Cillei a király körében. A bécsújhelyi gyűlés tárgyalásai. Enea Silvio, Castiglione és Vitéz János beszédei. A török ellen inditandó háború elhalasztása. Cillei újabb ármánykodása Hunyadi ellen. Capistrano János Magyarországba jön. Hunyadi és Cillei kibékülése. Hunyadi Mátyás eljegyzése Cillei Erzsébettel. Ennek halála.
III. Calixtus pápa buzgólkodása a török ellen inditandó háború ügyében. V. László a budai országgyűlésen. A gyűlés határozatai. Hunyadi készületei. Capistrano keresztes háborút hirdet. Nándor-Fejérvár ostroma. A keresztesek elszántsága. Dugovics Titus. A vár felszabaditása. Hunyadi végórái. Capistrano halála. A szentek
közé iktatása
László király, a ki 1454 november 27-ikén Prágát, hol több mint egy évig tartózkodott, elhagyta, és harmadfél hónapot Sziléziában töltött, 1455 február 16-án Vitéz János kanczellár kiséretében Bécsbe érkezett. Csakhamar Cillei is megjött oda. Kibékülése Hunyadival és a bécsújhelyi követség tagjává történt megválasztatása az útat a királyi udvarhoz megnyitotta előtte. László, ki őt csak a kényszerüségnek engedve bocsátotta el magától, most örömmel fogadta vissza. Mikor nagybátyja Bécsbe megérkezett, eléje ment, kitüntető és szeretetteljes fogadtatásban részesitette. Enea Silvio, Rómába küldött jelentéseiben, mint az emberi dolgok állhatatlanságának egyik jellemző bizonyitékát tünteti föl, hogy az, a kit harmadfél év előtt gyalázattal tetézve üztek el Bécsből, most oda diadalmenetben térhetett vissza.1
Az országgyülésen megválasztott követség tagjai, a mint Bécsbe a királyi udvarhoz megérkeztek, innen maguk közül két urat Bécsújhelybe küldöttek a császárhoz, azzal a kérelemmel, hogy a követség és kétezer lovasból álló kisérete részére sajátkezüleg aláirt bátorság-levelet állitson ki. Frigyes válasza úgy hangzott, hogy a bátorság-levelet megadja, de sajátkezü aláirás nélkül és csak ötszáz lovasból álló kiséret számára; Cillei Ulrikot pedig el nem fogadhatja és a városba sem bocsáthatja.2 Ennek következtében a követség elhalasztotta Bécsújhelyben való megjelenését.
Frigyes viszont ki akarván tüntetni, hogy megjelenésükre nem fektet nagy súlyt, a gyülést február 26-án megnyitotta; ámbár a külföldi uralkodók közül csak a pápa, a nápolyi király és a burgundi fejedelem voltak képviselve, és a német választó-fejedelmek közül egyedül a trieri püspök érkezett meg.
Az első értekezleten Enea Silvio a császár nevében ékes beszédet mondott, melyben a törökök ellen tervezett hadjárat meginditásának halaszthatatlan szükségességét fejtegette, a fejedelmeket és népeket áldozatkészségre lelkesitette. Utána a nápolyi király követe bejelentette, hogy küldője kész sereget kiállitani és pénzsegélyt is nyujtani. A burgundi fejedelem követe pedig hasonló nyilatkozatot tett, megjegyezvén, hogy uralkodója személyesen vesz részt a hadjáratban.
A következő napokban a hadjárat előkészitésének részleteit kellett volna tárgyalni. De a tanácskozások ekkor más irányt vettek. A német birodalom szervezetének reformja került szőnyegre. A török hadjárat ügye napirendre csak márczius második felében került, a mikor a magyar országgyülés követei – Cillei Ulrik és Hunyadi János kivételével – megjöttek Bécsújhelybe.
