PILÁTUS PEDIG ISMÉT MEGKÉRDÉ ŐT, MONDVÁN: SEMMIT
SEM FELELSZ-É? ÍMÉ, MENNYI TANÚBIZONYSÁGOT SZÓLNAK EL-LENED! JÉZUS PEDIG SEMMIT SEM FELELE, ANNYIRA HOGY P
ILÁ-TUS ELCSUDÁLKOZÉK.
Jézus Krisztus vádját, kárhoztatását figyeljük meg az igaz-ságtalanság oldaláról.
Ha valamelyikünket igazságtalanság ér, milyen nagyon megháborodik a szívünk. Ha jól tudjuk egy helyzetben, hogy igazunk van, ha világosan látjuk, hogy ami ér minket, az merő igazságtalanság, mennyire tud fájni nekünk. Ilyenkor az em-ber megpróbál mindent megmozgatni, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá legyen az, hogy igazságtalanság éri, hogy mindaz, amit vele tesznek, nem az igazság alapján áll.
Ilyenkor az ember természeténél fogva igyekszik arra, hogy minél több ember megtudja ezt, hogy minél inkább be-bizonyítsa, hiszen csak így nyerhet a vele történt méltányta-lanságra valami jóvátételt. Fontos számára, hogy az emberek róla alkotott véleménye tiszta, az igazság oldaláról megvilágí-tott legyen. Ezért fontos az embernek az, hogy a sárba tapo-sott igazsága onnan kiemelve és tisztára mosva legyen.
90
Jézust nagyon nagy igazságtalanság érte. Biztosra mond-hatjuk, hogy a lehető legnagyobb igazságtalanság; hiszen Ő volt az, Aki egész életét az emberek szolgálatába állította, Aki bűn nélküli volt. És fizetsége mindezért megvetés, hamis vá-dak, megalázások és a legkínosabb halál, amit valaha ember kiállhatott a földön.
Ő tudatában volt annak, hogy az ellene felhozott vádak hamisak. Minden bizonnyal meg volt a képessége arra, hogy érvelésével bedughassa a vádolók száját és a jelenlevő tömeg előtt győzelmet arasson a saját igazságával. Miért nem tette ezt mégse Jézus? Miért hallgatott, azt a látszatot keltve, hogy vádolóinak van igazuk, Ő pedig képtelen védekezni?
Mi azt gondolnánk, hogy a legcélravezetőbb az lett volna, ha elnémítja vádolóit olyan válaszokkal, mint amilyenekkel korábban tette. Akkor mindenki előtt, különösen az ellene fel-indított nép előtt nyilvánosságra jöhetett volna az Ő igaza, és még ha el nem is kerülhette volna a farizeusok és főemberek elszánt gonoszsága miatt a halált, a nép legalábbis megtudta volna, hogy igazságtalanul szenvedett. Ez – úgy vélekednénk mi – az Evangéliumnak hasznára lehetett volna. Így viszont úgy halt meg, hogy az emberek azt gondolták, valóban úgy van, ahogy a papok fejedelmei mondták: méltó a halálra, mert a nép félrevezetője!
Jézus akkor nem hallgatott, amikor a templomot, Isten házát megszentségtelenítették a kalmárok, amikor a farizeu-sok képmutatását felfedte. Ő akkor hallgatott, amikor Őt bán-tották.
Mint a bárány, úgy szenvedtél Haragra fel nem gerjedtél;
De ha bántották Atyádat, Te fölemelted szavadat.
91 Istennek útjai és az Ő gondolatai valóban teljesen mások, mint a mieink. Az Úr jó idejében megmondta a tanítványok-nak, ezzel nekünk is, hogy az Ő követőit is hasonló igazságta-lanságok érik. Minket is hamis vádak alapján fognak vádolni, rólunk is hasonló hazugságokat fognak terjeszteni, és végül eljöhet a mi időnk is, amikor a gyülekezet elé vagy világi ha-tóság elé állítanak és szembesülnünk kell a hamissággal, ak-kor, amikor mi tisztában vagyunk azzal, hogy amivel vádol-nak, az hazugság. De addig is gyakran találkozunk azzal, hogy nyilvánvaló méltánytalanság, igazságtalanság ér minket.
Azért mondta Jézus: „De amikor átadnak titeket, ne ag-godalmaskodjatok, mi módon, vagy mit szóljatok, mert meg-adatik néktek abban az órában, mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, aki szól ti bennetek” (Máté 10: 19-20).
Ha az ember a maga gondolatait szólná, akkor minden módon védekezne. Ha viszont a Szent Lélek szól ilyenkor az emberben, akkor nagyon keveset szól, vagy hallgat. Ez a hall-gatás többet mond, mint a beszéd.
