15. cikk
E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan megállapodással lehet eltérni, amely:
1. a jogvita keletkezését követően jött létre;
2. lehetővé teszi a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított vagy a kedvezményezett számára az e szakaszban megjelölttől eltérő bíróságok előtti perindítást;
3. a szerződés megkötésének időpontjában azonos lakóhellyel, székhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező biztosítási kötvény jogosultja és biztosító között jött
1 Fasching/Konecny/Simotta 2008, EuGVVO, Art. 12, Rn. 5.; Czernich/Kodek/Mayr/Heiss 2015, Art. 14, Rn. 2.
2 Dickinson/Lein/Bariatti 2015, para. 5.47.
3 Czernich/Kodek/Mayr/Heiss 2015, Art. 14, Rn. 4.
létre, és amely a káresemény külföldön történő bekövetkezése esetén is az említett tagállam bíróságainak joghatóságát köti ki, amennyiben az ilyen megállapodás az említett tagállam jogával nem ellentétes;
4. egy tagállamban lakóhellyel nem rendelkező biztosítási kötvény jogosultjával jött létre, kivéve, ha a biztosítás megkötésére törvényi kötelezettség áll fenn, vagy valamely tagállam területén fekvő ingatlannal kapcsolatos; vagy
5. biztosítási szerződéssel kapcsolatos, amennyiben az a 16. cikkben említett egy vagy több kockázatra vonatkozik.
I. BEVEZETÉS
1. A RENDELKEZÉS CÉLJA
A R. 15. cikk célja, hogy megvédje a gyengébb felet a tisztességtelen joghatósági megállapodásoktól, megakadályozva, hogy e kikötések korlátozzák a gyengébb fél Brüsszel Ia.
rendelet alapján fennálló jogait, s megelőzve, hogy a biztosító a R. 14. cikkében foglaltaktól eltérő perlési lehetőséget biztosítson magának.
A R. 15. cikke szerinti joghatósági megállapodások a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított vagy a kedvezményezett javát szolgálják.1 A R. 15. cikk 2. pontja kifejezetten megengedi, hogy a joghatósági megállapodás a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított vagy a kedvezményezett a Brüsszel Ia. rendelet 3. szakaszától foglaltaktól eltérő bíróságok előtti perindítást biztosítson.
2. KAPCSOLAT A R. 25. CIKKÉVEL
A R. 25. cikke szabályozza részletesen a joghatósági megállapodás megkötésére irányadó szabályokat. A R. 25. cikk (4) bekezdése kimondja, hogy azok a joghatósági megállapodások, amelyek ellentétesek a R. 15. cikkével, érvénytelenek.
A joghatósági megállapodásokat korlátozó rendelkezéseket a biztosítási szerződések esetén szigorúan kell értelmezni.2 Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a R. 15. cikkének rendelkezései nem írják felül, hanem csupán kiegészítik a R. 25. cikkét, ezért a biztosítási ügyekben született joghatósági megállapodásokra vonatkozóan mindkét cikkben foglaltakat be kell tartani.
A jogirodalomban vita tárgyát képezi, hogy a R. 15., 16. és 25. cikkeiben foglalt szabályokat olyan kikötésekre is alkalmazni kell-e, amelyek egy tagállamokon kívüli bíróság joghatóságát alapozzák meg. Egyes álláspontok szerint, mivel a R. 25. cikk csak tagállami bíróság joghatóságának kikötésére vonatkozik, a tagállamokon kívüli bíróságok joghatóságának kikötése esetén e megállapodás érvényességét nem a rendelet, hanem a fórum joga alapján kell megítélni.3 Más szerzők szerint a rendeletben foglalt joghatósági korlátozások tagállamokon kívüli bíróság joghatóságának kikötése esetén is alkalmazandóak. 4 A Bíróság e kérdést illetően – a munkaszerződések kapcsán – úgy foglalt állást, hogy egy tagállamok területén kívüli bíróság joghatóságának kikötése is csak akkor érvényes, ha az megfelel a Brüsszel I. rendelet speciális
