telefonszám nemzetközi előhívóval együtt történő feltüntetése, egy keresőmotor-üzemeltetővel szemben annak érdekében vállalt költségek, hogy a különböző tagállamokban lakóhellyel rendelkező fogyasztók számára megkönnyítse a kereskedő vagy a közvetítője Internetes honlapjának elérését, a kereskedő székhelye szerinti tagállamétól eltérő felső szintű domain-név használata és különböző tagállamokban lakóhellyel rendelkező ügyfelekből összetevődő nemzetközi ügyfélkör említése. Leszögezte ugyanakkor azt is, hogy az e-mail cím vagy más elérhetőségek feltüntetése, illetve a kereskedő székhelye szerinti tagállamban szokásosan használt nyelvvel vagy pénznemmel megegyező nyelv és/vagy pénznem használata önmagában nem elegendő e feltétel fennállásának igazolásához.1
Mindezt tovább pontosította a Bíróság a Mühlleitner-ítéletben, amelyben úgy foglalt állást, hogy a Brüsszel I. rendelet 15. cikk (1) bekezdésének c) pontja – s így a R. 17. cikk (1) bekezdésének c) pontja – nem követeli meg, hogy a fogyasztó és a vállalkozó között megkötött szerződés távollévők között jöjjön létre. Épp ellenkezőleg: ha a vállalkozó tagállamában történt szerződéskötést a távollévő felek közötti kapcsolatfelvétel vagy az Interneten eladásra kínált dolog vagy szolgáltatás távollévők közötti lefoglalása előzi meg, az olyan jel, ami arra utal, hogy a kereskedő a tevékenységét más tagállamra is kiterjesztette.2
A R. 17. cikk (1) bekezdésének c) pontjában foglalt második feltétel az követeli meg, hogy a felek között létrejött szerződés a kereskedő azon tevékenységi körébe essen, amelyiket a fogyasztó lakóhelyének tagállamában folytat, vagy amit e tagállamra irányít. Ez utóbbi jogszabályi rendelkezés azt követeli meg, hogy olyan szerződés szülessen a felek között, amelyet a kereskedő a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamban honos fogyasztókkal kívánt megkötni.3 A Bíróság az Emrek-ítéletben megállapította ugyanakkor, hogy nem feltétel az, hogy oki összefüggés legyen a kereskedő más tagállamra irányuló tevékenysége és e tevékenységi körbe eső fogyasztói szerződés megkötése között. Ennek az a következménye, hogy minden olyan esetben alkalmazni kell a 4. szakasz rendelkezéseit, amikor a fogyasztó nem a kereskedő – fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamra irányuló – tevékenysége alapján szerez tudomást a kereskedő szolgáltatásáról, hanem más forrásból, például mint az Emrek-ügyben is, az ismerősei révén.4
Végül ki kell emelni, hogy a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamra irányuló tevékenység a közvetítő útján is megvalósulhat. Ilyen esetben a Bíróság Maletic-ügyben hozott ítélete szerint a 4. szakaszban foglalt szabályok – a közvetítő és a másik tagállamban székhellyel rendelkező kereskedő együttes perlése esetén – a közvetítőre is vonatkoznak, amelyiknél a fogyasztó a szerződést kötötte, még akkor is, ha a közvetítőnek e fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam területén van a székhelye.5
ahol a fél székhellyel rendelkezik akár – függetlenül a másik fél székhelyétől – saját lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást.
(2) A fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag a fogyasztó lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást.
(3) E cikk nem érinti a viszontkereset indításához való jogot annál a bíróságnál, amely előtt e szakasznak megfelelően az eredeti kereset nyomán indult peres eljárás folyamatban van.