A márczius 22-ikén tartott ülésben Castiglione János, a pápai követ hosszú beszédben ecsetelte a veszélyt, a mely a keresztény világot kelet felől fenyegeti. Az okokról szólván, a melyek a görög birodalom enyészetét idézték elő, első helyre a keresztény népek önző szűkkeblüségét tette. A császárt és a többi jelenlevőket buzditotta, hogy a gyászos példán okulván, az áldozatokat, a miket a kereszténység tőlük vár, meghozni ne késsenek; jutalmul a
halhatatlan dicsőséget helyezte kilátásba. Végre a pápa segitségét általános kifejezésekben igérvén, kijelenté, hogy ő maga is kész a hit védelmében életét feláldozni.3
Mindez nem elégitette ki a hallgatóságot. A szentszék részéről mindenki szabatosan formulázott ajánlatot várt. Elmaradása, főképen a magyarokra csüggesztő hatást gyakorolt;
annál is inkább, mert attól tartottak, hogy a pápa tartózkodó magaviselete a császárnak ürügyet szolgáltat az egész terv eltemetésére.
Az a czél, hogy ezt megakadályozza, lebegett Vitéz János előtt, mikor a következő napon, mint a magyar küldöttség szónoka, felszólalt.
A császárhoz fordult. Úgy tüntette őt fel, mintha a kereszténység érdekeinek legbuzgóbb oltalmazója volna, a kit lelkes elhatározásai végrehajtásában csak a mostoha körülmények akadályoznak meg. „Feladatom – úgy mond – nem egyéb, mint hogy lángoló erényed és hevülő lelked tüzét lángra lobbantsam.” Azt bizonyitja, hogy a tervezett háború szent, időszerü és szükséges. A törököktől meghóditott népek s különösen a görögök szenvedéseit élénk szinekkel festi; kiemeli, hogy a pogányok gyülölete Krisztus és vallása ellen irányul; és hogy a görög nép, a hitetlenektől elnyomatva, a hívőktől elhagyatva, hitétől is el fog pártolni. És a szent hit nevében, szent czélra inditandó hadjáratra – úgy mond – az időpont kiválóan alkalmas; mert a keresztény népek, az egymás között dúló viszályokkal felhagyva, egyesülni készülnek; mig másfelől a törököket elbizakodottság, dölyf és élvvágy szállotta meg, a miben bukásuk előhirnökét láthatni. „Ne engedjük tehát, hogy utódaink mulasztásaink miatt majdan a gyávaság vádjával bélyegezzenek meg.” Azután a magyarokról szól, kik az ellenséggel való megmérkőzésre mindig készen állottak; most pedig türelmetlenül várják, hogy a birodalmi haderővel egyesülten, a harczot megindithassák. „Magyarország ekkorig másokat részesitett az oltalom jótéteményében; saját testét engedte megsebeztetni, hogy másokat megvédhessen. Ma már elérkezett a viszontszolgálatok ideje... Ne engedjétek azokat elesni, kiket, miután elestek, nehéz lesz felemelni... Magyarország mások segitsége nélkül magát fönn nem tarthatja és másoknak sem használhat; az ellenséget sem megszalasztani, sem az elől megszaladni nem képes; az ellenállással föl nem hagyhat, de vajjon azt sikerrel folytathatja-e, kétséges... Miután minket, elhagyatottságunk miatt, a jelen veszély elért, azokra, a kik minket elhagytak, a jövendő veszély gyalázattal tetézve várakoznék.” Végül a császárt buzditotta, hogy a népek reményeit valósitsa meg, és a mig
„ekkorig csak a jelennek élt, ezentúl a halhatatlanságot iparkodjék magának biztositani.”4 Ez a beszéd, melyből nem az államférfi, hanem a humanista szava szólott, az ékesszólás példányszerü művének ismertetett el a németországi iskolákban. És Enea Silvio, mikor Vitéz után a szószékre lépett, a szónoklat fényét és erejét nagy magasztalásokkal halmozva el, rhetorikai szerénységgel mentegetődzött, hogy ő olyan ékesszólással, a milyen a váradi püspök rendelkezik, nem dicsekedhetik. A beszéd minden egyes pontjára válaszolt.
