Homonim, illetve etimológiailag összetartozó címszavak kezelése Az azonos alakú (homonim) szavakat külön szócikkben dolgozza ki a szótár,

a címszó jobb felső sarkához tett indexszámmal megkülönböztetve őket egy-mástól: vár¹ ige és vár² fn; szín¹ fn , szín² fn és szín³ fn.

Az Nszt. a poliszémia és homonímia kérdésében¹³ nem fogadja el az Antal László-féle meglehetősen szélsőséges gondolatmenetet, amely tagadja a poliszé-miát, és csak a homonímiát engedi meg (Antal 1978: 104–105). A szerkesztési szabályzat álláspontja – elvi és gyakorlati okok miatt is – a magyar értelmező szótári hagyományhoz igazodik, amelynek elvi alapvetését a nyelvtörténész és lexikográfus Bárczi Géza, az ÉrtSz. egyik főszerkesztője fogalmazta meg: „egy szóban a nyelvtörténet során végbement jelentéstagozódás nem lehet alapja homonímia föltevésének, azaz ha egy szónak több, esetleg igen eltérő jelentései a szó eredeti alapjelentésének megváltozása útján jöttek létre, nem beszélhetünk homonímiáról” (Bárczi 1958: 50). Ugyanakkor Bárczi írására támaszkodva (vö.

Bárczi 1958: 48–49) már az ÉrtSz. is bevezeti az álhomonímia fogalmát, és meg-engedi, hogy a szótár bizonyos eseteket az etimológiai összefüggés ellenére is külön szócikkben kezeljen. A homonímia kérdésében, valamint az eredetüket tekintve összetartozó, de jelentésfejlődésükben széttartó vagy alaki változatossá-got mutató címszavak vonatkozásában az Nszt. – különös figyelemmel a történeti szótári szempontokra – erőteljesen érvényesíti az etimológiai megfontolásokat, és egyben igazodik az értelmező szótárak és a szótörténeti kutatások gyakorlatá-hoz is: jövevényszavak esetében a közvetlen átadó nyelvből származtatja az átvett szót, az önálló szóalkotási módokkal létrehozott alakulatokat önálló lexémának tekinti, a szófajváltást viszont a poliszémia körébe sorolja, ezért azokban az ese-tekben, ahol az ÉrtSz. a szófaji különbségek alapján határoz meg álhomonimákat, az Nszt. rendszerint kevésbé tagol, például az a – az, de⁽¹⁾ – de⁽²⁾, egy^{(1 )}– egy⁽²⁾ címszavakat az ÉrtSz. két szócikkben, míg az Nszt. egyben tárgyalja.

Az Nszt. – az ÉrtSz.-től eltérően, de az ÉKsz. gyakorlatának megfelelően –ala-kilag nem különbözteti meg a valódi és az álhomonimákat, mindegyik típust puszta indexszámmal jelöli. A szótár tehát homonimaként kezeli nemcsak a han-galakilag megegyező és az etimológiai kutatások eredményei alapján eltérő ere-detűnek tartott szavakat, hanem az azonos eredetű, de a magyarba egymástól

13 A témát részletesebben szintén l. Poliszémia, homonímia, szótári címszó című tanulmányomban.

függetlenül, illetve más-más közvetítéssel került jövevényszavakat is, bizonyos szótípusokat pedig a lexikográfiai hagyomány alapján indexel. Azonos jelentések esetén – tehát ha nem ment végbe szóhasadás – egy tő hangalak- vagy gramma-tikai (pl. iktelen-ikes) változatai nem hoznak létre két címszót. Az azonos eredetű szavak közül – homonimaként vagy hangalakilag nem teljesen megegyező cím-szóként – az alábbi típusok kerülnek önálló szócikkbe az Nszt.-ben:

– Az úgynevezett igenévszók (les¹ ige – les² fn, nyom¹ ige – nyom² fn).

– A nyíltabb e és zártabb ë fonémát megkülönböztető nyelvterületeken bizo-nyos jelentésükben eltérő ejtésű szavak (hegyes¹ [ë-e] mn ’hegyekkel borított’

– he gyes² [ë-ë] mn ’hegyben, csúcsban végződő’).

