A MAGYAR GÉNIUSZRÓL
159. NAGY LAJOS – OSVÁT ERNŐNEK
Bpest 908 szept 3 [Budapest, 1908. szeptember 3.]
Igen tisztelt Szerkesztő Úr!
Még „Elza” című novellám van Önnél, melyet a „Sörözők”-kel együtt küldtem levélben.1 Szombaton úgyis felkeresem 12-kor a New-Yorkban, te-hát, ha el nem felejti, szívesedjék azt magához venni, valamint „Eltévedt hangok” című förmedvényemet illetve megfigyelőmet, továbbá Láng Jenő és Nagy Zoltán verseit.2 Ha akkorára lesz „figyelőm” azt átadom. Ha nem lesz, azt is átadhatom.
Sajó-utca 5/a fldsz. 2 K: OSZK Kt. Fond 253/827.
Dat.: fpb: Bp., 1908. szept. 4. – épb: Bp., 1908. szept. 4.
Nagy Lajostól a Nyugat 1908. július 16-án közölte a Séta régen (729–732), majd szeptember 16-án a Mariska és János című novellát (149–155). Nagy Lajos következő novelláját, az Egy délután a Grün-irodában címűt Osvát nem fogadta el:
„Ez a visszaadás a New York karzatán, Osvát akkori főhadiszállásán történt. Olyan könnyedén adta vissza Osvát a novellát, ami becsületére válik egy kultúrszadistá-nak. […] »Ezt, kérem, visszaadom. Én nem vagyok az ilyen naturalista pepecselés híve.« Egy szót sem szóltam, hallgattam. Mind a ketten hallgattunk. Egyszer csak megszólalt: »Írjon már nekem valami szépet!« Én azt mondtam: »Én nem szépet, hanem jót akarok írni. Véleményem szerint pedig ez a novella jó.« Ekkor izgalom öntötte el Osvátot, és ingerülten mondta: »Kérem, nem művészet a társadalom ar-cába köpködni.« Én otthagytam, és nehéz érzéssel távoztam. Láttam, hogy csak-ugyan egy egész világ választ el bennünket. Nem fogok én ezzel az emberrel soha-sem boldogulni…” Nagy Lajos a novella elutasításából – négy évtizeddel később – azt a következtetést vonta le, hogy Osvát a fennálló társadalmi rendet védte „az életharcban meggyötörtek és alulkerültek fájdalmas panaszával” szemben, s a Nyu-gat „a fejlődő ipari kapitalizmusnak és bankéletnek volt az irodalmi kifejezője, egy
új kapitalista réteg ízlésének, helyesebben érdekeinek szolgálattevője”. (Lásd nagy Lajos 1949, 343–345.)
1910. február 16-án – a Nagycsütörtök című novellával – Nagy Lajos már ismét szerepelt a Nyugatban (227–232), és az 1914-es Egy berlini lányig majdnem mindegyik félévben közöltek tőle egy-egy novellát. Az Egy délután…-ból Dr. Grün Mór és a tanító címmel részlet jelent meg a Népszava 1909. december 25-i számában (30), a mű teljes terjedelmében a Renaissance-ban látott napvilágot (1910. július 10., 452–466).
1 A Sörözők a Független Magyarország 1910. március 15-i számában olvasható (41).
2 Nagy Lajos Osvátnak küldött 1908. május 25-i levelében említette, hogy átvenné
„cimborái” verseit is: Nagy Zoltán és Gábor Andor (1884–1953) műveiről van szó (utóbbinak Láng Jenő az egyik írói neve volt).
160. GELLÉRT OSZKÁR – OSVÁT ERNŐNEK
Bp. 908 szept. 8.
[Budapest, 1908. szeptember 8.]
Kedves Osvát, –
van vagy egy cikkrevaló mondandóm Ábrányi Emilről. Szombatig.
– Ha tetszik, kérem, találkozzunk miatta holnap (szerdán), de délelőtt 11–
½ 12 óra közt a Royal-kávéházban.
Igaz üdvözlettel
Gellért Oszkár [Címzés:]
Nagyságos Osvát Ernő úrnak a „Nyugat” fel. szerkesztője Budapest.
VII. Sajó-u. 5a fsz. 2.
K: OSZK Kt. Fond 253/762. – Levélpapír- és borítékfejléc (előbbi áthúzva):
BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS | VII. KER. ELÜLJÁRÓSÁGA. [!]
