A Kőszegi, hegységben az Alpok keleti nyúlványait látjuk. Már kezdet
től fogva a Tauern külső palaburkával hasonlították össze (20, 8. old.). Mivel kristályos palái az epizóna termékei, azért itt, a Középhegységeinknél élénkebb hegymozgásokkal kell számolnunk. Tényleg: a legkisebb feltárásban is azt látjuk, hogy a palásabb rétegek erősen préseltek és gyüredezettek. Ilyen hegy
ségben a rétegdülések értékelése is eltér a nyugodtabl3 településű vidékekétől.
Itt csak a gyüredezettség figyelembevételével szerkeszthetünk térképen réteg
határokat. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a mért általános rétegdűlés 10—20 fok, pedig a vlaóságban a réteg csak 5 fokkal, vagy éppen ellenkező irányban hajlik. (A térképen az észleltnél jóval kevesebb dűlésjelet tüntettünk fel.)
A dűlésfok relatív értéke mellett a dí lésirány jelentősége sem mindig egyértelmű, amennyiben a legtöbb esetben a gyűrődési tengely nem vízszintes, hanem 5—10 fokkal hajlik, többnyire DK felé. A tektonikai hatásirány nem egyenlő a dűlésiránnyal. Ezeket a redőtengelyeket mértük, hogy a réteghajlás (vergencia) helyes irányát megkapjuk. Az általános rétegdőlés DNy-i 240°, a gyűrődési tengelyek csapása közel É-i, D-i (160, 180 fok), erre merőleges a ver
genda iránya kelet felé 70—£0° és nem a rétegcsapásra merőleges 60°. Részletei
ben természetesen a helyzet bonyolultabb, változatosabb.
A térdráncos és izoklinális redőződés minden rétegben általános. Legfeltű
nőbb a fillitekben és kvarcfillitekben, pl. a Hármasvölgyben.
A különböző fokú gyüredezettséget a tektonikai igénybevétel mellett a rétegek különböző plaszticitásával is magyarázzuk. A réteges mészcsillámpala leginkább asszimetrikus redőkbe hajlik.
22 FÖLDVÁRI----NOSZKY----SZEBÉNYI----SZENTES
A meszes-csillámpala vékonyabb rétegei erősebben gyüredeznek, mint a padosabb részek, jól látni a diszharmonikus redőződés fokozatos kialakulását a Szabóhegyen.
Ami a töréssíkokat illeti, azoknak, bár nem ritkák, nagyobb tektonikai értéket nem lehet tulajdonítani. Jól látjuk ezt a Seybold erdő kőfejtőiben, ahol a homotetikus és antitetikus törések egymás mellett jelentkeznek (6. ábra bal
oldalán). Ügyszintén egymás mellett látjuk a nyílt hasadékokat, vörösesbarna agyaggal, szubfosszilis csontokkal kitöltve (ábra közepén), valamint a két
hasadék közé zárt dejekiív préselődést (ábra jobboldalán) csúszólapokkal, kő
tükörrel.
A Hétforrás felett levő mészcsillámpala kőfejtő lapos boltozatot tár fel, melyben a törések jelentéktelen szerepet játszanak.
A Pogányhegy derekán levő városi kőfejtő szintén jól feltárja egymás mellett a homotetikus és antitetikus (rétegdűléssel egyenlő, ill. ellentétes hajlású) vetők rendszerét, látni, amint azok egymást kiegészítik, vagyis a rétegnek lejtése alig változik. Az ugrómagasságok különben is jelentéktelenek.
Mondhatjuk, hogy az elsőbben említett flexuras lehajlások lényegesen nagyobb rétegsüllyedést okoznak, mint a vetődések. A sülyedések zónákban, és
nem egy sík mentén történnek. A térképen feltüntetett közel ÉK-DNy és erre merőleges, ritkábban É—D és erre merőleges irányú törésvonalak is így értel- mezendők.
