A szlovén történészek hol szláv, hol szlovén államként nevezik meg a 7. és 10.
század között fennállott, az idők során változó területű és változó jogállású Karantániát, az Alpok alján megtelepült szláv törzsek szövetségének politikai egységét. Ettől függetlenül azonban tisztában vannak azzal, hogy a szlovénság- tudat első írott megnyilvánulását csak Primoz Trubamak (1508-1586), a szlovén reformáció kiemelkedő alakjának műveiben találhatjuk meg. Trubar idejében a szlovénok többsége már az osztrák tartományok (Karintia, Krajna, Stájerország, Isztria, a goriskói/görzi grófság), kisebb részük Velence, illetve (Vas és Zala me
gye területén) a Magyar Királyság alattvalója volt, önálló szlovén állam pedig 1991-ig nem létezett. Trubar megfogalmazásai számos olyan jelenségről tanús
kodnak, amelyek nyomait még ma is megtaláljuk, illetve amelyek több kérdést is felvetnek. Trubar ugyanis többféleképpen szólítja meg olvasóit. Az 1551-ben ki
adott Katekizmus előszavában az összes szlovént szólítja meg. A szlovén szóval kapcsolatban a történettudomány rámutatott, hogy az Trubarnál azt a népet jelen
tette, amelyet tartományi megoszlásától függetlenül a szlovén nyelv kötött össze.
Ezt mutatja például az Újszövetség 1557-es kiadásának előszava, ahol megkülön
bözteti a szlovénokat és a horvátokat. Sőt, a későbbiek miatt ki kell emelni, hogy hangsúlyozta a két nyelv különbözőségét, s hogy ő horvátul nem tud se olvasni, se írni.1 Ugyanezt a szót azonban általában a szlávok megjelölésésére is használ
ták, és ez a terminológiai bizonytalanság egészen a 19. század elejéig megmaradt.1 2 Az említett Újtestamentum 1557-es kiadásának előszavában azokhoz szól, akik Krajnában, Alsó-Stájerországban, Karintiában, a Karsztvidéken, Isztriában élnek.
Itt tehát a megszólítás alapja a tartományi hovatartozás, amely a középkori ember számára fontosabb volt az etnikai hovatartozásnál, hiszen jogi, politikai, katonai, majd a reformáció idejétől vallási tekintetben életét a tartományi keret határozta meg.3 A tartományi tudat, mint majd látni fogjuk, még sokáig, bizonyos értelem
ben még a 20. század végén is élénken élt a szlovénok körében. Ugyanebben az előszóban Trubar azt mondja, hogy azt a horvát nyelvet, amelyet Carigradban
be-1 Mirko Rupel (összeáll.): Protestantski pisci XVI. stoletja. Ljubljana, Tiskovna zadruga, be-1934, be-17.
2 Pfeter] Sftih]: Slovenci. íme. In: Enciklopedija Slovenije, 11., Ljubljana, Mladinska knjiga, 1997, 165-166.
3 Peter Stih—Vaskó Simoniti: Slovenska zgodovina do razsvetljenstva. Ljubljana-Celovec, Koro- tan-Mohorjeva druzba, 1996, 79.
szélnek, „mi krajnaiak és szlovénok csak nehezen értjük”. Ez a kifejezés két szem
pontból is fontos. Először is azért, mert azt mutatja, hogy Krajna lakóit (akiknek többsége szlovén volt) a tartományra utaló jelzővel illette (hiszen úgyszólván ma
gától értetődő, hogy szlovénok). Másodszor azért, mert jelzi, hogy a többi tarto
mányban élők esetében ez nem lett volna célravezető, hiszen ott éppenséggel más etnikumok voltak többségben. Ezért azoknál az etnikumra utaló „szlovén” kifeje
zést használta. Német szövegben (például a kötetek kétnyelvű címlapján stb.) vi
szont a németek által a szlovénokra alkalmazott windisch szót használja. Ugyan
akkor az is igaz, hogy a fenti megfontolástól függetlenül, Krajna tartomány lakó
ira, a protestantizmus idejétől egészen a 19. század első feléig, a krajnai, a szlovén és a windisch megjelölést egyaránt használták.4 5 A szlovénlakta területek jelentős részére kiterjedő reformációt - amely megteremtette a szlovén irodalmi nyelvet, ennek magvát pedig a (nem ljubljanai reformátorok nyelve által is befolyásolt, dolenjskói színezetű) középponti helyzetű ljubljanai nyelvjárás adta - az ellenre
formáció az 1620-as években (az egykor Magyarországhoz tartozó terület kivéte
lével) szinte teljesen kiirtotta, a protestáns könyveket elégették, a lakosságot rekatolizálták. Ennek ellenére a reformáció eredményei a 18. század végétől is
mét jelentős hatást gyakoroltak a kulturális és politikai élet fejlődésére, s a több
ségében katolikus vallású szlovénok a reformáció napját, október 31-ét, az önálló Szlovéniában állami ünnepként tartják számon.
