D) A TAGÁLLAMOK TERÜLETÉN LAKÓHELLYEL NEM RENDELKEZŐ ALPERES
II. A tagállamok területén lakóhellyel nem rendelkező alperes
egyrészt a felperesnek azon bíróság nehézségek nélküli azonosítását, amelyhez fordulhat, másrészt az alperesnek annak ésszerűen történő felmérését, hogy mely bíróság előtt indítható ellene eljárás.1
Ugyanakkor a Bíróság ebben az ítéletében rámutatott arra is, hogy a Brüsszel I. rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében alkalmazott „nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban”
kifejezést úgy kell érteni, hogy a nemzeti szabályoknak az egységes uniós joghatósági szabályok helyetti alkalmazása csak abban az esetben lehetséges, ha az ügyben eljáró bíróság rendelkezik olyan bizonyítékkal, amely alapján megállapítható, hogy az alperesnek – az említett bíróság szerinti tagállamban lakóhellyel nem rendelkező uniós polgárnak – ténylegesen az Unió területén kívül van a lakóhelye.2
A Bíróságnak a Hypoteční banka ügyben hozott ítélete arra az esetre ad iránymutatást, amikor a bizonyítékok alapján nem kétséges, vagy legalább valószínűsíthető, hogy az alperes uniós polgár, vagyis valamely tagállam állampolgára. Ilyen bizonyíték hiányában a Brüsszel I. rendelet alapján valamely tagállami bíróság akkor rendelkezik joghatósággal, ha a rendeletben előírt joghatósági szabályok valamelyikének az alkalmazására vonatkozó feltételek teljesülnek.3
Ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel vagy székhellyel valamely tagállamban, a R. 6. cikk (1) bekezdése a tagállam jogára utalja a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározását. A
„tagállam joga” nemcsak a nemzeti jogszabályokat, hanem a tagállam által kötött nemzetközi egyezményeket is magában foglalja. Így például ha egy Szerbiában lakóhellyel rendelkező alperes ellen Magyarországon indítanak pert kártérítés megfizetése iránt, a Brüsszel Ia. rendelet joghatósági szabályai nem alkalmazhatók, és a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a magyar jog szerint rendelkezik-e joghatósággal. Mivel Szerbiával Magyarországnak kétoldalú nemzetközi egyezménye van, amely rendelkezik a kártérítési ügyek esetén irányadó joghatóságról, a magyar bíróságnak az alapján kell megállapítania, hogy van-e joghatósága az ügy elbírálására.4 Ha azonban az alperes Thaiföldön rendelkezik lakóhellyel, a magyar bíróságnak a joghatóságát egy kártérítési perben – hatályos nemzetközi egyezmény hiányában – az Nmjtvr. szabályai alapján kell vizsgálnia.
A Svájcban, Norvégiában, illetve Izlandon lakóhellyel rendelkező alperesek tekintetében a joghatóság meghatározására az e körben a Brüsszel Ia. rendelettel – és különösen elődjével, a Brüsszel I. rendelettel – sok hasonlóságot mutató 2007. évi Luganói Egyezmény szabályai irányadóak.5
2. KIVÉTELEK
A R. 6. cikk (1) bekezdése ugyanakkor a fenti szabály alól kivételeket is megjelöl: a tagállamokban lakóhellyel nem rendelkező alperesek esetében is alkalmazni rendeli a speciális és
1 Hypoteční banka ítélet, C-327/10, EU:C:2011:745, 44. pont
2 Hypoteční banka ítélet, C-327/10, EU:C:2011:745, 42. pont
3 G-ítélet, C-292/10, EU:C:2012:142, 41. pont
4 Az 1969. évi 1. tvr. által kihirdetett, a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között a kölcsönös jogsegélyről szóló, Belgrádban, 1968. március 7. napján aláírt szerződés 39/A. cikkének (3) bekezdése
5 A 2007. október 30-án Luganóban aláírt, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezmény
a kizárólagos joghatóság bizonyos szabályait.
