A nemzeti művelődés fellendülése a reformkorban

legfontosabb programpontját utasította el, és ezáltal is sokakat sikerült a nemzeti liberális tá-borról leválasztani. A liberális párt háttérbe szorult, és a politikában a konzervatív kormánypárt magához ragadta a kezdeményezést. Kemény Zsigmond és Kovács Lajos elhagyta Erdélyt;

hiányuk érezhető volt a liberális sajtóban. Hogy a közvéleményt ismét felrázza, Wesselényi Miklós sorra tanácskozott az ellenzéki mozgalom vezetőivel. Mozgósító hatása volt Deák Fe-renc és Vörösmarty Mihály 1845-ös kolozsvári látogatásának. Deák FeFe-renc, akit később „a haza bölcsé”-nek neveznek, egy tiszteletükre rendezett összejövetelen a magyarországi és erdé-lyi reformmozgalom egységesülésére célozva poharát az „unióért, a kormányért, Széchenyiért és Kossuthért” ürítette. Az ifjúság megmozdul, szimpátiatüntetést szervez, de ez nem változtat a helyzeten, vagyis azon – Kemény Zsigmonddal szólva –, hogy „Erdély politikai mezején vannak ellenzők, de nincs ellenzék; vannak haladók, de nincs haladási párt; vannak érdekes szónokok, de kevés a befolyásos egyén és nincs központi tekintély.”²⁵

Ezt használja ki Bécs és a konzervatív irányzat, s ennek a szövetségnek a következménye az 1846/47-es teljesen elhibázott országgyűlés.

1846. szeptember 9-én Kolozsvárt megnyílt egy újabb országgyűlés. A hangulat nyomott volt, a tárgyalások lassan haladtak. Sok beszéd tárgyát képezte a Galíciában kirobbant lengyel felkelés, ahol a parasztság mészárolni kezdte a nemzeti szabadságért fegyvert fogott lengyel nemességet. A császári propagandának ugyanis sikerült a parasztság tudatában elterjeszteni, hogy a nemesség a „népet védelmező” császár ellen harcol. A magyar nemesség e hírekre ön-maga jövőbeli sorsát kezdte latolgatni.

Az 1846-os erdélyi diéta legfontosabb feladata volt egy olyan úrbéri törvény megalkotása, amely szabályozná a szolgáltatások mértékét, elhatárolná a nemesi és jobbágyi földet. A vita során a konzervatív és a liberális nemesség oly élesen került egymással szembe, mint az eddigi országgyűléseken soha. Az ellenzék élére, miután Kemény Dénes visszalépett, Zeyk József személyében kevéssé ismert politikus állt. A kormánypártot Jósika Lajos dobokai főispán (a háttérből Jósika Samu kancellár Bécsből) vezette.

A jelenlevő konzervatív küldöttek többsége semmiféle úrbéri törvényt nem akart elfogadni;

középen azok helyezkedtek el, akik valamiféle rendezést kívántak. Őket mérsékelteknek nevez-te a közvélemény. A liberálisok szerették volna az örökváltság útjára nevez-terelni a jobbágyügy ren-dezését. 1847. január 4-én Kemény Dénes, aki csak most fejezte be Érdekegység című nagy munkáját, azt a javaslatot terjesztette elő, hogy egy bizottság készítsen törvénytervezetet, amely tartalmazza az örökváltság módjának szabályozását. Azonban a többség az 1819–1820-as Cziráky-féle összeírás alapján nem örökváltságot, hanem olyan rendezést jav1819–1820-asolt, amely a jobbágytelek nagyságát 5–10 holdra, néhol kisebb méretűre korlátozza (Magyarországon 20–

50 katasztrális hold is lehet egy jobbágytelek nagysága). E törvényt a többség elfogadta, s a liberálisok tiltakozása ellenére az uralkodó csekély módosítással megerősítette. Életbe ugyan nem lépett, de az 1848 előtti közhangulatot erősen rontotta, a románságban pedig a magyarel-lenességet erősítette, mert az osztrák birodalmi politikai propaganda a jobbágytörvényért az egész magyar nemességet tette felelőssé.

