Zengő sötét, hatalmas erdői és ormai után, a síkság, a ligetek, a gyümölcsösök, a szelíd kertek és a hófehér népviseletben járó, gyönyörűen beszélő nép énreám szinte varázsla-tos erővel ható világa." ( ... )
„Érdekes, hogy tizenegy és huszonegy éves korom között nemcsak a régi típusú Dráva-széli népdalok ragadtak meg bennem, mert rajongtam értük, hanem az ormánsá-gi nyelv is. Véglegesen és mindörökre a Drávaszél népe tanított meg anyanyelvemre, az-óta tudok magyarul, azaz-óta vizsgálom nyelvemet, tudományosan is." ( ... ) ,,Csodálatos nyelv volt az, ma már nincs meg többé, és nem is lesz. A hírlapírás, később a rádió, azu-tán a politikai hazugságokkal megmérgezett jövő-menő-futó emberek tönkretették, széttaposták, kibelezték, értelmét kivették és elvesztegették, és amikor az a nép a lelkét veszítette el a liberális-kisbirtokos, szabadversenyes korszakban, ugyanakkor veszítette el a nyelvét is. Ez természetes." (Visszapillantó tükör)
Gyermekkorában kapta leglényegesebb zenei élményeit is. Pécsváradon, a templo-mi orgonán hallhatta és szerethette meg Bach műveit, a mostohaanyja zongorajátéka is-mertette meg Chopinnel, hogy csak ezt a kettőt említsem. Mind Pécsváradon, mind Vajszlón népdalokat tanult, magyart, valamint németet. Középiskolás korában egyre többet olvasott, francia, német költőket, Puskint, regényeket, filozófusokat s természe-tesen kivált a magyar irodalmat. Műveltségének gyarapodásával egyre jobban megis-merte az európai kultúra alkotásait, szellemi áramlatait, kifejezési törekvéseit.
Hosszú a múltja annak a kérdésnek, hogy hogyan váltunk európaiakká, hol a he-lyünk Európában, mi tesz bennünket európaiakká? Ezúttal ne nézzünk nagyon messzi-re. Majdnem a szemünk előtt ismétlődtek és erősödtek ezek a kérdések, főleg a 30-as években, amikor Hitler, valamint a nácizmus hatalomra kerülése után Európa egy újabb német imperializmussal szembesült. Miután a náci ideológusok kertelés nélkül megfo-galmazták, mit szánnak a nem germán európai népeknek, a Hilfsvolkoknak, közöttük a magyarságnak, erősödött a veszély érzete, s erősödött a védekezés ösztöne is. Ahogy kri-tikusai gyakran mondották, apám „a történelembe menekült". A harmincas években kezdett foglalkozni a magyar középkorral, akkor írta „A vas fiai"-t, a „Juliánus barát"-ot, a „Boldog Margit"-ot s fogott hozzá egy terjedelmesebb ciklusnak a megírásához. Ennek az „Emese álma" összefoglaló címet adta. Csak két kötet készült el belőle, a harmadik befejezetlen torzó maradt a háborús események következtében. Nem három kötetesnek tervezte a ciklusát, ahogy Pomogáts Bélá a Vigília ez évi októberi számában az „Ojbarsz futása" címmel megjelent torzóról közreadott ismertetésében írja, hanem hat kötetesre.
Amikor a nagy regényt megtervezte, nem is sejthette, a háború mennyire és miként fog beleszólni tervei megvalósításába. MígA vas fiai, valamint a]ulidnus bardt című regény a tatárjárást megelőző, majd a bekövetkező vész korának Magyarországával, társadalmá-val, életével foglalkozik, a Boldog Margit cselekménye már a tatárjárás után játszódik. A vas fiai-ban, valamint a]uliánus bardt-ban valóban a Kelet és Nyugat között vergődő ma-gyarság kerül az olvasó elé, amely mama-gyarság Európa része. IV. Bélának tulajdonítják, hogy elsőnek ő hivatkozott a segítség kérésében arra a küzdelemre, amelyet a keresz-tyénség védelmében vívtunk. A segítség, mint tudjuk, elmaradt s tudjuk azt is, hogy a nyugati közvetlen szomszéd milyen árat kért volna érte.
