Az imádságirodalom műfaji szempontú vizsgálatának jelentősé-gére és veszélyére Imre Mihály hívta fel a figyelmet Bartók István monográiájáról írott alapos recenziójában. Ebben kiemelte Bartók azon szándékát, hogy a prédikáció és imádság műfaját végre
„emancipálja, visszahelyezze az »irodalom« kompetenciájába, ahonnan hosszú ideje száműzetésbe kényszerítették”. Imre szerint azonban ez „túlzásra is csábíthat, amellett nyomatékkal kell hangsúlyozni, hogy a prédikáció [és az imádság] nem a romantika utáni értelemben szuverén »irodalmi műfaj« – s nem is szabad ezt a látszatot keltenünk –, hiszen éppen abban áll a sajátossága, hogy az irodalmi tudat történelmileg rétegzett s általa definiált szekto-rához tartozik, ennek alapján írható le.”180
Tüskés Gábor intéseit figyelembe véve szintén fontos töreked-ni a kora újkori egyházi elbeszélő irodalommal kapcsolatos óvatos terminológiahasználatra, a korabeli szóhasználat figyelembe
179 Oláh Szabolcs kiemelte, hogy az angol Elnathan Parr könyve alapján készült Abba Atya című Medgyesi munkában (egyben a Doce nos orare… egyik részében) arról értekezik a szerző a könyörgés részeinek a Miatyánk példáján való szem-léltetését és értelmezését megelőzően, hogy „a könyörgés istentisztelet, s ez akkor a leghatékonyabb, ha »az Isten Fiának szavával tétetik, és az ő lelkének hatalmával élesztetik«. Nem kötelező az imádságnak a szentírási formáit megtartani, »de valamikor más szókkal könyörgesz, reá emlékezz az Istentől adatott formára: mert a’mennyire el-hanyatlasz ez fundamentumtúl, a’nyira a’ te könyörgésed-is távul esik az Isten füleitől«.” MEDGYESI 1650a, G4r.
Idézi OLÁH 2008, 178. Az egész kérdésről: 175–178.
180 IMRE 2001, 141–142. (Kiemelés az eredetiben.) Kecskeméti Gábor egyik dol-gozata – más összefüggésben – kora újkori „műnem”-ként értelmezi a klasszi-kus genusokat. KECSKEMÉTI 2001, 259.
telére.181 Azt is tudnunk kell, hogy igen nehéz precízen elkülöní-teni a 16–17. századi protestáns – s persze katolikus182 – devóciós gyakorlatnak, illetve maguknak a kegyességi szövegeknek a típu-sait. A német, angol, valamint magyar szakirodalom gyakran hangsúlyozza mind a műfaji összefüggések bonyolultságát,183 mind az imádkozó és a meditáló kegyességi gyakorlat átfedéseit.184 Tüs-kés szerint a probléma gyökere, hogy „az újkori imádságirodalom műfajelméleti alapjai […] jórészt tisztázatlanok”.185 A szerző ezért arra törekedett, hogy „hozzájáruljon a használati irodalom körébe sorolt műfajok elkülönítéséhez, segítse a tényleges korabeli iro-dalmi termelés és fogyasztás sajátosságainak megragadását”.186 Saját vizsgálati területén jelen monográfia is ezt szeretné elérni.
Tüskést idézve azonban le kell szögeznünk, hogy „[a] népszerű barokk egyházi irodalom irodalomtörténeti helyének pontosabb meghatározását sokáig nehezítette, hogy hiányzott az egyházi
181 TÜSKÉS 1997, 18–19.
182 A szakirodalomban már a kezdetektől, Gulyás István, illetve Gajtkó István munkáitól kezdve bizonytalan a katolikus meditációs-, illetve imádságosköny-vek, lelki kalauzok, lelki olvasmányok egymáshoz való viszonya. GULYÁS I.
1939; GAJTKÓ 1936. Ebben az összefüggésben hivatkozza: TÜSKÉS 1997, 49.