1 Czernich/Kodek/Mayr/Heiss 2015, Art. 15, Rn. 1.
2 Société financière et industrielle du Peloux ítélet, C-112/03, EU:C:2005:280, 31. pontja
3 Váradi 2014, 89.; Lazić 2014, 112.; Wopera/Wallacher/Köblös 2006, 122.
4 Dickinson/Lein/Bonomi 2015, para. 6.81.
szabályainak.1
3. KAPCSOLAT A PERFÜGGŐSÉGI SZABÁLYOKKAL
A biztosítási ügyekre vonatkozó joghatósági megállapodások kapcsán meg kell említeni a R. 31.
cikk (4) bekezdését is. Ez ugyanis azt mondja ki, hogy amennyiben a felperes a biztosított, a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosítási szerződés kedvezményezettje vagy a károsult, és a joghatósági megállapodás nem felel meg a Brüsszel Ia. rendlet 3. szakaszában foglalt szabályoknak, az a bíróság, amelyik joghatósága e kikötés alapján kizárólagos, nem élvez elsőbbséget párhuzamosan indított eljárások esetén. Ilyenkor tehát a R. 29. cikk (1) bekezdése alapján annak van jelentősége, hogy melyik bíróság előtt indítottak pert hamarabb.
4. KAPCSOLAT A KIFOGÁS NÉLKÜLI PERBEBOCSÁTKOZÁS SZABÁLYÁVAL
Noha a R. 15. cikkéből önmagában ez nem következik, az alperes perbebocsátkozása akkor is megalapozza a bíróság joghatóságát, ha a felek a biztosítási ügyből eredő jogvitáik elbírálására a R. 15. cikkének megfelelően egy másik bíróság joghatóságát kötötték ki.2 Ennek azonban az a feltétele, hogy a perbíróság a perbebocsátkozás, s annak elmaradása jogkövetkezményeiről az R.
26. cikkének (2) bekezdése alapján előzetesen tájékoztassa a gyengébb felet.
II. A JOGHATÓSÁGI MEGÁLLAPODÁS FELTÉTELEI 1. A JOGHATÓSÁGI MEGÁLLAPODÁS KELETKEZÉSE
A felek joghatósági megállapodása általában nem foglalható a biztosítási szerződésbe.3 A R. 15.
cikk 1. pontja értelmében ugyanis a felek a Brüsszel Ia. rendelet 3. szakaszában foglalt joghatósági okoktól csak a jogvita felmerülése után kötött megállapodással térhetnek el. Ennek oka, hogy a vita kialakulását követően a gyengébb fél már maga is belátja, illetve kellő gondosság esetén beláthatja, hogy milyen következményei lehetnek egy ilyen megállapodásnak, ezért kicsi az esélye, hogy a biztosító rá tudja kényszeríteni az akaratát.4 A R. 15. cikk 1.
pontjából szükségszerűen következik, hogy a jogvita keletkezéséig tilos bármilyen joghatósági megállapodás megkötése, az ilyen megállapodás érvénytelen [R. 25. cikk (4) bekezdés].5
Abban a kérdésben ugyanakkor, hogy a jogvita mely időpontban következik be, a Bíróság még nem foglalt állást. E körben annak van jelentősége, hogy mikor válik nyilvánvalóvá mindkét fél számára, hogy a köztük felmerült vita békés úton történő lezárása nem lehetséges.6 A jogvita tehát akkor keletkezik a felek között, ha a felek egy meghatározott ponton már nem értenek egyet, és bírósági eljárást helyeznek kilátásba.7
2. MEGÁLLAPODÁS A BIZTOSÍTOTT ÉRDEKÉBEN
A R. 15. cikk 2. pontja értelmében a felek már a jogvita felmerülése előtt megállapodhatnak abban, hogy a kötvény jogosultja, a biztosított, illetve a kedvezményezett részére a Brüsszel Ia.
rendelet által biztosított joghatósági okokon túl további vagylagos joghatósági okokat létesítenek.
