Talán egyetlen európai országban sem annyira problematikus a polgárok nemze
ti identitása, mint éppen Ausztriában. Ha osztrák fiatalokkal beszélgetve kétség
be vonjuk az osztrák nemzet létezését, akkor többnyire azzal reagálnak, hogy Ausztria oklevelekkel bizonyítottan 996-tól létezik. A probléma azonban ennél nyilvánvalóan sokkal összetettebb. Politikai értelemben egységet képező vagy legalábbis a környezetüktől eltérő jogállású területek lakóit egyáltalán nem biz
tos, hogy egymással szorosabb identitások kötik össze, mint a hozzájuk politika
ilag kevésbé kötődő népekkel.
Tény, hogy ma Ausztria önálló állam, nemzetközileg elismert államhatárok
kal, saját parlamenttel, kormánnyal, hadsereggel. Ausztria fogalma azonban a tör
ténelem során más-mást jelentett. A mai állam az első világháború után a győztes hatalmak akaratából, nagyrészt az ún. örökös tartományok és az elcsatolt Nyugat- Magyarország területén jött létre. Az új Ausztria államhatárait nem alapos politi
kai mérlegelés, hanem a Monarchia felbomlásával függetlenné vált államok ön
hatalmú katonai lépései alakították ki, ami aztán prejudikálta az Ausztriával kö
tendő békeszerződés rendelkezéseit. Ahogy Clemenceau francia miniszterelnök fogalmazott: „l’Autriche, c’est ce qui reste“ (Ausztria az, ami megmaradt.)1. A te
rületén élő népek zöme német, kisebb részben horvát, szlovén, magyar, illetve ci
gány anyanyelvű. Az állam megalakulásakor, „amelyet senki sem akart“1 2, annak vezetői sem hittek annak életképességében. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1918.
november 12-én törvényt hozott Német-Ausztriának Németországhoz való csat
lakozásáról, s ennek értelmében 1919 márciusában Ausztria és Németország kö
zött titkos szerződés jött létre az anschluss végrehajtásának módjáról.3
Ennek a „maradék" Ausztriának egyes részei sem a bizonytalan jövőjű kis állam keretei között képzelték el életüket. Az 1919 májusában Vorarlbergben meg
tartott nem hivatalos népszavazáson a Svájchoz való csatlakozás hívei 80%-ot tet
tek ki, s az 1921-ben Tirolban és Salzburgban végrehajtott népszavazáson is a túlnyomó többség (98,8%, ill. 99,2%) a Németországhoz való csatlakozásra
1 Kerekes (1984): 34.; Breuss-Liebhart-Pribersky (1995): 259.
2 Ezzel ellentétes álláspontot képvisel Stephan Vajda, aki szerint sokan akarták a köztársasági Ausztriát. Vajda (1980): 575.
3 Kerekes (1984): 42.
voksolt.4 A szövetséges hatalmak azonban nem ismerték el ezeket a tartományi népszavazásokat, és nyomásukra a többi tartományban már nem is tartottak ilyeneket.
Pedig tulajdonképpen rendelkezett ez a polgárai többségének akarata ellené
re létrehozott alpesi ország azokkal a történeti gyökerekkel, amelyek önálló nem
zeti identitás kialakulásához vezethettek volna.
Ha hiszünk a kultúrák továbbélésében, akkor meg kell említenünk, hogy a hallstatti kultúra, amelynek hordozói az indoeurópai népek közé sorolt illírek vol
tak, a mai Észak-Tirol, Salzburg, Felső-Ausztria, Alsó-Ausztria, Stájerország, Burgenland és Karintia területén virágzott kb. a Kr. e. 9. századtól. A mai Auszt
ria területén a kelták alapítottak királyságot Noricum néven, amely Karintiát, Ke- let-Tirolt, Salzburgot, Stájerországot, Felső- és Alsó-Ausztria Dunáig terjedő ré
szét, továbbá Burgenlandot, valamint Nyugat-Magyarországot a Rába folyóig foglalta magában. Kari von Czoernig Ethnographie dér österreichischen Mo
narchic (1857) című művében a Noricum elnevezést a noir (nor) = Őst és rig = Reich kelta-gall szavakkal hozta összefüggésbe. Ezek szerint Ostreich jelentése Österreich, tehát Noriker = Ostreicher, vagyis Österreicher.5 Noricum a római megszállás után (Kr. e. 15 körül) is megőrzött egyfajta különállást egészen Marcus Aurelius császár uralkodásáig. Ez a romanizálódott illír-kelta noricumi civilizá
ció képezte azután csaknem fél évezreden át a későbbi Ausztria kiindulópontját.
