A Hunyadi család népszerűsége. Hunyadi Mátyás trónjelöltsége. Külföldi trónkövetelők. Albert király leányai:
Anna és Erzsébet. A Hunyadi ház híveinek magatartása. Mátyás Podjebrád Györgynél. Podjebrád tervei Leányát eljegyezteti Mátyással. Garai László és a Hunyadi-párt kibékülése. A királyválasztó országgyűlés összehivása Budára. Szilágyi magatartása. Carvajal pápai követ közreműködése Mátyás megválasztása érdekében. Mátyás királylyá kikiáltása. A nemzet öröme. Tárgyalások Frigyessel a korona visszaadása iránt. A budai országgyűlés
végzései. A köznemesség. A magyar küldöttség tisztelgése Mátyás királynál. A Podjebráddal kötött szerződés megújitása. Mátyás szabadon bocsáttatása. Az új király neveltetése. Jelleme. III. Calixtus üdvözlő irata.
Ünnepélyes bevonulás Budavárába
CSODÁLATRAMÉLTÓ törvénye az emberiség fejlődésének, hogy népek lelkében megfogamzott új eszmék és vágyak, mikor a fejlődés természetes folyamatában megérlelődtek, ellenállhatatlan erővel törnek uralomra; az erőszakos kezek, melyek eléjük akadályokat görditenek, ezzel diadalukat siettetik.
Igy a budai vérpad, a mely arra volt hivatva, hogy a Hunyadi-ház hatalmának és az ahhoz csatlakozó nemzeti aspirátióknak ravatalát képezze, talapzattá lett, a melyen a visszaállitott nemzeti királyság épülete fölemelkedett.
Azóta, hogy az Árpádtól megalapitott magyar uralkodóház utolsó koronás sarja sirba szállott, másfél század mult el. Ezen idő alatt Magyarország koronáját idegen dynastiák tagjai viselték volt. Közülök kettő: Károly Róbert és Nagy-Lajos, fényes tettek és maradandó alkotások dicsőségével környezték nevüket. De utódaik nem voltak képesek az országot sem a belviszályok zaklatásaitól megóvni, sem a külső ellenségek támadásai ellen sikeresen megvédelmezni. Az utolsó, V. László, Ausztria, Csehország, Morvaország és Szilézia fölött uralkodott, a német császárnak öcscse, a lengyel királynak sógora volt. És mindezen összeköttetésekből a magyar nemzetre haszon nem háramlott, sőt az idegen gyámság és rokonság következményei veszélyes bonyodalmakat támasztottak.
Ugyanezen időben a hazának egyik fia, úgyszólván magára hagyatva, az országot megvédelmezte, ellenségeit visszaverte, a magyar névre örök dicsőség fényét árasztotta.
Ilyen körülmények között a nemzet minden rétegében az a felfogás vert gyökeret, hogy a haza sorsában szerencsés fordulat csak úgy állhat be, ha ismét magyar fejedelmet fog uralni; az az elhatározás sarjadzott, hogy V. László halála esetére utódját saját köréből fogja megválasztani.
Hunyadi Jánosban és fiaiban tisztelőik rokonszenve és ellenségeik irigysége régtől fogva trónjelölteket látott.
Néhány év multával az udvarnál szájról-szájra járt az az elbeszélés, mely mese hüvelyében a valóság magvait rejti, hogy Capistrano János atya, mikor a Hunyadi-család körében időzött, minden alkalommal az ifjabbnak, Mátyásnak engedett bátyja fölött elsőbbséget, és feltünést keltő viselkedését úgy magyarázta, hogy Mátyásra a királyi korona várakozik.1
És mig a szent szerzetes a jövendőbe látnoki szemekkel tekintett, Carvajal bibornok, pápai követ, a diplomata éles szemeivel figyelve meg a nemzeti élet tüneteit, ugyanarra az eredményre jutott. Kétségkivül az ő jelentései alapján fejezte ki III. Calixtus pápa, mindjárt Hunyadi László kivégeztetése után, magán társalgásban és ünnepélyes nyilatkozatokban azt a meggyőződését, hogy „Krisztus dicső hősének méltatlanul meggyalázott családja a csodákat művelő, igazságos Isten kegyelméből meg fogja érni a fölmagasztaltatás napját, el fogja venni a Hunyadi János érdemeiért megillető jutalmat.”2
És másrészről éppen az a cultus, a melynek tárgyát a Hunyadiak képezték, kölcsönözte a felmagasztaltatásuk eshetőségétől félő Cilleiek és Garaiak azon vádjának, hogy Hunyadi
János és fiai a trón birtokára áhitoznak, a valószinüség némi látszatát De annál a tanácsnál, a mit a nemzeti irány ezen ellenségei adtak a királynak, az idegen uralom meggyülöltetésére nem lehetett hatásosabb eszközt kigondolni. Az üldözés, a mit a Hunyadiak szenvedtek, tetőpontjára emelte népszerüségüket.
