MONDOM PEDIG NÉKTEK, HOGY: MOSTANTÓL FOGVA NEM ISZOM A SZŐLŐTŐKÉNEK EBBŐL A TERMÉSÉBŐL MIND AMA NAPIG,
A MIKOR ÚJAN ISZOM AZT VELETEK AZ ÉN ATYÁMNAK ORSZÁGÁ-BAN.
Az úrvacsora előre mutat arra, hogy Jézus ismét vissza fog jönni a gyülekezetéért. Azért mondja Pál apostol: „Vala-hányszor eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak ha-lálát hirdessétek, amíg eljön” (1. Kor. 11: 26). Amikor a gyüle-kezet együtt veszi az Úrvacsorát, hit által ott van köztük ugyanúgy Jézus, mint amikor testben is köztük volt. De való-ságos vágy van bennük Őt szemtől-szembe meglátni, ezért minden úrvacsorában megemlékeznek az Ő visszajövetelére is. Így ez az emlékezés készenlétben tartja őket, hogy minden nap várják vissza Urukat.
Erre utalt az, hogy a húsvéti bárányt a zsidóknak saruval a lábukon és derekaikat felövezve kellett elfogyasztani, azaz útrakész állapotban. Jézus azt mondja nekünk: „Legyenek a ti derekaitok felövezve és szövétnekeitek meggyújtva; ti meg hasonlók az olyan emberekhez, akik az ő urukat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjő és zörget, azonnal megnyissák néki. (Lukács 12: 35).
A Krisztus szenvedéseiben való részesedés az Ő várását fokozza. A börtönök mélyén, a kínzókamrákban, az állandó zaklatás, családjuktól való elszakítás alatt a keresztyének mindig várták vissza Urukat. Ez számukra egyértelműen szenvedéseik végét jelentette. Amikor titokban gyűltek össze, és minden zajban ellenségeik közeledését vélték, akkor úrva-csorájukban még inkább megemlékeztek Jézus visszajövetelé-ről.
44
Krisztus igazi követői ma is szenvednek; vagy háborgat-ják őket hitükért, vagy a gonoszság láttán gyötrődik lelkük, mint Lótnak Sodomában vagy Pálnak Athénban.
Csak az tartozik Jézus gyülekezetéhez, csak azok vehetik együtt az újszövetség emlékezésének vacsoráját, akik készen vannak az Úr Jézus várására. Akiket nem kötöz már e világ, akik minden nap az ég felé tekintenek, szívükben az énekkel:
Ó jöjj le Messiásunk, szívünk teérted esdekel, Te vagy kit egyre várunk: jövel, jövel, jövel!
A LÁBMO SÁS
FELKELE A VACSORÁTÓL, LEVETÉ A FELSŐ RUHÁJÁT; ÉS EGY
KENDŐT VÉVÉN, KÖRÜLKÖTÉ MAGÁT. AZUTÁN VIZET TÖLTE A MEDENCZÉBE, ÉS KEZDÉ MOSNI A TANÍTVÁNYOK LÁBAIT, ÉS
MEGTÖRLENI A KENDŐVEL, A MELLYEL KÖRÜL VAN KÖTVE.MÉNE AZÉRT SIMON PÉTERHEZ; ÉS AZ MONDA NÉKI: URAM, TE MOSOD
-É MEG AZ -ÉN LÁBAIMAT?FELELE JÉZUS ÉS MONDA NÉKI:A MIT ÉN
CSELEKSZEM, TE AZT MOST NEM ÉRTED, DE EZUTÁN MAJD MEGÉR-TED. MONDA NÉKI PÉTER: AZ ÉN LÁBAIMAT NEM MOSOD MEG SOHA! FELELE NÉKI JÉZUS: HA MEG NEM MOSLAK TÉGED, SEMMI
KÖZÖD SINCS ÉN HOZZÁM. MONDA NÉKI SIMON PÉTER: URAM,
NE CSAK LÁBAIMAT, HANEM KEZEIMET ÉS FEJEMET IS! MONDÁ
NÉKI JÉZUS: A KI MEGFÜRÖDÖTT, NINCS MÁSRA SZÜKSÉGE, MINT
A LÁBAIT MEGMOSNI, KÜLÖNBEN EGÉSZEN TISZTA; TI IS TISZTÁK VAGYTOK, DE NEM MINDNYÁJAN. TUDTA UGYANIS, HOGY KI ÁRULJA EL ŐT; AZÉRT MONDÁ: NEM VAGYTOK MINDNYÁJAN TISZTÁK!MIKOR AZÉRT MEGMOSTA AZOKNAK LÁBAIT, ÉS A FELSŐ RUHÁJÁT FELVETTE, ÚJRA LEÜLVÉN, MONDA NÉKIK: ÉRTITEK-É,
HOGY MIT CSELEKEDTEM VELETEK? TI ENGEM ÍGY HÍVTOK: M
ES-TER, ÉS URAM.ÉS JÓL MONDJÁTOK, MERT AZ VAGYOK.AZÉRT, HA
45
ÉN AZ ÚR ÉS A MESTER MEGMOSTAM A TI LÁBAITOKAT, NÉKTEK IS MEG KELL MOSNOTOK EGYMÁS LÁBAIT. MERT PÉLDÁT ADTAM NÉKTEK, HOGY A MIKÉPEN ÉN CSELEKEDTEM VELETEK, TI IS
AKKÉPEN CSELEKEDJETEK.
