Háborúk a török ellen - A Hunyadiak és a Jagellók kora (1440

Mátyás uralkodói feladatának nehézségei. Magyarország belállapota. Mátyás erélyes föllépése Ujlaki és Giskra ellen. Háborút üzen Frigyesnek. Az országgyűlés határozatai. Gara megfosztatása a nádori méltóságtól. Szilágyi,

Gara és Ujlaki összeesküvése. Szilágyi kibékülése. Lemond a kormányzóságról. Ujabb elégedetlensége.

Elfogatása. Mátyás tapintatossága. Szegedi országgyűlés. Bosnyákország. A pártütők a magyar trónt Frigyesnek ajánlják fel. Németújvári gyűlés. Mátyás föllépése a pártütők ellen. II. Pius pápa. Carvajal buzgólkodása.

Podjebrád törekvései. Szilágyi Mihály halála. A mantuai congressus. Bessarion. Béke Frigyessel. A gráczi béke föltételei. A budai országgyűlés. Vlád oláh vajda letétele. Bosznia. Országgyűlés Tolnán. Készülődés a török ellen. Jajcza megvívása. Podjebrád Katalin halála. Mátyás megkoronázása. Az országgyűlés végzései. Podjebrád

világpolitikai tervei. A török sikertelen ostromolja Jajczát. II. Pius halála. Bosnyákországi hadjárat. II. Pál pápa.

Mátyás politikai czéljai. Házassági tervek. Podjebrád viszonya a szentszékhez. Mátyás eljárása a pártütőkkel szemben. Fáradozásai a török ellen birodalmi segélyhad létrehozása érdekében. A korona rendes jövedelmei. A

kamara-nyereség és harminczad eltörlése. Új adók. Erdélyi lázadás. Moldvai hadjárat. Bánfi Miklós vitézsége

A feladat, a mely Mátyásra trónraléptekor várakozott, nehézségekben gazdag volt.

Magyarország mint független állam jutott az ő jogara alá; de az önállóság előnyeit az elszigeteltség hátrányai ellensulyozták. A szomszéd uralkodók közül csakis Podjebrád Györgynek jóakaratára számithatott, ki ekkortájt (1458 márczius 3-ikán) Csehország királyává választatott; ellenben biztos lehetett a felől, hogy a császár és a lengyel király ellenséges indulatot fognak iránta táplálni. A török birodalom trónján pedig még mindig Byzancz meghóditója ült, ki most már Magyarországot fenyegette.

Az ország belső állapota olyan volt, hogy Mátyás, mikor nehány évvel utóbb a viszonyokat, a mik között a kormányt átvette, jellemezni akarta, a hasonlatokat a szétrongyollott ruhától, a sebekkel boritott testtől, a romba dőlt háztól kölcsönözte.¹ A rend föltételei: a tekintély és törvény tisztelete, a hatalom biztositékai: a pénz és hadsereg – mind hiányzottak. A királyválasztó országgyülésen határtalan lelkesedés nyilatkozott, de áldozatkészség nem. A nemesség – mint láttuk – uralkodóját félreértést kizáró nyiltsággal figyelmeztette, hogy vérét és pénzét érette áldozni nem hajlandó. És mivel a szent korona Frigyes kezeiben volt, Mátyásnak azt az erőt is nélkülöznie kellett, a mit a koronázás nyújthatott volna.

Pedig alighogy trónját elfoglalta, a legelőkelőbb magyar urak léptek föl ellene. A nádor, Garai László, miután leányának kezét Mátyás visszautasitotta, a szegedi szerződés meg nem tartása következtében feljogositottnak tekintette magát, hogy Mátyást királynak el ne ismerje. Szövetségese, Ujlaki Miklós, az egyik erdélyi vajda is hozzá csatlakozott.