Az országgyűlés eredménytelensége által kimaradt az utolsó lehetősége annak, hogy a ma-gyarság önkörében békésen megvalósulhasson az érdekegyesítés, és a nemzet felkészülten fo-gadhassa az annyi változást és megpróbáltatást hozó 1848-as forradalmi évet.

sajtót néhány kiváló értelmiségi megalapította. 1827-ben Hazai Híradó címmel Pethe Ferenc adott ki politikai lapot Kolozsvárt. E lap címét Erdélyi Híradóra, majd 1848 májusában Ko-lozsvári Híradóra változtatva, 1848 novemberéig fennmaradt. Szerkesztését Pethe Ferenctől 1831-ben Méhes Samu, a kolozsvári Református Kollégium tanára, mérsékelt liberális politi-kus veszi át, aki megszakítás nélkül az újság élén marad. Méhes az 1830-as években jó érzék-kel a lap köré tömörítette a reformértelmiség jeles képviselőit: Wesselényi Miklóst, idős Beth-len Jánost, Szentiváni Mihályt, majd az olyan író-tehetségeket, mint Kőváry László és Jakab Elek. Az Erdélyi Híradó virágkorát az 1842–1844-es években élte, amikor a későbbi nagy re-gényíró Kemény Zsigmond, valamint a reformer Kovács Lajos, Széchenyi híve szerkesztették.

A konzervatívok is létrehozták politikai lapjukat, a Múlt és Jelen-t, amely 1841–1848 közt je-lent meg. Ennek élén – amint már említettük – Szilágyi Ferenc református kollégiumi tanár állt.

A politikai sajtó mellett 1830-ban az értelmiség számára kiadták a Nemzeti Társalkodót, amelyet Nagyajtai Kovács István történetíró szerkesztett, valamint 1834-ben az első magyar nyelvű néplapot Vasárnapi Újság címmel, amelynek szerkesztője a tudós Brassai Sámuel volt.

A fent említett lapok (a konzervatív Múlt és Jelen kivételével) a polgári eszmék terjesztésében kiemelkedő szerepet vállaltak. Hasábjaikon a korszak politikai s művelődési élete, a civilizáció fejlődése tükröződik.

A polgári eszmék ismertetésében nagy jelentősége volt Bölöni Farkas Sándor Utazás Észak-Amerikában (1834) című könyvének, amelyben a polgári világ intézményeit az újért lelkesedő szenvedélyével mutatja be. Bölöni Farkas Sándort munkája megjelenésekor Széche-nyi is üdvözölte, WesseléSzéche-nyi pedig küldöttség élén emléktárgyat nyújtott át neki. S nem vélet-lenül érte őt ez a nagy kitüntetés, mert Bölöni Farkas Sándor, a korszak egyik legsokoldalúbb egyénisége a társadalmi haladásért küzdő demokrata értelmiségi volt. Az új liberális-demokratikus eszmék iránt mind fogékonyabbá váló erdélyi közvéleményre vet kedvező fényt az, hogy Bölöni Farkas könyvének két kiadását (a második 1845-ben) valósággal szétkapkod-ták, s az olvasók egymás figyelmébe ajánlották. Tudomást szereztek róla és olvasták román értelmiségi körök is. Az amerikai demokráciát „felfedező” székely tudós és író is nemcsak könyvével és más írásaival, hanem cselekedeteivel is szorgalmazta a magyar társadalom fejlő-dését és a szociális haladást. Országos múzeum felállítását javasolta, takarékpénztárszerű Gon-doskodó Társaságot szervezett, s Wesselényivel együtt váltak a Kolozsvári Casinó megalapító-ivá (1833).

A szépirodalom is lendületet vett. A költészet terén Szentiváni Mihály emelkedett messze az átlag fölé. Költészete a népies és nemzeti romantika jegyében bontakozott ki. A Dévai váron című versében a történelemnek, a szabadság hőseinek s a várnak állít emléket. Korai halála (1842) nagy vesztesége a magyar irodalomnak s az akkori erdélyi magyar szellemi életnek.

Ugyancsak a romantikus irodalom jeles művelője volt Kriza János unitárius lelkész, majd püs-pök, valamint Petőfi barátja, Medgyes Lajos dési református lelkész.

Cselekvésre buzdítottak Jósika Miklós regényei. Sokan olvasták az Abafit (1836) és a Zó-lyomit. Azután sorra jelennek meg történelmi regényei: Az utolsó Báthory (1837), A Csehek Magyarországon (1839), Zrínyi, a költő (1843) és mások. Jósika Miklós barátjának tudhatta Wesselényi Miklóst, s általa bekapcsolódott a liberális reformmozgalomba. Reformeszméit két röpiratban, az Irányban és a Vázlatokban fejtette ki. Később Kossuth Lajos hívévé vált, akit az 1848-as forradalomban kitartóan támogat majd.

