Az erdélyi magyarság az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban
Az olaszok által 1848 telén elindított forradalom a tavasz folyamán Európa számos orszá-gára átterjedt. A régi, elavult rendszerek meginogtak, kormányok buktak meg, felgyorsult a politikai és társadalmi rendszerváltás. Erdélybe a forradalom hullámát Ausztria és Magyaror-szág közvetítette.
A magyar nemzet programját Petőfiék, a márciusi ifjúság közismert Tizenkét Pont-ja fog-lalta össze, amellyel március 20–21-én ismerkedett meg Kolozsvár, s a következő hónapokban egész Erdély. Az események résztvevője és krónikása, Kőváry László szerint: „Jött a hír mart[ius] 15-éről [...] miképp Pesten forradalom volt, a nép Stancsics Mihályt, ki irományaiért börtönben ült, kiszabadítá; hogy Landerer nyomdáját hatalmába kerítvén, Petőfi «Talpra ma-gyar»-ját s egy falragaszt nyomtatott, melyben szabad sajtó, felelős minisztérium, népképvise-let, jogegyenlőség, nemzetőrség, közteherviselés mellett, kívánja az úrbér megszüntetését, nemzeti bankot, a katonaság esküjét az alkotmányra, a politikai foglyok szabadon bocsáttatását s végre Uniót Erdéllyel.”28 Erdély magyarsága lelkesen fogadta a Tizenkét Pontot, s mozgal-mával elindította Erdély forradalmát.
ahogy akkor nevezték –, alkotmányos jellegét remélték biztosítottnak. A kolozsvári magyar nemzeti program főbb pontjai ezek:
– alkotmányos monarchia, – unió Magyarországgal, – közteherviselés,
– törvény előtti polgári egyenlőség, – sajtószabadság,
– az úrbéri viszonyok megszüntetése, – a székelység sérelmeinek orvoslása.
A programnyilatkozatot a liberális ellenzék nevében id. Bethlen János, a konzervatív párt részéről Jósika Lajos írta alá. A két aláírás az erdélyi magyarság számára az egységes cselek-vés szükségességét sugallta.
A kolozsvári események hírét és az itt elfogadott programot futárok viszik az erdélyi váro-sokba. Dés, Torda, Enyed nem késlelkednek a felzárkózással, és a többi városi tanács egymás után fogadja el a Tizenkét Ponttal együtt Kolozsvár ajánlásait. Mozgalom kezdődik a Partium-ban is, ahol Zilah közgyűlése fogalmazta meg az azonnali teendőket, kérve, hogy Wesselényi Miklós kapjon miniszteri tárcát a Partiumnak Magyarországhoz való visszacsatolása érdeké-ben.
A városok után sorra tartják közgyűléseiket a vármegyék is. Elsőként Alsó–Fehér megye rendei ültek össze, s határozatban sürgetik Erdély országgyűlésének összehívását. Ezt tette Kolozs megye április 3-án kezdődött közgyűlése is, kérve Teleki József főkormányzót, hogy saját hatalmát érvényesítve rögtön hirdessen országgyűlést, amelynek feladata az unió eszköz-lése, továbbá az úrbéri viszonyoknak kárpótlás melletti megszüntetése és a közterhek viselésé-nek törvénybe iktatása legyen. Kolozs megye ilyen értelmű felszólítást küldött a szomszédos törvényhatóságokhoz is.