Egy nagyobb flexurás törésvonal az Irottkő és Kalaposkő között* indul és ÉK felé követhető a Szabóhegyig. Stratigrafiailag és morfológiailag is jól feltűnik, bizonyára fiatal törés, 150—200 méteres ugrómagassággal. Közel É—D flexura feltűnő a Kalaposkőtől a Bányaoldalig. Hogy a hegység peremi leszakadása milyen természetű, nem tudjuk, feltehetően peremi lehajlás és vetősorozat összhatása. A régi epizónára jellemző plasztikus tektonika a
plio-2. ábra. A rétegáthajlás (vergencia) iránya eltér a csapástól, ha a redőtengely ferde.
1. ábra. Rétegdűlés szöge és a réteglefutás szöge közötti eltérés térdráncok, ill. izoklinális redők esetén.
KŐSZEGI HEGYSÉG 23 cénben nyilván nem érvényesült. Térképünkön ezeket csak morfológiai alapon lehetne feltüntetni.
A legerősebb hegyszerkezeti mozgást a cáki kőfejtőben látjuk. Itt a konglo
merátum felső szintje úgylátszik legyalulva izoklinális fekvő redökbe gyúródott, egymás felett többször ismétlődik.
Minden kis fekvő redő magjában megjelenik a konglomerátum. A csapás
hoz közel párhuzamosan vett összefoglaló szelvény csak hiányosan ábrázolja, hogy itt a hegységnek leginkább átgyűrt részével van dolgunk, mintha egy
takarórész torlódott volna rajta keresztül, kiemelkedő ablakszerűén jelenik meg.
Külön meg kell emlékezni a kvarcitlencsékről, melyek minden rétegben, de leginkább a palákban általánosak. Megfigyelhető, hogy a fehér kvarcit- lencsék, pár centiméter-ökölnyi, de nem ritkán emberfej nyi, vagy még nagyobb betelepülései többnyire a réteglapok mentén helyezkednek el. Ilyenkor a palá
kat szétnyomja, azok kidudorodnak, megvastagodnak, magjukban lencsésen helyezkedik el a kvarcit, rendesen sorban egymás után. A kvarcitlencsék a
palák gyüredezettségét követik, a gyűrődéssel egykorúak, vagy annál időseb
bek. Igazolja, hogy a gyűrődés a réteglapok mentén történő elmozdulással, lapelcsúsztatással ment végbe. Néhol úgy tetszik, hogy a vergenda irányában a lencse tompább, ellenkező irányban hegyesebb körvonalú, mintha hátrafelé áramvonalasabb lenne. A palákat harántoló, telérszerűen elhelyezkedő kvarcit- erek sem rikták, de nem olyan általánosak, mint a palásságmentiek.
Előrebocsátottuk ezeket a kistektonikai megfigyeléseket, mert ezekből a formákból joggal következtethetünk arra, hogy ugyanez a szerkezeti stílus nyilvánul meg a hegység nagytektonikájában is. A mechanikai
megnyilvánulá-4. ábra. Meszes-csillámpala, Kőszeg, Kálváriától nyugatra, Andalgó kőfejtőjében.
3. ábra. Kvarcfillit gyüredezettsége, Kőszeg, Hármasvölgy alsó részén.
24 FÖLDVÁRI----NOSZKY----SZEBÉNYI----SZENTES
sok egy latens-plasztikus rétegcsoportra utalnak, melyben nagymobilitású tektonikát várhatunk.
Először a Velem-környéki rétegismétlődésekre kell rámutatni. A vastag
pados mészpala háromszor ismétlődik : a Kalaposkőnél, Bányaoldalon és Szent Vid hegyen anélkül, hogy a rétegcsapás vagy dűlés lényegesen változna. Leg
egyszerűbb ezt 20 fok ferdetengelyű izoklinális redözéssql magyarázni, amikor
a Középhegy egy redőteknő magja, a velemi Hosszúvölgy pedig egy redő- boltozást tár fel. Szent Vid és Cáki erdő között a vékony mésztelep háromszor ismétlődik, nyilván szintén izoklinális redőződés hatására.
