néhány olvasástörténeti aspektusa1
„Timár e tájban kezdte először céltalannak látni az életet és estéin néha irtózatos sivár érzéssel feküdt le. [...]
Mi van azőlelkében, amit nem a könyveiből szívott?”2
„...az olvasó megtölti lelkét temérdek túlfűtött, különös, romantikus gondolatokkal, amelyeket nem tud megvalósítani a valós világban, a világról tanul, de nem a világ által, hanem a könyvekből, álmodik a világról, de nem a ”való”-ról, hanem a ”lehetséges”-ről...”3
Babits Mihály regényének olvasástörténeti technológiáit feltárni olyan értelmezői gyakorlat, amely egy kétfelé ágazó ösvényt vázol fel: egy-részt vizsgálat tárgyává tehetőa recepció (mint olvasástörténet) törté-neti tapasztalata, valamint a szöveg olyan (meta)reflexivitása, amely recepció mechanizmusának (vagyis magának az olvasásnak) történeti-ségével vet számot4. Megközelítésünk szempontjából alapvető az a
1 A dolgozat egy kiterjedtebb kutatás részét képezi, amely nem csupán a Babits-szöveg és az olvasás történetiségének összeolvasására tesz kísérletet, hanem az In-diszkréció-vitát is értelmezi mind a kommentár, mind pedig a genette-i epitextus ér-telmében.
2BABITS Mihály,Timár Virgil fia.s.a.r. SIPOS Lajos. Bp., Magyar Könyvklub, 2001, 39.
3 Johann Rudolph Gottlieb BEYER, Ueber das Bücherlesen,Erfurt, 1796, 16. Idézi:
Martha WOODMANSEE,The author, art, and the market,New York, Columbia Univ.
Press, 1994, 91. „[…] the reader fills his or her soul with a host of overheated, fanciful, romantic ideas that cannot be realized in this sublunary world, learns about the world not from the world itself but from books, dreams of a world not as it is but as it should be […]”.
4Természetesen nem kívánom azt állítani, hogy a recepció, valamint a szöveg által – jelen esetben – konstruált és implikált olvasástörténeti metanarratíva hermetikusan elválasztható, annál is inkább, mert az utóbbi is erőteljesen az olvasási aktustól függ.
megállapítás, mely szerint az olvasás nem szociológiai tényezőktől füg-getlen modell, hanem sokkal inkább egy – az emberek, a társadalom (vagyis a Stanley Fish-i teória értelemben vett „interpretációs közös-ségek”5) – által meghatározott valóság, amely folyamatosan változik.
„Az olvasó ugyanis sohasem absztrakt, ideális, minden anyagiságától megfosztott szövegekkel kerül kapcsolatba, hanem ehelyett tárgyakkal és szavakkal, amelynek modalitása befolyásolja az olvasást vagy a szó-beli befogadást s ilyenformán a szöveg lehetséges megértését is.”6
Célom az alábbiakban az, hogy felvázoljam egy lehetséges újraol-vasás főirányvonalát. ATimár Virgil fiával szorosan összekapcsolódó Indiszkréció-vita egy félreolvasás történetét tárja fel, amelyben – an-nak ellenére, hogy a regény magyarországi történetének közel sem az origó-pontján vagyunk – Ignotus a mimézis kódjai szerint olvassa a szöveget (ahogy az a regény XVIII. század végi – XIX. század eleji történetében tapasztalható volt), és így Vitányi Vilmos alakjában ön-magára ismer. Babitsteremtő-képzeletfogalmának bevezetése finom po-étikai lépés Ignotus felvetésére, emellett előre regisztrál valamit a posztmodern elméletek szó-világ relációjának megkérdőjelezéséből.
Felmerül a gondolat: ha egy regény ennyire megbolygatja a recepciót, érdemes megvizsgálni, hogy maga a szöveg milyen módon dinamizál-ja és tematizáldinamizál-ja az olvasás fogalmát és technológiáit.
5Fish rámutat, hogy az interpretáció a korlátozás mechanizmusa szerint működik, hi-szen meghatározott szabályrendszerek konstruálják azt, amelyek részben a tiltás nyel-vére épülnek. Bővebben lásd Stanley FISH,Bizonyítás vagy meggyőzés: a kritikai tevékeny-ség két modellje = Az irodalom elméletei, III, szerk. THOMKA Beáta, Pécs, Jelenkor, 1997, 5–26, valamint S. F.,Van szöveg ezen az órán?=Testes könyvI, szerk. KISS Attila Atilla, KOVÁCS Sándor, ODORICS Ferenc, Szeged, ICTUS-JATE, 1996, 265–282.
