NEMZETI ÉS REGIONÁLIS IDENTITÁS KÖZÉP-EURÓPÁBAN
Pázmány Péter Katolikus Pgyctem
13ök sészettuc lói íiá iívi Kar
E M Z E T I É S R E G IO N Á L IS I D E N T IT Á S K Ö Z É P -E U R O P Á B A N
Ne m z e t i é s r e g i o n á l i s i d e n t i t á s Kö z é p- Eu r ó p á b a n
A Regionális és Kisebbségi Kultúrák Kutatóműhelyének kiadványai
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Európa-Tanulmányok Központja
N emzeti és regionális identitás
K özép -E urópában
Szerkesztette
Ábrahám Barna Gereben Ferenc Stekovics Rita
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Piliscsaba, 2003
A kötet az Oktatási Minisztérium Magyar-Holland Együttműködési Programja támogatásával készült.
A lengyel vonatkozású tanulmányokat gondozta Illés Pál Attila
A térképeket rajzolta, illetve szerkesztette Rudan Pál
Sasi Attila
A bontón látható fényképek:
A prágai Szent Vitus-székesegyház (Mészáros Andor felvétele), a segesvári Óratorony (Csorna Gergely felvétele), a mostari Öreg híd (Abrahám Barna felvétele),
moldvai fatemplom (Gajcsána, Románia) (Csorna Gergely felvétele), a Gracanica-kolostor (Koszovó) (Villányi Zsolt felvétele).
© A szerzők, 2003
SZám ISSN 1587-6765 ISBN 963 9296 72 4
Felelős kiadó: Fröhlich Ida dékán Készült а мои?/4б ICfot. nyomdájában
Felelős vezető: Nagy László Tel.: 06 30 944-9332
Ta r t a l o m je g y z é k
El ő s z ó (Marácz László)... 9
Be v e z e t ő (Szerkesztőit)...'. ... 11 I. KÖZÉP-EURÓPA KULTURÁLIS ÉS VALLÁSI RÉGIÓI
Berényi István
Közép-Európa kulturális régióinak k é rd é se ... 17 Tomka Miklós
A kelet-közép-európai vallási változások szociológiája ... 26 Gereben Ferenc
Vallási és nemzeti identitás Közép-Európában... 48 II. A NEMZETFEJLŐDÉS FŐBB CSOMÓPONTJAI
Kosa László
A magyar nemzettudat változásai... 61 Paál \
4
inceAusztria identitásai... 76 Illés Pál Attila
A lengyel politikai gondolkodás története ... 89 Halász Iván
A modern cseh nemzettudat megszületésének néhány sajátossága ...111 Ábrahám Barna
A szlovák nemzetté válás k érd ései... 138 Nagy Róbert
Egység és partikularizmusok a román nemzetfejlődésben... 150 Szilágyi Imre
A szlovén nemzettudat elemeinek változásai... 181 Sokcsevits Dénes
A horvát nemzettudat fejlődése a 18-20. században ...202 Ress Imre
A bosnyák nemzettudat fejlődése...217
Ábrahám Barna - Stekovics Rita
A szerb nemzettudat fejlődése ...237 III. REGIONÁLIS TUDATOK, KISHÁZA- ÉS TÁJHAZA-KÖTŐDÉSEK Gereben Ferenc - Nagy Attila
Korábbi és újabb adalékok Magyarország olvasás- és értéktérképéhez... 257 Marék Koter - Máriusz Kulesza
Lengyelország határai kialakulásának földrajzi és történelmi okai ...281 Grazyna Prawelska-Skrzypek-Marta Moskal
Kis-Lengyelország vajdaság határvidéki lakosságának identitása...295 Halász Iván
Morvaország - egy létező ország, ami nincs. (Néhány megjegyzés
a csehországi és morvaországi regionalizmus történetéhez) ... 305 Mária Dubayová
Szlovákia: állam - multietnikus és multiregionális kulturális k ö z e g ...323 Juraj Buzalka
A felekezetiség és Szlovákia politikai fejlődése ... 334 Kobály József
A kárpátaljai ruszinok...347 Juraj Vanko
Ruszinok Szlovákiában - múltjuk és jelenük (és mit hoz a jövő?) ...361 Maria Sója
A lemák régió népességének kulturális és etnikai sokszínűsége
a 19-20. században... 371 Ábrahám Barna
Erdélyi román regionalizmus a két világháború között ... 381 Kántor Zoltán
A konszociáció Erdélyben. Folyamatok és modellek ... 398 Jadranka Grbic Jakopovic
Sokrétű - helyi, regionális, nemzeti - identitások. (A horvátországi regionalizmus kulturológiai, ökológiai és történelmi-politikai alapjainak áttekintése) ... 407 Gábrity Molnár Irén
Régiók Jugoszláviában... 415
Pósa Krisztián
Montenegró - Szerbiával vagy Szerbia n élk ü l?... 428 IV. AZ 1989 UTÁNI POLITIKAI TÖRÉSVONALAK A VÁLASZTÓI MAGATARTÁSOK TÜKRÉBEN
Zdislaw Mach:
Politika, kultúra és identitás Lengyelországban 1989 után ... 449 Halász Iván
A cseh pártrendszer főbb törésvonalai és regionális összefüggései...456 Halász Iván
A szlovák pártrendszer főbb törésvonalai és regionális összefüggései ... 465 Bakk Miklós - Szász Alpár Zoltán
Vázlat Románia 1989 utáni választási földrajzáról ... 486 Szilágyi Imre
Törésvonalak az önálló Szlovéniában 1991-2001 ... 499 Szilágyi Imre
Politikai törésvonalak Horvátországban 1989 után ... 507 Kiss Gyöngyi
Bosznia és a nemzetközi közösség dilem m ája... 515 Gábrity Molnár Irén
Az 1989 utáni politikai törésvonalak Jugoszláviában ...524
Ut ó s z ó: Kiss Gy. Csaba
Nemzetté válás és regionalizmus Közép-Európában... 535 A k ö t e ts z e r z ő i...541
El ő sz ó
A földrajzi térség, amelyet Köztes- vagy Közép-Európának mondanak (s amelyet nyugatról, például Hollandiából nézve a legutóbbi időkig szívesen neveztek Ke- let-Európának), a kommunizmus évtizedeiben közel egyszínű (vörös vagy rózsa
szín) tömbnek látszott. 1989 után azonban kiderült, hogy a látszólagos egyszínű- ség mögött milyen sokszínű: nemzeti, regionális, felekezeti, identitásbeli különb
ségek húzódnak meg. A kommunizmus bukása lehetővé tette, hogy ez a térség - a maga ellentmondásaival, sokszor tragikus, és még nem teljesen feldolgozott tör
ténelmi élményeivel együtt - megkezdje újbóli csatlakozását ahhoz az Európá
hoz, amelynek eleve része volt. Európa ugyanakkor időnként meglehetősen értet
lenül és idegenül szemléli e régió népeit és törekvéseit. De ez a térség nemcsak Nyugat-Európából nézve tűnik néha terra incognitámk, hanem elmondható, hogy az itt élő nemzetek és nemzetiségek sem ismerik eléggé egymást. Ez a kötet ezt az ismerethiányt igyekszik csökkenteni azáltal, hogy szisztematikus körképet ad a közép-európai térségben kavargó nemzeti, regionális és politikai törekvésekről, s azok történelmi mozgatórugóiról. Bár a tanulmányok jórészt (de korántsem kizárólag) magyar szakemberek tollából származnak, a kötet nem a magyarsá
got akarja domináns témává avatni, hanem magát a térség sokszínűségét; s a ma
gyarok e földrajzi és kulturális közeg természetes és egyben sajátos részeként jelennek meg. A szerzők más népek sajátosságaihoz a szakértők objektivitásával, ugyanakkor a környező nyelvek és kultúrák ismeretében empátiával és a meg
értés szándékával közelednek, ezáltal hozzájárulnak ahhoz, hogy - legalábbis a magyar nyelven értő érdeklődőbb olvasóközönség körében - a tabuk, az elő
ítéletek és a sztereotípiák helyett - egy realisztikusabb Közép-Európa-kép váljon otthonossá.