Lásd még PÉCSI 1591/1988 (Uray Piroska kísérőtanulmánya, 21); LUKÁCSY 1994, különösen: 43, 46. A jezsuita áhítati irodalom nehezen megvonható ha-tárairól lásd GÁBOR 2002c, 260–261, 263; GÁBOR 2002b, 248–251; GÁBOR 2004b, 34–35, 36, 40.
183 A magyar kutatók közül Tüskésen kívül Erdei Klára és Gábor Csilla próbálta finoman elválasztani a kegyességi gyakorlatot, vallási cselekvésformákat és annak írásos reflexióit, műfajait: elsősorban a katolikus meditációs gyakorlatot, illetve a meditációt mint egyházi irodalmi műfajt vizsgálva. TÜSKÉS 1997, 29–30; ERDEI 1990a, 171; GÁBOR 2002a, 235–256; GÁBOR 2004b. Vö.
FARMATI 2004; MURDOCK 2009. stb.
184 Lásd WALLMANN 2001, 25–29; WHITE 1951, 143–148; 180–181; WAKEFIELD 1957, 85–108. A magyar szakirodalomban: ERDEI 1980, 57, 60, 69; ERDEI 1990a, 45–48; HELTAI 2008, 21–22, 79. A Historisches Wörterbuch der Rhetorik viszont az elmélkedéstől távolabbi műfajként értelmezi az imádságot: „az önmegszó-lítás különbözteti meg az elmélkedést az imától: a téma és a beszédmód nem szükségszerűen különbözik a két áhítatgyakorlati formában és műfajban;
csakhogy míg a meditációban a lélek önmagával beszélget, ez utóbbiban Isten a megszólított”. UEDING 2001, 1016. Hivatkozza: GÁBOR 2002b, 256. Csiky Lajos szerint is „az Istennel nem beszélő elmélkedés, meditatió, a bölcselkedés semmiképpen nem nevezhető imádságnak”. CSIKY 1886, 136.
185 TÜSKÉS 1997, 45–53, itt: 52.
186 Uo., 1997, 26.
irodalom műfaji tipológiája, a másodlagos műfajok meghatározá-sa és a műfajok kapcsolatrendszerének feltérképezése. Nem tisz-tázott az egyházi műfajok története és elmélete, nem világos, hogy az ide tartozó művek közül melyek játszottak szerepet az irodalom fejlődésében, s homályban van az egyházi műfajok jelentős részé-nek kapcsolata a folklórral.” Figyelemmel kell lennünk „a művek társadalmi funkciójára. Tisztázásra vár a kérdés: ugyanaz a hasz-nálat rokon műfajokat vagy pedig a haszhasz-nálat különböző feltételei szerint eltérő irodalmi formákat hozott-e létre, amelyek aztán kölcsönösen befolyásolták egymást.” Fontos, hogy „hol, hogyan, mikor, milyen csoportokban történt ennek az irodalomnak a ter-melése, közvetítése és fogyasztása; a különböző rétegeknek szánt műfajok és kiadványtípusok megjelenése, összetétele, változása és kapcsolathálózata; a világi olvasók felé történő közvetítés irodal-mi formái, szintjei és fokozatai; a különböző használói rétegek igényeit és a különböző funkciókat betöltő művek szerepe.” Egy ilyen típusú, komplex vizsgálat tehát a romantika korától kezdve kialakult műfaji felfogások háttérbe szorításával lehetséges, olyan
„közlési (kommunikációs) rendszerek (változatok)” figyelembe vételével, „amelyek adott történeti, társadalmi és kulturális fel-tételek között aktualizálódnak”.187
A használati irodalom nehezen elválasztható műfajai és szö-vegtípusai (meditáció, kontempláció, soliloquium, vallomás, imád-ság stb.) egymáshoz való viszonyának vizsgálatához képest a szakirodalom még kevésbé foglalkozott az imádságirodalmon belüli tipológiai, műfaji jellegű kérdésekkel, az erről való beszéd fogalmi hálója még szakadozottabb. Az imádságfajták rendszere-zése a 17. században is érintkezett az imák dispositiós kérdéseivel, miképpen a műfaji jellegű összefüggésekről is az egyes imák ré-szeit vizsgáló szakirodalomban olvashatunk elsősorban: például Csiky Lajos, Gyenis Vilmos, Szigeti Jenő, Bartók István, Oláh Szabolcs írásaiban.188
