B
eköszöntött a nyár és a város elviselhetetlenül forróvá lett. Gyöngyöző nedvesség rétegekben gyűlt meg a ragadó ruhák alatt és hátadon az ingedre, nyakadtól a fenekedig, térképet rajzolt a csuromvíz izzadtság.Hőségtől fullasztó éjszakákon a nyitott ablakokon keresztül beáramlott a pisztolyok dörrenése és a rendőrszirénák visítása, és egy lépést nem lehetett tenni a járdákon, hogy ne lépjél bűzös kutyaürülék maradványokba.
A Bronxban valamivel több zöldterület volt, a Botanikus kert, az Állatkert, és az Oval park, és a fákkal szegélyezett Mosholu Parkway, de mélyen lent a városban mocsok és szenny uralta a napot és barangolt mindenfele éjszakánként, és nem hagyott helyet, ahova egy gyermeket sétálni lehetett volna vinni. A falak és a zajos magasvasutak kocsiijainak oldalai ronda firkával és groteszk ábrákkal teltek meg, féktelen csibész bandák jelképei, akik egy dollárét még egy
püspököt is hűvösre tettek volna.
Emberek a vas tűzlépcsőkön táboroztak és, hogy hűtsék lángoló testüket jegelt sörből meleg vizeletet gyártottak. Bárki, aki ablakába légkondicionálót akart volna szerelni, kockáztatta, hogy leégeti otthonát, mert az elektromos drótok nem bírták a terhelést, és magjukban a réz és körülötte a szigetelés öreg volt és szakadozott.
Először Dorkának jött az ötlete.
― Bérelhetnénk valami nyaralót a hegyekben, ― mondta, ― kifizetném a költségek felét, hogy a gyerekek lássanak fákat és zöld bokrokat, és legyen valami pázsitos fű, ahol futkorászni lehessen, és ahol csend lesz és béke és a hajnal első sugaránál madárdalra lehet ébredni.
Szilveszter sietve kijelentette egyetértését és hamarosan talált is egy hirdetést a New York Times újságban.
A Delaware folyóra kinéző bájos kis házikó, Cochecton városban, Sullivan megyében kiadó. Ötszáz dollár a május végi Memorial nap és a szeptember elejei Labor nap szezon teljes idejére. Írta az ajánlat és telefonszámot mellékelt hozzá.
Szilveszter feltárcsázta a számot. ― Meg szeretnénk nézni hirdetett víkendházát, ― mondta, ahogy egy öreg és recsegő hang beleszólt a vonalba.
― Jó, ― krákogott a vénséges matuzsálem hang. ― Elpostázom a kulcsot. Nézzék meg.
Ha nem tetszik, visszaküldi a kulcsot. Ha igen, küldjön egy ötszáz dolláros csekket.
Szilveszter leírta az adatokat és a következő hétvégen felvette Dorkát és két gyerekét és megindultak kifele a városból a Tappan Zee hídon keresztül.
99
Az Interstate 17-es úton mentek tovább és Monticelló városnál tértek le a szuper országútról, a városnál, ami Lóversenypályájáról volt nevezetes és hosszú szakállú pajeszos ortodox zsidó lakosairól.
Egy hullámvasút szerű utazás ragadta meg magával őket a kocsi gumikerekeinél fogva, ahogy az út ide-oda bolyongott a sűrű fák és a százados tölgyek között, amik lombjaikkal sötét mennyezetet formáltak fejük felett, és vitte őket egyre mélyebben be a hegyekbe.
Tíz perc, talán tizenöt és a sűrű erdő hirtelen megszűnt és egy fenségesen szép széles völgy tárult ámuló szemeik elé.
Mélyen lett a Felső Delaware folyó gyors folyása gurgulázott hatalmas sziklák között és görgetegeken át medrében és beszívhatták az oxigén dús levegőt, amit a koloniál telepesek ideje és az Indiánok elleni harcok óta nem zavart itt senki. Egy súlyos tehervonat dübörgött alá a folyó melletti síneken és a fiatal masiniszta feléjük billentette sapkáját.
Szilveszter ellenőrizte a címet és egy bűbájos épületre mutatott az út magasabbik oldalán.
― Ez kell, hogy legyen, ― mondta, ― otthonunk a következő három hónapra.
Jókora háznak látszott, nehéz gerendákból összerakva. Elöl egy dróthálós falakkal körbevett tornácot láttak, és a régmúlt évek száraz leveleivel és öreg moháival borított palatető takarta az egészet.
Bőséges hely a gyerekeknek szaladgálni, és ha az nem lenne elég, ott volt a titokzatos erdő mögöttük, ahol bújócskát lehetett játszani, ha merészeltek.