Ugyanakkor a cseh Giskra, ki Straszniczban, Podjebrád közbenjárására Mátyásnak meghódolt, a lengyel királytól megnyerve, csakhamar elpártolt Mátyástól és az ő hiveit támadásaival háborgatta.²

Az ifjú király, a nemzet tulnyomó részének ragaszkodásában bizva,³ a vész közepett nem ingadozott. Kisérleteket tett, hogy ellenségeit igéretekkel és biztositó okiratokkal lefegyverezze; de miután az nem sikerült, fenyegetésekhez és fegyverhez fordult. „Már is világosan látjuk, – irja márczius 15-én a cseh királynak – hogy Ujlaki úr a mi béketűrésünket megveti és velünk játékot üz. Mivel pedig az ilyen pártütők ellen, főképen uralkodásunk küszöbén, kötelesek vagyunk országunkat erélyes föllépéssel megoltalmazni, ne vegye rossz néven, ha Miklós vajdát valami baj érné.”⁴ Ujlaki, bizonyára sógorától az őt fenyegető „bajra”

figyelmeztetve, csakhamar meghódolt.⁵

Giskra ellen pedig a király Rozgonyi Sebestyént fegyveres erővel küldötte és ez Sárospatak mellett győzedelmes ütközetet vivott, mire a cseh kapitány fegyverszünetet kért és kapott.

Mátyás ugyanakkor a császárral szemben is erélyes magatartást követett. Miután az országgyüléstől küldött követség Frigyest a korona kiszolgáltatására reábirni nem tudta, mert föltételeit – egyebek között előbb kétszázezer, utóbb nyolczvanezer arany forint váltságdijat követelt – elfogadhatatlannak találta: Mátyás háborut üzent neki, és Kanizsait négyezer ember élén az osztrák határszélekre küldte.⁶

Ezalatt Szent-György-napra országgyülést hivott egybe, a melyet azonban ismételten elhalasztani kényszerült és július második felében tartott meg.⁷

Hogy az ország rendeit magának lekötelezze, nagy áldozatokat hozott; azokat a kötelezettségeket, a miket nevében a királyválasztó országgyülésen nagybátyja elfogadott, jóváhagyta, sőt megnyugodott abban, hogy azok még sulyosbittassanak.

Ugyanis az a végzés, a mely a nemességnek fegyverre szólitását csak végső szükség esetén engedte meg, azzal egészittetett ki, hogy a nemesség ily esetben is legfölebb az ország határáig vezethető, és ott, a mennyiben az ellenség közeledéséről biztos hir nem érkezik, tizennégy napnál tovább táborban nem tartható.⁸ Emellett a király esküvel fogadta,⁹ hogy az ország régi törvényeit és szokásait visszaállitja, „a behozott ujitásokat” megszünteti;

névszerint az egy forintnyi vagy fél forintnyi adót, a mit elődei időnként kivetettek, még a legnehezebb körülmények között sem fogja kivetni; hanem a kamarai nyereség nevezetü régi adóval és a rendes királyi jövedelmekkel megelégszik. Ez a kamarai nyereség Magyarországban, az ötvened Erdélyben, a nyest-adó Szlavóniában a Lajos király uralkodása alatt szabályozott módon fog behajtatni; a pénzverés a Zsigmond királytól megállapitott eljárás szerint történik; az ezüst és arany pénz tényleges értékviszonyait „a főpapok, zászlós urak és nemesek tanácsa nélkül” a király meg nem változtathatja. Ugyancsak az ország rendeinek tanácsával kellett a királynak élni „az ország véghelyeinek és határainak védelmét, megtartását és visszaszerzését illető” intézkedésekben. Ellenben az országos hivatalokat és méltóságokat magyar honfiakkal egészen függetlenül, mások tanácsának kikérése nélkül, saját tetszése szerint töltheti be, a mi két czikkelyben mondatik ki: az egyik a királyi jogot az országos tanácscsal szemben, a másik a nemzet jogát az idegenekkel szemben van hivatva biztositani.¹⁰

Az idegenek elleni védekezés ezt az országgyülést még inkább foglalkoztatta, mint a megelőzőt. Erre vonatkozó rendelkezéseket hat külön czikkelyben találunk. Nagy részletességgel állapitották meg, hogy „hivatalok, várak, erősségek, véghelyek, birtokok, méltóságok, főpapi javadalmak, zászlós uraságok, főispánságok és bármilyen más, akár nagyobb, akár kisebb egyházi és világi méltóságok csakis magyaroknak adományoztassanak, külföldieknek soha, még ideiglenesen sem. Főpapok és zászlósurak udvaruknál idegeneket és külföldieket, főképen olyanokat, kik az országnak kárt okoznak, ne tartsanak, vagy ha tartanak, azokra hivatalokat ne ruházzanak.” Továbbá még külön rendelték, hogy a király jószágokat csakis „az ország érdemes lakosainak és a korona alattvalóinak” adományozzon;