A vádlók részére nincs sok jelentősége a védőbeszédnek, hiszen ők nem azért ítélnek el valakit, mert méltó arra, mert valós okot találtak arra az igazság alapján, hanem azért, mert gyűlölik őt. Így viszont addig keresik a vádakat, amíg saját magukat és a könnyen félrevezethető népet meg nem győzik arról, hogy valóban méltó volna az ítéletre.
Ha mi állunk a vádlott oldalán, akkor tudjuk, hogy a mi országunk se ebből a világból való (János 18: 36; Fil. 3: 20). Azt is tudjuk, hogy nincs nekünk igazságunk, úgy mint saját ságunk, hanem a Krisztusban való hit által, Istentől való igaz-ságunk a hit által (Fil. 3: 9). Az Isten igazságát pedig nem kell megvédeni, mert az magát fogja megvédeni. A mi békességes tűrésünk által bírjuk a mi lelkeinket (Lukács 21: 19). Mint akik tudjuk, hogy a mi igazságunk majd az időknek végén fog
92
megjelenni, és számunkra egyre inkább ez is lesz a lényeg, nem az, hogy az emberek most lássák azt.
A zsoltáríró azt mondja: „Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti. Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, mint a delet” (37. Zsoltár 5-6).
Hogy a minket ért hamis, hazug vádakra hallgatni tud-junk, át kell formálódnunk Krisztus természetére. Amíg ezt nem érjük el, nagy a kísértésünk, hogy visszavágjunk, hogy a mi igazunkat próbáljuk bizonyítni az emberek előtt. De ahogy Krisztus bennünk növekszik, úgy leszünk mi egyre kisebbek, akiknek egyre kevesebb igazuk lesz. Krisztus igazsága pedig hallgat bennünk, és már kísértésünk se lesz, hogy mondjunk valamit védelmünkre. Hiszen a bennünk lakozó Krisztus igazsága nem szorul emberi védekezésre. Ha ezt tudjuk és megéljük, olyan békességet nyer a szívünk, amely által való-ban szívesen hallgatunk.
Amíg szívünk háborog az igazságtalanság miatt, addig nem tudunk hallgatni. Lehet, hogy eltervezzük, hogy nem szólunk és sikerül is visszafogni magunkat, de belül, gondola-tainkban még mindig mondunk valamit, még mindig védeke-zünk és érvelünk. Egyetlen lehetőségünk az, amit Dávid mond: „Csak Istenben nyugoszik meg lelkem; tőle van az én szabadulásom” (62. Zsoltár 2). A szívet nem tudja semmi és senki megcsendesítni, csak Isten. Ha megkeressük és megta-láljuk Őbenne a nyugalmunkat, akkor érhet bármilyen hamis-ság minket, megszűnik a szívünk háborgása.
Egy pillanatig se kell arra gondolnunk, hogy ha mi nem védjük meg az igazunkat, akkor az az Evangéliumnak, Isten igazságának kárára történik. Éppen ez teszi Isten országát naggyá és csodálatossá, hogy akkor győz, amikor az emberek előtt annak igazságát sárba tapossák. Isten országa nem evilá-gi dicsőségen és igazságon alapul, és akihez eljut, és aki
befo-93 gadja az élő Evangéliumot, annak szívében akkor épül ez az ország, amikor a saját igazsága megsemmisül.
Jézus Krisztus így válaszolt Pilátusnak, amikor megkér-dezte Őt, hogy valóban király-e: „Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bi-zonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból va-ló, hallgat az én szómra.”
Milyen sokszor bebizonyosodhatott már előttünk is, hogy bármennyire próbáltuk védelmezni az igazságot, azok, akik nem az igazságból valók, nem értik, nem fogják föl. Sokszor már idegőrlővé válhat előttünk, hogy a napnál világosabban látszik az igazság, úgy gondoljuk, hogy már egy kis gyerek is megértené; és ott állnak értetlenül. Nem tudjuk eldönteni, hogy valóban nem értik az igazságot, vagy pedig csak meg-játsszák, hogy nem értik?
Nem, valóban nem értik, mert az, aki szabad akarata sze-rint nem fogadja be Krisztust, aki üldözi Őt az Övéiben, mert útjában van neki, mert puszta jelenlétével is már a saját dicső-sége csorbul, az valóban nem érti az igazságot. Érvelhetünk bármilyen jól, bizonyítgathatjuk előtte bárhogy az igazságot, nem érti; mert nem akarja érteni.
Aki viszont az igazságból van, az akkor is érti az igazsá-got, ha hallgatunk. Ezért hallgatott Jézus is vádolói előtt. Ez a hallgatás, a látszólagos veszteség győzött sok-sok ezer ember szívében az elmúlt évezredekben.
Ha így bennünk is kiteljesedhet a krisztusi természet, ak-kor a mi hallgatásunk is igazságot szól azok felé, akik meg-nyitják szívüket az Úr felé.
94