Borsodon82 az ispáni várat megelőző település házai és más objektumai a mai várdomb északi oldalán helyez
kedtek el. A későbbi sáncok alatt is megtalálhatók vol
tak. A várdombot két, kelet-nyugati irányú igen széles mélyedés osztotta ketté.83 A település házai kivétel nél
kül az első, északi mélyedés két szélén, illetve benne álltak. A feltárt területen tíz házat meglehetős alaposság
gal sikerült megfigyelnünk. További hetet azonban csak részleteiben ismerhettünk meg. Feltehető azonban, hogy ennél valamivel több ház állhatott a faluban. A sáncból előkerült leletek ugyanis egyértelműen arra utalnak, hogy az építkezéssel megsértették, esetleg teljesen el is pusztították a korábbi település néhány házát.
A feltárás során igen gazdag leletanyag, kerámia, mezőgazdasági eszközök, használati tárgyak, fegyverek, lószerszámok, egyszerű ékszerek, gabonamagvak, állat
csontok kerültek elő. agyag omladékában több megégett, gömbölyű gerenda
maradványt is leltünk. Az omladékok között mindenhol égett gabonamagokat találtunk. Az északi oldalfal köze
pén egy 0,3 m átmérőjű, 0,36 m-re a padlóba mélyedő cölöplyukat bontottunk ki. Ezzel egy vonalban, a ház keleti és nyugati oldalfalaival párhuzamosan igen sok kő jelentkezett. Ez esetleg egy belső osztófal maradvá
nya lehetett. A ház padlója tapasztott volt, ezt azonban csak foltokban sikerült megfigyelnünk. A kemencéje az északnyugati sarokban helyezkedett el. Mérhető nagy
sága: 0,90x0,40 méter. Sütőfelületének tapasztását csak foltokban találtuk meg. Szétszóródott kövei között sár
ga agyagot leltünk. A kövek mellett egy kelet-nyugati irányban fekvő, nagyobb égett gerendamaradvány fe
küdt. A kemence szája délre nyílhatott. A kemence mel
lett egy, a föld által szétnyomott edény került elő, benne nagy mennyiségű lencsét, és kevesebb borsót leltünk.
Ugyanitt, egy 1,90x1,90 méteres területen apró cserép
töredékekkel vegyesen nagy mennyiségű, erősen égett lencsét találtunk. A ház tájolása megközelitőleg kelet
nyugati volt. A bejárat nyomát nem tudtuk megfigyelni, de mivel a terep dél felé erősen lejtett, feltehető, hogy
82 Tudatosan hagytam el a vár szót, ezzel is kerülni akarván az ispáni vár és az azt megelőző település összemosását.
83 Erről alább, az ispáni vár építésénél részletesen szólok.
északról nyílhatott. Esetleg ehhez tartozhatott az északi oldalfal közepén megfigyelt cölöplyuk (6. kép).
Leletek:84
A ház bontásából 1 fazék (3. tábla 4), sok cseréptöre
dék (4. tábla 1-7; 5. tábla 2 -3 , 5-6; 7. tábla 1-4; 8. táb
la 5), egy töredékes, elkeskenyedő végű, kör átmetszetü bronz karperec (114. tábla 2), valamint nagy mennyiségű égett mag, közönséges búza, búza, törpe búza, árpa, zab, köles, rozs, borsó, lencse, len, saj meggy került elő.
2. ház (I, VII. szelvény, 1987)
Mérete: 7x7 m. Bontása során fekete agyagréteget leletünk, amely foltokban vörösre égett. A ház erősen bolygatott volt, sem padlóját, sem kemencéjét, sem a bejáratát nem tudtuk megfigyelni. Tájolása északnyugat
délkeleti lehetett. Közvetlen közelében egy 2,2x2,2 mé
teres, négyzet alakú építmény helyezkedett el. Köveinek bontásából égett agyagtöredékek kerültek elő. Északi ol
dalán pedig egy 0,60 m átmérőjű hamus, paticsos foltot méretű, körte alakú karika (114. tábla 13), palmettadíszes csont tömlőszáj (9. tábla 2), egy alsó malomkő töredéke agyagos, hamus, faszenes omladékok között nagy meny- nyiségű égett gabona magot leltünk. A ház északnyugati oldalán 2,5x1,5 méteres területen egy észak-déli irányú, valamint erre merőlegesen 11, kelet-nyugati irányú, 0,10-0,12 méter széles deszkamaradványt találtunk. Kö
zelükben további, kevésbé jó állapotú famaradványok is előkerültek. Ezek feltehetőleg a tető lezuhant elemei.