Egy 9. századi oklevél említ egy embert, aki a noricumi nemzethez (natione Noricorum et Pregnariorum) tartozik.6 Germán törzsek az 5. és a 6. században te
lepültek le: frankok jöttek Vorarlbergbe, Felső- és Alsó-Ausztria területére pedig a mai Csehország területéről - más elmélet szerint a Fekete-tenger térségéből - a bajuvárok (bajorok) érkeztek. A 7. század végén Theodo bajor herceg felvette a keresztséget. Bajorföld már a frank fennhatóság alatt eléggé önálló státussal bírt.
Nagy Károly aztán az avarok birodalmának széttörése után a mai Ausztria keleti részén - mélyen a mai Magyarország területébe benyúlva - hozta létre a Frank Bi
rodalom keleti határaira felügyelő határőrgrófságokat (Mark). A magyar honfog
lalás után ezek a határőrgrófságok néhány évtizedre magyar fennhatóság alá ke
rültek, hogy aztán - ha más határokkal is - újra alakuljanak. 976-tól a későbbi Ausztria kialakulásában oly fontos szerepet játszó Babenbergek viselik a határőr
gróf tisztséget. Egy 996-ban keltezett oklevél említi először a terület elnevezése
ként az Ostarichi (Österreich) nevet, amely minden bizonnyal már régebb óta használatos volt. A kora középkorban a terület latin nyelvű elnevezései (oriens, plaga orientalis, provincia orientalis, terra orientalis) az Ostarrichi vagy Osterlant elnevezések fordításai. „Az Österreich név felbukkanása semmiképp
4 Wiesinger (2000): 56.
5 Heer (1981): 23.
6 Uo., 24.
nem jelenti az osztrák történelem kezdetét; mégis történelmi jelentőségű tény, mert jelzi, hogy az elnevezés használói éreztek bizonyos együvé tartozást, s ez az érzés hamarosan tért hódított szomszédaik körében is. Számolhatunk egy hazafo
galom csíráival, amit azután a 12. század első felében a legkorábbi írásos emlé
kek is tanúsítanak."7 A mai Ausztria tartományai közül a kora középkorban Karintia bírt a legnagyobb területi kiterjedéssel, már 976-ban függetlenné válik Bajorországtól, és önálló hercegség rangjára emelték. Babenberg II. (Jasomirgott) Henrik megkapta egész Bajorországot hűbérbirtokul. Miután azonban a császár és a korábban Bajorországot birtokló Welfek között a viszály megszűnt, ez utóbbiak visszakapták Bajorországot, de az önálló hercegség rangjára emelt Ausztria 1156- ban függetlenné vált tőle. Ebből az alkalomból állította ki a császár az Ausztria különállásának történetében mérföldkőnek számító ún. privilégium minusl (ki
sebb kiváltságlevél), ami Ausztriának és urainak a függetlenség olyan fokát biz
tosította (nőági örökösödés is, csak az osztrák herceg engedélyével lehet Ausztri
ában a joghatóságot gyakorolni, az osztrák herceg csak a bajor földre összehívott királyi udvari gyűléseket köteles látogatni stb.), amellyel más tartományi fejedel
mek nem rendelkeztek, s mely - a későbbi történeti fejlődés ismeretében - az oszt
rák államiság előzményének tekinthető. Ezzel kb. egy időben, 1137-ben, említik először a terület megjelöléseként a latin Austria nevet. Az 1180-ban ugyancsak hercegséggé emelt Stájerország 1192-ben örökösödési szerződés révén került a Babenbergek birtokába. Ezek 1246-ban történt kihalása után Ausztria rövid idő
re a cseh Ottokár fennhatósága alá került, hogy azután 1278-ban I. Habsburg Ru
dolf a morvamezei (dümkurti) csatában évszázadokra megszerezze a Habsburgok számára. A Habsburgok legalább olyan eredményesen folytattak dinasztikus po
litikát (Hausmachtpolitik), mint elődeik. A cél természetesen az volt, hogy a csa
lád minél nagyobb - lehetőleg összefüggő - területek felett rendelkezzen. 1335- ben megszerzik Karintiát, 1365-ben öröklik Tirolt. Az elkövetkező évszázadok
ban azután számos további ország és terület urai lesznek. Az ősi svájci családi birtok elvesztésével az ausztriai birtokok válnak a család „örökös tartományaivá".
