A csehországi vállalat - A Hunyadiak és a Jagellók kora (1440

II. Pius pápa Csehország koronáját Mátyásnak felajánlja. Mátyás politikai kilátásai. Hadi készületek Podjebrád ellen. Hadat üzen Viktorin herczegnek. A pozsonyi manifestum. A csehek kiűzése Ausztriából. Trebics megszállása. Bevonulás Olmüczbe. Pozsonyi országgyűlés. Az országgyűlés végzései. Mátyás diplomatiai tevékenysége. Tárgyalások a lengyel királyi udvarral. III. Frigyes császár igéretei. Fegyverszünet Podjebráddal.

Merész-Károly burgundi fejedelem tervei. Sternberg Zdenko. A cseh, morva és sziléziai rendek Mátyásnak fölajánlják a cseh koronát. Mátyás föltételei. Cseh királylyá választása. Találkozása Frigyes brandenburgi

választó fejedelemmel Boroszlóban. Mátyás évdijat ad részére. Pobjebrád ujabb bonyodalmat támaszt. A morvaországi háboru. Viktorin herczeg elfogatása. Mátyás bécsi látogatása a császárnál. A megnyerésére hiú

kisérletek. A csehországi vállalat folytatása. Német-lengyel-cseh coalitio Mátyás ellen. II. Mohamed hadi készületei. Budai országgyűIés. Ujabb adó a török ellen viselendő háborúra. A magyar rendek elégületlensége.

Ulászló lengyel herczeg cseh királylyá választása. Mátyás tiltakozása

Az 1467-ik év nyarán, a trónvesztettnek nyilvánitott Podjebrád György koronáját II.

Pál pápa, a csehországi katholikus rendek óhajtásával összhangzásban, Kázmér lengyel királynak ajánlotta föl. Három követet küldött hozzá: Rüdesheimi Rudolf boroszlói püspököt, Ercleus Péter aacheni kanonokot és Gábor veronai származásu szent-ferenczrendi szerzetest.

Azonban igyekezeteik, hogy a királyt Csehországnak fegyver hatalmával elfoglalására birják, eredménytelenek maradtak. Kázmér a veszélyes vállalattól visszariadt. A felszólitásra kitérő választ adott; elhatározását a jövő évben tartandó lengyel országgyülés szavazatától tette függővé.

Ez a válasz a szentszék követeit és a csehországi katholikus rendeket nem elégitette ki, mivel a válságos helyzet nem türt haladékot. Abban állapodtak meg, hogy máshol keresnek támogatást. Bizonyára Gábor atya, ki tizenkét esztendő előtt Capistrano János kiséretében Magyarországon működött, és mind a nemzet hadi erejének, mind Mátyás egyéniségének értékét ismerte, volt az, ki társait arra figyelmeztette, hogy Podjebrád György megbuktatására a képességet és készséget legbiztosabban a magyar királyban találhatják föl. A csehországi katholikus rendek 1467 deczember végén tartott boroszlói gyülésökből Boskovitz Protáz olmüczi püspököt azzal a kérelemmel küldötték Mátyáshoz, hogy „a cseh korona alatt élő katholikusokat védnöksége alá fogadja, és a szent hit ellenségeinek leküzdésére fegyvert ragadjon.” Hozzájok csatlakoztak Gábor atya és Ercleus kanonok, kik a pápától buzditó leveleket hoztak magukkal.¹

Váradon jelentek meg a király előtt. A Nándor-Fejérvár felszabaditásában egykor közreműködő Gábor atyának vallásos lelkesedése, és az olmüczi püspöknek – két évtized előtt Ferrarában a pécsi püspök iskolatársának – humanista ékesszólása alkalmas lehetett arra, hogy Mátyás szellemét megragadja. És mig ezek az ég jutalmával a történeti név dicsőségével kecsegtették, ugyan akkor más oldalról gyakorlati értékü politikai előnyök kilátásai csábitották.