„a harminczadokat, a kamarai nyereségeket, a bányákat, a pénzverést, sókamarákat és egyéb közjövedelmeket csakis a magyar korona alattvalóinak¹¹ kezelésére bizhassa, vagy adhassa haszonbérbe.” A külföldi kereskedőknek Magyarországban való tartózkodása csakis azon helyeken engedtetett meg, a melyeket részükre egykor Lajos király jelölt ki. Külföldi pénznek és sónak behozatala föltétlenül eltiltatott.¹²

Mátyás ezen engedményekkel a rendek ragaszkodását megszilárditván, elég erősnek érezte magát arra, hogy Garai Lászlóval kiméletlenül éreztesse haragját. Megfosztotta őt a nádori méltóságtól, és helyébe Hunyadi János egyik barátját, Guti Ország Mihály főudvarmestert nevezte ki.¹³

De Garait a megaláztatás, a mi ekként érte, arra ösztönözte, hogy a szenvedett sérelmekért bosszut álljon. Meg tudta nyerni Ujlaki Miklóst, ki az által, hogy a nádori méltóság nem neki adományoztatott, szintén sértve érezte magát. És a Hunyadi-ház ezen régi ellenségei most éppen abban találtak szövetségesre, ki ekkorig annak legerősebb támasza volt.

Szilágyi Mihály, mivel a kormányzói tisztnek csak czimét hagyta meg neki Mátyás, hatalmát pedig teljesen elvette tőle, mélyen el volt keseredve; indulataitól elragadtatva, meghallgatta Garai és Ujlaki ajánlatait, kik talán azzal kecsegtették őt, hogy segitségükkel ő maga emelkedhetik a trónra, a mit háládatlan unokaöcscsének ő szerzett meg.

A három főur július 26-án, a Garaiak tolnamegyei várában, Simontornyán

„fölbonthatatlan örök frigyet” kötött egymással; esküvel erősitett fogadást tettek, hogy egymást mindennemü veszélyek közepett, „bárkinek részéről” fenyegetnék őket, összes erejökkel támogatni fogják; ha valaki személyüket és becsületöket, javaikat és hiveiket megtámadná, az ellen, „bármilyen magas méltóságban álljon is,” fegyvert fognak. Garai ebben az okiratban az ország nádorának czimezi magát; a mivel az ő letételét és Ország Mihálynak nádorrá kineveztetését az ő két szövetségese törvénytelennek nyilvánitja.¹⁴

Ez a szövetkezés valóságos összeesküvés, sőt nyilt hadüzenet volt a király ellen; mert a szövetségesek terveiket nem titkolták, ellenkezőleg úgyszólván tüntetőleg hozták köztudomásra. A szövetség megkötéséről már negyednapra a királyi udvarnál értesülve voltak.¹⁵

Mátyás, hogy a polgárháborut, mely testvérháborúnak lett volna mondható, elháritsa, Vitéz János váradi püspököt Szilágyihoz küldte. És a főpap ügyessége ez alkalommal sem vallott kudarczot. Szilágyit reábirta, hogy királyi öcscsével személyesen találkozva, igyekezzenek a felmerült nehézségeket kiegyenliteni.

Mátyás ekkor nagybátyjának azt az elégtételt adta meg, hogy anyjától és nagyszámú főrendektől kisérve, ő ment eléje. Augusztus 8-án találkoztak. Több napon át folytatott tanácskozások után a kibékülés létrejött. Szilágyi meghozta azt az áldozatot, hogy a kormányzói méltóságról lemondott. Viszont a király ráruházta a beszterczei örökös főispánságot, és a Hunyadi-ház uradalmainak nagy részét átengedte neki. Mire együtt tértek vissza Buda várába.¹⁶

Néhány nappal utóbb hire jött, hogy a törökök Szerbországba törtek és Galambócz várát megvivták. Mátyás rögtön közfelkelést hirdetett és a fővárosban levő csapatok élén már másnap (augusztus 25-én) személyesen indult Szerbország felé. Példája nagy hatást gyakorolt.