Ezek néhány esetben felosztásra kerülnek a család tagjai között, de aztán mindig sikerül egy kézben egyesíteni őket. Ausztriának a Birodalmon belüli kiváltságos helyzetét kívánta alátámasztani az 1358-59 táján összeállított űn. privilégium maius (nagyobb kiváltságlevél), amely szinte teljes függetlenséget vindikált Ausztriának. Ez az oklevélgyűjtemény részben hamisnak bizonyult ugyan, de mi
után a Habsburgok viselték újra a német-római császári koronát, III. Frigyes a pri
vilégiumot házi törvényként megerősítette. Az Ausztriába vetett hit, egy megelőlegzett osztrák küldetéstudat kifejeződéseként szokás értelmezni a III. Fri
gyes által szinte valamennyi hozzá tartozó tárgyba belevésetett titokzatos AEIOU
7 Zöllner (1998): 53.
betűkapcsolatot, melynek mintegy háromszáz értelmezése (görög, latin, német) létezik.8
1530-ban V. Károly császár az osztrák örökös tartományokat kivette a biro
dalmi gyűlés rendelkezéseinek hatálya alól, s ezáltal azokat még egy lépéssel el
távolította a birodalmi kötelékekből. Német humanisták a francia igények ellené
ben bizonyítottan először 1512-ben használták a Heiliges Römisches Reich Deutscher Nation (a Német Nemzet Szent Római Birodalma = értsd: a Római Birodalom németek által lakott része) formulát. Ezzel szinte egy időben terjed el az osztrák kancelláriákban és az általános nyelvhasználatban az örökös tarto
mányok (Erblande, Erblander) kifejezés a „Birodalomtól4* való megkülönbözte
tésképpen.9
A Habsburgok birodalma a l ó . századtól a sikeres dinasztikus politika ered
ményeképpen - a cseh és a magyar korona megszerzésével - egymástól annyira eltérő nyelvű és kultúrájú országokat és tartományokat foglalt magában, hogy esély sem volt arra, hogy a nemzeti mozgalmak korára ezek a különbségek oly mértékben nivellálódjanak, hogy egy birodalmi nemzeti tudat kialakulhasson, s az a folyamat is léket kapott, amely esetleg egy osztrák nemzeti tudat kialakulásához elvezethetett volna, ha a Habsburg-birtokok az örökös tartományokra korlátozód
tak volna. Más volt a helyzet Európa nyugati felén, ahol az egy országon belüli nyelvi, kulturális, gazdasági és mentalitásbeli különbségek kisebbek voltak, és az egységesülési folyamat néhány száz évvel korábban kezdődhetett.10 Ugyanis a Habsburgok birodalmának, vagyis Ausztriának keleti terjeszkedésével megjelent egy olyan szempont, amely az osztrákok kettős identitását eredményezte: Auszt
ria mint a népek hazája, amelyben az „osztrákok44 nemzetek feletti civilizatorikus szerepet játszanak. Az eltérő észak- és délnémet fejlődés irányába mutatott, hogy a Német-római Birodalom területi széttagoltságának következtében a reformáció német területen vallási szakadáshoz vezetett, ami a felekezetek területileg elkülö
nülő egymás mellett létezését eredményezte. Az, hogy a Habsburgok és a Wittelsbachok a katolicizmus mellett döntöttek, Ausztriának, Bajorországnak és bizonyos fokig Köln térségének olyan intenzív katolikus jelleget adott, ami eze
ket a területeket a mai napig megkülönbözteti az északi protestáns régiótól. A val
lási megoszlás nemcsak különböző egyházi szervezetekhez való tartozást jelen
tett, hanem messze az egyházi szférán túlmenően mindkét felekezet a németek magatartását is formálta. A Német Birodalomban a politikai pártok palettájának kialakulásában a felekezeti különbség is fontos tényező volt, és a választók magatartásában a mai napig tetten érhető. Az intézmények és normák által gon
8 Heer (1981): 37-38.: AEIOU = Austriae est imperare orbi universo', Austria érit in őrbe ultima',
Austria est imperío optime unita; Aller Ehren ist Österreich volt, Alles Erdreich ist Österreich untertan.