Hunyadi János dicső alakja a nemzet szemei előtt még ragyogóbb fényben állott, a mióta egyik fia gyalázatos halállal múlt ki, a másik ártatlanul börtönbe jutott. A háladatlanságnak példátlanul álló nyilatkozatai közfelháborodást idéztek elő. A Hunyadiak barátai érezték, hogy a nemzet kötelessége: a holtak emlékének elégtételt, az élőknek kárpótlást szolgáltatni, és V. László halála után Hunyadi Mátyást habozás nélkül trónjelöltnek tüzték ki.
Hunyadi Jánosné ezt a tervet az anyai sziv büszkeségével és rajongó szeretetével karolta föl. Áldozatkészségét, mely eddig a boszú művének szolgálatában állott, fokozott lelkesedéssel szentelte annak a vállalatnak, mely fia fölmagasztalásával elhunyt szerettei emlékezetének is az elégtételt meg volt adandó.3
A választás biztositására hivatott párt szervezésében és a fegyveres. erő gyarapitásában a vezérlő szerep Szilágyi Mihálynak jutott, ki föladatában erőszakos természetének a boszuvágytól élesztett egész szenvedélyességével járt el. Mint mérséklő elem, állott mellette Vitéz János, a váradi püspök, kit V. László Magyarországból távozásakor szabadon bocsátott és ki az államférfiú nyugodt fölfogását, a diplomata ügyességét hozta segitségül.
A szeretet, erő és ész ezen frigyének a körülmények kivételesen kedvező alakulása biztos sikert igért.
A külföldi fejedelmek soraiban nem hiányoztak ugyan, a kik a magyar koronára igényt támasztottak, vagy elnyerésére reménységet tápláltak de sikerre egyik sem számithatott.
Albert király két leánygyermeket hagyott hátra, kik most testvérük halála után országai örökösének tartották magokat. Az idősebbik Anna herczegnő, Vilmos szász herczeg neje, mindjárt „Magyar- és Csehország királynéjának, Ausztria herezegasszonyának” czimét vette föl;4 férje pedig azonnal lépéseket tett, hogy igényeit érvényesitse. Ezzel a szándékával azonban ellenségévé tette Frigyes császárt, ki a Habsburg-ház régi családi szabályaira támaszkodván, V. László osztrák örökségére rátette kezeit; egyszersmind a magyarországi rendek közül is maga ellen ingerelte mindazokat, a kik már 1440-ben a leányág örökösödése ellen nyilatkoztak. Ezenfelül a legszerencsétlenebb eszközhöz nyult czélja elérésére azon férfiú megválasztásában, kit megbizott, hogy a magyar urakat az ő pártjára vonja. Ez Boldizsár radmansdorfi plébános volt, kinek Cillei Ulrik gróf, az Erzsébet királynétól ráruházott kegyuri joggal élvén, a zágrábi püspökséget adományozta, de a ki elismertetését sem Rómában, sem Magyarországban kieszközölni nem tudta, s mint Cillei Ulrik kegyencze, gyülöletessé tette magát.5
Albert király ifjabb leánya, Erzsébet herczegnő, Kázmér lengyel király neje, sem volt szerencsésebb. Ő Frigyes császárra támaszkodott, a kinek pártfogását azzal nyerte meg, hogy jogigényeit Ausztriára ki nem terjesztette.