Még feltűnőbbek azonban a pikkelyes feltolódások. Ilyet kell feltételezni a Kalaposkő zöldpalái alatt, mert itt úgylátszik a zöldpala és homokkőpalája a
fekü mészpalás rétegek különböző szintjein fekszik. Kisebb pikkelyt kell fel
tételeznünk a Szent Vid hegyen, ahol a zöldpala ékelődik a fő mészcsillám- telep és vékonytelepes rétegsor közé. Szintén pikkelyes ismétlődésnek kell fel
fogni a szabóhegyi rétegsor újbóli megjelenését. Feltehetően itt is a zöldpalá
kon történt a pikkelyes feltolódás. A Szabóhegy északi oldalán a fő mészfillit- telep ismétlődését szintén a filliteken felcsúsztatott pikkelyezéssel magyaráz
hatjuk.
A Wiesinger-major környéki zöldpalák tulajdonképen a szabóhegyi
6. ábra. Törések és vetődések a mészcsillárapalában, Kőszeg, Sevbold erdő déli kőfejtőjében.
5. ábra. Meszes-csillámpala gyüredezettsége Kőszeg, szabóhegyi szerpentinéit alsó kezdeténél.
KŐSZEGI HEGYSÉG * 25 rétegösszlet legfelsőbb tagjának foghatók fel. Rendkívül erősen gyüredezett, feltűnő módon ÉK—DNy tengelyek mentén. Térképen szerkesztve ez a rétegsor kb. 40—50 m-rel magasabban fekszik, mint ahogy az a szabóhegyi pikkelyből adódnék, tehát még utólagosan is feltorlódott. Ugyanilyen utólagos felemelke
dést szenvedett az ÉK-re szomszédos cáki konglomerátum és mészpalatömeg is. Ezen kigyűrődés közelebbi természetéről közelebbit nem tudtunk ki
nyomozni.
Az eddig felsorolt izoklinális redők és pikkelyes feltolódások a velemi rétegsorra szorítkoznak. Az általános csapás itt ÉNy—DK-i, a jeltorlódás tehát É K jelé tartott.
A kőszegi rétegegység lényegében a grauvakke rétegsor tektonikáját őrzi. Mivel a meszes tagoktól eltekintve jó vezérszintet nem tudtunk kijelölni,
szerkezetéről is keveset tudunk bizonyítani. A grauvakke-sorozatra jellemző az asszimetrikus féloldalas redőzödés, melyet pikkelyes feltolódások szakítanak meg. A boltozódások magjában, vagy a pikkelyek homlokán felszínre kerül
nek a meszes csillámpalák, ilyen helyen részleteiben is ki tudjuk jelölni a szer
kezetet. Ilyen pikkelyes feltolódást kell feltennünk a Táborhegy nyugati gerin
cén, a kőszegi vízválasztó gerincén, valamint a kőszegi Kálváriahegy mész- csillámpaláinál. A cáki konglomerátum megjelenése miatt úgy fogjuk fel, hogy a kőszegi részlet az idősebb, melyre nyugat felől a táborhegyi-stájerházi részlet, mint a hegység legfiatalabb tagja, feltolódott.
Rétegtani szempontból különbséget tettünk a kőszegi egység és a velemi egység között. Ügylátszik, hegyszerkezetileg is fennáll bizonyos különbség, amennyiben a kőszegi egység szerkezete egyszerűbbnek látszik, mint a velem- környéki rétegeké. A másik feltűnő különbségre, hogy a feltolódás iránya különbözőnek látszik, később még visszatérünk.
Térben nézve, a velemi rétegsor a kőszegi rétegsor fölé települ; kétség
telen, hogy a kontaktus tektonikai : különböző rétegtagok futnak ki a grau
vakke fölé. Egyszerű törésvonallal ezt nem magyarázhatjuk meg, mert az
7. ábra. Meszes-csillámpala lapos redőzése, törésekkel. Kőszeg, Hétforrástól ÉK-re 500 m, kőfejtő.
