• Nem Talált Eredményt

A BESÚGÓ

AZ ÚJ PANNON NAPILAP VEZÉRCIKKE

„A Nemzetbiztonsági Hivatal és a rendőrség összefogásá-nak és kitartó munkájáösszefogásá-nak köszönhetően napvilágot látott a szervezett pannon alvilág tetteinek írásos bizonyítéka. A szakmai körökben Pannon ABC-nek nevezett bűnlajstrom-ban a maffiafőnökök aprólékos gonddal rögzítették a tör-ténteket és végül ez lett a vesztük. A Pannon ABC egyik korrektorát úgy vették rá a piszkos munka elvégzésére, hogy hároméves kislányát fogva tartották egyik Pannónia utcai, nyomdának álcázott központjukban. Az aggodalom-tól félőrült édesanya a rendőrségtől kért segítséget, és a Pannon ABC írásos dokumentumainak átadásával lebuktat-ta az agyafúrlebuktat-tan szervezett bandát. Még a sokat próbált nyomozók is elszörnyedtek, és azóta csak a bűnözés kiská-téjaként emlegetik az elrettentő bizonyítékhalmazt. Egy magát megnevezni nem kívánó rendőrtiszt állítása szerint már hónapok óta figyelték a Pannónia utcában folyó gya-nús üzelmeket, de sejtelmük sem volt az ügy hatalmas horderejéről.

Közel egy évvel a nyomozás kezdete után került a rendőrség kezébe a Pannon ABC, amelyből kiderül, hogy a szervezett pannon alvilág feje, azaz „keresztapja” egy Györe Balázs álnéven szereplő veszélyes bűnöző. A maffia létrejöttéért elsősorban őt terheli a felelősség, bár a gya-korlati ügyintézést Horgas és Levendel bonyolították és felbújtónak is ők bizonyultak. Később számos más sze-mélyt is bevontak üzelmeikbe, akik bűntetteik miatt gyak-ran kényszerültek teljes személyiségcserére: nemcsak ne-vüket, címüket, de – az erkölcsi züllés nyilvánvaló jeleként – élettársukat is elcserélték egymás között, hogy a rendőr-séget tévútra vezessék.

197

A Pannon ABC-ben a hidegvérű gyilkosok elbeszélik, mi-ként végeztek Zám Tiborral, aki hármas, sőt négyes életet élt, egyszerre volt Dél-Amerikában, illetve a volt Jugoszlá-viában zsoldoskatona és Magyarországon szociológus, de valójában ezenközben a maffiának dolgozott mint drogke-reskedő, és alkalmanként üzletszerű kéjelgésre is rávették.

Amikor Zám szabadulni próbált az alvilág szorításából, először testileg bántalmazták, majd az öngyilkosság álcája alatt megszabadultak a férfitól, aki túl sokat tudott. Egy Bóna nevezetű, eredetileg kiskereskedelemmel foglalkozó, gyakorlott bérgyilkos gyanúsítható a gaztettel; őt jelenleg elmeszakértő vizsgálja, a nyomok szerint ugyanis több brutális gyilkosság szárad a lelkén.

Szintén a maffiának dolgozott Tamás Ferenc, az alvilági

„Könyvelő”, aki napra készen számon tartotta az egyes bűneseteket és a befolyó busás jövedelmet. Nevezett Ta-más hátterére jellemző, hogy családjában is több bűnöző akad, egyik unokatestvérét a bűnügyi nyilvántartás szerint a makaó nevű szerencsejáték űzése miatt eltiltották a köz-ügyek gyakorlásától.

A maffia hosszú múltra tekint vissza: valószínűsíthető, hogy 904-ben Kurszán, az ismert politikus megmérgezésére ők bérelték fel a bajor származású gyilkosokat. Később Mátyás pannon király ellen készítettek elő puccsot egyik emberükkel, Csezmiczei János alias Janus Pannoniusszal. Úgy tudjuk, a François Villon néven elhíresült gonosztevő is nekik dolgozott. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NH) adatai szerint a korábbi pannon kormányzat szá-mos tagja kapcsolatban állt ezzel a multinacionális alvilági cso-porttal, és egy fordító titokzatos vízbefúlása is a maffia számlájá-ra írható. Az NH véleménye szerint Göncz Árpád, későbbi köztársasági elnök csak a véletlenek szerencsétlen egybeesése miatt tartózkodott abban az időben a gyilkosság helyszínén, és durva választási fogásnak minősítenek minden ellenkező híresz-telést.

A bűnözők igyekeztek szörnyű tetteiket egy-egy ártat-lan emberre, így Sándor Ivánra hárítani, akit föltehetően testi fenyítéssel kényszerítettek, hogy magára vállalja bű-neiket. Írásos vallomását csatolták a Pannon ABC

anyagá-198

hoz, de az éber rendőröket és az éles szemű írásszakértő-ket nem téveszthették meg, hiába próbálkoztak a szakiro-dalom meghamisításával, illetve számos szemtanú likvidá-lásával. (A „Leveske” néven ismert alkoholista hajléktalant a nyílt utcán verték agyon.)

Fény derült a francia kapcsolatra is. André, a cirkuszi kötéltáncos volt az összekötő, akit az Interpol is körözött kábítószerkereskedelem miatt. André a francia–magyar Világrengető Rt-n bukott le, amely a munkaközvetítő ta-nácsadó cég álcája alatt leánykereskedelemmel foglalko-zott. A rendőrség kihallgatta Sz. Ibolyát, aki bevallotta: őt Svédországba adták el, hogy egy 74 éves férfinak szexuális szolgáltatást nyújtson. Később egy kozmetikai cikknek köszönhetően – Sz. Ibolya ezen a ponton nem volt hajlan-dó részletezni vallomását – főrecepciós lett, és bepillant-hatott titkos üzelmeikbe. Az Rt-t valójában André irányí-totta Párizsból, és a leánykereskedelmen túl drogcsem-pészettel is foglalkozott. A lapunk riporterének nyilatkozó vámtiszt szerint régi módszer a fagyasztott báránybordák közé csúsztatni a csempészett árut, a nyomozókutyák ugyanis megzavarodnak a hússzagtól. Sz. Ibolya azt is be-vallotta, hogy öccsét, Sz. Zoltánt a maffia kábítószerfüggő-vé tette, és vele végeztették a számítógépes munkákat;

ezek elemzése még várat magára.

Bűnrészes volt az a Gellért András is, aki Zám közvetí-tésével került a szervezett pannon alvilág köreibe és oly-kor István néven dolgozott. Valójában apját hívták István-nak, őt szolgálati fegyver indokolatlan használata miatt távolították el rendészi állásából. Értesüléseink szerint a maffia azzal zsarolta Gellért Andrást, hogy napvilágra hoz-za apja kapcsolatát egy pedofil hajlamú fényképésszel.

A rendőrség szóvivőjének nyilatkozata szerint a szöve-vényes bűnügy felgombolyítása több hónapos munkát igényel. Ígéretet tett azonban, hogy a pannon nyilvánosság tudtára adják az ügy fejleményeit és a Mai Pannon hasábja-in az olvasók pontos hasábja-információkat kaphatnak a nyomo-zásról.”

199

Bóna László