DISZKUSSZIÓ: REZILIENCIA ÉS TÁRSADALMI JÖVŐKÉPESSÉG

A reziliencia fent bemutatott definíciókban és diskurzusokban mutatkozó jelentésének összefüggése a társadalmi jövőképességgel több ponton megragadható. Mindkettő a cselekvő entitásra vonatkozik és annak kapacitását, adottságát, jellemzőjét fejezi ki a változások viszonyában. Mindkettő feltételezi az ágenciát a változások kezelése szempontjából: amint a reziliens alany megbirkózik a jövőben elkövetkező állapotokkal, történésekkel, úgy a társadalmi jövőképesség is egy társadalmi entitás jövőirá- nyú aktivitásának, változáskezelésének leírását nyújtja. Különbség

15 Ungar, http://www.resilienceresearch.org/files/CYRM/Child%20-%20CYRM% 20 Manual.pdf, p. 3.

16 Az FM Global Resilience Index ennek értelmében a természeti, technológiai és kulturális katasztrófákkal való előnyös megküzdés képességeinek szintjét, a stabilitás mértékét mutatja és méri. Az index évente jelez, országos szintű (130 ország) és 2017 óta 12 dimenzió egyenlően súlyozott kompozitjaként a gazdaság, a kockázat jellege és az ellátási láncok kategóriáiban a termelést, a politikai kockázat mértékét, az olaj intenzitást, az urbani- zációs kockázatot, a természeti veszélyeknek/károknak való kitettséget, a természeti kockázatok jellegét, a tűzveszély jellegét, a belső kiberkockázatokat, a korrupció el- lenőrzését, az infrastruktúra minőségét, a helyi ellátás minőségét és az ellátási láncok átláthatóságát figyeli.

http://www.fmglobal.com/research-and-resources/tools-and-resources/resilienceindex OBAL RESILIENCE IN

17 Az Arup által a Rockefeller Institute támogatásával kifejlesztett City Resilience Index pilot szakasza 2016-ban kezdődött, öt várossal. Az index 52 indikátorból áll, amelyet 156 kérdésre adott válasz értékeléséből nyernek. (Rockefeller Foundation 2013).

azonban, hogy a reziliencia a változást jellemzően a kiszámítható folyamatosság szakadásaként (disruption, interruption) és nem elsősorban jövőbeli eseményként fogja fel. Különbség az is, hogy a változást általában negatív történésként, a megrázkódtatás (shock, stress) egy fajtájaként feltételezi a diskurzusokban, amelyeket el kell viselni, amelyekkel meg kell vagy lehet előnyösen (is) küzdeni. A társadalmi jövőképesség a változásokat lehetőségként (kockázatként), összetett normatív keretben ragadja meg.

Különbség továbbá, hogy a társadalmi jövőképesség a kapacitást minden esetben a társadalmi entitásra vonatkoztatja, nem az individuálisra. Különbség egyúttal az is, hogy a reziliencia fogalma nem tartalmazza a jövő megalkotásának, a jövővízió kialakításának képességét, míg a társadalmi jövőképesség esetében ez a proaktív típust konstituálja (Szántó, 2018). Végül pedig, a reziliencia fogalmában célként az ágens/entitás fennmaradásának biztosítása dominál, de a fennmaradásnak további normatív keretei nem meghatározottak. A társadalmi jövőképesség koncepciójához éppen a normatív keret adja meg a megbirkózás és az adaptáció értékviszonyait; egy új diszkurzív dimenziót. A legfontosabb rokonító és megkülönböztető fogalmi-diszkurzív elemeket az 1.

ábra foglalja össze. A kategóriaelemekre vonatkozó összevetést az 1. táblázat mutatja be.¹⁸

Az egyéni, üzleti, illetve globális reziliencia indexek a mérés dimenzióiban, kategóriáiban jelentősen eltérnek a társadalmi jövőképesség indexétől. Utóbbi egyrészt nem törekszik globális jelzésre, hiszen adott társadalmi entitás képességét kívánja indexálni. Másrészt mérési pillérei (ökológiai-geopolitikai, technológiai, szocio- gazdasági és kulturális-spirituális) konvergálják, illetve többrétegűvé teszik a reziliencia indexek dimenzióit. Harmadrészt a jó jövő és a jó élet normatív felfogásából fakadóan a társadalmi jövőképesség index kilép a főáramú gazdasági-politikai diskurzusokból (amelyet pl. a kockázatkezelés, a versenyképesség fogalmai uralnak) és saját keretet, új diskurzust teremt a jövőre szóló, a jövőt alakító társadalmi potenciál leírásában.

