Psychoanalysis Christiana címűverséről
Psychoanalisis Christiana, azaz keresztény lélekelemzés a címe Babits, Rába György szavaival élve „személyes antropomorfiára ébresztő”
versének. Soraiban a bűnös ember lelkének gyötrődése hangzik fel, a tökéletlen, „félig születetlen” emberé.
Az istenek halnak, az ember él kötetében megjelent vers előéletéről Ruttkay Helga írt az 1985-ben „…igévé lett” címmel megjelent tanul-mánygyűjteményben.1Dolgozatában a szöveg megjelenés előtti válto-zatait közölte, a műegész formálódási mozzanatainak kiemelésével.
Elemzésemben az általa bemutatott ősszöveg-változatokra építve kí-vánom a vers keletkezéstörténetének szakaszait továbbgondolni.
A vers fontos pont Babits hithez való viszonyának megvallásában.
Ezért a mű gondolatiságának megismerése közben mindenképpen felmerül a kérdés, hogy milyen a költő, illetve a vers viszonya a ke-reszténységhez, katolicizmushoz és Istenhez. Írásom második részé-ben ezzel a kérdéskörrel szeretnék részletesebrészé-ben foglalkozni.
A születőszöveg
Ismerve a szöveg születésének egyes szakaszait, azt mondhatjuk, hogy a vers a „darabos szikla” emberiség verse kifaragott, tökéletes szövegkompozícióban alkotva. Olyan szövegminőség, amely a„régi fa-ragók”keze alatt született, tökéletesen megfaragott szobrokhoz hason-lóan alakult. Először csak néhány sor, gondolat, kép laza szemantikai
1 RUTTKAY Helga,Psychoanalysis Christiana = „…Igévé vált”. Tanulmánygyűjtemény az ELTE BTK XX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke által hirdetett „Babits Mihály életműve” hallgatói pályázatra beadott dolgozatokból, szerk. SIPOS Lajos, Bp., ELTE BTK kiadás, 1985, 5–16.
és szintaktikai kapcsolata, amely folyamatos alakulással, csiszolódással formálódott versegésszé.
Sajnos nem tudjuk, hogy a műkeletkezésének ideje mikorra datál-ható. Az azonban bizonyos, hogy Babits többször is foglalkozott en-nek a versen-nek a megfogalmazásával. Az ősszövegnek két gépelt pél-dányát ismerjük, amihez Babits egy harmadik lapot is kapcsolt egy másik vershez tartozó versszakokkal.
A szövegtöredékek első pillantásra a szöveg egyik nagy szerkezeti motívumára, a bókos szentek szobraira hasonlítanak. Olyan szöveg-darabokról beszélhetünk, amelyek még csak „érdesen” szerveződnek egymásba. Hemzsegnek az áthúzott sorok, megváltoztatott szószer-kezetek, félbehagyott mondatrészek. A végső kész vershez képest még teljes költői képek is kimaradnak vagy bekerülnek a szövegbe.
Ezek mind a tudatos versfaragásra utalnak, amely mint folyamat tárul elénk a részek összevetése során.
Mi a szervezőelve e „félig születetlen” soroknak? Már az első válto-zatban, az ősszövegben megtalálni a műnagyszerkezetének fő motí-vumait, a szobor, a szem és a vésőképeit. Azonban a végsőverssel el-lentétben nem a bókos szentek hasonlata indítja el az önelemzést, ha-nem Isten mindent látó szemének a felismerése. A centralizáló elem itt a látás, a szem és Isten, aki mindent lát, és mindenki szemével néz.
