• Nem Talált Eredményt

Korábbi fejlesztési eredmények, azok gazdasági hatása

In document Helyzetelemzés Nógrád megye (Pldal 45-56)

1. HELYZETELEMZÉS

1.2 G AZDASÁG

1.2.4 Korábbi fejlesztési eredmények, azok gazdasági hatása

Nógrád megyében a gazdasági szervezetek teljesítményértéke növekvő tendenciát mutat, annak ellenére, hogy az első negyedéves értékek ennél heterogénebb képet mutatnak. A vizsgált időszakban a megyében a beruházásérték két és félszeresére növekedett, elérte a 67.082.000.000 Ft-ot. Fontos azonban kiemelni, hogy a beruházások nagy mértékben

44

elmaradnak az országos és régiós átlagtól. Bár egyértelműen felzárkózás mutatható ki, az érték még mindig mintegy 60 %-kal alacsonyabb, mint a Heves megyei.

1.2.20 ábra: A gazdasági szervezetek beruházásainak teljesítményértéke Nógrád megyében 2016-2019 között (Forrás: KSH)

Közlekedési infrastruktúrafejlesztés

Nógrád megyében a legjelentősebb közlekedési infrastruktúrafejlesztési projekt a 21. sz. főút Heves és Nógrád megyei szakaszainak kapacitásbővítése volt. A projekt keretében 2x2 sávos főút kiépítésének folytatása valósult meg, 26,1 km hosszban Heves és Nógrád megyében. A projekt 5 alprojektből áll. A projekt támogatási összege 21.587.012.818 Ft, összköltsége pedig 58.481.612.115 Ft volt. Az újraépített vagy felújított közutak teljes hossza: 34.085 km.

Heves I. szakasz forgalomba helyezése 2018.03.31. napjától, Nógrád II. és III. szakasz 2018.01.18. és 2018.01.03. napjától lett jogerős. A Nógrád IV. és V. szakaszt 2019.09.25-én forgalomba helyezték. Mátraverebély-Szentkút összekötő út forgalomba helyezésére 2019.11.29-én került sor.

Európai Uniós Forrásból megvalósult K+F fejlesztések

Az Európai Unió és Magyar Állam által támogatott kutatási és fejlesztési projektek összköltsége a 2014-2020-as programozási időszakban 9.917.608.197 Forint volt. Az átlagos támogatási intenzitás 58,85 % a vizsgált időszakban, így a projektet megvalósító vállalkozások és közintézmények mintegy 6.012.243.794 Ft támogatásban részesültek. Az elnyert támogatási összeg 30 %-a volt kombinált hitel, nagyobb része vissza nem térítendő támogatás.

Nógrád megyében a két legnagyobb összegben megvalósult beruházásokat támogató pályázati konstrukció a GINOP-2.1.1-15-Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása, valamint a GINOP-2.1.2-8-1-4-16-Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében volt. Ezek adták a teljes beruházásérték és a megítélt támogatás 58 %-át. Kiemelt jelentőségű még a GINOP-2.2.1-15-K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések konstrukció, az ebben támogatott két pályázat a teljes támogatási összeg 30%-át teszi ki.

0 10 000 20 000 30 000 40 000 50 000 60 000 70 000 80 000

2016 2017 2018 2019

45

Támogatási konstrukció Megítélt támogatás Teljes költségvetés

Összes

1.672.582.227 HUF 3.285.374.696 HUF 27,82% 33,13%

GINOP-2.1.2-8-1-4-Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

1.813.882.297 HUF 3.482.566.379 HUF 30,17% 35,11%

GINOP-2.1.4-Innovációs voucher

8.650.000 HUF 10.450.000 HUF 0,14% 0,11%

GINOP-2.2.1-K+F

versenyképességi és kiválósági együttműködések

1.867.400.169 HUF 2.489.488.021 HUF 31,06% 25,10%

GINOP-2.3.3-Kutatási

infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés,

hálózatosodás

649.729.101 HUF 649.729.101 HUF 10,81% 6,55%

1.2.13 táblázat: K+F fejlesztésre elnyert európai uniós támogatások megoszlása Nógrád megyében pályázati konstrukció alapján (Forrás: www.palyazat.gov.hu/tamogatott_projektkereso)

Európai Uniós forrásból megvalósult humáninfrastruktúra erősítése céljából megvalósult fejlesztések

A humáninfrastruktúra erősítése céljából Európai Unió és Magyar Állam által támogatott projektek beruházási értéke 2.336.770.363 Forint volt a 2014-2020-as programozási időszakban. Tekintettel arra, hogy a projekteket közintézmények valósították meg, a támogatási intenzitás minden esetben 100% volt. A beruházások legnagyobb része az EFOP-4.2.1-16-Felsőoktatási infrastruktúra fejlesztése konstrukcióból valósult meg, ezt az összeget azonban nem kizárólag a salgótarjáni intézmény, hanem a székesfehérvári karral egyetemben nyerte el. Jelentősebb arányt képvisel még a EFOP-3.4.3-16-Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében konstrukció.

