3.3. A lakáshelyzetről (Biro Lajos–Karajánnisz Manolisz)
3.3.4. A lakásállomány és a háztartások anyagi helyzete
A háztartások életkörülményeire utaló „anyagi helyzet” kifejezés olyan átfogó fogalom, amely alapvetően két pilléren nyugszik: a folyó jövedelmeken, illetve a felhalmozott jövedelmeken. Az empirikus szociológiai kutatások közismert problémája, hogy a jövedelmekről közvetlen eszközökkel nehéz reális, torzításmentes képet kapni, hiszen az emberek nem szívesen beszélnek jövedelmi viszonyaikról. A családok anyagi helyzetének jellemzésére ezért a jövedelem nagyságán túl a felhalmozott jövedelmek egyik megtestesülési formáját, a háztartások vagyontárgyakkal való ellátottságát is felhasználtuk.
A tartós fogyasztási cikkek birtoklása, avagy azok hiánya a jövedelmek mellett a háztartások anyagi helyzetének megbízható indikátora. A következőkben áttekintjük a háztartások lakáskörülményeinek alakulását anyagi helyzetük két nagy csoportjának, azaz jövedelmi, illetve vagyoni helyzetüknek függvényében.
3.3.4.1. Jövedelem és lakáskörülmények
A kilencvenes évek társadalmi-gazdasági átalakulása összességében a háztartások életkörülményeinek romlásával járt együtt, a fogyasztói árindex csaknem minden évben (különösen 1995–96-ban) meghaladta a nominális jövedelmek növekedésének ütemét. A 90-es évek második fele a gazdaság telj90-esítőkép90-ességének javulásával – bár attól eltérő ütemben – a jövedelmek és a fogyasztás növekedését hozta magával. A bevallott jövedelemszint 1999-ben 280 százalékkal haladja meg a nyolc évvel korábbi értéket, ugyanakkor az infláció összesített mértéke több mint 370 százalék volt. A háztartások átlagos létszáma is kisebb lett az évtized során, ennek köszönhetően az egy főre eső jövedelmek terén kevésbé drasztikus az elmaradás (315%).
A háztartások jövedelmi helyzetét pontosabban jellemezhetjük, ha az egy főre jutó jövedelem helyett az egy „fogyasztási egységre” jutó, másképpen ekvivalens jövedelemmel számolunk. Az ekvivalens jövedelem figyelembe veszi a háztartások méretgazdaságosságát, azaz minél nagyobb a háztartás, annál kisebb súllyal esnek latba a további háztartástagok.
Bár a háztartások jövedelemszerző képességét jelentősen befolyásolja a háztartásfő gazdasági aktivitása, az évtized végére észrevehetően javult a nyugdíjas háztartások relatív helyzete az aktív háztartásokhoz képest. Az aktív háztartások ekvivalens jövedelme 1992-ben még másfélszerese volt a nyugdíjas háztartások jövedelmének, 2000-re ez az arány 130 százalékra mérséklődött. A háztartások jövedelmi viszonyai területileg is differenciáltak a főváros, illetve a nyugati országrész javára. A területi aránytalanságok mértéke azonban nem éri el azt a szintet, ami szükségessé tenné az egyes régiók, illetve településtípusok elkülönített kezelését, ezért az ekvivalens jövedelmekből képzett ötödöket országos szinten számítottuk.
A háztartások jövedelmi helyzetének különbségei az általuk lakott lakások minőségi különbségeiben is megnyilvánulnak. Különösen az alacsony jövedelműek lakáshelyzetében tükröződik a hátrányosabb helyzet, hiszen 42 százalékuk lakása a legalsó lakásminőség
ötödbe tartozik, s csupán 6 százalékuk él kifejezetten jó minőségű lakásban. A felső jövedelmi kategóriába tartozó háztartások között viszonylag sok olyan található, akiknek lakáshelyzete nincs összhangban jövedelmi helyzetével, azaz rosszabb minőségű lakásban élnek, mint ami pusztán jövedelmi viszonyaik alapján indokoltnak tűnne (11%-uk lakása a legalsó minőségi ötödbe sorolható). A magasabb jövedelemszint valamivel nagyobb konzisztenciát mutat a lakás értékével: a felső jövedelmi ötödbe tartozó háztartások 37 százalékának lakása a felső lakásérték ötödbe esik, s csak 5 százalékuk lakik a legalsó értékkategóriájú lakásban (az adott országrész adott településtípusának árszínvonalához képest). A lakások értékének vonatkozásában az alsó jövedelmi csoportban gyakoribb az inkonzisztencia, azaz számos háztartás él viszonylag alacsony jövedelmi helyzetéhez képest jobb lakásban (3.3.7. táblázat).