Ugyanis Podjebrád minden bajért, a mi őt érte, a császárt okozván, az 1468-ik év első napjaiban háborut üzent neki, és sereget küldött Ausztriába. Frigyes maga képtelen levén az ellenállásra, mivel a német birodalomból gyors segitséget nem remélhetett, Mátyás támogatását kérte ki, és azt az ajánlatot tette, hogy a magyar király czimét leteszi, a birtokában maradt magyarországi várakat és városokat átadja; sőt kilátást nyujtott arra is, hogy Mátyást a német birodalom fejedelmei által római királylyá választatja meg.²

És mig ennyi tényező összejátszott, hogy a csehországi vállalatra Mátyást hajlandóvá tegye; úgy látszott, mintha az akadályokat, a mik visszariaszthatnák, útjából magasabb hatalom keze háritaná el.

Váradon eléje járult a magyarországi összeesküvés egyik vezére, Zápolyai Imre, hogy kudarczot szenvedett merényleteért kegyelmet eszközöljön ki;³ ide jött a moldvai vajda követe, a ki urának hódolatát mutatva be, a királyt megkérlelni igyekezett;⁴ a végre még török követek is érkeztek, hogy hosszabb fegyverszünet kötésére a szultán készségét jelentsék be.⁵

Igy tehát Mátyás meg volt nyugtatva az iránt, hogy nyugat felé fordulván, az országot sem belső zavarok, sem külső támadások veszélye nem fenyegeti. És ezért a pápa, a császár és a csehországi katholikusok követeit azzal a válaszszal bocsátotta el, hogy a háborút Podjebrád ellen haladék nélkül meginditja. Hogy váratlan és biztos csapást mérhessen rá, elhatározását titokban tartotta, és nagy erélylyel meginditott hadi készületeit úgy intézte, mintha Moldva ellen irányulnának. Ezért Várad vidékén soká időzött, és elhatározását csak márczius közepetáján az Egerben tartott tanácskozmányban hozta nyilvánosságra.⁶ A magyar urak közül többen ellenezték a csehországi vállalatot, mivel azt a nemzet érdekeinek szempontjából feleslegesnek, vagy épen veszélyesnek itélték; de mások önként ajánlkoztak, hogy abban dandáraikkal részt vesznek. A Szentgyörgyiek és a Zápolyaiak vetélkedtek a ragaszkodás és áldozatkészség nyilatkozataiban a király állandó hiveivel, hogy ilyen módon hűtlenségüket elfeledtessék.⁷

Mátyás készületeit páratlanul álló gyorsasággal fejezte be. Márczius végén már az ország északi határszélén, Nagy-Szombatban állott, készen a háború meginditására. Itt fogadta a csehországi katholikus rendeknek a hatalmas Sternberg Zdenkótól vezetett küldötteit, kik támogatást, hűséget, engedelmességet igértek, és a cseh királyi czimet ajánlották föl neki; ő azonban ez idő szerint „Csehország és a hozzá csatolt tartományok védnöke” czimét vette fel.⁸

Ezzel a lengyel királyt akarta kimélni, a kinek megnyerésére törekedett. Egy magyar-lengyel-osztrák szövetség létesitésének gondolatát karolta föl, és állandóságának biztositékául kettős házasságot tervezett, a mit a lengyel király leányainak egyikével ő maga, a másikkal a császár kilencz esztendős fia Miksa főherczeg kötne meg. Javaslatával az olmüczi püspököt Krakkóba küldötte.⁹ De ezen tárgyalások eredményét be nem várva, az Ausztriában dúló cseh hadak vezérének, Viktorin herczegnek, a háborút megüzente.

„Fenséges atyánknak, a római császárnak – irja a hozzá intézett levélben – háborut üzentetek, ámbár jól tudjátok, hogy vele szerződésünk van, mely minket segélynyujtásra kötelez. És mig elégséges ok nélkül barátainkra támadtok, minket is régtől fogva sokféle kártételekkel és sérelmekkel ingereltek. Ezeket békeszeretetünk mostanig türelemmel viselte el; most azonban a béke biztositékát, a mit szavaitokban és jellemetekben többé nem találhatunk föl, fegyverünkben kell keresnünk. Értésül adjuk tehát nektek, hogy a római császár osztrák hiveit ellenetek, kötelességünkhöz képest, tanácscsal és tettel támogatni fogjuk; a tőletek és hiveitektől nekünk okozott károkért az elégtételt fegyverrel szerezzük meg.... Végül kijelentjük, hogy országaitok katholikus lakóit a ti igazságtalan eljárástokkal szemben oltalmazni fogjuk, a mint ez katholikus uralkodóhoz illik, és az apostoli szentszék különös felszólitására kötelességünkké vált. A hadak legfőbb ura, az igaz ügy pártfogója legyen segitségünk!”¹⁰

