JÖVŐORIENTÁCIÓS INDEX

A jövőorientációs index (Future-Orientation Index) (Preis et al., 2012) a jövőirányultságot az ember információkereső tendenciáiban ragadja meg, az arab évszámmal történő Google- keresések vizsgálatával. Az index azt a mértéket mutatja meg, amennyivel az internethasználók világszerte (országonként) jobban érdeklődnek az elkövetkező, mint az elmúlt években elérhető információk iránt egy adott évben. Tehát a 2010-es jövőorientációs jelzőérték a 2011-es évre vonatkozó keresések és a 2009-es évre vonatkozó keresések összevetéséből áll. Az index értékei összevethetővé válnak többek között az adott ország GDP-jével. Az eddigi mérésekből az derült ki, hogy egyértelmű korreláció van a kettő között: minél nagyobb az egy főre eső GDP annál nagyobb a hajlam a jövőbetekintésre. Ennek a jólét és a jövőben való bizalom természetes kapcsolatán túl magyarázata lehet, hogy a jövőorientáció is sikeresebbé teheti a gazdaságot. Mint ahogyan az is, hogy a keresések jellegét, az internetes infrastruktúrát is meghatározhatja az ország gazdasági helyzete. Az index sajátossága, hogy nyelvileg és a számjelölés szempontjából kulturálisan kötött, illetve a digitális szakadékon túli kultúrákra módszerét tekintve nem alkalmazható.

133

3.3. DISZKUSSZIÓ: JÖVŐORIENTÁLTSÁG ÉS TÁRSADALMI JÖVŐKÉPESSÉG

A két fogalom jelentésében, szakmai/tudományos diskurzusában közös a jövőhöz való viszonyulás lényegi kategóriája. Azonban ez a jövőorientáció esetében inkább beállítódás, cselekvési irány, tervezés, a társadalmi jövőképesség esetében pedig a stratégiai cselekvés hangsúlyos. Hasonlóképpen közös, hogy a jövőorientáció feltétele a jövőkép, a jövőről alkotott elképzelés (jövővízió), ennek megléte vagy hiánya; a változás folyamatként való felfogása. A jövőorientáció az egyént mint kulturálisan beágyazott entitást, a társadalmi jövőképesség pedig az egyént csak mint társadalmi entitást/ágenst vizsgálja, ez részben hasonlóságot (a tágabb kontextus feltételezése), részben eltérést (az egyéni szint megléte) jelent. Elválaszthatja a fogalmakat és használatukat, hogy a jövőorientáció általánosan a jövőt időbeli távlatként, míg a társadalmi jövőképesség a jövőt a változáskezelés mikéntjeként fogja fel. Egyúttal a jövőre vonatkozóan a társadalmi jövőképesség érvényesíti a normatív, a jó élet meghatározását kifejező kereteit, amelyeket a jövőorientáció vizsgálatai a hozzáállás feltételeként azonosítanak. A fogalmi-diszkurzív metszeteket a 2. ábra foglalja össze. A kategóriaelemek összevetése a 2. táblázatban látható.

2. ábra: Fogalmi-diszkurzív metszetek 2.

Változás felfogása

Változáshoz való viszony

Jövő- kép mint felté- tel

Entitás/ágencia Cselek- vés

szakadás, veszély Folyamat lehetőség reaktív aktív pro-aktív egyéni társadalmi kulturális instrumentális motivált stratégiai

Társadalmi jövőképes- ség

X X X X X X X X X X X X

Reziliencia

X X X X X

Jövőorientá-

ció X X X X X X X X

2. táblázat: Kategóriaelemek összevetése 2.

3.4. JÖVŐÁLLÓSÁG–JÖVŐBIZTOSÍTÁS:

BEFEKTETÉS A JÖVŐBE

1504-ben, a firenzei Palazzo Vecchio tanácstermében (tszázak terme) az egymással szembeni falfelületek freskójának elkészítésére két festőóriás kap megrendelést Piero Soderinitől, a firenzei kormány, a Signoria tagjától. Az egyik fal Leonardo da Vincié, a másik Michelangelo Buonarrotié. Két csatát kell megörökíteniük, előbbinek az anghiarit, utóbbinak a cascinait.