A harczosok tömegesen gyülekeztek. „Ebben az országban – jelenti a velenczei követ – ilyen harczias hangulat emberemlékezet óta nem mutatkozott, és ilyen jelentékeny sereg nem gyült össze, a mit részint a szeretet, részint a félelem hatásának kell tulajdonitani.”¹⁷

A király közeledésének hirére a törökök visszavonultak; de üldözőbe vétetvén, ütközetet kényszerültek vívni, és vereséget szenvedtek.¹⁸ A király maga október elején Nándor-Fejérvárt táborozott, és itt nagy hadjárat előkészitésével foglalkozott. Azonban terveit el kellett ejtenie.

Szilágyi újból ármányt szőtt ellene s összeköttetésbe lépett Garaival és Ujlakival.¹⁹

Mátyás most kimélet nélkül bánt el vele. Fejedelmi kötelessége, trónja szilárdságának és a haza békességének érdeke követelte, hogy a kegyelet sugallatait elnémitsa, ellenségeit megrenditse, barátait bizalommal töltse el, és mindenkit meggyőzzön arról, hogy az ország hajójának kormányát erős kéz tartja, mely vész és vihar közepett is biztos révpartra vezeti azt.

Október 8-án Szilágyit elfogatta, és azzal fenyegette, hogy a törvény teljes szigorát alkalmazván, fejét véteti.²⁰

Nem hihető, hogy szándéka lett volna anyjának testvérét, jótevőjét kivégeztetni.

Bizonyára csak a hatás fokozása végett mutatta magát néhány napig kérlelhetetlennek. És mikor a pápai követ közbenjárt, ezt az alkalmat szivesen megragadta, hogy azon ürügy alatt,

mintha az egyház tekintélye előtt hajolnék meg, saját szive szózatára hallgasson.²¹ Szilágyi életét megkimélte; azonban őt Világos várában őrizet alá helyezze.

És czélját igy is elérte. Az a néhány sorból álló levele, melyben az ország rendeit értesité, hogy nagybátyját „bizonyos észszerü okok miatt, a miket maga idején köztudomásra fog hozni,” elfogatta,²² mindenfelé mély benyomást gyakorolt. A tömegek itéletüket uralkodójuk értéke felől nem az elvek mértékével gondosan mérlegelt tények hosszú sorozatából vonják le; rendszerint egy-egy feltünő cselekedetre alapitják, a mely képzeletüket megragadja. És ilyen volt Mátyás eljárása, mikor arra, a ki anyja után hozzá legközelebb állott, büntető karjával kimélet nélkül lesujtott.

A megelégedés érzéséhez, a mi az alsóbbrendüeket megszállja, mikor tapasztalják, hogy a nemezis a hatalmasakat is utóléri: az a megnyugtató gondolat csatlakozott, hogy az uralkodó erős karja a gyengébbeket a hatalmasok tulkapásai ellen megoltalmazni képes és kész is lesz. Mátyás magával hozta a trónra a népszerüséget, a mit nevének köszönhetett.

Most az igazságos uralkodó dicsfényével övezte magát és a tekintély sulyát küzdötte ki.

Erre nézve jellemző tanubizonyságot találunk Pozsony város magatartásában. Szilágyi elfogatásának idején találkoztak, a kik azt hiresztelték, hogy a pozsonyi polgárok Mátyás irányában ellenséges érzületet táplálnak, tőle elszakadni szándékoznak. A mikor erről Pozsonyban értesültek, azonnal a legünnepélyesebb formában rosszakaratú rágalomnak bélyegezték a forgalomba hozott hirt. November 12-én a város birája, polgármestere és tanácsosai a káptalan színe előtt megjelenvén, a város egész közönségének nevében jegyzőkönyvbe iktatták óvásukat, a melyben „szivök végtelen szomoruságában” szokatlan melegséggel és határozottsággal kijelentik, hogy az ország királyától és koronájától elszakadni soha nem szándékoztak, és hogy miként Hunyadi János kormányzó irányában teljes tiszteletet, hódolatot és engedelmességet tanusitottak, ugyanezen érzelmektől áthatva vettek részt Mátyás megválasztásában, és fognak neki mint uralkodójuknak szolgálni.