A nyelvi-etnikai és tartományi tudat mellett még két tényező befolyásolta a szlovénok identitását. Egyfelől az, hogy a 15. századtól 1918-ig az osztrák csá
szár alattvalóiként éltek, így erős volt bennük a dinasztiához tartozás tudata, ame
lyet csak erősített, hogy a tartományokban gyakran a császár töltötte be a tarto
mányi fejedelem posztját. Másfelől ugyancsak identitásmeghatározó volt a föld
rajzi tényező. Az ilyen identitással rendelkezők közül a leginkább ismertek a tengermellékiek (primorci), a stájerországiak (stajerci), az egykori Magyarország területén élő murántúliak (prekmurci), illetve azok, akiket aszerint jelölnek, hogy a volt Krajna tartomány melyik részén élnek. A tartomány középpontjától észak
nyugatra élők a „felvidékiek” (gorenjci), a középponttól délkeletre élők az „alvé- giek” (dolenjci). Érdekes, hogy a tartomány jelentős részét (a mai Délnyugat- Szlovéniát) magába foglaló középső Krajna (Inner Krain, Notranjska) nem tölt(ött) be ilyen markáns identitásképző szerepet. A tartományi-földrajzi identi
tástudatot még legalább két tényező erősíti. Először is az, hogy a nyelvtudomány által megkülönböztetett hét fő szlovén nyelvjárás határa többé-kevésbé egybeesik ezekkel. Másodszor az, hogy a szlovénoknak jól bejáratott, még a 20. század vé
4 Janez Rotar: Viri Trubarjevega poimenovania dezel in ljudstev in niegova dediscina. Zgodovinski casopis, 1988/3., 352.
5 Anton Trstenjak: Misii о slovenskem cloveku. Ljubljana, Zalozba Mihelac, 1992.
gén is erősen élő sztereotípiái vannak a különböző tartományokban, alrégiókban élőkre.5
A Trubar óta folyamatosan nyomon követhető szlovén, valamint az említett többi megjelölés persze egy nyelvi-etnikai csoportra vonatkozik és nem a modem értelemben vett nemzetre. Ezekből az elemekből a 18/19. század fordulójától fo
kozatosan, mintegy száz év alatt fejlődött ki a modem szlovén nemzettudat. Per
sze nem egyszerűen annak következményeként, hogy a nemzeti elit „kitalálta” a szlovén nemzetet (ahogyan azt például Eric Hobsbawm, Benedict Anderson és mások a nemzetre vonatkozóan általánosságban állítják), és nem is arról van szó, amit az ún. primordialisták hangoztatnak, hogy a nemzet kialakulása olyan törté
nelmi folyamat, amely pusztán az emberek mindig is meglévő ősi rokonsági ér
zésén alapul, és a nacionalista értelmiség nem tesz mást, mint hogy a megfelelő időben kifejezi a nyelvi vagy népi közösség meglévő akaratát, amely addig kü
lönböző okokból nem nyert kifejezést. A rokonsági érzés, a közös hagyományok és a közös nyelv, illetve a nemzeti ügy érdekében aktív szerepet vállaló értelmi
ség persze mind a nemzetté válás fontos eleme, ám a modem nemzet kialakulá
sa „bonyolult szociális, gazdasági, politikai és kulturális folyamat, amely csak az állami egységesítés és a társadalmi differenciálódás viszonylag magas fokán, a rendi társadalom előrehaladott szétesésének, a társadalom polgárosodásának és laicizálódásának idején nyerhette el valódi lendületét, és később is erősen függött a társadalmi változások dinamikájától, a lakosság kulturális szintjének, írástudá
sának és politizálódásának növekedésétől.”6
A 18. század második felében, különösen II. József halála után érezhetővé váltak a feszültségek, a bécsi udvar törekvéseit több társadalmi csoport is veszé
lyesnek érezte. A parasztok attól féltek, hogy elveszítik már kiharcolt jogaikat, a városi polgárság egyik része a jozefinista reformok híve volt, másik része a ha
gyományos városi önkormányzatot féltette az ezt korlátozni kívánó reformoktól, a nemesség pedig a tartományi autonómiának és a maga privilégiumainak újbóli érvényesítését követelte. Mindezt persze a franciaországi események is befolyá
solták.7 Ez volt a társadalmi háttere annak, hogy a 18. század második felében a szlovén kultúra mecénása, Ziga Zois báró köré gyűlő értelmiségiek között (Anton Linhart, Jemej Kopitar, Valentin Vodnik) megnőtt az érdeklődés a szlovén törté
nelem, a szlovén nyelv, a szlovén emberek iránt, s fellendült a nyelvi-kulturális nemzeti mozgalom, amelynek kezdetét a kicsit korábban alkotó Marko Pohlin 1768-ban megjelent németül írott ‘Krajnai nyelvtan '-a jelenti. Amíg az ellenre
formáció avagy katolikus megújulás idején az irodalmi nyelvben a felső-krajnai
6 Peter Vodopivec: Slovenci v 19. stoletju: mit in stvamost. In: Stane Granda - Barbara Satej (ur.):
Temeljneprelomnicepreteklih tisocletij, Ljubljana, Zveza zgodovinskih drustev Slovenije, 2001, 71-82.