Majd ápril 8-án Pozsonyból manifestumot bocsátott ki: „Elszántuk magunkat, – irja abban – hogy magunk vállalkozunk arra, a mit mások maguktól elháritottak. A teher, a mit magunkra veszünk, sulyos, de a legmagasztosabb égi jutalmat és a legnagyobb földi dicsőséget igéri. Ezt a háborut csak olyan szentnek tartjuk, mint azt, a mit a törökök ellen régtől fogva viselünk. A Mindenható ügyéért szállunk sikra, és ezért biztosan számitunk az ő támogatására. Nem becsvágy, nem földi előnyök kilátásai vezetnek. Részvétünk az elnyomottak, hódolatunk az apostoli szék, buzgalmunk az igaz hit iránt ösztönöznek. Egyetlen jutalom, a mire számitunk: a béke, mely a háboruk szülötte, és azoknak hálája, kiket jótéteményeinkben részesitünk!”¹¹

Ekkor ötezer magyar fegyveres Ausztriába nyomult, melyet rövid idő alatt fölszabaditottak. A cseh sereg egy részét kiüzték, a másik részt Stockerau mellett körülzárták.

Ápril 14-én maga Mátyás is, főpapok és urak fényes körében, megindult Pozsonyból. Vele voltak: a két érsek, a pécsi és egri püspökök, a Zápolyaiak és Szentgyörgyiek, Csupor Miklós és Podmaniczki László; az osztrák Grafeneck Ulrik és a cseh Sternberg Zdenko. Az utóbbi fiához intézett levelében a legnagyobb magasztalásokkal szól a tizenhatezer emberből álló seregről. „Ha saját szemeimmel nem látnám, – úgy mond – nem adnék hitelt mások leirásának.” Azt a biztos reménységét fejezi ki, hogy diadalmasan Prágáig nyomulnak.¹²

Mátyás negyed napra megindulása után Morvaországban Iglau városánál táborozott.

És Podjebrád közeledéséről értesülvén, seregét Laa város mellett megerősitett táborba helyezte el. De egyikük sem látta czélszerünek nyilt csatában mérkőzni meg. Csak az előhadak között folytak úgyszólván naponkint csatározások. Igy tartott ez május elejéig, a mikor Podjebrád Csehországba vonult vissza, és Morvaország védelmét fiára, Viktorin herczegre bizta.

Mátyás ekkor a gazdag Trebics várost szállotta meg, a mely ugyszólván teljesen lángok martaléka lett. Tovább nyomulván, Brünn lakosságától mint szabaditó üdvözöltetett, és július 4-én tartotta Morvaország fővárosába, Olmüczbe ünnepélyes bevonulását. Itt a cseh- és morvaországi rendekkel gyűlést tartott és a tartomány igazgatásáról intézkedett.

Szeptember elején hadainak fővezérletét Sternberg Zdenkóra bizván, Magyarországba visszatért.¹³

Ezalatt ugyanis szeptember 8-ikára Pozsonyba országgyülést hirdetett, és a köznemességet megyénként követek küldésére hivta föl.¹⁴

Mátyás az ország rendeinek körében megjelenvén, személyesen fejtette ki azokat az okokat, a mik őt a csehországi hadjárat meginditására birták. Kifejtette, hogy „a cseh eretnekek kiirtása vagy legalább megfékezése” két szempontból sürgetősen szükséges; először azért, mert azok – úgy mond – „Magyarországot régtől fogva kegyetlenül háborgatják és a mi vérünket szüntelenül szomjuhozzák”; másodszor pedig azért, mert „az ő megfékezésök után az ország többi ellenségeit, bármilyen hatalmasok legyenek, könnyebben le lehet küzdeni.”