Michelangelo ugyan befejezi a kartont a freskóhoz, de hamarosan újra Rómába indul dolgozni, a pápa meghívására, a falfestményt pedig el sem kezdi készíteni.

Leonardo viszont élete fő művének tekinti a festményt, és bár tanul az Utolsó vacsoránál alkalmazott freskófestési eljárás már néhány év alatt megmutatkozó hibáiból, itt is kísérletezik. Pontosabban a görög-római klasszikus kor enausco (viaszfestési) eljárását veszi elő,

135

mert az jobban megőrzi a színeket, da Vinci pedig a dinamikus jeleneteket csodálatosan élénknek, színesnek szánja. Rengeteget dolgozik a kartonnal, közben kisebb festményeken kísérletezik a viasszal és a – temperát helyettesítő – olaj együttes alkalmazásával.

De az öreg palotában az olajfesték és a viasz nem köt elég hamar, sőt az olaj elfolyik, ráadásul a falfelület túl nagy. Ezért da Vinci úgy dönt, hogy a kép „szárítását” fel kell gyorsítani. Hatalmas tüzet rak a több mint hét méter magas teremben, azt tervezve, hogy a 30 Celsius fokos meleg majd kiszárítja a képet és megköti a színeket.

Ám ami lent 30 fok, az több méter magasan már jóval több. Az anghiari csata egyszerűen leolvad a falról. Leonardo da Vinci abbahagyja a munkát, soha nem fejezi be. Ami nem újdonság, hiszen, ahogy Giorgio Vasari írja a kritikusokra utalva, „Leonardo vajmi keveset fejezett be művei közül.” [Vasari (1550), 2008, p.

135)] Az enausco festési technológia hibája ez, vagy Leonardo volt túl vakmerő? A századokkal korábbi eljárás vajon alkalmas volt a 16. századi megrendeléshez? A viasztechnikát azóta is használják, hobbiboltokban is kaphatók eszközei a mai művészek számára, vajon tartóssága alkalmazhatóságának rugalmasságából fakad?

A jövőállóság vagy jövőbiztosítás persze nem a reneszánsz idejéből való, és nem is elsősorban festészeti eljárásokhoz kapcsolódó fogalom.

Egyúttal nem is a tartósságra vonatkozik elsősorban, hanem az új körülményeket rugalmasan kezelni képes megőrzésre, a jövőbeli elavulás csökkentésére, a befektetések hosszú távú megőrzésére. Az anghiari csata esetében az enausco technika ebben a fogalomkeretben nem bizonyult jövőképesnek, hiába maradt fenn máig, a kevéssé megújítható, rögzült technikák között tartják számon.

A jövőbiztosítás terminus az elektronikai iparágban jelenik meg először a múlt század végén, az adattárolás és a számítógépes elektronika tervezésének kontextusában. Ezen a területen a jövőbiztosítás elsődleges szempontja a technológia terjedésének, tartósságának és biztonságának kialakítása rugalmas rendszerekkel (Barreneche, 1995; Rich, 2014).

Ezt a fogalmat veszi át a 2000-es évek elején az építészet és vonatkoztatja az épített környezet tervezésének és megőrzésének új szemléletmódjára, a fenntartható tervezés szinonimájaként. Az építészet szakmai diskurzusában a jövőbiztosításon a jövőbe való előretekintés

stratégiai eljárását, és olyan módszerek fejlesztését értjük, amelyekkel a jövő negatív hatásai minimalizálhatók és a váratlan, hirtelen változásokból származó pozitív hatások előnyösen kihasználhatók. (Rich, 2014, p. 32). A jövőbiztosítás ugyan elsősorban a védelmet, a jövőbeli negatív hatásokkal szembeni ellenállást, leginkább az időben való sikeres megőrzést fejezi ki, ugyanakkor a fogalom magába foglalja a változásokhoz való alkalmazkodás tartalmi elemét is.