A fogyasztói szerződések esetében a R. 18. cikkének (1) bekezdése a tagállamokon kívüli alperesek esetében is irányadó, így a fogyasztó e rendelkezés alapján akkor is pert indíthat az alperes ellen a saját lakóhelyének bíróságai előtt, ha az alperes egyik tagállamban sem rendelkezik székhellyel, míg egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos jogvita esetén a munkavállaló a R. 21. cikkének (2) bekezdése alapján a tagállamokon kívüli munkáltatót is perelheti a munkavégzés helyének vagy a munkavállalót foglalkoztató telephelynek a bíróságai előtt. Az ún. gyengébb felet védő, speciális joghatósági szabályok köréből ugyanakkor a R. 6.
cikk (1) bekezdése nem utal a biztosítási ügyekre, így azok szabályai a tagállamokon kívüli alperesek tekintetében semmilyen körben nem alkalmazhatók.
A R. 6. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamokban lakóhellyel nem rendelkező alperesek esetében is érvényesülnek a R. 24. cikkében foglalt kizárólagos joghatósági szabályok, valamint a joghatósági megállapodásokkal kapcsolatos, a R. 25. cikkében írt előírások. Megjegyzendő, hogy a R. 25. cikke már eleve úgy rendelkezik, hogy a felek a lakóhelyükre való tekintet nélkül köthetnek a Brüsszel Ia. rendelet által szabályozott joghatósági megállapodást.1 A R. 6. cikk (1) bekezdése nem sorolja az alperes lakóhelyétől függetlenül érvényesülő joghatósági okok körébe a R. 26. cikkében foglalt, perbebocsátkozáson alapuló joghatóságot, ugyanakkor egyes vélemények szerint az is a kivételek körébe tartozik, tehát ha a tagállamokon kívüli alperes a tagállami bíróság előtt perbe bocsátkozik, az a tagállami bíróság joghatóságát a R. 26. cikke, és nem a tagállam nemzeti joga alapján alapozza meg.2
A R. 6. cikk (2) bekezdése szerint a tagállamokon kívüli alperesekkel szemben a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező felperesek az adott tagállam állampolgáraival azonos feltételek mellett igénybe vehetik a tagállam joghatósági szabályait, és ezek közül azokat is, melyeknek a tagállami alperesekkel szembeni alkalmazását a R. 5. cikkének (2) bekezdése szigorúan tiltja. Ennek megfelelően például a Magyarországon lakóhellyel rendelkező német állampolgárságú felperes az Ausztráliában lakóhellyel rendelkező svéd állampolgárságú alperes ellen pert indíthat a magyar bíróság előtt az Nmjtvr. 57. §-a szerinti, az alperes magyarországi vagyontárgyán alapuló joghatósági ok alapján is.
A Brüsszel Ia. rendelet elődjeit már számos kritika érte a tagállamokon kívüli alperesek hátrányos megkülönböztetése miatt, egyrészt azért, mert ezáltal ezeket az alpereseket megfosztják az Egyezményben, illetve rendeletekben foglalt joghatósági rendszer előnyeitől,3 másrészt azért, mert a nem harmonizált nemzeti jogszabályok alkalmazandósága lényegében a jogbiztonság ellen hat.4 A Bizottság javaslata túl is lépett volna a különbségtételen annak rögzítésével, hogy azon személyek, akik egyik tagállamban nem rendelkeznek lakóhellyel, valamely tagállam bíróságai előtt kizárólag a rendelet – általános joghatósági szabályon kívüli – rendelkezései alapján
1 Ebben a Brüsszel Ia. rendelet eltér a Brüsszeli Egyezmény és a Brüsszel I. rendelet szabályaitól, melyek a joghatósági megállapodás kötéséhez megkövetelték, hogy az egyik fél lakóhellyel rendelkezzen valamely tagállamban (a Brüsszeli Egyezmény 17. cikke, illetve a Brüsszel I. rendelet 23. cikke).