Ezt a képet árnyalják tovább a szemhez, a látáshoz tartózó fogalom-kör szavai: a lámpa, a sötét, a vak, amelyek itt másképpen jelennek meg, mint a későbbi végleges szövegben. A „Jaj fogd föl a lámpát s a kegyetlen vésőt / vágd, faragd a sötét lelket mígnem késő”, illetve a
„Menj, fogd föl a lámpát s a kegyetlen vésőt / S csapd, vágjad a sötét lelket míg nem késő” sorok csak ebben az első változatban jelennek meg. Erős indíttatású, szenvedélyes felszólítások ezek, amelyek az is-teni ítélettől való félelemben késztetnek a jobbá válásra. Mély vallá-sosságra utalva szólítanak fel az öntisztításra. Impresszív szavakkal fokozódik a kép a sötétség–világosság és az élet–halál ellentétpárjai-nak bevonásával, mint például: „Ne várd hogy mint félig-érten tiport kalász / még el se készülve kerülj a föld alá”, „Másikon a szem csak sötétséget láthat”. Ezek a szövegvariációk mind erős érzelmi töltött-séggel átitatva utalnak a bűnre és a bűnben való halál szörnyű
gondo-latára. A későbbi szövegekben megjelenőbókos szentek hasonlatának hat variációja van: „Jaj felemás lelkünk, vak bók a világnak!”, „De jaj fele lelkünk a világnak bókol”, „De a mi szobrunk csak a világnak bó-kol”, „De mi csak egy (hazug) vak bók vagyunk a világnak”. Ezekben a változatokban még nem formálódik meg a bókos szobrok és a mi, azaz a T/1. személy közti hasonlóság. Legjobban a „De a mi szob-runk csak a világnak bókol” sorban érezzük a szemantikai kapcsolatot a szobrok és a bókolás között, mint a világnak hajlongó alakok. A kész vershez képest a költőitt még bőbeszédű, szétfeszíti az érzelem, és ezért jaj kiáltásban adja ki dühét és fájdalmát az emberi lélek gyar-lósága miatt. A szobrok kifaragatlanságának képe azonban már az első változatban is - ha nem is tökéletesen letisztultan – megjelenik. Meg-találjuk ebben a szövegfoszlányban a vers litániaszerűkönyörgésének - „Krisztus urunk, segíts meg!” - felkiáltását is, illetve a Balassa Péter elemzése szerinti szemantikai mélyszerkezet második pillérét, a „Bár ilyenek lennénk mi!” sorban.2 Látjuk tehát, hogy az első változatban csak nagyon hézagosan jelenik meg a vers szövegszemantikai logikája.
Hangulata és gondolatisága a sorokból olykor túlterjeng, és nem talál-ja a szervező elvet. Azonban a kulcsmetafora és annak centrális gon-dolata már ebben is olvasható:
Szenvedni annyi mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni, míg méltók(ká) nem leszünk hogy az Ég királya beállítson majdan szobros csarnokába.
A vers konklúzióját olvashatjuk itt, ami a végleges változatban is pontosan így jelenik meg. Az első szövegtöredék így már tartalmazza a vers lélekelemző logikájának végeredményét, a szenvedés diadallal való azonosítását, a megigazulást a szenvedésben. Így az első szöveg-változat szervező elvét a szem és a látás motívuma mellett ezekben a sorokban fedezhetjük fel.
Olyan mintha a szöveget a motívumok inspirálnák, hogy önterem-téssel tovább épüljön, míg a költőt a gondolat, a bűnös élet egyetlen
2BALASSA Péter,Vagyunk – lennénk – leszünk – lettünk= B. P.,A látvány és a szavak, Bp., Magvető, 1987, 73–89.
megváltó tettének, a szenvedésnek a felismerése hajtaná. Ugyanakkor az első változat készen tálalja a hosszú és gyötrelmes lélekelemzés után bekövetkező felismerést. Így a szöveg születése fordított logikát mutat, mint a már megszületett vers. Előbb született meg a kimon-dást igénylő gondolat, mint az erre a következtetésre jutó folyamat ábrázolása.
A szöveg második változatában a lélekelemzés folyamata kristá-lyosodik ki. Eltűnnek az érzelgős feljajdulások és sóhajok. Egymásra talál a bókos szentek durvasága és megmunkálatlansága az Isten min-dent látó szemének képével. Azonban a lélek hívőhangjának könyör-gőmozzanata még hiányzik. Az egyes versszakokat követő könyörgé-sek, a szemantikai mélyszerkezet csak a harmadik, a végső vershez legközelebb álló változatban alakul ki. Egy-két változtatást leszámítva kész verset kapunk ebben a változatban. A költő elsősorban a mű ritmikája és rímelése okán változtat a művön, egyébként kész, a „régi faragók” módjára megmunkált művet ad át 1927. december 25-én a Pesti Napló részére.
