A fentebb részletezettek okán ésszerű megoldásnak tűnne, hogy a kontrollt is valamiféle mozgatási művelet eredményeként elemezzük – ebben az esetben a kontroll és az emelés jóval hasonlóbbnak bizonyulna egymáshoz, származtatá-sukat tekintve, mint azt a standard chomskyánus modellek (kormányzás és kötés / elvek és paraméterek: Chomsky 1981, Chomsky 1995, 1. fejezet; minimalista program: Chomsky 1995 és később) láttatják.
Ugyanakkor ennek a megközelítésmódnak is jelentős hagyománya van már:
a legkorábbi ilyen javaslat talán O’Neil (1995) nevéhez köthető, de Hornstein és munkatársai egy sor művükben építették fel és védték meg a kritikáktól a „kont-roll = mozgatás” elemzésüket (Hornstein 1999; Boeckx–Hornstein 2003, 2004;
Boeckx–Hornstein–Nunes 2010).23 Itt most csak a javaslat lényegének ismer-tetésére szorítkozom; a technikai részletek és a vitás pontok ügyében lásd a hi-vatkozott szakirodalmat.
E javaslat szerint a kontrollos és az emeléses szerkezetek egyaránt úgy állnak elő, hogy a beágyazott tagmondat alanyaként „születő” NP a mondat derivációjának adott pontján átmozog a felettes tagmondat alanyi pozíciójába.24 Ezáltal mindkét esetben két kópiája jön létre ennek az NP-nek, a két tagmondatban egy-egy:
22 Nem általában nincs inverz tárgyi kontroll, hanem csak a magyarban: Polinsky és Postdam (2006) áttekintése szerint a kabardban, a koreaiban, és talán a japánban, valamint a brazíliai portugálban is létezik – a konkrét további hivatkozásokat lásd ott.
23 Nem hallgatható azonban el, hogy sok kritika is érte-éri e megközelítést – a legismertebbek, leg-befolyásosabbak talán: Landau (2000, 2003, 2007), Culicover–Jackendoff (2001), Brody (1999).
24 Hogy a tárgyi kontrollt is mozgatással kell-e elemezni, az potenciálisan egy külön kérdés (lásd a hivatkozott irodalmat) – én itt most az alanyi kontroll és az alanyba történő emelés derivációs párhuzamának ismertetésére szorítkozom, mivel a fő mondanivaló szempontjából ez az érde-kes(ebb) eset.
31 Kontrollált referensek: PRO és kontra
(51a) ___ látszik [Juci lankadni]
→ Juci látszik [Juci lankadni]
(51b) ___ megpróbál [Laci úszni]
→ Laci megpróbál [Laci úszni]
Az emelés és a kontroll tulajdonságainak különbsége (lásd fentebb a 4. részben) nem a strukturális konfigurációból következik, hanem abból, hogy kontroll esetén a mátrixige is régens-vonzat viszonyt létesít a felmozgatott NP-vel (thematikusz-szerep-osztása, szemantikai kompatibilitás ellenőrzése), és ha e viszony ágenses, akkor (és csak akkor) jelentkeznek a felsorolt diagnosztikus különbségek.
Ezután egy további algoritmus kiszámítja, hogy a két kópia közül melyiket (esetleg: mindkettőt) ejtjük ki, és melyiket nem. Információ-visszakereshetőségi okból az összes egy NP-hez tartozó kópia kiejtetlenül hagyása („elnémítása”) nem kívánatos, ilyen eset tehát nincs. Mindkét kópia kiejtése valamiféle gazda-ságossági megfontolás szerint ugyancsak szuboptimális (Pesetsky 1998; Nunes 1999; Landau 2006), ezért ez a lehetőség is csak rendkívüli esetben fordulhat elő, ha külön-külön erős motivációja van mindkettőnek. Minden más esetben csak az egyik lesz kiejtve, a másik „elnémul”. Az „egyenes” kontroll (és a tipikus emelés) esetében egyértelműen a felettes tagmondati kópia lesz kiejtve – ez az alapeset (default; Nunes 1999): (51a’, b’).25
(51a’) → Juci látszik [Juci lankadni]
(51b’) → Laci megpróbál [Laci úszni]
A fordított eset speciális okot igényel, ám ha ez fennáll, akkor csak a másik (lentebbi) kópiát ejtjük ki (kivéve, ha a kettős kiejtés kettős motívuma fennáll).
