Gazdasági-fogyasztói attitűdök

5.1.2.1. A pénz jelentősége

A pénzzel való rendelkezés erősen kapcsolódik az emberek fejében a boldogsághoz, az élet élvezetéhez. Ezt mutatja többek között az, hogy a lakosság több mint fele úgy vélekedik, hogy „csak, ha pénze van az embernek, akkor élvezheti az életet”, és mindössze egyötöde nem vagy egyáltalán nem ért egyet ezzel a kijelentéssel.

A vélemények a kérdezett iskolai végzettségével, foglalkozásával, családjának jövedelmi helyzetével, életkorával és lakhelyének településtípusával mutatnak összefüggést. Érhető módon az alacsony jövedelmű háztartások tagjai fontosabbnak tartják a pénzt az élet élvezésének szempontjából, mint a jómódú háztartásokban élők, hiszen pénz nélkül csak az alapvető dolgokra jut nekik. (5.1.3. táblázat) A jómódúak körében viszont sokkal megosztottabban alakultak a vélemények az átlaghoz képest. Az élet élvezetének jelentése természetesen relatív és az egyes társadalmi csoportokban eltérő lehet, de ez esetben ezt nem vizsgáltuk. Mindenesetre a lakosság nagyobb része, akármit is jelentsen számára az élvezet, a pénzt nagyon fontosnak találja e tekintetben.

Az elemzés az iskolai végzettség esetében is szoros kapcsolatról tanúskodik. (5.1.1.

ábra) Ennek valószínűleg az lehet a magyarázata, hogy az életstílus, illetve az értékek alakításában meghatározó szerepe van a műveltségnek. Minél képzettebb az egyén annál kevésbé ért egyet azzal, hogy „csak, ha pénze van az embernek, akkor élvezheti az életet”.

A legfeljebb 7 osztállyal rendelkező válaszolók 44 százaléka, míg a diplomások 19 százaléka értett teljesen egyet a szóban forgó állítással. Ugyanakkor a diplomások körében az átlagnál jóval magasabban alakult az „igen is, meg nem is” választ adók aránya. A foglalkozásokat tekintve a szellemi foglalkozásúak, illetve a vezető beosztásban dolgozók kevésbé tartják fontosnak a pénzt az élet élvezetéhez, mint az alacsonyabb keresetet biztosító és alacsonyabb képzettséget igénylő foglalkozásúak.

7 A Sinus-intézet vizsgálata eredetileg 44 itemet tartalmazott, amelyekre adott válaszokat négyfokú skálán mérték. A faktorelemzés 11 faktort eredményezett, amely az összes variancia 55,1 százalék-át magyarázta.

(Georg, 1998) (Az információkért köszönet illeti Róbert Pétert és Kapitány Balázst.) A Monitorban az állításokból mindössze 8 itemet kérdeztünk meg 5-fokú skálán, ebből következően az eredmények nem összehasonlíthatóak a német vizsgálatéval.

A legfiatalabbak (18–29 évesek) és a legidősebbek (70 évnél idősebbek) kevésbé értenek egyet ezzel az állítással, inkább a középkorúak azok, akik a pénzhez kötik boldogulásukat. Feltehetőleg ebben közrejátszhat az is, hogy a középkorúak viselik a legnagyobb anyagi terheket, illetve velük szemben fogalmazódnak meg anyagi tekintetben a legnagyobb elvárások a társadalomban. Egyfelől gyermekeiket támogatják, másfelől pedig szüleik is egyre gyakrabban szorulnak már rá segítségükre. A településtípus szerinti megoszlásokat nézve, láthatjuk, hogy a vidéki városokban és falun magasabban alakul az állítással teljes mértékben egyetértők aránya, míg a budapestiek véleménye jóval megosztottabb ebben a kérdésben.

Azok a társadalmi rétegek tehát, akik rosszabb jövedelmi helyzetben vannak, illetve kevésbé iskolázottak jelentősebb szerepet tulajdonítanak a pénznek az életben. Azokra a csoportokra, ahol elegendő a jövedelem nagyobb valószínűséggel kerülnek előtérbe más szempontok is az élet élvezetét illetően. Továbbá a családok életciklusa szintén befolyásolja az igények összetételét, és ezzel a szükséges jövedelem nagyságát is.