8. ábra. Pádos és lemezes mészcsillámpala. Kőszeg, pogányhegyi városi kőfejtő.
Földtani szelvény az IrottkötőlBozsokig. 1. Pliocéií —pleisztocén2. Grauvakke-csopoft. 3. Zöldpala. 4. Zöldpala fekü, pados homokkőpala. 5. Mészcsillámpala. 6. Fillitekvékonymészcsillámpalával.
9. ábra. Acákiészaki kőfejtőkösszefoglalóképeközel csapás mentén. Pontozvaakonglomerátum, vonalkázvaameszes-csillámpala.
27
Földtani szelvény a Táborhegytől Kőszegig. I.Pliocén-pleisztocén. 2. Pados kvarchomokköpalák. 3. Flllitcs kvarchomokkő pa lák. 4. kvarchomokkő palafeketepalával.5. Zöldpala. 6. Mészcsillánipala. 7. Cáki konglomerátumfedőmészcsillámpalája. Ö. Cáki konglomerátum. Földtani szelvény Velemlöl Kőszegig.1. Zöldpala. 2. Grauvakkecsoport. 3. Fillitekvékonymészcsillámpalával. 4. Mészesillámpala. 5. Cáki konglome- rátum íedő mészcsillámpalája. 6. Cáki konglomerátum.
28 FÖLDVÁRI----NOSZKY----SZEBÉNYI----SZENTES
Irottkő alatt jól látni, milyen mélyen nyúlnak a grauvakke rétegei a meszes rétegek alá. (A sztratigráfiai fejezetben említettük, hogy esetleg a Vöröskesrezt- Cáki erdő homokkőpalái .nem a zöldkövekhez, hanem a grauvakke rétegsor
hoz tartoznak, mint félablak.) Ilymódon a képződményhatár egy síkot hatá
roz meg, mely a két rétegsort egymástól elválasztja.
A kőszegi és a velemi rétegsort elválasztó síkot áttolóddsi síknak kell neveznünk, mert itt különféle, de egykorú képződmények egymás fölé kerül
nek. Az áttolódás síkja ÉNy-ról DK felé, tehál 140 fok irányban lejt kb. 10 fok
kal, és az Alföld alá vezet. Ez a különleges sík a későbbiekben még magyará
zatra szorul. Említettük a Wiesinger-majori zöldpalák különleges helyzetét.
Az áttolódási síknak ez alatt kell elfutnia. A Cák határában levő konglomerá
tumnak azonban az áttolódási sík alatt volna helye, és itt ablakszerűén jele
nik meg. A velemi gneisztörmelék is kb. 30—50 méterrel fekszik ezen áttolódási sík felett. Az egész 'Velem—Cák közötti részlet tehát utólagosan van megemelve, közelebbi tektonikai részleteit csak hosszas aknázással és fúrásokkal lehetne tisztázni.
A rendkívül bonyolult és valószínűtlen mechanikát meg kell magya
ráznunk. A 140 fok irányba 10 fokkal lejtő áttolódási síkról feltételezzük, hogy az utólagos, fiatal peremi lehajlás eredményeként fekszik így. Ha ezt a síkot visszaemeljük a vízszintes sík közelébe, igazi áttolódás képét kapjuk és az össztektonika is egyszerűsödik. Mi jogosít fel a meghatározott áttolódási sík vízszintesre emelésére? A peremi pliocén üledékek a hegységtől kifelé hajla
nak 10—20 fokkal. A hegység egész területén az általános rétegdűlés nyugati, csak a DK-i perem rétegdűlése tér el DNy-ira. Ugyanez vonatkozik a pikkely
síkokra is. Közelfekvő az a gondolat, hogy itt csak utólagos, fiatal peremi lehajlással van dolgunk, amely megzavarja hegységünk eredeti tektonikáját.
