Nietzsche volt, aki Babitsot egész a gondolkodás kezdetéig, a pre-szókratikusokhoz vezeti, amikor még az orfizmussal átitatott vallási tanok nem különültek el a tudományos vizsgálódástól és áthatották a kozmológiát. Rába György szerint aLevelek Iris koszorújából kötetkez-dő vershármas „célzatosan tartott előhangjai” vagy programversei olyan orfikus színezetűtanítások, melyek közös vonása – a bennük ki-tapintható kozmológiai szemlélet nyomán – azősi rácsodálkozás a vi-lágrendre.1
Az i.e. VII. század táján a görög természeti vallásban megjelenik a korábban nem jellemző bűntudat, tisztulási vágy és a léleknek a test börtönébe záratott nézete, melyből az csak többszöri újjászületések után szabadulhat ki. Ezek az elemek trák eredetet mutatnak, melyek az eleusisi Démétér-kultusz misztériumával keverednek össze. Addig a Persephoné kegyeiért és az örök boldogságért bemutatott vallásos dráma és áldozat formájában fejeződik ki e hit, majd egy trák énekes, Orpheus közvetítésével megjelenik a vallásban a teremtőtermészet is-tene, Dionysos. Az új tanítás szerint a lélek dionysosi, isteni eredetű, s egy ismeretlen bűn miatt került a test börtönébe, sírjába, melyből csak az Orpheus által előírt aszkézis útján is csak hosszú lélekvándorlás után térhet meg isteni forrásába. A dionysosi ünnepet éjjel ülték. Célja az istenséggel való egyesülés volt, melyet a képzelet és a szellemi erők felajzásával egyfajta önkívületi állapotban véltek beteljesülni.2
Egy másik elképzelés szerint viszont az orfikusok a Megtisztító Apollón kultuszának elemeit vegyítik a trák reinkarnációs hiedelmek-kel oly módon, hogy a lélek halál utáni életét annak tisztasága garan-tálja. Az Orpheus által jelképezett tisztaság, zenei tehetség és halála
1RÁBA György,Babits Mihály költészete 1903–1920,Bp., Szépirodalmi, 1981, 42.
2KECSKÉS Pál,A bölcselet története főbb vonásaiban,Bp., Gede Testvérek, 2001, 57–58.
utáni jóslási képesség a két elem kombinációját jelenti. Ezen elmélet szerint is Dionysos e mitológia központi alakja, és a követők az V.
században már a „bakkhánsok” nevet alkalmazták magukra. A legko-rábbi orfikus kozmológiai változatban az Idő, Khronosz hívja létre Phanészt (a görög ’ragyogni, látszani’ igéből származtatják), aki egy szárnyas, kétnemű, önmagát megtermékenyítő, ragyogó, aithéri lény.
Azőlánya lesz az Éj, mindenek eredete.3
Nietzsche is ebből a kultikus hagyományból indul kiA tragédia szü-letése címűírásában, melyben megfogalmazza a két ellentétes művészi világ elveit az apollóni és dionysosi fogalompárban. Apollón alakja a művészet szemléletes attributumait hordozza álomképek formájában, míg Dionysos a nem szemléletes, zenei mámort testesíti meg. A nap-szemű Apollón, a „ragyogó”, a „fényistenség” a belső fantáziavilág szép látszata fölött uralkodik. E látszat Nietzsche szerint egyezik Schopenhauer ind eredetű Mája fátylával, mely a principium indivi-duationis képében láttatja a világot. Ezt a látszatot bontja meg a dio-nysosi bűvölet, ahol az individuum határai összemosódnak és beleol-vadnak az önfeledtségbe. Nietzsche így magyarázza a lírikus fogalmát:
„A dionüszoszi művész, a lírikus először teljesen eggyé válik az ős-eggyel, azonos a fájdalmával, az ellentmondásával, és azős-egy képét azután zeneként hozza létre, ha ez különben joggal is nevezhetőa vi-lág újraismétlésének és másolatának; az apollóni álomhatás folytán azonban a zene most ismét láthatóvá lesz számára, mintha egy álom-kép hasonlat formájában pillantaná meg. Az ősfájdalom kép és foga-lom nélküli zenei visszfénye […] most megteremti a második tükrö-ződést”.4Mindez a tragédiában valósul meg, ahol eggyé válik a két el-lentétes művészi világ, mivel ott a kar jelenti az egyedüli realitást, mely a színpadi jelenetet mint látomást önmagából hívja létre. De hamaro-san feltűnik az új démon, Szókratész, azaz a logika és tudomány ha-talmába vetett hit, és megöli a tragédiát egy új, dionysosi és szókraté-szi ellentétpárt képezve ezáltal. A gyilkos neve: esztétikai szókratizmus.