9 Heer (1981): 27.
10 Jászi (1983): 101-102.
dolkodásában kevésbé befolyásolt protestáns néprész a mindenkori korszellem áramlatai iránt nyitottabb volt, ugyanakkor a vallást helyettesítendő és a bizony
talanságban támaszt ígérő világnézetek iránt nagyobb igényt mutatott, mint a ha
gyományokat és a tekintélyelvű gondolkodást jobban megőrző katolikus népes
ség. Ezek a különbségek ma is érezhetők, legalábbis a bajor-osztrák és a protes
táns északnémet térségek vonatkozásában.11 A reformációnak ugyanakkor óriási szerepe volt abban, hogy az egységes irodalmi német megteremtésével, melyet fo
kozatosan mindenütt normaként fogadtak el, ellene hatott a területi partikulariz- mus által segített kulturális elkülönülési folyamatnak.
Az észak- és délnémet területek közötti különbség kialakulásában az is nagy szerepet játszott, hogy nem valósult meg a valamennyi németet egyesítő állam, hanem kialakult a osztrák-porosz dualizmus. A két államberendezkedés közötti eltérések máig ható jelentőséggel bírnak. Ausztriában a császári udvar katolikus barokk eleganciája és pompája volt a mintaadó, amely azután a mentalitásra is rá
nyomta a bélyegét. Poroszországban az udvar kevésbé volt csillogó, ott az inten
zív államiság játszotta a főszerepet. A közigazgatás kiépítése Poroszországban na
gyobb szervezési tehetséggel járt, és nagyobb teljesítő-képességhez vezetett. Az osztrák államapparátus szervezettsége, rendje és pontossága valamivel elmaradt a poroszé mögött, lazább és nagyvonalúbb magatartás jellemezte. A katonai és hi
vatalnoki apparátus meghatározó szerepe Poroszországban bizonyos magatartás- formákat és tulajdonságokat helyezett előtérbe, amelyeket később porosz eré
nyeknek tekintettek: kötelességteljesítés és szolgálatkészség, engedelmesség és fegyelem, alaposság, szakszerűség és teljesítőképesség, míg Ausztriában számos, a reprezentációt szolgáló maradvány túlélte a császári udvart. Az Osztrák Köztár
saság, pusztán megtiszteltetésként, ma is adományozza az udvari tanácsos címet.11 12 Eredetileg a burgundi udvarból a spanyol udvari etikett bécsi meggyökeresedésé- vel terjedt el a küss die Hand (‘kezét csókolom’) köszönés, amit aztán a népi ka
tolikus Grüss Gott köszöntéssel együtt a Schönerer-követők a Grüss HeilM kí
vántak kiszorítani.
Elvileg tehát léteztek olyan előzmények, amelyek egy önálló, a némettől kü
lönálló osztrák nemzet kialakulását eredményezhették volna. E tanulmánynak nem feladata, hogy részletesen feltárja az osztrák nemzeti öntudatra ébredés el
maradásának okait. Nagy valószínűséggel szerepet játszhatott benne, hogy az osztrák örökös tartományok legfőbb ura egyben a német-római császári koronát is viselte (Mária Terézia uralkodása alatt férje, Lotharingiai Ferenc volt a császár).