3.3.4.2. Háztartásfelszereltség és lakáskörülmények
A háztartások anyagi helyzetének másik fontos – és talán a bevallott jövedelmeknél megbízhatóbb – jellemzője az ingó vagyon nagysága, ami elsősorban a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságot jelenti. A jövedelmi ötödök képzése során alkalmazott eljáráshoz hasonlóan, elvégeztük a háztartások csoportokba sorolását a birtokolt tartós fogyasztási javak tekintetében13. A háztartások tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságának szintje jelentős mértékben összefügg a lakáskörülményekkel. Minél több ingó vagyontárggyal rendelkezik egy háztartás, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy lakásának nagyobb az alapterülete, jobb a minősége, illetve nagyobb az értéke.14 A legkevésbé felszerelt háztartások lakásainak átlagos alapterülete 63 négyzetméter, míg az ingó vagyon tekintetében legjobb helyzetben lévők átlag 83 négyzetméteres lakásban laknak 2000-ben.
A „legszegényebben” felszerelt háztartások lakásainak majd fele tartozik a legrosszabb és csupán 3 százaléka a legjobb minőségű lakások közé. A háztartásfelszereltség szerint felső kategóriába tartozók 39 százaléka felső lakásminőség ötödbe jutó lakások tulajdonosa, és csupán 6 százaléka lakik „rossz” minőségű lakásban. A lakások értéke szempontjából hasonló, sőt még erősebb megfelelés tapasztalható az egyes ötödök megoszlását tekintve.
Az eltérő vagyoni helyzet a jövedelmi egyenlőtlenségeknél megfigyelt különbségekhez képest nagyobb arányban differenciálja a háztartások lakáskörülményeit. A tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság szerint konzisztensebb a lakásminőség, illetve a lakásérték ötödök megoszlása, tehát a háztartásfelszereltség szintje a jövedelemszinthez képest jobban determinálja a háztartások lakásviszonyait (3.3.8. táblázat).
3.3.2.1. A háztartások anyagi- és lakásstátusa
Az elemzés során számos szempont szerint rangsoroltuk a háztartásokat. A következőkben összevetjük az egyes háztartások lakásminőség, lakásérték, laksűrűség, jövedelem, háztartásfelszereltség, valamint a lakásfenntartási költségek szerinti rangsorokban elfoglalt helyzetét. Megvizsgáljuk, hogy az egyes háztartások esetében milyen mértékű a különböző rangsorokban elfoglalt pozíciók egybeesése, illetve milyen
13 A háztartás tartós fogyasztási cikkekkel való felszereltségét a háztartás vagyoni helyzetét jellemző mérőszámnak tekinthetjük. Az elemi változók alapján olyan mutatókat szerkesztettünk (z-score), amely nem csak az adott vagyontárgy meglétét vagy hiányát veszi figyelembe, hanem azt is, hogy az milyen
„ritkaságértékkel” bír. Egy gyakran előforduló tárgy nem ér túl sokat a skálán, hiszen majdnem mindenkinek van, hiánya viszont erős negatívum: csak keveseknek nincs. Egy kevésbé elterjedt tárgy viszont sokat ér, míg annak hiánya nem nagy negatívum. Végül a standardizált értékekből additív skálát képeztünk.
14 A háztartásfelszereltség és a lakásviszonyok összefüggésének vizsgálata ismét csak azokra a háztartásokra terjed ki, amelyek saját tulajdonú lakásban laknak.
diszkrepanciák tapasztalhatók a háztartások lakásviszonyai és anyagi körülményei tekintetében.
