Szemerkélő esőben érkeztünk meg Horpácsra, ahol az utolsó éveiben már legszívesebben az 1904-ben vásárolt kis birtokán töltötte az időt az író. Vasárnap volt, komor, borús idő. Ennek ellenére is nagy volt a sürgés-forgás a faluban. Vajon hova sietnek az ünneplőbe öltözött emberek, főleg fiatalok? Percek alatt választ kaptunk kérdésünkre. A Mikszáth-kúriába, amelynek emeleti részén van a múzeum, a földszint két helyisége közül az egyiket
kultúrteremnek, a másikat pedig általános iskolások oktatására használják. Az elhanyagolt
parkban ütöttek tanyát a vándorcirkuszosok, s az épület főbejárata előtt felállították a céllövöldét.
Nem valami szívderítő látvány, amit láttunk a gondozatlan parkban, s az épület előcsarnokában, ahol a díszes, fából készült oszlopokat megrongálták, a falról, ha véletlenül is, de leverték a vakolatot. Szükségmegoldásból oktatási és kulturális célra vették igénybe a két helyiséget.
Ez ellen nincs kifogásunk. De, az ellen már van, hogy az illetékes szervek nem fordítanak kellő gondot a magyar irodalom egyik kimagasló alakja patinás házának rendben tartására, állagának óvására, karbantartására. Ez mindenekelőtt a helyi tanács feladata és kötelessége lenne. Ezen az estén a cirkusz tagjai szórakoztatták a közönséget a Mikszáth-kúriában lévő kultúrteremben.
Zsámboki Györgyné Pintér Julianna néni tizenhét éves volt, amikor megismerkedett Horpácson Mikszáthékkal. Mint fiatalasszony bejáratos volt az íróéknál, kedves emlékként említette: „De sok juhsavót behordtam Almáspusztáról a Mikszáth családnak. Az író gyakran betegeskedett és orvosságként fogyasztotta a savót. Mindennap megjárta Almáspusztát e nélkülözhetetlen eledelért. Egyik alkalommal így szólt hozzá az író: ha többet hoztál volna, akkor most adnék neked egy új ruhára valót. És a markomba nyomott öt koronát.”
Majd így folytatta az emlékezést:
– „Mikszáth úr, amikor még Balassagyarmaton dolgozott a megyeházán, nagyon szegény ember volt. Ezt a férjem édesapjától, Zsámboki Józseftől tudom. Ő mesélte. Egyik alkalommal az apósom Balassagyarmatra vállalt fuvart, majd betért az étterembe, hogy megebédeljen. Mikszáth is ott ebédelt az egyik asztalnál. Az ebéd számláját azonban nem tudta kifizetni, mert nem volt rá pénze. Mikszáth körülnézett az étteremben és a szomszéd asztalnál ülő fuvarosnak odanyújtotta az esernyőjét: Magának adom, ha kifizeti az ebédemet. Az apósom – mert ő volt a fuvaros – szívesen ráállt az alkura.”
Mikszáth megszerettette az olvasást Juliska nénivel. Sok könyvet kölcsönzött neki olvasásra, néhány művét pedig neki is ajándékozta. Ezeket nemrég adta át a helybeli könyvtárnak.
A nyolcvanéves Juliska néni ápolja Mikszáth feleségének, Mauks Ilonának és fiának, ifjú Mikszáth Kálmánnak Horpácson levő sírját. Mivel senki más nem törődik a sírral, ő a Mikszáth család iránti tiszteletből szerény virágait ma is kihordja a temetőbe.
Juliska néni most is őriz padlásán néhány Mikszáth-emléket. Ott láttuk Holló Barnabás szobrászművésznek az író legkedvesebb fiáról, Jánoskáról készített portréját. És még egyéb tárgyak is porosnak a padláson. Ennek a kis szobornak vagy a Mikszáth család valamelyik tagjánál, vagy egy múzeumban lenne a helye.
Májer Lajos és Bázlik Pál idős parasztemberek így emlékeznek vissza Mikszáthra:
– „Az író nagyon szerette a gyerekeket. Délben, amikor befejeződött a tanítás, gyakran ott állt az iskola kapuja előtt, libasorban kellett előtte elvonulnunk, és minden kis iskolásnak adott egy-egy krajcárt. Egy gyereket se hagyott ki az ajándékozásból.”