Köszönet illeti a Magyar-Holland Felsőoktatási Együttműködési Progra
mot, a magyar részről ezt koordináló Oktatási Minisztériumot, és a holland felet képviselő Bureau Crosst, ugyanis az ő támogatásuk tette lehetővé e kötet megszer
kesztését és megjelentetését. Meg kell említenünk, hogy a Program - az Amszter
dami Egyetem hungarológiai tevékenységének támogatására - immár a negyedik kötet létrejöttéhez nyújtott segítséget. Az előzőek időrendben a következők vol
tak: Magyar tükör. Segédkönyv a hungarológia oktatásához (Szerk. Gereben Fe
renc). Budapest, 1995. Teleki László Alapítvány Közép-Európa Intézet; Útkere
sés és integráció. Válogatás a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek do
kumentumaiból 1989-1999 (Szerk. Bárdi Nándor és Éger György). Budapest, 2000. Teleki László Alapítvány; Hungarian Minorities and Central Europe.
Regionalism, National and Religious Identity (Edited by Ferenc Gereben).
Piliscsaba, 2001. Pázmány Péter Catholic University Faculty of Humanities. Úgy
véljük, hogy a túlnyomórészt magyar tematikájú első három kötet után a proble
matika logikus kiszélesítését és egyben beágyazását jelenti a mostani kötet a ma
ga közép-európai látószögével. Reméljük, hogy a sorozatnak ezzel nem szakad vége.
Dr. Marácz László Amszterdami Egyetem Kelet-Európa Intézet
Be v e z e t ő
A szocialista világrend bomlásával egy időben, a nyolcvanas években, s különö
sen az 1989-es politikai változások hatására Magyarországon örvendetesen meg
nőtt az érdeklődés a közép-európai országok, illetve nemzetek iránt. Számos aktuálpolitikai és gazdasági elemzés jelent meg a sajtóban, néhány összefoglaló munka is napvilágot látott a többpártrendszer kialakulásáról, az üj alkotmányok
ról, ezek az írások azonban a korrekt tényközlésen nemigen jutottak túl, nem tud
ták megrajzolni a mélyebb folyamatokat, a politikai kultúra alakító tényezőit, az egyes társadalmi rétegek vagy éppen adott régiók és felekezetek választásainak mozgatórugóit. A történészek szintén több országtörténeti összefoglalót tettek le az asztalra, ám ezek - már csak terjedelmi korlátáik miatt is - szintén csak orszá
gos vagy össznemzeti szinten tárgyalták az eseményeket. Az újabb szakirodalom sem tudta tehát jelentősen meghaladni a vulgármarxista korszak monolit szemlé
letét, nem volt képes rámutatni az egyes nemzeteken belül húzódó, sokszor mély történelmi gyökerű törésvonalakra.
Kötetünk célja az, hogy - ha csak vázlatosan is - a felszín alá merülve pró
báljon képet adni a tágabban értelmezett Közép-Európa nemzetté válási folyama
tainak főbb csomópontjairól, másrészt e nemzeteknek az évszázadok során kiala
kult regionális megosztottságáról, lokális identitásairól és az egyes országok po
litikai földrajzáról. Ha minden vonatkozásban nem is kívántuk vizsgálni, de nem hagyhattuk ki a kötetből magát a magyarságot sem, amelyről Közép-Európában leginkább mondható el, hogy millióinak kettős kötődés vagy ha tetszik, kettős tö
résvonal jutott osztályrészül: kisebbségi sorban a magyarországi anyanemzethez és a többségi nemzethez fűződő viszony.
A kötet írásait négy fejezetre osztottuk.
I. Közép-Európa kulturális és vallási régiói. Az egyes nemzeteket, majd tájegy
ségeket, csoportokat tárgyaló írások előtt három elméletibb jellegű tanulmány se
gítségével vázlatos, ám átfogó képet kívánunk nyújtani tágabb térségünkről. Az első írás az elmúlt negyedszázad szakirodaimának csokorba gyűjtésével próbálja megvilágítani a kulturális régió és a regionális tudat fogalmának és tartalmának változásait, Közép-Európa újrafelfedezését és vitatását. A másik két írás a szo
ciológus objektivitásával a térség népeinek vallásosságát méri föl, illetve vallás, felekezet és nemzeti identitás összefüggéseit foglalja össze.
II. A nemzetfejlődés főbb csomópontjai, nemzeti önkép, önreflexió, a Másik képe.
Nem lexikon-szócikkekről, kronológiai vázlatról van szó, hanem problémaorien
tált módon azoknak az eseményeknek, folyamatoknak, személyiségeknek a ki
emeléséről, amelyeknek mint afféle hívószavaknak a hatása tetten érhető a mai tö
megreakciókban, jelen vannak az oktatásban, a kulturális sajtóban és a tömegma
nipuláció különböző szintjein. A társadalom- és a művelődéstörténet elemzési szempontjaiból kiindulva hívtuk segítségül a többi részdiszciplínát, mindenek
előtt az irodalom- és nyelvtörténetet, s kíséreltük meg meghatározni az adott nem
zet (össznemzeti) kulturális kódját. Az identitásvizsgálat természetszerűleg egy
beesett a Másikhoz, a legnagyobb hatást gyakorló szomszéd etnikumokhoz fűző
dő viszony kibontásával (esetünkben ezek a németek és a magyarok, részben még az olaszok és a törökök). A magyarságot a fenti szempontok alapján tárgyaló ta
nulmány követi az osztrák, a lengyel, a cseh, a szlovák, a ruszin, a román, a szlo
vén, a horvát, a bosnyák (boszniai, muzulmán), a szerb és a montenegrói nemzet fejlődésének vázlata, melyek megírására magyarországi ill. határon túli szakem
bereket kértünk föl. Az esszék végén válogatott irodalomjegyzék szerepel.
III. Regionális tudatok, kisháza-, tájhaza-kötődések; ezek konfliktusa az össz
nemzeti tudattal. Akidolgozás során főként az alábbi szempontokat vettük figye
lembe: a korábbi írásbeliség, tájirodalom hagyományai, a helyi középkori autonó
miák, tartományi státus, államiság emléke, az egyházi intézmények és az egyház- megyei határok tudatformáló hatása; az egyházi megosztottság, felekezetiség hatása. E formáló erők adják a hátteret a kétfajta tudat múltbeli, s főleg mai konf
liktusainak, az esetleges szeparatista mozgalmaknak a bemutatásához. Az olvasó figyelmét nyilván nem fogja elkerülni, hogy több nemzet (ország) esetében nem találkozik külön regionalizmus-tanulmánnyal. Az osztrák nemzetesszé a téma ter
mészetéből adódóan bőven tárgyalja a középkori eredetű, igen erős tartományi tu
dat, a viszonylag friss osztrák azonosságtudat és a mindig komoly kihívást jelen
tő nagynémet önmeghatározás viszonyát, konfliktusait. Ugyanez a helyzet a szlo
vénekkel, akik ugyanúgy osztrák tartományi keretekben éltek. Lehetetlen és értelmetlen lett volna a boszniai regionalizmus megragadása, hiszen - mint a bos
nyák nemzetesszéből kiderül - a korábbi kísérletektől eltekintve ez az ún. muzul
mán nemzettudat még igen fiatal és nem eléggé kikristályosodott ahhoz, hogy hozzá képest lokális tudatokat tudjunk elkülöníteni egy olyan országban, amely lényegében a nemzetközi közösség akaratából létezik, s melynek másik két etni
kai közössége ráadásul egyértelműen a határon túli anyanemzet részének tekinti magát. A problémákat tovább ecsetelve, vitatható, vajon a három-négy ruszin té
májú írás regionalizmus-tanulmány-e vagy sem. Nehéz - és e kötet lapjain aligha megoldható - kérdés, hogy egy kialakult, bár szintén regionálisan tagolódó nem
zetről van-e szó vagy - mint számosán ragaszkodnak hozzá - az egységes ukrán nemzet puszta néprajzi csoportjával állunk szemben, amely persze maga is eltérő kultúrájú alcsoportokra oszlik (dolisnyákok, huculok, bojkók, lemákok). Eldön
teni annál is nehezebb, mert „Európa palesztinjeinek” nincs saját államuk, ezért a kárpátaljai „anyanemzet” tárgyalása után külön-külön mutatjuk be a lengyelorszá
gi lemákokat és a kelet-szlovákiai ruszinokat. Végül az utóbbi évek drámai fejle
ményei indokolttá tettek egy külön tanulmányt az egyébként szerb ajkú monte- negróiak külön nemzeti identitásáról és Crna Gora kiválási törekvéseiről, melyek
nek kimenetele azonban még nem teljesen egyértelmű. Lehet, hogy kötetünk re
ménybeli második kiadásában ezen írás aktualizált változata már az első fejezet nemzetesszéi között kap helyet.