3G. S. KIRK, J. E. RAVEN, M. SCHOFIELD,A preszókratikus filozófusok,Bp., At-lantisz, 1998, 55–59.
4Friedrich NIETZSCHE,A tragédia születése, Bp., Európa, 1986, 49.
Babits Kosztolányinak írott sorai kívánkoznak ide: „Lám, hisz már Dionysos is küldött követet ébredésetől, egy Antisokratest, egy fröch-liche Wissenschaftlert, egy anti-hindust”.5Nietzsche, az Antisokrates, Dionysos követe, hírt hoz Dionysos új eljöveteléről, bár ezúttal nem tragédia formájában fog testet ölteni és egyesülni Apollónnal. Nietz-sche a német filozófia és a német zene egységének misztériumáról be-szél, melynek alapjait Kant és Schopenhauer teremtették meg, akik a tudományos ismeretszerzés határait kutatva utat nyitottak az etika és a művészet mélyebb szemléletmódja, a „dionüszoszi bölcsesség” számára.6 Véleményem szerint kezdetben Babits azon fáradozott, hogy fel-lelje ezt a dionysosi és apollóni egységet lírájában, ahogy egykor a kardalok bírtak oly erővel, hogy látomást idéztek a színpadra, Apollón álomjátékát. Ehhez azonban előtte a tudat mélyére kellett ásnia, hogy a letaszított Dionysost felszabadítsa, amihez majd James, s később Bergson segítségével jut el.
Az apollóni álom Mája fátylának ködszerűformájában jelenik meg az Angyalos könyv Szonettek és canzonék ciklusának mottójában. Ebbe a ciklusba tartoznak az elsőkötet programversei is. A mottó Shakespeare Viharjából való. Az angol nyelvűmottó az idézet utolsó mondata:
E színészek
Szellemek voltak, mondtam, szellemek S a légbe tűntek, lenge légbe tűntek:
És mint e látás páraváza, majdan A felhősipkás tornyok, büszke várak, Szent templomok s e nagy golyó maga, S minden lakosa, szertefoszlik,
S mint e ködpompa tűnt anyagtalan, Nyomot, romot se hágy. Olyan szövetből Vagyunk, mint álmaink, s kis életünk Álomba van kerítve.7
5BABITS MihályLevelezése, 1890–1906,s.a.r. ZSOLDOS Sándor, Bp., Historia Litte-raria Alapítvány – Korona, 1998, 96.
6Friedrich NIETZSCHE,A tragédia születése, i.m., 163–164.
7RÁBA György,Babits Mihály költészete,i.m., 43, 580.
