A fentiekben ismertetett jogirodalmi előzmények fényében akár úgyis tűnhet, hogy a jogos védelem témaköre a hazai szakirodalomban „túlírtnak” számít. Tagadhatatlan, hogy – fel-tehetően kiemelkedő joggyakorlati relevanciájára figyelemmel – nagyszámú közlemény jelent meg e témában, és a tudományos érdeklődés egyfajta ciklikus jelleggel – voltaképpen a kriminálpolitikai változásokhoz igazodva – meg-megújulónak mondható. A témaspecifi-kus szakirodalom gazdagsága azonban nem mutat közvetlen összefüggést a tudományos vizsgálódás szükségességével, illetve szükségtelenségével. A következőkben azon körül-mények kiemelésére törekszem, amelyek segítségével „tudományos távolság” rajzolható fel jelen munka és a korábbi jogirodalmi feldolgozások között, ily módon pedig lehetőség nyílik a monográfia témaválasztásának igazolására is.
3.1. A jogszabályi háttér változása
A jogalkotó először 2009-ben, majd ezt követően 2012-ben, a Btk. elfogadásakor még markánsabban változtatott a jogos védelemhez fűződő kriminálpolitikai irányvonalon. A törvényi rendelkezések újragondolásakor a törvényhozót az az alapvető jogpolitikai cél vezérelte, hogy a jogtalan támadások elhárításával járó kockázatot a jogrenddel szembe-helyezkedő támadónak kell viselnie, a védekező cselekményét pedig méltányosan kell megítélni.13 Figyelemre méltó jogalkotói beavatkozásoknak tekinthetők ezek, ha pusztán abba belegondolunk, hogy a jogos védelem szabályai mintegy ötven éven át lényegében nem változtak. Ezt a folytonosságot szakította meg tehát a korábbi kódexet módosító 2009. évi novella, amely a beszámítási képességtől független büntethetőségi akadállyá alakította az ijedtségből vagy menthető felindulásból fakadó mennyiségi túllépést, valamint törvényben tiltotta meg, hogy a joggyakorlat kitérési kötelezettséget teremtsen. Ezeket a hatályos Btk.
változatlan formában átvette [Btk. 22. § (3)-(4) bek.], továbbá a jogalkotó a védekezési jog kiszélesítése érdekében kodifikálta az ún. szituációs jogos védelem intézményét [Btk. 22.
§ (2) bek.]. Az alkotmányozó pedig – ezzel mintegy párhuzamosan – a jogos önvédelem jogát alapjogi rangra emelte (Alaptörvény V. cikk).
Feltételezhető, hogy e joghelyzetben bekövetkező változások a jogos védelem törvényi célját is érinthették: prima facie a normaszövegek alapján azt a hipotézist lehet felállítani, hogy a jogintézmény ratio legise a kollektivista dominancia felől egyre inkább (ismétel-ten) individuális irányba mozdul(t) el.14 A hangsúly ugyanis a védekezőre mint a sértett,
13 Lásd 2009. évi LXXX. törvény általános indokolása, 2012. évi C. törvény 21-22. §-hoz fűzött részletes indokolás.
14 Hasonló tendencia mutatható ki a társadalomra veszélyesség normatív fogalmának „fejlődése” kapcsán is.
A hatályos definíció az individuális jogtárgyakat ugyanis már első helyen nevesíti [lásd Btk. 4. § (2) bek.],
illetve veszélyeztetett jogtárgyak hordozójára helyeződött át azáltal, hogy a hatályban lévő rendelkezések a ius defensionis egyértelmű szélesítését célozzák mind mennyiségi (arányosságbeli),15 mind pedig időbeli16 vetületben. E dolgozat feladata tehát a céltételező (teleologikus) értelmezés szempontjainak értékesítésével az új törvényi rendelkezések – a releváns elméleti háttér és a vonatkozó joggyakorlat figyelembevételével történő – beha-tóbb elemzése.
3.2. A joggyakorlat változása
A jogszabályi környezet jelentős átalakulásából értelemszerűen fakadt, hogy a jövőbeni jogegység biztosítása érdekében a Kúria indokoltnak látta az LB által 1981-ben elfogadott 15. sz. Irányelv hatályon kívül helyezését, és új jogalkalmazói instrumentum kibocsátását a jogos védelem egyes értelmezési kérdéseiről. A kollégiumvezető indokolása szerint a jogegységi határozat elfogadása több okból is szükségessé vált. Egyrészt az LB-nek az élet és testi épség büntetőjogi védelméről szóló 15. számú Irányelve fenntartását a Kúria 3/2013. BJE határozatával teljes egészében megszüntette, így annak III. részében, a legfőbb bírói fórum által a jogos védelem egyes kérdései kapcsán tett elvi megállapítások sem te-kinthetők a továbbiakban irányadónak. Ebből következően jogegységi eljárás lefolytatása hiányában a jogintézmény kúriai értelmezése megoldatlan lenne.