Immár a „problémában” nemzetekkel folytatva a sort: az első tanulmány egy dunántúli és egy alföldi megye olvasás- és értékszociológiai jellemzői alapján mutat rá a mai Magyarország regionális különbségeire, a földrajzi fekvés és a fe
lekezeti jelleg szerepére a műveltség iránti vágy és az általános értékrend alaku
lásában. A cseheknél a középkori - tartományi eredetű - morva tudatra összpon
tosítottunk. Az egyik szlovák vonatkozású írás a Felföld multietnikus, multikultu
rális jellegét, másrészt a régi vármegyék, ill. az azokkal szinte azonos természeti kistájak identitásképző szerepét vizsgálja, a másik pedig a felekezeti, főként ró
mai katolikus-evangélikus megosztottság továbbélését, a kilencvenes évek párt- preferenciáiban kimutatható súlyát elemzi. A lengyeleknél átfogó esszé kíséri vé
gig a történelmi régiók kialakulását és azoknak a mai közigazgatási fölosztásban is kimutatható örökségét. Külön írás mutatja be az 1918 előtti Magyarország leg
északibb területeit, illetve akkori szomszédságát, a történelmi Árva és a Szepesség kevert, gurál-szlovák lakosságának vegyes, ingadozó identitását. A románok ese
tében a havasaljai, moldvai, besszarábiai, erdélyi (és bukovinai, partiumi, bánsá
gi, kelet-alföldi stb.) népesség eltérő politikai keretei, sajátos fejlődése, valamint a görögkeleti és a görög katolikus egyház korántsem problémában múltbeli és mai viszonya természetszerűleg már a nemzetesszében hangsúlyozottan megjelent, emellett ebbe a fejezetbe két további tanulmányt is beillesztettünk: az első az er
délyi és a regáti románok mentalitásbeli, kulturális és politikai eltéréseit elemzi a 20. század első felére vonatkozólag, a második pedig a konszociációs modell mai erdélyi esélyeit latolgatja. A horvátoknál a viszonylag sikeres kohéziós folyamat (melyet a friss háborús győzelmi hangulat is erősít) mögött azért megbújó, főleg a szárazföldi rész és a tengerpart közötti regionális ellentéteket kívántuk kimutat
ni (az isztriai mozgalomnak immár politikai vetülete is van). A szerbek esetében - a románokhoz hasonlóan - az egyes nemzettestek (a sumadijaiak, a vajdaságiak, a koszovóiak, a szandzsákiak, a boszniaiak és a krajinaiak) gyökeresen eltérő államalakulatokban, tartományokban éltek a 20. század elejéig, s e törésvona
lak kulturálisan, sőt politikailag ma a szemünk láttára egyre erősebben artiku
lálódnak.
IV Az 1989 utáni politikai törésvonalak a választói magatartások tükrében. Ezek
ben az írásokban az alábbi szempontokat próbáltuk érvényesíteni: a múlt politikai hagyományainak, kötődéseinek átöröklődése; a szomszéd államok, etnikumok és fe
lekezetek kisugárzása; az egyes régiók mai társadalmi szerkezetének és gazdasági
helyzetének hatása; az urbanizációs szint, lakóhely (nagyváros-kisváros-falu), is
kolázottság szerepe; a felekezeti meghatározottság; az etnikai összetétel hatása; a kampány során a fenti tényezők hogyan jelennek meg a hirdetésekben, gyűlése
ken, a médiában (építve rájuk, ill. lejáratási céllal). Tehát az első két csoportban ismertetett tények, folyamatok közéleti-politikai vetületeit, a pártok támogatott
ságának, a választói magatartásoknak a földrajzi, felekezeti, etnikai és szociális hátterét kíséreltük meg kibontani a szociológia és a politológia eszköztárával.
A téma természetéből adódóan itt nem nemzeti, hanem országkeretekben tárgyal
tuk az anyagot. A lengyel politikai gondolkodás fejlődését tárgyaló tanulmányt azonban - visszatekintő jellege, a nemzettudatra is összpontosító jellege miatt - a második fejezetben helyeztük el, míg az itt található esszé nemcsak a politikai tu
dat, hanem a hitélet és a regionális tudatok 1989 utáni változásait is fölvázolja.
Akárcsak a nemzetesszéknél, itt is kiterjesztettük vizsgálatainkat Bosznia-Her
cegovinára is - természetesen mind a három etnikumra -, anyaga miatt az emlí
tett montenegrói vonatkozású tanulmány ide is kívánkozhatnék, s - bár nincs sa
ját államuk - találunk politológiai vonatkozásokat a ruszin témájú írásokban is.
A kötetet minden olyan, régiónk iránt érdeklődő olvasónak ajánljuk, aki a na
pi publicisztikánál mélyebb ismereteket szeretne szerezni, reméljük továbbá, hogy az egyetemi hallgatók, a történelemtanárok, történészek, irodalmárok, nép
rajzosok, szociológusok és politológusok, valamint a külpolitikai döntéshozók számára is jól használható kézikönyv válhat belőle.
A Szerkesztők
I. KÖZÉP-EURÓPA KULTURÁLIS ÉS
VALLÁSI RÉGIÓI
В erényi István
Közép-Európa kulturális régióinak kérdése*
Az előadás csak arra vállalkozhat, hogy a cím három fogalmának - Közép-Euró- pa, kulturális, régió - összetettségére, többféle értelmezhetőségére rávilágítson, s ezzel a szociálgeográfiai, történeti földrajzi értelmezést világosabbá tegye. A fel
adat azonban így sem egyszerű, mert könyvtárnyi publikáció jelent meg e témá
ról az elmúlt negyedszázad alatt, amelyet talán Oswald Wiener1 indított el „Die Verbesserung von Mitteleuropa” című regényével (1969), amely akkor még poli
tikai utópiának tetszett. Raymond Aron* 1 2 még az Európa-Ideát is üresnek tartotta, nem is beszélve a „közép-európaiságról”. Jóval később a francia R Gourou (1987)3 a következőket írta: „Az európai tér, annak valósága évszázadok óta kitér mindenki elől, aki felfogni vagy definiálni akarja, legyen az geográfus, vagy tár
sadalomtudós, így Európa története során senkinek sem maradt ugyanaz.” A kér
dés tehát felvetődött: ha Európát sem tudjuk definiálni, akkor mit is kezdjünk Kö- zép-Európával?
Wiener utópiája Közép-Európáról azonban a 70-es évek közepén körvona
lazódni látszott, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a Jaltában „eltüntetett” Közép- Európa, annak történetileg kialakult interregionális gazdasági-társadalmi kapcso
latrendszere nemcsak tovább él, hanem fokozatosan erősödik is, ezért a kérdésfel
tevés jogossá vált („Traumland Mitteleuropa?”).
1. Közép-Európa mint régió
Közép-Európa földrajzi szempontból konkrét tér, nyilvánvaló objektivitás, mert minden horizontális térdimenziónak (így kontinensnek) van középső területe: Kö
zép-Amerika, Közép-Afrika, Közép-Ázsia stb. Más kérdés, hogy egy adott térség
* A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2002. április 26-án rendezett
„Nemzeti és regionális identitás Közép-Európában” c. szimpózium nyitó előadásának szerkesztett változata.
1 S. Papeke-W. Weindenfeld (Hrsg.): Traumland Mitteleuropa? Wissenschaftliche Buchgesell- schaft. Darmstadt. 1988. 163 p. J. Róván a kötet bevezetőjében hivatkozik O. Wiener tevékenysé
gére, aki a második világháborút követően először foglalkozott Közép-Európa problémájával.
2 Uo. A szerkesztők idézik Áron véleményét, amely szerintük egybevág az EURO-szkeptikusok ma
gatartásával.
3 K. Ruppert: Közép-Európa. Egy fogalom megközelítése. In: Dövényi Z. (szerk.): Tér, gazdaság, társadalom. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet. Budapest. 1966. Kiemelés a 297. oldalról.
központi területének lehatárolása általában viták tárgya, mert az szakspecifikus megközelítés.