Hangsulyozta, hogy a császárt Görögország sorsa fájdalommal tölti el, és az a gondolat, miképen segithetne a kereszténység bajain, szüntelenül foglalkoztatja. A magyarokat, kiknek elszántságát dicsőitette, biztositja, hogy a német birodalom segitsége el nem marad. Végül azokat az erkölcsi tulajdonságokat fejtegeti, a melyekkel a hadseregnek ékeskednie kell, hogy ellenfelei fölött diadalt arathasson.5
Ezen akadémikus nyilatkozatok után a német birodalomtól felajánlott hadi segélyről kezdettek tanácskozni. De ezen fő feladatától a gyülés csakhamar eltérittetett. Többen a belső béke megszilárditását, névszerint a Frigyes császár és László király között még mindig fenforgó vitás kérdések kiegyenlitését sürgették, mivel e nélkül a török hadjáratot lehetetlennek itélték. Mire Vitéz kijelentette, hogy a király és a magyar rendek a kibékülést hőn óhajtják, és Podjebrád felajánlott közbenjárását elfogadják.6
De ezen tárgyalások alatt általánossá vált az a felfogás, hogy ebben az évben a hadjárat többé nem inditható meg és a következő évre halasztandó. Mikor tehát ápril 12-ikén Rómából V. Miklós pápa halálának hire megjött, ezt az eseményt a császár mint alkalmas ürügyet
ragadta meg hogy a gyülést bezárja. Nevében Enea Silvio a magyarokat azzal biztatta, hogy a német sereg a következő év tavaszán Magyarország segitségére biztosan megjelenik, és fölhivta őket, hogy addig a törökkel békét ne kössenek, hanem hazájukat saját erejökkel oltalmazzák meg.7
De a magyarok ezen igéretben nem bizhattak. Elkeseredve tértek vissza Bécsbe.
Hangulatukat hiven visszatükrözi az a beszéd, a melyben Vitéz itt a pápai követ előterjesztésére a király nevében válaszolt. Kiemelte, hogy a bécsújhelyi gyülés a kereszténységet fenyegető veszélyt inkább növelte, mint megszüntette; az ellenséget fölingerelte, a helyett, hogy erejét megtörte volna. És ezért – úgymond – a királynak nehéz elhatározni, hogy milyen állást foglaljon el az ellenséggel szemben, kit a gyülés végzései megnyugtattak, és a hivőkkel szemben, kiket kétségbeejtettek. Jól tudja, hogy a hitetlenek és hivők között állandó béke nem állhat fönn; és ámbár Magyarországra az ideiglenes béke is előnyös volna, október végeig a fegyverszünet megkötése iránt tárgyalásokat nem kezd. Ha akkorig az iránt, hogy a tett igéretek valóban teljesittetnek, biztositékot nem kap, Isten és világ előtt Magyarországot felelősség nem terhelheti azért, ha magáról a körülményekhez képest gondoskodik.8
Egy időben a külső segitségbe vetett remények eltünésével a belső viszály lángja újból föllobbant, és félő volt, hogy Hunyadi János erejét és lángeszét, a helyett, hogy a haza oltalmára értékesitené, polgárháború válságaiban emészti föl.
Ő már a február havi budai országgyülés idején több felől ellenséges érzület nyilatkozataival találkozott, a melyeket az irigység, a féltékenység és sértett érdek sugallatai támasztottak, de a melyeket maga is élesztett kiméletlen, gyakran erőszakos eljárásával.9 És Enea Silvio, ki ebben az időben a magyar államférfiakkal folytonos összeköttetésben állott, a Hunyadi személye ellen mutatkozó ellenséges áramlat egyik forrásául a magyaroknak azt a szokását jelöli ki, hogy előttök azok, a kiknek uralmuk alatt soká állanak, gyűlöletesekké válnak, ellenben azok, a kiknek kilátásuk van, hogy uralomra jutnak, népszerüek.10
Hunyadi attól tartott, hogy ellenségei az udvarnál ő ellene ármánykodni fognak, és őt a király előtt gyülöletessé teszik. Ennek következtében nem látta tanácsosnak Bécsbe menni.
Budán maradt, előbb betegséget szinlelt, majd nyiltan kijelentette, hogy csak úgy jöhet el, ha megfelelően szövegezett bátorság-levelet kap. Egy ideig Cilleiben bizott, és azt remélte, hogy támogatására biztosan számithat.11
Azonban csalódott, Cillei, a mint az udvarhoz jutott és hatalmát László fölött visszahóditotta, hogy azt állandóan megtarthassa, feladatává Hunyadi megbuktatását tüzte ki.