Kilakatolták az ajtót és bementek. Minden szükségességet magában foglaló konyha, tágas nappali díványokkal, fotelekkel, egy telefon is látszott a falon, de semmi jele nem volt egy televíziónak.
Szilveszter felvette a telefonkagylót és a füléhez tette. ― Nincs tárcsahang, ― mondta,
― a senkiházi, ― morogta hozzá. ― Azt állította, hogy van telefon a házban, de nem mondta, hogy értesítenem kell a helybeli ATT telefoncéget, ha akarom, hogy bekössék. Ez is további pénz, de szükségünk van rá. Nem hagyhatom itt az az asszonyokat magukra. Mit csináltok, ha valami hirtelen baj van? Senki nincs itt tíz mértföldes távolságon belül.
― Az út túloldalán van egy ház úszómedencével, ― felelte Dorka. ― Láttam ott embereket és nem látszottak félni. Összebarátkozunk velük és minden rendben lesz.
― Rendben, ― bólintott Szilveszter, ― hordjuk be a dolgokat és pakoljunk ki. Utána keresünk egy szupermarketet és beszerzünk további províziókat. A térképen láttam valamiféle nagyobb települést a közelben. Callicoon a neve. Kell, hogy legyen némi civilizáció is ebben a rengetegben, nem csak medvék, farkasok és betyárok.
Megették a hűtőládában magukkal hozott szendvicseket és lefeküdtek pihenni. Három hálószoba volt. Egy Szilveszternek és Nicole-nak, egy Dorkának és egy a három gyereknek.
Bőséges hely bármi szükséges privát életre.
*
100
C
allicoon városa kellemes meglepetésnek bizonyult. Hatalmas A&P szupermarketet fedeztek fel, szédületes sörválasztékkal, egy mozit dupla filmelőadással, egy kuglizót tucat pályával, egy forgalmas kenukat vízre eresztő kikötőt és egy községi kórházat egy alacsony domb tetején.Miért? A Deleware folyón átvezető híd mindent megmagyarázott. A híd túloldalán Pennsylvania kezdődött számos egyetemmel és a mulatozások korlátozásával. A korlátozás sörtilalmat jelentett, és a kocsmák és tavernák esti frekventálásának szigorú felfüggesztését. A diákság java átjött a hídon, hogy New York államban szabadon tudják mulatni magukat.
A nap hamarosan lebukott egy félelmetes hegyvonulat sziklás gerince mögött és
hűvösebb légrétegek mosódtak alá a magasabb régiókból. A nyaralók csendesen szemlélődtek a szúnyoghálóval védett tornácon és hallgatták a tücskök és a békák millióinak ábrándos zenéjét.
Szilveszter egy Csillagok Háborúja képregény füzetből olvasott fel hangosan és a gyermekek áhítattal hallgatták.
A sötétedő alkonyodás örvénylő árnyékaiból lassan testet öltve, egy csoport nő bukkant elő az erdő sűrűjéből. Hosszú fehér ruhák, fehér főkötők álluk alatt szorosra kötve és kedveskedő mosollyal arcukon, egy csapat angyalnak látszottak, vagy talán inkább egy seregnyi kóbor
kísértettnek.
― Hello, ― lépett ki elébük Szilveszter. ― Miben lehetek szolgálatára a kedves hölgyeknek?
― Legyenek üdvözölve tartományunkban, ― lépett előre a legidősebb és a többiek biztatóan mosolyogtak mögötte. ― Nem messze innen van egy kommunánk és gondoltuk, hogy bemutatkozunk. A nevem Margaret nővér és ezek itt a leányaim és unokatestvéreim.
― Férfiak is vannak tartományukban? ― kérdezte Szilveszter, óvatos csúfondárossággal megnyomva a tartomány szót.
― Jelenleg nincs, a mi embereink Úr elrendelte missiójuk munkáját végzik Afrikában.
Télire visszatérnek, és mi minden megadunk nekik, amit az Úr engedélyez.
― Furcsa, ― gondolta Szilveszter, ― hogy olyan gyakran használják az Úr nevét.
Mormonok kell, hogy legyenek vagy Jehova tanúi. Így legalább nem lehetnek túlságosan veszélyesek.
― Van Bibliájuk a házban? ― kérdezte Margaret nővér.
― Nincs, ― mosolygott Szilveszter és rázta a fejét. ― Nem mondhatnám, hogy van.
― Tudnék maguknak egyet adni, ― nyújtotta előre kezét a jó nővér és egy vastag, fekete könyvet tartott benne. ― Olvassák esténként. Az éjszakák itt hosszúak és nem sok a teendő.
Isten meg fogja magukat védeni az ördögtől, ha betartják Szent Tízparancsolatát.
― Az ördögtől? ― rázta a fejét Szilveszter és egy lépést hátra lépett.