Még az olyan egzakt diszciplínák is, mint a természeti földrajz, amely ter
mészetes határokkal operál, bizonytalan például Közép-Európa keleti határait illetően. NEEF4 szerint, tisztán természeti földrajzi szempontból, Közép-Európa az Alpok-Kárpátok, a hozzájuk tapadó középhegységek és síkságok öve az Északi-tengerig; a keleti határa húzható meg nehezen a kelet-európai táblásvidék irányába.
A szociálpszichológus Piperék5 szerint az ember a tapasztalati térből indul ki, s középnek az aktivitási tér kiindulópontját tekinti, a bajorok szempontjából te
hát Magyarország Kelet- vagy Délkelet-Európában van, míg mi Romániát (Er
délyt kivéve), Bulgáriát vagy a balti országokat általában nem tekintjük Közép- Európának.
Ezért Közép-Európa lehatárolása a geográfia, a történelem, a szociológia és a kulturális antropológia határterületén az 1920-as években kialakult szociál- és kultúrgeográfia szempontjából már korántsem egyszerű. Annak ellenére, hogy e diszciplína Közép-Európát konkrét társadalmi térnek tekinti, Kant szavaival élve olyan „empirikus térnek”, amelyet az ott élő ember, illetve társadalma adottságai
nak megfelelően hozott létre. A régió értelmezésének problémái Hettner6 szerint abból adódnak, hogy Közép-Európa az Osztrák-Magyar Monarchia kialakulása és Németország egyesítése után politikai tartalmat kapott, mert szembe került Oroszország és Nyugat-Európa érdekszövetségével.
E. Wirth, E. Lichtenberg és V. Schwarzenberg7 történeti-földrajzi szempont
ból Európán egy fáziseltolódással Nyugatról Keletre haladó kultúrát ért, s ebben Közép-Európának közvetítő, „köztes” szerepe van. Innen eredeztethető a földraj
zi szempontból elfogadhatatlan „Köztes-Európa” fogalom, amiben szintén az a törekvés nyomozható, hogy kikerülje a Közép-Európa megnevezését. A francia M. Foucher8 szerkesztésében megjelent (1992) atlasz is csak Nyugat- és Kelet- Európáról beszél, tehát a második világháború után kialakult politikai felosztást veszi alapul.
Ugyanerre a logikára épül M. Thumann (1994)9 regionális beosztása, szerin
te Keletközép- és Délkelet-Európa a balti országoktól a Földközi-tengerig terjed, s északi régiója Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, a volt NDK, Csehország és Szlovákia, sőt még Alsó-Ausztria területét is magába foglalja, míg
4 Uo., 298.
5 M. Moewes: Grundfragen dér Lebensraumgestaltung. Walter de Gruyter. Berlin. New York. 1980.
40.
6 K. Ruppert: Közép-Európa, 298.
7 Uo. 297.
8 Uo. 299., 301.
y M. Thumann ábrája a Die Zeitből (1994).
déli régiója Románia, Bulgária, Jugoszlávia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Albánia és Görögország területét jelenti, és e két nagy tömb (régió) között képez átmenetet Magyarország, Erdély, Szlovénia és Horvátország övezete. E bizarr fel
osztásban is a Nyugat-Kelet ellentét, a volt jaltai Európa ismerhető fel. Minden
esetre ez a felosztás már az országhatároktól független régiókban gondolkodik, de értelmezni nehezen lehet, mert nem ismerjük az elhatárolás kritériumait (1. ábra).
Az interregionális kapcsolatokból és a történeti regionális folyamatokból ki
induló funkcionális térszemlélet a szerves fejlődést veszi alapul, azaz a társadal
mi tér felosztásában a valós emberi, gazdasági-társadalmi térkapcsolatokból indul ki, s régiónak a természeti, gazdasági és társadalmi térszerkezet sajátos kölcsön
kapcsolatát tekinti. A régión belüli horizontális és vertikális funkcionális kapcso
latok hosszabb történeti fejlődés révén alakulnak ki, ezért tartósabbak, mint a rá
juk telepedő politikai-igazgatási struktúrák.
Ha elfogadjuk Piperék érvelését, és az ember tapasztalati terének elvéből in
dulunk ki, akkor a magyarság térbeli aktivitási tere, tehát a „mi” Közép-Európánk, három évszázad gazdasági, társadalmi (például nemzetközi migráció) és kulturá
lis térkapcsolatai alapján: Dét-Lengyelország (Krakkó), Szászország (Drezda és Lipcse), Cseh- és Morvaország (Prága és Brünn), Szlovákia (Pozsony), a Bécsi
medence (Bécs), Burgenland és Stájerország (Graz), Bajorország (München), Észak-Olaszország és a Balkán északi övezete, valamint Keleten Moldva, Buko
vina és Galícia. Ez a térség történeti térkapcsolataink „magterülete”, amelyen be
lül a területi kapcsolatok intenzitása és iránya külső kényszerek következtében változott ugyan, de a kényszerek megszűntével a regionális viszonylatok újra éledtek. Ezt a folyamatot figyelhettük meg 1990 után, amit a migráció, a tőkemoz
gás, a gazdasági és kulturális együttműködés térkapcsolatai igazolni látszanak (lásd a 20. oldal ábráját).
2. A kulturális régió fogalma
A kulturális régió fogalmát az Európa Tanács 1993. évi deklarációja alapján értel
mezzük, s e szerint a régió alapegysége a kultúrtáj, amely az ember gazdasági, tár
sadalmi, ökológiai és esztétikai tevékenysége során átalakított természeti táj.
A kultúrtáj, következésképpen a kulturális régió is olyan társadalmi „Substrat”, amelynek karakterében visszatükröződik az ott élő ember társadalmi tevékenysége.
A földrajz a régió fogalmán a Föld-felszín konkrét háromdimenziós részle
tét érti, függetlenül annak kiterjedésétől. A regionális természeti földrajz szem
pontjából a régió több természeti táj együttesét jelenti, amelyeknek valamely természeti tényező alapján közös vonása van (morfológia, talaj, éghajlat stb.).
A regionális társadalomföldrajzban a régió a társadalom történetileg kialakult ad
minisztratív egységeinek funkcionális területi rendszerét jelenti, amely részben vagy egészben egybeeshet a természeti régióval.
Nagy általánosságban a régió olyan közepes nagyságú (nem kontinentális léptékű) földrajzi térbeli egység, amely funkcionális és strukturális szempontok alapján lehatárolható, gazdasági-társadalmi szerkezetében többé-kevésbé homo
gén. Ez a térség a regionális tervezés területi egysége, amelynek határai a történe
tileg kialakult közigazgatási szerkezethez igazodnak. Ugyanis a közigazgatási egységek szintjén állnak rendelkezésre azok a statisztikai adatok, amelyek segít
ségével a térbeli gazdasági és társadalmi folyamatok közötti összefüggések értel
mezhetőek, a regionális különbségek magyarázhatóak.
A „kultúra” fogalmán a nagyobb emberi csoportok életformatípusát értik, amely tartalmazza a szellemi állapotot, különösen az értékrendet. A „kultúra” te
hát tágabb értelemben a természeti adottságok különbözősége és azok átalakítása révén teremtett emberi világ teljessége. A szerzők többsége anyagi kultúrán álta
lában az emberi lét anyagi feltételeit érti (lakás, ruházat, közlekedési eszköz stb.), amit ma már nem állítanak szembe a szellemi kultúrával. Elvethető az a felfogás, amely a szellemi kultúra és az anyagi-technikai civilizáció közötti összefüggést megkérdőjelezi. Wöbse10 szerint a természet- és tájesztétika, valamint az ott élő ember kultúrája elválaszthatatlan egymástól. A múlt „szép művészete”, amelyet a kultúra részének tekintünk, a természetből, a tájból is merített erőt, ezért kultú
ránk elválaszthatatlan a tájesztétikai kontextustól.
Ezért a jövő generációjára való tekintettel meg kell tartani, fejleszteni és to
vábbadni mindazt, ami az élet fizikai és pszichikai fejlődését szolgálja. Mai kul
túrafogalmunkat értékcentrikusan célszerű felfogni, amelyben a kultúra nem el
lentéte vagy alternatívája a természetnek, hanem a kettő harmonikus egységet al
kot, és ez megjelenhet térben is, amiben visszatükröződik az ott élő társadalom szellemi állapota. A fenti definíció értelmében tehát a „kulturált”, „művelt” táj, ré
gió az ember térbeli létezésének magas színvonalú, harmonikus megvalósulása, s a fogalmat tehát úgy kell értelmeznünk, mint a nyelvi vagy zenei kultúrát.