Alattuk került elő ugyanis a ház omladéka. A ház pad
lója tapasztott volt, de ezt csak foltokban sikerült ki
bontanunk. Kemencéje a délnyugati oldalon állhatott.
Kövei szétszóródtak, sütőfelületének tapasztását csak kis darabon találtuk meg. Szája északkeletre nyílhatott,
" HÓM Itsz: 92.8.1-92; 92.11.1; 92.13.1-30; 92.24.1-20; 45-Ó8, 92;
92.29.1-92.33.1.
85 HÓM ltsz: 92.23.24-34; 92.24.74-89; 92.25.1-32,34-71; 92.26.1
47; 92.27.16-92; 92.28.12.
6. kép. Az 1. ház
itt nagyobb hamus foltot is leletünk (8. kép). A bejárat nyomát nem tudtuk megfigyelni. A tetőzet lezuhant desz
káinak irányából azonban arra következtethetünk, hogy a ház észak-déli tájolású lehetett. S minthogy a felszín észak felé enyhén lejt, valószinü, hogy a bejárat délen volt (9. kép).
Közvetlenül mellette, a ház nyugati oldalán egy 2,6><2,6 méteres területen köveket találtunk. Ezek nem tartoztak a házhoz, egy újabb építményt sejtettek.
8-9. kép. A 3. ház
7. kép. A 2. ház
o 1
10. kép. A másodlagos égéstől deformálódott edény a 3. házból
Leletek:*6
A ház omladékai között 23 edényt leltünk (10. táb
la 1-3; 11. tábla; 12. tábla 1-3; 13. tábla 1-2; 14. táb
la 1; 15. tábla 1-3; 16. tábla 1-3; 17. tábla 2-3;
18-21. tábla; 31. tábla 2), közülük három teljesen ép volt (10. tábla 1; 13. tábla 1; 16. tábla 1). Két fazék, és egy behúzott peremű tál a ház leégésekor, a másodlagos égés következtében erősen deformálódott (18-20. táb
la, 10. kép). A ház keleti oldalán egy nagy méretű táro
lóedény feküdt, amely színültig tele volt tisztított, égett kendermaggal (21. tábla, 11. kép). A háztól mintegy 2 méterre délre egy további edény is előkerült (72. táb
la 3). Az edényeken kívül egy birkanyíró olló (22. táb
la 4), hat orsógomb (23. tábla 1-2, 7, 13-14; 24. tábla 1), egy deformálódott pödrött végű (25. tábla 16), és egy rossz megtartású pántkarperec, ép, és töredékes vaské
sek (26. tábla 1, 4; 27. tábla 4), véső (26. tábla 5), vö
dörfül (28. tábla 5), vonókés (28. tábla 4), vaskampó (28. tábla 6), vasalástöredékek (35. tábla 1-2), nyílhegy (29. tábla 2), ép és töredékes fenőkő (30. tábla 3, 5) lát
tak napvilágot. A tetőzet lezuhant deszkái alatt cserép
töredékek és elszenesedett famaradványok között egy összeégett páncéling öt töredékét találtuk meg (12. kép).
A legnagyobb darabra egy bronzhuzalból csavart spirá
lis rozsdásodott rá. A páncéling alatt további két hasonló bronz spirálist leltünk (25. tábla 12-13). A ház nyugati oldalán, a kemence közelében erősen égett agyagomla- dékban egy pontkörrel díszített csonttárgy deformálódott
86 HÓM ltsz: 93.1.1-93.2.15; 93.8.1-87,91.
II. kép. Nagy méretű tárolóedény a 3. házból
töredékei láttak napvilágot (9. tábla 1). A cseréptöre
dékek közül kiemelkedik egy nagy méretű bordásnya
kú edényé (8. tábla 1). Ezeken kívül nagy mennyiségű égett, kendermag és köles, valamint állatcsont került elő.