– Azok a szavak, amelyeknél bizonyos grammatikai alakokban már bekövetke-zett a szóhasadás, tehát a jelentésbeli szétválás alaki elkülönüléssel jár együtt (daru¹ fn – daru² fn darvak, illetve daruk többes számú alakkal, vö. Elekfi 1998: 305–317 és Elekfi 2000: 146–163).

– Azok a szavak, amelyeknek fejlődése szétágazik, szócsaládja erőteljesen el-különül egymástól (biztos¹ mn – biztos² fn, költ¹ ige – költ² ige – költ³ ige).

A nagyszótári korpusz alapján olyan szavak is homonimává válhatnak, amelye-ket a korábbi szótári gyakorlat egy szócikkben tárgyalt, más esetekben viszont egy szócikkbe kerülhetnek a szinkrón szótárakban korábban homonimaként kezelt szavakat. Arról, hogy a széttartó jelentésfejlődés adott fázisában indo-kolt-e két, etimológiailag összetartozó, sőt egymásból levezethető jelentésű, azonos alakú és azonos alaktani viselkedésű szó önálló címszóvá emelése, vagyis önálló lexémaként való elismerése, minden esetben külön mérlegeléssel dönt a szótár;

– Az azonos tövű, de más módon, esetleg homonim képzőkkel kialakuló, csak végeredményüket tekintve azonos alakú szavak (csökkent¹ ige – csökkent² mn, tudat¹ ige – tudat² fn, kelt¹ ige – kelt² mn).

– A nem összetételre, illetve összetételre, valamint a különböző összetételekre visszavezethető azonos alakú szavak (pl. blatt¹ fn ’kártyalap’ és a cifferblattból elvont blatt² fn ’arc, pofa’).

Homonimát hozhat létre az alaki utaló is, hiszen a szócikkfejbe kiemelt alak- és írásváltozat egybeeshet valamely önálló címszóval (pl. a¹ fn – a² fn – a³ partikula és msz – a⁴ l. az – a⁵ l. á²). Ha az alakváltozat kizárólag kötött tőváltozatként for-dul elő, és ezért szögletes zárójelben¹⁴ áll, nem kap indexszámot, hanem a zárójel

14 Az Nszt. szögletes zárójel használatával jelzi, ha valamely szónak nem az úgynevezett szótári alakját teszi címszóvá, illetve ha kizárólag paradigmatikus előfordulásokból von el címszóként egy feltételezhető, de adattal alá nem támasztható szótári alakot. Ezt a megoldást alkalmazza annak jelölésére is, hogy a címszó tulajdonnév.

155 Lexikalizálódás, szemantika, grammatika, etimológia

különbözteti meg az önálló címszótól (pl. a könny szócikkfejbe emelt könyv alak-változata címszóként [könyv-] lesz). Rendhagyó módon – éppen a lexikalizálódás kritériumának fontossága miatt – az Nszt.-ben a főnévi mutató névmás (az, ez) ragozott alakjai is alaki utalók címszavává válnak, ilyen módon elkülönítve a velük azonos alakú határozószóktól mint önálló címszavaktól (annál¹ mut hsz – annál² l. az). E tekintetben az Nszt. eltér a korábbi szótári gyakorlattól, amely a ragos alakokat összevonta a belőlük származó határozószókkal.

Külön szócikkbe kerülnek azok az azonos alakú vagy hangalakjukban nagyon közeli, etimológiailag is összetartozó jövevény- és idegen szavak, amelyek köz-vetlen előzményként más átadó nyelvre vezethetők vissza (pl. a butik¹ fn – butik² fn, annale fn – annales fn, bojár fn és mn – bojér fn és mn, bács fn – bacsa fn), ugyanakkor egy címszó alatt maradnak azok a jelentések, amelyek ugyan külön átvétellel (más időben, más szaknyelv közvetítésével stb.) kerültek a nyelvbe, de ugyanannak a nyelvnek ugyanarra a szavára vezethetők vissza (pl. a break mint zenei, mint tánc- és mint sportszakszó), illetve amelyeknek újabb jelentése tükörjelentésként alakult ki (pl. alsó mint ’kártyafigura’, egér mint ’számítógépes eszköz’). Egy szócikkben maradnak azok az alakváltozatok is, amelyek belső nyelvi fejlődéssel jöttek létre, illetve a többszörös átvételre utaló sokféle és bizonytalan eredetű hangalaki változatot mutató nemzetközi szavak (pl. a különféle eredetű alakok keveredésével kialakult, halabárd, halapárda stb. alakban is előforduló alabárd vagy a banána, bananász, banáne stb. alakváltozatot is mutató banán).