A kulturális régiót nem lehet leegyszerűsíteni etnikai, nyelvi vagy vallási-fe
lekezeti területi struktúrákra, ami persze nem jelenti azt, hogy nincs összefüggés a tér megjelenése és az ott élő ember etnikai vagy vallási hovatartozása között.
A városi kultúrtáj vagy régió (London, Párizs vagy akár Budapest) mint a társa
dalmi tevékenység „Substrat”-ja, annak mérete, megjelenésének karaktere nem hozható közvetlen összefüggésbe az ott élők felekezeti vagy etnikai hovatartozá
sával, csak a tágabb társadalom egészével. Ugyanakkor a kulturális antropológia vagy a szociálgeográfia az adott régión belül feltárhat olyan térrészleteket (város
rész, táj stb.), amelyekben a helyi társadalom strukturális sajátosságai már jelen vannak. A kulturális regionalizmus meghatározza és értelmezi azokat a térfolya-
10 H. H. Wöbse: „Kulturlandschaft” und „historische Kulturlandschaft”. In: Erhaltung und Entwick- lung gewachsener Kulturlandschaften als Auftrag dér Raumordnung. Bonn-Bad Godesberg.
1999. IfR H. 5/6. 269-275.
mátokat, amelyek az ott élő ember gazdasági, társadalmi, ökológiai és esztétikai tevékenységére jellemzőek, s kiemeli azokat, amelyeket célszerű megtartani, fej
leszteni és továbbadni. A szociológia sajátos módszereivel képes rávilágítani azokra az összefüggésekre, amelyek az ember és természet, az individuum és gaz
daság-társadalom viszonyában meghatározóak egy adott történelmi szituációban, s képes feltárni ezek regionális különbségeit. Az alkalmazott szociálgeográfia a kulturális régió funkcionális rendszerének csoportspecifikus értelmezésére össz
pontosít azzal a céllal, hogy a „kulturált” térhasználat feltételeit, körülményeit a maga diszciplináris szempontjai alapján megállapítsa.
A kulturális régiókutatás másik dimenziója az idő, mert hangsúlyozza, hogy a kulturális régió nem tartós, hanem szerkezetében és jellegében állandóan válto
zó téregység, ezért jelen állapota csak történelmi dimenzióban értelmezhető.
Az ember, az emberi csoportok, a társadalom viszonya a természethez, a gazda
ság és társadalom térbeli rendjéhez folyamatosan változik, ezért a történeti föld
rajzi kutatásnak azokat a folyamatokat kell feltárni, amelyek tartósan jelen van
nak az adott térben, s részei az ott élők regionális és társadalmi identitásának.
A történetileg kialakult regionális térszerkezet olyan érték, amely motiválja a jövő- orientált társadalmi tevékenységet. A Németországi Urbanisztikai Intézet (DIfU) felmérést készített, hogy mely tényezők befolyásolják a német vállalkozók telep
hely-választását a volt NDK, illetve a volt szocialista országok területén. A vizs
gálat kimutatja, hogy a telephely kiválasztásában meghatározó szerepe van az űn.
puha tényezőknek, nevezetesen a lokális társadalom műveltségének, a régió, táj, település esztétikai állapotának, valamint történeti örökségének. A Magyarorszá
gon telephelyet kereső külföldi vállalkozók ezért első helyre a Dunántúlt, majd a budapesti régiót, a Romániába igyekvők pedig Erdélyt és a Nagyvárad-Arad-Te- mesvár vonalat teszik.
3. A kulturális régió és a regionális tudat összefüggése
A kultúrtáj és -régió kutatása nem önmagáért való, célja az ember és táj, társada
lom és régió kapcsolatának, az ember és társadalom téridentitásának értelmezése.
E téma felvetése rendkívül heves vitát váltott ki a 80-as évek közepén szak
mai körökben, amely nem volt mentes társadalompolitikai és társadalomfilozó
fiai megfontolásoktól, sőt szembenállásoktól sem. Mint kiderült, ennek hátteré
ben a nyitott „világtársadalom”, a globalizáció és a regionalizmus híveinek tudo
mányágon belüli összecsapása állt, amelynek során mindkét fél felsorakoztatta érveit és ellenérveit a társadalmi folyamatok konzekvenciáit illetően. Az aláb
biakban röviden utalunk a vita tartalmára, hogy világosabbá tegyük saját állás
pontunkat.
A nézetkülönbségek elsősorban a regionális tudat (öntudat, a haza, az identitás és regionális identitás) fogalmainak értelmezésével, jelentőségével és használhatósá
gával összefüggésben merültek fel. Bahrenbergna téma felvetését is ellenezte, mert szerinte a regionalizmus azt a társadalmi ellenállást, magatartást erősíti, amely ellen
zi a globalizáció okozta átalakulást, s arra ösztönöz, hogy ne változtassunk a dolgo
kon. A regionális tudat felvetése megkérdőjelezi azt, hogy az ember univerzális beál
lítottságú és a felvilágosodás, a haladás absztrakt értékei szerint orientálódik, s nem a közösségi hovatartozás szerint. Krockow11 12 szerint a regionális tudatra épülő gondol
kodás olyan „Gemeinschaft” kialakulásához vezet, amely szemben áll a „Gesell- schaft”-tal, a nyitottsággal, a liberalizmussal, az urbanizációval stb., egyesek már-már
„fasisztáid” megnyilvánulást véltek felfedezni a regionális törekvésekben. Míg a má
sik oldalon állók kérdéssel vágtak vissza: ezek szerint Tönnies közösségkoncepcióját tekintsük nemzetiszocialistának? Tény, a szakmai vita indulatoktól sem volt mentes, de kirajzolódott az „új” Európáról alkotott két, alapvetően eltérő elképzelés.
Az ember és tér, a társadalom és régió kapcsolatát Bauch13 szerint a haza fo
galma fejezi ki, mert összekapcsolja a társadalom és tér dimenzióit, és tartalma erőteljesen emocionális. Ez a fogalom kifejezi az identitás biztonságát, és jelöli az önmegvalósítás helyét, amelyben meghatározó szerepet játszik a társadalom kul
túrája, a tradíció.
Mások szerint a haza fogalmát a nemzetiszocializmus nagyon lejáratta, egyébként is túl tág fogalom, mert jelenti a reális szülőhelyet épen úgy, mint az
„égi hazát”. A haza menekülés a haladástól, a felvilágosodástól a provincializmus
ba, válaszolt Bredow (1990) Lippnek (1983), aki szerint a probléma abban van, hogy a „baloldali liberálisok” számára a haza tisztán „ideológia”.
A vitázók harmadik csoportja, látván a két felfogás közötti mély szakadékot, a „regionális identitás” fogalmának bevezetését ajánlotta (Greverus)14, abból a megfontolásból kiindulva, hogy a társadalomtudomány identitással kapcsolatos alapkérdése: Ki vagyok én? Hová tartozom én? Az első kérdésre sohasem azt mondjuk, hogy homo sapiens, hanem válaszunk a személyiségjegyre, a kollektív identitásra vonatkozik, mert Erikson15 definíciója szerint „ember, aki ugyanahhoz a népcsoporthoz tartozik, aki ugyanabban az időben él, vagy kenyerét ugyanazon módon keresi, s ugyanazon elképzelései vannak a jóról és a rosszról”.
Az identitás az elmúlt másfél évtizedben divatfogalommá vált, sokak szerint a haza modern felfogása. Ugyanis a mai társadalom eltávolítja az individuumot a helytől, a közösségtől, az egyháztól stb., miközben a személyiség keresi individua
litását, identitását. Hosszú ideig azt hitte az ember, hogy a munkamegosztásra épü
lő társadalom természetes individualitást hoz létre, de egyre növekszik azok száma,
11 J. Pohl: Regionalbewustsein als Thema dér Sozialgeographie. Münchenér Geographische Hefte Nr. 70. München. 1992. pp. 28-29.