A házban lelt égett gabona magvakból C14-es vizsgála
tot végeztettünk. Ennek eredménye BP 1080 ± 60; cal AD 1 o 896-928, 932-1004; 2 o 798-846, 848-1032.87 Újabb kalibráció szerin cal AD 1 o 899-1010; 2 a 788
1048, 1117-1123. A házat ezen adatok szerint reálisan 900-1010 közé keltezhetjük.88
4. ház (X V I-X V II. szelvény; 1990)
Közvetlenül a 3. ház mellett helyezkedett el. Mére
te: 4,8x6 m. Bontása során vörös, égett agyag, benne nagyobb kövek jelentkeztek. A 0,30-0,35 m vastag fa
szenes, hamus omladékok között itt is találtunk égett gabonamagvakat. A ház égett padlóját az omladékok elbontása után nagyobb, 3,5x4,5 méteres Összefüggő területen ki tudtunk bontani. Kemencéje a déli oldalon helyezkedett el, kövei szétszóródtak. Téglalap alakú sü
tőfelületének 1,20x0,90 méteres tapasztása jó megtartású volt. Szája északra nyílhatott. A ház tájolása északke
let-délnyugati lehetett, bejárata délnyugatról nyílhatott.
A tetőzet maradványaira nem sikerült rábukkannunk (13. kép).
87 HÓM Régészeti Adattára 2138-90. Deb-1598. A vizsgálatot a debre
ceni ATOMIG munkacsoportja végezte Hcrtelendi Ede vezetésével.
88 HÓM Régészeti Adattára 2138-90. Az újabb kalibrálást a debreceni ATOMIG munkatársai végezték, Szántó Zsuzsa vezetésével.
12. kép. Páncéling töredékei a 3. házból
Leletek:1*9
A ház omladékai között a cseréptöredékeken kívül 7 edényt (14. tábla 2; 17. tábla 1; 31. tábla 1; 32. tábla 1-3; 33. tábla 1) találtunk, amelyek közül az egyik fazék a másodlagos égés következtében erősen deformálódott (33. tábla). Előkerült továbbá egy bárd (34. tábla 3), egy olló fél szára (34. tábla 5), késtöredékek (27. tábla 1-2), vastárgy (35. tábla 4), orsógombok (23. tábla 4, 15), fenőkőtöredék (30. tábla 5.), egy kis méretű, egyik végén elkeskenyedő, másikon egyenesre levágott bronz karpe
rec, amelyre egy bronz lemezgyürűt húztak (25. tábla 10), valamint állatcsontok és gabonamagvak.
5. ház (XXVII, XXIX. szelvény; 1992)
Mérete: 6,5x3,7 m. Bontása során először mintegy 0,50 m vastag vörösre, olykor szürkére égett agyagréteg jelentkezett, amelyben igen sok követ találtunk (14. kép).
Az omladékok között több égett gerendamaradvány - feltehetőleg a lezuhant tető maradványai - feküdt. Ezeket néhány esetben csak fehér poralakban tudtuk megfigyel
ni. Az omladékok között nagy mennyiségű égett gabo
namagot, a keleti oldalon pedig, a legnagyobb edény szája előtt egy 0,3*0,3 m-es területen ételmaradékot lel
tünk. Az omladékok alatt előtűnt a ház tapasztott padló
ja. A padló észak felé kissé lejtett. Kemencéje a keleti oldalon helyezkedett el. Tapasztása jó megtartású volt.
Szétomlott kövei között több edényt találtunk (15. kép).
Szája nyugatra nyílhatott. A ház nyugati oldalán két egy
másba helyezett edényt találtunk, amelyek közül a belső teljesen ép volt (16. kép). A ház tájolása megközelítőleg kelet-nyugati. Bejárata a délnyugati oldalon nyílhatott (17. kép). A háztól mintegy két méterre keletre több kö
vet, és égett omladékokat tártunk fel, amelyek egy újabb, kis méretű építményt sejtettek. Ennek az alaprajzát nem tudtuk megállapítani.
