• Nem Talált Eredményt

IGÉNYEK, VÉLEMÉNYEK, VÁRAKOZÁSOK A DÉLUTÁNI ISKOLÁVAL KAPCSOLATBAN

A délután 4-ig tartó iskolával kapcsolatos igényekről mindenekelőtt a szülők véleményt igyekeztünk megtudni. A 3., 5. és 8. osztályba járó tanulók szüleinek válaszait együt-tesen elemezve jól látható, hogy a szülők jelentős részének (83,5%) a délután négyig tartó iskola bevezetését megelőző tanévben nem okozott gondot a gyermekük délutá-ni felügyelete. Feltevésünk szerint ez részben arra vezethető vissza, hogy egy már mű-ködő intézményi gyakorlatra épült rá az új törvényi szabályozás. Az általános iskolák túlnyomó részében korábban is jelen volt az alsó tagozaton a napközi, felső tagozaton pedig a tanulószoba intézménye, így a lehetőség korábban is fennállt a szülők számára, hogy a délutáni órákban szakmai felügyelet mellett tudják gyermeküket. A délutáni gondoskodásra való szülői igény összefügg a tanuló életkorával. Az alábbi táblázat jól mutatja, hogy a 8. évfolyamra járó diákok szülei alapvetően gond nélkül meg tudják oldani gyermekük délutáni ellátását, mivel ez a korosztály már nem igényli a felügye-letet, a 3. és az 5. osztályos tanulók szüleinek (22,5%; 21,2%) azonban ez még problémát

82

jelenthet (lásd 2. táblázat). A különböző járásokban és eltérő társadalmi helyzetben élő szülők más-más igényt támasztanak az iskolákkal szemben gyermekük délutáni időtöltésével kapcsolatban. Leginkább a budapesti szülőknek jelentett 5,4%-ban nagy, 15,7%-ban megoldható gondot a felmérést megelőző tanévben gyermekük délutáni

felügyeletének biztosítása. Ez magyarázható azzal az általános tapasztalattal is, hogy a Budapesten élő családok esetében nagyobb a foglalkoztatottság.

2. táblázat: Az előző tanévben előfordult-e, hogy gondot okozott Önöknek gyermekük délutáni felügyelete?

(A tanulók évfolyama szerint, a válaszadók %-ában)

3. OSZTÁLYOS N=496

5. OSZTÁLYOS N=934

8. OSZTÁLYOS

N=820 ÁTLAG

N=2250 TANULÓK SZÜLEI

Igen, nagy gondot okozott 4,2 4,2 1,3 3,2

Gondot okozott, de meg tudták oldani 18,3 17,0 6,1 13,3

Nem okozott gondot 77,4 78,8 92,6 83,5

Együtt 100,0 100,0 100,0 100,0

Kikértük néhány, a délután 4-ig tartó iskolával összefüggő állítással kapcsolatban kérdezetteink – az igazgatók, pedagógusok és szülők – véleményét is (lásd 3. táblá-zat). Az igazgatók és a pedagógusok több ponton egyetértettek: legnagyobb arányban azzal az állítással, hogy csak egyes tanulók esetében indokolt a délutánig való bent maradás – a szülők az igazgatókhoz és a pe dagógusokhoz hasonlóan jelentős arány-ban gondolják úgy, hogy választhatóvá kellene tenni ezeket a foglalkozásokat (lásd 3. táblázat). A szülők iskolai végzettsége befolyásolja az állítással való egyetértés ten-denciájának alakulását; mind az apa, mind az anya esetében fennáll az összefüggés, hogy minél magasabb az iskolai végzettsége, annál nagyobb valószínűséggel nem ért egyet a kérdésben megfogalmazott állítással.