2 Dickinson/Lein/van Lith 2015, para 3.22. Ez az álláspont a Bíróság Group Josi ügyben hozott ítéletének (C-412/98, EU:C:2000:399) 44. pontjában foglaltakon alapul, melyek szerint a Brüsszeli Egyezmény – a R. 26. cikkével azonos tartalmú – 18. cikke szerint az eljáró bíróság joghatóságát az alperes önkéntes megjelenése az alperes lakóhelyétől függetlenül megalapozza.
3 Dickinson/Lein/van Lith 2015, para. 3.27.
4 Luzzatto, Riccardo: On the proposed application of jurisdicional criteria of Brussels I regulation to non-domiciled defendants. In Pocar–Viarengo–Villata (szerk.): Recasting Brussels I. Cedam, Milánó, 2012. 111–116.
perelhetők, a R. 6. cikkében foglaltakat a javaslat ennek megfelelően mellőzte volna, és a szabályozás kiegészült volna a szubszidiárius joghatóságra és a forum necessitatis-ra vonatkozó rendelkezésekkel. Ezt a javaslat azzal indokolta, hogy a felperesek és az alperesek érdekeinek előmozdítása, valamint az Unión belüli igazságszolgáltatás megfelelő működésének előmozdítása érdekében az a körülmény, hogy az alperes lakóhelye vagy székhelye egy harmadik államban van, már nem zárhatja ki egyes uniós joghatósági szabályok alkalmazását, illetőleg azzal, hogy a meglévő joghatósági szabályok szoros kapcsolatot biztosítanak az eljárások és a tagállamok területe között, ami indokolja, hogy azokat valamennyi alperesre, lakóhelyétől függetlenül kiterjesszék. 1 A joghatósági szabályrendszernek a tagállamokon kívüli alperesekre való kiterjesztésével azonban az Európai Parlament nem értett egyet,2 így végül e kiterjesztésre nem került sor.3 A R. 79. cikke erre is figyelemmel rögzíti, hogy a Bizottság által a rendelet alkalmazásáról 2022. január 11. napjáig benyújtandó jelentésnek tartalmaznia kell annak értékelését, hogy szükség lehet-e a joghatósági szabályoknak az olyan alperesekre való további kiterjesztésére, akik a tagállamokban nem rendelkeznek lakóhellyel, figyelembe véve a rendelet működését, valamint az esetleges nemzetközi szintű fejleményeket.
1 A Bizottság javaslatában foglalt (16) és (17) preambulumbekezdés.
2 Az Európai Parlament arra hivatkozott, hogy a hatásvizsgálat szerint a megkülönböztető szabályozás gazdasági társaságokra gyakorolt negatív gazdasági hatásának mértéke nehezen állapítható meg, és kevés bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy a nemzeti jogok közötti különbségek a verseny torzulásához vezetnek, illetve, hogy az Unió bíróságaihoz való hozzáférés hiánya jelentős veszteséget jelent a fogyasztók és más „gyengébb felek”
részére. Ezen felül az Európai Parlament úgy ítélte meg, hogy az egységes szabályozás nem feltétlenül javítaná az Unió alkupozícióját egy későbbi nemzetközi egyezmény megalkotása során. European Parliament Draft Report on the proposal for a regulation of the European Parliament and of the Council on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgments in civil and commercial matters (recast), 2010/0383 (COD), 2011. 6.28.
3 A joghatósági szabályrendszernek a tagállamokon kívüli alperesekre történő kiterjesztése a Luganói Egyezményt érintő problémákat is felvetett volna. Lásd erről részletesen: Pocar, Fausto: A partial recast: Has the Lugano Convention been forgotten? In Pocar–Viarengo–Villata (szerk.): Recasting Brussels I. Cedam, Milánó, 2012. 117–
121.
KÜLÖNÖS JOGHATÓSÁG A) BEVEZETÉS