7 Peter Vodopivec: Drzava, dezele in Slovenci v obdobju absolutizma. In: Od sanj do resnicnosti.
Razvoj slovens ke drzavnosti, Ljubljana, Arhiv Republike Slovenije, 2001, 21.
nyelvjárás hatása erősödött, Pohlin ennek a ljubljanaihoz legközelebb eső válto
zatát használta, s a következő periódusban ez jutott érvényre. Ugyancsak jelentős volt Pohlin nyelvújító munkássága.
Tornáz Anton Linhart (1756-1795) egy 1786-ban írt levelében, majd néme
tül írt könyvében8 a modem történetírásban először szemlélte egységként a szlo
vénok lakta területeket. A nyelvtudomány terén Jemej Kopitar (1780-1844), ugyancsak németül megjelent nyelvtanában9 tette meg ugyanezt a lépést. Valen
tin Vodnik (1758-1819) gimnáziumi tanár és költő tevékenységéből három ele
met kell kiemelni. Szlovénül írt verseiben először kap hangot a szlovén öntudat.
1797 és 1800 között ő jelentette meg az első szlovén nyelvű lapot. A Napóleon által létrehozott Illír Tartományok idején (1809-1813) elérte, hogy a szlovénok lakta területeken a szlovén legyen a tartomány, s ezzel együtt az oktatás nyelve.
Ezek az elemek, mint láttuk, a reformáció idején csírájukban már megjelentek. A 19. század elején formálódó szlovén identitástudat megértéshez még két elemet kell megemlíteni. 1689-ben jelent meg J. V. Valvasor német nyelvű könyve, amelyben Krajna tartományt dicsőítette. A 18. század második felében a szlovén irodalomban megjelent a császárkultusz. Linhart és Vodnik műveiben érzékelhe
tő, hogy alakulóban van egy olyan identitás, amelynek elemei a császár köré fo
nódó elképzelések, a krajnai tartományi patriotizmus és a szlovén nacionaliz
mus.10 11 Az említett százéves fejlődés során ez utóbbi, kezdetben még igen gyenge elem lassan magába olvasztotta az előző kettőt.
A 19. század első felében számos fontos változás történt. A 18. század má
sodik felétől meginduló agrárforradalom következtében jelentősen megnőtt a me
zőgazdaság termelékenysége, az 1830-as években pedig felerősödött az iparoso
dás. A lakosság létszáma 1816 és 1846 között 25%-kal nőtt, és értelemszerűen megnövekedett a nem mezőgazdasági tevékenységből élők aránya. A városi la
kosság aránya 43%-kal, a központi helyzetű Ljubljanáé 73%-kal nőtt, a népesség egésze az 1816-os 838 ezerről 1 077 000-re gyarapodott.11 Amíg 1810-ben az is
koláskorú gyerekek közül csak minden hetedik járt iskolába, 1847-ben már min
den harmadik, de Stájerországban voltak olyan helyek, ahol száz százalékuk. Az alapfokú oktatás nyelve a városokban a német és (a nyugati vidéken) az olasz, máshol vidéken: Krajnában, Görzben és Trieszt környékén (ahol a lakosság dön
tő többsége szlovén volt) a szlovén, Stájerország és mindenekelőtt Karintia szlovénlakta területein azonban alapvetően a német volt. Ez persze megnövelte az iskolakönyvek iránti igényt, amelyeket kezdetben tartományonként eltérő nyelvi
8 Versuch einer Geschichte von Krain und den übrigen Landern dér südlichen Slaven Oesterreichs 1-1L, Laibach, 1788-1791.
9 Grammatik dér slavischen Sprache in Krain, Kamten und Steyermark, Laibach, 1808 10 Igor Grdina: Od rodoljuba z dezele do mescana. Ljubljana, Apes, 1999, 20-21.
