A címszó, valamint a hangalaki és a grammatikai változatok viszonya Az Nszt. alakváltozatokban gazdag történeti korpusza gyakran nehéz feladattá

teszi a címszólista összeállítója számára annak eldöntését, hogy egy szócikkbe kerüljenek-e különböző hangalaki vagy grammatikai változatok, vagy külön címszóvá váljanak-e, illetve hogy melyikük legyen címszava a szótárnak. Az Nszt.

többnyire a köznyelvi szótárakhoz igazodik, és az alakpárok közül a köznyelvben uralkodó formát teszi címszóvá (pl. a keresztény ~ keresztyén szópár keresztény,

az advent ~ ádvent advent, a fel ~ föl fel, a kakas ~ kokas kakas címszót kap), a címszó-meghatározás etimológiai hangsúlya azonban indokolhatja az ettől való eltérést, illetve alakváltozatok külön szócikkben tartását.

Nem kapnak külön címszót azok a szavak, amelyeknek különböző tőváltozatai is előfordulhatnak szótári – vagyis általános ragozású egyes szám 3. szemé-lyű – alakként, hacsak nem társul jelentéskülönbség a különböző alakokhoz.

Ez a jelenség leginkább az sz-es, d-s és v-s változatot (alkuszik ~ alkudik, nö-vekedik ~ növekszik, törekedik ~ törekszik), az sz-es és d-s változatot (furakodik

~ furakszik, verekedik ~ verekszik), valamint sz-es és z-s változatot (igyekszik ~ igyekezik, szándékszik ~ szándékozik) mutató igék esetében fordul elő. Annál is indokoltabb ezeknek a szavaknak az egy szócikkben tartása, mert toldalékjaik különböző tőváltozatokhoz kapcsolódnak, egy paradigmatikus alak azonban rendszerint csak egy tővel fordul elő. (De lehet például feküdve és fekve, alud-hat és alalud-hat, áramolnak és áramlanak is.) Nemcsak a tövek, hanem a képzők hangalakváltozatai szerinti alakok (pl. -z/-dz) esetében is hasonló elvet követ a szótár. Természetesen az ugyanabból a tőből hasonló funkciójú, de különböző képzőkkel létrehozott szavak mindig külön szócikkbe kerülnek, például a síel és sízik, gondolkodik és gondolkozik szópárok mindkét tagja címszó lesz. Külön szócikkbe kerülnek például az -ódik, -ődik, illetve -ózik, -őzik képzős szavak és ezek rövid o-s változata is (aggodik és aggódik), valamint a produktív -int, illetve a gyakorlatilag improduktív -ant/-ent képzővel (vö. Ruzsiczky 1961: 352–353) alkotott szavak (pl. koppant és koppint; kattant és kattint, jóllehet az utóbbit az ÉKsz. összevonja).

Szóhasadás esetén, vagyis ha az alakváltozatokhoz egyértelműen jelentés-különbség társul, mindkét alak címszóvá válik (pl. fogózik ’fogócskát játszik’

és fogódzik ’kapaszkodik, fogódzkodik’; sőt fogózik² utaló szócikk is lesz az Nszt.-ben a fogódzik ige fogózik alakváltozata miatt). Önálló címszóvá vál-nak az alakváltozatok akkor is, ha az eltérő változatok mindegyike származékok alapszavává vált. Külön szócikk lesz például az angol – az angolkór, angolos stb.

alapszava – és a más tőváltozatú ánglius, amelynek az anglicizmus, anglikán stb. a származékai.

Gyakori a korpuszban ugyanannak az igének ikes és iktelen változata is (pl. szörföz/szörfözik), közülük a gyakoribb, köznyelvibb forma válik címszóvá, a források szerint a köznyelvi alaktól eltérően, szórványosan, esetleg valamilyen megszorítással (pl. lexikai minősítéssel) használt grammatikai változatot pedig a hangalakváltozatokhoz hasonlóan kezeljük. Ezt a megoldást követi az Nszt.

akkor is, ha az ikes és iktelen alak eltérő tőváltozattal jelenik meg, és az -ik rag

163 Lexikalizálódás, szemantika, grammatika, etimológia

a hangzóhiányos tőhöz kapcsolódik (áramol ~ áramlik, fuldokol ~ fuldoklik).