187 Uo., 17–18.
188 Lásd például CSIKY 1886, 148–149; GYENIS 1957, 65, 77; GYENIS 1980, 76. Vö.
TÓTH Zs. 2000, 224; TÓTH Zs. 2007a, 86; SZIGETI 1984/2002, 94; BARTÓK I. 1998, 163–165; OLÁH 2000, 164–168. – Van ellenpélda is: az – egyébként
Az imádságok 17. századi tipologizálási rendszeréről, azon belül is a jelen könyvet érdeklő siralmas (lamentatio) és panaszos (querela) imádságokkal kapcsolatos terminológiáról a II. 4. feje-zetben szólok, s az egész könyvben alkalmazni próbálom a kora-beli könyörgések, imakönyvek és imádságelméletek szóhasznála-tát.189 Erre építve a III. fejezetben azt a tézisemet bizonyítom, amely szerint amellett, hogy vegyes műfajú, különböző alkalmak-ra szánt könyörgéseket (zsoltárokat és más bibliai imákat) tartal-mazó gyűjteményként lehetett használni Kemény János imádsá-goskönyvét, a Gilead Balsamumát, a siralmas könyörgések kötet-beli túlsúlya tragikus helyzetekre applikálható koherens szöveg-korpuszként is megjelenítette e munkát.
Jelen könyvben elsősorban az ilyen típusú imakötetekkel fog-lalkozom. Azokkal, amelyek a 17. század közepén, második felében bizonyos konkrét történelmi eseményekre reflektálva, azokat értelmezve keletkeztek (fogsághelyzet, háború, üldöztetés vagy valamilyen hasonló nyomorúság). A kötetek siralmas megszóla-lásmódja intencionálhatott egy, az imádsággyűjteményt koherens-ként tételező felfogást, a keletkezésükéhez hasonlóan értelmezett helyzethez kötődő olvasói, imahasználói szerepet, mintát kínálva a közösségi önszemlélet számára.190 De arra is figyelemmel kell lennünk, hogy egy imádságoskönyv ily módon való kora újkori használata (amely tehát az összes kötetbeli könyörgést egységesen hasonló helyzetben mondandónak tartja) nem egyszerűen attól függött, hogy az adott imakötet címe és más paratextuális jelzései ezt intencionálták. Több olyan imakönyvet is értelmeztek kohe-rens, a nagy közösségi szenvedések idején használandó korpusz-ként, amelyek egyébként alkalminak és vegyes műfajúnak jelölték az adott gyűjteményt, és csupán reggeli és esti imákat, valamint különböző alkalmakkor mondandó könyörgéseket tartalmaztak.
A kötetek használatra vonatkozó intencióikat ugyanis
módosít-ókori – imádságok nem túl éles műfaji határaira utaló Komoróczy Géza és Lázár György nem kapcsolja össze a dispositiós és műfaji kérdéseket a Világ-irodalmi lexikon „ima, imádság” szócikkében. KOMORÓCZY–LÁZÁR 1977.
189 Ennek fontosságát lásd TÜSKÉS 1997, 18–19.
190 Vö. RÉVÉSZ 1924, 76–77; NAGY G. 1985, 180; Vö. NAGY G. 2008, II, 125–126;
HELTAI 2008, 80–81.