A Székelyföldön először Marosvásárhely foglalt állást a forradalom mellett. A marosvásár-helyi királyi táblánál gyakornokoskodó, nagy többségben magyar jogász ifjak, de olyan romá-nok is, mint Avram Iancu, Papiu Ilarian, a későbbi események e két kiemelkedő alakja, vala-mint a kollégium tanulóifjúsága és a hozzájuk csatlakozó városiak, fenntartásokkal ugyan, de elfogadták az uniót, a 12 pontot, szavalták Petőfi Nemzeti dalát. A román ifjúság különös ra-gaszkodását nyilvánította a jobbágyfelszabadítás iránt. A több napon át megismétlődő tünteté-seken a magyarok a nemzeti szabadság mellett Kossuth Lajost, az uniót, valamint a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjét éltették. Marosvásárhelyt a forradalomnak főként Kossuth és Petőfi által képviselt eszméi terjedtek el, amelyeknek legfőbb szószólója, az ifjúság által körülrajongott liberális politikus, Berzenczey László, Kossuth későbbi munkatársa és megbí-zottja volt. A székelyföldi radikalizmus fokozatosan az ő személye köré csoportosult. A május 15-én kinyomtatott Székely Barátim című röplapjában leleplezte az unió ellen bujtogatókat, s hitet tett a szabadság, a magyar forradalom, s a tulajdon sérthetetlenségének elve mellett. Jel-szava az Egység, Vitézség, Unió! volt. Marosvásárhely után néhány nappal majdnem egyidő-ben az átalakulás mellett tüntettek a többi székely városban is.
Március 27-én Székelyudvarhelyen a nemesek képviselői a szék közgyűlésének előkészíté-sére ültek össze. Programjukban nem nehéz felismerni a pesti 12 pont és a kolozsvári program legfőbb tételeit. Az április 3-i közgyűlés megfelelő határozatot hozott, hangsúlyozva a törvény előtti egyenlőséget, s hogy ennek nagyobb nyomatékot adjanak, az egybegyűltek kinyilvánítot-ták a grófi és bárói címek eltörlését. A szabad székelyek és a jobbágyok annak örültek, hogy ezután az „urak is hozzájárulnak a terhek viseléséhez: az útcsináláshoz, fuvarozáshoz, a nép adója kisebb lesz”. A közgyűlés leváltotta a konzervatív főtiszteket, s 4-én 30 tagú küldöttséget választott a szabadelvű Pálffy János és a radikális nézetű Keller János ügyvéd vezetésével, hogy Kolozsvárra utazva sürgesse az országgyűlést és az uniót.
Ha Maros- és Udvarhelyszékben a polgári reformok életbeléptetésére esett a hangsúly, a ha-tárőri övezethez tartozó Csíkban és Háromszéken a katonai rendnek azon törekvése került
elő-térbe, hogy megszabaduljon az idegen uralmat megtestesítő, s a polgári fejlődést akadályozó terhes határőri katonai rendszertől.
Csíkban a forradalom hírét s a kinyomtatott 12 pontot három ifjú jogász: Veress Ádám, Gecző János és a háromszéki születésű Donáth Pál Marosvásárhelyről vitte, s ők nyomban kapcsolatba léptek a csíksomlyói gimnázium tanulóival. Ennek az lett a következménye, hogy az ifjúság felbuzdulásában április 5-én eltávolította több katonásított falu végén álló német nyelvű kétfejű sasos jelzőtáblát, amelyek az idegen elnyomás jelképei voltak.
Csíkban a császárhű tisztikar nagyobb része azonban erős unió-ellenes propagandát fejtett ki, s ez zavart keltett a csíki határőrezred, sőt az egész csíki társadalom körében. Mindezek ellenére Mikó Mihály alkirálybírónak, országgyűlési képviselőnek s társainak sikerült az április 12-i közgyűlésen mégis elfogadtatni az uniót és a magyar forradalom programját.
Miután a pesti és kolozsvári eseményekről Háromszék is tudomást szerzett, április másodi-kán Alsócsernátonban összeült a nemességnek mintegy 200 képviselője, báró Apor József és Szentiványi György országgyűlési követek vezetésével. Jelen volt néhány határőrtiszt és pap is.
