KÖTETKOMPOZÍCIÓ: KEMÉNY JÁNOS GILEAD BALSAMUMA (1659)
3. Az imádságok használati módja
A Gilead legnagyobb hányadát kitevő, közel 230 lapos részt az 1645-ös amszterdami magyar bibliakiadás szövegéből állította össze Kemény.32 Címe szerint a könyv az I. Tablában a 150 bibliai zsoltár „czéljok és értelmek szerént egyben szedegettetéseknek, és Kilencz Részekben alkalmasztattás”-át végzi el.33 Ezt követően olvasható a II. Tabla, amelyben három alrészben, vagyis karban jelennek meg az Ó- és Újtestamentumból, illetve apokrif könyvek-ből származó imák, ugyancsak az 1645-ös Biblia nyomán. Végül a kötetet lezáró Bé-rekesztés fejezet alatt található egyrészt az Idvezitö Christusunk maga formálta Imádsága, a Miatyánk, más-részt a már említett, maga írta könyörgés.34
31 KEMÉNY 1980, 314. (Kiemelés tőlem.) Részben idézi LUKÁCS 1995, 70. – Kemény hasonlóan jeleníti meg a rabokkal való együttszenvedését, s fordítja ezt II. Rákóczi György ellen az erdélyi rendekhez írott augusztus 6-i, már hivatkozott levelében: „készebb voltam az hadak közt maradni, az ellenséget magamra vonni, és az nyomorúságos romlásra vélek együtt magamat adni, noha emberi ítélet szerint, sőt őnagysága [Rákóczi] maga akaratja szerint is magamat én salválhattam volna.” KEMÉNY 1980, 322. – Vö. azonban Lu kács véleményével: „Valójában a fejedelem éppen azért vált külön seregétől, hogy azt ne sújtsa a tatárok haragja, s hogy az ezután beköszöntő, feltehetően nehéz időszakban szilárd uralkodói pozícióból tarthassa kézben Erdély sorsát.
A tragédia után azonban a fejedelem eredeti szándékai nem számítottak sokat, a történtek pedig Kemény János beállítását jóval hitelesebbé tették.”
LUKÁCS 1995, 70. – Vö. még ehhez Kemény familiárisa, Felvinczi Zsigmond énekét, amely kiemeli, hogy a vezér nem hagyta el seregét, és még a rabságot is együtt viselte velük. Kiadva: RMKT, 17/9, 391–392. A jegyzet is utal erre:
702–704, itt: 703.
32 Lásd CSABAI 1911, 21; MALÁRTSIK 1911, 31–36. – A bibliakiadás leírása:
RMNy 2091.
33 Lásd a Gilead teljes címét a Felhasznált irodalom című fejezetben: KEMÉNY 1659.
34 Vö. ezzel a szerkesztési móddal Szokolyai Anderko István munkáját, „amely kizárólag bibliai idézetekből összeállított könyörgéseket tartalmaz”. HELTAI 2008, 83. Lásd SZOKOLYAI ANDERKO 1648.
A korábbi szakirodalom kevéssé értékelte e csoportosítás jelen-tőségét.35 V. Windisch Éva azzal indokolta Keménynek azt a dön-tését, hogy a raboknak buzgó imádsága mellett más „vallásos művet” nem írt, hogy „maga is érzi a képzettség, gyakorlat hiá-nyát”. Mivel azonban „írói és vallásos hajlamai egyaránt arra ösz tönzik Keményt, hogy ezen a területen tovább tevékenykedjék”, és ha már úgyis „rabsága nyugtalanságait, gyötrődéseit a zsoltárok olvasásával csitította”, elhatározta, hogy „egyszerű” csoportosí-tásban írja le a bibliai szövegeket.36 V. Windisch értelmezése azon alapult, hogy szerinte Kemény az elöljáró beszédében a könyve összeállításához nem illő „világi hivatal”-a és a munkára „való elégségé”-nek hiánya miatti esetleges vádakra utalt. A fentebb már részben idézett szövegből azonban egyáltalán nem az bizo-nyítható, hogy Kemény nem érezte volna magát alkalmasnak a munka elkészítésére, illetve nem tartotta volna jelentősnek az efféle, szerkesztői, csoportosítói vállalkozást. Inkább az tűnik ki, hogy igenis tisztában volt könyve jelentőségével. Az elöljáró beszéd ugyanis a bibliai zsoltárok kapcsán37 fontos reflexiókat fogalmaz meg az imádságok műfaji jellegű tipologizálásáról és a különféle helyzetektől függő használatáról.
Kemény az elöljáró beszéd elején utalt imádságműfaji kérdé-sekre, bár itt még csupán arról értekezett, hogy Szent Dávid király annak ellenére, hogy az Úr kedves embere volt, nem volt mentes emberi gyarlóságoktól és indulatoktól, testi próbáktól és nyomo-rúságoktól. Így tudta megírni a sokféle énekét,
„melyekben néhol maga esetit, gyarlóságit, bűneit megvallja, azokból való felserkenésével, poenitentiájával és kegyelemkérésével együtt.
