A KISFALUDY TÁRSASÁG írta: Feleky Géza

(...) Az irodalmi társaságoknak két komoly céljuk lehet: az egyik az volna, hogy a fiatal tehetségek útját egyengessék díjaikkal és szavukkal kiemeljék az ismeretlenségből a jobbra érdemeseket. Ezt a célt őszintéb-ben és megbízhatóbban szolgálná egy új alakulás, nagyobb fogékonyság-gal és több jóakarattal, de mégis kisebb hatékonyságfogékonyság-gal, mint egy olyan testület, amely az egész hivatalos apparátussal állandó és sűrű kapcsolat-ban áll. És még az is bizonyos jelentőségű körülmény, hogy például a Kisfaludy Társaság fölfedezettjei élén Arany János, Tompa Mihály, Madách Imre nevei állanak. így Lukács Györgynek a Kisfaludy Társaság díja megszerezhette a közönségnek azt a komoly érdeklődését, amely nélkül kevéssé előzékeny írásai nem érvényesültek volna. (...)

3 2 A MODERN DRÁMA

— Lukács György koszorúzott müve —

Ha a könyvkereskedőm hazaküldene egy kétkötetes munkát, amely-nek címe Geschichte der Entwickelung des modernen Dramas, minden gondolkodás nélkül visszaadnám neki a becses küldeményt. Nem hiszek a hosszú címeknek és a vaskos köteteknek többé, a német esztétikusok, különösképpen a német dramaturgok nagyon is gyakran becsaptak. Üres szkémájuk, vagy affektált líraiságuk, erőtlen gúnyjuk, vagy hazug extázi-suk egyformán untat. De egy magyar mű, amely A modern dráma fejlő-désének története büszke címét, a Kisfaludy Társaság pályakoszorúját és homlokán ugyanennek a kényes testületnek címerét hordozza, már csak a ritkasága miatt is méltó a figyelemre.

Ilyen szép témák és testes könyvek, - ez volt mindig az álmom. írni könyveket megrendelés nélkül, a magam kezdésére, kedvtelésem és ízlé-sem szerint, nem gondolva a kiadóval, még az olvasóval ízlé-sem, — ki nem ál-modott erről az újságírás gályarabjai közül? Elmerülni szeretettel egy okos és termékeny gondolatba, kifejteni, amplifikálni, az ihlettelenség

fáradt óráiban félretenni, s ha a Múzsa szólít, megint belefogni, egészen elmerülni benne szellemünk, fantáziánk minden energiájával, — még vágy-nak is vakmerő.

A boldog Lukács megírta azt a könyvet, amelyet én szerettem volna megírni. A világért sem állítom, hogy én is meg tudtam volna írni. Azt sem hiszem, hogy így írtam volna meg. De meghatott és elfogódott irigy-séggel szemlélem már a puszta tényt is, hogy megírta. Ez a fiatal és mégis oly tanult esztétikus, aki rendületlen komolysággal fogja föl hivatását és mivel minden eszméjébe elmélyed, olvasójától is jogosan követeli meg az elmélyedést, büszkén tekinthet két kötetére: ez férfimunka volt.

Érdemét elsőül a merész koncepcióban, a grandiózus összefoglalásban látom: éles szemmel és nyugodt ítélettel állapította meg a dráma helyét a szellemi fejlődés egyetemében és megtalálta magának a drámának fejlő-désében azokat a felsőbbrangú szociológiai, kulturális és gazdasági ténye-zőket, amelyek nélkül a természettudományos módszerrel dolgozó eszté-tika meg sem élhet. Vannak meghatározásai, amelyek halomra döntenek minden régi elméletet és kiindulópontjaivá lehetnek új fölfogásoknak.

Itt elsősorban a német klasszikus dráma és a francia tendenciózus dráma értékeléseire gondolok. De új összefüggés fényében jelenik meg nála Hebbel egész költészete is, és kísérlete Ibsen magyarázatára érdekes és eredeti, ha nincs is minden vitának fölötte.

Hogy a Henry Becque degenerált, fáradt pesszimizmusát, Strindberg impotens etikáját a naturalizmus jelszava kedvéért egy kalap alá vonja az osztrák népszínműíróval, azt nem szeretem. Természetes, hogy föladatát megkönnyíti, ha szkematikus elrendezésére törekszik az anyagnak. De ez az eljárás mégis csak kényelmes és nem egyúttal pragmatikus. Pedig a belső okfejtés szigorúsága dolgában ez az erős logikus különben elkényeztetett bennünket. Annál becsesebb Shaw Bernardra vonatkozó értékítélete, pompás Hauptmann-arcképe, a legújabb németekről elejtett egy-két sza-tirikus, finom, kiélezett megjegyzése.