hatta egyrészt a kiadás- és nyomdatörténet kontextusa (a nyomdai program, az adott imádságoskönyvhöz hozzákötött másik munka:
vagyis a kolligátum műfaji, használati szempontú befolyása);
másrészt a tágabb befogadástörténeti összefüggések (a korabeli és későbbi használók által a kötetekkel szemben megfogalmazott elvárások stb.).191
A kutatásaim érdeklődésébe vonható koherens imádságosköny-vek listázását, bibliográfiai összegyűjtését tehát éppen az nehezí-tette, hogy a tipologizálás nem lehet objektív. A 17. századi imakö-tetek ekként való értelmezése ugyanis erősen a használattól függ, amit pedig a (változó) kontextusok befolyásolnak. A feltárás során körvonalazódó hermeneutikai problémákat tehát nem oldotta volna meg egyértelműen (bár segítette volna), az 1655 utáni kor-szakot tárgyaló RMNy-kötet 2012-nél korábbi megjelenése.192 Támogathatta volna viszont egy olyan, az imádságoskönyvek használattörténetére vonatkozó adatbázis, amelynek az egyes kö-nyörgésekre vonatkozó változatának létrehozását Heltai János már évekkel ezelőtt sürgette. (Szerinte érdemes lenne az RMNy magyar nyelvű énekek és versek incipit mutatójához hasonló nyilvántartást összeállítani az imádságirodalomra vonatkozóan is, mert „egyre világosabban látszik, hogy bizonyos mértékig kötött formájú szö-vegekből áll”.193) A jelen monográfiát megalapozó kutatások kez-detén, a potenciálisan vizsgálandó gyűjtemények bibliográfiai gyűjtése során tehát előre nem lehetett biztosan tudni, hogy mely kötetek lehetnek fontosak.194 Igen hasznos lett volna tehát egy, az 1655 utáni évtizedekre vonatkozó, Heltai Jánosnak a korábbi időszakról szóló monográfiájához hasonló RMNy-feldolgozás.
Heltai ugyanis azt jelezte, hogy éppen a 17. század közepén történt
191 Vö. HUBERT G., H. 2011.
192 RMNy IV. – P. Vásárhelyi Juditnak és Heltai Jánosnak köszönhetően több al-kalommal bele tudtam nézni a készülő anyagba.
193 HELTAI 2008, 19–20.
194 Lásd ebben az összefüggésben Szathmárnémethi Mihály Mennyei Tárház Kultsa című, először Kolozsvárott, 1673-ban megjelent imakönyvét. E kötet az imací-mek alapján a sokféle műfajú könyörgést tartalmazó gyűjtemények csoportjá-ba látszik tartozni, de a kötet kiadástörténete – gyakran jelent meg egybeköt-ve Técsi Joó Miklós Lilium Humilitatisával – módosította a „műfaji” jellegét.
Minderről lásd az V. 7. fejezetet.
változás a magyarországi kiadványstruktúrában.195 Vagyis az 1657 utáni néhány évtizedben (főképpen Erdély pusztulásának idősza-kában, aztán pedig másfél évtizeddel később, a persecutio de-cennalis idején) jelent meg és terjedt el a sokféle alkalmi imádsá-got magában foglaló kötetekhez képest új, mert egységesen a közösségért mondott könyörgést mint lamentatiós (és ezzel együtt penitenciás) sírást megszólaltató imádságoskönyv típus. Heltai szerint minden bizonnyal a 17. század közepének, második felének tragikus történelmi helyzetei tették lehetővé ennek kialakulását, dominanciáját.196
A jelen monográiában elsődlegesen vizsgált imádságoskönyve-ken túl – a későbbi kutatások során – érdemes lesz alaposan fel-dolgozni más imádságcsoportokat is.
Egyrészt – mint arra már fent, az I. 1. fejezetben utaltam – azokat a könyörgéseket, amelyek sok kiadásban és nagy példány-számban megjelent énekeskönyvekhez, kátékhoz, illetve Bibliákhoz kötve jelentek meg és terjedtek el, részben szóban és kéziratban is.197 Ezek a gyűjteményes, több műfajú szöveget magukban fog laló
195 „A század elejétől megindult folyamatok – a kiadványok számának és minősé-gének, a nyomdák számának és kapacitásának fokozatos növekedése és emel-kedése, a protestáns nyomdák túlsúlya – 1660–1670 körül érnek véget. […]
Mivel ugyanekkor megnő a termelése Nagyszombatnak, azaz a legfontosabb katolikus műhelynek, a század utolsó harmadában alapvetően alakul át könyv-kiadásunk jellege és a kiadványszerkezet. Tehát a XVII. század első évtizedei-ben meginduló és 1620 után egyre inkább kibomló tendenciák 1660-ig nagyjá-ból töretlenek, és az 1660-as évtizedben vesztik erejüket.” HELTAI 2008, 13–14.
