3.1. A háztartások megtakarításai (Gábos András–Szivós Péter)
3.1.2. A háztartások megtakarítási pozíciói. Az életciklus elmélet
3.1.2.1. Megtakarítás, adósság, megtakarítási pozíció
Adataink alapján a magyarországi háztartások 63,1 százalékáról állíthatjuk, hogy megtakarító. Azokat a háztartásokat soroltuk ebbe a kategóriába, melyek az adatfelvétel időpontjában rendelkeztek folyószámlalekötéssel, betétszámlával (könyves betét vagy egyéb betétkönyv), értékpapírral (banki, állami, egyéb), befektetési jeggyel, vállalati kötvénnyel, részvénnyel, kárpótlási jeggyel lakás célú megtakarítással, megtakarítási típusú, tehát élet- vagy nyugdíjbiztosítással, devizával vagy otthon tartott pénzzel. Megtakarítással rendelkezőnek tekintettük azokat a háztartásokat is, melyek esetében megtakarítási formát ugyan nem regisztráltunk, de a megtakarítás összegére vonatkozó kérdésünkre nullánál nagyobb értéket adtak válaszként. Ha a megtakarítási típusú biztosításokat (életbiztosítás és önkéntes magánnyugdíjpénztári befizetés) kivesszük a megtakarítás definíciójából, akkor a megtakarítással rendelkező háztartások aránya 48,2 százalék. Ez az arány megegyezik az azonosan definiált megtakarító háztartások 1994-es (48,4%) és 1995-ös (47,6%) arányával, magasabb viszont a kilencvenes évek második felében regisztrált adatoknál (42–43%), és valamelyest a tavalyiaknál is (44,5%)1.
A megtakarítás ténye mellett a háztartások megtakarítási állományának becslésével is próbálkoztunk. Arra kértük a válaszadókat, hogy mondják meg háztartásuk teljes megtakarításának összegét. A megtakarítással rendelkező 1271 háztartásból csak 751 esetében kaptunk nullánál nagyobb forintösszeget tartalmazó választ. Összesen 520 esetben fordult elő, hogy az általunk megtakarítónak tekintett háztartások érvénytelen választ adtak a megtakarítások állományát firtató kérdésünkre. Ebből 164 háztartás egyáltalán nem válaszolt, 356 esetben pedig – bár korábban pozitív választ adtak a megtakarítási formák felől érdeklődő kérdésünkre – azt válaszolták, hogy nincs megtakarított pénzük. Az érvénytelen válaszadás egyik oka – az összegre vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos általános visszafogottságon túl – lehettet az, hogy a kérdés során nem használtuk az általunk figyelembe vett megtakarítás-definíciót. Ezért elképzelhető, hogy a válaszadók nem minden esetben ugyanazt értették megtakarításon, mint mi. Ezt a feltételezést támasztja alá az is, hogy – akárcsak tavaly – a nyugdíj- és/vagy életbiztosítással rendelkező háztartások közül egyetlen egy sem válaszolt az összeggel kapcsolatos kérdésünkre2. Ezzel együtt ebben az évben a válaszhiány kismértékű csökkenését tapasztaltuk. Míg tavaly a megtakarítással rendelkező háztartások 52,2 százaléka adott választ az állomány nagysága után érdeklődő kérdésre, addig ebben az évben azok 59,1 százaléka. Ebben szerepet játszhatott a kérdezési technika módosítása is, amennyiben a
1 A korábbi évek adatait idősorosan lásd Tóth (2000: 18).
2 A tavalyi adatok használatakor minden esetben Szivós és Medgyesi (1999) tanulmányára támaszkodunk.
megtakarítási formák kérdezésekor azok mértékéről is érdeklődtünk, akár a teljes állomány, akár a havi befizetések összegén keresztül.
A kérdésünkre adott érvényes válaszok alapján a megtakarító magyar háztartások átlagosan 430 317 forintnyi megtakarítással rendelkeznek. Ez az 1999-ben mért összeghez képest 12 százalékos nominálérték-növekedést jelent.
A megtakarítói viselkedés vizsgálatához tartozik a háztartások eladósodottságának elemzése is. Ennek feltérképezése céljából arra kértük a háztartási kérdőív kitöltőit, hogy mondják meg: tartoznak-e valakinek, és ha igen kinek? A háztartások hitelezői lehetnek pénzintézetek, magánszemélyek (családtagok, barátok, ismerősök), a munkahely, az önkormányzat vagy közszolgáltató cégek. Ebben az esetben is érdeklődtünk a hitelállomány nagysága felől, a havi törlesztő részlet és a futamidő megkérdezésével. A magyar háztartások 28,1 százaléka rendelkezik valamilyen hitellel, 18 százalékuk pénzintézeteknek tartozik. A megtakarítás és az eladósodás ismeretében vizsgálhatjuk a háztartások megtakarítói pozícióit. Hitele és megtakarítása is a háztartások 17 százalékának van. A háztartások 46 százaléka csak megtakarító, 12 százalékuk pedig el van adósodva anélkül, hogy közben megtakarításai lennének. A háztartások egynegyede sem hitellel, sem megtakarítással nem rendelkezik.