Nagy szolgálatot tett az erdélyi magyarság öneszmélésének és önismeretének az úti iroda-lom is. Sokan indultak el azzal a céllal, hogy a hazai valósággal ismerkedjenek: a költő Szentiváni Mihály, Nagy Ferenc, a kolozsvári Református Kollégium tanára, a radikalizálódó ifjúság legtevékenyebb képviselője, Kőváry László és mások. Ők a Nemzeti Társalkodóban s máshol tették közzé az úti élményekből született írásaikat. Az útleírások hasznos cselekvésre, a közügyek felkarolására, új gazdálkodási módra, polgári intézmények alapítására buzdítottak.

Vonzása és művelődési szerepköre által a színjátszás is a polgári világ útját készítette elő.

Bár ekkor Kolozsvárt nem működött állandó színtársulat, az 1821-ben elkészült színházi épület

lehetővé tette, hogy neves együttesek lépjenek fel benne. Ezekben olyan művészekkel ismer-kedett meg a színházlátogató közönség, mint Megyeri Károly, Egressy Gábor, Laborfalvi Ró-za. Különösen népszerűek voltak Szigligeti Ede darabjai. 1834-ben mutatták be Katona József remekművét, a Bánk bán című drámát. Vándorszínész társulatok nemcsak Kolozsvárt, de több erdélyi városban is megfordultak.

Az erdélyi művelődési élet fellendülését segítették a reformkori nagy magyar írónemzedék tagjainak látogatásai s műveik elterjedése. Eötvös József, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály erdélyi útjai alkalmat adtak irodalmi összejövetelek szervezésére, a „két testvérhaza” magyar művelődési életének összekapcsolására s nemzeti jellegének erősítésére.

A harmincas évek közepétől kezdve énekelgették különböző dallamokra Kölcsey Ferenc Hymnusát, amelyet Erkel Ferenc zenéjével először 1844-ben adtak elő a pesti Nemzeti Szín-házban. 1844. november végétől a kolozsvári Nemzeti Színházban a közönség és a színészek együtt énekelték a Hymnust, amely úgy lett nemzeti szimbólum, hogy egyetlen rendelet sem írta elő. Vörösmarty Mihály Szózatát Egressy Béni zenésítésében 1843-tól sokfele énekelték, de már 1836-tól szavalták.

A reformkori változások az annyira óhajtott haladás, a tudományok terén is nyomon követ-hetők. A nemzeti megújulás kora Közép- és Kelet-Európában együtt járt a nemzeti ébredés ügyét különösen szolgáló tudományok megszületésével. Ekkor a Kolozsvárt élő székely szár-mazású Kriza János és mások megalapozzák a néprajz tudományát. Kriza népköltészeti gyűj-teménye csak később jelenhetett meg (Vadrózsák, 1863), de már 1848 előtt szorgalmasan és nagy szakértelemmel dolgozott a külföldi egyetemjárásból hazatérő fiatal tudós költő.

A nyelvészet és történettudomány is újabb lendületet vett. Kemény József és Nagyajtai Ko-vács István a történeti forrásgyűjtés és kiadás terén is jelentős eredményt ért el (Erdélyország történetei tára, I. 1837; II. 1845.). A historikusok megértették, hogy mi a korparancs, és nehéz körülmények közt, sok munkával megteremtették Erdélyben a folyamatos magyar nyelvű tör-ténetírást, hogy mindenki megérthesse „őseinek, nemzetének, honjának históriáját édes anya-nyelvén.”²⁶ Kovács István 1842-ben tanulmányt tett közzé Az erdélyi magyar Nemzeti Múzeum ügyében címmel, s benne Széchenyi szellemében vázolta fel a Múzeum szükségességét a törté-neti emlékek megmentése érdekében. A fellendülő erdélyi tudományosság megbecsülését bi-zonyítja, hogy az előbb említett szerzőket és több más tudóst is a Széchenyi István kezdemé-nyezésére 1825-ben alapított Magyar Tudományos Akadémia tagjaivá választotta.

