A Babits-szakirodalom alakulástörténetének fontos eseménye Rába György Babits-monográfiáinak nyolcvanas évekbeli megjelenése.
Azokban a szerző aLaodameiát mint „a tudatlíra stíluseljárásainak to-vábbfejlesztését” elemzi,2s műfaját maga is drámai költeményként ha-tározza meg. A monográfia megjelenésekor azonban kevesen vették észre, hogy ez a műfajmegjelölés a Laodameia esetében meglehetősen eltér a kortársak által használatostól, s magában foglalja többek között például a Lengyel Menyhért vagy a Kósa György nevéhez fűződő, nem elsősorban drámai szempontú megközelítést is. Így szól: „»Drá-mai költemény«: a központi hős, akárcsak A Danaidákban és társai-ban, a lét föltételeivel küzd, s ez nem drámai összeütközés, hanem lí-rai szituáció. A lílí-rai fölfogást elmélyíti, hogy strófái és antistrófái, kar-énekei Szapphó-, Horatius-, Catullus-, Swinburne-, sőt Homérosz- és Aiszkhülosz-szövegeket vagy -sorokat intarziaként illesztenek a drá-mai keretbe; egyik-másik himnusz- vagy strófarészlet régi magyar köl-tők, Fábchich és Kölcsey fordításának vendégszövege.3 [...] Lengyel Menyhért a színre lépőalakok megjelenését és a mind feszültebb kép-sort a karénekek közbeszólásával késleltetett drámai folyamatnak ér-zi.4Kósa György megzenésítette aLaodameiát, és 1926. október 24-én színre is vitte. Ez a színpadi változat is jelzi, a Laodameiában újkori műfaj, opera vagy oratórium lappang, bár Kósa még »kantáténak« ne-vezte, és nemcsak konfliktusának fölfogása lírai, hanem a magánbe-szédek és karénekek szépsége is a költészet poétikai önelvéből, nem
1Részlet egy hosszabb tanulmányból.
2RÁBA György,Babits Mihály,Bp., Gondolat, 1983, 61.
3ALaodameiaforrásainak részletes föltárását lásd RÁBA György,A szép hűtlenek. Ba-bits, Kosztolányi és Tóth Árpád versfordításai,Bp., Akadémiai, 1969, 103–109.
4LENGYEL Menyhért,Laodameia. Tragédia, írta Babits Mihály. Megjelent a „Herceg, hát-ha megjön a tél is!” címűkötetben,Nyugat, 1911/9, 886.
pedig a szerkezeti mozzanatok kölcsönös, a drámára jellemző feszült-ségéből következik.”5
S valóban, Lengyel Menyhért 1911-es írásában saját maga vizsgálja felül az első olvasás nyomán szerzett tapasztalatait és a Babits művé-nek fényes színpadi jövőt jósoló vélekedését: „Mikor a Nyugatban megjelent, inkább láttam, mint olvastam aLaodameiát. Nem volt olva-sásra való idő, s ahogy a lapokat forgattam, egy-egy oldalba inkább csak azért kaptam bele, mert szeretem ennek a költőnek a muzsikáját, nagyszerű sorait, a verseinek érverését, s ahogy megpendül és meg-cseng kezében finom hangszere. Maga a költemény, mint dráma, nem tudott érdekelni. Azt gondoltam: azért választotta a görög tragédia kötött formáját – a klasszikus témát, hogy kipróbálja rajta a versírói erejét. Egy magányos ember erőpróbája ez, nehéz és súlyos munka, amilyenhez nem nyúl az, akinek köre, társasága, még ennél is több:
rettenthetetlen belső bizodalma van mindenhez, amit csinál. Ezt a tragédiát – mint egy feladatot – a maga szigorú és merev formájában és hidegségében saját magának csinálta a költő, hogyő maga is meg-bizonyosodjék felőle, mennyire ura a művészetének, mint tud a nyelvvel bánni, mennyit tud belémenteni e versekbe szinte szokatlan készültségéből, melynek kedves mindaz, aminek egyúttal valamilyen filológiai zamata is van.”6
Lengyel Menyhért feltételezését megerősíti az az Osvát-hagyaték-ban megtalálható névjegykártyára írt rövid kísérőlevél, amelyet a költő Osvát Ernőnek küldött abban a nagyalakú borítékban, amelyben minden bizonnyal a Laodameia kéziratát adta postára a Nyugat szer-kesztőségének, a Mérleg utca 9.-be címezve: „Igen tisztelt Uram! Itt küldöm a legkedvesebb gyermekemet. Kérem jól bánni a buksival: azt hiszem szép gyerek – sohase volt még ilyen szép gyerekem. Ez egy valóságos dráma, antik modorban kórusokkal; de csupa líra s valóban à la manière de Babits.”7
5RÁBA György,Babits Mihály költészete 1903–1920,Bp., Szépirodalmi, 1981, 307.