Az olvasás két aspektusa (vagyis egy kultúrába/társadalomba beágyazott, illetőleg egy
„testetlen”) nem alkotnak dichotóm, egymást kizáró szerkezetet, hiszen – Fish nyo-mán – jogosan beszélhetünk mind az olvasás historicitásáról, mind pedig a „szöveg”
megvalósulásának jelenlét-jellegéről.
6 Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban, szerk. Guglielmo CAVALLO, Roger CHARTIER, Bp., Balassi, 2000, 10.
Amikor a lélek betűkre bomlik
–Az olvasás történeti tapasztalata aTimár Virgil fiában
Babits Mihály Timár Virgil fiacímű regénye elsőként 1921-ben je-lenik meg a Nyugat hasábjain, Kosztolányi az 1922-es négyrészes kri-tikájában az összes addig megjelent prózai művei körül kiemelten méltatja, kiemelve a realista hangot, és a műszerkezetének kerekded zártságát7. „Az igazi titok mégis az élet, az igazi bűvészet csírát terem-teni a semmiből, az igazi csoda: egy ember a papíron.” Utóbb Sipos Lajos vizsgálta a regényt, feltárva többek között annak pretextuális és intertextuális kapcsolatait.8 A recepció azonban kevéssé beszél a re-gény azon aspektusáról, amelyben a rere-gény szövege „mögött” meg-húzódó olvasási mechanizmusok mutatkoznak meg. Sipos Lajos rá-mutat arra, hogy milyen kapcsolat található a Timár Virgil által olva-sott könyvek, és a regény története között. Véleményem szerint ez a kapcsolat nem csupán az elmesélt fabula szintjén érvényes, hanem a szövegben megjelenített olvasási technológiákkal is koherens viszonyt alkot. Sajnos nincs mód arra, hogy a regény komplex rendszerét fel-tárjuk, csak néhány kapcsolódási pontra fogunk rámutatni, de remél-hetőleg így is sikerült értelmezés alapvonalait megvilágítani.
A regény egy ciszterci rendház életébe enged bepillantást. A törté-net Sóton játszódik, ahol a szerzetesek között éli életét Timár Virgil is, a mindenki által kedvelt és tisztelt paptanár. Egyik diákjának meg-hal az édesanyja, így Virgil a gyermeket magához veszi, és egyre job-ban megszereti, mintha csak sajátja lenne. Kiderül azonjob-ban, hogy a fi-únak (akit Vágner Pistának hívnak) van édesapja, egy nagyvilági zsidó újságíró, aki el is jön a fiúért, és a fiú úgy dönt, hogy nem nevelőjét választja, hanem édesapjával megy.
Virgil alakja az első leírásban rögvest összekapcsolódik a könyvek képével, amíg a többi rendtársa kávé és szivar mellett beszélget, addig
7KOSZTOLÁNYI Dezső,Timár Virgil fiaI–IV, Nyugat, 1922/19.
8SIPOS Lajos,Szövegépítés és szövegalkotás Babits MihályTimár Virgil fiacímű alkotásá-ban,Vigilia, 2002/6, 459–470.
Timár a könyveivel folytat „párbeszédet”. Ez a kapcsolat explicit mó-don is megjelenik, hiszen Virgil teljes élettörténetét bemutatja a szö-veg, egy retrospektív emlékezés képében. „Ó, az Asszony! – Timár életében alig játszott szerepet ez a lény. Az anyját nem ismerte, hideg üvegből szívtaőa tejet, s egy laposmellű, csontos némber vigyázott rá később, némber csak, és nem nő […] Tizennégyéves korában már a kispapok kék ruháját hordta a kis Jani, s első, öntudatlan szerelmei a Szentek életéből lopóztak szívébe […] Ó, ha aTheologia Moralisesetei, a szerelem gyóntatószéki kazuisztikájának ez ocsmány példái – ha mindezvalóság[…] Virgil előtt elvonultak a hagiográfia összes nőalak-jai…”9 Két fontos megállapítás tehető, amely az értelmezés alapját képezik: Virgil életében a „valós” nő nem játszott szerepet, a tejet üvegből itta, egy némber vigyázott rá (aki nem volt nő, hiszen a női-ség semmilyen attribútumával sem rendelkezett). A második megálla-pítás erre épül rá, és az egész regény poétikai alapkonstrukcióját tük-rözi. A szöveg tanúsága szerint Virgil, amikor tizennégy évesen a sze-relemre gondol, akkor ezek a szerelmek (nők) a Szentek Életéből va-lók. A szexualitás nem a tapasztalati világból szűrődik le, hanem min-den tudás alapját a Theologia Moralis10 képezi. Amikor Virgil nőkre gondol, akkor a hagiográfia nőalakjai jelennek meg szeme előtt.