Másrészt az új Btk. 2013. július 1-jén történő hatálybalépésével a jogos védelmet érintő jogi szabályozás lényegesen megváltozott, amelyre álláspontja szerint a joggyakorlatnak szükségképpen új válaszokat kell adnia. Érvelése szerint e cél elérésére az 1981. novem-ber 23. napján meghozott irányelvben tett elvi megjegyzések már nem alkalmasak, azok ugyanis meghaladottá váltak, ezért újragondolásuk indokolt, mégpedig egy olyan jogi instrumentumban, amely a hatályos bírósági szervezeti törvénnyel is összhangban áll.17 A határozat indokolásából kitűnik továbbá az is, hogy a jogegységi eljárás lefolytatását a legfőbb ügyész is szükségesnek tartotta.
A kérdés jelentőségét mutatja, hogy a jogegységi eljárás során jogegységi tanácsként – a Bszi. 34. § (4) bekezdésének b) pontja alapján, figyelemmel a Bszi. 195. §-nak (3) bekezdésére is – a Kúria teljes Büntető Kollégiuma járt el. A jogegységi tanács az indít-ványt megalapozottnak találta. Megítélése szerint a 15. számú Irányelv ugyan évtizedeken keresztül hasznosan szolgálta az ítélkezési gyakorlat egységének kialakítását, azonban a jogszabályi változások, valamint egyes elvi megállapítások elavultsága szükségessé teszi jogegységi határozat meghozatalát a jogos védelem egyes kérdéseiről. Ezen új jogalkalmazói
szemben az 1978. évi Btk. szabályozásával, ahol Magyarország állami, társadalmi, gazdasági rendje szerepelt elsődleges jogi tárgyként a társadalomra veszélyesség törvényi meghatározásában [vö. 1978. évi Btk. 10. § (2) bek.]. Erre szemléletbeli változásra korábban utal Ambrus 2014a, 33.
15 Ehhez lásd Btk. 22. § (2)-(3) bekezdéseit, amelyek fennforgása esetén a szükségesség mértékének vizsgálata fogalmilag kizárttá vált.
16 Ehhez lásd a Btk. 21. §-át, amely a védekezési jog megnyílásának időbeli előrehozatalát célozza azáltal, hogy a támadás előtt telepített óvó berendezések útján gyakorolt elhárítást – szigorú törvényi kritériumok teljesülése esetén – is megengedhetővé teszi.
17 A Bszi. 195. §-ban foglalt rendelkezésből következően a szervezeti törvény hatálybalépését megelőzően meghozott irányelvek továbbra is alkalmazhatók, azonban felváltásuk már csak jogegységi határozattal le-hetséges.
instrumentumban foglaltak pedig önmagukban is számos értelmezésre szoruló megállapítást tartalmaznak, így ezek elemzése jelen dolgozat tárgya is egyben.
3.3. Szemléletváltás a normaértelmezés terén
Az Alaptörvény a bíróságok számára előírja, hogy a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával, és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék. A jogsza-bályok céljának megállapítása során pedig elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venniük (28. cikk). E rendelkezés tehát kiemelt jelentőséget tulajdonít a normaszövegek szubjektív teleologikus és alkotmánykonform interpretációjának, sőt annak alkalmazását a bíróságok számára kötelezővé is teszi. A 28. cikk célja tehát a „túlzottan szövegkötött magyar bírói mentalitás megváltoztatása.”18 Ez az alkotmányozói döntés kihatással van az általam választott téma elemzésének mikéntjére is: a monográfia egyfajta elemzési nóvum-ként a teleologikus értelmezés módszertanát alkalmazza. A vizsgálati metodika részleteit lásd „A téma-feldolgozás módszertana” c. részben.
3.4. A német jogtudomány, és -gyakorlat eredményeinek beemelése a hazai büntetőjogi gondolkodásba
A jogos védelem egyes kérdéseinek dogmatikai feldolgozása során a monográfia nagyban támaszkodik a német jogirodalomban ismertté vált különböző teóriákra, elemző megálla-pításokra. A német büntetőjog választásának kettős magyarázata van. Formális indokát az a tény adja, hogy a jogintézmény általános szabályai a két ország büntetőjogában teljesen megegyeznek,19 amely elősegíti jogösszehasonlító módszertan alkalmazását. A választás tartalmi indokát pedig az jelenti, hogy a német büntetőjog-tudomány a hazai büntetőjog számára évszázadok óta viszonyítási pont volt, és jelenleg is annak tekinthető. Ennek (egyik) magyarázataként a német büntetőjog-dogmatika kifinomultsága jelölhető meg.
jAkAb András emeli ki, hogy már a 19. századtól kezdődően a német jog merevsége a tudományos szinten fogalmi kidolgozottsággal párosult, ami páratlan értéket kölcsönöz a német jogi gondolkodásnak.20 A két ország jogi rendelkezéseinek összevetésére nem pusztán jogdogmatikai síkon kerül sor, az elemzés részeként ugyanis egy-egy problémát a német büntetőbírósági praxisból vett példákkal is szemléltetek.
18 jAkAb 2011b, 268.
19 Ennek igazolására lentebb lásd A téma-feldolgozás módszertana; További módszertani megjegyezések c. részt.
20 jAkAb 2010, 84.