Rich a műemléki (történelmi) épületek jövőbiztosításának mint eljárásnak 12 elvét adja meg, ezekből soroljuk fel itt a társadalmi jövőképesség szempontjából leginkább relevánsakat.

 A romlás megelőzése: olyan anyagok felhasználására kell törekedni, amelyek inkább ellenállnak, semmit táptalajt ad- nak a romlásnak. Egyúttal el kell kerülni a tartós és kevésbé tartós anyagok keverését.

 A megértés elősegítése: meg kell értetni az épített környe- zetnek a kulturális örökségben betöltött helyét, és olyan fi- nom beavatkozásokkal jelezni, amelyek megkülönböztetik az eredetit az újtól.

 A rugalmasság és alkalmazhatóság ösztönzése: az épített környezetben és az iránta mutatott hozzáállásban egyaránt fontos e két tulajdonság, melyek azt szolgálják, hogy az épített környe- zet a fogyasztói kultúrában is hosszabb távon megmaradhasson.

 A használati idő meghosszabbítása: a rendszeres fenntartási munkákkal elérhető, hogy az épített környezet továbbra is része lehessen a fenntartható társadalomnak, gazdaságnak, kultúrának.

 Megerősítés: meg kell védeni az építményeket a klímavál- tozás, az extrém időjárás, a természeti kockázatok és az energiaszűkösség hatásaival szemben.

 A tartósság és megbízhatóság növelése: a felújításoknál az építményhez eredetileg felhasznált anyagokkal megegyező- en tartós vagy megbízható vagy azoknál tartósabb és meg- bízhatóbb anyagokat kell használni.

 Az elavulás csökkentése: nem fogadható el a tervezett elavulás, proaktív lépéseket szükséges tenni annak érdekében, hogy meg- előzzék a fizikai, funkcionális, illetve esztétikai elavulást.

 A megtartás előnyei: érdemes meggondolni a hosszú távú elő- nyeit, hogy a lebontás helyett a beavatkozás mellett döntenek.

137

 Helyi és egészséges: helyben elérhető, megújuló, nem mérgező, a jövőben is használható anyagokat szükséges felhasználni.

 Diverzifikálás: a rendszerek ökológiailag attól reziliensek, hogy nem engedik a rendszer egyetlen vonatkozását sem dominálni, megtartják sokféleségüket. Ezzel többféle képes- ségük, használatuk lehetséges, szerves részeivé válhatnak az emberi ökoszisztémának.

 Előre tervezés: az anyagfelhasználás, építési időzítés opti- mumára kell törekedni, hogy a későbbi beavatkozások elke- rülhetők legyenek.

A technológia-menedzsment terminológiájában a jövőbiztosításon a technológiákba való befektetések kockázatminimalizálását célzó, előrelátó tervezést értjük. A jövőbiztosítás lényege, hogy a befektetők elkerüljék a továbbfejlesztésre nem alkalmas új technológiák létrejöttét, egyúttal elősegítsék a változó igényekhez igazodó, rugalmas, nyitott végű rendszerek megszületését. A jövőbiztosítás mögött húzódó gazdasági mérlegelés alapja az, hogy az elavult technológiák lecserélése kíméletlenül költséges és veszteséges, a gyors változásokhoz való hirtelen igazodás pedig szintén drága technológiai redundanciákhoz vezethet. A jövőbiztosítás tehát a megalapozott előretekintésből (foresight) kiinduló tájékozott stratégiai tervezés és fejlesztés (informed strategic formulation and development) logikája.

A szervezetek esetében a jövőbiztosítás a közös gondolkodás kialakításának egy adott, jövőre irányuló módjára vonatkozik. Célja, hogy az adott szervezet megfelelően értelmezze az üzleti-gazdasági változásokat, a jövőbeli szcenáriókat (jövőforgatókönyveket) és a leginkább hatékony választ dolgozza ki ezekre.