1 Mahamdia-ítélet, C-154/11, EU:C:2012:491, 58-66. pontjai
2 ČPP Vienna Insurance Group ítélet, C-111/09, EU:C:2010:290, 19-33. pontjai
3 Schlosser/Hess 2015, Art. 15, Rn. 1.
4 Wopera/Wallacher/Köblös 2006, 99.
5 Kengyel/Harsági 2006, 368. pont
6 Dickinson/Lein/Bariatti 2015, para. 5.56.; Váradi 2014, 87.
7 Geimer/Schütze 2010, Art. 12, Rn. 5.
Ez a megállapodás nem érintheti a gyengébb fél rendeletben foglalt perlési lehetőségeit, ezért amennyiben az kizárja bármelyik kötvényjogosultat, biztosítottat vagy kedvezményezettet
megillető joghatósági ok alkalmazását, érvénytelennek minősül még akkor is, ha ezzel egyidejűleg más perlési fórumot biztosít a gyengébb fél számára.1
A R. 15. cikk 2. pontja nemcsak a szerződő fél, azaz a kötvénytulajdonos javára engedi meg a Brüsszel Ia. rendelet 3. szakaszában írt joghatósági okokat meghaladó további vagylagos joghatósági okok létesítését, hanem a biztosított és kedvezményezett javára is, tekintet nélkül arra, hogy ez utóbbi személyek a biztosítási szerződés megkötésében részt vettek-e. Erre alapítva a Bíróság megállapította, hogy a kedvezményezett hivatkozhat a biztosító és a vele szerződő fél által aláírt szerződésben a szerződő fél és a kedvezményezett javára belefoglalt joghatósági kikötésre még akkor is, ha azt ő kifejezetten nem írta alá, feltéve viszont, hogy a biztosító és a szerződő fél közötti viszonyban a joghatósági kikötésre vonatkozó formai követelményeknek eleget tettek és a biztosítónak a kedvezményezettekre is kiterjedő kikötés elfogadására vonatkozó nyilatkozata egyértelműen megállapítható.2
3. A KÖZÖS LAKÓHELY, SZÉKHELY VAGY TARTÓZKODÁSI HELY KIKÖTÉSE
A R. 15. cikk 3. pontja lehetővé teszi, hogy amennyiben a biztosítási kötvény jogosultjának és a biztosítónak a lakóhelye, székhelye vagy szokásos tartózkodási helye a szerződés megkötésének időpontjában ugyanazon tagállamban van, olyan joghatósági megállapodást kössenek, amely valamely káresemény külföldön történő bekövetkezése esetére ezen tagállam bíróságainak joghatóságát köti ki, feltéve, hogy az nem ellentétes az adott tagállam jogával.
Ez a rendelkezés elsősorban a felelősségbiztosítások esetén alkalmazható. Egy ilyen joghatósági kikötés ugyanis megfosztja a kötvény tulajdonosát a R. 12. cikke alapján a káresemény bekövetkeztének helye szerinti bíróság előtti perlés lehetőségétől, cserébe viszont lehetővé teszi, hogy azon bíróság előtt pereljen, ahol a szerződés megkötésekor a saját tartózkodási helye vagy lakóhelye volt. E joghatósági kikötés megakadályozza azt is, hogy a biztosított a károsult által ellene indított eljárásba alperesként perbe vonja a biztosítót az R. 13. cikk (1) bekezdése alapján, még akkor is, ha erre a perbíróság szerinti tagállam joga lehetőséget nyújt.3
A Bíróság a Brüsszeli Egyezmény – R. 15. cikk 3. pontjával azonos szövegezésű – 12. cikkének 3. pontját úgy értelmezte, hogy e pontnak megfelelően kikötött joghatósági záradék nem érvényesíthető a szerződésnek e záradékot kifejezetten jóvá nem hagyó, s a szerződő félétől és a biztosítóétól különböző tagállamban székhellyel rendelkező kedvezményezettjével szemben.