19 HÓM ltsz: 93.8.1; 93.3.1-15; 93.9.1-29.
13. kép. A 4. ház
1S. kép. Edények a 5. ház kemencéjének omladékai között
Leletek:90
A házban 7 edényt találtunk (36. tábla 1, 3-4; 37. táb
la 1-2; 38. tábla 1-2), amelyek közül kettő teljesen ép volt (18. kép, 37. tábla 1; 38. tábla 1). Az omladékok kö
zül előkerült továbbá egy üvegpaszta gyöngy (115. táb
la 2), 2 vasbuca,91 számos cseréptöredék (111. tábla 6-8), kétféle ételmaradék, egy húsos és egy hús nélküli egy
tálétel, nagy mennyiségű köles, olaszmuhar, rozs, borsó, kevesebb búza és állatcsont. A háztól két métere keletre
90 HÓM ltsz: 96.1.1-7, 40-73, 103-112. Mellette előkerült építmény leletei HÓM ltsz: 96.1.8-10, 74-102.
91 A bucákkal kapcsolatos vizsgálatok eredményét lásd alább, Molnár Ferenc munkájában.
14. kép. Az 5. ház
16. kép. Egymásba helyezett két edény az 5. házban
előkerült kövek és omladékok között öt edényt (39. tábla 1-3; 42. tábla), egy tálkát (36. tábla 2.), benne egy orsó
gombot, számos cseréptöredéket (40. tábla 1-4; 41. táb
la 2), egy törött ásóvasalást (43. tábla 1), valamint nagy mennyiségű kölest és borsót leltünk.
6. ház (XLVII-XLVII1. szelvény; 1994)
Csak részben sikerült feltárni. Mérhető nagysága:
5,3x5 m. Bontása során először égett, faszenes agyag
réteget, benne pedig sok követ találtunk. A kövek között több, nagyobb elszenesedett gerendát, feltehetőleg a tető maradványát sikerült kibontanunk. A ház omladékai kö
zött nagy mennyiségű égett gabonamagot leltünk. Ta
pasztott padlóját csak foltokban találtuk meg. Kemencéje a délnyugati oldalfal közepe táján, annál valamivel bel
jebb állt. Sütőfelülete 0,65x0,45 méteres volt, tapasztását csak foltokban tudtuk kibontani. Körülötte égett geren
damaradványok és cseréptöredékek kerültek elő. Szája délnyugatra nyílhatott, itt erősen hamus, faszenes volt a föld. Bejáratát nem sikerült megfigyelnünk, feltehető azonban, hogy északkeleten, esetleg keleten lehetett, mi
vel a nyugati és a déli oldalon igen közel volt a házhoz a domb pereme. Tájolása délkelet-északnyugati lehetett (19. kép).
17. kép. Az 5. ház
Leletek:92
A cseréptöredékeken kívül (44. tábla 1, 5-7, 9 ), két, többé-kevésbé ép edény (45. tábla 1—2), orsógom (65. tábla 3), valamint egy sarló került elő (46. tábla 1).
Az egyik edényben borsót leltünk. A ház kemencéjene bontása során ugyancsak cseréptöredékeket (47. tábla 2, 5-6, 10-12), egy ösztökét (34. tábla 4), nagy meretu vasszöget (55. tábla 1), továbbá egy kettétört, megégett bronz karperecét találtunk (48. tábla 5). Köles, árpa, borsó nagyobb, rozs kisebb mennyiségben, valamint a latcsont, többek között egy kis méretű lókoponya látott napvilágot. A ház nyugati oldalán egy anatómiai rend en lévő lócsontvázat bontottunk ki.
7. ház (XLIX. szelvény; 1994,1997)
A domb nyugati peremén, közvetlenül a sánc alatt e lyezkedett el, ennek következtében csak részben tudtu feltárni. Mérhető legnagyobb mérete: 3,20*5,80 m. Bon tása során először egy 6*7 méteres területen, 8-10 cm
18. kép. Ép fazék az 5. házból
19. kép. A 6. ház
XXVII
/ -°l”
92 HÓM ltsz: 96.1.1076-1118,1200-1264.
vastag égett gabona magvakból álló réteg jelentkezett.
Ezen a szinten egy 24 cm átmérőjű, kővel körülrakott oszlop nyomát figyeltük meg, amely azonban nem nyúlt a magréteg alá (20. kép). Ez alatt erősen faszenes, égett agyagomladékot találtunk. A ház nyugati oldalán, köz
vetlenül a sánc alatt több követ bontottunk ki, amelyek között kemény, sárga agyagot leltünk. Az omladékok lebontása után közvetlenül a sárga, köves sziklafelszín
re tapasztva került elő a ház padlója. Csak az északi ol
dalon, mintegy 1,5x1,5 méteres területen maradt meg viszonylagos épségben. A ház kemencéjét nem tudtuk megfigyelni. Esetleg erre utalhat a délnyugati oldalon egy kisebb foltban megmaradt, jó minőségű tapasztás, illetve a körülötte elhelyezkedő néhány kő. A bejárat nyomát nem találtuk meg. Tájolása valószínűleg észak
kelet-délnyugati irányú lehetett.