Ez ugyan tényleges politikai hatalommal alig párosult, de a császárság intézmé
nye a Birodalom partikuláris erőit mégiscsak egy tető alatt egyesítette. A Német
római Birodalom Napóleon általi megszüntetése után pedig néhány évtizedig
11 Mirow (1996): 357.
12 Mirow (1996): 464-465.
folyt még a küzdelem Ausztria és Poroszország között a Német Szövetségen be
lüli hegemóniáért, amelyből Poroszország került ki győztesen. Ekkor viszont már késő volt ahhoz, hogy Ausztria német nyelvű lakóit, akik nem utolsósorban a nyelvi közösség, s az abból adódó akadálymentes kommunikáció révén a dinami
kus Poroszország vezetésével létrehozott német egységben saját nacionalizmusuk megvalósulását is látták, egy osztrák-német nacionalizmus zászlajával eltántorít
sák az Ausztria határain kívülről ható német nacionalizmustól. Erre nem is történt komoly kísérlet. Egyrészt az nem lehetett volna sikeres, hiszen a Habsburg Biro
dalomban a németség relatív kisebbségben volt, s a többségi németségtől való el
szakadás a nemzethalál vízióját idézhette fel benne. Másrészt a Habsburgok - nemzetek feletti (értsd: egyetlen nemzethez sem kizárólagosan kötődő) uralkodók lévén - nem állhatták egyetlen nemzeti mozgalom élére sem, hiszen az soknem
zetiségű birodalmuk szétrobbanását jelentette volna. Egy közös birodalmi tudat kialakítására pedig azért sem kerülhetett sor, mert a birodalom számos népe erős, évszázados történelmi hagyományon és saját kulturális identitáson alapuló nem
zeti tudattal rendelkezett. Az 1867-ben létrehozott osztrák-magyar dualizmus a Monarchia egész területéből gazdasági egységet teremtett. Ennek első számú ha
szonélvezője a liberális burzsoázia volt, amely nemzetek feletti erőként betölthet- te volna a kohéziós erő szerepét. A speciális közép-kelet-európai viszonyok miatt azonban ez a burzsoázia gyenge maradt, és felszínes liberalizmusa is fokozatosan elsorvadt. Annak helyét a német nacionalizmus és a keresztényszocializmus vet
te át.13 Jellemző, hogy mindkét mozgalom vezető személyisége - a pángermán Georg Schönerer és a keresztényszocialista Karl Lueger - is a liberális táborból indult.14 „A liberalizmus ahhoz elég erős volt, hogy felbomlassza a régi politikai rendet, de azokat a társadalmi erőket, amelyek a bomlást kiváltották, már nem tud
ta megfékezni. A liberalizmus toleráns, de rugalmatlan uralkodása alatt ezek az erők újabb centrifugális hatásokat fejtettek ki.“15 Az osztrák keresztényszocialis
ta mozgalmat egyfajta nemzetekfelettiség jellemezte, amely katolikus, a dinaszti
ához hű mozgalmával a centralizált összmonarchia eszméjének még a legszilár
dabb támogatója volt mind a Monarchia népei közötti viszálykodás, mind pedig a pángermán törekvések ellenében. A Monarchiában azonban egyedül a hadsereg
ben folyt olyan nevelés, amely egy közös osztrák állampolgárság érzésének csí
ráját hordozta magában. Az ausztriai közoktatás egyáltalán nem törekedett egy, a pángermán eszmékkel szemben immúnis osztrák állampolgársági érzület kialakí
tására. Az ausztriai középiskolák és egyetemek a német nacionalizmus terjeszté
sének színtereivé váltak.16 Az 1365-ben alapított bécsi egyetemen a diákok nem
13 Vö.: Heiszler (1993): 118.
14 Vö.: Schorske (1998): 115-135.
15 Schorske (1998): 113.
16 Jászi (1983): 537-542.; Heer (1981): 271-275.
alkotnak német nemzetet (natio), csak osztrákot, szászt stb. 1838-ban császári rendelet újraszabályozta a nációk szerinti beosztást, továbbra is létezett osztrák
„náció“. A nációk a 19. század második felében aztán maguktól bomlanak fel, hogy átadják helyüket a diák-korporációknak, amelyek azután az új nacionaliz
musok fészkei lettek.17
Ausztria németjeinek (deutsch-Österreicher) identitását kettősség jellemez
te. Egyrészt a soknemzetiségű dunai Monarchia államalkotó népének, másrészt az iparosodás terén mérföldes lépésekkel haladó hatalmas német nemzethez kulturá
lisan szorosan kapcsolódó nemzetrésznek tekintették magukat. Ez a kettős iden
titás azután tovább élt az Első Köztársaság korában.