18 Köszönettel tartozom Monda Eszternek a táblázatos összefoglalás javaslatáért és az első táblázatterv megalkotásáért.

127

A reziliencia ezek alapján a társadalmi jövőképesség fontos társfogalmaként is értelmezhető, különös tekintettel az aktív és a reaktív társadalmi jövőképességre. Fogalmilag azonban nem szinonimája és diszkurzívan nem helyettesítheti azt.

1. ábra: Fogalmi-diszkurzív metszetek 1.

Változás felfogása

Változáshoz való viszony

Jövő- kép mint felté- tel

Entitás/

ágencia

Cselek- vés

szakadás, veszély folyamat lehetőség reaktív aktív proaktív egyéni társadalmi Kulturális instrumentális motivált stratégiai

Társadalmi jövőképes-

ség X X X X X X X X X X X X

Reziliencia

X X X X X

1. táblázat: Kategóriaelemek összevetése 1.

fennmaradás, a változáshoz való reaktív viszony, cselekvő magatartás, realisztikus optimizmus

3. JÖVŐ

„Mi van akkor, ha az észlelésünk nem a mostani történéseket fogja fel, sokkal inkább egy olyan megbízható hallucinációt érthetünk rajta, amely a jövővel kapcsolatos elvárásainkat fejezi ki? Mi van akkor, ha a memóriánk nem fénykép- és irattár, hanem lehetőségek gyűjteménye, amely képes a változásra? (..) Mi van akkor, ha a boldogság érzése nem a jelenlegi helyzet lenyomata, hanem jóslat arról, milyen irányba haladnak a dolgok? Mi van akkor, ha a moralitás nem a jelen cselekvésének értékelése, hanem jóslat az egyén jelleméről és jövőbe törekvéséről?” (A Szerző fordítása) (Seligman et al., 2016, p. x) Ezeket a kérdéseket egy 2016-ban megjelent kötet veti fel bevezetőjében. A Homo Prospectus¹⁹ című munka egy új pszichológiai, evolúciós, társadalmi narratíva épülésének fontos jelzője. Ez a narratíva az ember és a jövő kapcsolatát igyekszik megragadni. A kognitív, klinikai, evolúciós és filozófiai szempontokat integráló tudományos mű megszületése és fogadtatása is azt mutatja: valami van a levegőben. Az utóbbi egy évtized intellektuális törekvéseiben, tudományos megközelítéseiben egyre többször jelenik meg a jövőben, a jövő irányában élő ember, immár nem a fikció, hanem a tapasztalható jelenségek körében és kontextusaiban.²⁰ Sőt egyes vizsgálatok már jóval korábbról jelzik a múlttal kapcsolatos feledő és az újdonság elfogadására nyitott kulturális viselkedést. Túlzás nélkül állíthatjuk,

19 A „homo prospectus” szükségszerűen „socialis” is. Ahogy Seligman et al. (2016, p. 7) fogalmaznak: a homo sapiens megkülönböztető tulajdonsága az, hogy ötvözni tudja a kivételes előrelátó viselkedését azzal a szintén kivételes képességgel, hogy képes másokkal együtt élni és tanulni.

20 Michel et al. (2011) a kulturómia (culturomics) módszerével, vagyis a komputációs lexikológia eljárásával elemezte a 1800–2000 között nyomtatott angol nyelvű könyvek 4 százalékából létrehozott, digitalizált szövegkorpuszt. A kulturómia célja, hogy a nyelvben és annak használatában tükröződő kulturális jelenségekre, változásokra (szókincs, technológiahasználat, kulturális emlékezet etc.) mutasson rá, a kulturális trendeket kvantitatívan elemezze. A múlttal kapcsolatos viszony vizsgálatában ezúttal arra jutottak, hogy a szövegek a történelmi idő előrehaladtával egyre kevésbé szóltak a múltról. A múlt kiment a divatból: a gyorsuló feledés tendenciái mutatkoztak az adatsorokban. Egyre jellemzőbbé vált ugyanakkor a szövegekben a jelenfókusz, és az 1840–1880, illetve az 1880–1920 közötti intervallumok elemzése azt mutatta, hogy az újdonság elfogadásának ideje felére csökkent – az új egyre hamarabb vált a kultúra részévé.

