AZ EMBERI SZEMÉLY ÉS A TÁRSADALMI PERSONA Az emberi személy

A társadalmi jövőképesség alanya valamely társadalmi entitás, szerveződés, amelyet a személy koncepciója alapján értelmezünk.

39

A személy fogalma arra utal, hogy az ember különleges helyet foglal el az érző lények között: a természet részeként leírható fizikai jellemzőkkel bír, ugyanakkor az értelem meg is különbözteti őt a többi lénytől, képes reflektálni önmagára és célokat kitűzni maga elé.¹⁰ Röviden: képes énként tekinteni önmagára. Ez más személyek létét és tudomásulvételét is feltételezi, hiszen az én csak akkor értelmezhető, ha létezik a te is. Az én és a te közötti beszéd útján folytatott kommunikáció¹¹ hozza létre a személyek közötti kapcsolatot.

A személy, miközben pszichikailag egyén, ugyanakkor különféle társadalmi entitások tagja is: „egyszerre egész és rész – egész önmagában és rész társadalmi mivoltában.” (Haldane, 2009, p. 226.) Az élni érdemes élet művészetének lényege az egyén és a társadalmi adottságok, körülmények közötti egyensúly kialakítása.

Vizsgálódásunk abból indul ki, hogy az emberi személy értelmes, 12 párkapcsolatban él, 13 önkifejező, társas, 14 szabad

10 „A ’személy’ fejezi ki azt, ami a természetben a legtökéletesebb… és mivel az ér- telemmel bíró létező a legtökéletesebb, az értelemmel bíró egyént ‘személynek’

hívjuk.” Aquinói Szent Tamás, Summa Theologiae, I, Q. 29, A. 3.

11 A személy latinul persona, ami a personare. azaz hangot adni szóból ered. „Az ér- telmes beszéd a hasznos és a káros, tehát egyúttal az igazságos és az igazságtalan kifejezésére is szolgál. Valójában éppen az a többi élőlénnyel szemben az ember sajátossága, hogy ő az egyedüli, aki felfogja a jót és a rosszat, az igazságost és az igazságtalant, márpedig éppen azokból, akik erre képesek, jön létre a család és az állam.” Arisztotelész, Politika, 1253a.

12 „A léleknek két része van: az egyikben saját magában van az értelem, a másikban nincs meg ugyan önmagában az értelem, de képes annak engedelmeskedni.” Arisztote- lész, Politika, 1333a. „Minden embernek természete, hogy törekszik a tudásra.”

Arisztotelész, Metafizika, 980a.

13 „Minthogy mindent elsősorban a legapróbb részleteiben kell vizsgálni, a háznépnek pedig legelemibb és legkisebb részei az úr és szolga, a férj és feleség, az apa és gyermeke, ezt a három viszonylatot kell majd megvizsgálnunk, hogy mi a lényegük és milyeneknek kell lenniük. Ilyen tehát az urasági és a házastársi kapcsolat (nem tudjuk külön megnevezni az asszony és a férfi együttélését), s harmadszor az apa és gyermek viszonya (erre szintén nincs külön szavunk).” Arisztotelész, Politika, 1253b.

14 „Az ember természeténél fogva állami életre hivatott élőlény.” Arisztotelész, Poli- tika, 1253a. „Az ember természettől fogva állami közösségben él.” Arisztotelész, Ni- komakhoszi etika, 1097b. „De furcsa volna az is, ha a boldog embert magányos életre kárhoztatnánk, hiszen senki sem választaná szívesen azt a sorsot, hogy magába vo- nulva, akár az összes javakat birtokolja: az ember állami közösségre hivatott lény, s természettől fogva társas életre van alkotva. Ez hát a boldog ember lényegéhez is hozzátartozik, mert hiszen a természetszerű javak egyébként a birtokában vannak.

