„Tudományos birkapörkölt"
I. Ez a kifejezés jutott eszembe Bakos István okos és higgadt t a n u l m á n y á n a k olvasása közben. D e sajnos, a találó, a vidéki szellemi életünkre sok v o n a t k o z á s b a n még m a is jellemző meghatározást n e m én találtam ki, h a n e m Erdei Ferenc í r t a le utolsó, nagyszabású könyvében, a Város és vidékében, ö is Szentesen hallotta, a m i -kor a városi értelmiség termékenyítő társaséletének h i á n y á r ó l panaszkodtak n e k i a helybéliek. A kifejezés arra utal, hogy a z elég nagylétszámú, t ö b b m i n t ezer főre r ú g ó szentesi értelmiség á l t a l á b a n is, de m é g s z a k m a i csoportokon b e l ü l is lehango-lóan izoláltan él, sem egymás között nem szoktak összejönni, sem m á s t á r s a d a l m i rétegbeliekkel n e m találkoznak. A z egymást segítő, gazdagító és ösztönző társas eszmecserékre alkalmas összejövetelek, találkozások helyett vagy t ú l hivatalos és formális „értekezletek" vannak, vagy marad a „tudományos b i r k a p ö r k ö l t " , azaz a gyakran „sírva vigadásba" torkolló, m á r eleve nem szellemi feladatok szolgálatáért szerveződő találkozás, a m i nem erőt és ösztönzést a d a m u n k á h o z , legfeljebb a fel-halmozódott, valóságos vagy vélt sebekre, sérelmekre jelent átmeneti gyógyírt.
Erdei Ferenc szentesi helyzetelemzése nem éppen a Bakos I s t v á n cikkében toll-hegyre tűzött témakörben történt, de felidézése mégis jogosult, m e r t a p r o b l é m á k valahol itt kezdődnek, a város és vidéke kérdéskörben, a b b a n a sajátos települési, gazdasági-társadalmi szerkezetben és tagoltságban, a m i m a is jellemzi Magyarorszá-got. Ez határozza meg az értelmiségi létet vidéken, ez a t u d o m á n y o s lehetőségeket, ezen belül a társadalomtudományok helyzetét is. A m i n t Bakos cikke is u t a l erre, a gondok, nehézségek egy részé nem vidéki természetű, h a n e m országos eredetű. Sőt, egészében véve történelmi fogantatású is, hiszen A p á c z a i Csere J á n o s t é p p e n úgy gyötörte m á r , m i n t a két v i l á g h á b o r ú között F ü l e p Lajost, a felszabadulás u t á n Né-meth Lászlót, s m a is sok-sok tanárt, orvost, közgazdászt, m é r n ö k ö t . De, a z említett személyek életpályája, vagy p á l y á j u k kisebb szakasza n e m csak elrettent, h a n e m biz-tatást és erőt is adhat.
No, de p r ó b á l j u n k rendet tartani. A z t mondottuk, az értelmiségi, a szellemi élet, a művészeti és tudományos alkotó m u n k a m a i g o n d j a i n a k egy része n e m v i d é k i ter-mészetű és eredetű. Itt v a n m i n d j á r t az értelmiség fogalma, meghatározása, s a z értelmiség száma, aránya m a Magyarországon. Közismert, hogy a m a i statisztikai n o m e n k l a t ú r á n k és a tudományos irodalmunk is használ egy ilyen fogalmat, hogy
„szellemi dolgozó", s ebbe mindazok beletartoznak, a k i k n e k a tevékenységében na-gyobb arányt foglal el a szellemi, m i n t a fizikai természetű m u n k a , de az elkülönítés
— m é g az 1970-es népszámlálás idején így volt — olyan korszerűtlen, hogy egyene-sen félrevezető. N e m csak azért, mert egy eléggé magas szellemidolgozó-arányt m u t a t ki t á r s a d a l m u n k b a n (25%), azt, hogy m i n d e n negyedik kereső szellemi tevékenységet végez, h a n e m azért főleg, mert a szellemi tevékenységet n e m ott m u t a t j a k i sok esetben, ahol végzik, a m i által hamis tudatot kelt emberekben, társadalmi csoportok-ban, kedvezőt is, kedvezőtlent is. Elhiteti a gépíró-kisasszonyról, hogy ő szellemi dol-gozó, s azt a látszatot kelti, hogy az elektroműszerész, vagy az a t o m k u t a t ó intézeti laboráns vagy technikus n e m szellemi dolgozó.