Frigyes ugyanis maga nem csatlakozott a trónkövetelőkhöz. A magyarországi hangulatot jól ismervén, ezúttal nem gondolt a magyar trón megszerzésére. Mikor Sopron városa hozzá azt a kérdést intézte, hogy a királyválasztásnál milyen állást foglaljon el, csak is azt a kivánságát fejezte ki, hogy „az ő tudta és hozzájárulása nélkül az ország királyt ne válaszszon: hanem a választás az ő tudtával és tanácsa szerint történjék;” a mely kivánságát arra alapitotta, hogy az elhunyt királynak ő a legközelebbi rokona, és az ország „szent”
koronája az ő kezei között van.6
Ezt a befolyást, a mire jogczimet vélt birni,7 Kázmér javára érvényesitette. A magyarországi rendeket fölhivta, hogy a lengyel királyt válaszszák meg, a kit neje után a korona örökösödési jogon megillet, a miért is ő minden más választást érvénytelennek
tekintene.8 Ilyen nyilatkozat, a nemzet szabad választási jogát megtagadván, nem lehetett alkalmas arra, hogy Kázmér ügyét népszerüvé tegye.
VII. Károly franczia király, kinek leánya V. László jegyese volt, hajlandónak nyilatkozott, hogy egyik fiát a magyaroknak királyul átengedi, vagy ha a választás másra esik, leánya kezét az új királynak adja.9 Azonban a Valois-dynastia a korábbi magyar uralkodóházakkal rokoni kapcsolatban egyáltalán nem állott és a magyarokra nézve teljesen idegen, ismeretlen volt; minélfogva a nemzetet sem érzelmei, sem érdekei nem vonzották hozzá.
Igy történt, hogy az idegen trónkövetelők egyike körül sem csoportosult párt.
Emlékeinkben nem akadunk annak nyomára, hogy a magyar főurak közül csak egy is nyiltan kitüzte volna egyiknek vagy másiknak zászlajat. A korábbi udvari párt vezérei és a Hunyadi-ház hivei hallgatagon, összebeszélés nélkül találkoztak abban a megállapodásban, hogy idegent nem emelnek a trónra.
A nemzet régi aristocratiájának köréből ketten emelkedtek ki mások fölé, és számithattak arra, hogy a nemzet tekintettel lesz reájuk a trón betöltésénél.
Garai László nádor, kinek atyja és nagyatyja szintén viselték volt az első országos méltóságot, családi összeköttetéseinél fogva legközelebb állott a trónhoz. Anyja, Cillei Anna után László király nagybátyja volt; neje pedig a sziléziai herczegek családjából származott.
Rangra nézve mindjárt utána következett Ujlaki Miklós erdélyi vajda és horvátországi bán, roppant vagyon ura, ki őseinek érdemein kivül azokra a szolgálatokra is hivatkozhatott, a miket egykor Hunyadi János oldala mellett harczolva, hazájának tett; és az ő családi összeköttetései szintén az ország határain túl terjedtek: leányát Podjebrád György csehországi kormányzó egyik fiával házasitotta össze.
De ez a két főur, a kik körül hatalmas barátok és számos párthivek csoportosultak, a trónhoz vezető utat elzárták volt maguk előtt azzal, hogy Hunyadi László kivégeztetésében főtényezők gyanánt szerepeltek, s igy magukat a nemzet legnagyobb részének szemeiben gyülöletessé tették; minél fogva előre volt látható, hogy akár az egyiknek, akár a másiknak trónra emelését a Hunyadi-párt engesztelhetetlen gyülölete nem fogja megengedni.
Úgy látszik, maguk és hiveik is korán lemondottak arról a reményről, hogy czélt érhetnek; annál inkább, mert egymással való versengésük is megkönnyithette a Hunyadi-pártnak diadalát.
És mig ekként a viszonyok minden tekintetben a legkedvezőbben alakultak a Hunyadi-pártra nézve, Mátyásra nézve még fogsága is előnyös következményeket vont maga után.