196 Lásd Heltai monográfiájának Az imádságos és elmélkedő könyvek. Nyelvi és felekezeti megoszlásuk című fejezetét: HELTAI 2008, 79–104 (főképp: 82–83, 104). – Minderről lásd még alább a III. 4. fejezetet.
197 Vö. NAGY G., 2008, I, 263. – Heltai János úgy vélte, hogy az „imádság műfaja a közösségi és egyéni hitéletet szolgáló valamennyi kiadványtípusban megta-lálható. Hiszen bibliakiadás, prédikációs- és énekeskönyv, katekizmus és agenda szinte nem létezik néhány nyitó vagy kísérő imádság nélkül. Sőt igen gyakran önálló részt, alfejezetet képeznek. Sem formailag, sem tartalmilag nem könnyű tehát eldönteni, mely művek tartoznak e kiadványcsoporthoz.”
Heltai ezért könyvében az Isten és az ember relációjának retorikai megjelení-tése által megragadható különbség vizsgálatát javasolta, és elemezte finoman e differenciákat. (HELTAI 2008, 81–82; lásd még 29–30.) – Korábban Imre Mihály hasonlóan fogalmazott: „az imádság erősen rejtőzködő »műfaj«, amely primer módon is jelen van a korszakban, de számos más religiózus műfajban – velük szimbiózisba fonódva – kereshető. A káté- és ágendairodalom a
litur-kötetek, jellegüknél fogva, kevésbé relektáltak azokra a szempon-tokra, amelyekre az imádságoskönyvek. A közösségi önszemlélet-re vonatkozóan azonban ezek is számos fontos (implicit és időnként explicit) intenciót fogalmazhattak meg.198 Figyelembe kell vennünk azokat az imádságokat is, amelyek nem megszerkesztett, felépített kötetekben láttak napvilágot, hanem esetleg külön nyomtatvá-nyokban kaptak megjelenést, vagy kéziratban terjedtek, de hatás-sal lehettek (legalábbis feltételezhető, bár legtöbbször meg nem fogalmazott szándékuk szerint) a közösségi önszemléletre.199
Másrészt a prédikációszövegekben található imádságbetéteket is érdemes vizsgálni. De nemcsak azokat, amelyekre maga a szöveg reflektál és/vagy annak eltérő tipográfiája utal, hanem azokat is, amelyek a prédikációba beépülve, pusztán a grammatikai személy-váltással különülnek el. Ekkor a prédikátor többes szám második személy helyett első személyben kezd szólni, vagyis grammatika-ilag felajánlja az azonosulást a szöveg használóinak (az olvasóknak, illetve közvetetten érzékelhető módon az eredeti liturgiai kontex-tus hallgatóságának, a gyülekezetnek).
Harmadrészt az olyan, eddig kevésbé vizsgált kora újkori kö-zösségek, intézmények vallásgyakorlatával is foglalkozni kell – például Gyulai Éva és mások nyomán –, mint a „városi tanács, magisztrátus, céh, bíróság, iskola, katonaság”, melyek „közösségi alkalmait is átszőtték a vallásos cselekmények, mivel legtöbbjük funkcióját tekintve is szoros kapcsolatban állt az egyházzal és vallással. Ezek a szervezetek ugyanakkor az egyházi szertartáso-kon is testületileg, együttesen, a templomok, imatermek számuk-ra kijelölt padjain, tszámuk-raktusán jelentek meg, intézményi jellegük a vallásgyakorlatban is funkciót kapott. A testületek rendszeres vagy különleges alkalmainak igen megfelelt az együttes könyörgés,
gikus szabályozás szintjén majdnem mindig rendelkezik róla, a kátékból készült prédikációkban is megtaláljuk; ugyancsak gyakran fordul elő az el-mélkedő-meditációs irodalomban, itt azonban nehezen különíthető el; köny-nyen alakulnak-áramlanak át egymásba e bensőséges, interiorizált lelkiség nyelvileg manifesztálódó részmozzanatai”. IMRE 2001, 140. Lásd még TÜSKÉS 1997, 49.