Ehhez a nyilatkozathoz a káptalan tagjai azt a bizonyitványt csatolták, hogy ők a város őszinte hűségének és állhatatosságának szüntelenül tanui, és a város azon szándékáról, hogy az országtól elszakadni óhajtana, a mi „képtelenség és lehetetlenség is volna, soha sem is hallottak.”²³

A népszerüséggel frigyesült tekintély kiváltsága, hogy az áldozatkészség szellemét föl tudja ébreszteni. Ezt Mátyás is tapasztalhatta.

Néhány héttel Szilágyi elfogatása után, deczember 6-ikára Szegeden tartandó országgyülést hirdetett, főképen azzal a szándékkal, hogy a honvédelem ügyében alkotott korábbi törvények megváltoztatását eszközölje ki, és a hatalmi eszközöket, a mikre trónja és országa megoltalmazása végett szüksége vala, megszerezze.²⁴ Ámbár ez a tárgy a legnagyobb fontossággal birt és legközelebbről a köznemességet érintette, ezt nem személyes megjelenésre szólitotta föl, hanem a vármegyéket utasitotta, hogy mindegyik teljes hatalommal fölruházott négy követ által képviseltesse magát.²⁵

Az ország rendei a király kivánatait készséggel teljesitették és a honvédelem kötelességének terhét, a mit a korábbi országgyülések szükkeblű magatartása egészen a királyra háritott, a korona és a nemzet között igazságosan megosztották.

A király, a főpapok és zászlós urak bandériumaiból álló rendes sereg, valamint a rendkivüli esetekben elrendelhető nemesi közfelkelés föntartása mellett egy új haderő szervezése határoztatott el. Az ország világi birtokosai, zászlós urak és köznemesek egyaránt, minden húsz jobbágytelek után egy jól fölfegyverzett lovas kiállitására köteleztettek.

A jobbágytelkek összeszámitása és a kiállitandó lovasok számának megállapitása a királytól minden vármegyében kijelölendő nemesekre bizatott. A kiállitandó lovasok mindegyik vármegyében külön bandériumot fognak képezni, melynek élére kapitányt a király nevez ki. Valahányszor a király a maga, a zászlós urak és a főpapok bandériumaival táborba száll, a megyei bandériumok is kötelesek lesznek a király rendeletére huszonöt nap alatt a

kijelölt helyen megjelenni, és évenkint három hónapon keresztül nemcsak az ország területén, hanem – a mi világosan kimondatott – határain kivül is szolgálni. A nemesi közfelkelésre nézve az a régi gyakorlat, a mely szerint az ország határain túl a királyt követni nem köteles, föntartatott; de másrészről megállapittatott, hogy a király mellett az ország határain belül addig tartozik fegyver alatt állani, „a meddig ezt a szükség követeli”.

Az országgyülés végzései sulyos büntetéseket szabtak azokra, a kik a legapróbb részletekig szabályozott honvédelmi kötelezettségnek teljesitése körül mulasztást vagy visszaélést követnek el.²⁶

Ahhoz a nagy horderejü vivmányhoz, a melyet Mátyásra nézve ezek az országgyülési végzések képeztek, egy másik is járult, a mely alkalmas volt, hogy az ő tekintélyét az országban és az országon kivül megszilárditsa. Szegeden megjelent Osztoja Tamás, Bosnyákország vitéz királya, a ki Mátyásnak, mint hűbérurának hódolatát bemutatta, és közreműködését a törökök ellen inditandó háboruban fölajánlotta. Mátyás, hogy őt magának lekötelezze, Szerbországot, melynek fejedelme, az 1457 elején elhunyt Brankovics György fia Lázár, néhány hónapra terjedő uralkodás után, fiörökös nélkül halt el, István bosnyák királyfinak adományozta, ki Lázár leányát nőül birta. És igy a két melléktartománynak a magyar koronához tartozása ünnepélyes módon kifejezést nyert.²⁷

Mátyás megválasztatása óta még egy esztendő sem telt le, és uralma már is mély gyökeret vert a nemzet ragaszkodásában, úgy, hogy mikor az első nagy zivatar kitört, képes volt ezzel daczolni.

Garai és Ujlaki meggyőződvén arról, hogy pártütő terveik a nemzet kebelében sikerre nem számithatnak: támogatást a külföldön kerestek. A magyar trónt a császárnak ajánlották föl.