Azután tüzetesen előadta, hogy kitüzött feladatnák megoldása milyen módon történhetik, és mennyi költséget igényel; és hogy miután az egész nyáron át a hadjárat költségeit saját jövedelmeiből fedezte, a további terhek viselésére nem képes.¹⁵

Előterjesztése az ország rendeit meggyőzte arról, hogy „az eretnekek ellen meginditott hadi vállalat folytatása nemcsak a katholikus egyház szempontjából szükséges, hanem saját érdekükben és az országra, nézve is hasznos.” Ennek következtében „önkényt” pénzsegélyt ajánlottak föl: minden jobbágytelekre egy forint adót vetettek ki;¹⁶ de egyúttal kimondották, hogy ilyen rendkivüli adót jövőre többé kivetni nem fognak. Mátyás, bizonyosan az ország rendeinek kérésére, élőszóval és külön okiratban kinyilatkoztatta, „királyi szavára fogadta”, hogy koronázása alkalmával tett igéretét hűségesen megtartja, „szokatlan adókat behajtani és behajtatni nem fog,... általán az ország főpapjainak, zászlós urainak és nemeseinek szabadsága ellen semmiféle sérelmet elkövetni nem szándékozik.” Ezt az okiratot nyolcz főpap és tizenhárom világi úr aláirásával látván el, a „király úrral és ő érette hitükre igérték, hogy az ő akaratuk ellen hasonló adót nem vet ki, az ilyen önkénytes adómegajánlás gyakorlatát nem honositja meg; hanem mindenben az ország javát, jogait és szabadságát véve tekintetbe, élőszóval tett és okiratba foglalt igéretét megtartja.”¹⁷ Az országgyülési végzeménybe pedig az a királyi igéret olyan formában iktatatott be, hogy „a koronázási országgyülés végzéseit ő felsége sértetlenül mind maga megtartja, mind pedig másokkal megtartatja, az ország lakosainak jogait sértő rendeleteket, ha netalán ilyeneket kibocsátott volna, visszavonja.

Ezen, sokfélekép körülbástyázott, de általánosságban tartott s azért kétes értékü igéreteken kivül, az ország rendei még külön törvényczikkelyek egész sorozatában igyekeztek gondoskodni a király önkényes eljárása által eddig szenvedett sérelmek orvoslásáról és megujulásuk meggátlásáról.

Hogy Mátyás a törvényeken és igéretein milyen tartózkodás nélkül túltette magát, erre nézve érdekes példa gyanánt hozhatjuk föl 1468-ik évi egyik okiratát, a melyben előadja, hogy ámbár az 1467-ik évi budai országgyülés végzeménye a kincstári adótól bárkinek fölmentését tiltja, ő ennek daczára Paumkircher Andrást annak az adónak fizetésétől fölmenti.¹⁸

És mig egyrészről némelyek a törvénytől tiltott kedvezésekben részesültek; mások a törvény rendelkezésein túl terheltettek. Ezt az országgyülésnek azon végzései hirdetik, a melyekben megállapittatik, hogy a jobbágyokat nem biró nemesek adómentessége saját nemesi telküket illetőleg tiszteletben tartandó; hogy a korona-vám behajtása az 1467-iki törvény értelmében történjék, kötelesek a vámszedők jogtalan követelésektől tartózkodni, a jogtalanul behajtott összegeket megtériteni; az ország lakosai ingyen munkára csakis a végvárakat fenyegető veszély esetén s akkor is a vármegyék szabályozása szerint szorithatók.

Egyik végzésbe szükséges volt a király azon igéretét beczikkelyezni, hogy egyszerü panaszra nemesi birtok elfoglalását nem rendeli el, és a netán ekkorig törvénytelen rendeletek alapján elfoglalt birtokokat visszaadatja; hogy nemesek elfogatását csak birói itélet alapján és hűtlenség eseteiben rendeli el; hogy jószágain a jobbágyok szabad költözését nem gátolja;

hogy táborozás idején azok, kik a király számára lovakat, élelmi szereket és ágyukat szállitanak, mindennemü kártételtől és erőszakoskodástól, a királyi tisztviselők lovak és szekerek elvételétől tartózkodni fognak.

És hogy a törvény iránti tisztelet még a birák körében is meg volt ingatva, abból a végzésből következtetjük, a mely szükségesnek látja az országos törvényszék kötelességévé tenni, hogy „a személyekre való tekintet és kedvezés nélkül” mindenkinek egyaránt igazságot szolgáltassanak. A per-halasztó rendeletek kibocsátása körül uralkodó visszaélések megszüntetése érdekében is rendelkezések történtek.