Nem egyenletes ez a könyv. Mire a szerző a végére ért, a magyarok-hoz, szemmel láthatóan kimerült. Sommás kritikája a mieinkről bizonyára heves ellentmondást is fog támasztani egyrészt a szerző miatt, akinek neve ma már elismert itthon és a külföldön, másrészt az auctoritas loci1

miatt, ahonnan megszólalt. De azért mégis nagyértékű munka ez. Magyar író ilyen rengeteg területet még nemigen tekintett át. Az övéhez fogható fegyverzettel sem jelent meg aránylag ennyire ifjú korban. A modern dráma fejlődése - annyi fájdalmas és kiábrándító tapasztalás után - nem

érdekel bennünket akkora mértékben, mint ennek az esztéta tehetségnek fejlődése. Egyetlen készséget kell még meghódítani, hogy meghódítson mindnyájunkat: a stíl világos, közvetlen egyszerűségét. Most még na-gyon is összetorlódnak gondolatai, egymásba kapcsolódnak eszméi, össze-bonyolulnak az ideák kusza szálai. Az évek meg fogják hozni neki a ki-fejezőképességet, az átlátszóságot, az ékesszólást, a formai csiszoltságot;

nekünk pedig azt a mély, tartalmas, a dolgok és emberek lelkébe alászálló búvárt, akire irodalmunknak oly régóta szüksége van.

(Sn.)

33. A MODERN DRÁMA

Lukács György nagyarányú, két kötetes munkája, mellyel néhány év előtt pályadíjat nyert a Kisfaludy Társaságnál, most jelent meg a társaság kiadványainak során. A könyv, mely a maga széles arányaival, anyagának bőségével és elmélyítésre való törekvésével úgyszólván magában áll mai irodalomfejtő irodalmunkban, a modern dráma fejlődésének történetét akarja megrajzolni széles alapon, az összes tartalmi és formai szempontok figyelembe vételével. Első része a drámára általában és a modern drámá-ra vonatkozó elvi kérdéseket igyekszik tisztázni, aztán megállapítja a mo-dern dráma előzményeit a német klasszikus drámában és a Dumas-Sardou-féle francia iránydrámában. Tulajdonképpeni tárgyába az első kötet har-madik könyvében fog bele. Heroikus korszaknak nevezi a modern dráma első korát, melyben Hebbel és Ibsen a hősei, e két nagy drámaíró egyéni-ségét, munkáinak tartalmi és formai problémáit részletesen elemzi. A to-vábbiak során mind közelebb jut a mai drámához: a naturalizmusról szól a drámában, melyet a Goncourt-ok, Zola, Becque, Strindberg képviselnek, a parasztdrámáról és két fő képviselőjéről, Anzengruberről és Tolsztojról, a berlini és párizsi szabad színpadokról s ezeknek a drámairodalomhoz való viszonyáról. Megälapitja a naturalizmus lehetőségeit és határait, s leírja azt az utat, melyet a dráma a naturalizmusból való kibontakozás felé tett az impresszionizmuson és lírai naturalizmuson, a Maeterlinck-féle dekoratív stüizáláson át. A mai helyzetet mint a nagy dráma felé vezető utat tárgyalja s az utolsó fejezetben megrajzolja a legújabb magyar drámairodalom rövid összefoglaló képét. A tárgyalás során csak azokkal a drámaírókkal foglalkozik, akik a fejlődés szempontjából jelentenek

valamit, nem szól azokról, akik csak régi stílusok visszhangoztatói, sem azokról, akik egyes kiemelkedő kortársaknak epigonjai. A műfaj fejlő-dését akarja tárgyalni, ezért a drámai forma a legfontosabb szempontja s csak az fontos neki, ami ebből a szempontból figyelemre méltó. Mód-szere irodalomszociológiai, a formát mint szociális jelenséget fogja fel, s e módszerrel megkeresi a dráma szociális gyökereit és kapcsolatait. Fej-tegetései igen széleskörű tájékozottságot és filozófiai elmélyedésre való törekvést árulnak el, de egyúttal erős függést is a legújabb német esztétika kategóriáitól és szellemétől. Nagyon sok tanulságos és figyelemreméltó dolgot mond el, de sokszor próbára teszi az olvasót előadásmódjának ho-mályosságával. Mindig érezni, hogy csak nagy küzdelemmel és ekkor is inadekvát módon tudja gondolatait kifejezni, a küzdelem közben gondo-latainak színéből és lendületéből — sokszor tartalmából is — sok elvész, egész felfogása inkább körvonalaiban sejthető, mint határozott vonások-kal az olvasó elé állított. Gondolkodásmódja annyira absztrakt, hogy csak nehezen tűri a szavakban való konkretizálódást. Az írónak ez a hiá-nyossága megnehezíti az olvasó dolgát, de nem veszi el a könyvnek, mint erős és nagy szellemi munka, nagy ismeret és buzgó érdeklődés eredmé-nyének tagadhatatlan érdemét.

34. LUKÁCS GYÖRGY: A MODERN DRÁMA FEJLŐDÉSÉNEK