Támogatási konstrukció Megítélt támogatás

Megítélt támogatás

%-a

EFOP-3.11.1-Szülő-Suli 147.414.952 HUF 6,31%

EFOP-3.3.5-Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása

264.948.840 HUF 11,34%

EFOP-3.3.7-Informális és nem formális tanulási lehetőségek kialakítása a köznevelési intézményekben

129.557.195 HUF 5,54%

EFOP-3.4.3-Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében

664.880.793 HUF 28,45%

EFOP-4.2.1-Felsőoktatási infrastruktúra fejlesztése 1.129.968.583 HUF 48,36%

1.2.14 táblázat: Humáninfrastruktúra erősítésére elnyert európai uniós támogatások megoszlása Nógrád megyében pályázati konstrukció alapján (Forrás: www.palyazat.gov.hu/tamogatott_projektkereso)

46

Európai Uniós forrásból megvalósult befektető infrastruktúra fejlesztése

A befektetői infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódó beruházások elemzése során, a TOP programból megvalósult fejlesztéseket vizsgáltuk meg. A vizsgált pályázati felhívások közül azokat vettük figyelembe, amelyek az ipari parkok, iparterületek, fejlesztéséhez, leromlott városi területek rehabilitációjához és közlekedésfejlesztéshez kapcsolódtak.

Támogatási konstrukció Összes megítélt támogatás

Összes támogatás

%-a TOP-1.1.1-NG1-Ipari parkok, iparterületek fejlesztése 4.926.219.893 HUF 32,93%

TOP-1.1.2-NG1-Inkubátorházak fejlesztése 833.170.731 HUF 5,57%

TOP-1.3.1-NG1-Gazdaságfejlesztést és a munkaerő

mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés 2.838.778.647 HUF 18,98%

TOP-2.1.1-NG1-Barnamezős területek rehabilitációja 576.494.631 HUF 3,85%

TOP-3.1.1-NG1-Fenntartható települési

közlekedésfejlesztés 4.198.463.962 HUF 28,06%

TOP-6.1.1-ST1-Ipari parkok, iparterületek fejlesztése 104.722.638 HUF 0,70%

TOP-6.4.1-ST1-Fenntartható városi közlekedésfejlesztés 618.999.555 HUF 4,14%

TOP-6.7.1-ST1-Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja

862.999.999 HUF 5,77%

1.2.15 táblázat: Befektető infrastruktúrafejlesztésre elnyert európai uniós támogatások megoszlása Nógrád megyében pályázati konstrukció alapján (Forrás: www.palyazat.gov.hu/tamogatott_projektkereso)

A vizsgált támogatás konstrukciókból a 2014-2020-as támogatási időszakban összesen 14.959.850.056 Forint érkezett. A támogatás legnagyobb részét ipari parkok és iparterületek fejlesztésére fordították. Ilyen jellegű fejlesztések elsősorban Balassagyarmaton valósultak meg.

Szintén jelentős beruházás történt a fenntartható közösségi közlekedés fejlesztési konstrukcióban. A települések a támogatást elsősorban a kerékpáros úthálózat javítására fordították.

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból megvalósult gazdaságfejlesztési beruházások

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében megvalósult beruházások értéke meghaladja 31 milliárd forintot. Az átlagos támogatási intenzitás 65,5 % volt, így a megítélt támogatás összege meghaladta a 15 milliárd forintot.

Támogatási konstrukció Megítélt összeg (HUF)

47 Támogatási konstrukció Megítélt összeg

(HUF) beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében potenciállal bíró feldolgozóipari kis- és középvállalkozások komplex

GINOP-1.3.2-15 - Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

50.000.000 HUF 73.437.278 HUF 0,31% 0,24%

GINOP-1.3.3-16 - Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása

GINOP-2.1.2-8-1-4-16 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

88.192.497 HUF 160.350.000 HUF 0,55% 0,51%

GINOP-3.2.2-8-2-4-16 - Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása

255.331.001 HUF

645.409.632 HUF 1,61% 2,07%

GINOP-3.2.4-8-2-4-16 - Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása

99.469.833 HUF 284.199.524 HUF 0,63% 0,91%

GINOP-3.3.3-17 - Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a digitális jólét megteremtésének elősegítése országos/ helyi civil és szakmai szervezetek támogatásával