Ha az ikes, illetve iktelen alakhoz jelentéskülönbség társul, hasonlóan más alak-változatokhoz, mindkét változat címszói rangot kap (pl. ágaz ’gallyaz, ágaitól megfoszt’ és ágazik ’ágakat hajt’, ’ágakra szakad’, hajol ’görbült testtartást vesz fel’

és hajlik ’ívelt alakúvá görbül’, szagol ’szagot érzékel’ és szaglik ’szagot áraszt’).

Az Nszt. címszóválasztásának szempontjait összefoglaló írásom valamit talán meg tud mutatni a szótárírás összetett folyamatából és abból, hogy a lexikog-ráfiai munkának feltétele egyfajta elméleti alapvetés. A fenti szempontrendszer kidolgozásának nemcsak az volt a célja, hogy segítse a szemantikai és gramma-tikai elemző munkát, hanem hogy a szótár címszavainak meghatározásában és kiválogatásában is lehetővé tegye egységes szemléletet érvényesítését ad hoc megoldások helyett. Hogy az Nszt. címszóválasztási szempontrendszere – sőt a teljes szerkesztési szabályzat – a benne kirajzolódó lexikográfiai koncepcióval együtt eleget tud-e tenni feladatának és a maga által szabott elvárásoknak, arról az elkészült szótári kötetek adhatnak számot.

Irodalom

Antal László 1978. A jelentés világa (Gyorsuló Idő). Akadémiai Kiadó, Budapest.

Balogh Judit 2000. A névszóragozás. In: Keszler Borbála (szerk.): Magyar gram-matika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 183–208.

Bárczi Géza 1958. A szótári homonímia kérdéséhez. Magyar Nyelv 54: 43–52.

ÉKsz. = Juhász József et al. (szerk.) 1972. Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest.

ÉKsz.² = Pusztai Ferenc (főszerk.) 2003. Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Elekfi László 1998. Eltérő toldalékokban mutatkozó jelentéskülönbségek (A „Szókincsünk nyelvtani alakrendszere” gyűjtemény alapján). Magyar Nyelvőr 122: 305–317.

Elekfi László 2000. Homonimák felismerhetősége toldalékos alakok alapján.

Magyar Nyelvőr 124: 146–163.

ÉrtSz. = Bárczi Géza–Országh László (szerk.) 1959–1962. A magyar nyelv értel-mező szótára 1–7. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Forgács Tamás 2003. Lexikalizálódási és grammatikalizálódási folyamatok frazeológiai egységekben. Magyar Nyelv 109: 259–273, 412–427.

Forgács Tamás 2007. Bevezetés a frazeológiába (Segédkönyvek a Nyelvészet Tanulmányozásához 69.). Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Ittzés Nóra 2002. Az Akadémiai nagyszótár szerkesztési szabályzata. In: Csengery Kinga – Ittzés Nóra (szerk.): Mutatványok az Akadémiai nagyszótárból.

MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 13–98.

Ittzés Nóra 2011. A magyar nyelv nagyszótárának lexikográfiai koncepciója, külö-nös tekintettel a szemantika és a grammatika összefüggésére a szótárírásban.

PhD-értekezés. Szegedi Tudományegyetem, Szeged.

Ittzés Nóra 2014. Poliszémia, homonímia, szótári címszó. In: Dringó-Horváth, Ida et al. (Hrsg.): In Das Wort ist ein weites Feld. KRE BTK – L’Harmattan (in print).

Kenesei István 2000. Szavak, szófajok, toldalékok. In: Kiefer Ferenc (szerk.):

Strukturális magyar nyelvtan 3. Morfológia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 75–137.

Kiefer Ferenc 1998. A szóképzés. In: É. Kiss Katalin – Kiefer Ferenc – Siptár Péter:

Új magyar nyelvtan. Osiris Kiadó, Budapest, 222–261.

Országh László 1954. A magyar szókészlet szótári feldolgozásának kérdé-sei. Az MTA Nyelv és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 6:

117–133.

Rebrus Péter 2000. Morfofonológiai jelenségek. In: Kiefer Ferenc (szerk.):

Strukturális magyar nyelvtan 3. Morfológia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 783–784.

Ruzsiczky Éva 1961. A szóképzés. In: Tompa József (szerk.): A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan 1. Akadémiai Kiadó, Budapest, 333–420.

TESz. = Benkő Loránd (szerk.) 1967–1976. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1–3. Akadémiai Kiadó, Budapest.

ÚMTsz. = Lőrinczy Éva (szerk.) 1979. Új magyar tájszótár 1. Akadémiai Kiadó, Budapest.