Az Emese álma című regényciklusban apám a honfoglalást követő korszakot, az egységes állam létrehozását, a honfoglalók, majd utódaik letelepedését, Európába illesz-kedését tervezte megírni. Első kötete, az Istenek a keresztyén hitre térés folyamatát, má-sodik kötete, a Holdvildg völgye a fejedelem választásra készülő, még korántsem egységes magyarsággal foglalkozik. Ezután következett volna Géza fejedelemmé választása. Az elkészült részletek Ojbarsz futása címmel jelentek meg 1943-44-ben, elsősorban a Sor-sunkban. Apám tervében a regény címe A fejedelem lett volna. A nagy regény terve nem valósult meg, a történelem ebbe is beleszólt, miképpen beleszólt Európa sorsába is, hi-szen a második világháború után hamarosan bekövetkezett Európa megosztása. Ma-gyarország történetében a török uralom által okozott országmegosztás nem okozott el-szakadást Európától, hiszen a szétszakított országrészek nem veszítették el európai
58
kcJ ,j!_f.
ifj. Kodolányi János tanulmánya kapcsolataikat, a kétségtelenül előállt nehézségek ellenére sem. Ide érkezhettek a refor-máció egyházi, kulturális hatásai, Erdélyben törvénybe iktathatták a vallásszabadságot,
működhettek magyar nyelvű iskolák, jelenhettek meg magyar nyelvű könyvek. A török hódoltság következményei voltaképpen a 11felszabadulás" után váltak súlyosakká, ami-kor a Habsburgok a birodalmukhoz kívánták csatolni Magyarországot, minden eszköz-zel igyekeztek gyöngíteni birtokpolitikájukkal, valamint a betelepítésekkel a
németesí-tő törekvéseket szolgálni. A második világháború után Európát szakították ketté.
Apám magáévá tette azokat a törekvéseket, amelyekkel a magyarságot próbálták
erősíteni. Finnországban volt 1938-ban, a Boldog Margit-ot írta, amikor a közeledő há-ború szelei már egyre erősödtek. Pánikszerű hangulatban utazott haza, nemcsak érez-vén, tudván, hogy az újboli látogatásara aligha van remény. Ausztria egyesítése Ném"et-országgal 1938-ban, majd Csehszlovákia megszállása, a Szudéta-vidék annektálása 1939-ben mind növelte a háború veszélyét. Sürgető volt a magyarság felkészítése, ahogy most mondanók, identitástudatának a fejlesztése. Egyre többen vetették föl a magyar-ságtudat kérdéseit. Pl. jeles szerzők közreműködésével tanulmánykötetet szerkesztet-tek és adtak ki, Mi a magyar? címmel. Észrevették nyelvünk ápolásának a szükségessé-gét. Őstörténeti előadássorozatot szerveztek s az előadásokat nyomtatásban is közzé-tették. Bartók Béla és Kodály Zoltán révén új, modern zenekultúránk a népzenére épült.
Folytathatnám a példák sorolását. Mindez azt a cél szolgálta, hogy minél alaposabban, hitelesebben ismerjük magunkat. Bizonyára kevesen emlékeznek rá, hogy a háború alatt a németek egyre gyakrabban hirdették, hogy új Európát akarnak teremteni, s tudtuk, hogy a magát Herrenvolknak tekintő németek a tervezőik. Az akkori magyar irodalom
képviselői között szerencsére nagyon kevesen akadtak a német Herrenvolk új Európájá-nak követői. A többség ellenállt, s bár erősen foglalkoztatta a magyarság jövőjének a képe s megvalósításának a lehetősége, akkor azonban időszerűbbnek látszott a megma-radás kérdése. Apám azt vallotta és hirdette, hogy a magyarság elsőrendű hivatása, hogy megmaradjon. Ehhez még azt is hozzátette, hogy Európával, ám ha szükséges, Európa ellenére is. Műveiben nem az európai civilizációt csodálja, hiszen ez a civilizáció is magá-ba fogadott korábbi civilizációs törekvéseket, eredményeket is. Sokkal inkább a keresz-tyénség, valamint az ókori kultúrák alapjain épült európai kultúrát helyezte előtérbe.
Amikor a középkori tárgyú történelmi regényeit írta, nem menekült a történelem-be, mivel a történelem szolgáltatta azokat a tanulságokat, amelyek a népéért, nemzeté-ért aggódó író, miután feltárta, megismerte őket, felmutathatta, hogy erőt lehessen me-ríteni belőlük. Még a nyelvet is szolgálatába állította. Mint írta, az Ormánságban tanul-ta meg a magyar nyelvet. Ormánsági tárgyú regényeiben, elbeszéléseiben az ormánsági
szereplők az ottani tájszólásban beszélnek. Sok nyelvtörténeti tanulmányt folytatott ugyan, középkori történelmi regényeiben az archaizáló magyar nyelv alapja az ormán-sági tájnyelv. Mind a tájnyelvet, mind az archaizáló nyelvet kritikával illették, főleg az értelmezés nehézségei miatt. Számos példa igazolja azonban, hogy a nehézségek csak átmenetiek. A tájnyelv használata az előadókat, színészeket állítja külön feladatok elé.
