99 gyónt gyűjt s almát élete végéig csak a saját fáiról

kóstol. Sikerült is fogadalmát megtartania sí most övé a legnagyobb gyümölcsös a faluban.

Kapuszta Gyúró esete már kényelmesebb termé­

szetű. Nagybátyját, Kapuszta Janót, az esküvője előtti napon hurkatöltés közben megütötte a guta.

A vagyon Gyúróra szállt: hatökrös gazda lett belőle, azonban ö kegyeletes ember létére nem fe­

lejtette el, hogy szerencséjét egy rozsdás hurka- töltönek köszönheti.

Hanem mindezeknél több erkölcsi bátorságra mu­

tat Sztrapacska Miso példája, aki vastagnyakú két­

literes üveget pingáltatott a háza elejére s mikor a szomszédok nagy fejcsóválva más jelvényre akar­

ták kapacitálni, türelmetlenül legyintett.

— Ejh, sohse povedáljatok nekem, barátaim, hiszen hiába másoltatnék ökröt vagy szamarat az üveg helyébe, azért csak mindenki tudná közületek, hogy két liternél kevesebb bort az orrom alá se viszek.

Ezt csinálja Miso után a Góthai Alm anach. . . Pedig amiben igazán nehéz volna Felsőpalojtát utánozni, az csak most következik. Ez pedig, szeré­

nyen mondva, se több, se kevesebb, minthogy a kovácsműhelytől a hegyoldalba épített ököristállóig nincs ember a faluban, aki ne járna el vasárnapon­

ként a templomba.

Mintha maga Szent Péter lebegne a csillag- buzogányos torony fölött, kora reggeltől kezdve ünnepi ruhába öltözött emberrajok tódulnak egymás sarkát taposva a szentelt falak közé. Ámde ne gon­

dolja azt senki, hogy például Katusin Palyo

ara-100

nyúzott búzakalászokkal díszített kalapját tarkó­

jára vágva, akkor állhat be a menetbe, amikor neki tetszik. — Ohó! Első az öregasszonyok csoportja.

Azok ébrednek a legkorábban s jog szerint is övék az elsőség, mert legközelebb állván az örök álom küszöbéhez, annyi ájtatosság gyűlik össze bennük, hogy reggeli hat órától déli tizenkettőig is alig győzik a Mindenható zsámolya elé teregetni. Már a második éneket húzzák Ciszámé irányítása mel­

lett, mikor úgy hét óra tájban megérkeznek az aggastyánok. Csupa 60—80 éves férfi, kék-piros v i­

rágokkal kihányt báránybőr ködmönben (kánikulá­

ban venni annak igazán hasznát), rezes arcokkal, cserzett nyakkal, melyeken egy-egy akkora repedés vonul végig, mint szárazság idején a Hruskár-hegy vörös agyagján. Utánuk következik a falu gerince:

a javakorabeli asszonyok s férfiak tábora s mire a toronyban elsőt harangoznak, betódul a nyugtalan fiatalság is. Az marad utoljára, bizonyárat azért, mert ők még csak most követik el a bűnöket, ami­

ket később majd le kell vezekelniük.

Hanem aztán meg is hallgathatja akárki azt az éneket, amivel a hatféle hangnemből álló vegyeskar a templom gerendás padlását ostromolja. Borotva­

élnél vékonyabban sikít a szoprán, szélvészként ül­

dözi a tenor, a basszus pedig, akárcsak valami el­

szabadult titán, bőgve rázza a hegyeket alattuk mind a négy változatban: öregek és fiatalok ajkán tom­

bolva, hogy az orgonaszó, mint a kelepcébe került róka, hol előre szalad, hol közöttük kullog, hol hátul maradozik s behúzott farkkal menti nyomo­

rult életét erősebb vetélytársai elöl.

1 0 1

Akkor aztán egyszerre csend lesz. A szószéken megjelenik Dereoskey tisztelendő úr, felolvassa az igét s kivág egy olyan prédikációt, hogy attól, mint nyári zápor, suhog végig a sírás az asszonyok falanxán, kemény ráncba szalad a férfiak homloka, az első padban ülő két cseh zsandár pedig kipirul- tan nézeget egymásra, mintha azt mondanák:

— Nekünk jobb lett volna otthon maradnunk, te Kropacsek!

—■ Igazad van, barátocskám, Klecár!

— Ó, ez a beszéd! Ez a legmagasabb valami, amit emberi agyvelőn keresztül a természet kinyilatkoz­

tathat. Csupán azért érdemes hat napon keresztül sulykolni a patakban, vagy portól dugaszolt fülek­

kel etetni a cséplőgépet, hogy a hetedik napon ilyen szellemi csemegét zsebelhessen el az ember a Gond­

viselés kegyelméből.

Ciszárné asszonyom még kendertilolás közben is megkérdezi a félszemű K lincsoknétól:

— Ejnye csak, mit is mondott a tisztelendő úr arról a csodáról, mikor Krisztus Urunk a vizet borrá változtatta1?

— Mit no, mit? — keresgél a fejében, laposakat pislantva Klincsokné, de aztán reményét elejtve kap fel a földről egy újabb csomó kendert:

— Ú gy se illik az a gyönyörűség az én fekete fo­

gaim közé.

— Tudom már — üt a homlokára Ciszárné, aki nem adja meg ilyen könnyen magát —, „Krisztus Urunk a vizet borrá változtatta, a csehek kezében pedig a bor is vízzé válik, a szeretet epévé, a becsü­

let ronggyá — s aki még nem tudná, vegye

tudomá-102

sül, hogy a pálinkát meg két esztendeje el vermelt, dohos rozsból főzik; aki abból iszik, halála után is az ellenkező oldalon fogja keresni a mennyország kilincsét, arról kezeskedem".

— Olyan eszed van, mint az olvasztott szurok — csodálkozik Klinosokné —, még a legyek se tudnak belőle kimászni.

— A tied meg olyan, mint a csipkebokor, még a tyúkok se találnak rajta ülőhelyet.

Szó, ami szó, Ciszárnénak is igaza van, meg Klincsoknénak is: az egyiknek ugyan nagyobb ta­

lentum jutott, a másiknak meg kisebb, no de leg­

alább nem is használja semmi rosszra. Hanem már, hogy mire való olyan agyyelöt gyalultatni a menny­

béli asztalosokkal, mint ezé a pokolra való Pribelya Janóé, azt csakugyan jó volna valami püspöktől megkérdezni.

Szent István napja csak nagy ünnep. Nagyobb, mint amit a „prezident" tiszteletére kell tartani, mert amaz lovon ü lt,s korona volt a fején, ez pedig csak valami asztal mellett áll s olyan silány kabát van rajta, hogy elől a hasát se takarja be, hátul meg a térdhajlását veri a farka. Érthető tehát, hogy az ilyen gyalog uralkodó beérheti egy kurta fohász- szál is, a nagy király ünnepén azonban a prédiká­

ció is hosszabb vagy két arasszal a rendesnél. S a mihaszna Pribelya Janónak volt bátorsága éppen ennek a szent napnak ünnepi áhítatát megzavarni!

Pedig hiszen jóformán nem is falubeli, két esztendő óta most mutatta magát először (tudja fene, mit csinált azalatt Losoncon). Már az igaz, hogy aki városból érkezik, mindjárt azt hiszi, hogy csak a

103