És az ország rendei mindezeken fölül az adó megszavazásaért a királytól azt a viszontszolgálatot eszközölték ki, hogy őket a következő egy esztendőre honvédelmi kötelezettségüktől, vagyis mind a vármegyei bandériumok kiállitásától, mind a közfelkeléstől fölmentette, azt az esetet kivéve, ha „az országot a török császár vagy más hatalmas ellenség megtámadná, és a király nem birna saját hadaival ellenállani.”¹⁹

Mátyás e szerint az országgyüléstől az adó megajánlását megaláztatások és áldozatok árán vásárolta meg. Ezt az árt bizonyára azért nem tekintette túlságosnak, mert az adó megajánlása nemcsak a csehországi hadjárat folytatására adta meg az eszközöket, hanem a vállalatnak a nemzet részéről javallását és szentesitését foglalta magában.

Ez a vállalat egész figyelmét lekötötte. Érdekében sokfelé szétágazó diplomatiai tevékenységet is fejtett ki.

A tárgyalások, a miket a tavasz kezdetén – mint láttuk – a lengyel királyi udvarral inditott meg, eredményre nem vezettek; az olmutzi püspök a házassági ajánlatra kitérő választ kapott. Majd viszont az Olmützben megjelent lengyel követeket, kik a béke létrehozására közbenjárásukat fölajánlották, Mátyás utasitotta el azzal a válaszszal, hogy forduljanak, a pápához és a császárhoz, kiknek megbizásából viseli a háborut.²⁰

A remények, a miket Lengyelországhoz csatolt, meghiusulván, viszonyát a császárhoz és a német birodalom fejedelmeihez mind szorosabbá fejleszteni igyekezett. Október elején Schönberg pozsonyi prépostot a szász és bajor fejedelmekhez, házassági és szövetkezési ajánlatokkal, követségbe küldötte.²¹

A császár a maga részéről mindent megtett, hogy Mátyást ragaszkodásának őszinteségéről meggyőzze. A legkalandosabb eszközökhöz nyult. Nemcsak biztositotta, hogy római királylyá megválasztatása érdekében már három választó-fejedelem szavazatát nyerte meg részére, hanem azzal is hitegette, hogy a császári koronát leteszi, egyházi pályára lép és fiát, Miksa főherczeget az ő gyámsága alá helyezi.²² Sőt október végén azt az elhatározását közölte vele, hogy közelebb fogadalmát beváltandó, Rómába utazik, és távollétének idejére

tartományai megoltalmazását ő reá bizza, azok jövedelmeit neki engedi. Mátyás ezt az ajánlatot elfogadta. És mindkét fél okiratot állitott ki erről a megállapodásról.²³

Mátyás ekkor azon volt, hogy a Podjebrád ellen inditott háborut mielőbb befejezze, és azután figyelmét a német birodalom ügyeire irányozhassa. Az 1469-ik év elején Morvaországba tért vissza, és február 13-án tizezer sereg élén Brünnből kiindulván, a hadi munkálatok szinhelyét most már Csehországba tette át.

Egy ideig Chrudin város előtt táborozott, majd Willimowig nyomult. Ezt Podjebrád nem nézte tétlenül; seregének ügyes elhelyezésével a magyar tábor közlekedési vonalait teljesen elzárta, úgy hogy ott a kemény téli időben nagy szükség állott be. Mátyás ekkor, a helyett hogy ellenfelével nyilt ütközetben mérkőznék meg, váratlanul békeajánlatokat tett neki. Erre nem annyira strategiai viszonyok, mint politikai okok késztették.

Meggyőződött arról, hogy őt a császár igéreteivel és ajánlataival reászedte. Frigyes, ámbár Ausztria egy évi jövedelmét néki tényleg átengedte volt,²⁴ a római utazás és a lemondás tervével komolyan soha sem foglalkozott; Mátyásnak római királylyá megválasztatása érdekében semmit sem tett; sőt ellenkezőleg ugyanakkor a római királyságot a burgundi fejedelemnek ajánlotta föl, és a pápánál lépéseket tett csehországi koronával összekapcsolt választófejedelmi méltóságnak Ausztriára átruházása és a Habsburg ház magyarországi jogigényeinek elismerése érdekében.²⁵

Ilyen körülmények között, a csalódás és kiábrándulás hatása alatt, Mátyás merész fordulatra szánta el magát: a cseh királylyal kivánt a császár ellen szövetkezni. Február 27-ikén Ankrow közelében találkozott vele. Több órán át négy szem között tanácskoztak.