198 Ehhez lásd HUBERT G., H. 2003; FEKETE 2003b; VÁSÁRHELYI, P. 2006, 103–116, IMRE 2006.
199 Vö. FAZAKAS G. T. 2010a, 2010b, 2011a, 2011b.
amellyel nemcsak a vallásos meggyőződést, hanem közösségüket is demonstrálhatták.”200
Negyedrészt a közösségi siralom és bűnbánattartás gyakorla-tát is érdemes lesz majd elemezni jelen könyv kiindulópontjai felől, ugyanis rengeteg ilyen liturgikus, illetve paraliturgikus alkalmat rendeltek el a kora újkorban (de korábban és később is). E kiterjedt nemzetközi és hazai gyakorlatra vonatkozó kutatásokra201 röviden az V. 5. fejezetben utalok, csupán abból a szempontból, hogy a 17.
századi Magyarországon milyen formában valósulhattak meg az általános (országos) bűnbánatok és könyörgések.
Ötödrészt a liturgikus keretben szintén sokat ismételt, rend-szeresen kiadott gyónó imádságok és más szövegek is figyelembe veendők, hiszen ezek teológiai, üdvtörténeti összefüggései rele-vánsak lehettek a közösségi önszemlélet szempontjából, még ha nehezebb is feltárni ilyen jellegű intenciókat.
* * *
Az elmúlt néhány évben imádságoskönyv-kutatásaim céljai közé tartozott, hogy – OTKA támogatással – szövegkiadásokat is meg-jelentessek. Jelen könyv két fejezetének alapjául szolgáló imádsá-goskönyveket (Köleséri Sámuel és Técsi Joó Miklós munkáit), valamint a IV. 6. fejezetben említendő országos imádságot (melyet Milotai Nyilas István írt, s önálló nyomtatványban jelent meg) kritikai kiadásokban publikáltam.202 Az ezekből idézett szöveg-részeket jelen könyvben úgy közlöm, hogy nem rekonstruálom a paleográf betűket; kizárólag a modern á, é, ö, ü karakterek hasz-nálatával egységesítem a sokféle ékezetet; feloldom a nazális
200 GYULAI 2006a, 58–59. E tanulmányában a szerző a rimaszombati szabó céh 1623-as énekét, illetve a 18. századi pataki kollégiumi diákok magánáhítatát szolgáló könyörgéseket – elsősorban a Köleséri Sámuel által 1659-ben írt imád-ságot – vizsgálta.
201 FAZAKAS G. T. 2010a, 2010b, 2011a, 2011b.
202 FAZAKAS G. T. 2005a; 2007a; 2011a. Béldi Pálné Vitéz Zsuzsanna ugyancsak hivatkozott imádságos kötetének (VITÉZ 1684) modern kiadása megjelenés előtt áll. Vö. ehhez FAZAKAS G. T. 2003a.
hangokat jelző tildét; valamint az egyértelműnek látszó sajtó-hibákat jelzés nélkül javítom. Idézeteimben az eredeti nyomtat-ványok lap-, illetve levélszámozására utalok, mert így mind azokban, mind az ezeket közlő modern kiadásaimban vissza-kereshetőek a hivatkozások. A mások által sajtó alá rendezett szövegek esetében legtöbbször a modern edíciókra, s nem a for-rásukul szolgáló kora újkori kiadványokra hivatkozom, még akkor sem, ha az új kiadásból nem kereshetők vissza az eredeti lap- vagy levélszámok. A bibliai idézetek közlésénél az adott szövegkörnye-zetben legmegfelelőbbnek látszó magyar fordítást használom.