3.1.2.2. Az életciklus elmélet
A fogyasztási – és ezzel együtt a megtakarítási – magatartás magyarázatának legújabb elméletei az életciklus hipotézisen alapulnak. Ennek lényege, hogy a fogyasztásra vonatkozó döntések meghozatalakor az egyének (háztartások) teljes életpályájukat veszik figyelembe, az egyes életszakaszokban eltérő jövedelemszerző képességből és fogyasztásigényből adódó egyenetlenségek kisimítására törekszenek. Ezért hiteleket vesznek fel, illetve megtakarítanak, felesleges pénzüket kölcsönadják. Az életciklus elméletek az egyéni életpálya jól elkülöníthető szakaszaira jellemző fogyasztási és megtakarítási döntéseket modellezik.3.
Az életciklus elmélet magyarországi empirikus ellenőrzéséhez az alábbi feltételezésekkel élhetünk:
•= a fiatalabb korosztályokra nagyobb fogyasztásigény jellemző; ezen belül a 18–24 éveseket a hitelképesség hiánya, a 25–34 éveseket viszont a fogyasztás-orientáltság mellett már hitelképesség is jellemzi;
•= a 35–44 évesek esetében a fogyasztási igény és a jövedelem nagyjából kiegyenlített, nem jellemző számottevő hitelállomány;
•= a 45–59 éves korosztályt egyrészt a karrierjük csúcsán lévők, másrészt a kiöregedettek, bizonytalan munkaerő-piaci helyzetűek alkotják, így a megtakarítási viselkedés magyarázata az aggregálás miatt problémás lehet;
•= a 60 év felettiek, tehát a nyugdíjasok korábbi megtakarításaikat, vagyonukat élik fel, csökkenő megtakarítási és még alacsonyabb eladósodási hajlandóság jellemzi őket.
A megtakarítások, a megtakarítás állományának nagysága, az adósságok és a megtakarítói pozíció ismeretében ellenőrizhetjük az életciklus modellek nyomán megfogalmazott feltételezéseinket a magyar háztartások viselkedéséről. Az adatoknak a háztartásfő életkora szerint történő vizsgálata túlnyomórészt megerősíti ezeket a feltevéseket. A megtakarítással rendelkező háztartások aránya a 25–44 éves korosztályokban magasabb, a 18–24 éves, valamint a 45 év feletti korosztályok esetében
3. Az életciklus elmélet első változatát Modigliani és Brumberg (1952), illetve Ando és Modigliani (1963) dolgozta ki. Itt említhetjük Friedman (1957) permanens jövedelem hipotézisén alapuló elméletét is. A vonatkozó elméletek magyar nyelvű áttekintését Tóth (2000) tanulmánya tartalmazza.
pedig alacsonyabb, mint az összes háztartás figyelembe vételekor (3.1.1. táblázat). A legfiatalabb, nagyrészt még inaktív, de mindenképpen karrierjük kezdetén tartó, 18–24 éves korosztályba tartozók által vezetett háztartások között az átlagnál alacsonyabb a megtakarítással, és magasabb a hitellel rendelkezők aránya. Ugyanezt az állítást megerősíti a megtakarítói pozíció vizsgálata is (3.1.3. táblázat). Ezek a háztartások a megtakarítási állomány alig több mint 1 százalékával rendelkeznek.
A 25–34, valamint a 35–44 évesek háztartásait mindenekelőtt az jellemzi, hogy körükben mind a megtakarításokkal, mind az adósságokkal rendelkező háztartások felülreprezentáltak.
Ez különösen a 25–34 évesek esetében szembetűnő: a háztartások egyharmada megtakarítással és hitellel is rendelkezik, a hitellel és megtakarítással sem rendelkező háztartások aránya viszont nem sokkal haladja meg a 10 százalékot. A 3.1.2. táblázat azt is elárulja, hogy az általuk birtokolt megtakarítási állomány teljes állományhoz viszonyított aránya megegyezik a 25–34 évesek által vezetett háztartások összes megtakarító háztartásbeli arányával (14%).