A szcenáriók nem előrejelzések és nem is a múltból induló tendenciákból deriválható állítások. Sokkal inkább különféle, sokszor igen eltérő „jövőtörténetek”, amelyek felkészítik a szervezetet a hirtelen tendenciaszakadásokra, a váratlan változásokra. E szcenáriók által a jövőre nézve egy nem determinált közös képzelet, narratíva és diskurzus alakulhat ki, amelyek révén a szervezetek mentális modelljei, gondolkodási sémái is megváltozhatnak. A szcenáriókban a szervezet kifejezi a jövővel kapcsolatos félelmeit, céljait (vágyait), de a saját kompetenciáihoz való hozzáállását és értékajánlatát is.

Az előretekintés (foresight) lényege a szakterületi hosszú távú trendek azonosítása annak érdekében, hogy az egyes területeken stratégiai kutatásokba kezdhessenek az érdekeltek. Az előretekintés nem határozza meg, mi lesz/történik a jövőben, ehelyett lehetőségeket körvonalaz és útvonalakat jelöl ki ezekhez.

A technológiai fejlesztések területén alkalmazott jövőbiztosítás kulcseleme a roadmapping is, vagyis az a feltérképező folyamat, amely a technológia fejlődésének legvalószínűbb útját, céljait és időbeli vonatkozásait mutatja meg. Ez az egyes iparágak számára közös referencia- és diszkurzív keretként is működhet (lásd a 4. ipari forradalom komplex változásaira vonatkozó diskurzusok), a szervezetek operatív és stratégiai lépéseinek értelmező kontextust adva. (Birchall–Tovstiga, 2002)

A jövőbiztosítás vonatkozhat államokra is, olyan diskurzusokba ágyazva, amelyek az állam és a kormányok feladatairól, vezetési stílusáról, a döntési módjairól és felelősségéről szólnak többek között a demográfia, a környezet(védelem), a gazdaság, a technológia, a kulturális konfliktusok témáiban. A jövőbiztosításon e tekintetben érthetjük a reziliencia kiépülését elősegítő tudatosságszemléletet. Ez bármely bekövetkezendő jövőbeli változás kezelésére képessé teheti a társadalmi ágenst, az államot.

Érthetjük ugyanakkor rajta az ezen a személeten nyugvó irányítási módot, amellyel a kockázatok (lehetőségek) hatékonyan és előnyösen menedzselhetők. (Boston et al., 2014)

A jövőállóság, jövőbiztosítás kifejezés tágabb szakmai tudományos használatában hangsúlyossá válik a megőrzés jelentésmozzanata.

Azé a megőrzésé, amely a megújítás szükségességének vagy folyamatának érzékelésével a jövőben is fontosnak látja egy-egy alrendszer, elv vagy jelenség meglétét. A kifejezés ebben a felfogásban kivétel nélkül implikálja az új technológiák (digitális, hálózatos, konnektált²⁵) befolyását és bevonását. Így az oktatás jövőbiztosításában

25 A hálózatossággal és konnektáltsággal kapcsolatos legútóbbi megközelítések és víziók igencsak eltérők lehetnek. Míg Parrag Khanna megnyíló horizontokról beszél:

”But what if we are already connecting all the continents together today? What will our planet look like once we have built seamless transportation, energy, and communications infrastructures among all the world’s people and resources—when there is no geography that is not connected? A better term for it might be

“Connectography.” (Khanna, 2016, p. 12), addig Yuval Harari eltűnőkről: ”If

139

az új technológiák transzformatív hatását és a jövőre való felkészülés módszereit veszik számba (Rowan–Bigum, 2012), a híripar esetében pedig a hírek megőrzésének és terjesztésének új platformjait vizsgálják.

Utóbbiban arra keresik a választ, mi őrizhető meg ezekkel a jövő számára – hogy mennyit tudhatunk majd jelenünk történéseiről (a történelem

„első vázlatáról” a szerzők fogalmazása szerint) a megőrzött hírek révén a jövőben (Hansen-Paul, 2017).

3.5. DISZKUSSZIÓ: JÖVŐBIZTOSÍTÁS ÉS