Márpedig az csak világos, hogy sokkal többet ér barátokkal és erkölcsös emberekkel együtt tölteni az időnket, mint idegenekkel és jöttment emberekkel; tehát a boldog em-

akarattal¹⁵ felruházott lény. Csakis a társas életvilágban¹⁶ élő emberi személy képes a jó és rossz, a helyes és helytelen, az igazságos és igazságtalan megkülönböztetés megértése nyomán felelősséget, jogokat és kötelezettségeket vállalni. Az értelmen és szabad akaraton alapuló morális érzék teszi lehetővé, hogy a személy reményeket tápláljon, ambícióji legyenek, célokat tűzzön ki, valamint erőfeszítéssel és szerencsével kibontakoztassa a benne rejlő képességeket.

Az emberi személyiség kialakulásához társas, elsődlegesen családi gondoskodás szükséges. A kötődési képesség gyermekkori kialakulása elengedhetetlen az ember testi, pszichológiai, szellemi és lelki stabilitásához. A nevelés során, miközben az egyén megismeri közösségének a más közösségekétől megkülönböztetett sajátos életvezetését és észjárását, kialakul az őt személyesen jellemző életvezetés és észjárás, amely akár különbözhet is a saját közössége korábbi nemzedékei által követett úttól. A megfelelő kötődési képesség hiánya nehézségeket okozhat a felnőttkori tartalmas társas kapcsolatok kialakításában, illetve társadalmi entitásokhoz illeszkedésben.¹⁷

bernek is szüksége van barátokra.” Arisztotelész, ibid. 1169b. A barátokra és jó em- berekre vonatkozólag Szent Ágoston hozzáteszi, „Minthogy azonban nem tudunk min- denkinek a hasznára lenni, leginkább annak kell segítenünk, akit tér, idő vagy bármely más körülmény mintegy sorsközösségbe kapcsolt velünk.” Szent Ágoston, A keresz- tény tanításról, XVIII.

15 „Az ember szabad akarattal bír… ítéletei alapján cselekszik… megítéli, hogy valami kerülendő vagy elérendő… az ítélet… nem természetes ösztönből ered, hanem a dolgok értelmes összevetéséből, ezért az ember szabad ítéletei alapján cselekszik, s megvan a hatalma arra, hogy különféle dolgokat válasszon… s nincs egyetlen lehetőségre szorítva.

Ezért abból, hogy az ember értelmes lény, szükségszerűen következik, hogy szabad akarata is van.” Aquinói Szent Tamás, Summa Theologiae, I, Q. 83, A. 1.

16 „A világ, amelyben élünk – Husserl fogalomhasználatával, Lebenswelt – az interper- szonális attitüdok világa.” (Scruton, 2017, p. 46., 37.)

17 A közgazdasági Nobel-díjas James Heckman és szerzőtársa Stefano Mosso (2014) a következőképpen összegzi az idevágó szakirodalmat (2014 májusáig) „a szülői tevékenység és az életkörülmények hatása és következményei a gyerekek ered- ményeire és a különböző társadalomgazdasági státuszú gyerekekre eszközölt ráfordítások eltérései: …A kora gyerekkorban és a felnevelkedés időszakában az em- beri fejlődés kritikus tényezője a családi környezet, mivel itt alakul ki a készségek egész életre szóló alapja. A későbbi kiigazító intervenciók általában kevésbé hatéko- nyak, különösen a szellemi intelligencia (IQ) tekintetében. A hátrányos helyzetű ser- dülőknél alkalmazott intervenciók akkor lehetnek hatékonyak, ha a nem-kognitív ké- pességekre irányulnak, és értékes információval segítik őket abban, hogy bölcs döntéseket hozzanak.”

41

A társadalmi persona

Társadalmi persona fogalma a magát mi-ként meghatározó társas entitások összefüggésében merül föl. A társadalmi persona a rend valamely sajátos egysége,¹⁸ amely a közösség életvezetését és észjárását jellemző tartós, ugyanakkor folyamatosan alakuló értékeken és normákon alapul. A közösség tagjai a szokásokban, szabályokban és eljárásokban megtestesülő normák és értékek kereteiben értelmezik és szervezik életvilágukat, élvezik jogaikat és a közösség adta előnyöket, tesznek eleget a közösség fenntartásában rájuk háruló kötelezettségnek.