1918-ban tehát az osztrák ideiglenes nemzetgyűlés egyhangú határozata el
lenére, amely a Német Köztársaság részévé nyilvánította Német-Ausztriát, létre
jött az önálló államisággal rendelkező Ausztria. Franciaország nyomására ugyan
is a szövetséges hatalmak elutasították az anschlusst, és azt implicit módon a békeszerződések is megtiltották. Meg kell jegyezni, hogy az Ausztria és Német
ország között 1919. márciusában aláírt titkos jegyzőkönyv egy olyan anscluss megvalósítását irányozta elő, amely szerint Német-Ausztria önálló tagállamként csatlakozik Németországhoz, a Vatikánnal és a Monarchia utódállamaival önálló külképviseleti viszonyban állhat, és az oktatás és a gazdaság terén is messzeme
nő önállóságot élvez.18 A szövetségesek nyomására Ausztria még a nevéből is kénytelen volt a német jelzőt törölni. így keletkezett egy olyan állam, amelyre nemcsak nevét, határait, de magát a létezését is a győztes hatalmak kényszerítették rá. Amikor 1922-ben Ausztria brit-francia-olasz-cseh kölcsönt vett fel, kötelez
nie kellett magát, hogy húsz évig nem mond le függetlenségéről.19 A fentebb is
mertetett tartományi népszavazások eredményei azt mutatták, hogy a polgárok többsége sem hitt a kis alpesi ország életképességében, és a Németországhoz va
ló csatlakozás gondolatát támogatta. Az anschluss minden bizonnyal többséggel rendelkezett Ausztriában, de nem uralkodott kifejezetten anscluss-láz. A népi szempontoknál fontos szerepet játszott az a tény, hogy a Monarchia felbomlásá
val az osztrák gazdasági helyzet nagyon lehangoló volt, melyen az egyesülés vál
toztathatott volna. A politikai pártok tekintetében úgy alakultak a frontok, hogy a szociáldemokrácia a Weimari Köztársaság idején anschluss-párti volt, míg a ke
resztényszocialista konzervatív irányzat elutasította azt.
A köztársasági államformájú Ausztria (Első Köztársaság) belpolitikai életét messzemenően meghatározta az egész társadalom két táborra szakadása, melye
ket a szociáldemokrácia, illetve a keresztényszocializmus képviselt. A kezdeti együttkormányzás 1920-ban megszűnt, s ettől kezdve a szociáldemokrata párt el
17 Heer (1981): 35.
18 Kerekes (1984): 42.
19 Mirow (1996): 869-871.
lenzékben volt. Az Első Köztársaság meghatározó személyisége, Ignaz Seipel prelátus fogalmazta meg az „ein Volk in zwei Staaten44 jelszót: vagyis programja nem egy osztrák nemzet létrehozása volt, hanem a független Ausztria képezte vol
na a hajdani dunai Monarchia visszaállításának bázisát.20 Engelbert DollfuB kan
cellár a Hazafias Front megszervezésével a polgári pártokat (a keresztényszocia
listákat és a kisebb jobboldali pártokat) igyekezett az Ausztria-gondolat köré gyűjteni. Ez a kísérlet, ami egy katolikus-osztrák küldetéstudaton alapuló közép
európai birodalom gondolata mellett egyidejűleg Ausztriának a német (kultúr)- nemzethez való tartozását is magában foglalta, nem volt alkalmas arra, hogy az ettől az ellentmondástól mentes osztrák nemzeti tudat kiindulópontja legyen.21 Ernst Karl Winter és Alfred Klahr alakították ki azt a koncepciót, amely egy saját osztrák „nemzeti” tudat talaján állt. A katolikus-konzervatív és legitimista „Oszt
rák Akció” körül tömörülő értelmiségiek szerint Ausztria nem német. Az osztrák ember különbözik a némettől, fajilag a germánság és a szlávság, szellemileg pe
dig az antik Róma és Bizánc szintézise. „Ausztria nem térhet vissza a Birodalom
ba; a mai Német Birodalomhoz az sohasem tartozott, és a régi Birodalmat szelle
mileg magában hordja.”22 Karl Kraus egy önálló osztrák eszméről ezt írta: „ez a legnagyobb csalás, amit valaha a történelemben hirdettek44.23 Nem lehet azonban az anschluss-barátságot kizárólagosan valamelyik politikai csoportosuláshoz köt
ni. Az ausztrofasizmus fegyveres erejét képező Heimwehr-szervezetek például re
gionálisan eltérő álláspontot képviseltek az anschluss kérdésében. A karintiai és a stájerországi Heimwehr anscluss-barát volt, míg a tiroli és az alsó-ausztriai szer
vezet negatív álláspontot képviselt.24 Langoth, a német nemzetiszocialisták által kinevezett linzi főpolgármester mondta: „Az osztrák állami tudat erős és nagy volt, a nagy nemzeti gondolat is létezett - csak a szintézis hiányzott44.25 Talán ép
pen emiatt a lappangó „osztrákság44 miatt utasította el az osztrák származású Hit
ler, hogy a Wehrmacht Ausztriába való bevonulása előtt népszavazást tartsanak az
ler, hogy a Wehrmacht Ausztriába való bevonulása előtt népszavazást tartsanak az