Leletek:93
A ház nyugati oldalán, a sánc tövében, közvetlenül az elszenült magréteg alatt 2 ekevasat (21-22. kép, 49. tábla 1-2), egy rövidkaszát (23. kép, 50. tábla 1), egy kolompot és egy bárdot leltünk (22. tábla 2-3). A vastárgyak mellett két fazék (51. tábla 1-2), egy kisfazék (52. tábla 1), egy tál (53. tábla 1), két további, töredékes fazék (54. tábla 3,6), egy bordásnyakú palack töredéke (55. tábla 1), cseréptö- redékekek (99. tábla 1, 5; 100. tábla 1-4), valamint két ép és egy töredékes orsógomb (23. tábla 6; 24. tábla 2), üvegpaszta gyöngy (114. tábla 3), vaskés (56. tábla 5), rozettás fejű szegecs (48. tábla 3) látott napvilágot. A ház omladékának bontása során két félkész, faragott csont zablaoldalpálcát (24. kép, 57. tábla 1-2) is leltünk. Ezen felül igen nagy mennyiségű égett kölest, rozst, kevésebb búzát, borsót és állatcsontot is találtunk. Az ekevasakra, rövidkaszára ráégett, illetve a ház omladékai fölött elő
került szenük magvakból C14-es vizsgálatot végeztet
tünk. Ennek eredménye a következő: kisebbik ekevas:
BP 1150 ± 50, cal AD 1 a 844-965; 2 o 776-994. Na
gyobbik ekevas: BP 1205 ±60; cal AD 1 0 720-754,720
727, 754-894; 2 o 694-957. Rövid kasza: BP 1100 ± 50;
cal AD 1 o 900-989; 2 o 825-1018. Szenült magvak:
BP 1205 ± 60; cal AD 1 o 720-727, 754-894; 2 o 694
757.94
8. ház (L X -L X I. szelvény; 1998)
Mérete: 3,7x3,7 m. A ház bontása során az északi fa
lánál elsőként 1,5 m szélességben és 10 cm vastagságban égett gabona magvakból álló réteg jelentkezett. Ez alatt egy 0,15-0,20 m vastag, vörösre égett agyagból álló om- ladékot találtunk. Az omladék lebontása után került elő a ház átégett, tapasztott padlója. A padló nem volt
egé-55 HÓM ltsz: 96.1.920-959, 1334-1352, 1386-1399, 1406.
94 HÓM Régészeti Adattára 6498-08. deb-7005; deb-6718; deb-6870;
deb-6751. A vizsgálatot a debreceni ATOMKJ munkacsoportja vé
gezte, Szántó Zsuzsa vezetésével. Véleményük szerint a nagyobbik ekevas, a többitől eltérő, igen korai keltezését a vizsgált minta cse
kély mennyisége is okozhatta.
W*
/ XLIX
A .7 ^ 7
« r
■A*, / ■ / .y y / 'f / A - * * / V
E 4
y / / . ' - / / y / . ”/ / .
-V'
D.j ' A G J
---E /1_.
JaAjLXXVÖ I
Ny - i főt
20. kép. A 7. ház
21. kép. A kisebbik ekevas a 7. házból
22. kép. A nagyobbik ekevas a 7. házból
szén vízszintes, nyugati és déli irányban enyhén lejtett.
Az északi oldalon mintegy 20 cm-rel lejjebb helyezke
dett el, mint a ház jelentkezési szintje. A déli oldalon ezt a szintkülönbséget nem lehetett érzékelni. A padlón jól meg tudtuk figyelni a tetőzet lezuhant faszerkezetének maradványait (25-26. kép).
A kemence a délkeleti sarok közelében állt. A kis mé
retű, 0,75x0,75 méteres kemence U alakú volt, nagyobb kövekből, kötőanyag nélkül építették fel. Sütőfelülete 3 cm vastag, gyengén átégett tapasztásból állt, amely felett 5 cm vastag hamuréteget találtunk. A tapasztás alatt sem cseréptöredékek, sem kövek nem kerültek elő.