Nietzschénél az álom különleges pozíciót foglal el: a művészet apollóni kiindulópontját. Nietzsche írja A tragédia születésében, hogy
„Schopenhauer egyenesen a filozófiai tehetség ismérvének mondja”
az álmot, hiszen az ember „az álom képeivel értelmezi az életet, az álomeseményekkel készül fel az életre”.8De említi azIsteni színjátékot is, melyet aPokollal együtt átélhetünk az álom segítségével, és a vissza-térő rémálmokat, melyben Babitsnak is bőven volt része gyerekkorá-ban, s meg is formálta ezt az élményét aA gólyakalifában. „Az alvás-ban és az álomalvás-ban gyógyító és serkentő természettel mélységesen át-itatott tudat egyben a jövendőmondó képesség szimbolikus analogonja is, és egyáltalán a művészeteké, amelyek az életet élhetővé és élni érdemessé teszik.”9 – szól Nietzsche, s úgy gondolom, Babits is az álom teremtőerejét üdvözölte a mottóban, s az antik szellemek színjátékát, mely van is és nincs is, mert elillant, de minket átformált.
A látszat „páraváza” szertefoszlik, de az álmok nem, mert művészetté lesznek, melyben a mítoszok életre kelnek, ahogy a görög tragédiák is megelevenítették azokat dionysosi feloldásban.
Az álomból szőtt kultusz kozmológiájában különös helyet foglal el az Éj és maga az ünnepség. Az áldozathozatal is éjszaka történt. Ba-bitsnak azÉjszaka!címűversében az éj egyenesen ragyog: „Ó, fényes éjszaka!”, „áldón ragyognak ezer szemei”, „Arany tőgyén, mely hold-nak hívatik”. Ezzel szemben Nietzsche Zarathustrájában Az éji dal Zarathustrát azonosítja a fénnyel, és ellentétbe állítja az éjszaka sötét-jével: „Fény vagyok […]. Ó, bárcsak lehetnék éji sötét! Hogy csügg-nék emlőjén a fénynek!”10Az ellentét dacára a Hold anya emlőjének képe közös a két műben. Ám találunk még közösséget egyéb versek-kel is: „Mint anya emlejétől elvált / gyermek azős tej drága kincsét, / szomjazom én, világtól elzárt, / ez eleven világot ismét.” – így szól az Éhszomjelső versszaka, míg NietzscheAz éji dalban: „Ó, hogy szom-jazom; és szomjazásom a ti szomjatokra szomjazik! Leszállt az éj: ó, miért kell, hogy fény legyek! És éjszomj! És magány!”11Babits az élet
8Friedrich NIETZSCHE,A tragédia születése, i.m., 26.
9I.m., 27.
10Friedrich NIETZSCHE,Így szólott Zarathustra,Bp., Osiris, 2000, 130.
11I.m., 131.
megélését, Nietzsche a megértést hiányolja, de a magány érzése ha-sonló szomjúságban ölt testet, s az enyhítő forrás is azonos helyről fakad: „Leszállt az éj: vágyam felfakad belőlem immár, akár a forrás – beszélni vágyom.”12 – így Nietzsche Az éji dalvégén, míg Babits az Alkonyi prológusban: „A nappal, a lármaűzött a magányba, / hol senki se hallott, a puszta homályba”[…], „Dal, éji merénylő, titkos szerető, / dal, mostoha lélek, jer most elő: / másnak csupa fátyol, neked csupa látás”. Mindketten a dalban lelnek enyhülést, és Babitsnál itt már a megértés hiánya is megfogalmazódik, melyet Mája fátylával szemléltet.
S hogy az álomhoz visszatérjünk, azÉhszomjmásodik versszaka – bár már a második kötetbe került, de még egyetemista korában írta, datá-lás nélkül – magyarázatot nyújt a mottóra: „Mert szép a világ, úgy ta-lálom / s a rút csupán a szépnek árnya; / mert szép a világ, mint egy álom, / mint egy istennek hajnalálma.” Rába György a második sort spinozai helynek ítéli, de itt a szép fogalma egyáltalán nem oldódik fel a rúttal való ellentétének egységében és válik közömbössé,13 sőt in-kább a platóni szép ideájának a barlang falára történőkivetülésére utal az árny viszonymegjelölés a szép és a rút között. Az isten pedig nem más, mint Apollón, aki az álom által szépíti meg az ébrenlét valós vi-lágát, mégha ez az álom rút rémálom is volt. S olyanná lesz életünk, amilyen álomból szőjük világunkat. „Az álmok síkos gyöngyeit / szo-rítsd, ki únod a valót: / hímezz belőlük / fázó lelkedre gyöngyös taka-rót.” – s ez már aHúnyt szemmel...második versszaka az elsőkötetből, ahováA lírikus epilógjához hasonlóan – a második kiadástól – dőlt be-tűs kiemeléssel került, s így csatlakozik az említett négy programvers-hez, magában hordozva az Angyalos könyvbeli mottó summázatát.