A z is probléma, hogy a szellemi dolgozókon b e l ü l az úgynevezett k v a l i f i k á l t értelmiség létszáma és aránya is kissé mesterkélten duzzasztott, de ugyanígy va-gyunk a tudományos dolgozókéval is. K v a l i f i k á l t értelmiségen az egyetemi és főisko-lai d i p l o m á v a l rendelkezők népes táborát é r t j ü k , s z á m u k m a h a z á n k b a n kb. 380 000,
Hozzászólások a társadalomtudományi kutatások vidéki helyzetéről f o l y ó vitához.
de ehhez hozzá kell t e n n ü n k , hogy az említett d i p l o m á v a l rendelkezők egy része a valóságban n e m felel meg a k í v á n t szintnek, azaz gyenge minőségű a diploma, más-részt sok olyan oklevelet is felsőfokú végzettségnek minősítünk, amelyik nehezen számítható ide reális értékelés a l a p j á n .
Hasonló a helyzet a tudományos kutatás területén is. A z á l t a l a m ismert legutóbbi adatok szerint m a a kutatóhelyek száma m a j d n e m 1500, a kutatóhelyi összes dolgo-zóké pedig több, m i n t 80 000. Ez utóbbiak k ö z ü l tudományos kutatóként tartanak n y i l v á n m a j d n e m 35 000 embert. Megítélésem szerint ezek a számok is megszépítik a valóságot, többek között automatikusan tudományos kutatónak minősítve olyan értelmiségieket, a k i k soha n e m végeztek, nem is fognak végezni tudományos m u n k á t , noha ettől m é g tevékenységük társadalmilag hasznos és értékes lehet. M i n d a szel-lemi dolgozók, m i n d a kvalifikált értelmiség, m i n d a tudományos kutatók létszámá-n a k meghatározásálétszámá-nál v a létszámá-n tehát bizolétszámá-nyos megszépítő és dicsekvő telétszámá-ndelétszámá-ncia, a m i felesleges, sőt kártékony, mert egy fokon túl a valóságos értéket, értelmiségi létet és alkotó m u n k á t devalválja, rosszul tájékoztat, s több vonatkozásban hamis értéktuda-tot és értékrendet teremt, összezavarja a dolgokat.
I d e tartózik m é g többek között a tudományos minősítések kérdése is. B á r nem lehet egyet érteni teljesen az olyanfajta, félig komoly, félig humoros ítéletekkel, a m i a z Élet és Irodalomban megjelent Kandida-túra c í m ű cikkből kicsendült, az bizo-nyára igaz, hogy indokolatlanul nagyra nőtt a tudományos fokozatot viselők száma, különösen is a kandidátusoké, amely t a l á n m á r meg is haladta a nyolcezret.
Mindezek országos problémák, azoknak is csak egy része. D e említésük indokolt, hiszen a Bakos cikkében érintett gondokra is ezek hatnak elsősorban, m i n t álta-.
lános és országos tényezők.
II. De v a n n a k természetesen speciális vidéki p r o b l é m á k is. A z értelmiség helyze-tét á l t a l á b a n nézve, de a tudományos életet, ezen belül a társadalomtudományi ku-tatás lehetőségeit tekintve is. A z bizonyos, hogy a t u d o m á n y helyzete, eredményei szempontjából a kérdés teljesen mellékesnek is tűnhet, hiszen a t u d o m á n y t magát, de a t u d o m á n y felhasználását is legkevésbé érdekli az, ki és hol hozta létre a tudo-m á n y o s eredtudo-ményt. A t u d o tudo-m á n y világa lényegében szetudo-mélytelen és régiótlan. N e tudo-m ismer igazában sem osztály-, sem nemzeti-, sem országhatárokat. Általában.
H a azonban nem a t u d o m á n y belső világa és öntörvényűsége felől közelítünk a kérdéshez, h a n e m a nemzet, a társadalom felől, azonnal nem közömbös, hogy mond-j u k Magyarország hogyan illeszkedik bele, hogyan vesz részt a világ m a i tudományos életében, s az országon b e l ü l sem érdektelen annak vizsgálata, hogyan tagolódik egy ország szellemi élete földrajzilag, s ezen belül milyen tagolódási lehetőségeket lehet és érdemes biztosítani a tudományos életnek.
Azt m a m á r elég világosan l á t j u k , hogy ezt a kis országot, a n n a k népét, társa-dalmát csakis egészében, teljes földrajzi kiterjedésében, vertikális és horizontális tagoltságában lehet és szabad építeni és gondozni, gyarapítani, fejleszteni. A területi megkülönböztetés — amely jelentkezhet elhanyagolásban is — lényegében társadalmi megkülönböztetéshez és kiszolgáltatottsághoz vezet, a m i t egy szocialista társadalom nem engedhet m e g magának.
M a n á l u n k a gazdasági életben, településpolitikában határozottan észlelhető az arányos területfejlesztésre v a l ó törekvés. Ennek kikerülhetetlen konzekvenciája je-lentkezett a közművelődésben, kultúrában, sőt a t u d o m á n y p o l i t i k á b a n is. D e a terü-letfejlesztésnek is van ésszerűségi és gazdaságossági értéke, így határa is. S a szo-ciális és h u m á n u s szempontokat ezekkel szemben büntetlenül n e m lehet érvényesí-teni, mert veszélyes b u m e r á n g lesz, lehet belőle.