Már id. Lóczy Lajos rámutatott erre a pleisztocénkori «hegyalji lesüllyedésére.
(A Balaton környékének geológiai képződményei stb. Budapest, 1913. 449. old.) Ha az utólagos peremi lehajlást visszaemeljük vízszintesre, valamennyi réteg- dulésünk és szerkezeti vonalunk átfordul nyugatra. így aztán a hegység szerke
zete rögtön egységes képet kap. A Kőszegi hegység eredetileg nyugatról kelet felé feltorlódó izoklinális-pikkelyes takarórendszer tagja. A horizontális «elmozdulá
sok a 10 km-t nem haladják meg (a gneiszok alapján).
A szóbanforgó petemi megemelésre, ill. forgatásra Szebényi L. egyszerű szerkesztési módszert dolgozott, ki. A hazai irodalomban Hegedűs Gyulának a csobánkai Hosszúhegyről szóló disszertációja már alkalmaz egy forgatási módszert, ez azonban hosszas szerkesztést igényel. Sokol: Geologisches Prakti
kum könyve már a Wulff-féle hálóval dolgozik, azonban itt szükséges a réteg
lapok síkját jelentő főköröket megszerkeszteni. Jelen módszer ezt is feleslegessé teszi, s egyben a forgatási folyamat is szemléletessé válik.
A számítást a Wulff-f*éle hálón végezzük. Ez egy félgömb hosszúsági és szélességi köreinek sztereografikus vetülete. Mellékelt ábránkon a hálón két fokonként lefutó köröket elhagytuk, csak a példában szereplőket rajzoltuk be.
A réteglápokat a kristálylapok ábrázolásánál használt módon, a gömb középpontjába képzelve* a gömb középpontjából a réteglapra merőleges egye
nes döféspontjának a sztereografikus projekciópontja képviseli. Tehát a réteg
lapot úgy visszük fel, hogy a Wulff-féle háló alapkörén a 0° = észak-tói K felé haladva felmérjük a dűlés irányát, a dűlésszöget pedig a középpontból kiindulva a felmért dűlésirány irányában, mégpedig a középpontokon áthaladó egyene
seken (A—A’ vagy B—B’) levő szögbeosztás léptékében.
KŐSZEGI HEGYSÉG 29 A 0° északot mindig úgy választjuk meg, hogy annak a síknak a pro
jekciópontja, amellyel a réteglapunkat vissza akarjuk forgatni, arra az egye
nesre essék, mely a kiskörökkel párhuzamos (B—B ) ‘főkör vetülete, vagyis a balról jobbra haladó egyenesre. Tehát jelen példánkban a jobboldali egye
nes fogja jelenteni a 145° irányt (a feltolódási sík dőlésének az iránya), ezen az egyenesen a középpontból leszámolunk 10°-ot (dűlésszög), s így megkapjuk a feltolódási sík projekciópontját = F. Gyakorlatban ezt nem kell feltüntetni,
most csak szemléletesség kedvéért tettük.
A rétegek átlag dőlése, amelyeket vissza akarok forgatni, 240° felé 15°.
Ennek pontját J megkapjuk, ha 95 fokot (240°—145° 95°) felmérünk a fő
körön á 145^-401 és ezt a pontot a középponttal összekötő egyenesre, a hálót keresztező egyenesen levő léptékben, felvisszük a dűlésszöget. így a Wulff-féle
halónk egy olyan helyzetű gömbnek a sztereografikus vetülete, melyen az ábrá
zolt kiskörök síkja merőleges a feltolódási síknak'a csapására (A—A').