3. táblázat: Az iskolák pedagógusainak véleménye a délutáni iskoláztatásról (5-ös skála átlagai)

SZÜLŐK IGAZGATÓK PEDAGÓGUSOK

ÁTLAG ÁTLAG BP. KERÜLET J JÁRÁS M JÁRÁS ÁTLAG Teljes mértékben indokolt, hogy az

iskola átvegyen feladatokat

a családtól 2,0 2,2 2,2 2,1 1,8 2,1

Csak egyes (...) diákok esetében indokolt, a többi tanuló esetében

választhatóvá kellene tenni 2,9 3,9 4,3 3,8 4,0 4,0

Minden tanuló számára választhatóvá kellene tenni

a délutáni foglalkozásokat 3,4 3,6 3,5 3,8 3,6 3,6

Semmilyen beavatkozás nem szükséges, a tanulók délutáni

ellátása a család felelőssége 2,5 2,3 2,9 3,1 3,2 3,1

A feltett kérdés: Mi a véleménye a délután 4-ig tartó iskola bevezetéséről? Mennyire ért egyet az alábbi állításokkal?

A kutatás során érdeklődtünk arról is, hogy a szülők szerint egyáltalán kinek a fel-adata a gyerekek délutáni ellátása: az oktatási intézményrendszernek, más társadalmi alrendszernek, vagy a családnak mint a társadalom alapegységének? A kapott válaszok arra mutatnak, hogy a szülők nem gondolják, hogy a tanulók délutáni ellátása a csa-lád felelőssége lenne (5-ös skálán átlag: 2,2). Legkevésbé a fővárosi szülők gondolták ezt, miközben a vidéki járásokban élő szülők inkább egyetértettek ezzel az állítással.

A válaszadó szülők iskolai végzettsége és a fenti kérdés megítélése között egyértelmű összefüggés van. Mind az apák, mind az anyák esetében jellemző az a tendencia, hogy minél magasabb a szülő iskolai végzettsége, annál kevésbé ért egyet azzal, hogy a csa-lád felelőssége a tanuló, pontosabban gyermeke délutáni ellátása.

Azoktól a szülőktől, akiknek az 5. osztályos gyermeke részt vesz az iskola délutáni foglalkozásain, megkérdeztük, hogy előnyösnek tartják-e gyermekük számára a dél-után 4 óráig tartó iskolát. Az elemzés szerint azok a szülők, akiknek a gyereke majd-nem mindennap bent tartózkodik délután az iskolában, előnyösebbnek ítélték meg ezeket a foglalkozásokat, mint a távolmaradóké. Azok a szülők tehát, akik a délutáni tanulószobát, szakköröket lehetőségként élték meg, vagy éppen egy szükséghelyzet megoldásaként, helyesnek ítélték meg a helyzetet. Azok a szülők viszont, akik a délutá-ni foglalkozásokat bármilyen okból nélkülözdélutá-ni tudják, illetve csak néhány napra szo-rítkozik gyermekük ottléte, kevésbé látták előnyösnek ezeket a foglalkozásokat (lásd 4. táblázat).

Az érintett pedagógusoktól afelől is érdeklődtünk, hogy mit várnak a beavatko-zástól a tanulói eredményesség, illetve a saját pedagógusi munkájuk vonatkozásában.

A legpozitívabb várakozások a hátrányos helyzetű tanulók kapcsán és kapcsolati vo-natkozásokban fogalmazódtak meg (tanulók közti, ill. tanár-diák kapcsolatok), ezek az értékek azonban nem voltak szignifikánsak. A szignifikáns értékek leginkább a válto - zás hiányát vagy a helyzet romlását valószínűsítették. A kérdezett pedagógusok nem vár tak változást sem a szülőkkel való kapcsolat alakulásában (5-ös skálán 3,2**), sem

84

a szakmai együttműködésekkel kapcsolatban (3,1**), sem pedig a pedagógus szere-pekkel kapcsolatban (3,0**). Romlásra számítottak a pedagógusi feladatok (2,6**) és a tanári munkaterhek vonatkozásában is (2,2**).

A MEGVALÓSÍTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ KÉRDÉSEK

Az intézmények oldaláról a megvalósítással kapcsolatban arra voltunk kíváncsiak, hogy az érintettek véleménye szerint milyen mértékben járul hozzá a délutáni foglal-kozások bevezetése a saját intézményükben megfogalmazott szakmai célok megvaló-sításához, mit tartanak fontosnak a kérdésben, milyen döntések születtek és hogyan a fontosabb pontokban (pl. felmentések, kínálat kérdése), és a megvalósítás folyama-tában szembe kellett-e nézniük valamilyen nehézséggel.

Az intézményi célokkal összefüggésben a pedagógusok szignifikáns válaszai szerint a délutáni bent tartózkodás leginkább a tanulók továbbtanulásra való fel-készítését segíti (5-ös skálán átlag 4,4, p=0,004). Emellett számottevően hozzájárul a tanulók napközbeni ellátásához (átlag 3,8, p=0,014), közepes mértékben segíti a társadalmi szocializációt (átlag 3,3, p=0,004), a deviáns viselkedések megakadályo-zását (átlag 3,2, p=0,001) és a kortárscsoporttal összefüggő problémák megoldását (átlag 3,1, p=0,0001). És közepes erővel bár, de segíti a kulcskompetenciák elsajátítását is (átlag 2,9, p=0,44).

Egy másik kérdés a tanulók számára fontosnak ítélt szempontokra vonatkozott.

A válaszokból számított fontosságátlagok alapján három csoport különíthető el. Az elsőbe a két legfontosabb szempont tartozik: a tanulók biztonságos helyen legyenek akkor is, ha nincs szülői felügyelet (átlagérték: 4,6), illetve nyíljon lehetőség sportfog-lalkozásokra (átlagérték: 4,5). A szempontok következő csoportja esetében a regiszt-rált átlagértékek némileg alacsonyabbak, de elérik vagy meghaladják a 4-es átlagot.

E csoportba közvetlenül az iskolai tanulmányokkal, a fejlesztő foglalkozásokkal, va-lamint a kikapcsolódással kapcsolatos tényezők kerültek. A harmadik csoport – házi

4. táblázat: Mit gondol, az Ön gyermekének inkább előnyös, vagy inkább hátrányos a délután 4-ig tartó iskola?

MIT GONDOL, AZ ÖN GYERMEKÉNEK INKÁBB ELŐNYÖS, VAGY INKÁBB HÁTRÁNYOS A DÉLUTÁN 4-IG TARTÓ ISKOLA?

AZ ÖN GYERMEKE

Igen, mindennap 0,3% 68,7% 4,0% 23,50% 3,4% 100,00%

Igen, egy-két alkalom kivételével

mindennap 4,10% 45,20% 5,5% 36,3% 8,9% 100,00%

Csak egy-két nap 38,5% 14,40% 8,7% 29,8% 8,7% 100,00%

Nem 57,50% 15,8% 5,3% 15,8% 5,3% 100,00%

(p = 0,00)

feladat elkészítése, szociális kompetenciák fejlesztése, kötetlen együttlét a tanárokkal és a diáktársakkal – esetében a fontosságértékek 4 alattiak (lásd 5. táblázat).

A tanulók számára fontos célokon túlmenően az iskolavezetők válaszaiból né-hány más konkrét cél is kiviláglott a délután 4-ig tartó iskola bevezetésével kapcso-latban. Legtöbben a tanulmányi jellegű célokat megfogalmazó állításokkal értettek egyet (24 és 19 említés), de jelentős volt a kötetlen együttlét, szórakozás említési ará-nya is (15 említés). Az iskolák valamivel kevesebb mint felében (10 intézményben) említették ezek között a pedagógusok foglalkoztatási lehetőségének biztosítását, s csak 4 iskolavezető említette a szülők bevonásának lehetőségét.