12 Uo., 29.
13 Uo.
14 Uo, 30.
15 Uo. 30-31. Pohl többször idézi Eriksont, s ügy tűnik alapvetően egyetért gondolatmenetével.
akik szerint a mai társadalom csak „Instant- vagy Patchwork-identitást” hoz létre (Pohl). Ez a féle individualizálódás az önmegvalósítás ideológiájába öltözött, de nem vált a „világtársadalom” központi kérdésévé, mégis a vitázók egyik csoportja az individualizmust vagy a másságot elérhető valóságnak és identitásnak tekinti.
Erikson szerint az identitás olyan állapot és struktúra, amely megfelel önma
gának és a személyiségnek, ezért Weichert16 szerint mindig fel kell tenni a kérdést, hogy regionális vagy területi identitásról van-e szó, az individuum téridentitása ugyanis többrétegű. Ebből adódik, hogy Pohl (1990) a személyiséggel összefüg
gésben inkább a regionális öntudat fogalmát használja, amely részterülete a kol
lektív regionális identitásnak. E véleménnyel kapcsolódik Erickson azon felfogá
sához, hogy a személyes identitás mindig a társadalmi identitás egyik formája, te
hát kétségkívül fennáll annak a veszélye, hogy az egyén, ha nem találja személyes identitását, akkor az individuális emancipáció helyébe a tradíció léphet, s csupán a „nemzeti identitásban” vigasztalódik.
A két eltérő világszemléletből adódik, hogy a szerzők különbözőképpen íté
lik meg a kollektív identitás jelentőségét. Baier17 a személyiség vereségeként ér
telmezi, míg Lübbe18 éppen ellenkezően, a személyiség felemelkedésének esélyét látja benne, mert szerinte az egyén így válik résztvevőjévé a civilizációs folyamat
nak, s lesz képes az általános tájékozódásra. Ugyanis minél gyorsabb a tudomá
nyos-technikai haladás, annál erőteljesebb az egyén tájékozatlansága és bizony
talansága a társadalmi fejlődés megítélését illetően is. Következésképpen a szá
mára áttekinthetetlen rendszerrel szemben az egyszerűbb és áttekinthető rendszert fogja választani. A modern társadalom általános szolidaritást vár el az embertől, miközben az egyén a közelálló személyekben és speciális közösségekben tudja át
tekinteni a konkrét életcél összefüggéseit.
Baier szerint a regionalizmus az egyénnek a speciális kollektívák felé irá
nyuló „mozgását” jelenti, amiben a személyiség védekező mechanizmusa nyilvá
nul meg a haladás embertelen igénybevételével szemben. A személyiség a globális emancipációval szemben az eredetidentitásban keresi a közvetlen emberi kapcso
latokon alapuló szolidaritást. Ezért szerinte a személyiség teljes univerzálódása olyan identitás, ami eredetnélküli homogén emberiséget tételez fel, ami utópia.
Calonego19 viszont azon a véleményen van, hogy a regionalizmus az újkori modernizáció ellenhatásaként alakult ki, ezért a helyzet a romantika korához hasonlítható, csak akkor a középkori vallásossághoz, ma pedig a New Age modem spiritualitásához történt a visszafordulás, tehát: „Die neue Religion heisst Region”.
16 Uo. 31.
17 Uo.
18 Uo. 32. Pohl e helyt Baier véleményét elemzi, és alapvetően egyetért vele az identitás értelmezé
sét illetően.
19 Uo. 32. Pohl azért idézi Calonego-t, hogy érzékeltesse a regionalizmussal kapcsolatos extrém vé
leményeket.
4. Összefoglalás helyett
Megítélésem szerint, ha a konkrét társadalmi terekből indulunk ki, akkor a fenti két nézőpont „empirikusan” is értelmezhető, ugyanis igazolható, hogy az ellenté
tek hátterében a különböző társadalmi csoportok eltérő érdek- és értékracionális megfontolásai állnak. Gondoljunk az Európa Tanács ominózus kultúrtáj, illetve régió definíciójára és az EUREK koncepciójára (Berényi 2002)20, amiből nyilván
valóan kitűnik, hogy a város és városrégióban élő társadalom és elitjének szemlé
letében a globalizáció követése és erősítése közvetlen gazdasági és hatalmi érdek, a személyiség nélküli, globális szolidaritás elve megerősíti e törekvését, az urba- nizált homogén társadalomban ugyanis semmi és senki sem kérdőjelezi meg po
zícióját, mert a „régió maga a város,” a haladást a város diktálja. Csakhogy a fa
lusi társadalom, mint funkcionális rendszer, az önálló személyiségek, személyes és közösségi kapcsolatok nélkül működésképtelen, a város és városrégió pedig nem létezik a falusi társadalom nélkül.
Ezért a regionális identitás kapcsán kialakult tudományos vitát, a modern tár
sadalom, a globalizáció és a regionalizmus szembeállítását kissé mesterkéltnek és eltúlzottnak vélem, noha a véleménykülönbségek társadalmi és regionális való
ságalapja igazolható.
Mivel a mi diszciplínánk szempontjából a régió nemcsak a „mentái maps”- ben lévő virtuális világ, hanem konkrét társadalmi tér, amelyet az ott élő emberek gazdasági, társadalmi tevékenységük során kialakítottak, ezért a regionális iden
titás problémája inkább úgy vetődik fel, hogy ez a funkcionális tér elősegíti-e az ember harmonikus létezését vagy sem, s a fejlődés, a fejlesztés érdekében mit kell megőrizni és mit átalakítani, s hogy mi határozza meg a társadalmi cselekvést: az érdek- vagy értékracionalizmus? Kétlem, hogy az emberi cselekvés e két indíté
ka mereven szétválasztható a térhasználat során, de hogy az érdekek dominanci
ája esetén az általános emberi értékek sérülnek, az sokoldalúan bizonyított.
A fenti megfontolásokból kiindulva a szociál- és kulturgeográfia az ember és a funkcionális társadalmi tér kapcsolatának átalakulási folyamataira összpontosít, s azokban azt a történetileg felhalmozott értéket keresi, amely az ember, a társa
dalom továbbélését biztosítja, a személyiség kiteljesedését szolgálja.
20 Berényi I.: A kultűrtáj és -régió, mint kulturális örökség. In: J. Újváry Zsuzsanna (szerk,): Ezred
forduló - századforduló - hetvenedik évforduló. PPKE Bölcsészettudományi Kar. Piliscsaba, 2001.
639-650. A hivatkozott tanulmányból kitűnik, hogy a PhD-programban megfogalmazott kutatás a történeti forrásokkal, statisztikai adatokkal, illetve szociálempirikus módszerekkel leírható tár
sadalmi térre (kultűrtáj, régió) vonatkozik, tehát a régió tartalmának értelmezésére irányul. Jelen előadás a kérdéskör elméleti hátterét, illetve az azzal kapcsolatos vitákat igyekezett megvilágí
tani.
Tomka Miklós
A kelet-közép-európai vallási változások szociológiája*
A kelet- és kelet-közép-európai vallási változások megkérdőjelezik a vallással kapcsolatban a felvilágosodott Európában elterjedt társadalomtudományi elméle
teket és megdönthetetlennek vélt hiedelmeket. A régióban tapasztalható legújabb kori tendenciák nem illenek bele a nyugat-európai mintákba. Ám azok kizárólag a Kelet és a Nyugat különbözőségével sem magyarázhatóak. Magyarázatul a - már nem létező - kommunista tömb elszigeteltségére és öntörvényűségére sem elegendő hivatkozni. S nem lehet azzal mentegetőzni, hogy a meglepő fejlemé
nyek a „nagy ismeretlenben”, a „csodás Kelet” országaiban, valahol a vasfüggöny mögött bontakoznak, hiszen ma mindez az egyesülés felé haladó Európa része.
A volt kommunista országokban zajló társadalmi változások hozzátartoznak egy immár összeurópai kapcsolatrendszerhez és a globális társadalmi-kulturális csere mindennapjaihoz. Ezért a kelet-európai vallási éledés viszonylagossá teszi a nyu
gat-európai elvallástalanodást is. A posztkommunista országok egyházai vélemé
nyének nemcsak az európai egyházak közösségében, hanem a profán európai tár
sadalomban is jelentős súlya lehet. A volt kommunista országokban zajló vallási változások az egész európai mezőny számára jelentős, kemény tények - s a szo
ciológiai gondolkodásnak is izgalmas tesztjei.