Mindezen példákból jól látható, hogy a megismerés folyamatában gyökeres módosulás következik be: nem a világról alkotott tudás köz-vetítődik, hanem egy könyvekből felépített világ megképződésének vagyunk (szem)(fül)tanúi. Virgil nézőpontjából egyértelmű, hogy a könyvek alkotta világ jóval koherensebb és kézenfekvőbb, mint a ta-pasztalati, így az elbeszélői struktúra belülről közvetíti az a módszer-tani megfontolást, amit Babits később a teremtés gesztusával
érzékel-9BABITS Mihály,Timár Virgil fiai, i.m., 12–13. p.
10Az erkölcsteológia korábbi gyakorlatában az általános erkölcsi állásfoglalás mellett a bűnök esettanát is megtaláljuk, amely igen nagy részletességgel mutat be különböző vétkeket. A bűnöket bonyolult rendszerbe foglalta, és szerteágazó struktúrát vázolt fel. Léteztek bizonyos penitenciáskönyvek, amelyek meghatározták, hogy egyes bű-nök jóvátételéhez milyen vezeklés szükségeltetik. Lásd bővebben: Helmut WEBER, Általános erkölcsteológiaI. Bp., SZIT, 2001, 278–279.
tet11(amely a magasabb irodalomnak is egyszersmind ismérve). Az el-beszélés folyamatában tehát már az elején a könyvek által közvetített
„valóságnak” egy olyan komplex kifejtésével találkozunk, amely meg-határozza az értelmezés menetét, és homloktérbe helyezi a könyvnek, és ezzel együtt az olvasásnak is a fogalmát. Ez a gondolat folytatódik akkor, amikor – egy minisztériumi rendelet hatására, melyben a taná-rokat felszólítják, hogy látogassák meg diákjaikat – Virgil útnak indul, hogy kedvelt tanítványának, Vágner Pistának otthonába menjen.
Amikor a tanár a házhoz ér, az alábbi szövegrész olvasható: „– Ilyen helyen lakik a szép Vágner Lina? – kérdezte magában Timár, amint a ferdecipős leányt követte. Homályosan villantak meg emlékében a képek, amiket kurtizánok életéről festettek benne olvasmányai…”12E szövegrész két szempontból megvilágító erejű: egyrészt a ”szép Vágner Lina”-kifejezés nem először fordul előa szövegben, a regény egyik bevezető dialógusában Pista édesanyjának említésekor ugyanez a szószerkezet található; Virgil tehát megismétli a hallottakat, a beszéd által közölt módon. Az ok-okozatiság azonban úgy épül fel a pap be-szédében, hogy nem a nő látása után mondja szépnek az asszonyt, hanem azért, mert egy másik tanár így említette. A hang egyrészről közvetíti a valóságot, másrészt ennek nyomán képződik meg (Virgil-ben) a világ „okuláris evidenciája” (Walter J. Ong), a kogníció teljes egésze ki van téve az oralitás attribútumainak. A világról való tudás megszerzésének útja a regény kontextusában nem a vizualizmus el-sődlegességét állítja, hanem sokkal inkább a látás és a hang médiumá-nak kettős működésmódja mutatkozik meg. Más szempontból az elő-zőekben taglalt „szöveg által megkonstruált valóság” itt újabb meg-erősítést nyer, hiszen az asszony háza a kurtizánok házának képét idé-zi fel a tanárban, ezek a képek azonban a könyvek elbeszéléseiből származnak. Amikor megpillantja az asszonyt, meglepődik, „tán va-lami haldokló Magdolnát várt, tépett selymek s beteg illatok közt”13,
11Jelen keret nem alkalmas a regénnyel szorosan összekapcsolódó Indiszkréció-vita tárgyalására, de tanulságos összevetni a babitsi „teremtőképzelet” fogalmát aTimár Virgil fiaivalóságkonstruáló poétikai alapstruktúrájával.