László király kevéssel kimulta előtt Bécsből Prágába hozatta őt, a hol most Podjebrád György kormányzó kezeibe került. Ennek sem joga, sem oka nem volt rá, hogy őt tovább fogságban tartsa. De az éles látásu politikus a szerencse kedvezését, a mely az egyik magyar trónjelöltet az ő kezeibe szolgáltatta, értékesiteni kivánta. El volt tökélve, hogy magát Csehország királyává megválasztatja. Ezen czél elérése lehetetlenné válik, ha a magyar trónra külföldi fejedelem lép, a ki Csehországra is igényt támaszt; ellenben, ha a magyar koronát nemzeti király nyeri el, és ő ennek szövetségével dicsekedhetik: a siker az ő részére is biztositottnak látszott.
Ő tehát arra határozta el magát, hogy Mátyást a korona megszerzésében támogatni fogja, vele szövetségre lép, és mindjárt fölajánlotta neki leánya kezét.
Mátyás, mikor az ő trónrajutása szóba hozatott, legkevésbbé sem volt meglepetve. A jóslatot, hogy Magyarország királyává lesz, őszinte jóakarók és közönséges hizelgők ajkairól gyakran hallhatta. Lelke egyensulyát a sors váratlan fordulata, mely börtönből a trónra készült őt emelni, nem zavarta meg.
Felismervén Podjebrád szövetségének értékét, mind a királyválasztásnál, mind pedig később a német császárral előrelátható összeütközések esetén, hálásan fogadta ajánlatát, és leányát, Katalint eljegyezte. Erre a fontos lépésre anyja és nagybátyja, jóakarói és hivei
tanácsát, hozzájárulását ki nem kérve, függetlenül határozta el magát; a mi önérzetének és érettségének legelső megnyilatkozása volt.10
Nehány nappal utóbb érkezett Prágába a váradi püspök, azzal a megbizatással, hogy eszközölje ki Mátyás szabadon bocsátását. De bár tetemes váltságdijat igért, Podjebrád súlyt fektetett rá, hogy a királyválasztásig Mátyás az ő udvaránál maradjon; a miben Vitéz János is megnyugodott.
Podjebrád szövetsége Mátyásra többféle előnyöket biztositott. A hatalmas cseh kapitányok, köztük Giskra csatlakozását és meghódolását helyezte kilátásba; egyszersmind arra is reményt nyujtott, hogy Ujlaki Miklós, mint a Podjebrád-család rokona, Hunyadi trónra emeltetését nem fogja akadályozni, vagy legalább könnyen megnyugszik a bevégzett tényben.
Ilyen körülmények között Garai Lászlónak is azt sugalmazta érdeke, hogy ha a trónt maga el nem foglalhatja, legalább annak jövendő birtokosával igyekezzék lehetőleg benső viszonyba lépni. Azok a gyakori meglepő változások, a melyek a magyar uraknak csoportosulásában egy évtized óta előfordultak, az a könnyű készség, melylyel halálos ellenségek a legsulyosabb sérelmekre „a feledés fátyolát boritják”, érthetővé teszik azt, hogy Garai László és az özvegy Hunyadi Jánosné most egymáshoz közeledtek, és – bizonyára hosszú tárgyalások után – egyezségre, szövetségre léptek. Az egyik fél ambitióját, a másik boszuvágyát némitotta el, mindkettő az érdek szavát hallgatta meg.
Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály Szegeden személyesen találkozván Garai Lászlóval és nejével, január 12-ikén kölcsönösen megállapodásra jutottak. A nádor kötelezte magát, hogy Hunyadi Mátyás királylyá megválasztását hathatósan előmozditja; mindazok ellen, akár hazafiak, akár külföldiek legyenek, a kik mást akarnának megválasztatni, egész hatalmával föllép; Buda várát és városát Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály előtt megnyitja, őket a vár és város fölött birt jogainak felerészben osztályosaivá teszi.