6LENGYEL Menyhért,Laodameia. Tragédia, írta Babits Mihály…,i.m., 886.
7BABITS MihályLevelezése 1909–1911,s.a.r. SÁLI Erika, TÓTH Máté, Bp., Akadé-miai, 2005, 45–46, 277.
Gondoljuk csak végig. Adott egy huszonéves fiatalember, aki a vi-lágtól elzártan, számára idegen közegben kénytelen élni a mindennap-jait, s aki ez elől az idegenszerű közeg elől könyvei álomvilágába és ismeretgazdagságába menekül, barátaival a modern magyar irodalom megteremtéséről álmodozik. Egy-két év alatt azután hirtelen az iro-dalmi közérdeklődés homlokterébe kerül. Sikerül a fővárosba költöz-nie, és állást találnia. A kor legtekintélyesebb irodalmi folyóirata és szerkesztője verseket kér tőle. Megjelenhet első verseskötete. Igazol-nia kell tehát a külvilág és a maga számára is, hogy mindez nem vélet-lenül és nem érdemtevélet-lenül történik. Lehetőleg egyszerre kell megmu-tatnia mindazt a szakmai és tudásanyagot, amelyet az évek során fel-halmozott.
A Laodameia esetében tehát nem valamiféle tudatos műnemi vagy műfaji megfontolás játszhatott szerepet Babitsnál, sokkal inkább az ekkor birtokában lévő filozófiai-művészeti-irodalmi ismeretek és versalkotói készség minél teljesebb megmutatásának a vágya. Ez a faj-ta teljességigény eredményezi azután műve többrétegűségét és sokszí-nűségét, s ez teszi lehetővé a sokféle értelmezői megközelítést is. Az értelmezések sokfélesége ellen Babits soha nem is tiltakozott, s hozzá-járult műve részleteinek irodalmi színpadi, oratorikus vagy akár moz-gásszínházi feldolgozásához is. Egyedül a teljes szöveg színpadi elő-adását tiltotta meg, mert – mint azt a Magyarország újságírójának 1923-ban nyilatkozta – „regényeket és verseket írtam, de mindvégig távol maradtam a színpadtól. Nem így: inkább a színpad távolodott el az irodalomtól, és én nem mehettem utána. Az az alkotás, amit a színpad adna, úgy érzem, nem lenne már az én alkotásom. Én legfel-jebb társszerző lennék ott, s a végső tökéletesség, a végső siker nem függne tőlem. Tavaly Osvát Ernőkísérleti színpadán előakarta adatni Laodameia című drámai költeményemet, mely igazán nem volt elő-adásra szánva. Az utolsó pillanatban visszavontam beleegyezésemet.
Ha valaha drámát írok, az elsősorban könyvdráma lesz.”8
Öt esztendővel később Az Est munkatársának kérdéseire is
8 BABITS Mihály,„Itt a halk és komoly beszéd ideje” Interjúk, nyilatkozatok, vallomások.
s.a.r. TÉGLÁS János, Celldömölk, Pauz-Westermann, 1997, 120–121.
hasonló szellemben válaszol:
„– Mikor írja meg elsődrámai művét?
– Elvileg nem tudom rászánni magam. ALaodameiánál, amely nem színpadra készült, sokan kértek, hogy engedjem színpadra vinni.
Lengyel Menyhért is szerette volna, nem akartam. Semmi szándékom nincs darabot írni.
– Mi ennek a kategorikus kijelentésnek pontos oka?
– Szerintem egy színpadi műnem az író műve!
– Kié?
– A színdarab: eredmény, amelynek az író – láncszeme. Sok ténye-zőtől függ a siker. Súlyos gondolat olyan művet kiadni a nevemben, amely nem kimondottan az enyém. A színpadi mű kollaboratív mun-ka, én pedig magam szeretem megcsinálni dolgaimat. A színdarabhoz színészre, rendezőre stb. van szükség.
– Nem csábítja a színpad?