5.1.2.2. Fogyasztói igények

A kedvezőtlen anyagi körülményekre vezethető vissza az is, hogy a társadalom túlnyomó többségének a vásárlási, fogyasztási igényei, vágyai kielégítetlenek. A válaszadók kétharmada teljesen, további 15 százaléka pedig részben egyetértett azzal az állítással, hogy „ha elegendő pénzem lenne, akkor rengeteg dolgot tudnék vásárolni.” Ezzel szemben nagyon alacsony (7%) volt azok aránya, akik összességében nem értettek egyet ezzel a kijelentéssel. (5.1.2. táblázat)

Az állítással egyetértők aránya a legalsó ötödben a legmagasabb (78%), mely arány a kedvezőbb jövedelmi helyzetben levő csoportok felé haladva csökken, az ötödik ötödben mintegy 60 százalék. Viszont a kijelentéssel egyet nem értők hányada a legjobb anyagi helyzetben levők csoportjában sem haladja meg a 10 százalékot, azaz többségük tudna többet költeni, ha lenne még pénze. (5.1.2. ábra és 5.1.4. táblázat) A kérdezettek iskolai végzettsége szintén szoros kapcsolatot mutat a válaszokkal. Míg a 8 általánossal rendelkezők 74 százaléka, addig a felsőfokú végzettségűek 56 százaléka tartozik a határozottan egyetértők táborába. A minta 10 százalékát kitevő maximum 7 osztállyal rendelkezők csoportjában viszont a válaszok megoszlása inkább a diplomásokéhoz hasonlít.

Ennek az lehet a magyarázata, hogy e csoport túlnyomó részét a legidősebb korosztályba tartozó, már nyugdíjas egyének teszik ki, akiknek az igényei és szükségletei sokkal alacsonyabbak, illetve más jellegűek, mint az életük kezdetén levő fiataloknak.

Az életciklus hatás jelentőségét támasztja alá a válaszok korosztályok szerinti megoszlása is. A 70 év felettiek 42 százaléka, míg a 18–59 éves korosztályok 70 százalék körüli aránya teljesen egyetért azzal az állítással, hogy ha lenne pénze, akkor többet vásárolna. (5.1.4. táblázat) Ennek megfelelően, ha a kérdezett munkaerő-piaci státusát nézzük a nyugdíjasok azok, akik alacsonyabb igényekkel rendelkeznek, az aktívakhoz vagy a gyesen levőkhöz képest. A településtípus szerinti megoszlást tekintve a megyejogú városokban vannak legtöbben, míg a budapestiek között vannak legkevesebben azok, akik ha lenne elég pénzük, akkor tudnák azt mire költeni.

Ezek az eredmények alátámasztják a tavalyi Monitor-felvétel eredményeit, mely szerint a lakosság elit és jómódúnak számító csoportjaiban is, a kérdezettek 25–40 százalékának még hiányoznak szükséges dolgok a háztartásából.⁸ Hozzá kell tennünk ehhez, hogy a jövedelmi helyzet javulásával bizonyos igények megszűnnek ugyan, de általában újabbak teremtődnek helyettük. Így szinte természetesnek vehetjük, hogy a legmagasabb jövedelmi helyzetben levő egyének is úgy érzik, hogy igényeik csak részben kielégítettek. Ezt támasztják alá azok

8Fábián–Kolosi–Róbert (2000: 243)

az életszínvonal értékelésére vonatkozó kutatási eredmények is, miszerint a leggaz-dagabbak már nem a többi volt szocialista országot választják referencia-csoportként, mint a nyolcvanas években, hanem a nyugati országokat.⁹

5.1.2.3. Pénzügyi döntések

A családi háztartási pénzügyekben való döntések kérdéskörébe tartozik többek között annak eldöntése, hogy hogyan osszák be, mire költsék el a család pénzét, mennyit tegyenek félre a családtagok. A pénz talán az egyik legérzékenyebb területe a családi életnek. A pénzügyi döntések folyamatáról azonban csak kevés információ áll rendelkezésünkre. Itt nem is a folyamatra voltunk kíváncsiak, hanem arra, mennyire határozottak pénzügyi döntéseiket illetően a kérdezettek.