A „speciális ok” azonosításában segít az a megfigyelés, hogy a kiejtett kontrollált NP mindig erős hangsúlyt visel: ez az erős hangsúly, vagyis az emfázis megje-lenítésének szükségessége váltja ki az alsó (kontrollált) kópia kiejtését: emfázist megjeleníteni, nyomatékhangsúlyt felvenni csak kiejtett anyag (kópia) képes.
De ha az alsó kópiát kiejtjük, a felső (gazdaságosság okán) néma lesz – kivéve, ha ez is emfatikus, lásd (47). Így áll elő az „inverz kontroll” mintázata: (52a), illetve a kettős kiejtésé (52b):26
25 Az áthúzással az elnémítást jelöljük.
26 Ennek technikai kivitelezésére Landau (2006: 56) javaslata igen jól használható:
(i) Visszakereshetőség
Egy <X1, …, Xi, … Xn> kópia-együttesben, ahol valamely Xi fonetikai tartalommal társul, Xi-t ki kell ejteni.
(52a) → én megpróbálok [én menni be elöl]
(52b) → nem én szeretnék [csak én menni taxival]
Meg kell jegyeznünk, hogy a kontroll itt ismertetett mozgatásos-kópiás elemzése csak a tárgyi alárendelt mondatbeli kontrolláltak esetére vonatkoztatható köz-vetlenül – de inverz kontroll is csak itt van, tehát amennyiben az inverz kontroll jelenségét kívánjuk magyarázni vele, ez rendben is van. Más esetekben azonban (fakultatív kontroll, másodlagos predikátumok alanyának kontrollja, PROarb) továbbra is a hangalak nélküli névmás, azaz PRO feltételezése, és anaforikus értelmezése tűnik a helyes elemzésnek.27
Három kérdésre kell még választ adnunk:
Miért csak névmásokat találunk kiejtett kópiaként inverz kontrollnál?28
A kérdés nem triviális, hiszen elvileg bármiféle lexikális tartalmú kategória hozhat létre kontrollviszonyt (lásd az „egyenes” kontroll eseteit, ahol nincs ez a névmási korlátozás). Úgy tűnik, hogy a kópiák a kiejthetőség szempontjából nem egyneműek: a nem legfelső (azaz nem legutoljára létrejött) kópiák csak részleges kiejtést (Pesetsky 1998) nyerhetnek, azaz csak névmási jegykötegükhöz (szám+személy) rendelhető hozzá hangalak (ami pedig ez esetben nem lehet más, mint a jegytartalmában odaillő személyes névmás).29
(ii) X akkor és csak akkor társul fonetikai tartalommal, ha:
(a) X-nek fonetikai tartalma van, vagy
(b) X olyan pozícióban áll, melyre vmilyen fonológiai kívánalom vonatkozik.
27 Nem mindenki ért azonban egyet ezzel (lásd pl. Boeckx–Hornstein–Nunes 2010-et egy ettől teljesen eltérő álláspontért).
28 E tekintetben ráadásul dialektális változatok is látszanak lenni a magyarban: egyes beszélők szá-mára elfogadhatók olyan példák is, ahol kontrollszerkezetben nem névmásos inverz mintázat van, például:
(i) % Szeretnénk [MI NYELVÉSZEK kapni a legtöbb fizetést].
(ii) % Nem szeretnének [A VERSENYZŐK IS elcsúszni a pályán].
(iii) % Kénytelen volt [EGY TAXIS vezetni le a szülést].
29 Ez egy érdekes további kérdést vet fel, az információvesztés vs. ineffabilitás réméét: Ha nem név-mási kategória a kontrollalany, akkor: (a) információ vész el a beszélő-hallgató adatátvitelben, midőn a felső kópiát elnémítjuk, az alsónak pedig csupán névmási tartalma ejthető ki, vagy (b) ilyen közlést a magyarban nem lehet nyelvi formába önteni? Szerencsére azonban nem ilyen súlyos a helyzet.