― Igen, ― felelte Margaret nővér és keresztet vetett. ― Az ördög mindenütt jelen van, és állandó éberséggel kell lennünk.
― Ezt jó tudni, ― válaszolta Szilveszter és elgondolkozva nézett a fehér jelenések után, ahogy azok hátráltak és egyenként beleolvadtak az erdő homályába és visszatért a csukott tornácra.
Nicole és Dorka egyszerre kérdeztek.
― Kik voltak ezek?
101
― Vallásos bolondok, ― vakarta fejét Szilveszter, ― remélem, hogy tisztes távolságban maradnak, mialatt mi piciny bikini fürdőruhában múlatjuk magunkat.
― Te perverz malac, ― csapott nagyot Nicole férje tapogató kezére. ― ne járjon az eszed folyton a szennycsatornában. Kiskorú gyermekek vannak a házban és azokra kell vigyáznunk.
*
M
ásnap isten áldotta nyári nap köszöntött rájuk és egyetlen felhő sem volt az égen. Délelőtt tíz órára már 32 Celsius fokon állt a hőmérő és verejtékezett rajtuk az izzadtság.A két nő kicsiny babos bikinit vett magára és vidáman mosolyogtak Szilveszterre, aki nem tudta levenni szemét róluk.
― Menjünk le a folyóra, ― mondta a férfi, ― és locsolgassuk forró testünket jéghideg folyóvízzel.
― Oké, ― válaszolta a két nő egyszerre. ― Te cipeled a három strandszéket, és mi visszük a hűtődobozt és a piknik kosarat. A gyerekek hozzák a játékaikat.
A hegy oldalán, meredek, de aránylag rövid keskeny ösvény vezetett lefele a folyó felé.
Lent át kellett menjenek az országúton és utána a vonatsíneken. Utána át kellett vágniuk egy koloniál korabeli kis temetőn, mélyen besüppedt sírokkal és korhadó fakeresztekkel. Végül, egy sekély öböl másik oldalán megérkeztek a folyóhoz, és egy finom sóderrel borított strandoló helyhez, közvetlen a sebesen zúgó víz partján.
― Ügyes, ― mondta Dorka. ― Valamiféle ősrégi csontok mellett fogunk fürödni. Vajon kik lehettek, ezek az emberek?
― Telepesek, ― felelte Szilveszter, ― biztos vagyok benne, hogy nincs kifogásuk, hogy örök álmaikat zavarjuk.
A székeket néhány centiméternyi vízbe állították és egyenként beleültek. Dorka lenyúlt és egy maroknyi vizet ráöntött a hasára. ― Mint a jég, ― sikított és fia, Andy felé fordult. ― Hozd a vödrödet, drágám, és önts mamára egy adag vizet. Úgy érzem magam itt, mint pulyka a forró sütőben.
A gyerekek készségesen engedelmeskedtek és vidáman mulatták magukat. Vödörszám zúdították a hideg Delaware vizet a felnőttekre és nevették, ahogy azok kiabáltak, mint holmi üvöltő majmok az Amazon dzsungelében.
Később egy magas és sovány fiatalember lépegetett lefele a part mentében. Hosszú pecabot volt nála, és zsinegjét messzi kieresztve a folyó közepéig dobta be horgát, hogy pisztrángot fogjon. Meglepetten bámulta a két gyakorlatilag pucér nőt és Nicole intett neki.
― Menj csak tovább, kisfiam, ― kiáltotta neki, ― túl fiatal vagy még hozzánk.
Szerencsére a fiatalember nem értette, amit Nicole mondott, és lassan eltűnt a folyó felé hajló fűzfák mögött. Egy óra múlva kenuk csorogtak lefele a vízen, és Dorka és Nicole
rikoltottak nekik, mintha valamiféle indián menyecskék lennének.
A kenusok visszarikoltoztak és az egyik csónakban két fiatal legény és két fiatal leány hátat fordítottak nekik és odamutatták csupasz feneküket.
102
Egy pézsmapatkány úszott át az öblön. A kis állat egy másodpercig dülledt szemeivel megbámulta őket, és lebukott a víz alá.
Nem sok más történt és ez így szerették a legjobban.
Minden félórában lekenték magukat és a gyerekeket napolajjal. Késő délután, ahogy a nap lassan kezdett eltűnni a hegyek erdős gerince mögött, Szilveszter bejelentette.
― Ma szombat van. Holnap este vissza kell mennem a városba. Láttam egy tavernát egy mérföldre lefele az út mellett és ki kellene mennünk oda egy hamburger vacsorára, és hogy megtapasztaljuk a helybeli lehetőségeket. Én fizetek.
― Éljen, ― kiáltott mindenki, főleg a gyerekek. ― Ez nagyszerű lesz.
103