Az emberiség különféle civilizációkban¹⁹ megtestesülő története úgy is felfogható, mint törekvés a közösséget teremtő ember

18 „Magának az ember egységének a természet az oka, míg a sokaság egységéről, ame- lyet békének hívunk, az uralkodó igyekezetének kell gondoskodnia. Így tehát három tényező szükséges a sokaság jó életének a biztosításához. Az első az, hogy a sokaság a béke egységében jöjjön létre. A második az, hogy a béke kötelékével egyesített sokaság a jó cselekvésre ösztökéltessék. Hiszen amint az egyes ember nem tud jól cselekedni, ha nem adott előfeltételként tagjainak az egysége, úgy az embereknek a béke egységét nélkülöző sokasága is mindaddig megakadályoztatik a jó cselekvésben, amíg önmagával küzd. A harmadik pedig az, hogy az uralkodó igyekezetének köszönhetően legyen a elegendő a jóléthez szükséges dolgokból.” Aquinói Szent Tamás, De regno, lib. 1 cap. 16. A békét nem lehet egyszer és mindenkorra meg- teremteni, hanem a jóakarat folyamatos és kiegyensúlyozott ténykedésével fenntartani:

„a méltányosság valamiféle természetes kötelességéből adódóan az embernek sze- retetre méltóan kell viselkednie másokkal.” Aquinói Szent Tamás, Summa Theologiae, II-II. Q. 114. A. 2.

19 A civilizáció és a kultúra kifejezést gyakran használják felcserélhető fogalomként. A társadalmi jövőképesség projekt szempontjából mindkét kifejezést „legalább kétféle értelemben [használjuk]… egyrészt rámutatva mind a morális, mind az anyagi ér- tékekre… másrészt érzékeltetve az emberi kiválóságot vagy elsőbbséget.” (Braudel, 1995 [1963], pp. 5–7.)

Max Weber a rendet (Ordnung) „a cselekvés kötelező vagy példaszerű módjaként”

határozza meg, „amelyekhez a cselekvők igazítják a cselekedeteiket. A különféle ren- deknek van bizonyos kontinuitásuk, s szankciók is kötődnek hozzájuk… A civilizáció olyan kulturális rend, amelyhez a cselekvők igazodnak, és amely gazdasági, vallási, politikai, művészeti és tudományos elemekből áll. A cselekvők cselekedetei a rendhez történő igazodás által kapnak általános jelentést.” (Swedberg, 2010, pp. 15–30.) Iain Morris a társadalmi fejlődés fogalmát használja: „A társadalmi fejlődés a tár- sadalmi csoportok képességét jelenti arra, hogy kihasználják a rendelkezésükre álló fizikai és szellemi adottságokat annak érdekében, hogy megvalósítsanak dolgokat a világban… ideértve a technológiai, létfenntartási, szervezeti és kulturális tel- jesítményeket, amelyek biztosítják az emberek táplálkozását, ruházkodását, lakhatását, újratermelését, a világ dolgainak a magyarázatát, az egyes közösségek között felmerülő viták megoldását, a hatalom kiterjesztését más közösségekre, és a védelmet

megértésére, a közös emberkép kialakítására, és olyan társadalmi körülmények kialakítására, ahol az egyén szükségletei és érdekei viszonylagos harmóniában elégíthetők ki a közösség szükségleteivel és érdekeivel, és viszont.

A következőkben a legnagyobb közös jót (summum bonum) vesszük vizsgálat alá, amely összeköti az emberi személyt és a társadalmi personát. A társadalmi jövőképesség koncepció különféle társadalmi szerveződésekre alkalmazható, így a családra, közösségi és üzleti szervezetekre, polgári egyesülésekre, országokra. E tanulmányban a koncepció politikai közösséggel összefüggő vizsgálatára szorítkozunk.

1.2. SUMMUM BONUM ÉS POLITEIA²⁰