12BABITS Mihály,Timár Virgil fiai, i.m., 17.
13I.m., 21.
az ajkáról elhangzó vigasztaló szavak pedig sokkal inkább tesznek ta-núságot a Szentírás és a liturgikus szövegek átfogó ismeretéről, mint valamiféle empatikus figyelemről. A családdal való találkozás azonban egy bonyolult folyamatot indít el a tanárban, „nem érdekelték az ol-vasmányok, élni kezdett”.14 Ezen szövegrészek ismertetése azért bír fontossággal, mert rámutat a szövegben jelenlévő könyv és olvasás fogalmának összetettségére, és előrevetít valamit abból a konfliktuózus viszonyból, amely nem pusztán a fabula szintjén megy végbe, hanem az olvasás implicit folyamatában is.
Virgil hétköznapi olvasmányai között a nagy egyházatyák szerepel-tek (Ambrus, Ágoston, Jeromos), de a vasárnapok egész más könyvek között zajlottak. ”A vasárnapot Timár úgy szokta megülni, hogy félbe-hagyta rendes tanulmányait és valamely költő műveit vette elő. Több-nyire Vergilius volt ez, az istenivates, akiről Virgilünk azt szokta tréfásan mondani, hogy az ő védőszentje. […] A negyedik könyvet lapozta föl mostan, az utolsó sorokat, aholszinte kívülről tudta már,ahol az elhagyott Dido halálát írja le. [kiemelés K. P.]”15Az olvasás történetének egyik fő paradigmája az intenzív/extenzív olvasás kettőssége volt. Az intenzív olvasásmód alapját egy kis kánon16 képezte, amely legelsősorban a Szentírásra, és más szent iratokra korlátozódott, amelyet az olvasó in-tenzív módon élete során folyamatosan ismételt. A csöndes olvasás, va-lamint a románok megjelenése az elmélkedő/vissza-visszatérő olvasás helyébe egy információszerző, új és új „csemegékre” vágyó olvasásmó-dot helyezett, amelynek fő jelszava a változatosság és a szórakoztatás volt. A bibliaolvasás során a szent szövegek olvasója nem lineárisan ha-ladt a szövegben, hanem intenzív módon mindig visszatért egy-egy számára fontos ponthoz, hogy az minél jobban rögzüljön; az olvasás egyszerre hordta magán az elmélyülés és a bevésés jegyeit. A regény szövege azonban érdekes állítást tesz: amikor Timár Virgil Vergilius műveihez nyúl, legtöbbször azAeneist olvassa, a szöveget szinte kívül-ről tudja. Ez azonban csak úgy volt lehetséges, hogy a Szentírás és az
14I.m., 29.
15I.m., 35–36.
16A kis kánon fogalma az extenzív olvasás során sem szűnik meg, csak a kánon fo-galmának más aspektusát mutatja fel.