Folytonosan hangoztatta, hogy Magyarországon Hunyadi a valóságos uralkodó, hogy ő a koronára vágyik, hogy miként Erzsébet királynét hűtlenül elhagyta és Ulászló halálának oka volt, most László életére tör.
Cillei ugyanakkor Hunyadit iparkodott elszigetelni, az ő leghatalmasabb szövetségeseit, Podjebrád Györgyöt, a csehországi főkapitányt, Garai László nádort és Ujlaki Miklóst tőle elvonta, sőt reábirta, hogy ő ellene vele szövetkezzenek.12
Hunyadi értesült ezekről az ármányokról. Mikor tehát a királytól felhivatott, hogy Bécsbe jöjjön, azt válaszolta, hogy külföldre menni nem köteles, de a király parancsait az ország területén bárhol meghallgatja és teljesiti; késznek nyilatkozott az osztrák határig menni. Márczius utolsó napjaiban ezerötszáz lovassal Köpcsény közelében tábort ütött, ott a király rendeletét bevárandó. László oda Podjebrádot és Cilleit két osztrák urral küldötte el, a kik Hunyadit magukhoz a várba hivták meg. Ő azonban cseltől tartván, azt kivánta, hogy a találkozás nyilt mezőn történjék, és oly módon, hogy a két félt egyenlő számú fegyveres csapat kisérje. Erre a király küldöttei Bécsbe visszatértek, Hunyadi Győrbe ment és fölháborodásában nyiltan hirdette, hogy Cillei őt hatalmába ejteni és Bécsben kivégeztetni tervezi. Cillei viszont Hunyadi magaviseletét hűtlensége, áruló czélzatai kétségtelen bizonyitéka gyanánt tüntette föl.
Hunyadit ekkor barátai igyekeztek megnyugtatni és rábeszélték, hogy ne vonakodjék Bécsben megjelenni; igérték, hogy a királytól kellő bátorság-levelet kap. Hunyadi engedett, és ápril vége felé Győrből kiindulván, lovascsapata kiséretében Fischamendig jutott el, a hol a bátorság-levelet átvennie kellett. De miután erre két napig hiába várakozott, Cillei küldötte jött hozzá azzal a tudósitással, hogy a király Bécsből ő eléje jött. Hunyadi gyorsan lóra kapott, hogy a királyt megelőzze. De miután jó darabig haladt, és a királylyal nem találkozott, megállapodott. Csakhamar Cillei jött meg, negyven lovastól környezve, jelentvén, hogy a király Bécs közelében várakozik és a bátorság-levél is nála van. Hunyadi ennek nem adott hitelt és most másodizben is megfordulván, Budára tért vissza, a hol a kezei között levő várak megerősitését rendelte el,13 arra az esetre számitván, hogy közte és Cillei, sőt talán a király között is a dolog nyilt háborura kerül.
A mikor a hatalomért való versengés és a nyomaiban járó pártoskodás szelleme Magyarországon újból uralomra jutott s a nemzetet a magasabb érdekek és a fenyegető veszélyek irányában mintegy érzéketlenné tette: ennek a századnak egyik rendkivüli alakja jelent meg, hogy eszményi lelkesedésének varázshatását itt is érvényesitse.
Ez Capistrano János szent-ferenczrendi szerzetes volt, ki Alsó-Olaszországban, előkelő családból származott, az olasz főiskolákon képezte ki magát, de birói pályáját, a melyre lépett, elhagyván, és vagyonát a szegények között szétosztván, a Szent-Ferencz szőrruháját öltötte föl. Az egyházi tanulmányok végeztével elöljárói a hitszónok hivatását tűzték ki neki, melyre érczes hangja, ékesszólása és bámulatos emlékezőtehetsége kiválóan alkalmassá tették. Ezen veleszületett tulajdonságok hatását fokozta lángoló buzgalma, mely lelkét betöltötte; az a forró vágy, hogy nemzetét az érzéki élvezetek és a politikai versengések mámorából felriasztva, Istenhez vissza vezesse. Példátlanul álló siker kisérte szónoklatait.