A volt szocialista tábor országaiban kimutatott empirikus kutatási eredmé
nyek egyértelműen dokumentálnak néhány alapvető tényt. A vallás és az egyhá
zak túlélték a vallásüldözést. Az előző évekhez mérten vallási éledés jelei is megfigyelhetőek. Az egyházak társadalmi presztízse és befolyása megnöveke
dett. Ugyanakkor azonban a vallás ellentmondásos üggyé, alkalmasint harci témává vált. A valláshoz való viszony megosztja a társadalmat. Nincs egyetér
tés arról, hogy egyáltalán mit jelent az, hogy „vallás” és hogy mit tartalmaz az egyházakhoz kötődés. Úgy tűnik, hogy a „vallás”, „vallásosság”, „egyházias- ság” szavak elmosódott, bizonytalan kifejezésekké váltak. Semmi kétség sincs afelől, hogy ezek társadalmilag, politikailag fontos dolgok. Mégis sok érv indo
kolja a vallási fellendüléssel és annak egész Kelet-Európára kiterjedő érvényes
ségével kapcsolatos kételyeket. A vallás politikai súlya és a vallási fellendülés körüli viták ellenben hozzájárulnak ahhoz, hogy a vallás ne válhasson ’láthatat-
'E g y korábbi angol nyelvű dolgozat (Borowik, Tomka 2001: 11-28. о.) átdolgozott változata.
lanná’1 és hogy szerepe sem a magán-, sem a közéletben ne csökkenjen. Ugyan
akkor a vallással kapcsolatos tapasztalatok ellentmondásossága és a fogalmak za
varossága feltétlen tisztázást követel!
Az utóbbi évek nemzetközi összehasonlító vizsgálatai számos támpontot ad
nak a kelet-közép-európai vallási változások feltárásának és értelmezésének meg
kezdéséhez. Az Európai Értékrend Vizsgálat (European Value Study - EVS), a Globális Értékrend Vizsgálat (World Value Survey - WVS) és az International Social Survey Programme (ISSP) különböző hullámaiban, valamint a Vallási és Erkölcsi Pluralizmus (Religious and Moral Pluralism - RAMP) kutatásban szá
mos kelet- és kelet-közép-európai ország vett részt1 2 (Ester, Halman, de Moor 1994, Halman 2001, Inglehart 1997, Tomka 1995, Zulehner, Denz 1993). Mind
ezek a munkák főleg az értékrenddel foglalkoztak, s ezen belül a vallással és val
lásossággal. Egy további friss kutatást, az „Aufbruch/New Departures”-t 1997—
1998-ban tíz olyan kelet-közép-európai országban végeztek, amelyekben jelentős a katolikusok aránya3 (Aracic, Crpic, Nikodem 2000, Prudky et al. 2001, Tomka et al. 1999, Tomka, Zulehner 1999, 2000a, Tos et al. 1999). Ennek a munkának a tárgya a vallás és az egyházak megítélése és a velük szembeni elvárások feltá
rása volt.
A nemzetközi összehasonlító kutatások mellett persze számtalan szűkebb körű összehasonlítás, nemzeti vizsgálat vagy konferencia-előadás létezik, amely tájékoztat a kelet-közép-európai vallási változások különböző vonatkozásairól (Bociurkiw, Strong 1975, Borowik 1999, Borowik, Babinski 1997, Gereben, Tomka 2000, Grubisic 1997, Pollack, Borowik, Jagodzinski 1998, Tomka, Zulehner 2000b, Zdaniewicz, Zembruski 2000, Zulehner 1994 stb.).
A jelen tanulmánynak kettős a tárgya és célkitűzése. Egyfelől tényismerete
ket közöl a posztkommunista országok vallási változásairól. Ennek keretében friss szociológiai adatfelvételek segítségével bizonyítani próbálja a vallási meg
újulás tényét, beleértve a vallásosság hagyományos dimenzióiban és a történeti
1 A „láthatatlan vallás” elmélet szerint az intézményesen rögzített hitrendszerek és vallási közöségi formák a plurális modem társadalmakban - azok differenciáltsága és mobilitása miatt - kevéssé tudnak megmaradni, de a hagyományos vallások világnézeti és szimbólumrendszere tovább él a profán kultúra és társadalom gyakorlatában (Bellah 1970, Luckmann 1967).
2 Az EVS 1981. évi felvételében Magyarország és Oroszország, az EVS 1990. évi felvételében Ma
gyarország mellett 12 volt szocialista ország, az EVS 1999. évi felvételében Magyarország és 13 egyéb kelet-közép-európai ország; a WVS 1995-1997. évi felvételében Magyarország mellett 20 kelet-közép-európai ország, az ISSP 1991. évi kutatásában még három, az 1998. évi kutatásá
ban még hét volt szocialista ország, a RAMP munkáiban régiónkból Magyarország és Lengyelor
szág vett részt.
3 Éspedig: Kelet-Németországban (illetve az NSZK Keleti Tartományaiban), Lengyelországban és Litvániában, Csehországban, Szlovákiában, Ukrajnában (megkülönböztetve Nyugat-Ukrajnát /Galíciát/ és Ukrajna egyéb részeit), Magyarországon, Romániában (illetve itt csupán Erdélyben), Szlovéniában és Horvátországban.
nagy egyházakon belül megfigyelhető éledést is. A második célkitűzés a megúju
lás relativitásának, valamint az országok, társadalmi rétegek, korcsoportok, fele
kezetek stb. közötti különbségeknek a megvitatása. A vallási megújulás ellent
mondásosságának kérdései is ebbe a második részbe tartoznak.
A vallási megújulás három területe
Számos politikai megfigyelő és szociológus van, aki azt tartja, hogy a vallásnak és az egyházaknak érdemi szerepe volt a kelet-európai rendszerek megváltozá
sában4 (Gönner 1996, Luxmoore, Babiuch 1999, Nielsen 1991, O’Grady 1995, Spieker 1992). Mindezek és egyéb szerzők a vallásnak általában is jelentős társa
dalomformáló szerepet tulajdonítanak. Az értelmező ítéleteken túl tény, hogy szá
mos akkor szocialista országban már a hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek óta különböző jelek vallási éledésre utaltak (Bruszt 1989, Hankiss 1990, Tomka 1999b, Tos, Potocnik 1999, Zulehner 1994). Újabb adatok pedig arra mutatnak, hogy a korábban kezdődő trend a kommunizmus összeomlása után is folytatódik (Greeley 1994, Kotiranta 2000, Maslauskaite, Navickas 1999, Pollack, Borowik, Jagodzinski 1998, Tomka, Zulehner 1999, 2000a, 2000b).
Az elemzőnek azonban - a közvéleményben és a társadalomtudományokban elterjedt vélekedések ellenére - tudatában kell lennie annak, hogy a valóság értel
mezését ebben a kérdésben is módszertani problémák nehezítik. Viszonylag ke
vés megbízható adattal rendelkezünk a volt kommunista országok 1989 előtti val
lásosságáról. Továbbá: még akkor is, ha vannak adataink, kétséges, hogy azok a totalitarizmus feltételei mellett mennyit tudtak feltárni annak a vallásnak a való
ságából, amely félig „földalatti egyházban”, félig a magánéletben rejtőzködött.
Egyes konkrét esetekben nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy a vallásosság 1989 előtt is létezett, csak a pártállami szociológia és közvélemény-kutatás szá
mára nem volt elérhető. Ebben az esetben az új eredmények csupán a vallásosság láthatóvá válását, a rejtett és magánéleti gyakorlatból nyilvános, vagy legalábbis nyilvánosan megvallott és kifejezett hitté és gyakorlattá válását regisztrálják.
Az sem kizárható, hogy a rendszerváltás ténye is befolyásolja a vallásosság meg- vallását.
Más érvelés is lehetséges. A kommunista korban a nyilvános szokásrend és kommunikáció elnyomta és korlátozta a vallási kultúra megfogalmazódását, fej
lődését. 1989 előtt a vallás részben artikulálatlan, vagy legalábbis a korszak tár
sadalmi-kulturális önértelmezésének, gondolkodásmódjának és vitáinak szintjén
4 Nyomatékosan hangsúlyozni kell azonban, hogy amikor „egyházakról” esik szó, az nem csak a szervezetet, a klérust és a tisztségviselőket, hanem a hívek tömegeit, aktivitását, közösségeit, min
dennapi életét és kultúráját is jelenti. A politikai szerep nemcsak ellenzéki akciókban, hanem sok
kal inkább a hivatalos elvárásokkal ellentétes gondolkodás- és életmódban, azaz a központosított pártállami rendszernek a társadalmi gyakorlat oldaláról történő gyengítésében keresendő.
nem megfogalmazott módon létezett. Feltételezhető, hogy 1989 után fokozatosan pótlódik az addig hiányzó önreflexió és kommunikálható formába foglalt önértel
mezés. Ha ez az elképzelés igaz, akkor a „vallási megújulás” (részben vagy egész
ben) nem más, mint a korábban nem egészen tudatosult és a nem hivatalos kultú
rában létező vallási kultúra artikulálódása.