Kereszténység, katolicizmus, Istenkép
A Psychoanalysis Christiana kapcsán többen fejtegették már Babits vallásosságának mibenlétét.3Az ún. szokáskereszténységbe beleszüle-tett Babits vallásossága ugyanis nem egyértelműen a megélt hitben ér-hető tetten. Bár költészetében megjelennek olyan mozzanatok, ame-lyek leírhatók katolikus, keresztény szempontból, mégsem válik kato-likus költővé, hiszen nem saját maga katolicizmusát avatja költészetté.
Rába György szerint a vers „a szenvedés ágostoni megigazulásra vezető elvében ér csúcsára”. Vagyis Babits Istenképe, illetve az eszkatológiához való viszonya az ágostoni filozófia perspektívájában érhetőtetten.
De mi is az ágostoni elv? Ágoston-tanulmányában Babits Augusti-nust az „Intelligencia Szentjé”-nek nevezi. Ez az elnevezés Ágoston
3JELENITS István,Isten-élmény a XX. századi magyar irodalomban=Véges végtelen. Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben, szerk. FINTA Gábor, SIPOS La-jos, Bp., Akadémiai, 2006, 19–30.
gondolkodásmódjára utalhat, mely lényege, hogy a hitet a filozófia szintjén gondolja el, a filozófia útján jut el az isteni Igazság felismeré-séhez. Úgy vélem, ezen a módon indul el Babits is. Versében szintén ezt az utat választja, a keresztény lélekelemzés filozófiai útját, hogy végkövetkeztetésként eljusson a„Szenvedésre lettünk mi!”gondolatához.
Ágoston Vallomásaiban mindenféle kontroll nélkül tárulkozik ki, írja le lelki világát, a lélek legmélyebb rezzenéseit elemezve. Műve teljes körűpszichoanalízis, melyben kibontakozik vágya az Igazságra. Babits is a lélekelemzés útját választja, bár mélyőszinteséget a versszakokban nem érezni, mégis a segítség nyújtásért kiáltó litániás könyörgések fe-szült soraiból előtör a személyes érintettség. A szenvedés pedig öntö-kéletesítőmozzanat mindkettőjüknél. Ugyanez a gondolat jelenik meg Tolsztojnál is a Feltámadás című művében, mely az öntökéletesítés eszméjét vallva mondja ki az örök igazságot: akkor válik a világ jóvá, ha mindenki a saját tökéletesítésére törekszik. Ebben a gondolatfo-lyamatban fedezhetjük fel tehát a szenvedés ágostoni megigazulásá-nak elvét is, amely valóban összecseng aPsychoanalysis Christianautolsó soraival.
A vers „Szenvedésre lettünk mi.” sora továbbá felveti azt a kérdést, hogy vajon milyen tartalommal bír a szenvedés szó. Balassa Péter le-szögezi, hogy a szenvedés elfogadása és vállalása a versben az üdvtör-ténet felismerését jelenti.4 Az említett sorban a meghívottság, kivá-lasztottság jelentéskörét látja. E a sort csak az előtte álló versszakkal együtt értelmezhetjük:
Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?
Az önanalízis ezekben a sorokban ér fordulóponthoz. Ha még eszközünk sincs, hogy a magunk durvaságát, darabosságát formáljuk, akkor ki az, aki félig született lelkünket képes egésszé tenni? Se mi, sem más nem képes bűnös életünket megváltani, ezért: „Szenvedésre
let-4BALASSA Péter,Vagyunk – lennénk…, i.m., 82.
tünk mi.”Ebben a sorban bár elfogadja a költő az ember bűnösségét, de nem a rossz egyetemes erejéből következő bűnösséget, hanem az ember tökéletlenségéből adódó esendőséget. A szenvedés azonban a javunkra válik, mert diadalhoz vezet. S mi a szenvedés diadala? Ebben a kontextusban minden bizonnyal az eljövendőörökkévalóság, az üd-vözülés. Az örökkévalóság legrégebbi időktől fogva létező elgondolá-sának kétféle értelmezése, az unitáriusi (a hosszabb-rövidebb vezeklés hozta megtisztulás) és a dualista (az üdvösség csak néhány kiválasz-tottnak ítélik, mindenki másnak az örök kárhozat) nézőpontok közül Babits utolsó soraiban az unitárius üdvözülés gondolata jelenik meg.5 Hiszen nem zár ki eredendően senkit sem az„Ég királyá”-nak„szobros csarnoká”-ból, csak feltételt szab, a tökéletesedés feltételét.