egyházatyák szövegéhez hasonlóan erre is mindig vissza-visszatért, és bizonyos részeket folyamatosan újraolvasott, elmélkedve a szöveg je-lentéstartományain. Az intenzív olvasás virgili kánonjába nem csupán a szent szövegek kapnak helyet, hanem azáltal, hogy Vergilius a védő-szent pozícióját látja el, azAeneisis a keresztény (Virgil által megkonst-ruált) kánon részévé válik. A regényben tehát megjelenik a könyveknek és az olvasás mechanizmusának egy virgili változata, amely analógiás vi-szonyt mutat a középkori egyházi és szerzetesi gyakorlattal. Ennek alapvetővonásai a hangos és a csöndes olvasás párhuzamos megléte, és az olvasás intenzív gyakorlata. Vágner Pista azonban egy új paradigma képviselője: a tiltott könyv elolvasása után (amely már a csöndes olvasás következményeként megjelenő „titok” tapasztalatával szembesít min-ket) Pista elhatározza, hogy mégis bocsánatot kér Virgilje kedvéért, amikoris „valami lappangó betegség tört ki a gyereken; magas lázban fekszik, és folyton Timárt emlegeti…”17A betegség egyik aspektusa ér-telmezésünk szempontjából is sokatmondó; emlékezzünk arra, hogy a könyv XVIII. századi térnyerése, és az érzékeny olvasás megszületése magával hozta az olvasásdühnek, mint átfogó jelenségnek a fogalmát (és később terminológiai térhódítását is). Az olvasott könyv (regény) fi-ziológiai folyamatokat indított be olvasójában, ájulás, rosszullét vagy akár öngyilkosság is lehetett egy szöveg következménye. Ha az olvasást, mint a regény egyik alaptapasztalatát állítjuk középpontba, akkor értel-mezésünk szempontjából releváns, hogy Pista betegségének egyik for-rása magában az olvasás mechanizmusában található, ezt alátámasztja az a hév, amellyel Pista védelmezi a könyvet tanítójával szemben. A re-gény azonban nem csupán a hangos-csöndes, valamint az intenzív-extenzív olvasás történetiségére reflektál, hanem a regény, mint műfaj-megjelölő kód is jelentéssel bír. „Timárnak feltűnt a nyugodt fölény, amivel mindjárt társalgásba kezdett, s amikor a falusi hangulatot emlí-tette, egyszerre megérezte rajta, maga se tudta, mért, a nagyvárosi nőt.
Azt is észrevette, hogy a fadeszkás éjjeliszekrényen egy nyűttfedelű francia regény hever.”18 A leírást azt a jelenetet tárja elénk, amelyben
17BABITS Mihály,Timár Virgil fiai, i.m., 56.
18I.m., 22.
Virgil meglátogatja Vágner Pistát és annak édesanyját. A szövegrész egy ok-okozati kapcsolat láncszemeit mutatja fel, amelyben a nagyvárosi nő, valamint a francia regény képe kapcsolódik egybe. Mintha két pár-huzamos világ jelenne meg egyszerre: egy falusi, valamint egy nagyváro-si. Nem az öltözködés, nem a viselkedés különbözősége mutat azonban erre rá, hanem a könyv materialitás, hiszen Lina (Pista édesanyja) nem azért nagyvárosi nő, mert divatos ruhákat hord (legalábbis Timár szá-mára nem ez bír jelentéssel), hanem a (sokszori olvasástól meggyűrő-dött) francia regény képe. Pista tehát egy olyan környezetben nő fel, ahol a mindenkori olvasmány nem a Szentírás, hanem a regény. Ez a momentum már a regény végkifejletéhez utal minket egy pillanat erejé-ig, hiszen a gyermek végül a (biológiai) apját választja, és vele utazik el.
Ez a választás azonban nem csupán Vitányi személyének szól, hanem sokkal inkább annak az olvasói hagyománynak, amelyet Vitányi képvi-sel. Pista választása a csöndes olvasás (az ezzel együttjáró titok), és az extenzív olvasás elsőbbségét sugallja, egy új paradigma térnyerésére mutat rá. A regény mint műfajmegjelölés (olvasatunk szempontjából) már eleve az előreutalás funkciójával bír, amely megjósolja az intenzív olvasás „magányát”, és végsősoron halálát.
Félrevezetőlenne azt hinni, hogy értelmezésem úgy kívánja beállí-tani Babits szövegét, mintha az valamiféle szemléltetőeszköze lenne az olvasás történetének. Sokkal inkább azt kívántam bizonyítani, hogy adott egy olyan regény, amelynek recepciója igen problematikus (hi-szen megjelenésekor pozitív hangvétellel méltatják, az egyik legjobb Babits-regénynek mondva a művet, ugyanakkor a későbbi befogadás épp a fabula sajátossága miatt viszonylag hallgatag a szöveggel kap-csolatban), de amely rendkívül összetett olvasástörténeti tapasztalato-kat regisztrál, hiszen a „szimplex” történet mögött meghúzódó jelen-tésháló épp az olvasás technológiájának legfőbb rétegeit ismeri fel. A Timár Virgil fianem csupán az Istennel való kapcsolat kríziséről, taní-tó és tanítvány viszonyáról beszél, hanem egyszersmind saját történe-tiségéről, és önnön geneziséről,szöveg-szerűségéről.
TVERDOTAGYÖRGY
A MODERNSÉG DILEMMÁI