Bármelyik hipotézis közelít is jobban az igazsághoz, annyi bizonyos, hogy a nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes években rendkívüli politi
kai és kulturális helyzet alakult ki. Nemcsak a hatalmi és államigazgatási rend
szer omlott össze, hanem sok ember világnézete és kulturális horizontja is. Szá
mos megfigyelő „erkölcsi vákuumot” emleget. Tény, hogy ebben az időszakban a legtöbb társadalmi intézmény társadalmi presztízse és funkcionalitása rohamo
san hanyatlott. A nagy kivételt az egyházak képezték. Joggal gondolhatjuk, hogy jelentőségük nemcsak saját eredendő képességeikből és illetékességeikből, ha
nem részben az egyéb - s nem kevés vonatkozásban versenytársnak is tekinthe
tő - intézmények bomlásából eredt. Ugyanehhez a logikához igazodva az is igaz, hogy az újratájékozódás pillanataiban a világnézeti javak piacán az egyedüli vagy legalábbis az egyedüli általánosan értékelt kínálat a vallási volt. Az ilyen pillanatok élettartama ellenben rövid. A hirtelen társadalmi változásokat kivéte
les vonások jellemzik. Azokat veszélyes összehasonlítási alapul venni. Az 1990-91-es empirikus kutatási adatok jelentősége tagadhatatlan. Ám azok még
sem sorolhatóak be minden további nélkül a nyolcvanas és a kilencvenes évek társadalmi mutatóinak idősorába. A kilencvenes évek vallási éledésével kapcso
latos örömmámor nem tekinthető a nyolcvanas évek vallási erősödése normális folytatásának. Viszont ugyanígy a mámor vége nem jelenti a vallási éledés befejeztét!
Módszertani értelemben az előbbi belátás talán elkedvetlenítő. A kiugró vonatkoztatási pont elveszítése bosszantó érvelési nehézségekkel jár. Újra kell gondolni a vallási éledéssel kapcsolatos ismereteket. Ez a dolgozat is ennek a feladatnak a teljesítéséhez szeretne hozzájárulni. A jelen tanulmány azt feltéte
lezi, hogy van legalább három olyan terület, ahol a vallás (a vallásosság, a val
láshoz való pozitív viszonyulás) stabil, vagy éppenséggel emelkedő tendenciát mutat. Ez a három terület a vallási helyzet és változás szubjektív megítélése; a személyes vallási öntudat és identifikáció; valamint az egyház megítélése és presztízse.
Elvárások és azonosulások
A közvéleményt nem tarthatjuk a valóság tükörszerű leképezésének. Ám a köz
vélemény önnön értékű, sui generis valóság. Amit az emberek gondolnak vagy hisznek, az nem biztos, hogy igaz, a hiedelmeknek társadalom működése szem
pontjából mégis saját valósága, jelentősége van. Ezért nem mellékes, hogy szá-
mos kelet-közép-európai ország5 polgárai azt állítják, hogy tapasztalataik szerint országukban 1989 óta a hívők száma nőtt. Ugyanezek az emberek, országonként a társadalom többsége, azt feltételezik, hogy a vallási erősödés a jövőben is foly
tatódni fog (1. ábra).
A kivételek sem gyengítik a tendenciát. A lengyelek nem tapasztaltak vallási fellendülést, s ilyesmit a jövőben sem várnak. De hát, majdnem száz százalékos vallásosság esetén az ilyesmi nem meglepő. Németország keleti tartományaiban más a helyzet. Itt 1991 óta meg nem szűnő téma a volt Nyugat- és a volt Kelet- Németország összehasonlítgatása. A volt NDK-t nem saját, hanem a volt NSZK mércéjével mérik. Az így végzett összehasonlítás természetesen Németország keleti felének rendkívüli mértékű elvallástalanodását hangsúlyozza. Ilyen légkörben aligha gondolhat bárki vallási fellendülésre.
Q Előző évtized [23 Következő évtized
csökkenés növekedés
60 50 40 30 20 10 0
- 10
-20 -30 -40
1. ábra.
A vallásos emberek számának feltételezett csökkenése vagy növekedése az elmúlt tíz évben és az elkövetkező tíz évben, tíz kelet-közép-európai ország közvéleményében.
(A csökkenést és növekedést feltételezők arányának különbsége, országonként, százalékban.
Forrás: „Aufbruch/New Departures” 1998.)
A közvéleményben a vallási fellendüléssel kapcsolatban kialakult képet alá
támasztja a magukat vallásosnak mondó emberek arányának tényleges meg
emelkedése. Megismétlendő: a személyes besorolások és önidentifikációk szintúgy nem tekinthetőek az egyes kategóriákba tartozás objektív mutatói
nak. Azonban ezek az önbesorolások maguk is társadalmi tények. A'magát
5 Itt és a következőkben, az összehasonlítás alapját képező országlisták nem a jelen szerző önkényes válogatásának eredményei, hanem az éppen idézett kutatásban ezek az országok szerepeltek.
vallásosnak tartás és mondás pedig az elmúlt évtizedekben Nyugat-Európá- ban ritkábbá, Kelet-Európábán általánosabbá vált (1. tábla). Ez a tény össz
hangban van a közvéleményben élő feltételezésekkel - Nyugaton a vallási ha
nyatlás érzésével, a legtöbb volt szocialista országban pedig a vallási erősö
déssel.
7. tábla. A magukat vallásosnak mondó emberek aránya az USA-ban és néhány nyugat- és kelet-európai országban. (Forrás: EVS 1981, 1990, 1999, WVS 1995-97)
1981 1990 1995-97 1999 A legrégebbi
és a legújabb adat különb
sége (%)
A legújabb adat a legrégebbi adat %-ában
Olaszország 83,6 84,5 85,8 + 2,2 102,6
USA 83,0 83,8 82,2 - 0,8 99,0
Ausztria 81,3 80,9 - 0,5 99,5
Dánia 68,7 72,5 76,5 + 7,8 111,4
Belgium 80,7 69,3 65,1 - 15,6 80,7
Németország
(volt NSZK) 64,9 64,6 65,5 62,1 - 2,8 95,7
Hollandia 69,2 60,8 61,4 - 7,8 88,7
Spanyolország 64,2 66,8 69,1 59,0 - 5,2 91,9
Franciaország 52,6 50,7 46,3 - 6,3 88,0
Nagy-Britannia 55,5 57,4 41,5 - 14,0 74,8
Svédország 34,2 31,3 32,6 38,8 + 4,6 113,5
Lengyelország 95,3 93,7 93,9 - 1,4 98,5
Románia 74,5 83,6 84,8 + 10,3 113,8
Litvánia 55,1 83,6 84,2 + 29,1 152,8
Szlovénia 73,1 69,1 70,2 - 2,9 96,0
Ukrajna 64,3 77,0 + 12,7 119,8
Lettország 54,4 64,3 76,9 + 22,5 141,4
Oroszország 56,0 63,6 66,9 + 10,9 123,0
Magyarország 43,3 56,8 55,0 57,5 + 14,2 132,8
Bulgária 36,1 52,8 52,0 + 15,9 144,0
Csehország 41,7 43,3 44,7 + 3,0 107,2
Észtország 21,2 35,6 41,3 + 20,1 194,8
Németország
(volt NDK) 37,7 27,9 29,4 - 8,3 78,0
A rendelkezésre álló adatok az utóbbi évtizedekre vonatkozóan Nyugat- Európában sem bizonyítanak általános vallási hanyatlást. Lényeges kivételek akad
nak mind a katolikus (Olaszország), mind a protestáns országok között (Dánia és talán Svédország). Nyugat-Európa legtöbb társadalmát ellenben a vallástól való növekvő távolság jellemzi. A nyolcvanas és kilencvenes évek folyamán tizenegy