Dat.: fpb: a boríték csonka – épb: nincs.
Gellért Oszkár Ábrányi Emil című figyelőjét a Nyugat 1908. szeptember 16-i számában közölték (161–163), lásd 164.
161. LACZKÓ GÉZA – OSVÁT ERNŐNEK
Budapest, 1908. szept. 8.
[Budapest, 1908. szeptember 8.]
Igen tisztelt uram!
A tavasz folyamán Balázs Béla barátom egy kéziratot kapott tőlem Baudelaire címmel. Úgy mondta, Önnek fogja átadni, hogy a Nyugatban megjelenjen. Azóta én vidékre utaztam, ahol, sajnos, híre-hamva sincs ennek a lapnak s így teljes bizonytalanságban vagyok csevegésem sorsa felől most, hogy újra visszatértem a városba. Ha nem terheli, méltóztassék levélben értesí-teni. Ha érdemtelennek találtatott a cikk és minden jóval hiányosnak, igen lekötelezne Uram, ha valamikép[p] kezemhez visszakerülhetne.
Megkülömböztető tisztelettel kész szolgája,
Dr Laczkó Géza Podmaniczky u. 18. III. 19.
[Címzés:]
Ngs.Osváth Ernő úr, a Nyugat szerkesztősége.
Budapest Sajó ucca 5a.
K: OSZK Kt. Fond 253/807.
Dat.: a boríték csonka.
Laczkó Géza (1884–1953) író, francia szakos tanár, műfordító, esszéista.
– A Baudelaire-esszét Balázs Béla átadta Osvátnak, és tudakozódott is sorsa felől (lásd 127.). Laczkót a fenti levél után értesíthették, hogy művét nem közlik (lásd 165.), de a kéziratot nem postázták, ma a hagyatékban található (OSZK Kt. Fond 253/1075.).
Laczkó az Osvát-jubileumon úgy emlékezett, hogy elsőként kínai versfordítá-sait „rögtönzött előszó” kíséretében juttatta el Osváthoz, aki azokat nem adta ki, el-lenben a szerzőt figyelők írására biztatta (lásd laczKó Géza: Osvát Ernő koszorújához szeretettel és csodálattal fűzöm e levelecskét. = Nyugat, 1923. június 1–16., 840–841, i. h. 840). 1932-re a történet úgy módosult, hogy a „francia eredetiből” készült,
be-vezetővel ellátott kínai fordítások után Laczkó több száz saját versét küldte el Os-vátnak, aki azokat szintén elhárította, de meg akarta ismerni az ambiciózus szerzőt.
A találkozóra Szilasi Vilmos Eötvös Collegium-beli szobájában került sor, ahol Osvát kifaggatta Laczkót, majd egy iskolai értekezletre készült pedagógiai dolgozatát kérte el, és ő ezzel mutatkozott be a Nyugatban (lásd laczKó 1932, 76–77).
Laczkó Géza az előszót és a versfordításokat 1908. szeptember 12-én küldhette el Osvátnak (lásd 165.) – a Nyugatban 1908. október 1-jén két, múló jelentőségű fi-gyelővel debütált. A következő számban jelent meg a hatvanéves Beöthy Zsoltot kö-szöntő laudációja (lásd 177.), az említett pedagógiai dolgozatra leginkább hasonlító műve A stílus és az iskola (Nyugat, 1909. február 16., 204–217).
162. LENGYEL MENYHÉRT – OSVÁT ERNŐNEK
Kassa szept 8.
[Kassa, 1908. szeptember 8.]
Kedves Szerkesztő úr,
nagy nehezen útnak lódulok Berlin felé, de még csak Kassán vagyok, ma este indulok. A sok pakolás, megérkezés stb. izgalmai közepette nem tu-dom, hogy az ígért novellát képes leszek[-]e szállítani e szám részére. Ha csak lehet egy kis cikket küldök s aztán a novellát a jövő számra, oly szépen amint csak tudom.
A vasúton betűről betűre átolvasván a Nyugatot, összes becsmérlő ki-fejezéseimet melyet látatlanba tettem, ezennel alázatosan vissza kell von-nom, – még a saját cikkemre vonatkozólag is.
Külömben az adminisztráció jónak mutatkozik, – Kassán mindenütt kapható a lap és – veszik is!
Berlini címemet rögtön közölni fogom.