I. JOGHATÓSÁG A FOGYASZTÓ ÁLTAL INDÍTOTT PEREKBEN
A R. 18. cikk (1) bekezdése határozza meg, hogy a fogyasztó mely tagállam bíróságai előtt jogosult pert indítani a vele szerződő másik fél ellen. Az itt biztosított joghatósági okok közül a fogyasztót illeti meg a választás joga.1
Ehhez képest a fogyasztó dönthet úgy, hogy a másik szerződő fél ellen annak a tagállamnak a bíróságai előtt indítja meg a pert, ahol ez utóbbi fél székhellyel rendelkezik. E szabály megfelel az alperes székhelyéhez igazodó általános joghatósági szabálynak, így kizárólag akkor alkalmazható, ha az alperesnek valamelyik tagállamban van a székhelye. E rendelkezés annyiban biztosít előnyt a fogyasztó számára, hogy kizárja az elismerés és végrehajtás körében felmerülő esetleges kockázatokat, hiszen a végrehajtást ugyanabban a tagállamban kell kérni, ahol a jogerős döntés született. Hátrány ugyanakkor a fogyasztó számára, hogy az igényérvényesítés nehezebb, mint a saját lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt, továbbá gondot okozhat az is, hogy a bíróságnak a jogvita eldöntése során nem a saját tagállama szerinti jogot, hanem a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam jogát kell alkalmaznia.2
A fogyasztó másik lehetősége a R. 18. cikk (1) bekezdése alapján az, hogy a vele szerződő másik féllel szemben – annak székhelyétől függetlenül – a saját lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt indítson eljárást. E rendelkezés kifejezetten előnyös a fogyasztó számára, hiszen elősegíti az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését, figyelemmel arra is, hogy kisebb gazdasági lehetőségekkel és jogi tapasztalattal rendelkezik, mint a vele szerződő másik fél, továbbá jellemzően a per tárgyának értéke sem olyan jelentős, hogy megérje a fogyasztó számára felvállalni a lakóhelyétől eltérő tagállamban történő pereskedés költségeit és nehézségeit.
További előnyt biztosít a fogyasztónak, hogy a Róma I. rendelet 6. cikke alapján a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam bíróságainak ugyanezen tagállam jogát kell alkalmazniuk a jogvita eldöntése során.3
A saját lakóhely tagállama szerinti bíróságok előtt történő perlés jogával kizárólag az a fogyasztó élhet, aki a keresetindítás időpontjában valamelyik tagállamban lakóhellyel rendelkezik. A Brüsszel Ia. rendelet újítása folytán ugyanakkor e jog a fogyasztót olyan alperessel szemben is megilleti, amelynek egyik tagállamban sincs székhelye, fióktelepe, képviselete vagy más telephelye. Fontos kiemelni azonban azt is, hogy amennyiben a fogyasztó az Európai Unión
1 Czernich/Kodek/Mayr 2015, Art. 18, Rn. 3.
2 Róma I. rendelet 6. cikk; Dickinson/Lein/Bonomi, 2015, para. 6.61.
3 Dickinson/Lein/Bonomi 2015, para. 6.65.
kívüli székhellyel rendelkező alperest perel be az R. 18. cikkének (1) bekezdése alapján a saját lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt, számolnia kell azzal, hogy az így született jogerős ítélet elismerésére és végrehajtására az alperes székhelye szerinti államban alkalmazandó nemzeti és nemzetközi magánjogi szabályok lesznek irányadók, nem pedig a Brüsszel Ia. rendelet.1
A R. 18. cikk (1) bekezdése mellett a Brüsszel Ia. rendelet egyéb lehetőségeket is biztosít a fogyasztó számára a vele szerződő féllel szembeni eljárás megindítására.
Az R. 17. cikkének (1) bekezdése alapján fogyasztói szerződésekből eredő ügyekben is alkalmazni lehet a R. 7. cikk 5. pontjában vagylagos joghatósági okot. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben a kereskedő az egyik tagállamban székhellyel, egy másik tagállamban pedig fiókteleppel, képviselettel vagy más telephellyel rendelkezik, a fogyasztó a fióktelep, a képviselet vagy más
telephely működéséből eredő körben a fióktelep, telephely vagy más képviselet szerinti tagállamban is pert indíthat a vele szerződő másik fél ellen.2
Abban az esetben ugyanakkor, ha a felek a R. 19. cikknek megfelelően megállapodást kötöttek valamely bíróság joghatóságáról, a fogyasztó ezen bíróság előtt indíthat eljárást a vele szerződő másik féllel szemben.
Bár a R. 17. cikk nem hivatkozik rá, de a jogirodalom álláspontja szerint amennyiben a fogyasztó által indított eljárásban a vele szerződő fél alperesként perbebocsátkozik, az a R. 26. cikk (1) bekezdése alapján akkor is megalapozza az eljáró bíróság joghatóságát, ha az a Brüsszel Ia.
rendelet egyéb rendelkezései, így a 4. szakasz alapján nem állt fenn. Amennyiben nem a fogyasztó az alperes, a perbíróságot nem terheli a R. 26. cikk (2) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettség sem.