Több rendező ragaszkodott volna ahhoz, hogy a nyelvet átírassa, mivel a színészek nem tudják megtanulni. Vajon mondhatja-e egy énekes, hogy valamely Mozart-opera szere-pét nem tudja megtanulni, hiszen 18. századi a zene? Amikor 1955-ben a Pécsi Nemzeti Színház előadni készült apám Végrendelet című színművét, Marton Frigyes fiatal
rende-ző a színészeket autóbusszaJ többször kivitte az Ormánságba, hogy ott az élő (helyeseb-ben akkor még élő) ormánsági nyelvet hallják. Magnetofon felvételeket is készítettek, s azokat Pécsett kellett a színészeknek hallgatnia. A nyelv nemcsak a gondolatok kifejezé-sének az eszköze, technikai közvetítő ember és ember között. A nyelvnek logikája, vala-mint zenéje is van. Más a magyar nyelv logikája, vala-mint pl. a németé vagy az angolé. Nem is gondolunk rá, hogy valamely vers megzenésítése esetén mennyi sérelem érheti a nyel-vet, ha a zenének más a hangsúlya, mint a nyelvé. Nap nap után tanúi lehetnénk, ha nem váltunk volna közönyösekké. Minden esetben a nyelv a vesztes, annál is inkább, mivel kora reggeltől késő estig ontják a rádióadók. A vers egyik kritériuma is a zeneisége.
59
ifj. Kodolányi János ta.nulmánya
A ma hódító szabadversnek sokszor, sajnos, sem sorvégi rímjei, sem alliterációja, sem ritmusa nincs. Apám gyakran volt elégedetlen a nyelvművelőkkel, Lőrincze Lajossal is voltak vitái. Sokkal több nyelvi hibát, helytelenséget fogadtak el, mint amivel egyet tu-dott érteni. A nyelvnek tehát nemcs·ak azért volt nagyon fontos helye apám irodalmi munkásságában, mert azzal fejezte ki magát, hanem azért is, mert nem csak merőben kommunikációs eszköznek tartotta. Gyakran voltam tanúja, amint beszélgetőtársa
nyelvét kijavította, néha még neheztelést is okozva. Nézzünk bele Szabó Istvánnak írt s nemrégen nyomtatásban is megjelent leveleibe. Majdnem mindig kitér Szabó István nyelvének a javítására. Hasonló tapasztalatokat szereztem a Várkonyi Nándorral foly-tatott levelezés megismerésekor is. Mindig eszembe jutott Lauri Hakulinen, a kiváló finn nyelvész professzor. Hálával emlékszem azokra a nyelvi javításokra, amelyekkel beszélgetés közben finn nyelvemet segített fejleszteni, finnesebbé tenni.
Most még talán arra a kér~ésre kéne válaszolnom, hol találhatjuk meg a helyét há-ború utáni mitikus regényeinek. Címük szerint a következőkről van szó: Vízözön (az első
kiadásban Vízöntő), Új ég, új föld, Az égő csipkebokor, valamint az Én vagyok. Az első két regény a Gilgames eposzból merítette a tárgyát, Az égő csipkebokor Mózessel és korá-val, az Én vagyok pedig Krisztussal foglalkozik. Látszólag egyik sem magyar tárgyú, sőt, nem is európai. Ismétlem, látszólag. Ugyanis valamennyinek nagyon sok köze van az európai kultúrához, tehát az európai kultúrában is a magyar kultúrához.
Manapság unos-untalan találkozunk az Európához fűződő kapcsolatok kérdései-vel. Egy darabig még azt is kérdésesnek tartották némelyek, hogy Európában va-gyunk-e? Azután sikerült elfogadtatni, hogy valóban ott vagyunk, nekünk nem kell Eu-rópában tartanunk. Az természetesen igaz, Európa megosztottsága idején valóban kívül rekedtünk. Hajlamosak vagyunk, hogy mindennek első helyen a gazdasági oldalait ke-ressük. Európát nyilván nem az teszi Európává, hogy milyen életszínvonalat tudott el-érni vagy az, hogy az anyagi javak (nemcsak közszükségleti cikkekre gondolok) előállí
tásában milyen eredményeket mutat fel. Ha keleti eredetünket, keleti kapcsolatainkat tekintjük, nem választ el bennünket Európától, bővítjük az európai színeket. Sajátossá-gainkat nem tagadhatjuk meg, finnugor eredetű nyelvünket nem cserélhetjük indoeuró-paira, sajátos qépi kultúránkat, hagyományainkat, amelyek egyébként ezernyi szállal kapcsolódnak Európához, nem dobhatjuk szemétre. Mindezek növelik az értékeinket.