Megállapodásaik felől köztudomásra csak azt hozták, hogy fegyverszünetet kötöttek, és állandó béke létesitése végett biztosaik Olmützben fognak tanácskozni.

Tárgyalásaik lényeges eredményeit szoros titok leplébe burkolták. Mátyás ajánlatot tett, hogy Podjebrádnak, ha az ő segitségével a császári trónra emelkedhetik, a tőle elfoglalt egész területet visszaadja, és őt a szentszékkel kibékiti. A cseh király az ajánlatot elfogadta, és egyik bizalmas tanácsosát, Bartensteini Span János lovagot azonnal utnak inditotta, hogy a franczia királynál és a brandenburgi őrgrófnál a kellő lépéseket megtegye.²⁶

Ugyanis Francziaországnak módjában állott, a burgundi fejedelem terveit meghiusitani, és ebben az irányban hatni a rajnamelléki választó-fejedelmekre. Az az antagonismus pedig, a mely Németország északi és déli részeinek fejedelmei között fönnállott, kilátást nyujtott arra, hogy a brandenburgi ház a Wittelsbach-dynastiától fölkarolt burgundi jelöltség ellen állást fog foglalni.

A brandenburgi választó-fejedelemmel Mátyás közvetlenül is érintkezésbe lépett, és vele titkos találkozást tervezett.²⁷

Azonban, mikor öt hét multával (ápril 6-ikán) Olmütz közelében Podjebráddal másodizben összejött, ettől kedvezőtlen tudósitásokat kapott. A brandenburgi udvar az előterjesztésekre azt a választ adta, hogy idegen uralkodónak császárrá megválasztatása nem várható.²⁸

A Podjebrád befolyásához csatolt reménységek ekként meghiusulván, Mátyás a tárgyalásokat úgy irányozta, hogy azok eredménytelenül szakadtak meg. És most sem vele, sem a császárral nem gondolván, azon fáradozott, hogy Csehország királyává megválasztatását készitse elő. Ily módon a választó-fejedelmek sorába lépvén, végső czélja elérésére biztosabban vélt számithatni.

Sternberg Zdenkó (1469) ápril 12-ikén az Olmützben időző cseh, morva és sziléziai rendeket gyülésre hivta össze. Előadta, hogy a magyar király iránt nagy hálára vannak eddig is kötelezve, és az ő további pártfogásának biztositása csak úgy várható, ha őt királyukká választják. Erre a jelenlevők mindnyájan készek voltak. Mátyás azonban, mikor a választás elfogadására felkéretett, úgy viselkedett, mintha a rendek ajánlata meglepné s azt elfogadni

haboznék; megfontolási időt kért, és hét nap multával, elhatározását a következő nyilatkozatban közölte:

A rendek jóakaratát – úgy mond – köszöni; de attól tart, hogy mihelyt ő Csehország trónját elfoglalja, a pápa és a császár a háború terhét egészen rá háritják; ezért a választást csak azon feltétel alatt fogadhatja el, ha a rendek és a pápai követek biztositják, hogy a német birodalom tizenkétezer lovast, vagy pedig évenkint harmadfélszázezer forint hadi segélyt bocsát rendelkezésére.

A pápai követek nem voltak fölhatalmazva ilyen biztositás megadására. Ennek következtében Mátyás a választás kérdését három hétig függőben tartotta. Végre az ő beleegyezésével, május 3-ikán, az olmützi székesegyházban a választás ünnepélyesen megtörtént, és Mátyás a rendek hódolatát fogadván, az esztergomi érsek és a boroszlói püspök előtt, mint Csehország királya, az esküt letette. Majd Boroszlóba vonult, hol a cseh koronához tartozó sziléziai tartományok rendei mutatták be hódolatukat.

Most, mint Csehország és Szilézia uralkodója, a brandenburgi dynastiával megkezdett tárgyalásokat megujitotta. De többé nem titkos összejövetelre gondolt; hanem a hatalmas Hohenzollern ház fejét a saját udvarába hivta meg. Frigyes választó-fejedelem készséggel megjelent, sőt örökösét, öcscse Albrecht őrgróf fiát Jánost is magával hozta Boroszlóba. A

In document A Hunyadiak és a Jagellók kora (1440–1526) (Pldal 136-147)