Ü g y tűnik, ö n m a g á b a n b á r m i l y e n szimpatikus is a területfejlesztő szempont ér-vényesítése p é l d á u l az akadémiai területi bizottságok létrehozásánál, felsőoktatási intézmények vidékre telepítésénél, az össztársadalmi, nemzeti szempontból elkerül-hetetlen gazdaságossági, hatékonysági szempontok nem kerültek bele m i n d i g a mér-leg másik serpenyőjébe. Ezt b á t r a n meg lehet kockáztatni az akadémiai bizottságok
esetében máris, pedig az utolsó vidéki bizottságot n e m is régen a l a k í t o t t á k meg. (Ne legyen igazunk, de p á r év m ú l v a rá fogunk jönni, hogy ez n e m hozta meg a k e l l ő eredményt — hiszen nem olyan nagy ez az ország, hogy n e lehetne áttekinteni a D u n a partjáról a tudományos életét —, s ésszerű centralizálást f o g u n k végrehajtani, s elkönyveljük, m i n t ú j eredményt.) M á s a helyzet bizonyos felsőoktatási
intézmé-nyek, s bizonyos kutatóintézetek vidéken történő megszervezésével. A pedagógus-képző intézményeknél figyelembe kell venni a jogos területi igény m e l l e t t p é l d á u l a képző intézmények bizonyos optimális, éppen a pedagógiai m u n k a hatékonysága szempontjából szükséges intézménynagyságot is, a m i lényegében gazdaságossági és
hatékonysági szempont, ha nem is lehet mindig v a l u t á b a n kifejezni. A burgonya-nemesítést és dohányburgonya-nemesítést is jobb, ha nem Budapestről végzik vagy G ö d ö l l ő r ő l , és nem feltétlenül a M á t r á b a n a k a r j á k megszervezni, h a n e m ott, hol a b u r g o n y a és a dohány jellemzően terem..
A társadalomtudományi kutatásoknál is szem előtt lehet t a r t a n u n k bizonyos regionális szempontokat, b á r itt is v a n határ és korlát. Itt is az a helyes, h a n e m tévesztjük szem elől Budapest természetes fókusz jellegét, országunk megmásíthatat-l a n egyközpontúságát.
N e a k a r j u k feltétlenül a Néprajzi Múzeumot vagy az A k a d é m i a N é p r a j z i K u -tatócsoportját vidékre telepíteni, mert a szűr a H jrtobágyon volt és a m a t y ó k Mező-kövesden élnek, éltek. M e r t azt Ortutay Szegediéi és Pestről is tudta, hogy Fedics M i h á l y t Bátorligeten találja meg, H o f f m a n Tamás is tudta, hogy a gabona t a k a r á s á t nem a Halászbástyán kell t a n u l m á n y o z n i , s Takács L a j o s is tudta, hogy h o l kell kutatnia egy jellegzetes irtásfalu után.
De ennek a részbeni ellenkezője is igaz. M i n d e n vidéken élő t á r s a d a l o m t u d o m á -nyi kutató t u d j a m a m á r , hogy a budapesti (társadalomtudomá-nyi) kutatóintézetek és forrásőrző közgyűjtemények n é l k ü l dolgozni, eredményt elérni aligha "lehetséges.
És ez a kettős kölcsönösség és viszonosság Budapest, azaz központ és. v i d é k meg-különböztetése m i n d a tudományos feladatokban és m u n k á b a n , m i n d a k u t a t ó k osz-tályozásában felette relatív, és s e m m i esetre sem jelenthet értékrendiséget. Teljesít-mény nélkül a pesti k u t a t ó sem kutató, s kellő teljesítménnyel a v i d é k e n élő szak-ember is teljes értékűnek tekinthető és tekintendő.
Vidéken kétségtelenül hátrányosabb a kutató személyes helyzete, m i n t Budapesten, vagy egykét nagyobb városban, Szegeden, Debrecenben és bizonyos t u d o m á n y területek esetében Pécsett. A tudományos eredményért kettőzött energiával, m u n k a -fegyelemmel, időráfordítással kell dolgoznia, többnyire társtalan, és kedvezőtlenebb társadalmi, sőt társadalompolitikai környezetben dolgozik, m i n t a budapesti, vagy a z említett nagyobb városokbéli kutató.