Apám az irodalmi alkotásaiban a magyarságot Európa szerves részeként ábrázolja, szí-vósan keresi s fölmutatja azokat a vonásokat, amelyek erősíthetnek bennünket s hozzá-járulhatnak megmaradásunkhoz egy egységesülő, de sokszínű Európa térképén.
.,,... - =-:- . •
~-=--~-60
DOKUMENTUMOK
A párt Központi Bizottsága mellett működő Kul-turális Elméleti Munkaközösség állásfoglalása: A ,,népi" írókról a népies írókra, szimpatizáns kö-rükre és általában az értelmiségi, kulturális terü-leteken dolgozó személyekre nagy hatást gyako-rolt. Az elmúlt közel félév alatt széles körben megvitatták a párt állásfoglalását, s a népies ideo-lógia elemzése az érintett személyek értékelése nagy érdeklődést és sok véleményt váltott ki.
A népieseknek a párt állásfoglalására való rea-gálását két szakasz jellemzi, s e két szakasz tartal-mában élesen különbözik egymástól.
Az állásfoglalás megjelenését közvetlenül meg-előző időben a népiesek közt bizonytalanság, nyugtalanság terjedt el. Annak tudatában, hogy a párt foglalkozik e kérdéssel, féltek a határozat-tól, s egyesek adminisztratív intézkedésektől is tartottak.
A tézisek megküldése - néhány írónak- e han-gulatot már kezdte eloszlatni; a végleges szöveg megjelenése pedig általános megnyugvást keltett azok között, akik túlzásokra számítottak. A reagá-lásnak ebben a szakaszában a népiesek többsége megnyugodott, elismerték az állásfoglalás hang-jának emberiességét, a segítésre való készséget, többen hangoztatták, alaposságát és tárgyilagos-ságát. Ez a viszonylagos nyugalom a népiesek közt csak igen rövid ideig tartott. Addig, míg az állás-foglalást alaposan át nem tanulmányozták, s
ki-54
t, 2000
cserélték egymás közt véleményüket. Erre a sza-kaszra a párt állásfoglalása egyes megállapításai-val megállapításai-való szemben állás, a szenvedélyes hang
jel-lemző.
A népies írók külön-külön elsősorban a saját személyüket ért bírálattal nem értenek egyet. Ál-talánosságban azonban nem értenek egyet az lap-vető megállapításokkal: tagadják, hogy külön csoportot, mozgalmat alkotnának, nem vagy csak igen kis részben fogadják el a „harmadik utas"
ideológia rájuk vonatkozó értékelését, tiltakoz-nak az ellen, hogy a nacionalista jelzőt alkalmaz-zák rájuk, s akire vonatkozik tagadja fasiszta, an-tiszemita beállításának igazát.
Az állásfoglalás megítélésében, így kisebb elté-résektől eltekintve, elég egységes - a tényeket, s az értékelés abszolút helytállóságát tagadó- állás-foglalás alakult ki a népiesek között. Ezen a közös talajon született meg az a gondolat - július ele-jén -, hogy az érintett népies írók közös bead-ványban adnak választ a pártnak, amit Németh László és Féja Géza fogalmazott volna, és aláírá-sokat készültek gyűjteni a beadványhoz. Ettől a szándékuktól azonban elálltak.
A népi írók jelenlegi magatartása elég bonyo-lult. Kétségtelen, hogy többségük nem tud, vagy nem akar alapvetően hibás nézetein változtatni, s az őszinte elemző önkritikáig szinte egyikük sem jutott el. A párt állásfoglalás azonban mégis bizo-nyos differenciálódást indított meg közöttük, el-sősorban a párt irodalompolitikájához való köze-ledés, s az irodalmi életbe való pozitív irányú be-kapcsolódás kérdésében. Ahogyan egyes népi írók jövőbeni magatartásukat, perspektívájukat felvetik, nem beszélhetünk egységes állásfogla-lásról. A népies írók egyike-másika nehéz
vajúdá-DOKU-M ENTÉS