11 Janez Cvim: Slovenci. Od sredine 18. st. do 1859. In: Enciklopedija Slovenije, 11., Ljubljana, Mladinska knjiga, 1997, 202.
és helyesírási norma alapján írtak. Az ekörül 1831-33-ban kialakult vita össze
függésben állt az irodalmi nyelvben beállt változással, azzal, hogy melyik irány
zat válhat dominánssá.
E szerteágazó vita egyik fontos eleme volt a két jelentős költő, France Preseren és Stanko Vraz közötti nézeteltérés. A szabadgondolkodó, németellenes, szlovén népdalokat is gyűjtő, Preseren hatása alatt is álló Stanko Vraz, kelet-stá
jerországi (a horváthoz közel álló) nyelvjárását megtartva szeretett volna szlovén költő lenni. Az ugyancsak szabadgondolkodó, s a népdalok iránt is érdeklődő Preseren azonban a krajnai nyelvjárás irodalmi normává emelése mellett állt ki.
Kettejük vitája összefüggésben állt a szlovén nemzeti kérdéssel is. Vraz kapcso
latban állt Ljudevit Gajjal, az illírizmus horvát képviselőjével. Gaj azt szerette volna, hogy a délszlávok nyelvi-irodalmi tekintetben, amennyire csak lehetséges, váljanak egységessé, s ennek érdekében elvetette a horvát irodalmi nyelvként ad
dig használt, a szlovénhoz közel álló nyelvjárást, s a szerbhez közelebb álló hor
vát nyelvjárást tette irodalmi normává, amit akkor illír nyelvnek neveztek. Vraz, aki azt remélte, hogy az illír nyelvű irodalmi műveknek szélesebb olvasóközön
sége lehet, mint a kevesek által használt szlovénnak, az illírizmust úgy értelmez
te, hogy a szlovénok a felsőbb iskolákban az illír nyelvet használhatnák, míg az alsó szinteken megmaradna a szlovén. Preseren azonban az önálló szlovén irodal
mi nyelv megőrzése mellett állt ki. Az a levél, amelyet Preseren 1838. július 19- én írt Vraznak, olyan vitára utal, amely a szlovénok és a délszláv egységet tőlük eltérően értelmezők között egészen 1991-ig fennmaradt. Preseren ebben kifogá
solja, hogy Ljudevit Gaj csak akkor lett volna hajlandó kinyomtatni egy szlovén anyagot, ha abban a szlovén népdalok (nyelvileg) illír és nem krajnai tendenciá- júak lettek volna. Úgy vélte, Gaj azt szeretné elérni, hogy a szlovén és az illír
szerb egy nyelvvé váljon, vagy még inkább, hogy a szlovén mint irodalmi nyelv megszűnjék, és ezentúl csak szerbül írjanak. „Én ezen elképzelés kivihetetlensé
géről szubjektíve meg vagyok győződve, eddig azonban semmilyen módon nem harcoltam ellene, s nem is ismerek Krajnában senkit, aki ez ellen a terv ellen fel
lépett volna.” Végül nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Gaj a „krajnai szepara- tisták” kifejezést használta (sokszor mondják ezt majd még a különállóságukat megőrizni kívánó szlovénokra a következő százötven évben).12
A szlovén nyelv akkori társadalmi presztízsét jól mutatja, hogy Preseren, a legnagyobb szlovén költő, leveleit, még a Vraznak szólókat is, németül írta. A ne
mesek, a nagypolgárok, a hivatalnokok és az értelmiségiek otthon is a hivatalok, a magasabb iskola és a kultúra nyelvén, tehát németül beszéltek, ez azonban egy
általán nem jelenti azt, hogy a városi lakosság egésze német is lett volna. Preseren, akinek a szlovén nemzettudat kialakulásában igen fontos szerepe volt, bizonyos értelemben éppenséggel ellentéte az aktív nemzeti elitről festett képnek, hiszen
-12 France Preseren: Pesnitve in Pisma, Ljubljana, Mladinska knjiga, 1979, 251.