Az eredmények szerint a válaszadók mintegy 45 százaléka érzi úgy, hogy mostanában nehezebben hozza meg pénzügyi döntéseit, míg 33 százalékuknak nem okoz ez különösebb nehézséget. (5.1.2. táblázat) Vélekedésünk szerint a nehezen megszülető döntést ugyanúgy indokolhatja a tőkepiacok fejlődése, a különféle befektetési lehetőségek kínálatának bővülése, mint a relatívan kevesebb pénz beosztásának a gondja. A válaszok társadalmi rétegek szerinti megoszlását tekintve, azonban kiderül, hogy jelen esetben inkább az utóbbi jelenségről van szó. (5.1.5. táblázat) A pénzügyi döntéshozatal szoros kapcsolatban van ugyanis a kérdezett jövedelmi helyzetével: nagyobb gondot okoz a döntés az alacsonyabb egy főre jutó családi jövedelemmel rendelkezőknek, mint a jómódúaknak. (5.1.3. ábra)

A jövedelem mellett az iskolai végzettség is fontos tényező a pénzügyi döntésekkel kapcsolatban: az alacsonyabb képzettségűek nehezebben hozzák meg döntéseiket, míg a közép, illetve felsőfokú végzettségűeknek ez kevésbé jelent problémát. Gyenge kapcsolatot mutattunk ki a kérdezett életkorával, ebből a szempontból nem rajzolható fel egyértelmű tendencia. A budapestiek és a nagyobb városokban élők között a községi lakosokkal szemben kisebb arányban találhatóak olyanok, akiknek nehézséget okoz a pénzügyeikben való döntés. A nemek közötti szignifikáns különbség ebben a kérdésben valószínűleg annak a ténynek tudható be, hogy sok esetben a nők feladata a pénzbeosztás a családban, tehát ők kerülnek gyakrabban szembe a család anyagi gondjaival is.

A pénzügyi döntések körébe tartozik a pénz elköltése is, ezzel kapcsolatban is tettünk fel egy kérdést, amely így hangzott: „Nem adom ki haszontalan dolgokra a pénzem”. A válaszokból kiderül, hogy a kérdezettek kétharmada egyáltalán nem szokott „haszontalan”

dolgokat vásárolni. (5.1.2. táblázat) Az, hogy ki mit tart „haszontalan” dolognak természetesen relatív, hiszen a társadalom különböző rétegeiben, fogyasztási csoportjaiban, mint arra korábban is felhívtuk a figyelmet, az igényszintek és a preferenciák is elég eltérőek lehetnek.¹⁰ Azonban ezt a kérdést jelen esetben nem vizsgáljuk.

A válaszok megoszlása szoros összefüggést mutatja a kérdezett anyagi helyzetével. Az egy főre jutó háztartási jövedelemből képzett ötödök szerint a legalsó jövedelmi csoportba tartozók körében 70 százalék volt azok aránya, akik határozottan állítják, hogy nem költenek

„haszontalan” dolgokra, míg ez az arány a legfelső ötödben „csak” 55 százalék volt. (5.1.6.

táblázat) A válaszadók iskolai végzettsége szerint is eltérő válaszmintákat kaptunk. Az alacsony végzettségűek nagyobb aránya ért egyet az állítással, mint a diplomásoknak. Ez részben abból adódhat, hogy a magasabb iskolai végzettség eleve magasabb jövedelmeket feltételez, ezáltal a képzettebbeknek nagyobb lehetőségük nyílik arra is, hogy ne csak a legszükségesebb dolgokra fordítsák a pénzüket. Továbbá hozzá kell tennünk, hogy az

9 Lásd erről bővebben Sági (2000)

10 Ezzel kapcsolatosan végzett vizsgálataiban Sági (2000) kimutatta, hogy a magyar társadalom különböző rétegeinek referencia-csoportjai a kilencvenes évek végére megváltoztak.

alacsonyabb végzettségűek túlnyomó része az idős korosztályba tartozik, akik ugyanakkor alacsonyabb igényszinttel is rendelkeznek.

A kérdezettek életkor szerinti megoszlása azt mutatja, hogy a legidősebbek 85 százaléka, míg a legfiatalabbak mindössze 42 százaléka állítja határozottan, hogy nem költ haszontalan dolgokra. (5.1.4. ábra) Az idősebbektől a fiatal korcsoportok felé haladva, tehát egyre megosztottabb a válaszolók véleménye ebben a kérdésben. Emellett a nyugdíjasok és a vidékiek azok, akik saját bevallásuk szerint nem költekeznek feleslegesen.