– Nem. Pláne a mai színpad, ahol néha még az írók is engedmé-nyeket tesznek.”9
Az elutasítás egyik alapvető indoka feltétlenül a Babitsban a kora-beli színházi állapotokkal szembeni ellenérzés lehetett. Esszéiben, ta-nulmányaiban, nyilatkozataiban a kortársi dráma(író) és színház vi-szonyát rendezetlennek ítélte, az abban való mindenfajta közreműkö-dést határozottan elutasította. A modern dráma és színház helyzetét értékelve arra a következtetésre jut, hogy a drámai kultúra története a folytonos hanyatlás története. A színpad válsága című összefoglalásá-ban például a modern dráma és színház válságát három okra vezeti vissza. Az elsőezek közül az, hogy a modern drámának nincsen köze a klasszikus dráma kollektív szelleméhez, az csupán a szellem és élc virtuóz játéka, amelyet az üres technikai bravúrok és a mulattatás hat-ják át. A válság második okát Babits abban látja, hogy a naturalista örökség, amelynek segítségével a modern irodalom pszichológiai mélységekig jutott el, a regényforma számára adekvátabb forma, mint a dráma számára. Az az író, aki mégis a drámai formát választja, vagy leegyszerűsít, vagy erőltetett szimbolizmusra kényszerül. Akiknek
élet-9I.m., 244.
látása és -ábrázolása a legdrámaibb, idegenkednek a drámai formától.
A harmadik, legsúlyosabb ok végezetül az, hogy a modern színpadi művészetet nem irodalmi célok alakítják, hanem elsődlegesen a siker szempontja: „Kultúra és irodalom mind kevésbé érdeklik korunkat:
kábulatra vágyó barbár tömegek kora ez. A mai színháznak az író tel-jesítménye legfeljebb eszköz, melyet a saját céljai szerint felhasznál, de mely által semmiben sem érzi kötve magát. Ez a szellem testesült meg például Reinhardtban, aki nem habozott a világirodalom legnagyobb remekműveit pusztán anyagként kezelni, a színpadi hatás törvényei szerint szabadon idomítva. A színpad nem interpretálója többé a köl-tői alkotásnak, s esze ágában sincs annak intencióihoz alkalmazkodni.
Ellenkezőleg: az írótól kíván feltétlen alkalmazkodást, a rendező fon-tosabb személy lévén az írónál, s minden színházi est oly kollektív munka eredménye, melynek sikerében az író teljesítménye csak na-gyon alárendelt szerepet játszhatik. Az íróra nézve ilyen munkában (nyereséget remélve) részt venni: prostitúció.”10
A színpad válsága írója 1937-ben a Független Színpad hasábjain ugyanilyen távolságtartással és elutasító hangon beszél a korabeli színházakról és színjátszásról: „Régebben sokat és nagyon szívesen jártam színházba. Hogy ma igen keveset járok, annak okát elsősorban életkörülményeimben kell keresni. De kétségkívül oka az öncélú és irodalomtól elfordult színház is. Szívesebben járok még olyan szín-házba, mely teljesen irodalomtól mentes, vagy moziba, cirkuszba. Ez közömbös szórakozás. De az irodalmi jelszavú színházakban legtöbb-ször az a kellemetlen érzés fogott el, hogy az irodalmat megmásítják, elferdítik, megrontják. Márpedig előttem az igazi író alkotása valami szent és sérthetetlen. Az ilyen előadás úgy hatott rám, mintha egy Rembrandt-képből divatos kosztümöt csinálnának. Magamnak is vol-tak drámai formába kívánkozó mondanivalóim, de féltem az óhatat-lan megmásítástól. Furcsa lenne egy olyan műalkotás apjaként szere-pelni, ami nem is az enyém. Ezen a téren a görög színház az ideálom, ahol az író rendezője, betanítója és diktátora volt a színjátéknak. Így az előadás az író elképzelésének beteljesülése lehetett. A
színházmű-10BABITS Mihály,A színpad válsága,Nyugat, 1928, I, 249–250.
vészetnek, amely engem kielégít, meg kell találnia annak a paradoxon-nak megoldását, hogy a színjáték kollektív, az irodalom individuális művészet, és a kettő az igazi magasrendű színielőadásban szükség-képpen egy. [...] És meg kell találnia a kellőformát az irodalmi alkotá-sok hamisítatlan, igazi színpadi tolmácsolására”.11
ALaodameiaszínrevitelének elutasításában azonban Babits részéről egy ennél is személyesebb, alkotói indok is szerepet játszhatott. Az al-kalmazott gesztus és az idézett nagyon markáns vélekedései alapján állítható, hogy Babits művét alapvetően nem színielőadás alapjául szolgáló drámának tekintette. Nem véletlen, hogy kötetben való első megjelentetésének helyéül második verseskötete leghangsúlyosabb pontját, annak zárlatát jelölte ki. Eredendő alkotói szándékáról pon-tosan tanúskodik az a lelkendező hangú levél, melyet költőtársához, Füst Milánhoz intézett annakObjektív kórusának ésAggok a lakodalmon című sorstragédiájának megjelenése alkalmából. Füst Milán frissen megjelent műveiben kettejük törekvésének rokon voltára figyelt fel, s a „nemes és magas költészetre” való törekvéssel jellemzett. Íme a le-vél szövege:
„Fogaras, 1911. jan. 7.