Viszont Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály a sérelmekért, a miket bármiképen, különösen pedig Hunyadi László halála alkalmából szenvedtek, a nádort, nejét és az ő pártfeleiket – kik közül Miklós pécsi püspök és Bánfi Pál királyi főudvarmester névszerint is emlittetnek, – bocsánatukról biztositják, és velük örök békességet, felbonthatatlan szövetséget kötnek. Egyszersmind eskü alatt igérik, hogy Hunyadi Mátyás a nádor leányát, Annát, nőül veszi, királyi hitves gyanánt tekinti, a nádort mint atyját fogja tisztelni, őt méltóságaiban, a kezei között levő királyi várak birtokában, összes magánjavaiban megtartja és mindenki ellen megoltalmazza.
Az egyezségben arról az esetről is gondoskodtak, ha Mátyásnak trónra emelése
„megakadályoztatnék vagy halasztást szenvedne”; kijelentették, hogy a „barátság és sógorság” akkor is fenntartatik.
Végül egyrészről Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály, a magok és Mátyás nevében, másrészről a nádor, neje és örköseik mindennemü ellenségeikkel szemben kölcsönösen támogatást és segitséget igértek egymásnak. Kivétel csakis Miklós pécsi püspökre és Ujlaki Miklós vajdára nézve történt, a kikkel a nádor korábban szövetségi viszonyban állott.
Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály kijelentették, hogy ha azok ellen kellene fellépniök, a nádort segélynyujtásra nem szoritják; de viszont a nádor sem nyujt azoknak segitséget.
Mindkét félnek tudomása volt arról, hogy Mátyás már eljegyezte a cseh országi kormányzó leányát. Anyja és nagybátyja mindazáltal abban a hitben éltek, hogy azt a házassági ígéretet Podjebrád a fogoly ifjutól kierőszakolta, s hogy ez mint kiskorú fiú, anyjának beleegyezése, mint leendő király, az országos tanács hozzájárulása nélkül ilyen igéretet tenni feljogositva nem volt; és azt a reménységet táplálták, hogy Mátyást a gyermeki kötelesség, a maga és az ország érdeke a prágai eljegyzés visszavonására fogja birni.
De Garai László ez irányban nem volt egészen nyugodt; az anya és nagybátya bizodalmában nem osztozott föltétlenül. Kellő biztositékokat kivánt tőlük. Esküvel kellett magukat arra kötelezniök, hogy Mátyást sem az ország, sem az atyjáról örökségképen
rászállott uradalmak birtokába lépni nem engedik mindaddig, a mig a nádor leányával a házasságot meg nem köti és tényleg végre nem hajtja.
A szerződő felek az egyezséget a legünnepélyesebb módon, a szent evangéliumra letett esküvel, erősitették meg; és ezenfelül még azt is elhatározták, hogy maguk az esküt Carvajal bibornok pápai legátus és Szécsi bibornok primás előtt, mihelyt a körülmények engedik, megujitják; Hunyadi Mátyás pedig Magyarországba visszatérte után huszonöt nap lefolyása alatt ugyanazt az esküt leteszi.11
Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály családjuk legfélelmesebb ellenségével és a leghatalmasabb trónkövetelővel az érdek-solidaritás viszonyába lépvén, a királyválasztás elé bizalommal nézhettek.
Az országos tanács, mely V. László kimulta után a kormányt átvette volt, már nyolcz nappal a halál bekövetkezte után rendelkezett a királyválasztó országgyűlés összehivása iránt.
A meghivó levelet 1457 deczember első napján az ország primása, az egri, győri, váczi és boszniai püspökök, Garai nádor, Ujlaki Miklós és Rozgonyi János erdélyi vajdák, Perényi János tárnokmester, Ország Mihály főudvarmester, Marczali János és Czudar Simon a maguk, úgyszintén „a Budán egybegyült többi főpapok és országzászlósok nevében” bocsátották ki, feltünően rövid és száraz formulázásban. Korábbi levelükre hivatkoznak, melyben „a király fájdalmas elhunytát” köztudomásra hozták.12 „Hátra van most, – igy folytatják – hogy az új király megválasztásán egész buzgósággal fáradozzunk; a mely választásnak egyértelmü foganatositása végett Pest városában január első napján országgyülés megtartását határoztuk el.”13
A köznemesség, ősi szokás szerint, fejenkint való megjelenésre szólittatott föl,14 és az egyes vidékeken nagyobb tekintélyben álló urakhoz csatlakozva, tömegesen, de a kitüzött határidőnél jóval későbben gyülekezett az ország fővárosába.