A kemence szája nyugati irányba nyílt, két oldalán nagy méretű kövek helyezkedtek el. Ezektől 20-20 cm-re két, 8, illetve 10 cm átmérőjű, 8 cm-re a padlóba mélyedő karólyukat bontottunk ki (27. kép).
A ház északkeleti sarkán egy 20 cm átmérőjű, 9 cm mély, az északnyugati sarokban pedig egy 30 átmérőjű, a padló szintjénél magasabban lévő tuskó nyomát leltünk.
A harmadik, ugyancsak a padló szintjénél magasabban elhelyezkedő tuskó nyomát a délkeleti saroknál, a ház metszetében tudtuk megfigyelni.
A ház keleti és nyugati oldalán falának szerkezetét is igen jól megállapíthattuk. A fal megközelítőleg 0,2 m szé
les boronából épült, amelynek legalsó darabja 5-8 centimé
terre mélyedt a padló szintje alá. Az elégett legalsó borona helye vörösre égett agyaggal töltődött ki, ebben famaradvá
nyok helyezkedtek el. A ház északi falánál végig nyomon lehetett követni az elszenesedett gerendamaradványokat.
Tájolása északkelet-délnyugati irányú volt. Talán a bejáratra utal az északkeleti sarokban lépcsőzetesen, 0,1 méteres térközökkel mélyülő felszín.95
23. kép. Rövid kasza a 7. házból
24. kép. Faragott zablaoldalpálca a 7. házból
25. kép. A 8. ház
95 A házról részletesen: Wolf 2001, 127-156.
26. kép. A 8. ház
Leletek:96
A kemence kövei között elhelyezkedő 13 edény mellett további hármat az omladékok elbontása után a kemencétől kissé távolabb, a keleti oldalfal, illetőleg a feltételezett bejárat közelében találtunk meg (53. táb
la 2; 58. tábla 1-2; 59. tábla 1-3; 60. tábla 1-3; 61. tábla 1-2; 62. tábla 1-2; 63. tábla 1-3).97 Az edények közül
ket-96 HÓM leltározatlan.
97 Az edényekről részletesen Wolf 2002, 39-60; Wolf 2003, 86-94.
27. kép. A 8. ház kemencéje
28. kép. Két egymásba tett edény a 8. házban
tő a kemence szájánál egymásba téve került elő (28. kép).
A belső teljesen ép volt (62. tábla 1). Az ép edényeken kívül a ház bontása során további négy edényhez tartozó cseréptöredékeket találtunk, ezeknek azonban nem került elő minden darabjuk (64. tábla 3, 6; 67. tábla 6). Már a ház leégésekor sérült lehetett a 8. edény is, amely szintén töredékesen maradt ránk (63. tábla 1). A ház felszerelésé
hez tehát egyszerre 15-16 cserépedény tartozott. Napvi
lágot láttak továbbá egy faedény erősen égett töredékei is (65. tábla 8). A leletek között említést érdemel még 3 or
sógomb (24. tábla 6, 9; 65. tábla 1), 3 nyílhegy (29. tábla 3, 5-6), 4 iszkábaszeg (66. tábla 4, 6-8), egy zöld és sár
ga kásagyöngyökből álló nyaklánc töredéke (115. tábla 3), vascsat (115. tábla 4.), sodrott bronzdrót, amelynek a végén többszörösen megtekert ovális hurok található (115. tábla 17), vaskés (35. tábla 7), szögek (66. tábla 1-2), hengeres vastárgy (117. tábla 2.), nagyobb mennyi
ségű égett köles, kender, búza, valamivel kevesebb árpa, rozs, borsó, állatcsont, illetve kétféle szenük ételmara
dék. Egy húsos egytálétel, amelyet „ősgulyásleves”-nek határozhatunk meg, valamint egy erdei gyümölcsökből készült liktárium.