A lakásviszonyok szempontjából releváns csoportok körülhatárolását matematikai-statisztikai eljárással, úgynevezett klaszteranalízissel15 végeztük el. Az elemzés során megvizsgáltuk a 4–5–6–7 csoportos megoldásokat, végül a hat csoportos megoldás mellett döntöttünk, amely jól értelmezhető, a csoportképzésbe be nem vont szocio-demográfiai jellemzők mentén is karakteresen elkülönülő, szociológiai értelemben is „létezőnek” tűnő csoportokat eredményezett (9. táblázat).
1. csoport – „jó helyzetűek” – (18%)
A háztartások első csoportját egyöntetűen jó anyagi- és lakáskörülmények jellemzik, jövedelmük több mint másfélszerese az országos átlagnak. A lakásérték, a lakásminőség, az ekvivalens jövedelem, valamint a háztartásfelszereltség tekintetében túlnyomó részt a felső két ötödbe tartoznak, nagy értékű, jó minőségű, átlagosan 100 négyzetméteres lakásaik fenntartása nem okoz gondot számukra. A háztartásfő kora tipikusan 40–59 év között van, ennek megfelelően több mint kétharmaduk aktív kereső. Csaknem egyharmaduk felsőfokú végzettségű, további egyharmaduk érettségizett. Ilyen „elit” háztartások valamennyi típusú településen közel azonos arányban megtalálhatók.
2. csoport – „feltörekvők” – (19%)
A háztartások második csoportját a viszonylag kedvező anyagi helyzet, s az attól lényegesen elmaradó lakásstátus jellemzi. Háztartásuk tartós fogyasztási cikkekkel jól felszerelt, kétharmaduk a felső két jövedelmi ötöd valamelyikébe tartozik. Közepes minőségű, szerény alapterületű lakásuk (átlagosan 57 m2) a magas háztartáslétszámhoz képest (3,3 fő) kifejezetten szűkös. A háztartásfő átlagéletkora ebben a csoportban a legalacsonyabb (43 év), ebből következően túlnyomó többségük (73%) aktív dolgozó. Az átlagosnál jóval nagyobb közöttük az érettségizett és a diplomás háztartásfők aránya. E csoport Budapesten és a nagyvárosokban jelentősen felülreprezentált.
3. csoport – „kiszorulók”– (22%)
A háztartások harmadik csoportja jó minőségű és nagy értékű lakásokban él, amit jövedelméhez képest csak nagy nehézségek árán tud fenntartani. Körükben az ekvivalens jövedelem az országos átlagnak alig háromnegyedét éri el, míg a lakásrezsi a főátlag 115 százaléka, így összjövedelmük 44 százaléka fordítódik lakásfenntartásra. A relatíve nagyméretű (átlagosan 88 m2-es) lakásuk és az alacsony háztartáslétszám azt eredményezi, hogy körükben az egyik legmagasabb az egy főre jutó alapterület átlaga (36 m2/fő). A csoport háztartásfőinek kormegoszlása, csakúgy mint iskolai végzettsége körülbelül az országos arányokat tükrözi. Ebbe a csoportba tartozó háztartások a kisebb településeken felülreprezentáltak.
4. csoport – „puritán idősek” – (10%)
Korszerűtlen, többnyire hagyományos parasztházakban élnek a negyedik csoport háztartásai. A lakások átlagos alapterülete relatíve nagy, megegyezik az országos átlaggal, ennek ellenére körükben a legalacsonyabb a lakásfenntartási költség (13 100 Ft). Az alacsony háztartáslétszám miatt ezekben a lakásokban a legkisebb a laksűrűség, átlagosan 43 négyzetméter jut egy személyre. A háztartások felszereltsége puritán, kevés tartós fogyasztási cikket birtokolnak. Az ekvivalens jövedelem tekintetében viszont az országos átlagnál szignifikánsan kedvezőbb a helyzetük. A háztartásfők átlagéletkora ebben a csoportban a legmagasabb (60 év), kétharmaduk nyugdíjas. Iskolázottságuk elmarad az országos szinttől, az alapfokú végzettséggel sem rendelkezők aránya (22%) kétszerese az országos aránynak. A csoportba tartozó háztartások az átlagot jelentősen meghaladó valószínűséggel fordulnak elő a kevésbé urbanizált településeken.