1. és 2. személyű névmások esetén nincs információvesztés, 3. személyűek esetén pedig, ha a kon-textus nem biztosítja a csak részlegesen kiejtett lexikális tartalom visszakereshetőségét (’Kiről van szó?’), az elsősorban azért lehet, mert a szóban forgó lexikális kifejezés (referense) nem aktuális disurzustopik. Ebben az esetben viszont mindenképp topikváltással kell élnünk, a topikváltáskor az új topik megnevezése pedig már biztosítja azt az emfázist, amely garantálja, hogy a felső kópia
33 Kontrollált referensek: PRO és kontra
Miért nincs kettőskópia-kiejtés az emelő szerkezetekben (és hogyan különbözik az „inverz emelésnek” látszó szerkezet az inverz kontrolltól)?
Az inverz mintázat hiánya emelő szerkezetekben valójában epifenomenális – a magyarban az (alanyból alanyba) emelés ugyanis a szó technikai értelmé-ben nem létezik.
Nincs motívuma. Szintaktikai mozgatás csak akkor történik, ha valami
ki-· kényszeríti (’last resort’, Chomsky 1995 és később). Az emelés motívuma általában a kiterjesztett projekciós elvben (KPE) keresendő: a tagmonda-tok alanyi pozícióját be kell tölteni.30 A magyarban azonban a KPE nem érvényes, részben mert nincs „alanyi pozíció” a mondatszerkezetben, rész-ben pedig mert a magyarban talán 0 argumentumú igék is vannak (és épí-tenek mondatszerkezetet): tavaszodik, hajnalodik stb.
Nem detektálható. Mivel nincs specifikus alanyi szerkezeti pozíció,
· az „emelt” argumentum elvben akárhol „lézenghet” a mondatban, ráadásul gyakran kommunikatív szerepe szerint foglal el valamilyen bal periférikus pozíciót, azaz amúgy sem a közvetlenül emelés utáni pozíciójában lenne, ha volna is olyan. Mivel az emelőigék nem ágensesek / nem rendelkez-nek saját külső argumentumszereppel, ezért a mátrixtartományban nem fogunk másodlagos predikátumokat sem találni, hiszen azok nem propo-zíciós argumentumokhoz kötődnek. Végül pedig, minthogy az emelőigék propozíciós vonzattagmondata nem rendelkezik önálló igeidővel (Stowell 1982), így nincs két jól különvál(aszthat)ó eseménytartomány sem. Vé-gül pedig a beágyazott predikátum előszeretettel inkorporálódik az eme-lőigébe (okosnak_látszik/tűnik, távozni_kényszerül), végképp összemosva a tagmondattartományokat.
Emelés (mint mozgatási művelet) tehát a magyarban nincs, így nem jön létre két kópia sem – egyetlen kópia van csupán, és az ott lesz kiejtve, ahol szerkezetileg éppen van. Ebből pedig rögtön következik, hogy ami „inverz” mintának látszik, az egyben az „egyenes” eset is. Mivel pedig csak egy kópia van, a „névmásodás”
sem állhat elő, azaz emelő predikátumok mellett lexikális „alsó” (azaz a beágyazott tagmondatban elhelyezkedő) kópiát is találunk:
(is) kiejtésre kerül, erre pedig már nem vonatkozik a részleges kiejtés korlátja, például:
K: – Hogyhogy Laci is itt van már?
V: – [emf Péter] nem akart [csak Ő jönni taxival].
30 A másik hagyományos motívum, az esetigény, a minimalista szintaxis újabb változataiban (pl. Chomsky 2000, 2001) már „elesett”: esetadáshoz/esetellenőrzéshez nem kell mozogni, az tá-voli egyeztetés során is megtörténik.
(53a) Elkezdett [csak JÁNOS kapni új szerepeket].
(53b) Nem tűnik minden tárgyból [LACI a legokosabbnak].
Miért nincs tárgyi „inverz kontroll” a magyarban?