Jézus korábban szólt arról, hogy: „Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért.”
Az, amit Jézus az utolsó vacsora alkalmával tett, hogy megmosta az övéinek lábait, a szolgák dolga volt. Ez volt a legalacsonyabb szolgálat.
Egy szolgát a helyzete kényszeríti oda, hogy ezt megte-gye. Sok olyan munka van, amit a társadalom úgynevezett al-sóbb rétege végez, és mi azt mondjuk rá, hogy ezt is meg kell tennie valakinek, és nem is nézzük le őket érte. De hogy mi is megtegyük…
Az, amit az Úr tett, nem kényszer, hanem a szívből való alázat jele. Senki nem képes ezt megtenni úgy, mint Ő, aki először nem tanulta meg Tőle azt, ahogy mondta is: „Vegyé-tek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Máté 11:29)
Azt mondta az Úr: „Azért, ha én az Úr és a Mester meg-mostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy a miképpen én csele-kedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.”
Jézus nem csak elvben mosta meg az Ő tanítványai lábát.
Ő valóban, a gyakorlatban is megtette azt. Ha pedig azt mondja, hogy amit én cselekedtem, azt cselekedjétek ti is, ak-kor Ő ezt komolyan így is érti.
Amikor elrendelte az úrvacsorát, akkor ezt mondta: ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
46
Ugyanazzal a szóval, amit a lábmosáskor mondott: ezt csele-kedjétek!
Annak, aki az Úrban van, segít büszke énjének megtöré-sén a lábmosás. Az is, ha ő mossa meg a másik lábát, de az is, ha az ő lábát mossák meg.
Ez azonban nem csupán egy szertartás, hanem az egész élet kísérője. Aki megtanulta a Mestertől, hogy mit jelent alá-zatosnak lenni, csak az tudja szolgálni az övéit. Ezt megtanul-ni mindnyájunknak fontos, de egy egyházi vezetőnek, egy pásztornak e nélkül lehetetlen feladatát az Úr akarata szerint végeznie. Csak akkor tudja ezt tenni, ha részese Krisztus alá-zatának; akkor nem főnök lesz, hanem alázatosan meg tud ha-jolni testvérei előtt, akiknek lábait belepte az út pora, és meg tudja mosni azokat.
Ha nincs benne Krisztus alázata, akkor nem szolga lesz, hanem főnök. Akkor nem ő közelít alázatosan testvéreihez, hanem azt várja, hogy azok közeledjenek alázatosan hozzá.
Ezt csak az tudja megtenni, aki végigment Krisztussal a fájdalmak útján, akiben a kereszten megtörik gőgös, büszke énje, melyet külső alázatoskodással igyekszik eltakarni, mely akadálya annak, hogy lehajolva, megmossa testvérei lábát.
Ha így készít elő az Úr valakit, azaz hagyja magát előké-szítni a szenvedések által, annál kevésbé áll fenn annak veszé-lye, hogy felemelkedik; ellenkező esetben biztos lehet benne, hogy ez történik
47