Végül a R. 18. cikk (3) bekezdése alapján a fogyasztó a másik szerződő fél által vele szemben indított perben viszontkeresetet terjeszthet elő. E szabály gyakorlati jelentősége azonban csekély, hiszen a fogyasztóval szerződő fél főszabály szerint amúgy is a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt indíthat pert a fogyasztó ellen.3
II. JOGHATÓSÁG A FOGYASZTÓ ELLEN INDÍTOTT PEREKBEN
A R. 18. cikk (2) bekezdése biztosítja a fogyasztó számára azt a garanciát, hogy a vele szerződő másik fél csak a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt indíthat pert ellene. E rendelkezés ugyanakkor kizárólag olyan fogyasztók számára nyújt védelmet, akik a perindítás időpontjában valamelyik tagállamban lakóhellyel rendelkeznek. Azon fogyasztók tekintetében ugyanis, akiknek egyik tagállamban sincs lakóhelye, a joghatóság kérdésében az R. 6. cikk (1) bekezdése alapján nem a Brüsszel Ia. rendelet, hanem a fórum jogának szabályait kell alkalmazni.
A Bíróság a Hypotecní Banka-ítéletben megállapította ugyanakkor azt is, hogy a fogyasztó utolsó ismert lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt kell pert indítani azon fogyasztó ellen, aki hosszú lejáratú ingatlankölcsönt vett fel, s vállalta, hogy a másik szerződő felet a lakcíme bármilyen megváltozásáról értesíti, ennek ellenére az ellene a szerződéses kötelezettségei
1 Dickinson/Lein/Bonomi 2015, para. 6.68.
2 Czernich/Kodek/Mayr 2015, Art. 18, Rn. 4.
3 Dickinson/Lein/Bonomi 2015, para. 6.70.
nemteljesítése miatt indított kereset előterjesztése előtt megszüntette a lakóhelyét, s új lakóhelyet nem jelentett be. Ennek azonban további feltétele az, hogy e bíróság az alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtegyen, illetve megkíséreljen, s ennek keretében elsősorban azt vizsgálja meg, hogy az alperesnek az adott tagállamban, vagy egy másik tagállamban van-e lakóhelye, másodsorban pedig azt, hogy van-e olyan adat, ami arra utal, hogy az alperes az Európai Unión kívüli lakóhellyel bír.1
Fontos kiemelni azonban, hogy a Brüsszel Ia. rendelet kivételesen a R. 18. cikk (2) bekezdésétől eltérő bíróságok előtt is lehetővé teszi a fogyasztó elleni eljárás megindítását.
Először is a R. 18. cikk (3) bekezdése alapján a fogyasztóval szerződő fél a vele szemben a fogyasztó által indított perben viszontkeresetet terjeszthet elő.
Másodszor, amennyiben a felek között a R. 19. cikkének megfelelő joghatósági megállapodás született, a pert a fogyasztó ellen e kikötésben foglalt bíróság előtt is meg lehet indítani.
Harmadszor, bár a R. 17. cikke nem hivatkozik rá, de fogyasztói szerződésekből eredő ügyekben is irányadóak a R. 26. cikkének szabályai, azaz az alperes perbebocsátkozása szintén megalapozza a bíróság joghatóságát. E körben azonban ki kell emelni, hogy amennyiben a fogyasztó az alperes, a bíróságnak, mielőtt az alperes perbeavatkozása alapján megállapítaná a joghatóságát, a R. 26. cikk (2) bekezdése alapján az alperest tájékoztatnia kell a bíróság joghatóságának kifogásolásához fűződő jogáról, valamint a perbebocsátkozás, illetve a perbe nem bocsátkozás következményeiről. Bár a R. 26. cikk (2) bekezdése nem a 4. szakaszban került elhelyezésre, e tájékoztatási kötelezettség megszegése az R. 45. cikk (1) bekezdés e) pontjának (i) alpontja alapján az így született ítélet elismerésének megtagadását eredményezi.2
1 Hypotecní Banka-ítélet, C-327/10, EU:C:2011:745, 36-55. pontjai
2 Dickinson/Lein/Bonomi 2015, para. 6.89.
D) JOGHATÓSÁGI MEGÁLLAPODÁS FOGYASZTÓI SZERZŐDÉSEKBŐL EREDŐ