129

hogy az értelmezési és diszkurzív keret²¹ megváltozásának vagyunk tanúi: olyan eltolódásról, amely az egyéni és a társas élet dimenzióit a tudomány számára is kitágítja, és perspektíváit a jövőbe helyezi.²²

3.1. JÖVŐORIENTÁCIÓ

A jövővel kapcsolatos egyéni viszonyulások vizsgálatában sokféle elnevezést találunk, többek között a jövőre való orientáció (future time orientation) a jövő időperspektívája (future time perspective), és a lehetséges énváltozatok (possible selves)²³ kifejezéseket. A jövőorientációval (future orientation) leginkább a jövőhöz való viszonyulásnak olyan összetevői fejezik ki, mint az idő-kiterjedés (a személy milyen időtávlatban gondolkodik előre), a folyamatosság múlt, jelen és jövő között és a jövővel kapcsolatos attitűdök (a fogalom meghatározásához lásd még Monda, 2018).

A jövő felfogása az időhöz való kulturálisan meghatározott hozzáálláson alapul. A nyugati kultúrák időfelfogása mennyiségi,

21 A keretek az észlelt valóság néhány elemét kiválasztják, kiemelik, hogy azok meghatározóvá váljanak egy kommunikatív helyzetben. A keretek problémákat határozhatnak meg, okokat azonosíthatnak (megnevezhetnek), erkölcsi ítéleteket fejezhetnek ki és meghatározott megoldási módokat kínálhatnak. A kommunikátorok meggyőződéseit, észlelését és gondolkodását egyaránt meghatározzák (Entman, 1993, pp. 52–53.).

22 Természetesen ez a nézőpont sem teljesen új. A vallási-spirituális diskurzusok egyik jellemzője a jelen és a jövő viszonyának az ember számára irányt mutató leírása. A vezetéselmélet – melynek célja voltaképpen a jövőbe kormányzás – első traktátusainak, a szerzetesrendek reguláinak elvrendszere is, a keresztény egyházi és vallási tanításokkal összhangban, a jövőbe (az örök jövőbe) irányított. Szent Benedek regulája többek között – a fő bűnnek is tartott – restség és halogatás hibáját és a jelent a jövőben kívánatossal összevetni képes bölcsesség szükségességét hangsúlyozza a házgondok jellemzőiből, amelyek a következők: 1. bölcs és belátó (bölcs az, aki a dolgokat valóságukhoz hűen, a helyes iránti érzékkel látja), 2. érett és józan, 3. szerény, 4. alázatos (és ezen keresztül vállalkozó, hiszen a vállalkozások legnagyobb ellensége a gőg), 5. nem heveskedő, 6. igazságos (nem erőszakos, megalázó, hatalmával visszaélő), 7. rugalmas (ne legyen renyhe, halogató, nehézkes, habozó), 8. ne legyen pazarló, 9. legyen istenfélő és 10. atyai (Grün, 2004).

23 Markus and Nurius (1986) vezették be a jövőbeli én-ek fogalmát, mely képzet arra az ideális énre vonatkozik, amellyé a személy válni szeretne, amellyé válni fog és amellyé nem szeretne válni a jövőben. Tömörebben, a jövőbeli én pozitív és negatív képzeteire.

lineáris. Az idő megragadására nyelvi elemeket, fogalmakat hozunk létre (perc, óra, nap, hét) és használunk. Ezek mennyiségi egységekké, mérhetővé és számolhatóvá teszik az időt, illetve vonalszerűvé annak múlását. A linearitás sorba rendezi az idősíkokat, kontinuumként felfogva és megragadva az időbeliséget.

E tekintetben a jövőt a múlt és a jelen határozza meg. A nem nyugati gondolkodás ezzel szemben nem bontja fel az időt absztrakt egységekre, sokkal inkább a természeti időhöz kapcsolódik, egyfajta minőségi szemlélettel. Az időképzete ciklikus, a természet életét mintázza – ebben a felfogásban a fókusz mindig a jelenen van, a jövő pedig valójában nem feltétlenül az újat, hanem az ismétlődőt jelenti (Passig, 2004). Ben Baruch (2000, vö. Passig, 2004) szerint e kettőt a technológiai társadalmakban kiegészíti egy harmadik időfogalom, a szociokulturális idő, amelynek értelmező kategóriája a teljesítmény. Az egyén a jövőt a megteendő, elérendő teljesítményben ragadja meg – az ez iránti vágyakozás eredményezi a jövőhöz való viszonyt, a jövőorientációt. Az időnek ez az értelmezése a jövő elképzelését is magában foglalja, úgy, mint amit nem a percek múlása, hanem a kitűzött célok teljesülése hoz el.

Ebből a szempontból a múlt és a jövő a jelen viselkedéseinek függvénye, a jövő behatol a jelenbe a tetteken, döntéseken, diskurzusokon keresztül, a jövőkép pedig a jelen tudatosságával formálódó²⁴, dinamikus elképzelés.