9. ház (XLIX. szelvény; 1994, 1997)
A domb nyugati peremén, a sánc alatt helyez e e el, így csak részben tudtuk feltárni. Mérhető legnagyo mérete: 3,5x2,5 m. Bontása során nagy mennyiségű, részben megégett követ találtunk, amelyek körül kémény, sárga agyagot figyeltünk meg. A kövek között töb na gyobb égett, megközelítőleg észak-déli irányú geren a maradványt leltünk. Ezek feltehetően a tető lesza a részei lehettek. Alattuk pedig előtűnt a ház tapasztott padlója, amely azonban csak foltokban maradt meg. a maradványokat találtunk a ház déli oldalfala menten is.
Kemencéje a délkeleti sarok közelében helyezke ett e . Kövei szétszóródhattak, csak 0,50x0,40 méteres vörösre, illetve szürkére égett sütőlapja került elő. Alatta az ere deti sziklafelszín mutatkozott. Szája északra nyíl atott, mivel itt nagyobb hamus foltot leltünk. Bejáratat nem tudtuk megfigyelni (29. kép). A ház bontása során efcett agyagrögöket is leltünk. Közvetlenül a 7. ház mellett a t, az előkerült maradványok alapján azonban tájolása isse eltérhetett attól, észak-déli irányú lehetett.
Leletek:911 _ ...
A ház omladékai között cseréplöredékeken kívül (67. tábla 1-5, 7-10), három orsógomb (24. tábla 3-5), fenökő (65. tábla 7), vaskarika (48. tábla 9) került elő. Ta
láltunk továbbá vaslemeztöredékeket, amelyekre gabo namagvak égtek rá, valamint állatcsontokat is. Az égett famaradványokból C14-es vizsgálatokat végeztettünk, ennek eredménye: BP 1110 ± 35, cal AD 1 o 9 03-973,2a 877-1002." Illetve BP 1155 ±50, cal AD 1 a 829-960, 2 a 772-992.* * 100 *
10. ház (XVII-XV1II. szelvény; 1990)
A 4. ház közelében helyezkedett el, csak részben tudtuk feltárni. Mérhető legnagyobb mérete: 6,8x4,5 m.
0,25-0,30 m vastag, vörös, égett agyagomladéka, amely
ben sok követ találtunk, ennél nagyobb területen szóródott szét. A faszenes, hamus omladékok között nagy mennyi
ségű égett gabonamagot is leltünk. Égett agyagpadlóját csak foltokban sikerült megtalálnunk. Kemencéje a dél
nyugati oldalon volt, kis méretű kövei szétszóródtak. Ta- pasztását 0,60x0,90 méteres területen tudtuk kibontani.
Szája északkeletre nyílt, itt egy 0,50x0,70 méteres hamus gödör helyezkedett el. Tájolása északkelet-délnyugati irányú. Bejárata valószínűleg délkeleten lehetett. A tető
zetre utaló nyomokat nem találtunk (30. kép).
Leletek:10'
Az omladékok között 18 edényt találtunk (51. táb
la 3; 68. tábla 1-2; 69. tábla 1-2; 70. tábla 1-3; 71. tábla 1-3; 72. tábla 1-2; 73. tábla 1-3; 74. tábla 1; 75.
táb-29. kép. A 9. ház
30. kép. A 10. ház
n HÓM ltsz: 96.1.1353-1385,1399.
' HÓM Régészeti Adattára 6498-18. deb-6752.
m HÓM Régészeti Adattára 6498-18. deb-7008. Mindkét vizsgálatot a debreceni ATOMK1 munkacsoportja végezte, Szántó Zsuzsa veze
tésével.
HÓM ltsz: 93.10.1-27; 93.11.1-18; 93.15.1-10.
101
la 1-3), közülük több teljesen épp volt (31. kép, 73. táb
la 3; 69. tábla 1; 71. tábla 2). Ezeken kívül további hét töredékes edény (17. tábla 3; 73. tábla 2; 75. tábla 2;
76. tábla 4, 6-7), cseréptöredékek (76. tábla 1-3, 5) rö
vid kasza (50. tábla 2), rombusz alakú nyílhegy (29. táb
la 1), vödörvasalás-töredékek (28. tábla 7), késtöredékek (27. tábla 7), orsógomb (23. tábla 3), szög (26. tábla 7), állatcsontok és égett gabonamagvak láttak napvilágot.