Külön szócikket alkotnak a szóelvonás eredményeként létrejött alakváltozatok, akkor is, ha egyébként jelentésstruktúrájuk nem vált el egymástól (arc fn – orca fn, bék fn – béke fn). Ezt az is indokolja, hogy ezek az alakváltozatok gyakran köznyelvi származékok alapszavává váltak: például a szóhasadást mutató arcta-lan – arcátarcta-lan (ennek alakváltozata az orcátarcta-lan) szópár a mai köznyelvben is őrzi az orca – arca – arc szófejlődési sort, és szintén szóelvonásos alakra vezethető vissza a békél, illetve békéltet mellett élő békül és békít.

Annak eldöntésében, hogy egy adott lexémát poliszémaként vagy homonima-ként kezeljen-e a szótár, illetve a homonim címszavak sorrendjének meghatározá-sában az etimológiai és a jelentésfejlődési szempontok mellett a szó gyakorisága és a lexikográfiai hagyomány is szerepet játszik. E tekintetben azonban nem mindig egységes a leíró lexikográfiai gyakorlat, a TESz. pedig természetesen mindig egy szócikkben tárgyalja az etimológiailag összetartozó szavakat (l. egy, les). Az Nszt.

az ÚMTsz. megoldásait is mérlegeli a címszavak meghatározásánál, mivel a táj-szóanyag hangalakváltozatok tekintetében különösen is gazdag. Mivel az Nszt.

jelentős időt átölelő korpusza eddig még nem szótárazott jelentéseket mutathat,

olyan homonimák jelenhetnek meg a címszólistában, amelyek korábbi értelmező szótárakból hiányoznak. Más esetben pedig a feldolgozott forrásanyag történeti jellege vagy az adatok győzik meg a lexikográfust arról, hogy a korábban homo-nimaként kezelt szófajok vagy jelentések az Nszt.-ben egy szócikkbe kerüljenek.

Néhány példa a korábbi értelmező szótári gyakorlattól való eltérésre:

– Valamely címszó megszűnése vagy alakjának megváltozása tesz indexessé címszavakat, illetve szüntet meg indexelést (pl. adat¹ ige és adat² fn → Nszt.

adat fn, ÉKsz csín³ fn → Nszt. csinn¹ fn).

– A köznyelvben szóhasadás révén szétvált címszavak hangalaki alakváltozatai a történeti anyagban még mindkét jelentést mutatják, így a szócikkfejben fel-tüntetett alakváltozatok miatt készülő utaló szócikkek indexelést tesznek szük-ségessé (pl. arány¹ fn és arány² l. irány¹, illetve irány¹ fn és irány² l. arány²).

– Olyan újabb jelentést szótároz az Nszt., amely alakilag egybeesik a korábban szótárazott lexémával, (az Nszt.-ben apacs¹ és apacs² címszó található a ’ha-lászháló része’ jelentésű szó miatt).

– A nagyszótári adatok azt bizonyítják, hogy nincs etimológia összetartozás két azonos szóalakhoz kapcsolódó jelentés között, ezért a korábban egy szócikkben tárgyalt jelentések homonim címszavakká válnak szét a szótárban.¹⁵

– Korábban álhomonimáknak tekintett szó adatai, jelentésszerkezete alapján nem indokolt a szétválasztás. Az ÉrtSz. még két szócikkben (a és az cím szóval) vette fel a határozott névelőt, illetve a főnévi mutató névmás veláris válto-zatát, az ÉKsz. mindkét kiadásában az az címszóban, dolgozza ki a névelői és a névmási szófajt is, így teszi ezt a Nszt. is. Nem szüntette meg azonban a homonimásítást az ÉKsz. a határozatlan névelői és számnévi szófajú egy ese-tében, az Nszt. azonban ezt is egy szócikkben dolgozza ki. A Nszt. csökkenti a két korábbi értelmező szótár onomatopoetikus címszavaira oly jellemző szétforgácsolódást is (ÉKsz. a³ isz és a⁴ isz → Nszt. a³ partikula és msz, ÉKsz.