A kulturális régió fogalmát az Európa Tanács 1993. évi deklarációja alapján értel
mezzük, s e szerint a régió alapegysége a kultúrtáj, amely az ember gazdasági, tár
sadalmi, ökológiai és esztétikai tevékenysége során átalakított természeti táj.
A kultúrtáj, következésképpen a kulturális régió is olyan társadalmi „Substrat”, amelynek karakterében visszatükröződik az ott élő ember társadalmi tevékenysége.
A földrajz a régió fogalmán a Föld-felszín konkrét háromdimenziós részle
tét érti, függetlenül annak kiterjedésétől. A regionális természeti földrajz szem
pontjából a régió több természeti táj együttesét jelenti, amelyeknek valamely természeti tényező alapján közös vonása van (morfológia, talaj, éghajlat stb.).
A regionális társadalomföldrajzban a régió a társadalom történetileg kialakult ad
minisztratív egységeinek funkcionális területi rendszerét jelenti, amely részben vagy egészben egybeeshet a természeti régióval.
Nagy általánosságban a régió olyan közepes nagyságú (nem kontinentális léptékű) földrajzi térbeli egység, amely funkcionális és strukturális szempontok alapján lehatárolható, gazdasági-társadalmi szerkezetében többé-kevésbé homo
gén. Ez a térség a regionális tervezés területi egysége, amelynek határai a történe
tileg kialakult közigazgatási szerkezethez igazodnak. Ugyanis a közigazgatási egységek szintjén állnak rendelkezésre azok a statisztikai adatok, amelyek segít
ségével a térbeli gazdasági és társadalmi folyamatok közötti összefüggések értel
mezhetőek, a regionális különbségek magyarázhatóak.
A „kultúra” fogalmán a nagyobb emberi csoportok életformatípusát értik, amely tartalmazza a szellemi állapotot, különösen az értékrendet. A „kultúra” te
hát tágabb értelemben a természeti adottságok különbözősége és azok átalakítása révén teremtett emberi világ teljessége. A szerzők többsége anyagi kultúrán álta
lában az emberi lét anyagi feltételeit érti (lakás, ruházat, közlekedési eszköz stb.), amit ma már nem állítanak szembe a szellemi kultúrával. Elvethető az a felfogás, amely a szellemi kultúra és az anyagi-technikai civilizáció közötti összefüggést megkérdőjelezi. Wöbse10 szerint a természet- és tájesztétika, valamint az ott élő ember kultúrája elválaszthatatlan egymástól. A múlt „szép művészete”, amelyet a kultúra részének tekintünk, a természetből, a tájból is merített erőt, ezért kultú
ránk elválaszthatatlan a tájesztétikai kontextustól.
Ezért a jövő generációjára való tekintettel meg kell tartani, fejleszteni és to
vábbadni mindazt, ami az élet fizikai és pszichikai fejlődését szolgálja. Mai kul
túrafogalmunkat értékcentrikusan célszerű felfogni, amelyben a kultúra nem el
lentéte vagy alternatívája a természetnek, hanem a kettő harmonikus egységet al
kot, és ez megjelenhet térben is, amiben visszatükröződik az ott élő társadalom szellemi állapota. A fenti definíció értelmében tehát a „kulturált”, „művelt” táj, ré
gió az ember térbeli létezésének magas színvonalú, harmonikus megvalósulása, s a fogalmat tehát úgy kell értelmeznünk, mint a nyelvi vagy zenei kultúrát.
A kulturális régiót nem lehet leegyszerűsíteni etnikai, nyelvi vagy vallási-fe
lekezeti területi struktúrákra, ami persze nem jelenti azt, hogy nincs összefüggés a tér megjelenése és az ott élő ember etnikai vagy vallási hovatartozása között.
A városi kultúrtáj vagy régió (London, Párizs vagy akár Budapest) mint a társa
dalmi tevékenység „Substrat”-ja, annak mérete, megjelenésének karaktere nem hozható közvetlen összefüggésbe az ott élők felekezeti vagy etnikai hovatartozá
sával, csak a tágabb társadalom egészével. Ugyanakkor a kulturális antropológia vagy a szociálgeográfia az adott régión belül feltárhat olyan térrészleteket (város
rész, táj stb.), amelyekben a helyi társadalom strukturális sajátosságai már jelen vannak. A kulturális regionalizmus meghatározza és értelmezi azokat a
térfolya-10 H. H. Wöbse: „Kulturlandschaft” und „historische Kulturlandschaft”. In: Erhaltung und Entwick- lung gewachsener Kulturlandschaften als Auftrag dér Raumordnung. Bonn-Bad Godesberg.
1999. IfR H. 5/6. 269-275.
mátokat, amelyek az ott élő ember gazdasági, társadalmi, ökológiai és esztétikai tevékenységére jellemzőek, s kiemeli azokat, amelyeket célszerű megtartani, fej
leszteni és továbbadni. A szociológia sajátos módszereivel képes rávilágítani azokra az összefüggésekre, amelyek az ember és természet, az individuum és gaz
daság-társadalom viszonyában meghatározóak egy adott történelmi szituációban, s képes feltárni ezek regionális különbségeit. Az alkalmazott szociálgeográfia a kulturális régió funkcionális rendszerének csoportspecifikus értelmezésére össz
pontosít azzal a céllal, hogy a „kulturált” térhasználat feltételeit, körülményeit a maga diszciplináris szempontjai alapján megállapítsa.
A kulturális régiókutatás másik dimenziója az idő, mert hangsúlyozza, hogy a kulturális régió nem tartós, hanem szerkezetében és jellegében állandóan válto
zó téregység, ezért jelen állapota csak történelmi dimenzióban értelmezhető.
Az ember, az emberi csoportok, a társadalom viszonya a természethez, a gazda
ság és társadalom térbeli rendjéhez folyamatosan változik, ezért a történeti föld
rajzi kutatásnak azokat a folyamatokat kell feltárni, amelyek tartósan jelen van
nak az adott térben, s részei az ott élők regionális és társadalmi identitásának.
A történetileg kialakult regionális térszerkezet olyan érték, amely motiválja a jövő- orientált társadalmi tevékenységet. A Németországi Urbanisztikai Intézet (DIfU) felmérést készített, hogy mely tényezők befolyásolják a német vállalkozók telep
hely-választását a volt NDK, illetve a volt szocialista országok területén. A vizs
gálat kimutatja, hogy a telephely kiválasztásában meghatározó szerepe van az űn.
puha tényezőknek, nevezetesen a lokális társadalom műveltségének, a régió, táj, település esztétikai állapotának, valamint történeti örökségének. A Magyarorszá
gon telephelyet kereső külföldi vállalkozók ezért első helyre a Dunántúlt, majd a budapesti régiót, a Romániába igyekvők pedig Erdélyt és a Nagyvárad-Arad-Te- mesvár vonalat teszik.