semmi. Ilyesmit enged sejteni Tryphon két verssora, mely így hangzik:
Fodit, et in fossa thesauros condit opaca, As, nummos, lapides, cadaver, simulacra, nihilque.
Manapság, ügy látszik, még lőportartót meg golyó
kat, továbbá egy-egy csomag piros és kopott kártyát is lehet ott találni, a mi nyílván az ördög szerszáma volt.
Tryphon a tizenkettedik században élt és az ördögnek nem jutott eszébe, hogy föltalálja a lőport Roger Bacon előtt és a kártyát VI. Károly előtt.
Egyébként, ha az ember ezzel a kártyával játszik, biztos, hogy elveszti minden vagyonát, a mi pedig a lő
portartóban levő lőport illeti, az a tulajdonsága, hogy az embernek szeme közé durrantja a puskáját.
Nos, kevéssel azután, hogy a rendőrök Valjean Já
nos volt fegyenczet, szökése után, Montfermeil környé
kén sejtették, észrevették a faluban, hogy egy Boulat- ruelle nevű vén útkaparónak „dolgai vannak“ az erdő
ben. A vidéken ügy tartották, hogy ez a Boulatruelle valaha a bagnoban volt; bizonyos mértékben rendőri felügyelet alatt állott és minthogy sehol se kapott mun
kát, a hatóság olcsó bérrel útkaparónak alkalmazta a Gagnyból Lagnyba vezető úton.
Boulatruellet általában gyanús embernek tartot
ták. Nagyon tiszteletteljes, alázatos volt, mindenki előtt lekapta a sapkáját, a zsandárok előtt remegett és mosoly
gott, alkalmasint összeköttetésben volt azokkal a ban
dákkal, melyek éjszaka lesbe szoktak állani az erdőszeg
leten. Mindebből csak annyi volt igaz, hogy része
ges volt.
íme, mit véltek észrevehetni nála.
Egy idő óta Boulatruelle mindig korán otthagyta a munkát és a beszélgetést és ásójával a vállán ment az erdőbe. Estefelé a legelhagyottabb tisztásokon, a leg
bozótosabb sűrűkben lehetett látni és úgy tűnt föl, mintha keresne valamit és gödröt ásna. A jámbor asszonyok, a kiknek útja arra felé vezetett, előbb Belzebubnak nézték, azután megismerték, hogy Boulatruelle, a mi azonban csöppet se tette őket nyugodtabbá. Boulatruelleen
észre lehetett venni, hogy e találkozások élénken bősz- szántják. Látszott, hogy rejtőzni akart és hogy valami rejtelem van abban, a mit művel.
— Világos, — mondták a faluban, — hogy az ördög megjelent neki. Boulatruelle látta és most keres. Alap
jában, bolond is volna, ha zsebre nem vágná Lucifer tallérait. — A voltaireisták hozzátették: Vájjon Boula
truelle szedi-e majd reá az ördögöt, vagy az ördög Bou- iatruellet? — A vén asszonyok szaporán vetették a ke
reszteket.
Ezenközben azonban Boulatruelle abbahagyta az erdőben való bujkálást és újra rendesen végezte az út- kaparói munkákat. Az emberek is másról kezdtek be
szélni. Egypáran mindazonáltal kíváncsiak maradtak, gon
dolván, hogy korántsem a legenda mesés kincseiről, hanem valami sokkal komolyabb és kézzelfoghatóbb do
logról van szó, semmint az ördög bankjegyeiről és hogy a vén űtkaparó alkalmasint félig kileste ennek a titkát.
A legérdeklődőbbek voltak a tanító és a csapiáros Thi- nardier, a ki mindenkivel jó barátságban volt és nem restelte, hogy Boulatruellelel is pajtáskodjék.
— Hogy gályarab volt? — mcndá Thinardier. — Eh! édes Istenem! senki se tudja, hogy ki van a gályá
kon, sem, hogy ki kerül még oda.
Egy este a tanító azt mondta, hogy valamikor az igazságszolgáltatás ugyancsak törődött volna vele, mi keresni valója volt Boulatruellenek az erdőben és hogy vallania kellett volna, mert szükség esetén kínzás alá fogták volna és például a vízpróbának Boulatruelle semmi esetre se tudott volna ellenállani. — Kíséreljük meg a borpróbával, — mondá Thinardier.
összeültek és itatni kezdték a vén útkaparót. Bou- latruelle rengeteget ivott és keveset beszélt. Csodálatos művészettel és nagyszerű arányban vegyítette a sivatag szomjúságát egy bíró hallgatagságával. Mindazonáltal a támadások megismétlésével és Boulatruelle néhány el
ejtett szavának az egybefűzésével ime, a tanító és Thi
nardier mit véltek kitudni tőle:
Boulatruelle, mikor egy reggel napkeltekor mun
kára indult, meglepetve látta, hogy az erdő egy zugában
HUGÓ VICTOR
egy ásó meg egy kapa fekszik egy bokor alatt, úgy, mintha odarejtetiélc volna. Azt képzelte azonban, hogy ezek Six-Fours apónak, a vízhordónak a szerszámai és nem törődött velők. Még aznap este azonban, egy fa mögül, úgy hogy őt nem lehetett látni, de ő jól láthatott, megpillantotta, hogy egy ember tart az erdő sűrűje felé,
„egy bizonyos, a ki nem e vidékről való, de a kit ő, Boulatruelle nagyon jól ismer“. Thinardier értelmezése szerint ez annyit jelent, hogy egy bagnobeli társa volt.