E körül az egyenes körül kell gömbünket elforgatni a feltolódási sík szögével (10°). Akkor az F a középpontba kerül, a J pedig az E pontra csúszik, vagyis a J-n áthaladó kiskörön (kb. C—C') a feltolódási sík dűlésirányával ellentétes irányban a kiskörön található fokbeosztáson leszámolunk 10°-ot, megkapjuk az E pontot, mely az eredeti rétegdűlést jelenti. Az E-t a közép
ponttal összekötő egyenes megadja a dűlés irányát 126° + 145° = 271°, az egyenesen az A—A' vagy B—B' léptékében lemért szög megadja a dűlés
szöget : 19°.
Más szóval, ha a feltolódási síkunkat, amely most 145° [elé 10°-kai hajlik, felbillentem vízszintesre, úgy a most 240° felé 15°-kal hajló rétegdűléseink
átbil-10. ábra. Réteg forgatási szerkesztés a Wulff-féle hálón.
A—A, = feltolódási sík csapása (északtól 55°). B — B’ = csapásra merőleges főkör vetülete. —B ’ = feltolódási sík dűlésiránya (145°). F = feltolódási sík projekcióponti a (145°/10°). J = forgatandó réteglap (jelenlegi rétegdűlés) projekciópontja (240°/15°). C—C* = J ponton áthaladó kiskör vetülete. E = visszaforgatás által kapott réteg-
dülés projekciópontja (271 °;14°).
30 FÖLDVÁRI--- NOSZKY--- SZEBÉNYI— SZENTES
lennek 271° irányba 19° dííléssel, vagyis a peremi lehajlást visszaszerkesztvef min
den szerkezeti vonalunk nyugati hajlásúra fordul.
Ha a Wulff-féle hálón J pont nem esik pontosan a hálón berajzolt vala
melyik kiskörre, akkor a legközelebbi kiskörrel párhuzamosan haladva, az E pontot is olyan távolságra tesszük a kiskörtől (C—C ), mint ahogy a J volt.
Ha a kiskörön a visszaforgatás szögével egész a főkörig jutnánk, akkor a mara
dékot a kiskör másik végéről mérjük fel, vagyis a dűlés teljesen átfordult.
Végeredményben rajzolnunk semmit sem kell, csupán a J pontból le
számoljuk á kiskörön a forgatás szögét, s a kapott E pont helyzetét lemérjük.
Visszatérve szerkezeti térképünkhöz, azt látjuk, hogy a fiatal mozgások hatásait leszámítva, aránylag egyszerű alpi geomechanikához jutunk. A moz
gások koráról közelebbit nem tudhatunk,, de úgy gondoljuk, hogy itt fiatal- variszkusi, tauriskusi típusú mozgásokat kell látnunk. Ez jellemző a Keleti Alpok keleti szegélyére. Utólagos alpi típusú mozgást a mi környékünkön nem is várhatunk, csak a Mészkőalpok közelében (lásd földtani helyszínrajzot).
Még kevés az adatunk ahhoz, hogy a Kőszegi hegységet hegyrendsze
reinkbe beillesszük. Abban mégis megegyezik a szakirodalom, hogy itt átmeneti helyzetben vagyunk az Alpok és a Kárpátok között. A tauridikus hegység (21) inkább elválasztja, mint összeköti a kettőt. Kober és mások hegységünkben már kárpáti szerkezetet látnak (16). Vendl Miklós a Soproni hegyeket az Unterostalpin rendszerhez sorolja és nyomait a Tauergig követi (32). Mohr az Ostalpinhoz csatolva a Wechsel Lepontini sorozatával állítja szembe.
Bizonyára nem járnánk el helyesen, ha felvételi területünkből messzemenő következtetéseket akarnánk vonni. Mégis leszögezhetjük, hogy hegységünk egy idegen szerkezet tagja az Alpok, Kárpátok és Középhegységeink között.
Lehetséges, hogy id. Lóczy Lajos megsejtése, hogy a Dunántúlon a, hegységek a Bacher-hegység környékéről kiindulva, kerékküllőszerűen, legyezőalakban ágaznak szét, a Kőszegi hegységben is igazolódik : a csapások K—Nv irány
ból (Mecsek) fokozatosan hajolnak át ÉK—DNy-ra (Bakony) és É—D-re (Kőszegi-hegység), mindenütt befelé, délfelé mutató vergenciával. Különböző korú hegységek ágaznak itt szét, amint arra E. Suess is már rám utatott (Ant
litz der Erde III. 2. 2 ^ . old.), ami aztán a későbbi geológiai történéseket irányította.