35.449.830 HUF 39.388.700 HUF 0,22% 0,13%

GINOP-4.1.1-8-4-4-16 - Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések

GINOP-4.1.3-19 - Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

25.080.000 HUF 25.080.000 HUF 0,16% 0,08%

48 Támogatási konstrukció Megítélt összeg

(HUF) növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása

1.2.16 táblázat: Gazdaságfejlesztésre elnyert európai uniós támogatások megoszlása Nógrád megyében pályázati konstrukció alapján (Forrás: www.palyazat.gov.hu/tamogatott_projektkereso)

A projektekhez kapcsolódó beruházások legnagyobb részét a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztése tette ki. Ezen belül is a vállalkozások termelési kapacitásainak bővétésére érkezett a legtöbb támogatás. Kiemelendő még a GINOP-2.1.1-15 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (10,52 %), valamint a vállalkozások hálózatosodását elősegítő GINOP-1.3.3-16 - Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása konstrukció (5,57 %). A támogatások jelentős mértéke vissza nem térítendő támogatás, a kombinált hiteltermékek aránya 6,98 % körüli.

Turisztikai beruházások terén kiemelendő GINOP-7.1.1-15 - Nemzeti Kastély- és Várprogram turisztikai célú fejlesztéseinek támogatása, valamint a GINOP-7.1.6-16 - Világörökségi helyszínek fejlesztése pályázati konstrukció, melyekből összesen 2.689.785.613 forint támogatás érkezett.

Nógrád megyében az elmúlt időszakban megvalósult K+F+I célú fejlesztéseket az alábbi táblázat tartalmazza.

Pályázó neve Projekt megnevezése Pályázati kiírás

megnevezése Megítélt összeg

49

Pályázó neve Projekt megnevezése Pályázati kiírás

megnevezése Megítélt összeg

Felelősségű Társaság/St Hosszú eltarthatósági idejű előhűtött töltelékes pékáru

50

Pályázó neve Projekt megnevezése Pályázati kiírás

megnevezése Megítélt összeg

51

Pályázó neve Projekt megnevezése Pályázati kiírás

megnevezése Megítélt összeg

1.2.17 táblázat. Nógrád megyében megvalósult fejlesztések a K+F+I területen

Nógrád megyében az elmúlt időszakban a turizmushoz kapcsolódó megvalósult fejlesztéseket az alábbi táblázat tartalmazza.

Pályázó neve Projekt megnevezése Pályázati kiírás

megnevezése Megítélt összeg

Sportegyesület /Vanyarc Nógrád megyei lovas kulturális és turisztikai

ÖNKORMÁNYZAT Varázsvölgy Pásztón TOP-1.2.1-15-NG1 - Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

642.577.236 Ft

52

Pályázó neve Projekt megnevezése Pályázati kiírás

megnevezése Megítélt összeg

1.2.18 táblázat: Nógrád megyében megvalósult turisztikai célú fejlesztések

Összegzés

Nógrád megye gazdasági teljesítményéről a 2010-2019 közötti vizsgált időszakban általánosságban elmondhatjuk, hogy a megyék rangsorában szinte minden indikátor alapján az utolsók között szerepel, de a vizsgált időszak kezdetéhez képest az eltelt időszak alatt javítani tudott eredményein, a kisebb-nagyobb visszalépések és megtorpanások ellenére fejlődni tudott.

A megye gazdasági teljesítményéről a rendelkezésre álló adatok alapján az alábbi vizsgált szempontok szerint a következő megállapításokat tehetjük: az egy főre jutó bruttó hazai termék kisebb megtorpanásokkal, de folyamatosan nőtt, a regisztrált önálló és társas vállalkozások száma szintén növekedett az elmúlt időszakban. A beruházások értéke a 2020. I. féléves koronavírus járvány okozta visszaeséstől eltekintve a 2010-2018 közötti időszakot vizsgálva szintén növekedett, az export volumene szintén folyamatosan gyarapodott, mely bevételek legnagyobb részben a megye húzóágazatiban, azon belül is elsősorban a gépiparban, járműparban realizálódtak. A megye adóbevételeinek alakulását szintén ez a tendencia jellemzi, legnagyobb hányadát a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók, járulékok teszik ki.

A megye legnagyobb árbevétellel és foglalkoztatotti létszámmal rendelkező vállalatainak 80%-a a legfőbb húzóágazatban, a feldolgozóiparban végzik tevékenységüket, a fennmaradó 20%-ban pedig a fejlődő pályán álló élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalatokkal is találkozhatunk.

