AKKOR AZÉRT NÉKIK ADÁ ŐT, HOGY MEGFESZÍTTESSÉK. ÁTVEVÉK AZÉRT JÉZUST ÉS ELVIVÉK. ÉS EMELVÉN AZ Ő KERESZT-FÁJÁT, MÉNE AZ ÚGYNEVEZETT KOPONYA HELYÉRE, A MELYET HÉBERÜL GOLGOTHÁNAK HÍVNAK:
A kereszthalálra ítélt embernek magának kellett a kereszt vízszintes fáját a kivégzőhelyre vinnie. Ez egy durván meg-munkált, közel negyven kiló körüli fa volt, melyet az elítélt vállára kötöttek úgy, hogy a teljes súly a gerincre nehezedett.
Jézust előtte úgy megostorozták, hogy valószínűleg a vál-lán és a hátán teljesen felszakították a bőrt, így a kereszt arra nehezedve elviselhetetlen fájdalmat okozhatott neki.
A testi és lelki szenvedések úgy kimerítették, hogy nem volt tovább ereje a keresztet vinni. Ezért kényszerítették a Cirénei Simont, hogy vigye azt Jézus helyett.
Jézus korábban azt mondta: „Aki fel nem veszi az ő ke-resztjét és úgy nem követ engem, az nem lehet az én tanítvá-nyom.”
Jézusra a katonák adták a keresztet, de ő megtehette vol-na, hogy ne vegye fel. Ő maga mondta, hogy van hatalma le-tenni vagy felvenni az életét, volna lehetősége angyalok sere-gét kérni az Atyától, akik megszabadítanák őt a kereszttől.
Aki Krisztust követi a keresztjét felvéve, annak ez szabad akaratából történik. Mindenki felveheti vagy leteheti kereszt-jét saját választása szerint. Ez nyilván nem olyan, amit min-den ember cipel, ha akarja, ha nem. A Krisztusért viselt ke-reszt teljesen önkéntes; de aki Őt akarja követni, annak kike-rülhetetlen.
110
Miután Jézus a Gecsemáné kertjében letette a saját akara-tát, átadta magát az Atya akaratának, hogy kiigya a keserű poharat, megkapta keresztjét. Úgy mi is, ha megtört akara-tunk, megkapjuk saját keresztünket, anélkül, hogy azt ma-gunknak kiválasztanánk. A Krisztust követő keresztyéneknek nem kell azt saját maguknak keresni, hiszen a Sátán minden-képpen porba akarja dönteni a megváltás munkáját, és min-den áron megpróbálja semmivé tenni azt a hívő életében. Le-hetetlen dolog Krisztust követni kereszthordozás nélkül. Ha valaki nem vállalja azt Krisztusért, akkor nem is követi Őt. Ha valaki nem hordoz keresztet az Úrért, akkor az csak névleges keresztyén. Krisztus követése és a keresztviselés elválasztha-tatlanul összetartoznak.
Senki nem is érti meg a keresztről való tudományt, csak a hívek. „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azok-nak, akik elvesznek; de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje.” (1. Kor. 1: 18). A keresztről nem lehet és nem kell taní-tást tartani, hiszen aki nem tagadja meg magát és nem vállal minden árat Krisztus követéséért, az nem érti a kereszt jelen-tőségét, szó szerint bolondság lesz számára, és amikor beszél-nek róla, értetlenül hallgatja. Aki viszont megtagadja magát és része van Krisztus keresztjében, az minden tanítás, minden magyarázat nélkül tisztán tudja, mit jelent ez a kereszt.
Nem a keresztviseléssel, hanem az önmegtagadással kez-dődik a hívő ember élete. Amíg nem történik meg az első, nem lehetséges a második. Lehetetlen úgy Krisztus keresztvi-selő követőjének lenni, hogy saját, jónak látott útját járja az ember és él a világ adta lehetőségekkel. Aki maga választja meg magának életútját úgy, ahogy az neki a legkedvezőbbnek tűnik, az nem hordozhatja Krisztus keresztjét.
Soha nem tehetjük le keresztünket. Számtalan kísértés ér bennünket, hogy elkerüljük az Úr nevéért való háborúságot és elinduljunk egy olyan úton, amelyen kikerülhetjük a
szenve-111 dést, a keresztviselést. A hívő ember élete nem ismerhet kompromisszumot, megalkuvást. Soha, még a „békesség”
kedvéért se.
Amíg Krisztusra nézünk, addig látjuk a kereszt viselésé-nek célját. Hiszen Ő maga mondta, hogy: „hova megyek én, tudjátok, az utat is tudjátok.” Ha Őrá nézünk, akkor tudjuk, hogy hova ment Ő, és milyen úton ment el előttünk, akkor a kereszt céljának ismerete ad erőt annak viseléséhez, és jól tud-juk, hogy bármilyen nehéz is keresztünk, csak ezzel érhetjük el a célunkat, ahova Jézus is ment.
Akkor kezdünk roskadozni a kereszt alatt, amikor annak fájdalmára nézünk. Néha nagyon összecsapnak fejünk fölött a hullámok, és olyan sötétben vezet utunk, hogy annak vége, célja elhomályosul előttünk. Ha ilyenkor roskadozunk a ke-reszt alatt, akkor számunkra teljesen váratlan helyről kapunk segítséget; gyakran az Úr gondoskodik egy emberről, aki segít hordanunk keresztünket.
Ha elfog a félelem, ha a fájdalom ránk tör ezen az úton, csak nézzünk Jézusra. Ha Krisztus nevéért megvetnek, üldöz-nek minket, egyetlen erőforrásunk maga Jézus lehet, Aki vé-gigvitte a keresztet, melyen megdicsőítette az Atyát. Ha látjuk az Ő győzelmét, akkor ez nekünk is erőt ad, hogy mi is győzni fogunk.
Ó, igen, van szent nyugalma még ott Isten megváltott hű népének, Kikkel nem bírt a nyomor fájdalom,
S a Mennybe diadallal mennek.
„Azért nem csüggedünk el; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról napra épül. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök di-csőséget szerez nékünk”. (2. Kor. 4: 17)… „Annakokáért gyö-nyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban,
nyomo-112
rúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztu-sért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős”. (2.
Kor. 12: 10).
Igen, ez a titka a keresztnek. Ahhoz, hogy Krisztusban erősek lehessünk, nekünk erőtleneknek kell lennünk. A mi sa-ját erőnk pedig a kereszten törik meg. A keresztünket nem cél nélkül hordozzuk, hanem mint Jézus, úgy mi is a kivégzésünk helyére visszük azt. És éppen az a kereszt, amit olyan nehéz vinnünk, okoz majd további szenvedéseket, melyek minket erőtlenné, majd önmagunk számára halottakká tesznek, hogy Jézus éljen és legyen erős bennünk.
Ez az új élet titka; és amikor kérjük, hogy ha lehetséges, múljon el a szenvedés tőlünk, és az mégse múlhat el, akkor felismerjük, hogy miért nem: Amíg nem hal meg a régi, nem születhet meg az új. Ezért kell elvinnünk keresztünket a Gol-gotára.
Ha ezt felismerjük, akkor könnyebben viseljük el a szá-munkra olyan sok fájdalmat okozó embereket, akkor sokkal inkább megértjük, hogy a nekünk olyan sok nehézséget okozó ellenségeink lesznek eszközei annak, hogy énünk a keresztre menjen, szenvedjen, megerőtlenüljön és végül meghaljon.