Előzetes feltevéseink a nyugdíj előtt álló korosztályokba tartozó háztartásfők által jellemzett háztartások megtakarítói viselkedése esetében is igazolódtak. E korosztályok – a feltevésekben már jelzett – speciális összetételéből adódó hatás jelenlétét látszik igazolni a háztartások életkor szerinti csoportjai által birtokolt állomány részaránya (3.1.2. táblázat). A népességbeli részarányuknál kisebb arányban megtakarító 45–59 éves háztartásfővel rendelkező háztartások a többi korosztályhoz képest nagyobb összegű átlagos megtakarítási állomány tulajdonosai. Ezek a háztartások birtokolják a teljes megtakarítási állomány több mint egyharmadát (35,3%), miközben részarányuk az összes megtakarító és összeget bevalló háztartáson belül csak 26,7 százalék. Helytállónak tűnik tehát az a feltevés, mely szerint e korosztályok tagjai egyrészt pályájuk csúcsán lévő emberek, akik nyugdíjas korukhoz közeledve egyre nagyobb mértékben takarítanak meg, másrészt a rendszerváltás munkaerő-piaci változásaihoz kevésbé alkalmazkodni tudók, a változásokra nehezen reagálók, akik nem tudnak megtakarítani. A két hatás nagyrészt kioltja egymást, hiszen a megtakarítói pozíció vizsgálata azt mutatja, hogy az ebbe a korcsoportba tartozó háztartásfővel rendelkező háztartások viselkedése egyáltalán nem tér el a háztartások összességének viselkedésétől.
A nyugdíjas korú háztartásfővel rendelkező háztartások között a legalacsonyabb mind a megtakarítással (57,8%), mind az adóssággal rendelkezők (9,3%) aránya. Ez tükröződik a megtakarítói pozícióban is: e háztartások több mint egyharmada (36,7%) se hitellel, se adóssággal nem rendelkezik. A nyugdíjas korú háztartásfővel rendelkező háztartások által birtokolt megtakarítási állomány az összes megtakarítás 30,7 százalékát teszi ki, ez a viszonylag magas arány az ebbe a kategóriába tartozó háztartások nagy számának következménye. Az egy háztartásra jutó megtakarítás összege ebben a csoportban 343 ezer forint, és ez csak a 18–24 évesek által vezetett háztartások átlagos megtakarításainál nagyobb.
3.1.2.3. A megtakarítói pozíció vizsgálata nem életkori jellemzők szerint
Az életkoron kívül más társadalmi-gazdasági-demográfiai háttérváltozók szerepét is vizsgáltuk. Ezek némelyike erős kapcsolatot mutat a megtakarítói viselkedéssel. Ezek közé sorolhatjuk a háztartásban élő aktívak számát és általában a háztartáslétszámot. Minél nagyobb a háztartás létszáma, és minél több közöttük a gazdaságilag aktív, annál nagyobb valószínűséggel rendelkezik a háztartás megtakarítással és adóssággal is. Ugyancsak erős és pozitív a kapcsolat a megtakarítással való rendelkezés, valamint a háztartásfő iskolai végzettsége között. Az adósság esetében viszont már nem ez a helyzet. A legfeljebb általános iskolát vagy szakmunkásképzőt végzett háztartásfővel rendelkező háztartások között háromszor magasabb a csak hitellel rendelkezők aránya, mint a diplomás háztartásfők esetében. A rendelkezésünkre álló adatokból csak következtetni tudunk arra, hogy emögött a
magyar háztartások hitelstruktúrájának összetétele áll. Az alacsonyabb iskolai végzettségű, inaktív vagy fizikai foglalkozású aktív háztartásfővel rendelkező háztartások között magas a rokonnal, magánszeméllyel vagy közszolgáltatóval szemben fennálló adóssággal rendelkezők aránya, és feltehetően a hasonló státusú, de banki hitellel rendelkező háztartások adósságai is elsősorban korábbi OTP-hitelekből származnak. A banki hitelek összetételéről azonban konkrét adatokkal nem rendelkezünk.