15 A klaszterezési eljárás során azokat a változókat használtunk fel, amelyek a háztartásokat ötödökbe rangsorolták részben a lakásjellemzők, részben a háztartás anyagi helyzetét leíró mutatók szerint. A csoportképzéshez a nem-hierarchikus „MacQueen’s n-means” nevű eljárást használtuk. A klasztercsoportok magpontjainak koordinátáit lásd a 9. táblázatban.
5. csoport – „idős szegények” – (16%)
Rossz anyagi- és lakáskörülmények jellemzik az ötödik csoport háztartásait. Az összjövedelmük kevesebb az országos átlag felénél, s az ekvivalens jövedelem esetében sem éri el az átlag kétharmadát. Lakásaik értéke is fele az országos átlagnak, ami egyfelől a lakás alacsony alapterületéből (átlag 57 m2), másrészt rossz minőségi összetételéből fakad.
A lakásfenntartásra fordított kiadások aránya az összjövedelemhez képest itt a legnagyobb, 47 százalékát teszi ki a háztartások bevételeinek. A háztartásfők fele 60 évnél idősebb, ebből következik, hogy az átlagos háztartáslétszám alacsony, valamint az is, hogy 70 százalékuk nyugdíjas. A csoport háztartásfői a legkevésbé iskolázottak, 59 százalékuknak legfeljebb alapfokú végzettsége van. A településhierarchia mentén a csoport számaránya nem tér el jelentősen az országos átlagtól.
6. csoport – „elesettek” – (14%)
Rendkívül rossz lakáskörülmények, és ehhez társuló rossz jövedelmi viszonyok, azaz halmozottan hátrányos helyzet jellemző a hatodik csoport háztartásaira. Lakásaik alapterülete alacsony (51 m2), a lakások kétharmada az alsó minőségi ötödbe esik. Ezekből következően az átlagos lakásérték alig haladja meg a 2 millió forintot, ami 40 százaléka az országos lakásértéknek. A háztartáslétszám relatívan magas, ezért a csoport háztartásainak körében a legalacsonyabb az egy főre jutó négyzetméter értéke (17 fő/m2). A havi összjövedelem majd 67 ezer forint, az országos átlag alig háromnegyede. Az ekvivalens jövedelem nem éri el a havi 30 ezer forintot, az átlag kétharmada. A lakásfenntartásra fordított kiadások abszolút összege rendkívül alacsony (12 800 forint), átlagos aránya az összes jövedelemhez viszonyítva 19,5 százalék. A háztartások felszereltsége rendkívül szegényes. A csoport háztartásfőinek átlagéletkora viszonylag alacsony, 47 év, mégis kevés közöttük az aktív dolgozó (32%), igen magas körükben a munkanélküliek aránya (22%). Az országos átlaghoz képest kevésbé iskolázottak, esetükben szignifikánsan nagyobb a községekben élők aránya.
Az eltérő lakás- és anyagi státusból következően más-más lakáspiaci magatartás valószínűsíthető az egyes csoportok körében. Feltételezhetjük, hogy főleg azok a háztartások válhatnak a lakáspiac aktív szereplőivé – annak keresleti vagy kínálati oldalán – amelyek lakáshelyzete és anyagi helyzete között feszültség áll fenn, illetve a kettő közötti inkonzisztencia mértéke meghalad egy bizonyos szintet. Az inkonzisztencia mértékének meghatározása érdekében a háztartások anyagi státusát, illetve lakásstátusát jellemző mutatókat egy-egy főkomponensbe sűrítettük, majd a két státusdimenzió mentén elfoglalt pozíció alapján a háztartásokat három csoportba soroltuk. A „konzisztens” státusúnak nevezhető csoportba azok a háztartások kerültek, amelyek esetében a két fő státusdimenzióban elfoglalt pozíció nem tér el jelentősen egymástól. A konzisztens státusú csoport a legnagyobb létszámú, ide tartozik a háztartások mintegy 60 százaléka. A háztartások 40 százaléknak státusa (közel fele-fele arányban) valamelyik irányban inkonzisztens: vagy a lakáshelyzetük lényegesen jobb az anyagi helyzetüknél, vagy megfordítva.