A gyűlés a „törvényes szabadság idvét” fogadta el, s ilyen értelemben készítette elő az április 11–12-i széki közgyűlést is, amelyet a szék központjában, Sepsiszentgyörgyön tartottak. A közgyűlésen a polgári átalakulást segítő radikális program született. Nevezetesen:
– unió minden feltétel nélkül,
– a közterhekben a hon minden fia részesedjen, – egyenlő polgári és vallási szabadság mindenkinek,
– az úrbéri viszonyok a nemességnek nyújtott kárpótlás mellett eltörlendők, – a székely katonáskodás szűnjön meg, s helyette szervezzenek nemzetőrséget.
A történeti Erdély magyarsága tehát lelkesedéssel fogadta a magyar forradalom programját, hozzátéve ahhoz a maga sajátos követeléseit. Ugyanez vonatkozik a szomszédos területek: a Bánság, Arad-vidék, Bihar, Szatmár és Máramaros magyarságának állásfoglalására is. Temes-vár nagy népgyűlése március 20-án a rendi válaszfalak leomlását üdvözölte. Aradon március 20-án utcát neveztek el Batthyány Lajosról és Kossuthról. Nagyváradon március 27-én több ezres néptömeg éltette a szabadságot, a Tizenkét Pontot. Az Erdéllyel határos magyarországi részeken a forradalom indulását megkönnyítette az, hogy a románság is támogatta az átalakulá-sokat, mert úgy látta, hogy azok társadalmi és nemzeti felemelkedésének ügyét szolgálják.
Kezdetben a történeti Erdély románsága is szimpatizált a magyar forradalom programjával azt remélve, hogy megoldást találnak jogos nemzeti törekvéseik is. Azonban az erdélyi román po-litika gyorsan eltávolodott a magyar forradalomtól, különösen az unió gondolatától.
A szász universitas az unió ellen foglalt állást, de a székek képviselői a kolozsvári ország-gyűlésre készültek, s Brassó 1848 őszéig kitartott az unió mellett.
Miközben Erdély magyarsága eufóriás hangulatban várta a kedvező átalakulásokat, a sokat tapasztalt, s a Monarchia hagyományos politikáját mélyen ismerő Wesselényi Miklós a bizako-dás mellett sem rejtegette aggodalmát. Pest–Buda március 15-éjét nagyszerű diadalünnepnek nevezi az erdélyi ellenzék egyik vezetőjéhez Zsibóról írt levelében, de siet hozzátenni: a bürok-rácia és a hatalom ellenlépésével is számolni kell. Erdély nagy politikusa ezúttal sem tévedett:
Bécs nem vett tudomást az erdélyi országgyűlést sürgető kérésekről. Közben a belső helyzet egyre rosszabbodott: mind a jobbágykérdés, mind a nemzetiségi kérdés éleződött. A jobbágy-ság azonnal szabadulni szeretett volna terheitől, hiszen jól tudta, hogy Magyarországon már törvényt hoztak a robotrendszer eltörléséről. Az erdélyi románok is meghirdették a maguk kü-lön platformját a balázsfalvi nemzeti gyűlésükön, ahol május 15–17-én olyan 16 pontból álló programot szavaztak meg, amelyben ellenzik Erdély egyesülését Magyarországgal, s erről csak akkor hajlandók tárgyalni, ha a románokat Erdély egyik politikai (rendi) nemzetévé nyilvánít-ják.
Szétesőben volt az erdélyi magyarság kezdeti egysége is: alig pár héttel a kétpárti egyezség után a konzervatív politikusok, Jósika Samu kancellár biztatására, megkezdik pártjuk újjászer-vezését s a forradalom elleni agitációt. Növelte az erdélyi magyar politika gondjait a
három-széki határőrezredben kirobbant mozgalom, amelynek során a második gyalogezred négy szá-zada megtagadta az engedelmességet, s a General Commando parancsa ellenére sem volt haj-landó a szék területét elhagyni. Ilyen körülmények közt, a belső helyzet súlyosbodását észlelő Teleki József nem várva be Bécs engedelmét, saját felelősségére országgyűlést hirdetett május 29-ére Kolozsvárra.