amint a fenti idézetből is kitűnik - bizonyos passzivitással szemlélte az egész fo
lyamatot. Ez nem csupán abból derül ki, hogy aktívan nem lépett fel az illírizmus
sal szemben, hanem abból is, hogy ügy vélte, a fiatal szlovén irodalmi nyelvnek még meg kell várnia, milyenek lesznek a külföldi tapsztalatok. Megítélése szerint a nemzeti öntudat különböző forrásokból spontán módon fejlődik majd, ha hagy
ják, s a végén derül ki, mi tartozik bele és mi nem.13
Az aktivitás jellemezte viszont azokat az 1848-as értelmiségieket, akiknek különböző csoportjai és néhány kiemelkedő személyiség - közülük a legaktívabb Matija Majar volt - többféle formában fogalmazta meg a szlovén nemzeti prog
ramot, amelyet azóta az Egyesült Szlovénia programjaként ismerünk. A lényeget illetően a grazi szlovénok a császártól követelték „a történelmileg kialakult tarto
mányi felosztás megszüntetését, szlovén területünknek a nyelvi határ mentén (ki
alakítandó), egyetlen tartományba egyesítését s ezzel valamennyiünk egy népbe [narod] történő koncentrációját.”14 A követelések között volt, hogy a szlovén nyelv ezen a területen (a hivatalokban és az iskolákban) élvezzen ugyanolyan jo
gokat, mint a német a németlakta tartományokban. Attól való félelmükben, hogy a kis létszámú szlovénok elvesznének a német tengerben, elutasították annak le
hetőségét, hogy belépjenek a Német Szövetségbe. Majar azt is felsorolta, hogy melyik tartományban mennyi szlovén él, tehát úgyszólván leltárt készített azok
ról, akiket egy politikai egységbe kell tömöríteni, s azt is felvetette, hogy szövet
ségre kell lépni a horvátokkal. Elképzeléseiket egyrészt a kulturális nacionaliz
mus15 fogalmával írhatjuk le, hiszen ezen egység kialakításakor az etnikai-nyelvi határok maximális figyelembevételét szorgalmazták, másrészt a politikai nacio
nalizmus16 enyhébb változataként, hiszen - minden jel szerint kicsinységük és gyengeségük tudatában - nem önálló nemzeti államot kívántak létrehozni, hanem azt szerették volna elérni, hogy a szlovénok egy nagyobb állami keretben kapjanak saját egységet, amelyben megőrizhetik egyediségüket. Az Egyesült Szlovénia programjával alapvetően a konzervatívok is egyetértettek, a demokratikus köve
teléseket és a követendő taktikát illetően azonban már volt nézeteltérés. A 19. szá
zad egyik legjelentősebb konzervatív szlovén politikusa, Janez Bleiweis mint a krajnai tartományi gyűlés küldöttségének vezetője lényegében a fentiekhez ha
sonló kívánságjegyzéket adott át a császárnak. A másik jelentős konzervatív szlo
vén képviselő, Anton Slomsek, a Majar-féle radikalizmustól határolta el magát,
13 Matjaz Kmecl: Regionalizem in slovenska literatura z vidika slovenske narodne identitete. In:
Dusán Necak (ur.): Avstrija. Jugoslavia. Slovenija. Slovenska narodna identiteta skozi cas, Ljub
ljana, Oddelek za zgodovino Filozofske fakultete, 1997, 110-111.
14 Stane Granda: Graska Slovenija v letu 1848/1849, Zgodovinski casopis, 1974/1-2., 53.
15 A. Gergely András: Kisebbség, etnikum, regionalizmus, Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 1997, 45.
16 Eric Hobsbawm: A nacionalizmus kétszáz éve, Budapest, Maecenas, 1997, 123.; Anthony D.
Smith: A nacionalizmus. In: Bretter Zoltán-Deák Ágnes (szerk.): Eszmék a politikában: a nacio
nalizmus, Pécs, Tanulmány Kiadó, 1995, 9.
kijelentetve, hogy „mi osztrák szlovénok kívánunk maradni, és nem kívánunk sem a frankfurti Németországhoz, sem Horvátországhoz tartozni”. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a saját követeléseiket megfelelőbb időben kívánják átadni.17 Az az 1848-ban megfogalmazódott gondolat, hogy a szlovénok egy na
gyobb állami kereten belül szeretnék megvalósítani saját, önálló adminisztratív egységüket, folyamatos fejlődésen keresztül, s a fogalmak egyre pontosabb kifej
tésével (autonómia, föderatív egység, föderatív köztársaság, aszimmetrikus föde
ráció, konföderáció) mind a mai napig alapvető eleme maradt a szlovén nemzet
tudatnak.