A kettőzött energia, m u n k a r á f o r d í t á s nehézsége m é g csak k ö n n y e n le is küzd-hető. Feláldozza az ember nyári szabadságát, k a p h a t bizonyos m u n k a h e l y i kedvez-m é n y t — kedvez-mert többségük nekedvez-m kutatói státusban v a n — , felutazik Budapestre, gyak-r a n külföldgyak-re is eljut, s végzi a g y ű j t ő m u n k á t , t a n u l m á n y o z z a a szükséges szakigyak-ro- szakiro-dalmat. De m á r ahhoz is kettőzött energia és m u n k a i d ő szükséges, ha k ö n y v t á r k ö z i kölcsönzésre van szüksége, vagy levéltári, esetleg m ú z e u m i anyagot kell m á s h o n n a n , többnyire Budapestről meghozatnia vagy eredetiben, vagy m i k r o f i l m e n , xeroxon stb.
Nagyobb gond és b a j á l t a l á b a n a társtalanság. Egy-egy s z a k m á b a n , szakágazat-ban, egy-egy témakörben rendszerint egy vagy egy-két k u t a t ó dolgozik csak vidéken, nincs vita- és konzultációs partner, nincs meg a szükséges s z a k m a i légkör és kontroll, amelyben egy-egy közbevetett megjegyzés gyötrelmes töprengéseken lendítheti t ú l a kutatót, eltévelyedésektől óvja, némely esetben j ó z a n önbecsülésében tartja meg, védi az önmaga túl- vagy aláértékelésétől. Mert m i n d k e t t ő elég gyakori és m i n d k e t t ő káros.
Sok m i n d e n m ú l i k azon is, a helyileg, területileg illetékes politikai, t á r s a d a l m i , igazgatási szervek, a vezetés és a vezetők m i l y e n áttekintéssel, tájékozottsággal ke-zelik egy-egy város, tájegység — főként megye — tudományos törekvéseit, s ezen belül a társadalomtudományi kutatási kezdeményezéseket, törekvéseket. I t t a z o n n a l
közbe lehetne vetni, hogy mivel ezen a téren elég kedvezőtlenek a tapasztalatok, azért születtek meg a vidéki akadémiai bizottságok, amelyek m a j d segítenek abban, hogy az országosan érvényes tudományos törekvések és elfogadott értékrendszerek érvényesüljenek a vidéki kutatások és kutatók megítélésében is. Félő, hogy ez a szán-dék csak igen kis mértékben valósulhat meg, mert n e m lesz képes a regionális ha-taími-igazgatási szervezetben m a g á n a k kellő méltánylást kiharcolni. No és m a g a az is kétséges, hogy a vidéki akadémiai bizottságok és azok szakmailag eléggé differen-ciált munkacsoportjai ö n m a g u k b a n is alkalmasak, képesek lesznek-e megőrizni a tudományos m u n k a szervezésében, támogatásában — amely egyelőre i n k á b b csak erkölcsi, és n e m anyagi, de nagyon is fontos lenne így is — az országosan kialakult, legalábbis kívánatos tudományetikai értékrendszert, s nem alakul-e ki a bizottságok-n á l is a vidékiesség biztos jelekébizottságok-nt a személyes ibizottságok-ntrika, a furkálódás és piszkálódás, az ellenszenv-rokonszenv kútmérgező légköre?
I I I . A z elmondottakból jogosan lehet arra következtetni, hogy n e m lehetünk fenntartás n é l k ü l „municipalisták" m i n d a n n y i a n pusztán azért, mert vidéken élünk.
K ü l ö n ö s e n a tudományos élet egyetemesebb horizontot és érdekrendszert k í v á n ó kér-déskörében nem. A Bakos István írásában felvetett kérdések élők, és megválaszolá-s u k indokolt. Meg vagyunk győződve arról, hogy a tármegválaszolá-sadalomtudomány megválaszolá-sok á g á b a n jogosult és lehetséges a regionális kutatás — mert ismernünk kell m ú l t u n k és jele-n ü jele-n k „Murokországait", s kik t á r j á k ezt fel, h a jele-nem a főkéjele-nt vidékejele-n é l ő kutatók, kutatásra is képes értelmiségiek, de arról is, hogy csupán azért, mert valaki vidéken él, a n n a k m i n d e n speciális nehezékével együtt, ne szoríttassék ki az egyetemesebb tudományos életből, s ne kényszeríttessék a koporsóig csakis regionális, periferikus t é m á k k a l v a l ó foglalkozásra.
Bakos j ó meglátásait, főként ésszerű javaslatait aligha t u d n á n k ú j a b b a k k a l ki-egészíteni. Legfeljebb azzal a szerény ötlettel, hogy milyen j ó lenne egy modern, m a i
„centralista-municipalista" vita Magyarországon, amely az élet m i n d e n területén gondosan és részletesen mérlegelné, hol és meddig érdemes elmenni a nemzeti mé-retű gazdasági-igazgatási-művelődési-tudományszervezési struktúra tagolásában, mert m i n t h a mostani intézkedéseink az élet sok területén nem nyugodnának megfelelő alapokon.