Irodalom
Csak a legfontosabb dolgozatokat említjük, ahol a további irodalom is megtalálható.
1. Bandat Horst: A Kőszeg-Rohonczi-hegység nyugati részének geológiai viszonyai. Föld
tani Szemle I. köt. 5. fűz. Budapest, 1928.
2. Bandat Horst: Die geologischen Verhältnisse des Kőszeg-Rechnitzer Schiefergebirges.
Földtani Szemle I. Band. 2. Heft. Budapest, 1932.
3. Benda ( Bendefy) László: Üjabb pikermi típusú lelőhelyek Vas vármegyében. A Vas
vármegyei Múzeum térmészetrajzi oszt. évi jelentése. Szombathely, 1928. 35. old.
4. Benda (Bendefy) László: A szentvidi prehisztorikus település geológiai megvilágítás
ban. A Vasvármegvei Aíúzeüm természetrajzi oszt. évi jelentése. Szombathely, 1928.
48. old.
5. Benda (Bendefy) László: A Vashegy-csoport geológiája. Acta Sabariensia. Szombat
hely, 1929.
6. Benda (Bendefy) László: Vas vármegye és Zalavidék artézi kútjai és mélyfúrásai.
Hidrológiai Közlöny X. 1930. 82. old.
7. Diener, Carl: Bau und Bild' der Ostalpen und. des Karstgebietes. Bau und Bild Öster
reichs. Wien, 1903.
KŐSZÉGI HEGYSÉG 31 8. Heritsch F.: Geologie des Paleozoikum von Graz. I—IV. Denkschriften der k. k. Aka
demie d. Wiss. 1916, 1918.
9. Heritsch F,: Geologie von Steiermark. Mitteilungen d. Naturwiss. Vereines für Steier
mark. B. Wissensch. Abh. Bd. 57. Graz, 1921.
10. Heritsch F.: Die Grundlagen der alpinen Tektonik. Borntraeger-kiadás. Berlin, 1923.
11. Hoff mann K.: Mitteilungen der Geologen der k. ung. Anstalt über die Aufnahmsarbeiten im Jahre 1876. Verhandlungen der k. k. Geolog. Reichsanstalt. Wien, 1877.
12. Jugovics Lajos: Kőzettani és földtani megfigyelések a Borostyánkő-Rohonczi hegység
ben. M. k. Földtani Intézet 1914. évi jelentése. 47. old.
13. Jugovics Lajos: A Borostyánkői hegység geológiai és kőzettani viszonyai. M. k. Föld
tani Intézet 1916. évi jelentése. 77. old.
14. Jugovics Lajos: Die Basalte des Pauliberges im Burgenland (Gau Niederdonau). Chemie der Erde. Jena, 1939. 158. old.
15. Kobery, Leopold: Der Deckenbau der östlichen Nordalpen. Denkschrift d. k. k. Aka
demie d. Wiss. 1912.
16. Kober, Leopold: Geologie der Landschaft um Wien. Springer kiad. Wien, 1926.
17. Kormos Tivadar: Über eine arktische Säugetierfauna im Pleistocän Ungarns. Central
blatt für Min. etc. 1911. No. 9. 300. old.
18. Kümmel, Friedrich: Die Sieggrabener Deckscholle im Rosaliengebirge (Niederösterreich-Burgenland). Mineralog.-Petrogr. Mitteilungen 47. Leipzig, 1936. 141. old.
19. Kümmel, Friedrich: Vulkanismus und Tektonik des Landseer Bucht im Burgenland.
Jahrbuch d. Geolog. Bundesanstalt 86. Wien, 1936. 203. old.