Január 20-ikán tartotta bevonulását Szilágyi Mihály, a ki Rozgonyi Sebestyén, Kanizsai László, Szentmiklósi Pongrácz és más urak kiséretében jött. A hozzájok csatlakozott köznemesek és a rendelkezésükre álló fegyveresek számát az országgyülésen jelenlevő velenczei követ tizenötezerre teszi.15
Ujlaki Miklós és azok az urak, a kik a Hunyadi János ellen szőtt ármányoknak és Hunyadi László kivégeztetésének részesei voltak, aggódva tekintettek a választás elé. És mivel Mátyásnak a Garai-párttól támogatott jelöltségével szemben nyiltan állást foglalni nem mertek: azzal az ügyes fogással éltek, hogy a Hunyadi-párt körében zavart támasztandók, azt a hirt terjesztették, hogy Szilágyi Mihály saját magát akarja, erőszak alkalmazásával, királylyá megválasztatni.
Szilágyi erről értesülvén, a Budán tanácskozó urakhoz és a Rákoson tanyázó köznemességhez követeket küldött, a következő üzenettel: „Saját biztossága és az ország becsületének megóvása végett hozott magával fegyveres erőt. Arra, hogy magát királylyá választassa, nem gondol, és magát a korona viselésére méltatlannak ismeri el. De a magyar faj becsületének érdekében óhajtja, hogy a trónra magyar ember emeltessék. Ha ez megtörtént, haderejét az ország szent koronájának és elvesztett melléktartományainak visszaszerzésére fogja fölhasználni. A választás szabadságát korlátozni nincs szándékában; mindazáltal az ország rendeit emlékezteti Hunyadi János érdemeire, a miket dicsőséges győzedelmeivel szerzett és a mikért háládatlanságot aratott; most tehát az ország rendeinek alkalmuk van, hogy az általa megmentett ország trónjára fiát emelve, az ő emlékét is megdicsőitsék!”16
Ugyanakkor az urakat egyenként megnyugtatta az iránt, hogy a történtekért sérelmet, bántalmat szenvedni senki sem fog. Többek részére, a kik kivánták, a maga, testvére és öcscse nevében, biztositó okiratokat állitott ki.17
Szilágyi tapintatos tevékenységét Carvajal bibornok, a pápai követ buzgón és sikeresen támogatta. Szécsi Dénest, az ország primását, a szentszék tekintélyének felhasználásával megnyerte Mátyás jelöltségének, a Hunyadi-ház ellenségeinek aggodalmait
teljesen eloszlatta, és a kiengesztelődést ünnepélyesen szentesitette. Január 23-án az ő miséjén megjelentek a két párt vezérférfiai, és egymással kezet szoritva, áldásában részesültek. Mire, ősi szokás szerint, – valószinüleg a nádor házánál – lakomára gyültek össze, melynek vigsága közepett az urak, kik eddig mint halálos ellenségek állottak egymással szemben, kölcsönösen örök barátságot fogadtak.18
Ilyen előzmények után Kázmér lengyel király követe, a ki az országgyülesen, a császár ajánlóleveleivel ellátva, megjelent, lemondott arról, hogy uralkodójának igényeit és ajánlatait az ország rendei elé terjeszsze, Csüggedve távozott.19 A szász herczeg, ki január 13-ikán Weimarból keltezett levelekben az egyes egyházi és világi urakhoz, ugyszintén az
Ilyen előzmények után Kázmér lengyel király követe, a ki az országgyülesen, a császár ajánlóleveleivel ellátva, megjelent, lemondott arról, hogy uralkodójának igényeit és ajánlatait az ország rendei elé terjeszsze, Csüggedve távozott.19 A szász herczeg, ki január 13-ikán Weimarból keltezett levelekben az egyes egyházi és világi urakhoz, ugyszintén az