Érdemes megemlíteni a nemek közötti különbséget e tekintetben is. A nők szignifikánsan magasabb arányban vallották, hogy nem költenek felesleges, haszontalan dolgokra. Ennek részben az lehet a magyarázata, hogy a legtöbb magyar családban – mint említettük – a nők kulcsszerepet játszanak¹¹ a család pénzügyeinek intézésében, illetve az élelmezési és bevásárlási feladatok ellátásában. Ebből kifolyólag gyakran az ő számlájukra írják azt is, ha kiürül a családi kassza, azzal az indokkal, hogy haszontalan dolgokra költik a pénzt. Mintha a nők válaszaikban e sztereotípia elleni véleményüknek adnának hangot.

A hasznos és haszontalan dolgok vásárlásához való fogyasztói hozzáállás egyfajta takarékoskodó attitűdöt is jelezhet. Vizsgáljuk most meg ezt a kérdést is közelebbről! A takarékoskodással kapcsolatos állításban a lakosság véleménye megosztott. A kérdezettek 30 százaléka gondolja úgy, hogy „Mivel a pénz egyre kevesebbet ér, nem éri meg spórolni.”, viszont ennél többen (40%) voltak az ellenkező véleményen. A fennmaradt 30 százalék „igen is, meg nem is” választ adta. (5.1.2. táblázat)

A takarékoskodás kérdésében a válaszadó iskolai végzettsége, valamint a családok anyagi helyzete számít döntően. Az alacsony jövedelmű háztartásokban élők, jóval magasabb aránya (21%) ért teljesen egyet azzal, hogy nem érdemes spórolni a mai világban, mint a legfelső ötödben (8%). (5.1.7. táblázat) A kedvezőtlen anyagi helyzetben levők ez a fajta hozzáállása, valószínűleg abból adódik, hogy nem igazán tudnak miből megtakarítani, ez persze nemcsak azért van, mert egyre kevesebbet ér a pénz, hanem, mert alacsony a jövedelmük. Ennek a rétegnek egy jelentősebb összeg felhalmozásához túl hosszú ideig kell félrerakni, ami eléggé bizonytalanná teszi a megtakarított pénz értékállóságát.

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb hányada inkább a spórolás mellett teszi le voksát, az alacsonyabb iskolai végzettségű csoportokkal szemben. (5.1.5. ábra) Feltételezhető, hogy a képzettebbek nagyobb eséllyel veszik igénybe az újabb befektetési lehetőségeket, abból kifolyólag, hogy informáltabbak, szélesebb kapcsolathálóval rendelkeznek, továbbá magasabb jövedelmük inkább lehetővé teszi számukra a takarékoskodást is. Az iskolai végzettség és a jövedelmi helyzet hatása a különböző foglalkozási csoportok véleményében is tükröződik. Az alacsony képzettséget igénylő és alacsony keresettel kecsegtető foglalkozásokban dolgozók inkább értenek egyet azzal, hogy nem érdemes ma spórolni, szemben a más foglalkozásúakkal. A budapestiek körében az átlagnál valamivel magasabb az egyet nem értők aránya, míg a falusiak körében alacsonyabb. Ennek hátterében valószínűleg a város–vidék közötti jövedelmi, illetve kereseti különbségek állnak.

Az eredmények alapján gyenge, de szignifikáns kapcsolat mutatható ki a kérdezett nemi hovatartozása és a takarékoskodásról szóló állítás között. A nők, szemben a férfiakkal inkább azon a véleményen vannak, hogy megéri spórolni. A kérdőívben a takarékossági hajlandóságra vonatkozó kérdésre adott válaszok nemek szerinti megoszlása is alátámasztja azt, hogy a nők spórolási hajlandósága nagyobb, mint a férfiaké. (5.1.8. táblázat) A nők szignifikánsan magasabb aránya van azon a véleményen, hogy jövedelmétől függetlenül mindig tegyen félre valamennyit az ember. Mint korábban erre kitértünk az asszonynak korábban is most is és jelentős szerepe van a magyar családok pénzgazdálkodásában, ennél fogva kompetensek a takarékoskodás kérdésében is. Megtakarítási hajlandóságuk

11 Nagy (1999)

tehát jórészt a „jó háziasszony” eszményhez (a kevésből is lehet félre rakni) kapcsolódó szerepből következik.

5.1.2.4. Reklám, hazai termékek

A termelők legtöbbször reklámok segítségével próbálják befolyásolni a fogyasztók preferenciáit, és vásárlásra ösztönözni őket. A reklámok azonban nem hatnak egyformán mindenkire, és az emberek véleménye is eléggé különbözik a reklámok megítélését illetően.