20. Matyasovszky J.: Az 1876. évi nyári idény alatt a M. kir. Földtani Intézet geológjai által eszközölt földtani felvételek eredménye. Budapest, Légrády-kiad. 1877.
21. Mohr, Hans: Versuch einer tektonischen Auflösung des Nordotsporns der Zentralalpen.
Denkschriften d. k. Akademie d. Wiss. Wien, 1912.
22. Mohr, Hans: Geologie der Wechselbahn (insbesondere des großen Hartberg-Tunnels).
Denkschriften d. k. Akademie d. Wiss. math. nät. Kl. 82. Wien, 1914.
23. Richarz P. Steph.: Die Umgebung von Aspang am Wechsel (Niederösterreich). Jahr
buch d. k. k. Geolog. Reichsanstalt 61. Wien, 1911. 286. old.
24. Sander Bruno: Zur Systematik zentralalpiner Decken. Verhandlungen d. k. Geolog.
Reichsanstalt 1910. 357. old. Wien.
25. Szurovy Géza: Quarc-kristályok Czákról. Földtani Közlöny 1939. 52. old.
26. Vacek M.: Über die kristallinische Umrandung des Grazer Beckens. Verhandlungen d. k. Geolog. Reichsanstült. Wien, 1890. 9. old.
27. Vacek M.: Über die kristallinischen Inseln am Ostrande der alpiner Zentralzone. Ver
handlungen d. k. k. Geolog. Reichsanstalt. Wien, 1892.
28. Vacek M.: Ueber die geologischen Verhältnisse des Rosaliagebirges. Verhandlungen d.
k. k. Geolog. Reichsanstalt. Wien, 1891. 309. old.
29. Vajk Raul: Adatok a Dunántúl tektonikájához a geofizikai mérések alapján. Földtani Közlöny 73. Budapest, 1943. 17. ojd.
30. Trauth, Friedrich: Über die tektonische Gliederung der östlichen Nordalpen. F. E. Suess Festschrift der Geolog. Gesellschaft in Wien, 19. Band der Mitteilungen, 1937. 473. old.
31. Töula, Franz: Ueber Devon-Fossilien aus dem Eisenburger Comitate. (Gesammelt von Herrn Dr. K. Hofmann in Pest.) Verhandlungen d. k. Geolog. Reichsanstalt. Wien, 1878. 47.
old-32. Vendl Miklós: Ein Leukophyllit aus den Hohen Tauern und einiges über die Leukophyl-litfrage. A bánya- és kohómérnöki osztály Közleményei 11. köt. Sopron, 1939. 279. öld.
33. Vendl Miklós: I. Die Geologie der Umgebung von Sopron. Bányász. Koh. oszt. Közle
ményei I. Sopron, 1929. 225—272k old. — II. Sopron. környékének geológiája. Erdé
szeti kísérletek 32/2. Sopron, 1930. 267—437. old. ,
34. Vitális István: Magyarország szénelőfordulásai. Sopron, 1939. 327. oíd.
35. Hollendonner Ferenc: A Kőszeg-Pogányvölgyi lignit mikroszkópos vizsgálata. M.
Akad. Mát. Termtud. Értesítője. 48. Budapest, 1931. 731. old.
36. Hojmann Elise: Harmadkori növénymaradványok Szombathely környékéről. Annales Sabarienses. Folia Musealia. 1. Szombathely, 1932.
37. Bendefy László: Adatok Vas vármegye levantei kavicstakarójának ismeretéhez. — Vasi Szeml? II. évf. 5—6. sz. — Szombathely, 1935. 407—410. old.
38. Bendefy László: A lékai 'Várhegy morfológiája. — Vasi Szemle IV. évf. 5—6. sz. — Szombathely, 1937. 314—319. old.
39. Bendefy László: A nyugatmagyárországi őskori bányászat és kohászat. — Acta Sabariensia 4. sz. — Szombathely, 1932.