Négy napot töltöttünk Nógrád megyében. Sikerült olyan idős emberekkel találkozni, beszélgetni, akik személyesen is ismerték Mikszáthot, és valamilyen emléket őriznek róla. Ezek az epizódok is segítenek abban, hogy még teljesebb képet alkothassunk Mikszáthról, a nagy íróról
(vége)
Bieliczky Sándor
Hajdú-Bihari Napló (1967. szeptember 19, 20, 21.)
Mikszáth Kálmán 130 évvel ezelőtt, 1847. január 16-án született Szklabonyán.
A nagy magyar író iránti szeretetem és érdeklődésem diákkoromban kezdődött. Néptanító nagyapám ismertette meg velem Mikszáth alkotásait. A nemzet nevelőjét és tanítómesterét látta benne. Szerette szellemességéért, gunyorosságáért, bátor szókimondásáért.
Tíz évvel ezelőtt jó néhány napot töltöttem „Görbe Országban” azzal a szándékkal, hogy Mikszáth emlékeket gyűjtsek. Kíváncsi voltam arra, hogy a többi között Mohorán, az író
feleségének szülőfalujában, valamint Horpácson, ahol az író 1905-től fogva haláláig szabad idejét e kedves otthonában töltötte, élnek-e még olyan idős emberek, akik személyesen ismerték Mikszáthot, beszéltek-e vele, s ha igen, akkor mit őriztek meg az emlékekből? A szerencse úgy hozta, hogy az említett helyeken több ilyen emberrel is
találkoztam.
Mohorán ismerkedtem meg Keviczky Jolánnal és Etelkával (a testvérek felül voltak a
nyolcvanon). Kiváltképpen Mikszáthné, Mauks Ilona családjával voltak barátságban. Jolán néni így vallott emlékéről: – „Az író segítségével neveztek ki 1903-ban postamesternek Mohorára.
Jó kedélyű, sziporkázó szellemű, tréfálkozó természetű, közvetlen ember volt.”
Zsámboki Györgyné, Pintér Julianna néni tizenhét éves korában szolgálólány volt a horpácsi Mikszáth-kúriában. Horpácsi tartózkodásának idején Mikszáth sokat betegeskedett.
Tüdőasztmában szenvedett. Juliska néni egyik feladata volt, hogy naponta juhsavót hozzon Almáspusztáról az írónak, aki gyógyszerként itta.
– „Az író úr szerettette meg velem az olvasást. Sok könyvét kölcsön adta, néhány művét nekem is ajándékozta. Ezeket nemrégen adtam át a helybeli könyvtárnak.”
*
Mikszáth műveit félszázad óta a színház és film is népszerűsíti. Ő maga nem írt
színdarabot, de szívesen fogadta művei dramatizálásának terveit. A szelistyei asszonyokat, mint operettet már életében játszották német színpadon. (1907). Regényei közül elsőnek a Szent Péter esernyőjét vitték filmre. (1917, 1935, 1958 cseh-magyar koprodukció). Ezt követte: a Vén gazember (1924-ben és 1932-ben német feldolgozásban is), az Egy fiúnak a fele (1924, 1944), A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1927, 1937 német és magyar verzió, 1960), az Eladó birtok (1940), A beszélő köntös (1941 első színes betéttel készült fekete-fehér film, 1969),
A Gentryfészek (1941), a Beszterce ostroma (1948-1955, 1976 TV), a Különös házasság (1951), Prakovszky a siket kovács (1963 TV), A fekete város (1971 TV), Egy éj az Aranybogárban (1971 TV), Itt járt Mátyás király (Szelistyei asszonyok 1975 TV), Kísértet Lublón (1976).
A felszabadulás előtt Mikszáth regényeinek – a kor ízlésének megfelelően – letompították társadalompolitikai élét. A Harsányi Zsolt-féle dramatizálást vették alapul. Az anekdotázó, a kedélyes Mikszáth-műveket filmesítették meg s nem azokat, amelyekből megismerhető a politizáló író.
Mikszáth több műve ismeretes a szomszédos népek és más nemzetek körében is.
Király Istvánt idézem az íróról: „Minden kísértő, fel-felmerülő különvéleménnyel szemben az igazi Mikszáth él tovább: a nagy eszményeket őrző, figyelő, gondolkodó művész, a „félelmetes író-nagyúr”; Mikszáth: a kritikai realista... Könyvei élőbbek, mint valaha is, értéküket a legszigorúbb kritikus, az idő mérte meg. S méltó helyre sorozta be őket: a klasszikusok közé”.
Bieliczky Sándor Pesti Műsor (1977. január 20.)
B.É. A levél kézhezvétele után meglátogattuk Mikszáth Editet és vittünk neki a megjelent újságcikkekből.