Az értelmiség – mind a nemesi, mind a polgári – a kor követelményeként értelmezte a mű-velődés szervezeti kereteinek kiépítését. A reformkor az egyesületek virágkora volt. A reform-korban Erdélyben és a Szilágyságban legkevesebb 100 egyesületet alapítottak. Ezek legjelentő-sebb csoportját a kaszinók és olvasótársaságok alkották. Széchenyi, valamint a nyugat-európai példa hatására kaszinókat alapítottak Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron, Nagy-enyeden, Désen, Szilágysomlyón, Zilahon. Ezek Széchenyi elképzelései szerint kezdtek mű-ködni. Alsó-Fehér megye kaszinója igen szép gesztussal aranytollat adományozott a reform-mozgalom elindítójának. Alapítóik tervei szerint a kaszinók a közművelődésnek voltak hiva-tottak nyilvánosságot biztosítani és segítséget nyújtani. A kaszinók azonban rövidesen túlléptek az alapszabályzatban rögzített szerényebb tevékenységi formákon. Ezek Kolozsvárt, Nagy-enyeden, Marosvásárhelyt a politikai élet egyféle központjai lettek, ahol ellenzéki mozgalom szerveződött. A műveltség terjesztése érdekében tanítók és papok számos olvasókört szervez-tek, főként falvakban, a legtöbbet Udvarhelyszéken (Etéd, Medesér, Alsó-Siménfalva, Tordát-falva) és máshol is. Jellemző példaként említjük az Ér- és Berettyómenti Olvasó Egylet célját, nevezetesen, hogy a tagok „a magyar szépirodalomnak jelesebb termékeivel megismerkedvén, a szép, jó és hasznos dolgok tudásában magokat tökéletesítsék, másoknak is lehető

26 Nemzeti Társalkodó 1834. I. félév 15 sz.

sekre módot és alkalmat nyújtsanak.”²⁷ A nagyobb városok – igaz, egyelőre gyér – sportegye-sületei és városszépítő társaságai az élet kellemesebbé tételét tűzték ki célul.

A reformkori erdélyi magyar értelmiség tevékenysége eredményes volt: lerakta a nemzeti kultúrának az erdélyi sajátosságokat is tükröző, de az egyetemes magyar művelődés részét ké-pező alapjait. Fokozatosan kezdett kiszélesedni a kultúra iránt érdeklődő társadalmi kategória is, ami ugyanakkor a művelődés demokratizálódását is jelentette.

Összegezésül megállapíthatjuk, hogy a fennálló fékező tényezők ellenére, a reformkor tár-sadalmi, gazdasági és gondoskodásbeli változásai, valamint a reformerek küzdelme az erdélyi magyarságot kimozdította egy hosszantartó stagnálási időszakból s elindította a polgárosodás és nemzeti megújulás útján. Ezért tartjuk a reformkort újkori történelmünk egyik legkiemelke-dőbb szakaszának. Még akkor is, ha a törvényhozás elmaradt a várakozások mögött, s a nagy, megoldatlanul maradt kérdések mind a viharos 1848-as évre testálódtak át.

27 Antal Árpád: A falusi lakosság olvasókörei a reformkorban. Nyelv- és Irodalomtudományi Közle-mények XII. (1969). 2. sz. 316.

Az erdélyi magyarság az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban

Az olaszok által 1848 telén elindított forradalom a tavasz folyamán Európa számos orszá-gára átterjedt. A régi, elavult rendszerek meginogtak, kormányok buktak meg, felgyorsult a politikai és társadalmi rendszerváltás. Erdélybe a forradalom hullámát Ausztria és Magyaror-szág közvetítette.

A magyar nemzet programját Petőfiék, a márciusi ifjúság közismert Tizenkét Pont-ja fog-lalta össze, amellyel március 20–21-én ismerkedett meg Kolozsvár, s a következő hónapokban egész Erdély. Az események résztvevője és krónikása, Kőváry László szerint: „Jött a hír mart[ius] 15-éről [...] miképp Pesten forradalom volt, a nép Stancsics Mihályt, ki irományaiért börtönben ült, kiszabadítá; hogy Landerer nyomdáját hatalmába kerítvén, Petőfi «Talpra ma-gyar»-ját s egy falragaszt nyomtatott, melyben szabad sajtó, felelős minisztérium, népképvise-let, jogegyenlőség, nemzetőrség, közteherviselés mellett, kívánja az úrbér megszüntetését, nemzeti bankot, a katonaság esküjét az alkotmányra, a politikai foglyok szabadon bocsáttatását s végre Uniót Erdéllyel.”²⁸ Erdély magyarsága lelkesen fogadta a Tizenkét Pontot, s mozgal-mával elindította Erdély forradalmát.