Igen tisztelt Uram!
Fenyőurtól, a Nyugat Szerkesztőjétől hallottam, hogy Önt érdekli az én véleményem az Ön sorstragédiájáról, mely a Nyugat karácsonyi számában megjelent. Talán nem veszi rossz néven, ha most megírom Önnek, hogy ez a dráma nekem nagy élvezetet szerzett. Hangulata valóban megkapó s egyszerűsötét színei a legnemesebb hatást keltik.
Nem hiszem hogy akárki is teljesen megindulás nélkül olvashassa.
Engem, az írót még más dolog is megörvendeztetett az Ön tragédiá-jában; bocsásson meg hogy ezt is megírom. Azokat a művészi ideá-lokat látom az Ön művében, melyekért magam is (mily eredménnyel
11BABITS Mihály,„Itt a halk és komoly beszéd ideje”…,i.m., 390–391.
az nem tartozik ide) küzdöttem <törekvést> arra a nemes és magas költészetre, amely az én álmom is volt. Végtelen örömet okoz nekem, hogy nem vagyok egészen egyedül.
Fogadja legnagyobb tiszteletem és nagyrabecsülésem őszinte kife-jezését
Babits Mihály”12 ALaodameianagy valószínűséggel elsősorban a költői megmérette-tés szándékával készült. A pályakezdő költőa saját maga és a külvilág számára is bizonyítani kívánta vele, hogy sokat tud a mesterségről. S valóban már ekkor sokat tudott. Nagyon sokat. A Laodameiamindezt fényesen bizonyítja. Valóban van „benne” görög és angol hatás, Swinburne- és Nietzsche-élmény, egyszerre a klasszikus tragédiaforma és lírahagyomány követése, antikvitás és modernitás kettőssége stb. A Laodameia azonban mindenekelőtt vers, mely dialógusos formában íródott.13 Megközelítésének is mindenekelőtt a vers(elés) felől kell kezdődnie. A Laodameia legfontosabb jellemzője elsősorban verstani sokszínűségében, forma- és motívumgazdagságában rejlik, ami a pá-lyáját kezdőköltőszámára ekkor mindennél többet jelenthetett s ami
12BABITS Mihály,Levelezése 1909–1911,s.a.r. SÁLI Erika, TÓTH Máté, Bp., Aka-démiai, 2005, 123, 343–344.
Füst MilánObjektív kórusát 1910. február 1-jén közli a Nyugat, a szerzőlapalji műfaj-meghatározásának kíséretében: „E kórus alatt a drámai vers egy faját értem, melyet az elképzelt kar vezetője társai zenekísérete mellett elszavalna nagy tömeg nevében, te-hát objektíven szólván.” (Nyugat, 1910, I, 158.) ALaodameia, „tragédia” műfajmegje-löléssel, a szeptember 1-jei, azAggok a lakodalmonmint „sorstragédia egy felvonásban, versekben” a karácsonyi számban jelenik meg. (Nyugat, 1910, II, 1161–1183, 1766–1802.)
13 A „dialógusos vers” műfaji megnevezést jobb híján alkalmazzuk. Találóbb volna talán a dialogikus verstípus-versmodell megnevezés, de azt a szakirodalom már – Kabdebó Lóránt nyomán – a Szabó Lőrinc által a húszas évektől megteremtett vers-formával kapcsolatosan használja. (Vö. KABDEBÓ Lóránt,A dialogikus költői para-digma megszületése a magyar lírában =K. L.,Vers és próza a modernség második hullámában, Bp., Argumentum, 1996, 11–19.) A költői vagy lírai dráma megnevezés pedig a babi-tsi művet újra csak elsősorban a drámai forma felől közelítené meg. Felfogásunkban a dialógusos vagy dialógusos formában írott vers fősajátossága az – a drámai költe-ménnyel szemben –, hogy nem dráma, mely lírai eszközöket (is) alkalmaz, hanem líra, amely a dráma alaki-formai keretei között valósul meg.
által, ha közvetett módon is, de a számára legbiztonságosabb terepen megmutathatta és megfogalmazhatta önmagát.14
14 Erről részletesebben: VILCSEK Béla, A drámaíró Babits Mihály, PhD értekezés, Kézirat, Bp., ELTE, 2004.
BÁRDOSLÁSZLÓ
BABITS ÉS A DRÁMA