Másutt sok nyomorúságit számlálja és nyilván- s titkon való ellenségi ellen is könyörög. Sok helyeken az Istennek kegyelmével, irgalmas voltával magával együtt minden keresztyéneket biztat, hatalmát, csu-dálatos voltát hirdeti és az isteni dicsíretre buzgólkodásra serkenti.”38
35 MALÁRTSIK 1911, 4, 15; V. WINDISCH 1959, 27–28; KEMÉNY 1980, 392.
36 V. WINDISCH 1959, 27.
37 A kötet többi imádságára, az Ó- és Újszövetségből, illetve az apokrif könyvek-ből kiszedegetett imádságokra nem relektál előszavában.
38 KEMÉNY 1980, 327–328.
A mondottak miatt találta Kemény alkalmasnak a zsoltárokat
„minden lelki s testi szükségeinkben”, majd azt fogalmazta meg, hogy miért szülessenek a Gileadhoz hasonló típusú művek. Azért, mert míg Szent Dávid „az maga ügyének és szükségeinek mivolta, ideje és helye szerént írta s éneklette” e szövegeket, addig „némely egyigyű keresztyének csak folytában olvasván avagy énekelvén, magoknak megfogyatkozhatnak”. Ám Kemény – eljutva előszava központi tételéhez és hivatkozva a korinthusiakhoz írt páli levél megfelelő passzusát (1Kor 14, 40) – ezt hangsúlyozta: amiképpen
„az ecclesiákban mindeneknek szép illendőséggel és rendességgel”
kell történnie, „úgy szükséges minden imádkozásokkal, isteni szolgálatokkal és ez szent zsoltárokkal való élésnek is lenni; nem pedig visszáson, avagy úgy mondva, tővel-hegyvel öszve”.39
Maga Kemény szolgáltatott példát arra, hogy valóban a Gilead megszerkesztésének okaként értelmezhetjük a fentieket. Leírva az általa ismert gyakorlatot, fontos adalékot nyújtott a 17. századi kegyességi szokások, a helytelennek tartott imakönyvhasználat megismeréséhez. Maga tapasztalta, hogy
„némely egyigyűvek elővévén valamely egyébiránt szép imádságokkal teljes könyvecskét és folytában olvasván, reggelre avagy délre rendelt könyörgéseket estve, estvélit reggel mondják: néha asztali háladásokat és imádságokat olykor, mikor kenyeret sem láttak […]. Némelykor a’
nagy záporeső leszakad, s esőt kérnek”.40
39 Uo., 328. – A modern nemzetközi és hazai szakirodalomban is fontos elemzési szempont az a bibliai és irodalmi hagyomány által intencionált gyakorlat, amely szerint a zsoltárok, illetve az énekelt himnuszok és gyülekezeti énekek igen szoros viszonyban vannak a prózai imádságokkal, ezért minden ide tartozó szöveg, mint imádság, hasonló – retorikai és műfaji jellegű – szempontok szerint értelmezhető. (Ilyen elemzésre lásd például OLÁH 2000, 155–168.) A zsoltárok, prózai és verses imádságok (énekek) különböző típusainak kérdéshez lásd el-sősorban: OLÁH 2005a és 2005b. Fekete Csaba a Huszár Gál- és Huszár Dávid-féle imádságok és énekek liturgián belüli egyensúlyáról írt. (FEKETE 2000, XV.) A zsoltárok és az imádságok kapcsolatáról a kora újkori irodalomban lásd még legújabban például HAMLIN 2004, 6–12; korábban: ERDEI 1980, 58–61;
ZIM 1987, 28. A Bibliára vonatkozóan lásd például BENYIK 2004, 228.
40 KEMÉNY 1980, 328.
Az elöljáró beszéd következő gondolatával Kemény tovább pontosította, hogy miképpen tartotta hasonlónak az „egyébiránt szép imádságokkal teljes könyvecské”-khez a Zsoltárok könyvét, és hogy éppen e hasonlóság miatt nem javasolta szövegeinek egy-más utáni, folyamatos olvasását, használatát:
„Igy ez psalmusokkal való élésben is, ha az rendesség meg nem tartatik, történhetik az, hogy némely nagy boldogságban élő ember nyomorú-ságiról való méltatlan panaszival búsítsa Istent, azokban lévő szóknak folyási szerént; midőn inkább buzgó hálaadásokkal tartoznék. Másnak senkitől semmi bántódása, avagy talán ő háborgat egyebeket, mégis ellenségitől való szabadulás, azokra büntetést kérés felől békételenkedik;
avagy az nyavalyákban fetrengvén, nem prófétai lélekkel, sem az reménséget megnyert dolog helyén tartással, hanem tudatlanságból már az megnyert dologért ád hálákat. Sokak még bűnöknek isméretire sem jutván, melynek elöljárása s azt követett poenitentia nélkül sen-ki bűnbocsánatot nem nyerhet, már bűneinek kegyelmét énekli”.41
Kemény szerint tehát komoly tétje van annak, ha az egyes imádságok nem a megfelelő időben és alkalomkor hangzanak el:
hiszen, mint gondolatmenetetének konklúziójában megfogalmaz-ta, az „efféle rendeletlenségből” „fogyatkozások szoktanak történ-hetni”.42 E megjegyzéseivel tehát Kemény igen jelentékeny, a