31. kép. Ép edény a 10. házból
11. ház. (X V I-X V II. szelvény; 1990)
A 3, 4. házak közelében, azoktól északra, kissé mé
lyebben helyezkedett el. Mérete: 4,5X4,2 m. Omladéka 0,10-0,15 méteres égett, faszenes agyag volt, amely
ben nagy mennyiségű égett gabonamagot és követ is találtunk. Égett agyagpadlóját csak foltokban tudtuk kibontani. Kemencéje a délnyugati oldalon állt, ta- pasztása 0,80x75 méteres területen maradt meg. Előtte 0,50x0,50 méteres, sekély hamus gödör helyezkedett el.
A kemence szája délre nézett. Tájolása a 3, 4. házakhoz hasonlóan északkelet-délnyugati lehetett. Mivel ezen a részen a terep észak felé erősebben lejt, mint a másik két háznál, feltehető, hogy ennek a bejárata is délnyu
gatról nyílhatott. A tetőre utaló nyomokat nem találtunk (32. kép).
32. kép. A 11. ház
Leletek:"’2
Az omladékok bontásából két töredékes tálat (78. tábla 5-6), sok cseréptöredéket (77. tábla 1-4;
78. tábla 1-3), köztük egy nagy méretű fazék több da
rabját (77. tábla 4), egy bordásnyakú palackot, (74. táb
la 2), egy elkeskenyedő végű, ovális átmetszetü bronz karperecét (25. tábla 11), egy rombusz átmetszetü, el
keskenyedő végű bronz karperecét, amelyre egy bronz lapocskát hajlítottak (25. tábla 15), bronz lemezgyürüt (25. tábla 9), két töredékes vascsatot (79. tábla 4—5), faedényvasalásokat (80. tábla), ép és töredékes késeket (27. tábla 3, 5-6, 8-12; 79. tábla 8), vasalástöredékeket (28. tábla 3), szögeket (26. tábla 3, 6, 9-13), iszkábaszö- geket (79. tábla 10-11), ép kulcsot (79. tábla 1), két orsó
gombot (23. tábla 11-12), nagy mennyiségű állatcsontot, égett búzát és rozsot, kevesebb borsót, kölest, árpát talál
tunk. A házban több darabra törve és szétszóródva égett malomkőpár feküdt (81. tábla 2-3). Az előkerült mag
vakból C14-es vizsgálatot végeztettünk. Ennek eredmé
nye BP 1040 ± 60, cal AD 1 a 896-918, 944-1030; 2o 882-1062, 1070-1126, 1132-1160.102 103 Újabb kalibráció szerint cal AD 1 a 916-1039, 2 a 874-1151. A házat leg
valószínűbben 920 és 1040 között használhatták.104
102 HÓM Itsz: 93.12.1-46; 93.13.1-36; 93.14.1-37, 96.1.1412.
103 HÓM Régészeti Adattár 2138-90. Deb-1584. A vizsgálatot a debre
ceni ATOM KI munkacsoportja végezte, Hertelendi Ede vezetésével.
IM HÓM Régészeti Adattára 2138-90. Az újabb kalibrációt a debre
ceni ATOMKI munkatársai végezték, Szántó Zsuzsa vezetésével.
12. ház (XII, X1V-XV. szelvény, 1989)'05
Mérete: 6,5x4 méter. Omladéka 0,2-0,4 m vastag égett agyag volt, amelyben sok követ találtunk. A ház északi oldalán, egy szakaszon finom tapasztást, ezen pe
dig igen sok égett gabonamagot, valamint másodlagosan megégett cseréptöredéket figyeltünk meg. Padlóját csak foltokban tudtuk kibontani. Rajta vastag faszenes, hamus réteg helyezkedett el, melyben sok cseréptöredéket is lel
tünk. Kemencéje az északkeleti sarokban állt. Patkó ala
kú, 1,40-1,40 méteres, jó megtartású sütőfelülete észak felé kissé lejtett. Az északi oldalon, egy kis szakaszon a kemence felmenő falát 0,25-0,30 m magasságban tud
tuk követni. A 6 cm vastagságú tapasztásán több követ és cseréptöredéket találtunk. Szája nyugat felé nyílhatott, itt erősen fekete, hamus réteget figyeltünk meg. A kemen
ce sütőfelületéből archaeomágneses méréshez szükséges mintát vettünk. Ennek alapján a kemencét a 9. század vé
gén használhatták.* 106
gén használhatták.* 106