III. Frigyes Mátyással szemben trónralépése után nem foglalt el ellenséges állást; sőt követeit, kik a korona visszaadásának kieszközlésére jöttek hozzá, szivesen fogadta, és a megindult tárgyalásokban csakis az a czél állott előtte, hogy lehetőleg nagy váltságdijat eszközöljön ki; és mivel erre nézve Mátyás kész volt igényeit kielégiteni, az egyezség november havában létrejött.²⁸

De politikájában Mátyás ellenségei ekkor fordulatot idéztek elő. Biztositották, hogy a magok erejéből a magyar trónra emelik; sőt azzal hitegették, hogy vele szemben Mátyás a trón megtartására kisérletet sem tesz, hanem „illő ellátás” mellett önkényt visszalép. Ilyen körülmények között a császár a pártütők ajánlatát elfogadta.²⁹

Mátyás ezen tárgyalások felől az 1459-ik év január havának második felében értesült.

A lemondás gondolata egy pillanatra sem fordult meg elméjében. Ellenkezőleg, el volt szánva, hogy trónját a császár hatalma ellen is megoltalmazza. Hogy tisztába jőjjön az iránt, kikre számithat, és kik ellen kell küzdenie: az ország előkelőit Budára hivta meg. Ezek nagy számban gyűltek egybe; a főpapok az erdélyi püspök kivételével mindanynyian, számszerint tizenketten, a világi urak sorából harminczhatan, köztük a nádor, az országbiró, Erdély két vajdája, Horvátország és Dalmáczia bánjai.

Mindannyian ünnepélyes esküvel erősitett nyilatkozatban tettek tanuságot hűségük és ragaszkodásuk állandóságáról: „Isten, az ő dicsőséges anyja a szüz Mária és Szent-Péter apostol, az ország szent királyai, Istennek minden szentjei és választottja, minket úgy segéljenek és üdvözitsenek, a hogy fenséges királyunkhoz Mátyáshoz életfogytiglan ragaszkodunk, neki úgy, mint Magyarország királyának, engedelmeskedünk és hódolunk, tőle el nem pártolunk, mást az ő életében királyunknak el nem fogadunk, neki lázadók és vetélytársak ellen erőnkhöz képest segitséggel, az ő és országunk ügyeiben tanácscsal, tehetségünk szerint, hűségesen szolgálunk.”

Viszont irányukban Mátyás szintén esküvel kötelezte le magát: „A mindenható Isten, az ő anyja Mária, az ország szent királyai, Isten összes szentjei és választottjai minket úgy segitsenek és oltalmazzanak, a hogy hiveinket jogaikban és szokásaikban megtartjuk és

másoktól megtartatjuk, lázadók és hatalmaskodók ellen megvédjük; a régi jogok megváltoztatását pedig, a mennyiben az ország java követelné, csakis az ő tudtukkal és hozzájárulásukkal foganatositjuk.”³⁰

Hét nappal később – február 17-én – a pártütők Németujvárt tartottak gyülést.

Összesen csak huszonöten voltak. Élükön állott Garai László, ki magát folyvást nádornak czimezte; vele voltak Ujlaki Miklós erdélyi vajda és szlavóniai bán, Kanizsai László, ki Mátyás megválasztásában a legbuzgóbbak egyike volt és tőle erdélyi vajdává neveztetett ki, Vitovecz János szlavóniai bán, négy Szentgyörgyi gróf, Frangepán István gróf, Bánfi Pál és mások. Figyelemre méltó, hogy a főpapok rendjéből csak egyetlenegy csatlakozott hozzájuk:

a külföldi származásu erdélyi püspök.

Csekély számuk daczára, és ámbár a jogosultság látszatát is nélkülözték, vakmerő lépésre határozták el magukat: Frigyes császárt Magyarország királyává választották meg. Az erről kiállitott oklevélben elmondják, hogy V. László király halála óta gyakran elmélkedtek arról, mily módon tudnák megakadályozni, hogy az országot, mely koronás király nélkül szükölködik és fejetlenül áll, nagy veszedelem érje; e végből Frigyes császárhoz folyamodtak

In document A Hunyadiak és a Jagellók kora (1440–1526) (Pldal 113-136)