Mindenütt, a hol megjelent, ezerekre menő tömegek gyültek össze, és lelkük mélyében megrendülve hallgatták. Bűnösök megtérése, az erkölcsök javulása, a felebaráti szeretet és áldozatkészség tényei hirdették hatását. Az 1451-ik évben, V. Miklós pápa rendeletére elhagyta eddigi működése szinhelyét, hogy apostoli tevékenységét Németországra terjeszsze ki. Itt nem kisebb eredményt ért el. Ámbár tolmácscsal kellett élnie, lángbuzgalmának kisugárzó heve a nyelvét nem értő közönséget is elragadta. Az 1454-ik év őszén Frankfurtban volt, a birodalmi gyülésen, hol mint a kereszténység és különösen hazánk érdekeinek pártfogója lépett fel, és azon fáradozott, hogy a törökök ellen intézendő hadjáratban való részvételre a német fejedelmeket megnyerje. Majd Bécsbe ment, és a bécsújhelyi congressuson is jelen volt. Miután pedig tapasztalnia kellett, hogy a fejedelmek a kereszténység megmentése érdekében nem birhatók nagyobb áldozatokra, arra határozta el magát, hogy Magyarországba jő, és keresztes hadjáratot hirdetve, a nép tömegeit viszi a török ellen.
Elhatározása a magyar főpapok és urak körében nagy örömet keltett. Mindenfelől meghivó-levelekkel árasztották el. Ezeket az iratokat a szent férfiú ebben a korban kivételes gondossággal őrizte meg; méltóknak tartotta arra, hogy róluk halála előtt rendelkezzék;
szülővárosa Capistrano zárdájának hagyományozta. Akarata teljesült. Az iratok a Duna partjairól az Abruzzok hegyei közé vitettek, és ott mai napig a Szent-Ferencz-rend templomában ereklyék gyanánt kegyelettel őriztetnek.14
Az egyházi és világi urak, kik május közepén Budán együtt voltak, tiszteletteljes meghivó iratot intéztek hozzá, a melyben megemlitik, hogy Bécsben időzésük alatt az ő szónoklatait csodálva hallgatták.15 Hunyadi János még külön is irt neki. „Atyaságodat – irja neki egyebek között egész családommal együtt a legbuzgóbban és lángoló sóvárgással várom.”16 Mintha sejtené, hogy élete legdicsőbb tettét az ő közreműködésével fogja véghezvinni.
Capistrano János június elején Győrbe jött, a hol nagy feladat várakozott rá. Itt ugyanis a király felhivására az ország főpapjai és zászlós urai egybegyültek, hogy a Cillei és
Hunyadi között fenforgó viszály kiegyenlitésén és az egyetértés helyreállitásán fáradozzanak.17 A jelenlevők között voltak: Hunyadi János, a primás, a kalocsai érsek, az egri és váradi püspökök, Garai nádor és Ujlaki vajda.18 A király és Cillei gróf követeket küldöttek,19 kiknek közvetitésével az urak tárgyalásokat folytattak a királylyal az iránt is, hogy végre Magyarországba jöjjön.
Egyuttal egyezségre léptek egymás között, a mely arra czélzott, hogy a visszavonásnak, az egymással való versengésnek jövőben elejét vegye, a haza és a király szolgálatában az összhangzó eljárást biztositsa.
Esküvel kötelezték magukat, hogy a királynak az országba jövetele után egyik sem fog a maga hasznára és emelkedésére nézni, hanem mindnyájan a király érdekeinek és az egész ország javának előmozditására fognak törekedni; továbbá, hogy szabadságuk fentartásában erősek és szilárdak lesznek, különösen nem engedik, hogy idegenek Magyarországon akár egyházi, akár világi méltóságokat viseljenek; végre azon lesznek, hogy a királyt és az országot illető ügyeket nem egy vagy két ember, hanem az e czélra kijelölendő királyi tanácsosok közösen tárgyalják és intézzék el. Megállapodtak abban is, hogy az, ki közülök az elvállalt kötelezettségek ellen vét, mint esküszegő, az egyházi kiközösitéssel fog sujtatni és megfenyitésére a többiek fegyveres erővel lépnek fel.
Az erről kiállitott és a jelenlevők pecséteivel megerősitett okiratot a királynak megküldötték,20 a mivel azt jelezték, hogy nem összeesküvésről, hanem becsületes szándékkal létesitett szövetségről van szó.