Erre a kérdésre csak spekulatív és részleges válasz adható. Mint Runner (2006) megállapítja: a tárgyi kontroll gyakran más jellegű jelenség, mint az alanyi, nem feltétlenül kell/szabad tehát azonos mintázatokat, elemzéseket keresni a kettő számára. Polinsky (2005) számos nyelv adatait érintő áttekintése szerint pedig egyetlen nyelv (a kabard) kivételével minden inverz kontrollos nyelvre igaz, hogy vagy csak az alanyi, vagy csak a tárgyi kontrollban mutat inverz mintá-zatot – bármi legyen is ennek az oka, a magyar mindenesetre nyilvánvalóan az előbbi típusba tartozik.
7. Összefoglalás
E dolgozatban összefoglalást adtunk a kontroll jelenségkörének, szerkezeteinek fő tulajdonságairól, majd azt vizsgálva, hogy az elemzésben feltételezett „üres”, hangalak nélküli kontrollálók hogyan érhetők tetten a szintaktikai szerkezetben, bemutattuk az inverz kontroll jelenségkörét, mindezt elsősorban magyar nyelvi adatokkal, a magyar nyelv ilyen konstrukcióit elemezve. Az inverz kontroll je-lenségével mintegy végső igazolást adtunk a „hangtalan” kontrollált NP ottlétére az alárendelt tagmondatban. Az inverz kontroll jelenségköre ugyanakkor új elemzési kihívásokat is tartogat, ezért (az általánosítások magyarázata céljából) bemutattuk egy mozgatásalapú kontrollelmélet lényegét, és megmutattuk, ho-gyan (ill. milyen kiegészítésekkel-módosításokkal) lehet ezt alkalmassá tenni arra, hogy számot adjon a magyar inverz kontrollos jelenségkörről. Végül pedig megállapítottuk, hogy a magyarban „inverz emelés” már csak azért sincs, mert emelés (mint szintaktikai mozgatási művelet) sincs.
Irodalom
Alboiu, G. 2004. Shared arguments in control. Toronto Working Papers in Linguistics 22: 53–74.
Alexiadou, A. – E. Anagnostopoulou – G. Iordachioaia – M. Marchis. 2010.
No objections to backward control? In: N. Hornstein – M. Polinsky (eds.):
Movement theory of Control. John Benjamins, Amsterdam/Philadelphia, 89–118.
35 Kontrollált referensek: PRO és kontra
Bartos, H. 2002. ‘Root Infinitives’. In: Kenesei I. – Siptár P. (eds.): Approaches to Hungarian vol. 8. (Akadémiai Kiadó, Budapest), 13–38.
Bartos H. 2006. És mégis mozog? In: L. Kálmán (szerk.): KB 120 – A titkos kötet.
MTA NyTI / Tinta, Budapest. 49–65.
Boeckx, C. – N. Hornstein. 2003. Reply to ‘Control is Not Movement’. Linguistic Inquiry 34: 269–280.
Boeckx, C. – N. Hornstein. 2004. Movement under control. Linguistic Inquiry 35: 431–452.
Boeckx, C. – N. Hornstein – J. Nunes. 2010. Control as Movement. Cambridge University Press, Cambridge.
Brody, M. 1999. Relating syntactic elements: Remarks on Norbert Hornstein’s
„Movement and chains.” Syntax 2: 210–226.
Bródy M. 2011. Az általános alany (vagy más mondatrész) ami nem az, és ami az, de mégse. Előadás az MTA NYTI-ben (2011.10.13.) http://www.nytud.
hu/oszt/elmnyelv/brody/nytud_ea111013.ppt
Brody, M. – A. Szabolcsi. 2003. Overt scope in Hungarian. Syntax 6: 19–51.
Chierchia, G. 1988. Topics in the Syntax and Semantics of Infinitives and Gerunds.
Garland, New York.
Chomsky, N. 1981. Lectures on Government and Binding. Foris, Dordrecht.
Chomsky, N. 1982. Some concepts and consequences of the theory of government and binding. The MIT Press, Cambridge, MA.
Chomsky, N. 1995. The Minimalist Program. The MIT Press, Cambridge, MA.
Chomsky, N. 2000. Minimalist inquiries: The framework. In: R. Martin et al.
(eds.): Step by Step: Essays in Honor of Howard Lasnik. The MIT Press, Cambridge, MA, 89–155.