Mindezt a Bíróság abból vezette le, hogy a 3. szakasz a szerződő félen kívül a biztosítottat és a kedvezményezettet is védi, ezért a biztosító és a vele szerződő fél megállapodása a kedvezményezett kifejezett hozzájárulása hiányában nem hozhatja őt kedvezőtlenebb helyzetbe annál, amit neki a 3. szakasz rendelkezései biztosítanak. Márpedig az általa el nem fogadott joghatósági kikötés megfosztaná a kedvezményezettet a káresemény bekövetkezésének helye,
1 Dickinson/Lein/Bariatti 2015, para. 5.57.
2 Gerling Konzern ítélet, C-201/82, EU:C:1983:217, 10-20. pontjai
3 Dickinson/Lein/Bariatti 2015, para. 5.61.
illetve a saját lakóhelye szerinti bíróság előtti perlés jogától, valamint arra kényszerítené, hogy a biztosító székhelye szerinti államban védekezzen a biztosító által ellene indított keresettel szemben, ami számára nyilvánvaló hátrányokkal jár.1
Mivel a fent idézett ítélet értelmében harmadik személy (biztosított vagy kedvezményezett) viszonylatában a R. 15. cikk 3. pontja alapján kötött joghatósági megállapodás semmilyen hatással nem bír, e joghatósági megállapodás csak a R. 12. és 13. cikk (1) bekezdésében foglalt joghatósági okok kizárására alkalmas, azonban a R. 13. cikk (2) és (3) bekezdésében írtakéra nem.2
4. NEM UNIÓS TAGÁLLAMBÓL SZÁRMAZÓ KÖTVÉNYJOGOSULT
A R. 15. cikk 4. pontja lehetővé teszi, hogy amennyiben a biztosítási kötvény jogosultja egyik tagállamban sem rendelkezik lakóhellyel, a szerződő felek bármikor kiköthessék egy a Brüsszel Ia. rendelet 3. szakaszától eltérő bíróság joghatóságát. E rendelkezés indoka az, hogy a R. 14.
cikke egyébként sem vonatkozik olyan kötvényjogosultakra, akik a tagállamokon belül nem rendelkeznek lakóhellyel, így az ő esetükben nem volt szükség arra, hogy a rendelet korlátozza a joghatósági megállapodások megkötésének lehetőségét.3
Ez a rendelkezés ugyanakkor nem vonatkozik az ingatlanbiztosításra, valamint a törvényi kötelezettség alapján megkötött biztosításra, így ez utóbbiak esetén a joghatósági kikötések korlátai továbbra is fennállnak.4
5. A R. 16. CIKKÉBEN FOGLAT KOCKÁZATOK
A R. 15. cikk 5. pontja lehetővé teszi, hogy a R. 16. cikkében említett egy vagy több kockázatra vonatkozó biztosítási szerződés kapcsán a felek szabadon állapodjanak meg valamely bíróság joghatóságáról. Ennek oka az, hogy az ilyen típusú biztosítási szerződéseket kötő kötvénytulajdonosok általában nem szorulnak speciális védelemre.5 Az utasok testi sérülésének, valamint poggyászuk elvesztésének és kárának biztosítására létrejött szerződések nem tartoznak a R. 16. cikke hatálya alá, ezért e szerződésekkel kapcsolatos joghatósági megállapodásoknak meg kell felelniük a R. 15. cikkében foglaltaknak. A R. 15. cikk 5. pontjában foglalt „nagykockázat”
fogalmát a 2009/138/EK Parlamenti és Tanácsi irányelv (Szolvencia II.) határozza meg.