A vers eszkatológiája bár kapcsolódik a kereszténység végső dol-gokról való tanításához – miszerint „az ember önmagát a Krisztus-esemény fényében szemléli üdvtörténeti szituációban”6 – a katolikus dogmatikának azonban nem feleltethető meg. Ugyanis azáltal, hogy a szenvedést egységesen mindenkire kiterjeszti, olyan érzetet vált ki, mintha az eszkatológia dogmái által meghatározott pokol-purgató-rium-mennyország túlvilági hármasságából a poklot kizárná. A katoli-kus egyház meghatározása szerint „akik halálos bűnben halnak meg, azok a pokolra jutnak, ahol kettős bűntetés van: Isten elvesztése, és érzésbeli kínok, melyek örökké valóak”.7Babits versében a túlvilágon ez a hely nem létezik. Mindenki„gyónatlan és vakon”szenvedésre ítélte-tett, de nem örök időkre, mert a szenvedésből egyszer majd beléphet Krisztus„szobros csarnokába”, a mennyországba.
Érezzük tehát, hogy a vers a mélyen megélt hitet sugallja sorai kö-zött. Azonban nem a katolikus egyház, nem a kereszténység hitelvei mentén éli meg az Istennel való kapcsolatot, hanem magába fordulva, az emberi logika mentén elemzi önön magát.
5Vö.,A dogmatika kézikönyve, szerk. Theodor SCHNEIDER, Bp., Vigilia, 1997, II. köt.
6Vö. TAKÁCS Gyula,Jelenések könyve. Exegézis, Győr, Paulus Hungarus–Kairosz, 2000.
7A dogmatika kézikönyve, i.m., 638.
A hithez és valláshoz való viszonyon túl az önelemzés szerves ré-sze az egyén Istenképe is. Babits a versben megjelenő Istenképének átgondolása így tovább mélyítheti a lélekanalízis megértését.
Isten a harmadik verssorban jelenik meg először a mindent látó gazda képében. A vers nagyszerkezetének egyik főmotívumához, a szemhez oly módon kapcsolódik, mint aki a látás kiváltságát egyedül birtokolja. Isten az egyedüli, aki mindent lát. Az „ájtatos, régi faragók”
és a ma emberének idősíkjait összevetve arra a következtetésre ju-tunk, hogy a jelenben elfeledtük Istent, mindenhova elérő szemével nem foglalkoztunk. A szöveg ezért szólít fel, emlékeztet annak az Is-tennek a hatalmára, akinek joga van felettünk ítélkezni. Az „Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak réme, / amikor, te magad vagy az Ítélő kéme?” sorokban a bűnt elkövetett ember lelki világában a paradi-csomi Isten képe jelenik meg. Az elsőember, Ádám az eredendőbűnt elkövetvén magát eltakarni próbálta, s Isten elől elrejtőzni, de hiába.
Ugyanez a mozzanat jelenik meg Babits soraiban, miszerint „…hamit temagadból szégyenkezve nézel, / tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden átal az Isten is nézi, az Isten is látja“.
Felvetődik, hogy a Psychoanalysis Christianában hogyan, milyen mi-nőségben jelenik meg Isten. Deus absconditusként vagy Deus revela-tusként, Deus incarnatusként áll-e előttünk? Önmagát elrejti-e az Is-ten, vagy magát föltáró, erkölcsi igazságát érvényesítőÚrként jelenik-e meg? Erre a kérdésre elsősorban a negyedik versszakban találhatjuk meg a választ. „Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,”– vagyis ő mindenkit és mindenkin keresztül lát. Ez azonban csak aző privilégi-uma, számunkra ő rejtve marad. A vers Istene ezért inkább a Deus absconditus formájában mutatkozik meg. Olyan Isten, aki nem mu-tatja meg magát az ember előtt, mégis mindenhol ott van.
A Psychoanalysis Christianaígy kapcsolódik Babits vallási tematikájú versei sorába, amelyek közül kiválik személyes élményszerűségével, a lélek mélységeiben kutató ember hitélményének hűábrázolásával. Így méltán része annak a sornak, melyek között említhetjük aHúsvét előtt, aFortissimo, aBalázsolásés aJónás könyve, Jónás imájacíműműveket.
ZIFFERGABRIELLA
A METRUM TÖRÉSEINEK SZEMANTIKÁJA