Általánosságban beszélve azt mondhatjuk, hogy a reklámok negatív véleményeket váltanak ki az egyénekben. Vizsgálatunkban a válaszadók fele, részben vagy egészben egyetért azzal az állítással, miszerint a reklámok felesleges dolgok megvásárlására buzdítják az embereket. (5.1.2. táblázat)

Feltételezésünk szerint a kérdezett életkora jelentősen befolyásolja a reklámokkal kapcsolatos véleményeket, hasonlóképpen az újdonsággal kapcsolatos vélekedésekhez – kedveli-e az új dolgokat vagy sem¹² – hiszen a reklám az újdonság megismertetésének, bevezetésének egyik fontos eszköze. Várakozásunknak megfelelően a kérdezett életkora szignifikáns kapcsolatot mutatott a szóban forgó kijelentéssel, meg kell jegyeznünk azonban, hogy a válaszadó munkaerő-piaci státusa mellett ez volt az egyetlen szignifikáns tényező. A 18–29 éves korosztály az, amely legkevésbé ért egyet azzal az állítással, hogy a reklámok felesleges dolgok vásárlására ösztönöznék az embereket, míg az idősebb korosztályokban inkább egyetértenek ezzel. (5.1.9. táblázat) Az életkor hatása nyilvánul meg tulajdonképpen a munkaerő-piaci státus esetében is: az egyéb inaktívak (körükbe tartoznak a diákok is) körében az átlag alatt (28%), míg a nyugdíjasok esetében jóval az átlag felett (45%) alakul a kijelentéssel határozottan egyetértők aránya.

A tavalyi vizsgálatban az ár és a minőség átválthatósága volt a fogyasztói beállítódások elemzésének középpontjában. Az idei kérdőívben azt kérdeztük meg, hogy a minőség mellett mennyire számít a termék szépsége is a fogyasztónak. Három kérdezett közül kettőnek fontos, illetve nagyon fontos az, hogy a választott termék esztétikailag is megfeleljen az igényeinek. Az áru szépségével szembeni elvárás a felsőbb jövedelmi rétegek felé haladva nő. (5.1.10. táblázat) Szintén befolyásolja ezt a kérdést az egyének iskolai végzettsége. A diplomások több mint fele, míg a legfeljebb 7 osztállyal rendelkezők csak 37 százaléka nyilatkozta azt, hogy teljesen egyetért azzal, hogy a terméknek nem csak jónak, de szépnek is kell lennie. (5.1.6. ábra)

A kérdezett életkora is számít ebben a tekintetben. (5.1.10. táblázat) Az adatok szerint a középkorúak (30–59 évesek) számára fontosabb a termékek vásárlásánál a minőség mellett a szépség is, míg a legfiatalabbak és a legidősebbek körében ez a szempont kevésbé érvényesül. A községi lakosok kivételével a többi településtípuson élők a minőség mellett jobban számításba veszik az esztétikai szempontot is. A nemek közötti különbség ebben a kérdésben is kimutatható, igaz a kapcsolat gyenge. A nők számára valamivel fontosabb a termék szépsége, mint a férfiaknak.

Utoljára pedig beszéljünk arról, hogy miként viszonyul a lakosság a hazai termékekhez, azaz mennyire mondható elkötelezettnek a magyar lakosság a hazai termékekkel szemben.

Az eredmények szerint a lakosság véleménye ebben a kérdésben megosztottnak mondható:

a kérdezettek mintegy 45 százaléka részben vagy egészben nem ért egyet azzal az állítással, hogy akkor is magyar terméket vásárol, ha egy hasonló értékű külföldi termék olcsóbb, míg 27 százalékuk az adott helyzetben, előnyben részesítené a hazai termékeket.

(5.1.2. táblázat)

Az eredmények szerint a hazai termékeket leginkább az alacsony iskolai végzettségűek, az idősek, a nyugdíjasok, és a vidéki kisvárosi, illetve falusi lakosság részesíti előnyben. A

12 Sik (2000)

felsorolt tényezők közül a kérdezett életkora, valamint iskolai végzettsége az, ami jelentősen befolyásolta a válaszok megoszlását. (5.1.11. táblázat) A legfiatalabb (18–29 éves) korosztály mindössze 7 százaléka, míg a legidősebbek (70 év felettiek) 25 százaléka értett teljes mértékben egyet az állítással. (5.1.7. ábra) Minél iskolázottabb a kérdezett annál valószínűbb, hogy nem érez elkötelezettséget a hazai termékek iránt.