41 Uo., 328–329.
42 Uo. – Kemény János kritikája nyomán ezért úgy értelmezem, hogy Eszéki T. István 1669-ben megjelent (már az I. 1. fejezetben idézett) temetési beszé-dének Rhédei Ferenc háznépi istentiszteletének puritánus gyökerű kegyességi gyakorlatát dicsérő megjegyzése tulajdonképpen Medgyesi Pál Praxis pietatisának helytelen használtáról tanúskodik – bár nem ennek megállapítá-sa a funerátor célja. Eszéki szerint ugyanis a főúr napról-napra folyamatomegállapítá-san olvasta fel a szintén sokféle alkalomra szóló kézikönyvet. „A’ mig Isten vidám erejét nálla meg-tartotta (söt gyakorta ereje felett-is tselekedvén) minden nap Télben s-Nyárban reggel három orán legalább, fel-költ, s-maga házában, magánossan, egy s-más fél órát-is szent, kegyes, elmélkedésekkel, könyörgé-sekkel véghez vivén, udvara népe közzé ki jött s-közönségessen véllek Soltár éneklés után imádkozott, Bibliát olvasott, és ama minden keresztyén ember házánál lenni kellö Praxis Pietatis nevü könyvet, maga száz szakaszokban el-osztván, minden nap olvasta nagy szorgalmatossággal. Az estvéli órákon hasonlóképpen cselekedvén az egész napot maga; és udvara népe, szent kegyes-ség gyakorlásában töltötte-el, melly hükegyes-ségessen penig minden nap, bizonság
korszakban ritka intenciót adott a Psalteriumhoz hasonló imád-ságoskönyvek használatára.43
Érdemes még ehhez figyelembe venni, hogy a Kemény János által elvetett használati mód más szövegben akár elsődleges lehe-tőségként is megjelenhet. A Praxis pietatisban, a zsoltárok konkrét csoportosítási javaslatát megelőzően közölt öt regula közül az utolsó szabály mindkét zsoltáréneklési (mutatis mutandis: imád-kozási) lehetőséget elfogadja:
„Ha aránzod az egesz Soltárokat renddel, edgyszer-is mászszor-is ki-énekelheted, mert mindnyájan istenessek, és vigasztalhatók a’ Sol-tárok. Ha penig bizonyos idök szerint választást akarsz közöttök tenni e’ képpen tselekedgyél: […].”44
erre az egész udvar. A’ Szent Biblia olvasás körül való múnkát választotta magának oly kiválképpen való szorgalmatossággal, hogy a’ maga szemeivel tizen ötször olvasta által.” ESZÉKI 1668, 29–30. Szintén idézi Eszékit, de nem ebben az összefüggésben: ESZE 1957.
43 Lásd még például Szathmárnémethi Mihály Sz. Dávid Psaltériuma című munkájában a „Kellé ma az Ecclésiákban énekelni? s’ kiknek kell énekelni a’ Soltárokat a’ közönséges Gyülekezetekben?” kérdésre adott feleletet: „Kell penig azt énekelni, nem rendel s’ értelem nélkül, mint ma némely helyeken szokás s’ értelem nélkül bögnek az éneklök; hanem értelemmel az Isten Anyaszentegyháza állapottyának kivánsága szerént, mert mindennek ideje van, s’ az ö idejében kell a’ Sóltárokat-nekelni.” SZATHMÁRNÉMETHI 1685, )(2v, )(3v. – A kötet ajánlásának kritikai és facsimile kiadását lásd HUBERT G., H. 1999. (http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/eloszo/17/17.html) (Utolsó letöltés: 2012. január 20.); HUBERT G., H. 2004, 482–487. Az ajánlás értelme-zése: ECSEDY, V. 2010. – Lásd még Tofeus Mihály zsoltárprédikációit ugyan-ebből az időből: TOFEUS 1683. A könyv elemzése történetteológiai szempont-ból: KATHONA 1987. Újabban lásd SZIRÁKI 2010, 120–148.
44 MEDGYESI 1643, 415. A szövegrész kritikai kiadása: HUBERT G., H. 2004, 457. Az utolsó mondatot követően közli Medgyesi – az eredeti angol könyv szerzőjének, Lewis Baylynek szövegét követve – az egyes alkalmakra ajánlott zsoltárokat, mint azt lejjebb látni fogjuk.