Boulatruelle nem volt reábírható, hogy megmondja en
nek az embernek a nevét. Egy csomag volt nála, valami négyszögletes jószág, olyan, mintha egy nagy doboz vagy egy kis láda lett volna. Boulatruelle meg volt le- petve. Csak hét-nyolcz perez múlva jutott eszébe, hogy kövesse „azt a bizonyost“. Azonban már késő volt, az ember eltűnt, éjszaka volt és Boulatruelle nem tudott a nyomára akadni. Ekkor arra szánta magát, hogy meg
figyeli azt az erdőrészt. „A hold sütött.“ Két-három óra múlva Boulatruelle látta, hogy az a bizonyos kijön az erdőből, de most már nem a csomag van nála, hanem az ásót meg a kapát hozza. Boulatruelle hagyta elhaladni és eszeágában se volt, hogy megszólítsa, mert azt mondta magában, hogy az háromszor is erősebb nála, meg aztán kapája is van és ha ráismer és látja, hogy őt is megismer
ték, bizonyára agyonvágja. Megható összetalálkozás két vén bajtárs között. Az ásó és a kapa azonban fénysugárt gyújtott Boulatruelle előtt; odaszaladt a reggeli bokor
hoz, az ásó meg a kapa már nem volt ott. Ebből azt kö
vetkeztette, hogy az a bizonyos gödröt ásott az erdőben, beletette a íádikát és aztán az ásóval elföldelte. Már pedig a láda sokkal kisebb volt, semhogy holttest lehetett volna benne, tehát bizonyára pénzt rejtett el vele. Ezt kereste aztán Boulatruelle. Átkutatta, feltúrta az egész erdőt, mindenütt ásott, a hol a föld frissen megbolygatottnak látszott, de hiába.
Semmit se talált. Montfermeilben többé senki se gondolt erre a dologra. Csak néhány derék vénasszony mondogatta: Az már szent igaz, hogy a gagnyi űtkaparó nem hiába bújta az erdőt; bizonyos, hogy látta az ör
dögöt.
III.
Minek kelleti történnie, hogy a béklyó egyetlen kalapács
ütésre eltörhessen?
Ugyanezen 1823-ik év október havának vége felé Touion város lakosai egy nagy vihar után és hogy sérü
léseit kijavíthassa, kikötőjükbe visszatérni látták az Orion hajót, a melyet később Brestben iskolahajónak használtak és a mely akkoriban a földközi-tengeri hajó
hadhoz tartozott.
Ez az alkotmány, minden megrongált volta mellett is, mert a tenger nagyon megviselte, nagyon hatásosan vonult be a kikötőbe. Már nem tudom, micsoda zászló volt rajta, de szabályszerű üdvözletül tizenegy ágyűlövés járt ki neki, melyet a hajó egyenként viszonzott, össze
sen huszonkét lövés. Kiszámították, hogy a királyi és ka
tonai üdvlövések, e lármás kölcsönös udvariaskodások, kikötői és erődítménybeli formaságok, a reggeli és esti ágyulövések, melyek nap-nap után az összes erődítmé
nyekben és az összes hadihajókról elhangzanak, a kikö
tők megnyitását és bezárását jelző lövések stb. stb. a művelt világban minden huszonnégy órában százötven- ezer haszontalan ágyűlövést jelentenek. Egy-egy lövést hat francba számítva, ez naponta kilenczszázezer, évente háromszázmillió francot tesz ki, a mi mind füstbe megy.
Ez csak egyetlen részlet. Es ezalatt a szegények éhha
lállal küzködnek.
1823 az az év volt, melyet a restauratio „a spanyol háború korszakáénak nevezett.
E háború egyetlen tényében sokféle esemény és tö
mérdek különösség fonódott össze. Nagy háziügye volt a Bourbonoknak; a francziaországi ág segítette és párt
fogolta a madridi ágat vagyis elsőbbsziilöttségi kötelessé
geket teljesített; Francziaország látszólag visszatért nem
zeti hagyományaihoz, de úgy, hogy ez szolgaság és alá
rendeltség volt az északi kabinetekkel szemben; d’An- gouléme herczeg, a kit a liberális újságok az andujari hös-nck neveztek, noha békés arcza nem igen illett hozzá, diadalmas megjelenésben mutatta a szent hatóságnak a
Hugó Victor: A nyomorultak. !í. ^