Nurmi (1989) szerint a jövőorientáció a motiváció, a tervezés és az értékelés multidimenzionális folyamata. Ebben a definitív keretben

 a motiváción az egyén érdeklődését,

 a tervezésen a jövőbeli célok realizálásának mikéntjét,

 az értékelésen pedig a cél elérésének egyén által kijelölt mértékét értjük.

Trommsdorff (1983) nyolc dimenzióból álló meghatározásában a jövőorientációt a 1) jövőkép kiterjedésével, 2) részletességével, 3) felfogásával, 4) a motivációval, 5) azzal az (élet)területtel, amelyhez a jövőkép kapcsolódik, 6) az érzelmi viszonyulásokkal, 7) az egyén által birtokolni vélt kontrollal, 8) az események folyamatával magyarázza.

24 Lásd: a szervezeti vezetés presencing-modelljét, amelyet Senge et al. (2005), illetve Otto Scharmer (2009) munkái alapoznak meg.

131

A jövőorientáció tehát az ember (és a kultúra) jövővel kapcsolatos beállítódására, adottságára vonatkozik, azt a gondolkodás és cselekvésmódot fejezi ki, amelyben a jövő koncepciója megjelenik, és olyan kulturálisan és egyénileg meghatározott – kultúrát és egyént meghatározó – komplex viselkedéseket értük rajta, amelyekben a jövő felé irányulást tételezhetjük fel.

Amint a szerzők hangsúlyozzák a jövő elképzelésének képessége, a jövő felé haladás és a jövő lehetőségeinek elrendezése; az intuitív, affektív és információs viselkedés, amely a jövőt tételezi – mindezek olyan adottságok, amelyek az emberre megkülönböztetően jellemzők.

Mindazonáltal, ahogyan már utaltunk rá, a jövőbe gondolás, a jövőorientáltság számos, az egyén tudatán túlmutató tényező függvénye, így a kultúráé, a társadalmi normáké, a szocializációé.

Kialakulásában nagy szerepe van a biztonságos kötődésnek, a pozitív önképnek, a nevelésnek és az oktatásnak, valamint az ezekben megnyilvánuló kommunikációnak, a valóságot alakító, a tapasztalásokat kifejező és keretező diskurzusoknak. Egyúttal szoros összefüggésben áll a motivációval, a célképzés készségével és az elégedettséggel (Seginer, 2009; Dweck–Walton–Cohen, 2014). A kutatók ezek mellett egyéb, a specifikus faktorok azonosítására is törekedtek. Chen (2013) azt vizsgálta, hogy a beszélt nyelv, annak időjelölése milyen hatással van a beszélők jövőre irányuló gazdasági viselkedésére. Abból indult ki, hogy azok a nyelvek, amelyek külön grammatikai formákkal jelölik az idősíkokat, a használóik számára is távolabbra helyezik és a jelentől leválaszthatóvá teszik a jövőt.

Azokkal a nyelvekkel, ahol nincs ilyen karakteres grammatikai különválasztás, a beszélők a jelen és a jövő között sokkal szorosabb, akítvabb összefüggést észlelhetnek és fejezhetnek ki. Eredményei azt bizonyították, hogy valóban így van: a kötelező igeidő-jelölésű nyelvek beszélőinél kevésbé jelenik meg a jövőorientált viselkedés (pl. a megtakarítás, a dohányzás, az egészségvédelem szempontjából). Hiba volna azonban közvetlen okságot feltételezni nyelvi szerkezet és jövőorientáltság között, valószínűbb, hogy a nyelv egyszersmind tükre használói gondolatvilágának, mentalitásának, életformájának, jóvőorientáltságának. Ugyanakkor fontos felfigyelni a nyelvi megnevezés jelentőségére a jövőről való gondolkodásban is. Petutschnig (2015) másféle, az adórendszer és a

jövő iránti attitűdök közötti összefüggésre volt kíváncsi. Abból indult ki, hogy az adózás a személy életét és jövővel kapcsolatos gondolkodását befolyásolhatja. Elemzésében a Google-keresések 58 országból nyert adatait konvertálta jövőorientáció-indikátorokká (lásd: jövőorientációs index), majd ezeket vetette össze az adózási rendszerekkel. Arra jutott, hogy az adózás hatással van az egyén és a társadalom jövőorientáltságára. A nyereségadó és az áfa (hozzáadottérték-adó) egyértelműen negatívan befolyásolja, míg a társasági és személyi jövedelemadó pozitívan is érintheti. A sávos adózás esetében azt találta, hogy az alacsonyabb személyi jövedelemre eső magasabb ráták visszafogják, míg a magasabb jövedelemre eső magasabb ráták serkentik a jövőorientáltságot.