Ez alatt a gyülekezetet a törökök ellen intézendő hadjárat ügye is foglalkoztatta.
Capistrano János szózatainak hatását még fokozták a néhány hét előtt (1455 ápril 20-án) megválasztott új pápától, III. Calixtustól érkezett, az ország több főpapjához és zászlós urához irt levelek, melyekben azt az elhatározását közlé, hogy Konstantinápoly visszafoglalását és a törököknek Európából kiüzését élte egyik főfeladatának tekinti s annak megvalósitására minden áldozatot meghozni kész.
Hunyadi János fogékony szelleme a csüggedés érzését leküzdve, nagy terveket kezdett szőni. Capistranoval folytatott értekezleteiben kijelenté, hogy ha százezernyi sereggel rendelkezik, a törököt Ázsiába visszaszoritja, sőt a szentföldet is visszahóditja. Egy ilyen sereg gyüjtését nehéznek nem tekintette. Ő maga a saját költségén tizezer fegyveres kiállitását igérte. Hasonló ajánlatot tett Brankovics György is, a ki ezekben az értekezletekben részt vett.
És Capistrano minderről a sikerbe helyezett bizalommal tett a pápának jelentést.21
Hunyadi, hogy minden akadályt elháritson, kibékült Cilleivel. Ez julius végén még a brassai plébános előtt élesen kifakadt a brassai polgárok ellen, mert Hunyadihoz szítanak, a ki – úgymond – „ekkorig ő felsége hatalmas ellenségének mutatta magát”. László király pedig a plébános előtt neheztelését fejezte ki a fölött, hogy a város „a főtől elfordul és a farkba kapaszkodik.”22 Ellenben néhány nappal utóbb, augusztus elsején, Hunyadi és Cillei ünnepélyesen fogadták, hogy ezentúl mindenben, a mi javukra és előmenetelükre szolgál, egymást tanácscsal és tettel támogatni fogják.23 És a helyreállitott jó viszony állandósitása végett, a négy év előtt felmerült házassági terv most valósittatott: Hunyadi Mátyás és Cillei Erzsébet házassági frigye az egyház áldásában részesült. Fiatal koruk miatt az egybekelés későbbre halasztatott. Addig is Mátyás a királyi udvarhoz hivatott meg, hol kamarási szolgálatot volt végzendő; Erzsébet pedig férje anyjához Hunyad várába költözött, a hol azonban már nehány hónap mulva kora halál vetett véget ifju életének.24
Hunyadi, miután a győri megállapodásokban az ország érdekeit és a Cilleivel kötött egyezségben családját biztositva láthatta, egyedül a maga erejére támaszkodva, ujból a törökök ellen fordult, kik most Oláhországot fenyegették. Szeptember 14-én Hunyad várából közli terveit Capistranoval.25
És már két hónap mulva Ragusa város tanácsa köszönő iratot intéz hozzá azért, hogy Oláhországtól a török hóditás veszélyét elháritván, egyuttal Ragusát, mely ellen a szultán szintén támadást tervezett, megmentette.26
Ezalatt III Calixtus pápa saját költségén hajóhadat szerelt fel, és a keresztény hatalmasságokhoz felszólitást intézett, hogy a jövő tavaszszal meginditandó hadjáratban vegyenek részt. Carvajál János bibornok másodízben küldetett Német- és Magyarországba, azzal a megbizással, hogy ez irányban a császárra és a magyar királyra hasson, egyuttal bucsuk engedélyezésével keresztes hadjáratot is hirdessen.
A legátus október havában megjelent Frigyes király előtt, a ki igéretekben nem fukarkodott és a keresztet maga is felvette, a nélkül azonban, hogy a hadjárat czéljaira bármit tett volna. László király részéről is, kit azután november második felében Bécsben felkeresett, csak általánosságban tartott választ kapott.27 Igy tehát a magyarországi rendekbe vetette végső reménységét.
László november 17-én kelt iratával a következő év január 13-ikára Pestre országgyülést hirdetett, melyre a köznemességet fejenként hivta meg, személyes megjelenését
László november 17-én kelt iratával a következő év január 13-ikára Pestre országgyülést hirdetett, melyre a köznemességet fejenként hivta meg, személyes megjelenését