A nemzetgazdasági ágazatok vizsgálatakor a húzó, fejlődő és kihívásokkal küzdő, ugyanakkor potenciállal rendelkező felosztást használtuk. A megye húzóágazatai egyértelműen a feldolgozóipar és a kereskedelem, hiszen a megye nettó árbevételének, exportbevételének legnagyobb hányada ezen ágazatok tevékenységének köszönhetően realizálódik és a megyében a legnagyobb beruházások is ezen ágazatokban valósulnak meg, különös tekintettel a feldolgozóiparon belül a gépiparban és járműiparban. Mivel a 2010-2019 közötti időszak második felében a vegyiparba is jelentős mennyiségű külföldi tőke áramlott, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság mellett fejlődő ágazatoknak tekinthetjük, utóbb említett esetében azonban a vizsgált időszakban hullámzó teljesítményt tapasztalhattunk, így annak ellenére, hogy potenciállal rendelkezik, kihívásokkal is küzdött a

53

vizsgált időszakban. A legtöbb vállalkozás a mezőgazdaság, halászat, erdőgazdálkodás ágazatban szűnt meg.

Az ágazatok vizsgálata között ki kell emelnünk a turizmus jelentőségét a megye esetében, hiszen természeti szépségeinek köszönhetően ezen ágazat is megannyi potenciállal rendelkezik. Hollókő Ófaluja a Világörökség része, az Ipolytarnóci Ősmaradványok UNESCO Világörökség Várományos Helyszín, a Novohrad-Nógrád Geopark pedig a világ első, országhatárokon átnyúló nemzetközi geoparkja, mely 2010 óta az UNESCO Globális Geopark Hálózatának tagja. A 2013-2019-ig tartó időszakot kedvező turisztikai folyamatok jellemzik általánosságban, de a 2020. I félévében megjelenő koronavírus járvány által előidézett negatív társadalmi-gazdasági folyamatok a turizmusban is erősen éreztették hatásukat. Az elemzett időszakban a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák és vendégek száma mind emelkedő tendenciát mutattak, kiemelhető a megye esetében a falusi turizmus szerepe is, de a járvány megjelenésének következtében a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmában jelentős visszaesés következett be. Nógrád megye a turizmusra vonatkozó indikátorok tekintetében a megyék rangsorában az utolsó helyen szerepel.

A K+F+I tevékenységét tekintve a megye országos viszonylatban az utolsó helyen áll.

Rendelkezésre álló K+F+I erőforrásai erősen korlátozottak, a K+F+I beruházások aránya és az összes K+F+I ráfordítás értéke csekélynek mondható.

A befektetői környezet vizsgálatakor az ipari parkokat vizsgáltuk. Nógrád megyében négy ipari park működik. A befektetési környezetet azonban nem csak a befektetési területek nagysága, hanem a munkavállalók lakhatási és életkörülményei is meghatározzák. Nógrád megye lakásállománya az elmúlt húsz évet tekintve a 2010. évi visszaesés ellenére az időszak végére növekedett. A lakásépítések száma sem mutatott egyenletes képet, a visszaesés már a 2005-ös évben bekövetkezett, s csak 2016-tól fordult ismét emelkedővé.

A gazdasági ágazatok és ágazati szereplők közötti együttműködések vizsgálatakor megállapíthatjuk, hogy az ágazati együttműködéseket alapvetően a klaszterek határozzák meg. Nógrád megyében két jelentősebb klasztert tarthatunk számon, melyek a húzóágazatokhoz köthetők.

Nógrád megyében a gazdasági szervezetek teljesítményértéke növekvő tendenciát mutat, a vizsgált időszakban a megyében a beruházásérték két és félszeresére növekedett. Fontos azonban kiemelni, hogy a beruházások nagy mértékben elmaradnak az országos és régiós átlagtól, bár egyértelműen felzárkózás mutatható ki, az érték még mindig mintegy 60 %-kal alacsonyabb, mint a Heves megyei.

A gazdaság helyzet vizsgálatának összefoglalásakor elmondható, hogy Nógrád megye fejlődő pályán mozog ugyan, de a mutatók alapján még mindig sereghajtóként szerepel a megyék közötti rangsorban. A koronavírus járvány hatására 2020-ban visszaesést tapasztalhattunk, mely nemzetgazdasági szinten is egyértelműen kimutatható. A hozott intézkedéseknek köszönhetően azonban a gazdaság stabilizálódni látszik.

54

In document Helyzetelemzés Nógrád megye (Pldal 45-56)