Kiváló tisztelettel igaz híve s tisztelője
Lengyel Menyhért [Címzés:]
Nagyságos
<dr.> Osvát Ernő úrnak a Nyugat szerkesztőjének Budapest
VII. Sajó utca 5 a.
K: OSZK Kt. Fond 253/814. – Zárt postai levelezőlap.
Dat.: fpb: Kassa, 1908. szept. 8. – épb: nincs.
Lengyel (Lebovics) Menyhért (1880–1974) az Első Magyar Általános Biz-tosító Társaság hivatalnokaként dolgozott Budapesten, de 1908-ban már ígéretes drámaíróként tartották számon: A nagy fejedelem című darabját 1907-ben a Thália Társaság mutatta be, míg a Hálás utókor premierje a Nemzeti Színházban volt. 1908 nyarán a biztosítótársaság Lengyel számára egyévi szabadságot engedélyezett, hogy német színházaknál tapasztalatokat szerezzen (Lengyel Életem könyve című vissza-emlékezésében érdekes rajzot ad a Nyugat indulása körüli évekről, azonban lényeges történéseket összevon, átalakít vagy elhagy, lásd lengyel Menyhért 1987, 51–81).
A berlini út előtt Lengyel a szüleit látogatta meg Kassán.
Lengyel Berlinben írta meg Tájfun című darabját, amellyel megnyílt számára az út az európai hírnévhez. Az első világháború alatt Svájcban élt, majd hosszabb kül-földi utakat tett – 1935-ben Hollywoodba költözött, ahol számos sikerfilm forgató-könyvét jegyezte.
Osvátnak küldött 1908. őszi leveleiben a legkülönfélébb írásokról esik szó, ám ez idő alatt mindössze három figyelője jelent meg a Nyugatban: a fenti levélben is di-csért számban A Nemzeti Színház című (szeptember 1., 106–108, K: PIM V. 4593/12., N. n. sz. 1980/36., vétel Ignotus Sárától), A színházi üzlet (október 1., 213–214) és a Grasso című (október 16., 279–280) – utóbbiban Giovanni Grasso (1873–1930) olasz színész és társulata berlini vendégjátékáról számolt be. – Lásd 170., 181., 187.
163. OLÁH GÁBOR – OSVÁT ERNŐNEK
Debr. 1908. IX/10.
[Debrecen, 1908. szeptember 10.]
Tisztelt Szerkesztő Úr,
a Nyugat-nak katonájává szegődtem, hozzátartozásomat időnkint egy-egy verssel kell bizonyítanom és fenntartanom. Tessék szívesen fogadni őket.
Páris megújított és nyugtalanná tett.1 Nem tudom, merre sodor a nagy Véletlen. Most jók a kézenfogók.
Ignotust ismeretlenül is köszöntöm. Ő szinte páratlan fejű ember ma Magyarországon. Egy levelét itt őrizzük már az öreg kollégium kézirattá-rában. –
Ady hazajött már? 15-ére ígérte.
Tisztelettel:
Oláh Gábor [Címzés:]
Nagyságos Osvát Ernő úrnak,
a Nyugat felelős szerkesztőjének.
Budapest.
Sajó utca 5/a. fszint 2.
K: OSZK Kt. Fond 253/832.
Dat.: fpb: Debrecen, 1908. szept. 10. – épb: nincs.
M: nemesKéri 1992, 18.
Oláh Gábor versei az 1908. október 1-jei számban: A nagy vezetők, Az asszony-bálvány (185–186).
1 Lásd 134.
164. GELLÉRT OSZKÁR – OSVÁT ERNŐNEK
Bp. 908 szept. 12.
[Budapest, 1908. szeptember 12.]
Kedves Osvát, –
én így gondolom, remélem, Ön is. A betoldott részszel összekapcsoltam a befejezést. A hangsúly így a betoldott részen van.
Üdvözli igaz tisztelője
Gellért Oszkár Ui. – Ha kívánni valója lenne: délután 2 óráig a hivatalban vagyok.
Esetleg telefonon: 14-55.
[Címzés:]
Nagyságos Osvát Ernő úrnak a Nyugat fel. szerkesztője Bp. VII. Sajó-u. 5a fsz. 2.
K: OSZK Kt. Fond 253/762. – Nem postai küldemény.
Minden bizonnyal Gellért Ábrányi-cikkéről van szó (lásd 160.).