E követelések mögött ekkor még nem álltak tömegek, az ekkor megjelenő gondolatok azonban mégiscsak a következő időszak nemzeti megfontolásainak középpontját jelentik. Az Egyesült Szlovénia programja 1918-ig (sőt 1945-ig) a szlovén politikai elit, s az értelmiség legfőbb követelése maradt. 1868 és 1871 kö
zött tizenhét nagygyűlést rendeztek, amelyek központi témája az Egyesült Szlo
vénia megvalósítása és a szlovén nyelv érvényesítése volt. Általában 8-10 ezer ember gyűlt össze, így ezek a gondolatok nagy tömegekre hatottak. Az 1860-as években a szlovén hivatalos nyelvvé vált azok számára, akik csak szlovénül tud
tak, majd 1882-ben ezt a törvényt a Taaffe-kormány kiterjesztette mindazokra, akik Krajnában, illetőleg Alsó-Stájerország és Karintia vegyesen lakott területe
in a szlovént akarták használni.18 19
A következő évtizedekben a szlovén nemzettudat folyamatos erősödésének vagyunk tanúi. Ugyanakkor ezt a folyamatot erőteljes bizonytalankodás is kísér
te. Az 1880-as évekig nem vált egyértelművé, hogy Ljubljana vagy Celovec (Kla
genfurt) lesz-e a kulturális központ. A nemzeti gondolat egyik fontos képviselő
je, Fran Levstik tette le határozottan a garast Ljubljana mellett. Ugyancsak ő szor
galmazta, hogy fel kell végre hagyni a tartományi megjelöléssel, és a szlovén megnevezésnek kell általánossá válnia. Levstik, aki nagy tisztelője volt Preseren- nek, nem akart a külföldi tapasztalatokra várni, hanem az irodalmi nyelv kérdését helyezte a középpontba. Úgy vélte, hogy a széleken lévő területeket túlságosan erős idegen hatás érte: „Csak mi, krajnaiak maradtunk tiszta szlovénok, a karin- tiaiak és a stájerországiak nem.” Ezért a szlovén irodalmi nyelv mintájának a Fel- ső-Krajna és Középső-Krajna határán beszélt nyelvjárást tekintette, bár kissé zavar
ta, hogy így nem folytatható a felső-krajnaiaknak az irodalmi nyelv megteremté
sében betöltött hagyománya. Ez a probléma bizonyos értelemben még az 1930-as években is felmerült, amikor egyes írók azon elmélkedtek, hogy hol található meg az igazi szlovénság, s volt, aki az eddigiektől eltérően a Tolmin környékén élőket
17 Braun Róbert: A szlovén nemzet eszmei fejlődése 1848-tól Bleiweis haláláig. Huszadik század, 1917, 289.; Fran Zwiter: О slovenskem narodnem vprasanju. Ljubljana, Slovenska matica, 1990.
18 Valentin Inzko: Zgodovina Slovencev do leta 1918. Mohorjeva zalozba, Klagenfurt/Celovec, 1991. 137.
19 Matjaz Kmecl: i. m. 112-116.
tartotta az igaziaknak. A regionális elkötelezettség még több írónál nyomon kö
vethető, akik úgy vélik, az ő régiójukat lehet a leginkább szlovénnak tekinteni.19 Mindezt a mindennapokban a nyitottság és a bezárkózás különös keveréke kísér
te, bár a legtöbb szerző az utóbbi törekvést tekinti hangsúlyosabbnak. Bizonyos mértékig a nyitottság hiányát jelzi a zsidókkal szembeni viszony is. A zsidókér
dés először 1849-ben került előtérbe. Ekkor az egyik képviselő azt javasolta, hogy ne adják meg nekik az ingatlanszerzés jogát, mert szerinte a zsidó vallás alapel
ve a nem zsidó vallásúak elnyomása. Ugyanakkor kiállt vallásuk egyenjogúsítá
sa mellett. A Slovenec című lap bécsi tudósítója úgy vélte, hogy a szlovénok év
sa mellett. A Slovenec című lap bécsi tudósítója úgy vélte, hogy a szlovénok év