Chomsky, N. 2001. Derivation by Phase. In: Kenstowicz, Michael (ed.): Ken Hale:
A Life in Language. The MIT Press, Cambridge, MA., 1–52.
Costantini, F. – V. Laskova. 2009. Remarks on PROarb. University of Venice Working Papers in Linguistics vol.19. http://lear.unive.it/bitstream/10278/1373/1/4%20 Costantini%20Laskova.pdf . (Letöltve: 2014.04.29.)
Culicover, P. – R. Jackendoff. 2001. Control is not movement. Linguistic Inquiry 32: 493–512.
É. Kiss, K. 1987. Configurationality in Hungarian. Reidel, Dordrecht.
É. Kiss K. 1998. Mondattan. In: É. Kiss K. – Kiefer F. – Siptár P.: Új magyar nyelv-tan. Osiris, Budapest.
É. Kiss K. 1992. Az egyszerű mondat szerkezete. In: Kiefer F. (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan I. – Mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 79–177.
Haegeman, L. 1994. Introduction to Government & Binding Theory. [2nd ed.]
Blackwell, Oxford.
Hornstein, N. 1999. Movement and Control. Linguistic Inquiry 30: 69–96.
Huang, Ch.-T.J. 1982. Logical Relations in Chinese and the Theory of Grammar.
Doktori disszertáció, MIT.
Kayne, R. S. 1975. French Syntax. The MIT Press, Cambridge, MA.
Landau, I. 2000. Elements of Control: Structure and meaning in infinitival const-ructions. Kluwer, Dordrecht.
Landau, I. 2003. Movement Out of Control. Linguistic Inquiry 34: 471–498.
Landau, I. 2006. Chain resolution in Hebrew V(P)-fronting. Syntax 9: 32–66.
Landau, I. 2007. Movement resistant aspects of Control. In W. Davies – S. Dubinsky (eds.) New horizons in the analysis of control and raising.
Springer, Dordrecht.
Nunes, J. 1999. Linearization of chains and phonetic realization of chain links.
In: Epstein, S. D. – N. Hornstein (eds.): Working Minimalism. The MIT Press, Cambridge, MA. 217–249.
O’Neil, J. 1995. Out of Control. NELS 25: 361–371.
Pesetsky, D. 1998. Principles of sentence pronunciation. In: P. Barbosa – D. Fox – P. Hagstrom – M. McGinnis – D. Pesetsky (eds.): Is the Best Good Enough?, MIT Press, Cambridge, MA.
Polinsky, M. 2005. Control and raising, back and forth. Handout. LSA Control Panel, Oakland.
Polinsky, M. – E. Potsdam. 2002. Backward control. Linguistic Inquiry 33:
245–282.
Polinsky, M. – E. Potsdam. 2006. Expanding the scope of control and raising.
Syntax 9: 171–192.
Postal, P. 1974. On Raising. The MIT Press, Cambridge, MA.
Rosenbaum, Peter S. 1967. The Grammar of English Predicate Complement Constructions. The MIT Press, Cambridge, MA.
37 Kontrollált referensek: PRO és kontra
Runner, J. T. 2006. Lingering challenges to the raising-to-object and object control constructions. Syntax 9: 193–213.
Sportiche, D. 1988. A Theory of Floating Quantifiers and its Corollaries for Constituent Structure. Linguistic Inquiry 19: 425–449
Stowell, T. 1982. The tense of infinitives. Linguistic Inquiry 13:561–570.
Szabolcsi A. 1997. Strategies for scope taking. In: A. Szabolcsi (ed.): Ways of Scope Taking, Kluwer, Dordrecht, 109–155.
Szabolcsi, A. 2005. Overt infinitival subjects (if that’s what they are…).
In: H. Broekhuis et al. (eds.): Organizing Grammar. De Gruyter, Berlin, 618–625.
Szabolcsi, A. 2007. Hidden in plain sight: Overt subjects in infinitival control and raising complements. Kézirat. New York University.
Tóth, I. 2010. Non-referential readings of null subjects in Hungarian. In: Laczkó, T. et al. (eds.): Approaches to Hungarian 12. J. Benjamins, Amsterdam, 209–238.
Williams, E. 1980. Predication. Linguistic Inquiry 11: 203–238.