vezethetők le, hiszen „az ember képes elpusztítani a világot és Önmagát manipulálni.” Joseph Ratzinger korábban ezzel kapcsolatban az evolúciós elmélet győzelmében is látott egy olyan indokot, hogy a természet miért nem lehet a jog alapja. Néhány hónappal pápává választása előtt az akkori prefektus úgy érvelt, hogy csak egy „értelmes természet” lehet a természetjog forrása.13
A másik érvelési vonal, amit Kelsentől a pápa a Bundestagban átvesz, az igazság kérdésére vonatkozik. Maga Kelsen adott rá alkalmat, hogy Joseph Ratzinger már korábban foglalkozzon a jogpozitivizmus e meghatározó tézisei-vel. Az osztrák jogtudós egy 1920-ban „Vom Wesen und Wert der Demokratie” c.
tanulmányban elemezte Jézus Pilatussal folytatott beszélgetését. Értekezésében Kelsen a demokráciát a politikai relativizmus megnyilvánulásaként definiálja.
Ezt követően a jogtudós értelmezi Jézus küldetését a relativizmus fényében.
Kelsen János evangélista leírását a világirodalom remekművének minősíti, s a per eredményét a „relativizmus és demokrácia tragikus jelképének” nevezi.
Jézus és a római helytartó közötti párbeszédről szóló beszámoló öt versszakban foglaltatik össze. A kihallgatás központi kérdése Jézus királysága körül forog.
Pilatus által feltett kérdésre, hogy Jézus a zsidók királya-e, Jézus – Kelsen szavaival élve – mély komolysággal és küldetésének tudatában azt válaszolja, hogy ő király és arra született, hogy tanúságot tegyen az igazságról. Pilatus, akit Kelsen egy régi, fáradt és ezért szkeptikus kultúra képviselőjének tart, a történelem egyik legégetőbb kérdést teszi fel – quid est veritas – mi az igazság?
A helytartó azonban úgy gondolja, hogy erre a kérdésre nincs válasz. A római magisztrátus – a kelseni értelmezés szerint – helyesen folyamodik a demokrati-kus eszközökhöz, és szavazásra bocsátja a kérdést. A maga részéről azt rögzíti, hogy nem találja bűnösnek a vádoltat. Az eljárás eredményeképpen Jézust mégis elítélik, és szabadon bocsátanak egy rablót. A megjegyzés, amit Kelsen a
törté-12 A szervezők publikálták a tudományos kerekasztal előadásait. Franz-Martin Schmölz: Das Naturrecht in der politischen Theorie. Wien, Springer, 1963.
13 Ratzinger i. m. 35.
nethez fűz, az egész gondolkodását jól jellemzi. A híres professzor elhanyagolja azt, hogy Jézus ugyan királynak mondja magát, de királyságának sajátos jelle-gét hangsúlyozza, ami más küldetéssel rendelkezik, s más eszközökkel operál.
Jézus tanítása az ember belső átalakulását célozza meg. Ha őt felismerjük és követjük, jobban megértjük a világban rejlő igazságokat. Tanítása azonban csak szabadon lehet elfogadni. Kelsen ezzel szemben csak egy alternatívát képzelhet el. Ha a demokratikus eljárás eredményét nem fogadjuk el, nem marad más, mint ahogy az igazságot véres hatalommal érvényesítsük. A véres harc előfel-tétele azonban, hogy a harcosok oly biztosok az általuk képviselt igazságban, mint ahogy az maga Isten fia az ő igazsága tekintetében volt.14
XVI. Benedek a Názáreti Jézus c. könyvében részletesen foglalkozik a római helytartó előtt lefolytatott eljárással. Mivel a főtanács Jézust Istenkáromlásért bűnösnek találta és halálbüntetést akart kiszabni rá, a római hatóság bevonása vált szükségessé. A római bíróság számára az istenkáromlás tényállása, mint bűncselekmény érdektelen volt, tehát a vádlóknak valami más vádat kellett keresniük. Az új vád úgy hangzott, hogy Jézus királynak mondja magát. A római helytartó számára – talán meglepő módon – Jézus nem utasította vissza ezt a vádat, viszont hangsúlyozza királyságának eltérő jellegét. Az ő királysága és a földi királyságok közötti különbség abból áll, hogy az ő királysága nem rendelkezik földi hatalommal, követői nem harcolnak e világi fegyverekkel.
Királyságának meghatározó elemként Jézus az igazságot határozza meg. Ezen a ponton az ókori és modern értelmező számára ismét felmerül a kérdés, mi az igazság? XVI. Benedek először a skolasztikus filozófiából merítve válaszol.
Aquinói Szent Tamás tanítása szerint az igazság a „megértés és a valóság meg-felelése”. A középkori tanítás szerint igazságról akkor beszélünk, amikor az ember értelme úgy tükröz vissza egy tárgyat, ahogy az önmagában van. Ez a definíció azonban nem foglalja magában az igazság teljességét. A teljes, egész igazság Isten értelmében van. Isten maga a legfőbb és első igazság. Az ember részesül ebben az igazságban. XVI. Benedek úgy fogalmaz: „Az igazság teljes nagyságában és tisztaságában nem látható. A világ annyiban ‘igaz’, amennyiben Istent, a teremtő értelmet, az örök intelligenciát tükrözi, amelyből származik.
S annál igazabb lesz, minél közelebb kerül Istenhez. Az ember akkor lesz igaz, akkor lesz önmaga, ha Isten szerint alakul. Akkor jut el tulajdonképpeni lénye-géhez. Lét és értelem Isten valóságából származik.” A következő bekezdésben XVI. Benedek tanításának egy vezető gondolatát találjuk, ami a Bundestagban tartott beszédben is visszacseng. „[…] az tesz tanúságot, aki Isten, a teremtő
14 Hans Kelsen: Vom Wesen und Wert der Demokratie. Tübingen, Mohr, 1920. 37–68.
A jogállam alapjai és az igazság 129
Értelem látószögéből olvashatóvá teszi a teremtést és hozzáférhetővé annak igazságát”. Jézusról szóló könyvében a pápa úgy fogalmaz: „Úgy is mondhatjuk:
az tesz tanúságot az igazságról, aki Isten, a teremtő Értelem látószögéből teszi olvashatóvá a teremtést és teszi hozzáférhetővé annak igazságát, hogy az embe-ri világ mércéje és útmutatója lehessen, hogy a nagyságokkal és hatalmasokkal szemben az igazság hatalma, a közös jog, az igazság joga jusson érvényre”.15 A felvetésre, hogy vajon miért oly nehéz felismerni az igazságot és a felismert igazságot érvényre jutatni, a pápa most már a kinyilatkoztatás egyik alapvető tételével érvel: „Mondjuk ki nyugodtan: a világ megváltatlansága éppen abban áll, hogy a teremtett világ ‘olvashatatlan’, az igazság felismerhetetlen. Ezért kényszerülünk a pragmatizmus uralma alá, és az erősebb joga ezért lesz evilág istene.”16
Megállapítható tehát, hogy XVI. Benedek a német parlamentben megerősí-tette azt, hogy az Egyház teljes mértékben elismeri a demokratikus társadalom szabályait, ugyanakkor hangot adott annak a meggyőződésnek is, hogy a demokráciában az igazságra való törekvésnek van helye. Az igazságra való törekvés nem ellentétes a demokratikus gondolkodással, hanem ellenkezőleg, az igazság teszi hatékonnyá a jogállam eszköztárát.
15 Joseph Ratzinger/XVI. Benedek: A Názáreti Jézus, II. Budapest, Szent István Társulat, 2011.
147.
16 Ratzinger i. m. 147.