AHimnusz IrishezNietzsche nyomán az éjszaka szülte álom apolló-ni művészetét hívja segítségül, hogy Iris-szel kapcsolatba léphessen, és hogy Iris, az istenek hírnöke közvetítse felé az élet színeit. Először a vágy lesz úrrá az értelem honán: „fejem telve vággyal” – de ez még nem egyezik a dionysosi mámorral átitatott apollóni képekkel. Azok a versek már a következőkötetbe kerültek, mint azÉhszomj, aMindenek
12I.m., 132.
13RÁBA György,Babits Mihály költészete,i.m., 16.
szerelme, az Éji dal vagy az Ima. Itt még a képekre kerül a hangsúly.
Hypnos, az alvás és Nyx, az éjszaka nászából született Morpheus, az álom, akit Babits Ovidiustól, azÁtváltozásokból ismerhet. Morpheus – ahogy neve is utal rá – képes bármilyen emberi alakot ölteni és megje-lenni az álmokban.14 Ám itt Irist, mint istenséget idézi meg, és az álomképeket már maga Iris jeleníti meg. A negyedik versszak a múlt, az ötödik versszak a jövőfelidézése, hisz – ahogy Nietzsche is utal rá – mivel Apollón jós isten és övé az álmok birodalma, az álmok ma-gukban rejtik a jövőt. S ha ezt az álmot Irisnek szenteljük, Iris fogja megfesteni a jövőképeit.
Az utolsó versszakban Babits már egyértelműen kijelenti, hogy számára az apollóni szemléletesség művészete – melyet képi mivoltá-nak köszönhetően Mája fátyla fed – többet ér, mint a spinozai pante-isztikus eggyel való azonosulás vagy a magánvaló megragadása: „jer, kedvesebb nekem a Mája fátyla, / mint az unalmas-egy-való világ!”.
Babits szintén schopenhaueri metaforával él pár sorral lejjebb a „vi-lágszínház” képét felelevenítve, melyet Rónay György a századvég magyar lírájának ihletőjeként jelöl meg.15De ennek a „világszínháznak kárpitos szövetje” eszünkbe juttatja az Angyalos könyvbeli mottót Shakespeare Viharából, ahol a szellem-színészek – köztük Iris – elő-adnak egy játékot a játékban, úgymond „a második tükröződés” nyo-matékosításaként. Erre az álomszövetre utal a már idézett „esztétikai programlevél”, melyben Shakespeare utolsó műveit méltatja: a nagy művész „A természet legárnyalatosabb különbségeit is megszemléli
<...>; és ez még nem elég nekik: a természet végtelen variációit még önhatalmulag is továbbvariálja: nem azért tért-e át Shakspere utolsó műveiben a fantasztikusra”.16
Viszont a tudat mélyén rejlőképzetek különös variációihoz, James és Bergson filozófiájához már az empírián keresztül vezetett Babits útja.
14http://en.wikipedia.org/wiki/Morpheus_%28mythology%29
15RÁBA György,Babits Mihály költészete,i.m., 23.
16BABITS Mihály,Levelezése 1890–1906, i.m. 99.
GINTLITIBOR
KÖTETKOMPOZÍCIÓS ELVEK