A háztartás egy főre jutó jövedelme, valamint a megtakarítói pozíció közötti kapcsolat lineáris és pozitív a csak megtakarítással, ellenben lineáris és negatív a csak hitellel rendelkező háztartások esetében. Minél alacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozik tehát egy háztartás, annál nagyobb valószínűséggel vannak adósságai, anélkül, hogy egyúttal pénzügyi tartalékai is lennének. Egy képzett mutató segítségével vizsgáltuk azt is, hogy a háztartás jövedelmének mekkora részét költi fogyasztásra. Ez a mutató arról is képet ad, hogy a háztartás jövedelmének mekkora részét takaríthatja meg, adhatja kölcsön más háztartásoknak vagy a gazdaság szereplőinek. A fogyasztás/jövedelem arányból kvartiliseket képeztünk és az így előálló változó kapcsolatát vizsgáltuk a megtakarítási viselkedéssel. Azokról a háztartásokról mondhatjuk nagyobb valószínűséggel, hogy csak megtakarítók, melyek jövedelmüket kisebb mértékben költik fogyasztásra. Ugyanakkor a csak hitellel rendelkező háztartások aránya növekszik a fogyasztás/jövedelem aránnyal. A további eredményeket lásd a 3.1.1.–3.1.3 táblázatokban.
3.1.2.4. Megtakarítói célok
A megtakarítással rendelkező magyar háztartások megtakarítói céljai között első helyen – akárcsak a kilencvenes évek folyamán mindvégig – a váratlan eseményre való felkészülés áll. A megtakarító háztartások többsége, 55 százaléka azért takarékoskodik, hogy egy váratlan esemény bekövetkezése esetén legyenek tartalékai. Ez az arány ugyanakkor az óvatossági motívum folytatódó visszaszorulását jelzi (1995: 72,6%, 1999: 58,5%). Ennek okait Tóth4 a kilencvenes évek második felében tapasztalható fellendülés nyomán a háztartások gazdasági helyzetében bekövetkező bizonytalanság-csökkenésben látja.
Betegség esetére a háztartások 46,1 százaléka, temetésre pedig 37,5 százaléka takarékoskodik. A háztartások valamivel több mint egynegyede (27%) a gyerekekkel kapcsolatos kiadásokra, ennél valamivel kevesebben (23%) nyugdíjas korukra takarékoskodnak. Utazásra, nyaralásra a háztartások 17,4 százaléka, lakásvásárlásra/építésre 13,2 százaléka, autóvásárlásra 6,5 százaléka, más vásárlásra pedig 12,3 százaléka tesz félre. A megtakarítói célok között szerepel még az esetleges munkanélküliség következményeinek enyhítése (10,1%), az örökhagyás (9,2%), valamint vállalkozás beindítása (5%). Megpróbáltuk ellenőrizni, hogy az óvatossági motívumnak valóban ilyen nagy jelentősége van-e a háztartások megtakarítói céljai között. Azt tapasztaltuk, hogy a váratlan eseményre takarékoskodó háztartások kétharmada betegség vagy munkanélküliség, esetleg mindkettő bekövetkezésének esetére is takarékoskodik.
Ezekben az esetekben nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a megjelölt váratlan esemény ezektől különbözik-e vagy ugyanannak a célnak a kettős megjelölése történt csupán.
Ha a háztartásfő életkora szerint vizsgáljuk a megtakarítói célokat azt láthatjuk, hogy a 18–24 éves korosztály a háztartáshoz képest inkább lakásvásárlásra/építésre, autóvásárlásra, és vállalkozás beindítására takarékoskodik. A következő, a 25–34 éves korosztály kiemelt céljai közé tarozik ugyancsak a lakásvásárlás/építés (34,7%), de ebben a csoportban már nem játszik kiemelt szerepet az autóvásárlás. Helyébe a rövidtávú takarékoskodás lép, így felülreprezentáltak a nyaralásra, utazásra (27,2%), vagy más termékek, szolgáltatások fogyasztására (15%) takarékoskodók. Ugyanebben a
4 Tóth (2000: 20).
korosztályban már hangsúlyosan jelentkezik az inaktív korban való fogyasztásra takarékoskodás motívuma is (28,5%).
A 35–44 éves korosztály esetében már csökken a lakásvásárlás/építés motívumának a jelentősége, ismét megjelenik az autóvásárlás (11,9%) és nagyon erős a közeljövő fogyasztását biztosításának motívuma, amit a „más termékek vásárlása” címszó által definiált megtakarítói cél magas aránya (23%) jelez. Az ebbe a csoportba tartozó háztartások között a munkanélküliség bekövetkezésére takarékoskodó aránya kétszerese az össze háztartás esetében regisztráltnak. A 45–59 éves korosztály megtakarító céljai különböznek legkevésbé a háztartások összességének céljaitól. Értelemszerűen az átlagosnál magasabb a nyugdíjas korra (36,5%) takarékoskodók aránya. A nyugdíjas korúak között a betegség (52%) és temetés esetére (65,3%) pénzt félretevők aránya lényegesen magasabb, mint az összes háztartás körében. Bár átlag alatti, meglehetősen magas a gyerekekkel kapcsolatos kiadásokra takarékoskodó nyugdíjas háztartások aránya is (20%).